nyomtat

megoszt

Ácsék tábort vernek
NAGY ISTVÁN
XIII

XIII

Az erdőből, három fiú társaságában, egy turista kül sejű, fehér (harisnyás, kockás ingű, haragos férfi eresz kedett le. Valamivel idősebbnek látszott Orosz Bélá nál. Az eléje táruló tábor képe megállásra késztette, de nem azért, hogy gyönyörködjék a látványban, ha nem hogy még haragosabban vonja össze borzasan nőtt szemöldökét. Mondott valamit a mellette álló fiúk egyikének. Az pedig a Kiss Géza nevét kiáltozva, a nyírfakerítéshez jött.

- Né, az első unokatestvérem - bámult el Gé zuka, s az ő jólismert lomhaságával odacammogott az integető Grácz Gyurihoz.

A vacsorához közeledő pionírok jobban megnézték a váratlan vendégeket. Terike és Csapó Laci rögtön ráismert a kerítésen kívül álló három fiúra. Ezek jár tak itt, két másikkal, a táborozás első napján bá mészkodni.

A farkaskutya majd megfulladt, úgy ugatta őket.

A jövevény fiúk be akartak bújni a tábor kerítése alatt, de Orosz Béla odaszalasztotta az egyik szolgála tos pionírt: figyelmeztesse őket, kerüljenek a kapu felé, A kerítések alatt csak a kutyák járnak be. Grácz Gyurinak most is gúnyos, lenéző grimasz ült ki az ar cára, de követte a társait a tábor bejáratához. Annyit már megtanult a múltkor, hogy a tábor pionírjaival nem lehet vagánykodni. A másik kettő csak elbá mult azon, hogy a tábor mekkorát változott egy hét alatt. A kíséretükben levő turista külsejű férfi ábrá zata most már nem is rosszkedvűnek, hanem rosszin
dulalúnak látszott. Nyilván bosszantotta, hogy kerülnie kellett a bejárat felé.

Orosz Béla eléjük ment. Ismerősnek tűnt neki ez a férfi. A kölcsönös bemutatkozás után aztán kiderült róla, hogy a menedékházban táborozó pionírok vezető tanára. Orosz Béla az évenként kétszer összehívott pedagógiai napok gyűlésein szokott találkozni vele. Ennek a tanárnak évről évre csak annyi mondaniva lója akadt a felmerülő pedagógiai kérdésekhez, hogy a gyűlés elnökségétől rendszerint a felszólalási idő korlátozását kérte.

Most aziránt érdeklődött, nem jött-e fel tőle egy Rácz Gyula nevű pionír? A hét elején engedélyt kért, hogy a táborozást itt folytathassa. Persze, az engedélyt nem kapta meg. Ma ebéd után aztán két másik fiúval elcsavargott valamerre. Hármuk közül csak az egyik jött vissza, a másik kérezkedés nélkül vonatra ült, és hazautazott, Rácz Gyulának pedig egyszerűen nyoma veszett.

Tűvé tették már az egész környéket érte, de sehol sem találják, senki nem látta.

-   Fel nem foghatom, hogy merre keressük még? - fejezte be egy elfojtott szitokkal.

- Nem ült az is vonatra? - kérdezte Orosz Béla elkomorulva.

-                        Dehogy ült - legyintett a másik -, az állomás főnök csak a másik fiúnak adott el egy másodosztá lyú jegyet. Nem is volt más utas innen.

-   Feltéve, ha nem ült fel jegy nélkül vetette közbe Bota.

-   Az a Rácz annál gyávább, hogy ilyesmit mer jen - szólt közbe a Gézuka első unokatestvére olyan hangon, amelyből bárki megérthette, hogy az ő bátor ságából ennél többre is futná.

-     Te csak hallgass - intette le a tanára. - Egyen ként megéri közületek mindegyik a rosszpénzt. - Helyeslést váróan fordult Orosz Bélához: Ilyen üdültetési akciót sem vállalnék magamra még egy szer.

Orosz Béla ideges mozdulattal szakította félbe:


-     Miben lehetnék segítségükre?

- Fogalmam sincs, hol kereshetnők még. Mindjárt besötétedik.

-      Vannak viharlámpásaink... A nagyobb pionír jainkkal rögtön keresésére indulhatunk. Nem is ér tem, hogyan hagyhatják el engedély nélkül a pionírjai a maguk körzetét, Deres elvtárs?

-      Majd megérti - legyintett a másik ingerül ten -, csak unják meg a magáéi is ezt a pocsék va dont.

