nyomtat

megoszt

A Szamos-parti város Wallenbergje
A Szamos-parti város Wallenbergje

Lőwy Dániel

A Szamos-parti város Wallenbergje

Te tetted, hogy megérthettem én,

Hogy mégis több az Evangélium,

Több, mint a leggyönyörűbb költemény.

 (Reményik Sándor: Az én lelkipásztorom, 1932)

 

Kis nemzetek nagy emberét ritkán ismerik el érdeme szerint. Raoul Wallenbergről, a Budapesten tevékeny svéd követről könyvtárnyi munkát írtak, életéről több filmet is készítettek, 1997 tavaszán pedig az Amerikai Egyesült Államok postája emlékbélyeget adott ki róla. Ő az abszolút pozitív hős, oroszok általi elhurcolása és rejtélyes eltűnése csak növeli a közvélemény iránta érzett mindenkori rokonszenvét. A közelmúltban megjelent kötetben méltatták az olasz származású Giorgio Perlascát is, aki 1944 novemberétől -- a spanyol diplomaták Budapestről való távozása után -- magát spanyol ügyvivőnek kiadva -- a budapesti zsidók ezreit mentette meg.[1] Göncz Árpád köztársasági elnök post mortem kitüntette a világháború idején két Budapestre akkreditált diplomatát, Sampyo Garridot és Carlos Branquinhot. Tiszteletükre Budapesten emléktáblát avattak. 1944-ben mintegy ezer politikai vagy faji okokból üldözött magyar állampolgár életét mentették meg, többek között Gábor Zsazsa színésznő anyját és két budapesti rokonát, Tom Lantos, későbbi amerikai kongresszusi képviselő feleségét, a likőrgyáros Zwack, az irodalompártoló Baumgartner és a könyvkiadó Wolfner családot. Grossmann Éva színésznőt és hat társát is kimentették a nácik kezéből.[2]

Sokkal szűkebb körben ismert Charles Lutz, a budapesti svájci legáció főkonzuljának mentési tevékenysége. Lutz szorosan együttműködött a Palesztina Hivatallal és a földalatti Chaluc szervezettel. Valószínűleg közvetlenül vagy közvetve ugyannyi zsidó életet mentett, mint Wallenberg. A német megszállás idején a híres Vadász  utcai akció egyik fő szervezője lett: a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti képviselőivel együttműködve sikerült több ezer budapesti zsidónak menlevelet (Schutzpasst) szereznie. (Csak kevesen tudnak arról, hogy Lutz konzul egyik fő munkatársa a Zilahról elszármazott Salamon Mihály volt, aki a háború után két évig az újraalakult Magyar Cionista Szövetség elnöki tisztjét töltötte be; miután alijázott, a -- Kolozsvárról Tel Avivba áthelyezett -- dr. Marton Ernő-vezette Új Kelethez csatlakozott, és több mint harminc évig dolgozott a lapnál.)[3] Lutz tevékenységét mindmáig nem foglalták össze jelentőségének szintjén.[4]

Hasonlóképpen, Járosi Andor kolozsvári evangélikus esperes neve csak kevesek számára ismert. Először magam is akkor találkoztam vele, amikor emléktáblája kapcsán Asztalos Lajos utánajárt Járosi személyének. Életrajzában egy mondat erejéig emlékeztünk meg arról, hogy "esperesként tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen".[5] Már tiltakozása is kimagasló cselekedetnek számított akkor, amikor a nyilvánosság előtt egyedül Márton Áron püspök emelte föl szavát. Járosi azonban ennél többet tett: a zsidótörvények bevezetésekor kiállt a sárga csillag viselésére kötelezett barátai mellett, majd egyházi személyiségként és magánemberként egyaránt ellenezte a zsidók elhurcolását, végeláthatatlanul kilincselt a különböző hivataloknál, hogy barátai mentesítését kijárja, hamis keresztleveleket bocsátott ki, otthonában több zsidó személyt is bújtatott, majd munkaszolgálatosokat és a gettó kiürítése után visszamaradt halottakat temetett.[6]

Járosi Andor 1896. december 5-én született a Torontál megyei Újsándorfalván, ahol édesapja kántortanítóskodott. A középiskolát a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, majd a kolozsvári Református Kollégiumban végezte, teológiai tanulmányait 1916-ban Eperjesen kezdte, majd 1918-tól Kolozsvárt és 1922--1923 között Marburgban folytatta. Tökéletesen beszélt németül. Miután Kirchknopf Gusztávot túlzott magyarkodásáért a román hatóságok kiutasították, 1924-től Járosi lett Kolozsvárt az evangélikus lelkész. 1931-től teológiai magántanár. A bibliai történeteket rendkívül színesen, érdekesen adta elő, ezért vallásórái igen látogatottak voltak.[7] 1935 őszén a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Teológiai Karán tartott mély benyomást keltő előadásokat, ami több hallgatóját arra késztette, hogy fél évre a kolozsvári Református Teológiai Karra iratkozzanak.[8] Járosi Andor termékeny író volt. Teológiai dolgozatai mellett számos szépirodalmi írást, könyvismertetőt, színi- és hangversenyméltatást és bírálatot közölt. A Pásztortűz szerkesztőségi tagja és az Erdélyi Helikon munkatársa volt. Reményik Sándor Az én lelkipásztorom (1932) és az Ó, Váltóőr! (1936) című versét róla írta, Bartalis János Egy év... (1942) című versét neki ajánlotta.[9] Tudományos, irodalmi és művészeti érdeklődése az erdélyi magyar élet egyik, sokszor rejtve működő, de igen hatásos motorjává tette; bátran síkraszállt a korlátoltság, egyoldalúság és hamisítások ellen.[10] Humanista szellem, tisztatollú esztéta, elnézően igényes műélvező és kimeríthetetlen vitatkozó volt.[11] Magánemberként rokonszenves, bohém természetű, nagystílűen költekező ember volt. Gyakran járt színházba, az újságíró-klubba, kirándulni és vidéki kiszállásokra.[12]

Járosi Andor gyakran idézte Tamási Áron megjegyzését, miszerint Magyarországon nem zsidókérdés, hanem kereszténykérdés van. Zsúfolt templomában -- a Kossuth utca Főtér fele eső torkolatában -- a szilveszteri prédikáció után megrázó imát mondott a fasizmus áldozataiért. Ezt követően beidézték a hadbíróságra és a szélsőséges lapokban sajtókampányt indítottak ellene. Még egyházán belül is támadta a német evangélikusok csoportja.[13] 1941-ben a magyar evangélikusok különváltak német anyanyelvű hittestvéreiktől és a magyarországi Egyetemes Evangélikus Egyház Tisza-kerületi Püspökségének fennhatósága alá kerültek. Ekkortól 1944. október 13-ig Járosi Andor a maroknyi Erdélyi Egyházmegye espereseként szolgált.[14]

Sokat korholták azért, hogy gyakrabban látogat zsidó családokat, mint gyülekezetének tagjait. Nem missziói szándékkal járt zsidó barátaihoz, hanem egyszerűen, mert "szerette a nagy műveltséget, a szabadabb, előítéletmentes légkört. [...] Filoszemita volt."[15]

Járosi Andor evangélikus esperes a zsidótörvények bevezetése után is a Főtértől a kávéházakig mindenütt zsidó társaságban mutatkozott. A New York (ma Continental) kávéházban például egy asztalnál ült Hexner Bélával, dr. Neumann Jenővel, Lakatos Imrével, Wettensteinnal (Wettenstein Oszkár, írói nevén Bárd Oszkár) és Dobó Ferenccel.[16] Az újságírók klubjában rendszeresen egy asztalnál ült Lakatos Imrével, Karácsony Benővel, Krenner Miklóssal (aki Spectator néven volt közismert, és a felsoroltak közül ő volt az egyetlen keresztény származású). Barátai voltak még Kovács László író és felesége: Kádár Iluska (Suli), Kádár Imre színigazgató testvére, dr. Róth Marcell, az Attila úton lakó Gombos család és Kupferék, a dicsőszentmártoni Termata üveggyár egykori igazgatójának családja.[17]

E válságos időkben prédikációinak központi témája a testvériség, az emberek közötti egyenlőség volt és maradt. Járosi Andor meggyőződése volt, hogy a fajok között nincsen különbség.[18] Hittanóráin a fajmítosz tudománytalanságát bizonygatta, elítélte az emberiség felosztását alacsonyabb- és felsőbbrendű fajokra. Elítélte a háború borzalmait, milliók ártatlan pusztulásáról és a kulturális kincsek megsemmisüléséről beszélt.[19] Prédikációit számon kérték a jobboldali rendszer hivatalos és nem hivatalos képviselői, de Járosi nem tett engedményeket.[20] A katonai városparancsnok is megfenyegette őt, "mert igehirdetésében bírálta a zsidótörvényeket és a közéleti gyűlöletet szító jobbratolódást".[21]

Aztán eljött az az idő, mikor késő éjszaka és kora hajnalban rémült szemű, sárga csillaggal bélyegzett emberek kopogtak: szüntelenül szólt a telefon; amikor ő egész nap rohant, könyörgött, intézkedni próbált. [...] A mindig gyermek-ember férfivá lett, akit a maga igaz útjáról többet semmi le nem téríthet: fenyegetések, feljelentések, eljárások, számonkérések özöne között menteni meg az élőket, minden lehető módon. [...] Nem volt bátor ember, megreszketett bizony, ha erősebben döngették meg a kaput vagy az őrjárat a ház előtt állt meg; de hős volt, mert egyetlen lépéssel sem hátrált meg mégsem.[22]

Magatartásáért és zsidó kapcsolataiért Pogány ezredes többször is beidézte a magyar kémelhárítóhoz, és megfenyegette, hogy "el fog tűnni". Két feljelentés alkalmával rokona, Somkereki Gusztáv védte meg a kémelhárító parancsnokánál, de nagyon komolyan figyelmeztette, hogy az életével játszik, mert minden látogatóját és telefonbeszélgetését figyelik, rajta van a feketelistán.[23] Járosi Andor azonban nem változtatott emberi magatartásán sem az egyházon belül, sem azon kívül.[24]

Gyakran osont fel Járosiéknak a Kossuth Lajos u. 1. sz. alatti ház első emeletén levő lelkészi lakására Szegő Júlia énekesnő, író, ismert zenepedagógus. Órákat, délutánokat töltött náluk, mert egyik családtól a másikig kellett menekülnie. Ilyenkor Járosi Andor kísérte őt el éjszakai szálláshelyére.[25] Szegő Júlia a kevesek egyike volt, aki a gettóba vonulás helyett a bujkálást választotta. Eleinte Csőgör Lajos dr. fogorvosi rendelőjében rejtőzködött.

Az Úr szolgája -- a tettek Embere

Mielőtt Kádár Imre családját a Gestapo rabkórházába vitték, akkor tizenöt éves kislányukat, Annát sikerült Járosiék lakására menekíteni.

Szobafogságban élt szegény nálunk -- emlékezik Antal Sándorné Járosi Margit, aki tizennégy éves volt az események időpontjában, ma pedig Szovátán él. -- Az [evangélikus] templom, iskola és parókia egy udvaron van, s az iskolában német katonaság lakott, a folyosónk közös volt a német papékkal, oda sem mehetett ki, s még az ablakot is le kellett függönyöznünk, mert a központi szállóban német tisztek laktak, távcsővel könnyen megláthatták volna Kádár Annát. A szüleit többször meglátogatták a szüleim, s a téglagyárban találkoztak Karácsony Benővel is. Ő kérte, hogy az utolsó színdarabját, ha jól emlékszem, A rút kiskacsa volt a címe, őrizze meg Édesapa. Sajnos Karácsony Benőt nem sikerült kimentenie. Imre bácsiékat, majd később a leányát is, Apa kijuttatta Budapestre. Ugyanő juttatta ki Budapestre Kovács László írót és feleségét, Kádár Iluskát.[26]

Ezekben a hetekben Járosi Andor a feleségével együtt éjjel-nappal szolgált, [...] mentett, bújtatott, vigasztalt, táplált mindenkit, akit csak bírt -- vallotta Kádár Imre -- Mialatt a parókiája udvarára német katonák telepedtek, az én kislányomat többedmagával heteken át rejtegette a lakásán. Menekülésünket is [a rabkórházból] az ő fáradhatatlan leleményüknek köszönhetjük. Vakmerő bátorsággal kockáztatták életüket is a barátaikért és nem csak barátaikért.[27]

Kérésemre, 1997. november 20-án Komlós Gyuláné Kádár Anna közjegyzőileg hitelesített nyilatkozatot tett a Járosi családnál átvészelt időszakról. E nyilatkozatot 1998 tavaszán eljuttattam a jeruzsálemi Yad Vashemhez.

Testvérem egy falun élő rokonunkhoz ment, engem Járosi Andor evangélikus esperes fogadott be lakásába [...]. Ő vállalta, hogy elbújtat, míg szükséges. Leánya, Margit, 14 éves, barátnőm volt. Ezzel igen nagy kockázatot vállalt az egész család, hiszen tudjuk a németek hogyan torolták meg a zsidók rejtegetését. Ők pedig teljesen körül voltak véve németekkel, akiket beszállásoltak a parókia épületébe, s a szomszédjuk is német pap volt. Egy egész hónapot töltöttem náluk úgy, hogy minden csengetéskor be kellett zárkóznom a WC-be, s ott vártam szívszorongva, miért is jöttek.

Leírhatatlanul kedves volt hozzám az egész család. Elláttak mindennel, ruhával, étellel (az élelmiszert, kenyeret jegyre adták, s nekem az sem volt!) és lelki támaszt, bíztatást kaptam, hiszen sokáig semmit sem tudtam szüleimről. Járosi Andor járt utána és tudta meg, hogy élnek és börtönben vannak, aztán később, hogy apámat átszállították a rabkórházba súlyos tüdőgyulladása miatt. Járosi Andorné még azt is megtette, hogy mikor légiriadó volt, nem ment le a többiekkel az óvóhelyre, hanem velem maradt a lakásban a bombázás idején is, hogy ne féljek egyedül.[28]

A zsidótörvények hatálya alá eső személyek megsegítésére Járosi Andor számos hamis keresztlevelet is kiállított. Bár az iratok nagy részét Kolozsvár német megszállását követően -- 1944. március 23-a után -- adta ki, az esetleges ellenőrzést megtévesztendő, az 1942. évbeli prédikációs kötetének utolsó oldalaira jegyezte be. Ezekről a személyekről Járosi Antal lánya, özv. Antal Sándorné azért gondolja, hogy utólagosan megkeresztelkedett zsidók voltak, mert koruk meghaladta a konfirmáció szokásos 13--14. életévét. Özv. Antal Sándorné az alábbi személyeket azonosította:

Fábry Aladár VII. gimnáziumi osztályos tanuló, 1944. március 23. csütörtök -- konfirmáció

Istókné, 1944. március 26. -- keresztelő

Simigh Konrád, Zilah, Szarvas u. 15. sz.

Molnár (Málnási?) Gézáné, 1944. április 4. -- keresztelő.

Mikó Ervin szerint Járosi Andor megkeresztelte Gábor István újságírót, aki a Brassói Lapok vasárnaponként megjelenő művelődési mellékletét szerkesztette. A bécsi döntés után Gábor István Brassóból hazatért Nagyváradra. Egy ideig sikeresen bujkált kolozsvári ismerőseinél menyasszonyával, Simon Verával. Gábor István azonban végül deportálásban halt meg. Járosi mentesítő keresztlevele ellenére önként bement a gettóba, hogy asszonyával együtt maradhasson. A deportálásból csak a felesége tért vissza.[29] Más forrás szerint Gábor Istvánt elfogták.[30]

Dr. Róth Marcell orvosnak és családjának Járosi Andor járta ki a mentesítést, így kerülhettek fel Budapestre.[31],[32] Járosi Andor bement a gettóba, hogy Karácsony Benőt megölelje. Érezhette, hogy utoljára teheti. Papként Járosi munkaszolgálatosokat temetett el, és a zsidók elhurcolása után visszamaradt halottakat is temetett az izraelita temetőben.[33]

Erdélyi sorsa felkészítette a prófétaságra

Járosi egyik aláírója volt az 1944. szeptember 9-i Memorandumnak, amely a háború befejezésére szólította fel a kormányzót.

"Erdélyi sorsa készítette elő a prófétaságra" -- véli Groó Gyula. Járosi Andor sorsa abban is a Wallenbergéhez hasonló, hogy a város felszabadítása után az oroszok hurcolták el. 1944 őszén a szovjet csapatok Brassóban megtalálták annak a szabadkőműves páholynak a névsorát, amelynek Járosi Andor is tagja volt, és Kolozsvárra való bevonulásuk után (román segítséggel) több mint 200 embert elvittek.[34] Amikor értesült Járosi eltűnéséről, Kádár Imre mindent megtett az érdekében, Tamási Áron pedig Petru Grozához fordult, de már későn. [Benczúr, 1997.] Magnyitogorszkban halt meg, 1944 karácsonyán. Emlékét egy, az evangélikus templom szentélyében látható szerény emléktábla őrzi:

pro memoria

járosi andor

esperes lelkész

theol[ogiai] m[agán] tanár

+1944 december 26.

Benczúr László sok év távlatából is döbbenten próbál magyarázatot találni az esperes oroszok általi elhurcolására:

Tulajdonképpen nehezen érthető, miként kerülhetett éppen Járosi Andor orosz fogságba. Maga mesélte 1944 augusztusában, hogy egy vezérkari tiszt, az ellenállás egyik embere kérette nemrégen magához. Kérte, hogy az oroszok bevonulása után -- mint közbecsülésnek örvendő ember és ismert antifasiszta -- vállalja a polgármesterséget. Nem vállalta, mert nem látta magát erre alkalmasnak. Nem bizonyítható az a feltevés, hogy éppen náci ellenségei jelentették fel az oroszoknál. Felesége szerint házkutatást is tartottak lakásán, s onnan vitték el.[35]

Járosi Margit úgy tudja, hogy édesapjának azt mondták egyetlen napra viszik el, munkára. Az esperes úgy ment el, ahogy volt, utcai ruhában. Azt hitte, az összegyűjtött embereknek a megsérült Szamos-hidat kell majd helyreállítaniuk.[36]

Járosi emberi nagysága maradandóan hatott tanítványaira is: "embereket formált. Keze alól újjászületett emberek kerültek ki, kik a tőle kapott tüzet vitték és viszik ma is tovább."[37] Benczúr Lászlóról is közismert, hogy mindig odaadóan segített a hozzá fordulóknak.

Személyiségével, peripatetikus oktatói, nevelői módszerével máig hatóan formálta gondolkodásunkat és egész életvitelünket -- vallotta 1997-ben az akkor 82 éves tanítvány, Benczúr László nyugalmazott evangélikus lelkész. -- Nem véletlen tehát, hogy Koren Emil [a másik tanítvány] a háború szörnyű, utolsó szakaszában Sztehlo Gábor[38] oldalán részt vett kétezer -- nagy többségében zsidó -- gyermek és fiatal megmentésében, amiért később a Yad Vashem kitüntetésében részesült.[39]

Sztehlo Gábor többek között dr. Róth Marcell kolozsvári orvos két fiát helyezte el a PAX gyermekotthonban.[40] Mindkét fiú átvészelte a háborút, majd egyikük[41] orvosként visszatért Kolozsvárra, ahonnan később Münchenbe távozott, a másik képzőművész és a magyar fővárosban él[42]. A Szentlélek alászállását galamb alakjában ábrázoló színes kerámialapja a budavári evangélikus templom bejáratának belsejét díszíti.[43]

Komlós Gyuláné Kádár Anna közjegyzőileg hitelesített nyilatkozata[44] alapján, e kötet szerzője Járosi Andor evangélikus esperest 1998. március 16-án felterjesztette az Igaz keresztény cím elnyerésére. Egy évvel később, a benyújtott iratcsomó áttanulmányozása és az adatok érdemben történt ellenőrzése után 1999. június 10-én Mordechai Paldiel, a Yad Vashem igazgatója hivatalos levélben közölte, hogy a címet odaítélték: nemcsak Járosi Andornak, hanem -- mint a fentebb ismertetett tevékenysége bizonyítja: teljesen megérdemelten -- a feleségének is, Járosi Andorné sz. Brandt Laurának. Kádár Anna megmentése ugyanis mindkettőjük kockázatvállalását igényelte, megmenekülése mindkettőjük érdeme. A történelem késői igazságszolgáltatása ez, amelyet Járosi-házaspár teljesen megérdemel.

A késői elismerés végkifejlete további hat éves indokolatlan elodázás. A Yad Vashem diplomáját és emlékplakettjét először Magyarországra küldték el, ahonnan 2005 tavaszán "irányították át" Kolozsvárra. Végül, június 19-én adták át özv. Antal Sándorné Járosi Margitnak, a kolozsvári evangélikus templomban megtartott ünnepségen, amelyről a sajtó, a televízió és a rádió tudósított.[45]

 



[1] Elek László Az olasz Wallenberg. (Debrecen: Széchenyi Kiadó Kft., 1989)

[2] Akikről az emléktábla szól. In Menora -- Egyenlőség (Toronto), 1999. márc. 27. 8-9. old.

[3] Lőwy Dániel Szilágy vármegye. In Randolph L. Braham (szerk.) A magyarországi Holocaust földrajzi enciklopédiája (megjelenés előtt); Lőwy Dániel Az életmű szemelvényei -- Randolph L. Braham professzor új könyve. In Menora -- Egyenlőség (Toronto) 2002. jan. 25--feb. 1., 41. évf.,  1793. sz. 12. 14. old.

[4] Braham, Randolph L. Studies on the Holocaust. Selected Writings, Volume 1 (Holocaust tanulmányok. Válogatott írások, 1. kötet). (New York: Columbia University Press, 2000) 120-121. old.

[5] Lőwy Dániel -- Demeter János -- Asztalos Lajos Kőbe írt Kolozsvár. (Kolozsvár: NIS Kiadó, 1996) 123. old. (mostantól: LDA)

[6] Lőwy Dániel A Szamos-parti város Wallenbergje. In Menora -- Egyenlőség (Toronto) 1997. okt. 31. 10-12. old.

[7] Deák Ödön Járosi Andor emlékezete. (Nagyvárad: Kézirat, 1996?), másolata a szerző irattárában található (mostantól Deák Ödön, 1996); dr. Podhrádszky László szóbeli közlése Lőwy Dánielnek, Kolozsvár, 1997. jan. 6. (mostantól: Podhrádszky László).

[8] Benczúr László ny. evangélikus lelkész tanúvallomása, Budapest, 1997. aug. 5., a kézirat a szerző irattárában található. (mostantól: Benczúr László, 1997.)

[9] LDA, 123--124. old.; Benczúr László, 1997.

[10] Makkai Sándor Járosi Andor erdélyisége. In Lelkipásztor (Győr) 1949. dec., 462. old.

[11] Kádár Imre Veszélyes percek embere -- Járosi Andor útja. In Lelkipásztor (Győr) 1949. dec., 470. old.

[12] Podhrádszky László, Uo.; Benczúr László, 1997.

[13] Kádár Imre, Uo.

[14] Deák Ödön, 1996.

[15] Benczúr László "Andor bácsi". In Lelkipásztor (Győr) 1949. dec. 447. old. (mostantól: Benczúr László, 1949.)

[16] Podhrádszky László, Uo.

