Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 19       Lapozás: 1-10 | 11-19

Intézménymutató: Pénzügyminisztérium


1992. március 11.

Az EJKVB botrányos módon véget ért ülése a készülő kisebbségi törvénytervezet ügyével foglalkozott a NEKH, a PM, és a Kisebbségi Kerekasztal képviselőinek részvételével. A meghívás ellenére azonban nem képviseltették magukat a BM és az IM szakértői, akárcsak Nagy Ferenc József. A résztvevők összefoglalóiból kiderült, hogy az álláspontok nem közeledtek egymáshoz: a kormány a saját, míg a Kerekasztal a konszenzusos tervezethez ragaszkodott. Vita a miniszternek írandó levél pontjairól bontakozott ki, nevezetesen arról, hogy a kormány tisztázza a tárgyalódelegációjának a kompetenciáját, azaz a Kerekasztallal való tárgyalásokra aláírásra is felhatalmazott személyeket küldjön.

A Bizottság döntése értelmében Fodor Gábor levélben fordult Nagy Ferenc Józsefhez, kérve az erőfeszítéseit a mielőbbi parlamenti beterjesztés érdekében. A törvénytervezetnek ugyanakkor szerintük bírnia kell a Kerekasztal támogatását, és meg kell felelnie a modern szakmai és jogi követelményeknek is. A levelet másolatban megkapta Szabad György, Boross Péter belügy-, és Balsai István igazságügyi miniszter is.

Az EJKVB SZDSZ-es tagjai és a Kisebbségi Kerekasztal képviselői megbeszélésükön üdvözölték a kormány azon szándékát, amely a kisebbségek egyetértését tükröző törvénytervezet benyújtását irányozta elő. A felek tiszteletben kívánták tartani az 1991-es konszenzusos tervezetet, és fontosnak tartották pontos határidők megszabását is a nyitott kérdések lezárására és megállapodások megkötésére.

1992. április 2.

Nagy Ferenc József benyújtotta a kormánynak a Miniszteri Bizottság határozata alapján módosított, „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól” szóló törvényjavaslatot tartalmazó előterjesztést és határozati javaslatot, amellyel a KÜM, MKM, PM, HTMT és NEKH képviselői egyet értettek, míg a BM továbbra is részben fenntartotta különvéleményét. A miniszter úgy ítélte meg, hogy az átfogalmazásokkal együtt a törvénytervezet már alkalmas az Országgyűlés elé történő beterjesztésre, de a kétharmados voltára tekintettel indokoltnak tartotta annak megismertetését a parlamenti pártokkal, valamint a módosításokról – a kapcsolódó kormányzati szervek képviselőinek részvételével – tájékoztatni a Kisebbségi Kerekasztalt.

Jeszenszky Géza külügyminiszter feljegyzést készített Antall Józsefnek a kisebbségi törvénytervezetről, amely azt indítványozta, hogy a javasolt módosításokkal a dokumentum – a BM különvéleményével együtt – kerüljön a kormány elé.

1992. április 4.

A Magyar Nemzet körkérdésére adott válaszokból kitűnt, hogy a megkérdezett kisebbségi vezetők a készülő törvénytől leginkább a kulturális autonómiát várják. Osztojkán Béla szerint a rendkívüli módon várt jogszabállyal lehetőség nyílhat a saját kulturális intézmények kialakítására. A megfelelő garanciákkal ellátott kulturális infrastruktúra fontosságát Petrusán György is kiemelte, míg Karagics Mihály szerint az európai normáknak a gyakorlatban is megfelelő jogokra van szükség. A megvalósíthatóság kérdése kulcseleme volt Jakab Róbertné válaszának is, aki szerint a rendszerváltás óta a helyzet romlott, és a kormány kisebbségvédelmi programja igencsak megkérdőjelezhető. Hambuch Géza azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi igények a valódi önkormányzat, a széleskörű érdekképviselet és kulturális autonómia irányába mutatnak.

Mészáros István, az EJKVB SZDSZ-es alelnöke a Magyar Nemzetben megjelent „Törvénytelenül” c. írásában bírálta a kormányt a kisebbségi törvénytervezet kapcsán. Úgy ítélte meg, hogy a kormány „azért táncolt vissza a konszenzustól, mert belső egyetértés hiányában nincs határozott álláspontja. A tárcák, főként az IM, BM (és a Kisebbségi Hivatal), valamint a kormányszakértők különböző koncepciókkal rendelkeznek, és ezek közül hol az egyik, hol a másik kerekedik fölül. A következmény: az álláspontok állandó átértékelése. Ehhez járul, hogy a PM csak elviekben támogatja a törvény megalkotását, amikor a költségekről esik szó, kibúvót keres. Mindezek arra utalnak: a kisebbségi ügyeknek a kormányon belül nincsen igazi, tekintéllyel bíró gazdája. Így fordulhatott elő, hogy a Kisebbségi Hivatalról utólag kiderült, nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokon.” A képviselő olyan törvény megalkotását sürgette, amely intézményesen garantált beleszólási lehetőséget és valamiféle mellérendelt szerepet biztosít a kisebbségeknek kisebbségspecifikus ügyekben, valamint objektív finanszírozási rendszert épít ki.

1992. május 22.

