nyomtat

megoszt

Sánta farsang
MARKOVITS RODION

ELŐHANG

 

 

Határozottan lámpalázam van.

De nemcsak nekem, hanem a könyvemnek is.

Érzem, hogy remeg, amint a gyülekezet elé vezetem, hogy hallassa szavát és a betű erejével tegyen tanúságot: lelkéről, lelkünkről. Barmicva*-hangulat hatalmasodik el rajtunk: a Tóra félelme ez, a szentség miatti áhítat és megdöbbenés. A zsidók ugyanis, kikről itt szó lesz, e szent remegésben élnek minden tettükben, és e sorok írója a gyermekkori emlékek magvából csíráztatta és nevelte jelen írását.

...Ó istenem, hiszen mikor a barmicvámon a második brochiban eltévesztettem egy szót, elsötétült előttem a világ, apám szegény elsápadt, a minyen pedig vészjóslóan felszisszent. Ma is vigasztalhatatlan vagyok, ha erre gondolok. Pedig olyan szépen és hibátlanul lájnoltam utána a maftirt: Kaj umár’ esz Jánkajv...

Holott vizsgáztam én a barmicvám előtt is már nyilvánosságnál néhányszor, de legfeljebb kijavítottam, ha elvétettem. Kijavította a tanító, a tanár, átsiklottunk rajta. Pillanatok alatt elfelejtettük. Csak ez a barmicvai nyelvbotlás, csak ez hagyott mély nyomot a lelkemben.

És vizsgáztam én már írásból is, egészen nagy és bizonyára hozzáértő közönség előtt. Gyanútlanul és fölényesen és sikeresen vizsgáztam. Még egy kis hányavetiség, egy kis legénykedés is volt bennem, irodalmi szülöttem meg éppen büszke magabízással állta a kritikus tekinteteket.

De most mind a ketten remegünk: én is, a könyvem is.

Most lámpalázunk van.

Mert a khile előtt vizsgázunk, és barmicvai szorongás vesz erőt rajtunk.

A barmicva ugyanis nemcsak vizsga, hanem avatás elsősorban. Amellett, a jelenlevőkön és eljövendőkön kívül, az elköltözöttekhez is köze van.

Ezért van lámpalázunk.

Avasi zsidókról szólanak e históriák. Avasi zsidókról, kik mi is voltunk, a mi családunk is.

Ott van ez az Avas, sőt Avasországnak nevezett világrész, a Túr felső folyása körül, az országnak majdnem az északi részén. Ott hullámzanak dombjai, ott szaladgálnak patakjai, ott zúgnak tölgy- és bükkerdői, ott bujkálnak, a magas kukoricaszárak között, szalmafedeles viskói.

Ott élnek ezek a zsidók, akikről itt szó lesz. Ott torpannak meg, még északabbról vagy keletről jövet. Ott élik a mélyen vallásos életüket, többnyire már nem alapos tudásában, hanem inkább rajongásában a szent tannak. Ott vetkőzik le a kaftánt és indulnak – ha elindulhatnak – a kis és nagy városok ritkán teljesülő, vajmi sokszor életemésztő üzletábrándjai, életábrándjai felé.

Hozzájuk tartozom, közülük indultam; e sorokban pedig hozzájuk térek meg.

És szólok róluk, izgalomtól rekedt és elfúló hangon.

Szólok, elnézést esengve, ha netalán megint elvéteném, mint ama régi barmicván.

 

* A ciklusban előforduló héber és zsargon kifejezések magyarázata a könyv végén, a szójegyzékben található. A szerző e szavakat népies kiejtésben, avasi tájszólásban használja, s így ezek nem mindig fedik sem a hiteles szöveget, sem az igazi értelmet.