Orosz Bélában már forrt a méreg a menedékházi tanár válaszai miatt. Mindent érzett a hangjában, csak aggodalmat vagy felelősségtudatot nem. Már nem is hozzá, hanem a társaságában levő fiúkhoz beszélt, amikor aziránt kezdett érdeklődni, közöttük van-e az a fiú, amelyik együtt kószált az eltűnt gyerekekkel? Legalább annyit szeretett volna megtudni, hol szakad tak el egymástól, hogy onnan kiindulva lássanak ke reséséhez.

Lent maradt a menedékháznál.

-   Én már kikérdeztem - vont vállat a menedékházi tanár dühösen hátat fordítva a tábornak. - Az állo máson vált el a másik kettőtől. Ez a harmadik is csak azért jött vissza, hogy kölcsönkérjen valamelyik paj tásától. Ő is haza szeretett volna utazni. Képzelhetik, milyen pofot kapott tőlem.

Orosz Béla tetőtől talpig végigmérte a menedékhá ziak tanárát. Szerette volna a sárga földig lehordani, és a fejébe verni: tudja, mi lesz itt holnap, ha meg jönnek pionírjainak a szülei, s a fülükbe jut, hogy a menedékházi táborból hazaszökdösnek vagy eltűnnek a gyerekek? S ráadásul még pofozzák is őket! De türtőztette magát, nem kívánta a pionírok előtt meg leckéztetni. Feltette magában, hogy a föld fenekéből is előkeríti azt a fiút reggelig, nem várhatja be tétle nül, hogy pánik törjön ki a látogatásra érkező szü lők között.

Gyülekezőt akart fúvatni Bota tanárral, hogy több csoportra beosztva, lámpákkal felszerelve, elindulja nak. Ekkor azonban a völgyből hahózó kiáltozások
hallatszottak. A hegyek háromszoros visszhangot verve ismételték meg.

-      Ha-ho-hó, Deres tanár úr-rúr-rúr...

-      Mi az, mit akarnak? - forgott ide-oda a néven szólított tanár. - Feleljetek, hogy itt vagyok...

Grácz Gyuri és a másik kettő kórusban hahózva ad ták tudtul a völgyben kiáltozóknak, hogy merre van nak. Válaszul aztán a lentiek hazahívták őket: ne ke ressék az eltűnt fiút, előkerült magától, és nincs semmi baja.

-      Nahát, hogy mit kap ez tőlem - mondta Orosz Bélának búcsúzóul Deres. - Ha az apja nem tanította meg kesztyűbe dudálni, hát én most megtanítom. Az tán menjem tőlem panaszra, akár az úristenhez is.

-      Én nem tenném, Deres kolléga - felelte Orosz Béla hidegen. - Inkább annak néznék utána, hogy miért nem érzik jól magukat a pionírok a menedék házi táborban, ha tábor az egyáltalán. Annál is in kább megtenném, mert holnap ezt az UTM kiküldöttje is megkérdezheti. Holnap tábort avatunk, Bologa elv társ megígérte, hogy ő maga személyesen jön ki a tar tománytól.

Derest igen kellemetlenül érhette ez a hír, Orosz Béla burkolt leckéztetése is felfortyanásra késztette.

-      Bologa egy hét múlva magától is megkérdezheti, amit holnap tőlem kérdezhetne. Az első napokban ná lam is úgy érezték magukat a pionírok, mint az any juk ölében. A hatodik napon aztán már ketten is elő álltak, hogy unatkoznak. Most, a tizenkettediken meg már hazaszökdösnek.

-      Miért hagyja, hogy unatkozzanak? ...

-      Az előírt foglalkozási órákat megtartom. És az tán mi vagyok én; tanár, vagy állami cirkusz, hogy szórakoztassam őket?

-Kérdezze meg itt bármelyik pioníromtól - mu tatott Orosz Béla az odagyűlt gyerekekre -, én talán felcsaptam bohócuknak? Együtt építettük fel ezt a tá bort, s nem hiszem, hogy unatkoztak volna.

-   Úgy van, úgy van, nem unatkoztunk... - kiál tották az Orosz Béla pionírjai.


- Még én sem unatkoztam - lépett ki a fiúk közül Kiss Géza az első unokatestvéréhez fordulva.