Antall József a Parlamentben fogadta az országos kisebbségi szervezetek vezetőit, illetve egyes, Budapestre akkreditált nagyköveteket és követségi munkatársakat. A kisebbségi törvénytervezetről szóló megbeszélésen, amelyen jelen volt Boross Péter, Nagy Ferenc József és más kormányzati tisztségviselők is, ismertették a kormánynak a tervezet tartalmi kérdéseiben való elvi álláspontját. A kisebbségi vezetők az anyagi garanciák fontosságát hangsúlyozták, de a további tárgyalások kérdésében már megoszlottak a véleményeik.

1992 májusában a Kisebbségi Kerekasztal ismételten elővette a pénzügyi jellegű „Létrehozási kötelezettségek” c. törvénytervezet-kiegészítését. Ghyczy Tamás levelében ezeket, a kulturális autonómiára és a finanszírozásra vonatkozó javaslatokat a PM részéről teljes terjedelmükben elfogadhatatlannak tartotta, mivel álláspontja szerint az autonómia nem a fedezetek feletti rendelkezésről szól, a költségvetési támogatáshoz való jog nem kisebbségi jog, a kötelező finanszírozás pedig az Országgyűlés döntési szabadságát korlátozná.

1992. november 12.

A hatpárti munkacsoport ülése, amelynek témái a PM által beterjesztett anyag, valamint Varga János (MDF) módosító indítványának megtárgyalása voltak. Ez utóbbi a törvény jogalanyainak körét kívánta pontosítani.

1993. február 24.

Nagy Zoltán, a PM közigazgatási államtitkára megküldte Wolfart Jánosnak a minisztériumi álláspontot a hatpárti egyeztetésen felmerült finanszírozási kérdésekkel kapcsolatban: szerinte az automatikus finanszírozás csak a jól számszerűsíthető területeken alkalmazható (óvodai nevelés, iskolai oktatás), a többi esetben pedig a keretösszegek egyedi döntésen alapuló elosztásának rendszerét kell fenntartani. A kisebbségi önkormányzat megalakulása kapcsán a települési önkormányzatnak járó kompenzációt nem tartotta a kisebbségek érdekében valónak, mert megítélése szerint komoly visszaélésekhez vezethet. Hangsúlyozta, hogy a normatív támogatások címzettje kizárólag a települési önkormányzat lehet, és az országos testületek számára történő egyszeri vagyonjuttatást is csak feltételesen tudta elfogadni. A tervezett Kisebbségi Alappal kapcsolatban pedig a későbbi normaszöveggel nagyban egyező szövegszerű javaslatot tett. Az anyagot a NEKH elnöke március 3-án küldte tovább Fodor Gábornak.

1993. március 11.

A kisebbségi törvényjavaslat hatpárti egyeztetésének ülése, amelyen – Becker Pál PM államtitkár részvételével – a pártoknak számos vitatott kérdésben sikerült megállapodniuk, nevezetesen az anyagi finanszírozás, a helyi és országos kisebbségi önkormányzatok, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának, a népszámlálás, az országos önkormányzat jogosítványainak, illetve a joggal való visszaélés témaköreiben. Mindezek érintették a finanszírozásra létrejövő Alap összetételét, valamint az országos önkormányzat ingatlan- és vagyontőkéhez való juttatását. Döntés született arról, hogy helyi szinten marad a hármas kisebbségi önkormányzati struktúra, csak megváltozott elnevezésekkel. Az országos testület létrehozásával kapcsolatban pedig legvalószínűbbnek az elektori gyűlések tartását magában foglaló megoldás elfogadása tűnt. A héber nyelv esetleges törvényi rögzítése azonban továbbra is tisztázatlan maradt. Megállapodás született viszont a további lépésekről: a politikai megállapodás és a normaszöveg elkészítéséről, illetve a kisebbségek részére történő konzultatív fórum megrendezéséről,

1994. augusztus 25.

Az EJKVB tisztségviselői, tagjai és a pártok szakértői találkoztak a kisebbségi ügyekben illetékes intézmények vezetőivel. A találkozón Tabajdi Csaba elmondta, hogy a kormányváltás miatt késik a kisebbségi törvény jogharmonizációja, ugyanis a PM késve készítette el a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Alapra vonatkozó tervezetet, holott azt az Országgyűlésnek október 20-ig el kell fogadnia. Célszerűnek tartotta ez ügyben az előzetes egyeztetések folytatását, és hatpárti konszenzus kialakítását. Az államtitkár szerint módosításra szorult az oktatási fejkvóta-rendszer is, amellyel Lásztity Péró is egyetértett. Utóbbi arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is nyitott kérdés maradt a két önkormányzat viszonya, illetve a nyelvhasználat kérdése.

2001. szeptember 19.

Az EJKVB ülése meghallgatta Dávid Ibolya és Pintér Sándor minisztereket. Az igazságügyi miniszter bevezetőjében elmondta, hogy egy olyan konszenzusos törvényjavaslatot, mint a kisebbségi törvény módosítása, kötelessége támogatni abban, hogy azt a kormány és az Országgyűlés megtárgyalja. Hargitai János ezt követően a miniszter segítségét kérte a törvénymódosítás ügyének előmozdításához, ezen belül is különösen a PM álláspontjának letisztázódásához.

Elkészült a törvénytervezet a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti delegátusairól.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék