nyomtat

megoszt

Földes László meghurcoltatásának történetéhez

Izsák József

Földes László meghurcoltatásának történetéhez

(Egy visszaemlékezés elé) Emlékeit a Földes-ügyről apám, Izsák József, aki 1957-80 között az Igaz Szó szerkesztője volt, húsz évvel ezelőtt vetette papírra. A három és fél oldalnyi kéziratot gondosan kijavította, majd szokásától eltérően, begépelt neve alatt -- mintegy hitelesítésként -- kézzel is aláírta. Úgy hat évvel ezelőtt, nem sokkal azután, hogy Székely Jánosnak a Földes ügyre is kitérő visszaemlékezései megjelentek a Székelyföldben, elhozta hozzám egy délután, átadta megőrzésre, azzal a kéréssel, hogy halála után közöljem.

Az elmúlt év júniusában bekövetkezett halála után elkezdtem kiadatlan kéziratait rendezni. Nincs közöttük egy sem, amelynek irodalomtörténeti súlya ne múlna fölül nagyságrendben mindent, ami egy Földes ügyben elmondható. Szerettem volna, ha ezek kiadása lehetett volna az alkalom, amikor az olvasók újra találkoznak apám nevével. Ám szándékom ellenére, hamarabb jött el az ideje annak, hogy végakaratának eleget tegyek. Tavaly decemberben, a magyarországi Korall című, társadalomtörténeti folyóiratban megjelent Stefano Bottoni "A hatalom értelmisége - az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy" című tanulmánya. A Bolognából származó történész munkáját átvette a Transindex internetes portál, majd utána a Marosvásárhelyen megjelenő, A Hét című hetilap. Megszólaltak az érintettek és a kérdés ismerői. Kibontakozni látszik egy vita, amely tisztázhatná a közelmúlt egy szeletét. Hacsak búvópatakként nem az a régi tér vissza, amelynek a Földes ügy is egyik hordaléka volt! Döntse el ezt majd az olvasó, de csak a tények pontos és kiterjedt ismeretében! Apám visszaemlékezése ebben segíthet. (Izsák Balázs)

Földes László romániai (erdélyi) polgári származású kritikus és esszéíró. Rendkívül éles eszű, művelt, főként a marxista esztétikában, filozófiában és világirodalomban tájékozott. A kolozsvári egyetemen szerzett tanári képesítést, Gaál Gábor hallgatója is volt, annak bukásáig, már diákkorában hangadója a baloldali, kommunista ifjúsági mozgalomnak. Alapműveltségét a marxizmus zsdanovi iskolájában szerezte, de volt benne rugalmasság, hogy tovább is lásson. Viszont hűséggel, ha nem épp konformizmussal szolgálta korát. Így került az ötvenes évek elején, Gaál Gábor buktatása után az Utunk című irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Feladatát a korszak hatalmi irányítása mellett végezte, másként gondolkodásnak semmiféle tanújelét nem adta. Sok bohémség volt természetében, magánéletében szabados, de az irodalomban hajszálnyit sem tért el a hatalom, a proletárdiktatúra előírásaitól. Tehát élenjáró harcosa volt a szocialista realizmusnak, hű elkötelezettje az eszmének. Alkalmazkodó készsége folytán jócskán túlteljesítette az elvárásokat, az ötvenes évek fordulójának és első felének karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival -- mindent a hatalomban való részvételért -- ez volt neki is a jelszava. Ebbeli mohósága idézte fel meghurcoltatását, időleges kizárását a pártból, leváltását az Utunk főszerkesztői állásából.

Az ügy körül sok a legenda és a szépítés, meg a torzítás. Többen írtak az esetről, többek között Sütő András is felsóhajt Földes halála után egyik tűnődésében, mennyi álmatlan éjszakát okozott neki Földes László méltatlan meghurcolása. (Izsák József Sütő András: Évek -- hazajáró lelkek - Kriterion könyvkiadó, 1980 - című kötetének Álmodozás az új Korunkról című írásához fűzött tűnődéseire utal. A sóhajként értelmezhető rész így hangzik: "Nem csoda, hogy közös álmodozásunk az új Korunkról ugyancsak fejünkre gyújtotta a szalmát. Szerzőjére a revizionizmus pecsétje üttetett, fölpártolóját -- Földest -- kényszerű és nyilvános önbírálatra ítélte akkor a felsőbbség. Ez így leírva ma már jelentéktelen csetepaténak tűnik. Pedig az akkori összetűzések drámáinak egyike volt; megírásának ideje még nem jött el, legalábbis a magam külön égtája alatt, máig sajgó konfliktusok éjféli kísértetei között.") Nézzük mindenekelőtt a pontos tényeket.

Történt, hogy 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban ítélte el a revizionizmust, burkoltan vagy nyíltan célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunk hasábjain, három folytatásban sietett megtámogatni a határozatot, irodalmi példákkal bizonyítva, hogy bizony, bizony a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó és annak főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Tudni kell, hogy Hajdu Győző ugyanazt az "iskolát" járta végig, mint Földes, de más hagyományokra is tekinthetett vissza: református kollégiumi évek, IKE, népi mozgalom, egyszóval gyökereit nem tagadta meg, jóllehet az elvárásoknak ő is éppúgy megfelelt, mint Földes László. Egyik sem volt ellenálló, sem másként gondolkodó. Hajdu és Földes a párt politikai irányvonalának követésében semmiben sem maradtak el egymástól, sőt versengtek. Földes László 1958-as balesetét az okozta, hogy "a kanyarban akart előzni." Úgy értve, hogy előnyösebb politikai helyzetbe akart kerülni a hatalom előtt. Hajdu Győző közismerten taktikus politikus volt, ezt felejtette el Földes. Köztük nem volt baráti kapcsolat, de mint főszerkesztő kollégák időnként találkoztak, fehér asztal mellé is leültek. A valóság azonban az, hogy nem szerették egymást, Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Hajdu ugyan soha így nem nyilatkozott, de az Igaz Szóban a kétfrontos harc nemcsak a dogmatizmus és a revizionizmus elleni egyidejű küzdelmet jelentette, hanem a népi-nemzeti hagyományok leplezetlen vállalását. Hajdu Győző Bajza Józsefről szóló cikke majd kesztyűdobás volt Földesnek és a hozzá hasonlóképpen gondolkodóknak. Földes elég ravasz volt ahhoz, hogy nem Bajza szellemének ébresztése ellen tiltakozott, hanem a revizionizmus (ideológiai!) vádját süsse rá az Igaz Szóra, tulajdonképpen Hajdura. Földes ideológiai hadüzenetében bár e sorok íróját sem hagyta említés nélkül, de úgymond mértéktartóan, dicsérgetve bírálta. (Ma sem tudom miért, hiszen soha nem találkoztam vele személyesen, semmiféle kapcsolatom nem volt vele, legfennebb, mint diákvezér a György Lajos-ügyben "rosszhíremet" hallotta annakidején, ugyanis védelembe vettem György Lajost Balogh Edgár hírhedt Világosságbeli támadásával szemben. Ez meg ideológiailag semmiképp sem egyezett a korabeli politikai sémával, a kiéleződő osztályharc ember-megsemmisítő gyakorlatával.) Viszont a főszerkesztő Hajdut provokálta, hogy egy beosztottját, már mint engem, Földes kiemel az elátkozottak közül. Így kerültem bele, kevesebb okkal, mint Pilátus a credóba, a Földes ügybe, és lehetek koronatanúja annak, hogy tulajdonképpen mi történt 1958-ban Földessel.

A tények: Földes Utunkbeli cikksorozatára válaszként Hajdu egy leleplező beadványt szerkesztett a Román Munkáspárt központi bizottsága mellett működő pártkollégiumhoz fordulva. Ebben elmondja, hogy 1955-ben Földes László - közvetlenül a Rákosi Mátyás leváltása után - előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheroghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a sztálini személyi kultuszt. Egyszóval súlyosan "megrágalmazta" a párt akkori főtitkárát -- állította Hajdu Győző. A beadványt aláíratta Sütő Andrással is, aki jelen volt a Földessel való találkozón. Azon frissiben olvashattam a beadványt, mert Hajdu Győző behívott a szobájába (Sütő ott ült némán a Hajdu íróasztala előtti székben), és kezembe adta a rövid beadványt, arra kért, hogy olvassam el, és mondjam meg a véleményemet. Elolvastam; nem kapcsoltam, hogy voltaképpen miért tisztelt meg a bizalmával. Ma tudom, hogy nyílt provokáció volt, színvallásra akart bírni Földes ellen. Én a következőket mondtam (miközben a szövegtől majd elállt a lélegzetem):

- Rendben van, ezt nektek mondta Földes, ti hallottátok. De mi lesz, ha Gheorghiu-Dej megkérdezi, miért nem jelentettétek akkor? Miért vártatok három évig? Eddig talán egyetértettetek Földessel? Akkor mit válaszoltok? Próbáltam lebeszélni őket a beadvány elküldéséről. Hajdu dühbe jött, összeráncolta a homlokát, és távozásra szólított fel. Sütő András egész idő alatt nem szólalt meg. Elég az, hogy a beadványon rajta volt az aláírása!

