nyomtat

megoszt

Sánta farsang
MARKOVITS RODION

MAJSI

 

 

I

 

Van a falunkban egy ember, akinek Majsi a neve. Ilyen nevezettel nem illetnek valami finom urat, Majsi tehát szükségképpen kócos és ezenkívül zsidó.

Sajátságosképpen erős, szép és okos gyerekei voltak. A nevükre csak így emlékszem: Jékli, Icigli, Mánesz, Zsanó. Volt még egy lány, de ennek a nevét elfelejtettem, talán Márjem.

Bizonyára van abban logika, hogy Majsinak ilyen nevű gyerekei voltak. És bizonyára van abban is logika, hogy ez a Majsi némiképpen zavaros. Mert ezek a szép, okos gyerekek elkezdtek át meg átköltözködni arra a másik, csillagvilágra.

A Majsi gyerekei közül most az Iciglivel foglalkozom.

 

II

 

És megemlítem ezúttal, hogy a falunkban nincs sakter. Sakter, aki megvágja a tyúkokat, libákat, a kakasokat és kappanokat, de mégis többnyire csak hitvány kakasokat. Szombatra tudniillik, amikor Majsinak is húst muszáj enni. A sakter Turcon van. Ezért aztán felkerekednek csapatosan minden csütörtök délután a zsidó gyerekek, és lóbázzák összemadzagolt lábaiknál fogva ama kakasokat Turcig. Ott aztán reb Chájem Hers az ő széles, egyenes kését végighuzigálja a hitvány kakasocskák torkán. Fölöttébb nevezetes dolgok sülhetnek ki ilyenkor. Például a domboldalon, a kántoréktól nem messze lakó Áncsli által küldött kakasnak egy fűszál találtatott a torkában. Szomorú megadással jelenti reb Chájem Hers, hogy ez a kakas tréfli. Bizony ez az ítélet megfellebbezhetetlen.

Elvégre azonban felkerekednek a fiúk, és visszalóbázták a kakaskákat a szalma- meg más, kevésbé fényűző tetők alá. Lóbázván a szombati kakaskákat, vígak a fiúk, itt-ott hátba ütögetik egymást a leendő ebéddel, a szombati kakaskákkal. Mindössze Jumin szomorkás ama lesújtó ítélet miatt. Mindenesetre holnap megint el kell jönni, és az Áncsli szidása, talán rúgása sem fog elmaradni.

A kakast természetesen potom áron kell majd eladni, akár hitelbe is.

 

 

III

 

Ilyen kirándulás után kezdett el Icigli köhögni.

Bár tél vala az időben, sem trikóing, sem jégerharisnya nem volt Iciglin. Lehet, hogy ez ártott meg neki, lehet, hogy a többszörös hátbaütések sem használtak.

Akiknek én ezt a történetet írom, azoknak nem kell külön elmondanom, milyen az, mikor valaki elkezd köhögni. Milyen az, mikor az embernek a fia, szép és erős fia, elkezd köhögni.

Hát az történt Iciglivel, hogy ő köhögött. Köhögte alig tizenöt éves tüdejét a sávos kanavászvánkosok közül a földes szoba egy zugába, mindjárt az ágy mellett. Egy kis tócsa lett ott, ami sár is volt, vér is volt.

És mindezt egy lócáról nézte Majsi. Két fatönkre fektetett, szál deszkalócáról nézte.

Megírom, hogy anyja ennek a gyereknek Láji volt. Így mondják ki ezt a nevet nálunk: Láji. Ennek az asszonynak a fájdalma nem érdekelhet annyira bennünket, miután egyszerű volt és fölöttébb szegény cselekedetekben.

Majsi azonban úgy érezte, ülvén ama két fatönkre fektetett szál deszkalócán, hogy ezt a halódást nézni nem lehet tovább. Motyogva szólt ezért és elszorult torokkal.

– Már én, Láji, bemegyek ebbe a Halmiba.

Nem merném bizonyossággal állítani, hogy feleségét, a kiszáradt és csupa csont Lájit is megcsókolta e távozás alkalmával. Mert távozott.