Deres tanár most az első ízben tekintette meg a tábort és az Orosz Béla lebarnult arcú pionírjait. Elég jó szeme volt ahhoz, hogy futó körültekintésre is meg állapíthassa: a tábor lakói komoly munkát fektettek be, amíg ily otthonossá tették sátorvárosukat. Ám ő nem azok közé a tanárok közé tartozott, akiket fellel kesít az ilyesmi. Nem szenvedélyes hivatástudatból vá lasztotta a tanári pályát, hanem hogy legyen valami hivatala és tűrhető fizetése meg sok szabad ideje. De res 1945-ben került ki az egyetemről, akkor, amikor a felszabadulás utáni első diáknemzedék bekerült oda; 1948-ban tessék-lássék alkalmazkodott a tanügyi re formmal átalakuló középiskolák új munkastílusához. Amint azonban mind jobban növekedtek az igények, egyre nagyobb, de be nem vallott ellenszenvvel foga dott minden tökéletesebb nevelő munkára késztető kezdeményezést. Orosz Bélát jobban ismerte, mint amaz őt. Felszólalásai a pedagógiai napokon, amelyek makacs kitartással mindig arra irányultak, hogy a ta nuló ifjúság életét változatosabbá, nevelésüket tartal masabbá tegyék, dühbe hozták. Főként az ő felszóla lásai késztették arra, hogy a hozzászólások idejének korlátozását indítványozza. És most éppen beléje kell botlania! Az ő tábora miatt jön ide az UTM egyik tartományi titkára. Holtbiztos, hogy a menedékházba is lelátogat, és ha az ott látottakat összehasonlítja az zal, amit ebben a táborban láthat, biztosan az Orosz Béla táborát tekinti példának. Szinte előre hallotta, amint ide tanácsolja majd tapasztalatcserére. Az em ber még a nyarát se tölthesse "klasszikus pihenéssel". Legszívesebben még az éjszaka vonatra rakta volna valami ürüggyel a saját pionírjait, hogy a titkár már itt se találja őket.

Orosz Béla, látva, hogy Deres milyen elkeseredett kedélyállapotban van, elkísérte egy darabon. Azt hitte, csak az teszi ilyen rosszkedvűvé, hogy nem érti a dol gát. Segíteni próbált rajta.


-    Nézze, Deres elvtárs, bár már csak egy hetük van hátra, azért még lehetne javítani valamit a maguk táborozásán. Higgye el, a mi egységünk pionírjai, amíg a tábort felépítették, bár voltak nehéz pillana taik is, sohasem keresték a dolgok könnyebbik felét. A munka életszükségletükké, legérdekesebb szórako zásukká kezd válni.

-    Köszönöm az ilyen szórakoztató életszükségle tet.

-    Holnap meggyőződhetnének erről. Felavatjuk a táborunkat, érdekes programot készítettek elő. Vegye nek részt rajta. Meghívom magukat. Valamelyik nap aztán gyújtsunk közös tábortüzet. A mi programunkat viszonozzák egy saját programmal. Az előkészületek érdekessé tennék pionírjai számára az utolsó hetet.

-    Erre már sem nekik, sem nekem nincs elég tü relmem. Legszívesebben rögtön hazautaznék velük. Csak elpocsékoljuk ezt a szép nyarat.

Bota szó nélkül haladt mellettük. A menedékházi tanár minden egyes visszautasító mondatára tetőtől talpig újra és újra felbecsülte e középtermetű kolléga emberi értékét. Arca egyre nagyobb csodálkozást fe jezett ki: mintha Deres a szeme láttára változna mind törpébbé. Ott is hagyta Orosz Bélával anélkül, hogy elköszönt volna. Visszatért a vacsorához ülő pionírok közé.

*

A táborban lecsillapult az izgalom. Amíg meg nem került az eltűnt fiú, azt hitték, éjjeli portyázásra ke rül sor. Egyesek máris elképzelték, mint bolyonganak majd a meggyújtott viharlámpák fényénél az erdőben. Bevilágítottak volna minden bokorba és szakadékba. Szinte sajnálkoztak vacsorázás közben, hogy mind erre már nem lesz szükség. Kiss Géza a csoportjába tartozókkal veszekedett.

-      Mért nevettetek, amikor azt mondtam, hogy én sem unatkoztam? Én talán nem dolgoztam? Nekem talán nincs vízhólyag a tenyeremen a baltától? Jó volna, ha már nem nevetnétek mindenen, amit én
mondok. Én az első unokatestvéremnek is megmond tam, hogy ne vigyorogjon, mert ebben a táborban mindent mi csináltunk.

Feri nem hagyta tovább fecsegni.