Utólag tudtam meg, hogy a beadványt Kovács György, az író, központi bizottsági tag, juttatta el az illetékesekhez, és nemsoká beindult - ahogy akkor mondták - az apparátus. Kolozsváron hívták össze a pártgyűlést, ahol Földest leleplezték, és a pártból kizárták. Marosvásárhelyről az én kivételemmel minden párttag írót meghívtak. Kik szólaltak ott fel, én nem tudom, az ügyről is napok múlva értesültem, amikor Vásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést, ahol jelen volt a tartományi propaganda titkár. Elhangzottak az egyértelmű nagy bírálatok, Hajdu közölte a jelenlevőkkel, hogy köztünk is van egy Földes-bérenc, Izsák. Záró szövegében a tartományi titkár megismételte Hajdu állítását. Talán Kovács György is tett egy efféle célzást. Nem kértem szót, nem válaszoltam egy hanggal se. A gyűlésből kijövet mindenki elpárolgott mellőlem. Egyedül sétáltam hazafele, nem tudva, hogy mi vár még rám mint Földes-bérencre. (Nem mellékesen: Földessel én nem rokonszenveztem, a kizárása is hidegen hagyott. Voltaképpen nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete, a személyi kultusz hatalmában osztozkodók bumerángja őt is eltalálta. Az ütés nem volt végzetes. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút fonni a feje köré -- tisztelői -- méltatlanul, nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghiu-Dej halála előtt már ismét közölhetett, aztán visszavették a pártba, főszerkesztő-helyettese lett A Hét című Bukarestben megjelenő lapnak stb.)

Még tisztázásra vár, mi volt a Földes-ügyben a Sütő András felelőssége. Kovács György, az író, az ügy magyarázója. Többször kértem, írja le az utókor számára az egész esetet, tudniillik Hajdu mellett a Földes-ügy minden ódiuma ráhullott; Földes rehabilitálása után valósággal kiközösítették az irodalomból. Nekem ő a következőket mondta el: Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyarországi "ellenforradalmat" elítélő nyilatkozat aláírását más írótársakkal együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállását a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956 novemberében Földes is "ingadozott". Példát kellett statuálni -- állítja Kovács György. Föl kell áldozni egy írót. Ki legyen az?? Sütő vagy Földes? Így jutottak 1958-ban arra a döntésre, hogy mégis Sütő az igazi író, ő az érték, őt kell menteni, s hadd vonultassák fel épp őt Földes ellen, s ezzel minden rendbe jön. Furcsa logikája ez a dolgoknak, ha így van. Lehet, az utókor számára egészen hihetetlenül hangzik, de akik e korban éltünk, az efféle "gyakorlatot" -- ha megdöbbenéssel is -- tapasztaltuk! Nem az én feladatom, hogy Sütő felelőssége dolgában ítélkezzem. Kegyetlen és kíméletlen helyzeteket teremtettek ezek az idők. Lehet, Sütő kevésbé tudta volna elviselni, mint Földes a megpróbáltatásokat. És végül is Földest nem érte végzetes csapás, sokan voltak, akik nagyobb árat fizettek. (Zárójelek között: Kovács György állítása számomra az ügy politikai kozmetikázásának tűnik, csupaszabb az igazság, annyi, amennyit emlékezésem első részében elmondtam.)

Hadd fejezzem be emlékezésemet a sors iróniájával. Végül, valamikor a hatvanas évek végén egy bukaresti írókongresszus szünetében mondom Faragónak, mutasd már be nekem Földest. Faragó valahonnan odaszólította, de amikor be akart mutatni, Földes azt kiabálta: veletek nem fogok kezet, te Hajdu-bérenc vagy, ott voltál a kolozsvári kizárásomon. Soha többet nem láttam, nem beszéltem vele, nem írtam meg neki, hogy mekkorát tévedett!

Marosvásárhely, 1985. július 15.