 

 

IV

 

Kicsit tavasz is volt, kicsit nem is. És ment Majsi a mi görbe dombjainkon keresztül Halmi felé, és távol valának tőle minden vigasságos gondolatok.

Bevallom, az írásom hiányos. Megfeledkeztem a két bornyúbőrről. Mert ezek lógtak a Majsi hátán. Megfeledkeztem ezekről a bornyúbőrökről, talán éppen, mert mindig a hátán lógtak, részint párosan, részint még többen.

 

 

V

 

Így tűnt el Majsi három napra a vidékünkről.

Nem nagyon kaptak bizonyára Halmiban a bőrökön, alighanem más vidékről is jöttek Majsik, és lógtak ilyen bornyúbőrök a hátukon, amelyeket szombati kakaskára és hétköznapi málékenyérre vált fel az ember.

A három nap múltán mégiscsak jött Majsi. Ezúttal bőrök nélkül jött a falu felé. Éjszaka volt, és beszédes sötétség. Máskor a mindjárt elkövetkezendő meleg vacokról beszélt a sötétség, továbbá arról, hogy holnap veszünk délelőtt málét, délután visszük a malomba Lájival, egy egész vékával, ott várni kell, végre megőrölik, és végrevégre megvámolják... levesznek egy köpécét, talán többet is... ez a falunak... külön két marékkal a molnárnak... a malom zúg, a víz locsog...

A sötétség most csudamód csak Icigliről beszélt. A sok vér egy rakáson, és összevegyül a szoba sarával, és Icigli csak forog és ég, majd-majd meggyúl az ágy... Láji sír, és a gyerek megint forog és megint köp... Egyszer aztán nem köp, nem ég... Ellenben Láji sír...

Majsit fölötte izgatta ez a legutolsó beszéd, és letért az országútról a kertek felé, amely kertek egyikében szilvafák alatt feküsznek rövidebb-hosszabb zsidók. Rövidebbhosszabb zsidók, cserepekkel a szemeiken, pálcikákkal az ujjaik közt, homokvánkosok a fejük alatt...

Majsi úgy gondolta, hogy felkeresi ezen zsidókat.

Három napja kóborol a bőrökkel Halmiban, és a törvény, a megokolásban szűkszavú mózesi törvény egy napon belül eltakaríttatja azokat, akik nem forognak, nem köpnek és nem égnek, bár ha az apjuk, valami vörhenyes szakállú Majsi, Halmiban jár is ezalatt, ama szombati kakaskák és hétköznapi málékenyér-darabkák irányában.

Se hold, se felleg nem volt, csupán sötétség...

Majsit egy sajátságos emberi gyarlóság, a kíváncsiság hozta ilyen közel eme szilvafák alatt pihenő emberekhez. Mindössze azt akarta tudni, van-e új sír. Kétnapos vagy egynapos.

Kicsi volt ez a temető. Alig pár lépésnyi sorban feküdtek itt arccal kelet felé a zsidók.

Egyszerű lett volna gyufát gyújtani. De Majsit nagyon sarkallta a kíváncsiság: Van-e új sír?... Kétnapos vagy egynapos.

Lehajolt és izgatott buzgósággal kapirgált a földön.

Ez a kis Jóska dombja... a birtokos fiáé, selymes a fű rajta... ez a vén Málki dombja, selymes a fű... ez itt Makszi... az öreg Kártyás Makszi, selymes, ez is selymes... ez itt a legutolsó domb.

Majsi a sok selyem után friss, nedves földet markolt

Simogatta, tapogatta.

Domb.

Nedves.

Iciglinél valamivel hosszabb.

 

 

VI

 

Sokáig guggolt még ezután a domb előtt, és fölöttébb furcsa gondolatai támadtak. És mosolygott ezekhez a furcsa gondolatokhoz. Sajátságosnak találta, hogy a fia kijött elébe. Azután kezdett megbotránkozni az egyszerű, a becsületes sötétségen.

Elképzelte, hogy lehetne a sötétség fehér is, aminthogy forró az a hideg, ami végiglen borzongatja.

 

 

VII

 

Láji kibontott hajjal ült odahaza, földre szórt szalmán, és melléje ült Majsi... Odaült melléje...