-      Hát azt elmesélted - kérdezte könyörtelenül -, hogy a második éjszaka miért nem unatkoztál a sát radban? Hát azt, hogy farkasnak nézted a tanár elv társ kutyáját?

Kiss Géza szemét lesütve tolta el maga elöl a vacso rát, pedig micsoda bográcsgulyás gőzölgött előtte! Kedvenc ételévé vált. De nem mert többet fogyasztani belőle. Rettenetes volna, ha az éjszaka megint azzal kellene szórakoznia, amire ez a kegyetlenül csípős nyelvű Ács Feri folyton emlékezteti! Igazán kedvére és gyomrának gyönyörűségére csak az ebédnél merte óriási étvágyát szabadjára ereszteni. Akkor aztán tripla porciót is bevágott. Nagyon vigyázott, hogy éj szaka ne kelljen kimennie. A sötétségtől való félelmét sehogyan sem tudta legyűrni. Örvendett, ha az éjsza kai őrködés során kibírja valahogy azt a két órát, ami az őrködésből egyszer már neki is kijutott. Át is vé szelte minden baj vagy mulasztás nélkül. De hogy mi félelmet állt ki, azt csak ő tudja! Másnap volt is mit hallgatniok a pioníroknak, hogy hányféle veszedelem ólálkodott a tábor körül, amíg ő őrködött. Az erdőben ide-oda suhanó alakokat látott, a patak medréből meg két óriási szarv emelkedett ki, ami mindjárt el is tűnt. Vészjósló huhogások próbálták elűzni az őrhelyéről, de ő nem hagyta magát...

Ki tudja, még mi minden rémítő látomással elő nem hozakodott volna, ha Orosz Béla rá nem szól, hogy tartogasson valamit a legközelebbi őrségállás ide jére is.

Ferit viszont félrevonta, és megpirongatta Orosz Béla. Ne hánytorgassa folyton a Gézuka régi hibáit, hiszen kezd már beilleszkedni a tábor közösségébe. De ha únos-úntalan, ok nélkül az orra alá dörgölik az első napok szégyenét, meg találja kutyálni magát.

-      Nem hiszek neki, tanár elvtárs - felelte Feri hajlíthatatlan meggyőződéssel. - Olyan ő, mint a
rossz acél, amiről apu mesélt nekem: ha folyton nem dörzsölik, mindjárt belérágja magát a rozsda. Csak mi tudjuk, milyen fiú; mi, akik egy sátorban alszunk vele.

-       Senki sem javíthatatlan. Feri felelte Orosz Béla kissé már bosszúsan, mert olyan előítéletek meg rögződését észlelte ennél a fiúnál, ami a nevelésben megengedhetetlen. Hiszen éppen a pionírközösség ne velő hatásában bízott. Ha a közösség eleve bizalmat lan egyes tagjaival szemben, úgy ez a bizalmatlanság kétségessé teheti az ő nehéz munkája eredményeit.

-       Értsd meg, Feri - ismételte nyomatékkal -, egyetlen társad sem javíthatatlan, de mindegyik el is rontható. Baj az, ha vakon hiszünk az egyikben, s egyáltalán nem bízunk a másikban. Így nem tarthat juk együtt ezt a tábort. Azt szeretném, ha te már meg értenéd ezt a fontos dolgot.

-   Igyekszem, tanár elvtárs.

És Feri szavának is állt. Más szemmel próbálta nézni azután Gézát, de az oktatójukat is. Hát ezt akarja, javítgatni az embereket?! Tiszta szívből kí vánta, hogy neki legyen igaza Gézuka esetében is.

Vacsora után a tanárok vezetésével a pionírok egy része kiment a fennsík legvégére. Oda, ahova az állo másról jövet a szélesre taposott ösvény felkanyarog a völgyből. Innen vették még egyszer szemügyre tábo ruk külalakját: vajon milyen hatást vált ki az alulról érkező szülőkből ha holnap megpillantják?

A lemenő napnak már csak fél korongja látszott a hegyek mögül. A fennsíkot egyetlen sugara sem érte. Esti szürkület borult mindenre. Ebben a világításban csak a fehér nyírfakerítés látszott szembeötlően, a sát rak az árnyékba mosódtak. De majd holnap, napsü tésben, határozott körvonala lesz mindennek, a fény és árnyék összhatásából kiemelkedő tábor bizonyára ámulatba ejti majd a vendégeket.

Hamarjába vágtak még vagy tíz lépcsőt az ösvény meredekebb kaptatóira, hogy a feljárás azoknak a fel nőtteknek is könnyebb legyen, akik nincsenek szokva a meredekebb kapaszkodókhoz. Hiszen a vendégek
között biztosan lesznek nehézkes járású nagyapák és nagymamák is.

