>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Névmutató: Manherz Károly

Göncz Árpád köztársasági elnök – március 1-i hatállyal – Manherz Károlyt, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) korábbi közigazgatási államtitkárát, az MNSZ elnökét címzetes államtitkárrá nevezte ki, aki a hazai kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért, valamint a nemzetközi kisebbségvédelmi szervezetekkel és intézményekkel való kapcsolattartásért lett felelős (46/1991. (III. 1.) KE határozat). A Miniszterelnöki Sajtóiroda által kiadott kommüniké szerint a kormány ezzel összefüggésben a kisebbségek ügyeinek intézését, valamint a kisebbségi törvény folyamatban lévő előkészítését tartotta szem előtt.

A NEKH felügyeletéről szóló 1014/1991. kormányhatározat a felügyelet ellátásával – Manherz Károly címzetes államtitkárral együttműködve - Nagy Ferenc József tárca nélküli minisztert (FKGP) bízta meg március 1-i hatállyal.

Megtartotta alakuló ülését a NEKH mellett működő, Manherz Károly által vezetett, huszonöt fős, szakértőkből, országgyűlési képviselőkből, és önkormányzati vezetőkből álló Kisebbségi Szakértői Tanács.

Wolfart János Antall József, Nagy Ferenc József és Manherz Károly számára rövid tájékoztatót készített a kisebbségi törvénytervezetekről.

Manherz Károly a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés kimondására irányuló, Tabajdi Csaba képviselő által az Alkotmánybírósághoz intézett beadvány kapcsán megküldte Antall Józsefnek az ügy hátterét megvilágító tájékoztatót. Javasolta továbbá egy kormánynyilatkozat elfogadását, és javaslatot tett az előkészítés érdekében szükségesnek tartott Kodifikációs Bizottság személyi összetételére is.

Külső szakértők – köztük Samu Mihály – bevonásával elkészült a NEKH kisebbségi törvénytervezete. A jogszabály személyi hatályának pontos megállapítását az IM 1990 végi elgondolásaihoz hasonlóan ez esetben is országgyűlési határozat tartalmazta volna – az Országgyűlés azonban nem a népszámlálási adatok, hanem úgymond az „eddigi önkifejeződések alapján” döntött volna a nemzeti és etnikai kisebbségek köréről. A kisebbségi önkormányzati rendszer vonatkozásában két lehetséges változatot tartott elképzelhetőnek. Egyrészt az egyesületi és önkéntes alapon létrejövő, de közjogi jogosítványokkal felruházott társadalmi szervezetek megoldását, amelyek önminősítéssel deklarálják a kisebbségi önkormányzati jellegüket és valamely kisebbség képviseletét. Másrészt pedig ugyanezt a módozatot, csak az önkéntességnek bizonyos fokú korlátozásával: egy személy csak egy kisebbségi önkormányzatnak lehet tagja, a hovatartozásának kinyilvánításával, amelyről a kisebbségi testület nyilvántartást is vezet. Ez utóbbi esetben az országos kisebbségi önkormányzat delegálás útján történő létrehozása kötelező. Az úgynevezett országos tanácsban minden helyi szintű testület képviselteti magát a tagsággal azonos szavazati arányban. A tervezet a kisebbségi önkormányzatok feladat- és hatásköreinek megállapításánál azonban nem igen ment túl az 1990 végi, IM-féle tervezetben foglaltakon. Releváns elmozdulás egyfelől a jogérvényesítés garanciáinak (kisebbségi ombudsmanhoz fordulás) rögzítésében, másfelől az anyagi támogatás és gazdálkodás részletesebb szabályozásában volt kimutatható. A kisebbségi önkormányzatokat a központi és az önkormányzati költségvetések, illetve a kisebbségi alapítvány részesítik támogatásban, ingatlanjaikkal és ingóságaikkal önállóan gazdálkodtak, és saját oktatási, kulturális és szociális intézményeket is fenntarthattak.