[17] Benczúr László, 1949. 450. old.; Özv. Antal Sándorné Járosi Margit tanúvallomása, Szováta, 1997. febr. 11.; a kézirat a szerző irattárában található (mostantól: Antal Sándorné); Benczúr László, 1997.

[18] Podhrádszky László, Uo.

[19] Herédi Gusztáv Az utóélet rezdülései. In Korunk Évkönyv 1976. 73--81. old.

[20] Deák Ödön Járosi Andor, a lelkipásztor. In Lelkipásztor (Győr) 1949. dec., 1949. 454. old.

[21] Benczúr, 1997.

[22] Járosi Andorné Élete [Járosi Andor élete]. In Lelkipásztor (Győr) 1949. dec., 442. old.

[23] Járosi Andorné Brandt Laura Napló. Kézirat 1985--1989; a kézírásos napló vonatkozó részeinek másolata a szerző irattárában található.

[24] Podhrádszky László, Uo.

[25] Antal Sándorné, Uo.

[26] Antal Sándorné, Uo.

[27] Kádár Imre, Uo.

[28] Komlós Gyuláné Kádár Anna tanár közjegyzőileg hitelesített nyilatkozata, Budapest, 1997. nov. 20.; másolata a szerző irattárában található.

[29] Mikó Ervin Dans pe sârmă (Kötéltánc). (Cluj-Napoca: Editura Dacia, 1996) 39--40. old.

[30] Tibori Szabó Zoltán Élet és halál mezsgyéjén -- Zsidók menekülése és mentése a magyar--román határon 1940--1944 között. (Kolozsvár: Minerva Művelődési Egyesület, 2001).

[31] Dr. Róth Marcell már 1942-ben felkerült Budapestre, a Maros utcai Zsidó Kórház főorvosa lett. Lásd: Miklya Luzsányi Mónika (szerk.) ...hogy véget érjen a sötétség. (Budapest-Kolozsvár: Koinónia, 2003), mostantól: Miklya Luzsányi.

[32] Benczúr, 1949. 448. old.

[33] Groó Gyula Járosi Andor prófétai szolgálata. In Lelkipásztor (Győr) 1949. dec., 474. old.; Deák, 1996.

[34] Tordáról és Aranyosszékről még több személyt vittek el. A kolozsváriak között viszonylag sok volt a német nevű. Lásd: Müller Ádám Kiegészítések, helyesbítések és megjegyzések "A téglagyártól a tehervonatig" c. könyv 1998-as kiadásához. Kézirat, Kolozsvár, 1998.

[35] Benczúr, 1997.

[36] Özv. Antal Sándorné Járosi Margit interjúja Ghiţă Andreának a kolozsvári televízió Shalom műsorában, 2005. június 28.

[37] Túróczi Zoltán Hiábavaló élet? In Lelkipásztor (Győr) 1949. dec. 439. old.

[38] Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944 telén, a nyilas uralom és Budapest ostroma idején gyermekotthonaiban 1600 zsidó gyermek és 400 felnőtt életét mentette meg. 1973-ban Nobel békedíjra terjesztették fel, a Yad Vashem pedig Igáz Kereszténynek ismerte el. Lásd: Miklya Luzsányi, Uo.

[39] Benczúr, 1997.

[40] PAX gyermekotthon néven csak a háború után, 1946-ban önállósult. Lásd: Miklya Luzsányi, Uo.

[41] Dr. Róth György (Miklya Luzsányi, Uo.)

[42] Rác András néven ismert.

[43] Benczúr, 1997.

[44] A nyilatkozat teljes szövegét a Sárgacsillagos kor tanúságtevői című, megjelenés előtt álló kötetben közlöm.

[45] Csomafáy Ferenc Igaz-díj Járosi Andornak. In Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2005. június 27. Lőwy Dániel Világítótorony a gyűlölet éjszakájában. In Szabadság (Kolozsvár), 2005. június 21., XVII. évf., 142. sz., 3. old. (A kolozsvári evangélikus templomban elhangzott beszéd újraközlését lásd e lapszámban.)