nyomtat

megoszt

Sánta farsang
MARKOVITS RODION

 

BALTHAZÁR BUKÁSA

 

 

Furcsa történet következik itt, emberek. A cinikusoknak írom, és a méláknak is írom. De a mélák, azok Balthazár helyett Ivánt olvassanak mindenütt. Ennyi az egész.

 

I

 

Balthazár tehát Máriát szerette és Máriát magyarázta magának, titkos éjjeleken, egy igen eredeti és rendszertelen bölcselettel. Mária mellett ült, és Máriával sétált, és Máriával evett. Nemcsak hogy emlékezett reá, vagy gondolt reá, vagy szimplán hű volt hozzá. Ez semmi. De: Mária, Mária, Mária, ez kiabált ki minden zsivajból, minden csendből, és minden megpercenése, minden kis világossága az agyának Mária volt.

Ez a tökéletesség... – így gondolkozott, meglehetős homályosan, Balthazár.

 

II

 

Ezt, ami most jön, külön fejezetbe kellett írnom, ez leírása annak, hogy tulajdonképpen Balthazár egészséges és széles hátú legény volt. Amikor még nem ismerte Máriát, mohón szippantotta föl az utca mindenféle gyönyörűségét, és a kis lehetetlen, olcsó lányoknak vérbe borult szemekkel csókolta a nyakát.

És Balthazár belemerült a föltétlen piszokba, mert várta percről percre idegesen, félénken és reszketve a föltétlen fehérséget, a tökéletességet, de aki, íme, csakugyan eljött, várta Máriát. Ezért merült a piszokba, ezért nem kellett neki soha a sunyi és gyalázatos fehérség. Ama megalkuvó tisztaság tudniillik, amelyet kétlaki polgárasszonyok föl-fölkínáltak neki. (Pedig egészséges és széles hátú legény volt.)

 

III

 

Amikor végre puhán és kövérkésen megérkezett Mária, ezt gondolta Balthazár csöndesen:

Íme, megjött. Vége örökre, vége most már a piszoknak, a fetrengésnek, a szertelenségnek. Milyen jó lesz nekem a tökéletességben élni és a tökéletesség által. Milyen más világ jön most.

Ez, persze, január havában történt.

 

IV

 

És a kis lehetetlen nőket meg se látta most már Balthazár, a szemérmes fölkínálkozókat pedig lesajnálta.

Az éjszakák kicsit hosszúak még januárban, de Balthazár szigorúan, nyugodtan aludt, csak néha lelkesedett:

– Júniusban szigorlat, azután praxis, azután diploma, azután Mária.

És elaludt Balthazár.

Aztán jött február, és Balthazár élénken, ragyogó szemekkel lehelte a párnák közé:

– Szigorlat, praxis, diploma, Mária.

Aztán márciusban, sőt áprilisban is még így beszélt a sötétségnek Balthazár, de beleharapott a párnákba.

Májusban – persze, májusban – egyszer egy délután írni akart és elfelejtette a nagy gé betűt, és kiejtette a tollat a kezéből.

Verítékes zsibbadással, reszketve gondolkozott Balthazár, és a fogai összeverődtek.

Kint május volt, becsületes, egyszerű ásítás, nyújtózkodás, ébredés. És kinézett sápadtan, és megijedt Balthazár.

 

V

 

Egy szőke, vastag lány feküdt az ágyon, és furcsán nézte Balthazárt.

Mert Balthazár a földön térdepelt, és a szeméből könynyek peregtek. Könnyek: nagy, nehéz, csillogó könnyek; gyerekes, bolondos, gyilkos könnyek. És a kezeit összetette, és a fogait csikorgatta. Imádkozott Balthazár:

– Mária, Mária... Nézd az én nyomorúságom, egyetlen Máriám. Már a füleimmel néztem és a szemeimmel hallgatóztam, már reszketett a nyavalyás lábam, már elfelejtettem a nagy gé betűt, már te voltál piszkos álmaimban Lulu, egyetlen Máriám. De csak volna valami bajom, csak volna legalább valami bajom, akkor talán nem vágtatna így a vérem, nem volna ilyen ruganyos a csontom, nem volna ilyen forró a mellem, nem volnék ilyen szánalmas, nyomorult, Máriám.

...A fogait csikorgatta és sírt – így imádkozott Balthazár május havában.