A Kisebbségi Szakértői Tanács ülése megvitatta azt a törvénytervezetet, amelyet a NEKH által megbízott szakértők készítettek el, és azt európai színvonalúnak, jó alapnak minősítette. Vita az országos kisebbségi önkormányzatok létrehozásáról (egyesületi törvény vagy regisztráció) és a parlamenti képviseletről alakult ki. Manherz Károly, a Tanács elnöke az ülést követően tájékoztatta a sajtót arról, hogy immár két, a NEKH megbízott szakértői és a Kisebbségi Kerekasztal által kidolgozott törvénytervezet létezik. Az utóbbi dokumentum koncepcióját Kaltenbach Jenő ismertette.

Wolfart János elkészítette a Kodifikációs Bizottság részére a törvénytervezet egyeztetési üteméről szóló előterjesztést, amely szerint az egyeztetések július közepén zárultak volna le, és ezeket már csak a Bizottság ülései követték volna július folyamán. A NEKH elnökének javaslata szerint a Hivatalon belüli június 12-éig, a Kisebbségi Szakértői Tanácson belüli egyeztetés 18-áig, míg a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott konzultáció 20-áig tartott volna. Június közepéig kívánta lebonyolítani a miniszterekkel és az országos hatáskörű szervek vezetőivel való véleményezést, míg a társadalmi (kisebbségi szervezeti) és területi szereplőknek (megyei és fővárosi önkormányzati közgyűlések, köztársasági megbízottak) a hónap végéig lett volna idejük álláspontjaik kialakítására és továbbítására.

A Kodifikációs Bizottság alakuló ülésén döntés született mindkét törvénytervezet véleményezésre való kiküldéséről, illetve a NEKH és a Kisebbségi Kerekasztal közötti szakértői egyeztetésről. Az állami szervek számára ugyanakkor a NEKH tervezete volt a kiindulási alap, bár szükségesnek tartották a „reális” és „elfogadható” kisebbségi indítványok beépítését is. Felmerült továbbá a Pénzügyminisztérium (PM) szakértőjének bevonása is a Bizottság munkájába.

A Bizottság döntéséről Wolfart János levélben tájékoztatta Doncsev Tosot, a Kerekasztal soros elnökét – jelezve egyúttal, hogy a törvénytervezeteket egyeztetés és véleményezés céljából megküldték valamennyi érdekeltnek. Javaslatot tett továbbá a kétoldalú egyeztetések június 13-án való megkezdésére is, mellékelve egyúttal a NEKH tervezetének munkapéldányát.

Bogdán Tibor, az IM közigazgatási államtitkára megküldte Manherz Károlynak a NEKH törvénytervezetének részletes véleményezését. Leszögezte, hogy a kisebbségi lét hátrányainak felszámolásához az államnak és a társadalomnak erejéhez mérten kell hozzájárulnia, illetve hiányolta a kisebbségi jogok gyakorlásával kapcsolatos korlátok rögzítését. Az államtitkár következetesen kiállt a kisebbségi önkormányzatok egyesületi jogalapja mellett, ami szerinte megfelelőbb lenne a kettős identitás megélése szempontjából is. Tételesen javasolta felsorolni továbbá, hogy az állami költségvetés mely jogok és szükségletek kielégítését biztosítja.

A Kisebbségi Kerekasztal ülése megválasztotta azon képviselőit, akiket tárgyalási joggal ruházott fel, nevezetesen Zsigó Jenőt, Kaltenbach Jenőt és Rózsa T. Endrét.

A BM és a NEKH közösen megszervezett értekezletet tartott a kisebbségi törvény tervezetének megvitatására, amelyen valamennyi megyei önkormányzat és köztársasági megbízotti hivatal képviseltette magát – kialakítva ezzel a NEKH és területi szereplők közötti intézményes kapcsolatot.

