nyomtat

megoszt

Ácsék tábort vernek
NAGY ISTVÁN
XII

XII

A tábor a hét végére a pionírok keze alatt végleges formát öltött. A patak partján beásott konyhára fel került az ágakból összerótt és kátránypapírral, földdel letakart fedél. Élelmiszerraktárnak olyan hűvös és szá raz vermet ástak a patak martján nőtt egyik nagyobb bükkfa alá, aminek mennyezetként szolgáló gyökér zete a mart földjét sem hagyta leomlani.

A sátrak között utcákat építettek, kirakták a patak ból felhozott lapos kövekkel, hogy esős időben ne jár janak sárban.

A gyerekek észre sem vették hogyan, s egy-egy közü lük ezermesterhez illő ügyességre és leleményességre tett szert. Ilyennek bizonyult mindenekelőtt Rădăceanu Petre és Ács Feri, a leányok közül Székely Juliska. Ez a hetedikes lány különös előszeretettel a fűrésze lésre kapott rá. Egész nap fűrészelt volna. Minden egyébre gyakran rámondta:

- Az nem komoly, az csak afféle játék...

Többen össze is kaptak vele, mert ha szolgálatos volt, a krumplihámozás elöl kitért. Hagymát sem sze retett aprítani. Fát gyűjteni az erdőben és felfűrészelni, azt igen.

Az gyönyörű munka. Fát gyűjtesz, ugyanakkor kalan dozol is. Felfedezések születnek közben. Hol található császárgomba, hol vadászik a mókus a még éretlen mogyoróra, melyik fa odvában dongnak a vadméhek, melyik madár költ már?

Ács Feri főként a szegezéshez formált előjogokat ma gának. A többiek elismerték, hogy ért hozzá, neki soha sem görbül el, amikor a szegre üt. Ám az utcaköve
zésre is nagy hajlamot mutatott, amellett buzgón tanul mányozta a patakból kiemelt köveket. Valamennyiben érctartalmat szeretett volna felfedezni. Nem feledte el, hogy az édesapja rendkívül nagy ügynek tartaná, ha vasércre vagy rézre bukkannának. Sokszor elnézegette az elébe táruló völgyet: milyen nagyszerűen lehetne oda magaskohókat építeni, a vasbánya itt nyílna az erdő oldalában, a város meg a sátortábor helyére épülne.

Azon is sokszor eltűnődött: mi is lesz az ősszel? Be menjen-e a vasgyárba? Vagyis a vas- és fémipari tanonc iskolába iratkozzék-e be, ha sor kerül rá, vagy inkább erdésznek vagy bányásznak szegődjék el? Táboruk mel lett nemegyszer elhaladtak az erdészek. Úgy gondolta: legszebb mesterség az övék, egyre járják az erdőket, emide fákat ültetnek, amott meg kijelölik a vágásra érett bükkfaóriásokat. A táborépítés körül szerzett ta pasztalatai arra is rávezették, hogy az ácsmesterség szin tén remek szakma lehet, de szép az útkövezés is, ha úgy művelik, mint ő. Az is bámulatba ejtő, ahogyan Orosz tanár elvtárs alapítaná a városokat - gyere kekkel. És milyen szép, amikor Kardos tanár a pioní rokat tornáztatja, Bota elvtárs meg minden fűnek, fának, virágnak felismeri és megnevezi a családját latinul.

Ám azért mindegyre visszatért a vasérckutatáshoz. Alig is várta, hogy a táborépítéssel egészen végezzenek, és megtörténjék a felavatás, hogy azután nekivágjanak végre a hegyeknek. Különösen az izgatta képzeletét, hogy messziről ered-e a táboruk mellett folyó patak? Azzal szemben volna jó menni-menni, egyre felfelé, amíg a forrásig fel nem ér. Útközben a medrében csil lámló köveket is mind megvizsgálná.

E gondolatait Rădăceanu Petrével többször is meg beszélte. Ez a fiú tetszett neki a pionírok közül a leg inkább. Petre pár nap alatt úgy lesült az állandó nap sütésben, mint valami indus fakír. A szeme mindig lobogott, mégis kevés olyan nyugodt természetű fiú akadt a táborban, mint ő. És amit egyszer feltett magá ban, attól nemigen tágított. Az úgynevezett szabadfog lalkozási órákon, amikor tetszésük szerint játszhattak,
amit akartak, Petre már a táborozás második napján azon mesterkedett, hogy áramfejlesztő telepet készítsen a patak partjára.

Megmérte és kiszámította a patak folyási sebességét, kivont, osztott, szorzott, de az eredménnyel sehogyan sem volt megelégedve. A patak sebessége alig egy kis zseb lámpa égőjének bírt volna áramot fejleszteni. A pioní rok által emelt zuhogó gátját ki szerette volna sajátí tani, legalább másfél méter magasra felemelni, úgy a mesterséges vízesés akár három kerékpár-dinamót is meghajtana.

Ám a pionírok hallani sem akartak erről.

Az nekik nemcsak egyszerű zuhogó volt, hanem tábori szabad zuhanyozó: egyetlen lehető fürdőhely a sekély vizű patakban.

