nyomtat

megoszt

Sánta farsang
MARKOVITS RODION

BŰNBEESÉS

 

 

I

 

A combjában, a mellében Lőwy Izidornak tizennyolc éves vágyak keringtek. Határozott, egyszerű, de félénk vágyak.

A magasabb fiú- és leányiskolában igen furfangos védekezések vannak a tizennyolc éves tüzek ezen kalandos lobogásai ellen. Magas röptű olvasmányok például. Az argoszi Danaéról például, akinek gyönyörű keblére aranyeső képében hullott Zeusz, és így született Perszeusz. Ezen furfangos védekezések – emlékszem rá – hatásosak is voltak. A földi vágyak ugyan letepertek mindünket, és rohamosan görbültek a gerinccsontjaink, de így, ilyen leplezetlenül, ilyen egyszerűen – mint most Lőwy Izidor – nem égtünk.

Az éjszakában ugyan fuldokolva, titkosan vártuk Danaét, hősi pózban, beteg lihegéssel, és mert nem jött sem ő, sem az álom, jött a reszketés az inainkba és a görbülés száradó csontjainkba.

Összeszorítottuk azonban a fogainkat, és lesütöttük szemeinket, és eldugtuk fehérneműinket – ezt tette velünk az argoszi Danaé.

A fűszer-szakmában is felette hatalmasak ezek a vágyak, és gyötrőek is, de határozottak és egyszerűek.

Lőwy Izidor tehát nagyon világosan és egyszerűen óhajtotta a puhaságot, az asszonyi meleget.

Ez a szemérmetlen bizonyosság űzte őt most a Dancs Róza ágya felé. Dancs Róza bizonyára nem várta sem Zeuszt, sem az aranyesőt, hogy Izidor mégis jött, egy darab szagos szappant óhajtott.

Ezt Lőwy Izidor megígérte.

 

 

II

 

Muth Szilárd volt a főnök úr. De a lopást Muth Marci fedezte fel. Azaz Muth Margitka, aki gyakran látott éjszakánkint hadnagyi ruhákat, melyek rokonszenvesen feszültek, de sajnos, mindannyiszor csak a Lőwy Izidor segéd volt ezen ruhákban. Ilyenkor felébredt, és iskolába menet egy-egy férfiarcot mohón ivott fel a tekintetével, de hamar elpárolgott az egész, és az illatos álmokban, sajnos, megint csak Lőwy volt a hadnagyi mezben.

Muth Margitka látta Dancs Rózánál a szappant és a cégnyomást a skatulyán tisztán. Így: Muth Szilárd fűszer- és norimbergi...

Dancs Róza azonban ezt mondta óvatosan:

– Nekem Izidor úr vette. Vette...

A lopás megtörtént, az kétségtelen. Bár az Izidor szimpla lelkében ez nem volt sikkasztás, rút hálátlanság és rablás. Magát a lopást sem előzték meg nála szokásos lelki tusák és a felébredt lelkiismeret küzdelmes csatározásai a szennyes indulatokkal. Nem. Lőwy Izidor sokkal megátalkodottabb gonosztevő volt. Nem tusakodott, nem borsózott végig a hátán gondolatban a bukás örvénye és az akasztófa réme, csak zsebre dugta a szappant. És a nyomorult még fütyült, nem gondolt egy pillanatig sem az izzadság- és verejtékcseppekre, amelyeknek keserves eredményét ő most elharácsolja. Fásult volt ez a Lőwy Izidor a nemes érzeményeket illetőleg, azt látjuk. Fütyült a nyomorult, és könnyelműen adta oda Dancs Rózának a szappant, mondván:

– Nesze szappan.

Jöjjön be hát ez az Izidor.

 

 

III

 

– Lopod, rabolod évek óta a keserves pár összekuporgatott krajcáromat, és én úgy bíztam benned, mintha csak a fiam volnál. Hát ez a hála? Ez a becsület? És nem mondhatod, hogy kenyérre kellett, hogy a nyomor vitt a züllés útjára. Miért nem kértél? Vagy miért nem vallottad be legalább utólag?

Muth Szilárdné így szólott:

– Hadd vallja be, hogy mennyit lopott. Mennyit loptál, te? Elment valaki az apjáért?

Igen, az apja már bejött, egyenesen nekiment Lőwy Izidornak szegénynek, és adott neki Muth Margitka, sőt Dancs Róza személyes jelenlétében két pofont. Nagyot, hatalmasat, kettőt. És megjegyezte:

– Te bitang! Ilyen szerencsétlenség, bocsánatot kérek, Muth úr... és kedves neje, kezét csókolom... Ilyen szerencsétlenség...

Azt hiszem, Lőwy Izidorban most végre-valahára derengett a bűnnek valamelyes halvány megsejtése.

– Hadd vallja be, hogy mennyit rabolt.

– Hallod, te bitang, mit mond a nagysága, kezét csókolom... Mennyit loptál? És hova tetted? Én, kérem, nem tudom, hova tehette... Ha nekem hazahozta volna, én kitekertem volna a nyakát... Itt kosztolnak, itt befogadnak, és nincs bajom veled, és te lopsz?... Mire kellett neked, te rabló?...

 

IV

 

Lőwy Samu, az Izidor apja, másnap megint eljött.

– Összevertem, kérem, csúnyán... És nagyon szépen köszönöm, hogy nem tetszett nagy dolgot csinálni az esetből... Alázatosan köszönöm, hogy nem tetszett följelenteni... És a pénzt elhoztam. Háromezer...

– Ez kevés, Lőwy. Én csak a maga iránt való tekintetből elégedtem meg ötezerrel. Mit gondol, annyi éven át mennyit rabolhatott, amíg rajtakaptuk. A maga fia ezt se érdemelte tőlem. Hát mondjuk, akármilyen keveset is számítok, vagy százezer árát elcipelt úgy apródonként. De én megelégszem már ötezerrel is. Maga iránt való tekintetből. Nem vall a fiú semmit?

– Nem, kérem szépen. Nagyon megátalkodott...

– Látja. Nőkre költötte a többit is. Tudja, ez nagyon veszedelmes. És az ő korában.

– Nagyon megverem, kérem szépen...

– De háromezer, az kevés. Holnapig nem csinálok semmi bajt. Hanem...

– Elhozom, kérem szépen, azt is... Összetöröm a csontjait...

Muth Szilárd bólintott:

– Jól teszi, Lőwy. Meg kell tanítani. Holnapig várok. Beláthatja, hogy nagyon méltányos vagyok, és hogy háromezer, az nagyon kevés.