Wolfart János levélben tájékoztatta Manherz Károlyt a június 21-én lefolytatott tárgyalásról, és a közös tervezet kidolgozását megcélzó megállapodásról, amelyet a kisebbségek részéről a mérsékeltebb szárny felülkerekedésének, és a Kisebbségi Kerekasztal átdolgozott, a NEKH tervezetéhez közelítő dokumentuma tett szerinte lehetővé.

A bajai önkormányzat képviselőtestülete Nemzetiségi és Etnikai Bizottsága kibővített ülésén – Wolfart János részvételével – tárgyalta meg a kisebbségi törvénytervezeteket.

Manherz Károly levélben arra kérte Király Pétert, a PM közigazgatási államtitkárát, hogy gondoskodjon a minisztérium szakértőjének bevonásáról a Kodifikációs Bizottság munkájába.

Szabad György megküldte Manherz Károlynak a törvénytervezet véleményezését, amelynek hangsúlyos elemét az országgyűlési képviselet biztosításának javasolt alapelvei képezték.

Ülésezett a Kodifikációs Bizottság, amelyen döntés született arról, hogy az átszerkesztett törvénytervezet tárcaegyeztetésre kerülhet az országgyűlési képviseletről szóló melléklettel és az IM különvéleményével együtt. A kidolgozott, de még pontosítandó finanszírozási program pedig a NEKH és a Kisebbségi Kerekasztal alternatívájával szintén kiküldésre került.

Vágvölgyi Péter, az IM Közjogi Főosztályának főosztályvezetője megküldte Manherz Károlynak a törvénytervezet véleményezését, amelynek hangsúlyos elemei az egyesületi jog alapján szerveződő kisebbségi önkormányzatiság, illetve a kisebbségi biztos intézményének kifejtése voltak. Felhívta a figyelmet a kisebbségi önmeghatározás alkalmazhatatlanságára, illetve javasolta a személyi hatályt kiterjeszteni az országban állandó jelleggel tartózkodó külföldi személyekre is. A kisebbségi önkormányzatisággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „az egyesülési jog alapja ugyanis a társadalom különböző érdekek és értékek alapján való önszerveződésének, az önkormányzati alapon létrejövő szervezett társadalmi közösségek működésének.” De mindemellett indokoltnak tartotta a kisebbségi testületeket bizonyos közjogi többletjogokkal felruházni, és ezzel kapcsolatban szövegjavaslatként lényegében megismételte az IM 1990. decemberi tervezetében foglaltakat, akárcsak a kisebbségi biztossal összefüggésben.

Király Péter, a PM közigazgatási államtitkára megküldte Manherz Károlynak a törvénytervezet véleményezését, amelyben kifejtette azt, hogy miért nem tud egyetérteni a dokumentum tárcaegyeztetésre történő bocsátásával. Az államtitkár alapvetően a megvalósíthatóság és a finanszírozhatóság szempontjaiból kritizálta a tervezetet. Álláspontja szerint nem hihető olyan törvénynek a sikere, amely az államnak csak a finanszírozásban biztosít teret, és a végrehajtást még nem létező kisebbségi szervezetekre bízza, azaz az állam csak fizethet, de nem irányíthatja és ellenőrizheti a felhasználást. Az alapvető problémák közé sorolta a jogalanyok számának képlékenységét (hiányolva a kisebbségek és anyanyelveik felsorolását), a magán- és közjogi szervezetek összemosódását (egyesületi alapon ne lehessen köztestületet létrehozni), a fogalmak bizonytalanságát, a megoldási módozatok kidolgozatlanságát (kiket és milyen eszközzel kormányoz a kisebbségi önkormányzat, mi a viszonya a települési önkormányzattal stb.), valamint a finanszírozhatatlanságot (a költségek mérhetetlen elfutása elleni garanciák hiánya, fedezetlen csekként funkcionálás). Határozott álláspontja szerint az utóbbi mértéke csak a mindenkori éves költségvetési törvényben határozható meg.