Petre ennek ellenére elhatározta, hogy a zuhogó alá vízierőművet épít, Feri pedig támogatásáról biztosí totta.

Meg is kezdték a patak elrekesztését a zuhogótól vagy három méterrel alább. Fürdőnadrágra vetkezve köveket hordtak össze a mederből. Egy vihartól kicsa vart terebélyes bükkről lefűrészelték a kevésbé korhadt ágakat. Azaz: Székely Juliska vállalkozott erre. Előbb összekaptak a nagyszemű, komoly lánnyal, mert az a rámás asztalos-fűrészt teljesen kisajátította magának. Márpedig csak azzal lehetett az ágak között boldogulni. A szaggató fűrész, amivel mindig két pionír darabolta fel a vastagabb ágakat, nem volt erre alkalmas. Petre nem szeretett veszekedni, sőt örvendett, hogy Székely Juliskában még egy munkatársra akadt. Hagyta, hadd fűrészeljen a makacs leány. Juliskát nem érdekelte a Petre erőműtelepe; azt mondta rá, hogy az csak játék. De a fűrészelés, az már valami.

Feri a lefűrészelt vastagabb ágak végét hegyesre fa ragta a fejszével, cölöpnek. Azokat szándékoztak Pet rével beverni a patak medrébe. Oly érdekesen működ tek, hogy a pionírok apránként elpártoltak a futball labdától, és átjöttek a készülő "erőműhöz". Palkó Attila, aki mindenből viccet tudott kihozni, ugratni próbálta Petrét:


-       Ez lesz a második számú békási erőmű, ugye?

-       Akkor csúfolódj, ha elkészül - felelte Petre hal latlan nyugalommal.

Még Gézukát is érdekelni kezdte a dolog. Egyszer, amint elbámészkodott azon, hogy Feri milyen hozzáér téssel faragja hegyesre a cölöpöket, némi nekikészülődés után megkérdezte:

-   Egy kicsit hagynád, hogy én is faragjam?

Feri szóra sem méltatta Gézukát. Nem bocsátotta meg neki, amit Terikéről mondott. Csak azért nem vonta felelősségre a kövér fiút, mert saját húgával készült előbb leszámolni. Sor is került erre, éppen akkor, amikor Rădăceanuval nagy élvezettel beverték a cölöpöket a mederbe, a cölöpök közé pedig sövény szerűen vékony ágakat fontak be. Már fél méter ma gasra ért a fonadék, a réseket iszappal kevert földdel tapasztották be. A víz gyűlni kezdett. Ekkor vetődött oda Terike, aki csodálattal bámulta az egészet, majd a Rădăceanu bosszúságára így kezdte dicsérni az erő művet:

-   Juj de jó lesz uszodának, ha elkészül. Hasig érő vízben én már tudok úszkálni.

-    Igaz, igaz - kiáltozták a lányok elragadtatással. Feri méregtől pukkadozva hívta félre Terit, mikor feljöttek a patakmederből uzsonnázni.

-   Ne lázítsd fel a lányokat az erőművünk ellen. Abban ti nem úszkáltok. Elég, ha a zuhogó alatt stran dolhattok...

-    Igen, de csak úgy, ha alákuporodunk.

-   Ássátok mélyebbre a gübbenőt. Kitalálhatnátok ti is valamit. Ne mind engem és Rădăceanut bámul játok!

Terike huncutul kezdett somolyogni:

-    Van is mit rajtatok bámulni.

Feri észrevette, hogy az erdő szélső fái alá felállí tott asztalok mellett uzsonnázó pionírok rájuk figyel nek, míg vajas-mézes kenyerüket fogyasztják nagy ét vággyal. Azok már tudtak a Gézuka fenyegetéséről, valahogy híre ment. A fiúk lépten-nyomon vallatták Ferit, igaz-e, hogy a húga szerelmes Dan Irimiébe, és
ezért még a vasgyűjtésnél elérhető dicsőséget is áten gedte neki?

Feri nem akarta, hogy ezután is vallassák. Félrevonta Terit egy vastagabb tölgyfa mögé.

- Ne kiabálj - mondta dühösen suttogva -, anél kül is elég híres vagy.

- Én híres?! - nyílt el a Terike piros szája.

- De még milyen. Tudod te, hogy mit beszélnek rólad? Azt, hogy megint csaltál. És kiért? Dan Irimiéért, mert szerelmes vagy belé. Hogy mersz te szerelmes lenni, és Dant is csalásba keverni? Mikor lesz már belőled rendes pionír?

Terike pirosabbá vált a szájánál is. Régen kiment a fejéből az ócskavasgyűjtés emléke. Mi minden tör tént azóta, és most mégis ráfogják, hogy csalt, meg hogy a vasat azért tette a Dan csomójához, mert.

-     Jaj, hogy is mondhatsz nekem ilyeneket, Feri? - kérdezte a leányka irulva-pirulva. - Hát nem Orosz oktató elvtárs szokta mondani az egységgyűléseken, hogy a pionírok segítsenek egymásnak? .