Orosz Béla hívta fel erre a figyelmüket.

Most aztán befejezett műnek tekintették a táboru kat. Olyan volt az, még Kardos tanár megítélése sze rint is, hogy már csak rendben kellett tartani. Most már ki lehetett belőle rajzani, hogy megvalósítsák a táborozási terv kiadósabb felét, a felfedező utakkal egybekötött egésznapos kirándulásokat. Mi mindent ígértek ebből a szempontból a környező hegyek a ma guk barlangjaival, szakadékaival, völgyeivel! És a pa takok medre fel egészen a forrásokig!

Aznap este a napiparancs kihirdetését, a megszokott formák között, gyorsan bonyolították le a szolgálato sok. Maradjon még idejük a pioníroknak saját ma guk rendbeszedésére is. Amire pedig ma már nem jut idő, majd elvégzik holnap reggel, ébresztő után.

Terike kissé izgatottan fészkelődött a felállott négy szög balszárnyán, a bátyja meg a szemöldökét össze vonva figyelte a középen vigyázzba állók között, vajon mit hirdet ki Orosz Béla a "csalásról", amit Terike és Irimie követett el az ócskavasgyűjtésnél? Mindkettő jük megkönnyebülésére nem minősítette csalásnak Te rike tettét, hanem helytelenül értelmezett kölcsönös segítségnek. Terike segítő szándékát példaadó önzet lenségnek nevezte Orosz Béla. Irimiét megdicsérte azért, hogy őszintén feltárta, milyen gyanú nyomja a szívét, de megrovásban részesítette, hogy erre csak elkésve szánta rá magát, s nem mondotta el még a tá borozás előtt! Mindkettőjüknek a pioníregység elé kel lett volna hozniok az Irimie táborozásával kapcsola tos aggodalmaikat, hogy együtt az egységgel találják meg a segítés leghelyesebb módját.

- Szerencséd - szaladt Terikéhez a bátyja, miu tán Rădăceanu, a szolgálatos csoportvezető oszoljt ve zényelt. - Tőlem is kaptál volna, ha a Gézuka hí resztelésének lett volna igaza.

Terike arca tündökölt a boldog mosolygástól.

- Remélem - mondotta a bátyjának önérzete sen -, végre már te is rendes pionírnak tartasz.


-       Majd meglátjuk a végén - legyintett Feri. - A nehezebb próbák ezután jönnek. De rajtad tartom a szemem, ne félj. Apu is megmondta, hogy vigyázni kell rád.

-       Te vigyázol rám? - nevette el magát Teri. - Tudd meg, hogy rád kell vigyázni. Anyukám engem bízott meg, hogy tartsalak vissza, ha észreveszem, hogy megint hirtelenkedsz.

Feri nagy szemet meresztett, s nem tudott hirtele nében válaszolni. Majd megfelel erre máskor - ígérte -, most sietnie kell, mert ő a sátorfelelős, látnia kell: rendben van-e ott minden. Gézukára is ügyelnie kell, ne forgassa fel a rendet lefekvés előtt, mert örökké keresi valamijét. Ám az igazi ok, amiért most oly ha mar faképnél hagyta Terit, más volt. Rosszul esett neki, hogy anyu őt Terire bízta. Hát anyu Terit kü lönbnek tartja, őt meg olyan fiának, akin még akad javítani való? Vajon Orosz tanár elvtárs is ilyennek nézi? Hát mit lehetne még javítani rajta?...

A konyha körül és a tábori asztalok mellett ezalatt sürgés-forgás támadt. A lányok Székely néni körülte kintő felügyelete mellett két vasalóba izzó parazsat raktak, az asztalokra pokrócokat terítettek, azokra tiszta lepedőt. Székely néni az ügyetlenebbeknek meg mutogatta, hogyan vasalják ki fehér pionírblúzukat és a kék szoknyák berakását. A nyakkendőjét mindegyik ki tudta vasalni rendesen.

Csinosan, tisztán kívántak megjelenni látogatóba ér kező szüleik előtt. Ne mondhassák: látszik rajtuk a nomád sátorélet, mert gyűröttek. Nehogy eszükbe jus son hazarendelni valamelyiküket.

Bosszankodtak a vasaláshoz nem eléggé világító vi harlámpákra. Az első váltás őrszemeit felvezető Ră dăceanut az élesebb nyelvű, nagyobb lányok vérig sér tették azzal a kérdésükkel, hogy mikor készül el már híres áramfejlesztő erőművével? Szeretnének villany vasalóval vasalni, s unják már a petróleumlámpák szagát.

A fürdősátor nyílásain is fény szűrődött ki, ott a va salással végzett lányok löcsböltek. A fiúk is készülőd
tek, ők a nadrágjukat óhajtották kivasalni, de a lányok mindkét vasalót maguknak foglalták le. Reménytelen vállalkozás lett volna addig várni, amíg végeznek. Ezért aztán Feri tanácsára a fiúk rövidszárú nadrág jukat gondosan összefogva a párnájuk alá tették. Feri az édesapjától hallott a vasalásnak ilyen ősrégi mód járól. Állítólag lakatosinasok és diákok találták fel a nadrágél-fejlesztésnek ezt a módszerét.

Aznap, tekintettel a táboravatási előkészületekre, jóval későbben harsant fel a takarodót jelző kürtszó. Lajka az utóbbi napokban felvett szokásához híven szívhezszóló vonítozással kísérte. Csakhogy, ami a pio nírokat arra késztette, hogy fejükre húzzák a takarót, az Lajkánál ébresztőnek számított. A farkaskutya ugyanis ilyenkor hagyta abba az egész napi szunyóká lást. Az erdőben ébredező apróbb vadak szagától egy szerre éberré vált! De fújta a maga ébresztőjét főként azért, mert Orosz Béla takarodó után oldotta le száj kosarát és eresztette ki a láncból.

Ma, bár mindenki behúzódott a sátrába, nem sok pionírnak jött azonnal álom a szemére. Innen is, on nan is kuncogás hallatszott. Rădăceanu nem győzte az ilyen sátrak lakóit elég mérgesen rendreutasítani. Ám alig csendesedtek el az egyikben, vicogás hallatszott a másikban. A holnapi nap nagy eseményeire gondoló pionírok ki-kidugták fejüket, s bámulták a holdvilág talan sötét eget: csak nem eső készül? Baj lenne, ha éppen holnap tenné őket csúffá, amikor táborukat oly büszkén szeretnék bemutatni szüleiknek. Az sem volna kedvükre való, ha holnaptól elesősödne az időjárás, és meghiúsítaná további terveiket.

Az a veszedelem, ami tőlük nem is olyan messze va lóban készülődött, álmukban sem ködlött volna fel. Odakünt soha még oly békésnek, csendesnek nem ígér kezett az éjszaka, mint éppen aznap. A tábor külön böző pontjaira kiakasztott viharlámpák és a csillagok közös erőfeszítéssel virrasztottak. A fülledt nyári est mély csöndjét tücsökcirpelés tette hangulatosabbá. Az öreg békák vartyogása s az ifjabbak brekegése a tü csökzene gordonkakíséretének hallatszott. Néha azon
ban hirtelen minden elhallgatott. A völgyben negyed óránként vonatdübörgés remegtette meg a földet, s ezt harsány mozdonyfütty követte. Az őrszemek megcso dálhatták a kéményből szerteszét szökdöső szikraesőt s a tovarobogó személyvonatok fényszalaggá összemosódó kivilágított ablaksorát.

A farkaskutya úgy összeszokott már a pionírokkal, hogy a láncról és szájkosártól való szabadulásának örömére együtt kerülgette a tábort az őrbotos őrsze mekkel. De míg azok egyszer körüljárták, ő ötször is körbenyargalta. Közben arra is jutott ideje, hogy lerohanjon a patakmederbe, és vizet lefetyeljen, a par ton szólózó békákat szétugrassza, s a Rădăceanu drótra fűzött konzervdobozai között veszett csörömpölést vi gyen végbe. Két első lábát feltette a kifeszített drótra, és sorra beleszagolt azokba a dobozokba, amelyek még valamit megőriztek a pompás sertéskonzerv il latából. Éjféltáján aztán messzebb is elcsavargott. Ugatása olykor a völgyből hallatszott fel.

Hajnal felé végre végignyúlt a tanárok sátra előtt, ahol gazdájának észvesztő gyönyörű szagát érezte. Ott szunyókált féléber állapotban kivilágos virrada tig, amíg az ébresztőt fúvó pionírral szemben két hátsó lábára le nem ülhetett, hogy vonítozásával ön magának takarodót orgonálhasson.

Úgy gyakorolta ezt, mintha sejtette volna, hogy mi lyen keserves megpróbáltatásokat tartogat számára a közeljövő.