-     De nem csalással és nem szerelemből. Mit szólsz hozzá, ha a négyszög elé kerülsz, és haza találunk ker getni? Így várod, ilyen jóhírekkel apuékat látoga tóba? Ezt írjam be a levélbe? Tudd meg, hogy két sort már be is írtam...

*

Az uzsonnázó pionírok között végighaladó Orosz Bé lának feltűnt a két testvér üres helye. Étkezéskor rend szerint ellenőrizte, nem kószált-e el valamelyik. Utasí tására a csoportfelelősöknek számba kellett venniök az étkezésnél a gondjukra bízottakat, de azért maga is rendszerint sorra vette az ismert arcokat.

- Hol a barátod, Rădăceanu? - állt meg a derékig meztelen fiú mögött.

Rădăceanu lebarnult hátán a fák lombjai között be szűrődő napsugaras fényfoltok ide-oda csúsztak, amint az asztal fölé hajolva végigtekintett a zsibongók hosszú során.


-     Úgy látszik, még mindig a testvérét rekcumozza.

-     Hol?

-     Az erdőben.

Orosz Béla benézett a fák közé. Az egyik mohos törzsű tölgy mögött kék szoknyácska villant, amit halk szóváltás követett.

-     Elég lesz mára, Feri - szólt oda Orosz Béla. - A darazsak széthordják a mézet a vajaskenyeretekről.

-     Terinek sohasem elég, tanár elvtárs - kukkintott ki a fa mögül Feri bosszúsan.

Az előlépő vérvörös leányka szemlesütve állt meg a tanár előtt.

- Mi bajotok? - lépett Orosz Feri elé. - Valami családi ügy?

-     Tudja azt a tanár elvtárs is.

-     Miből gondolod?

-     Abból, hogy Irimie elmondta nekem. Az a Kiss Géza is ugatott.

-     Ugatott?! Micsoda beszéd ez. Nem szeretem az ilyen jellemzést. Pionírtársadról van szó.

-      Csakhogy én nem tartom annak, tanár elvtárs. Ő csak olyan pionírféle.

-      Emberesedik már. Ne légy szűkkeblű. Te pedig - vett ki a tanár egy pici bogáncsot a Terike hajá ból - maradj itt uzsonna után néhány percre. Zárjuk le ezt az ügyet.

A két testvér kicsörtetett az erdőből a tisztásra. Egyik is, másik is beült a maga csoportjába uzson názni. Terikének azonban minden kedve elment a mézes-vajas kenyértől. Orosz Béla sokat sejtető szavai jártak az eszébe. "Le akarja zárni az ügyet" ... Ilyent neki még nem mondtak, hogy "ügy". Jaj, csak nem állít a tábor négyszöge elé, csak nem küld haza; de ha ezt akarja, miért vette ki a hajamból a bogáncsot?

Terike szorongva fürkészte társait, vajon ők is azt hiszik: olyan főbenjáró hiba az, ami a vasgyűjtésnél történt, amiért haza is küldhetik? Éppen most, mikor a tábor tényleg olyan már, mint egy igazi város!

A fennsík közepére pillantott. Ott a zászlópózna már arra várt, hogy felvonják rá a vasárnap felava
tásra kerülő táborzászlót. Készült már a jelképes tábor kapu fölé a pionírjelmondat is. Az fogadja a felava tásra érkező szülőket és a titkár elvtársat az UTM-től. Még csak kerítést kell emelniük a tábor köré. Azután egésznapos kirándulások következnek a hegyek közé és a rejtélyes barlangokba. Rezet vagy vasat fognak találni. Elkészül az erőmű és uszoda is... Mindezt ő, Teri már ne érje meg? Nála nélkül rezegjenek ezután a kicsi nyárfák, többé ne őrködhessék, ne lássa a nap felkeltét, és a napnyugtát se !?...

Nem, nem csúszhatott most le egy falat mézes-vajas kenyér sem a Terike torkán. A nyári alma sem csábí totta, pedig ma hozta a vonat, ott piroslott az asztal közepére tett tálban.

Így gyűjtsön az ember ócskavasat máskor is!

A gyerekek szétrebbentek az uzsonnától, visszatér tek a tábordíszítésnél abbahagyott dolgukhoz. Két szol gálatos pionír-lány és egy fiú a kenyérmorzsát össze seperte, az asztalt is letörölte.

Elmentek azok is. Terike magára maradt balsejtelmei vel.

Székely Juliskának az édesanyja azonban észrevette. Odajött hozzá. Babos kendővel volt a feje bekötve. Az arca szépen kisimult, amióta ő is itt táborozott. Kicsit le is barnult. Itt a jó éles, friss levegőn a rekedtsége is elmúlt. Olyan dallamos hangja lett, mint a jó anyák nak, mint Terike anyujának. Nem is látszott idősebb nek anyunál.

A kisebb leánykák, ha valami bú nyomta szívüket, odasündörögtek hozzá, addig kerülgették, amíg észre vette őket, és megsimogatta az arcukat. Attól aztán felvidultak. Terike még egyszer sem érezte szükségét effélének. Most sem gondolt rá. Elcsodálkozva fordult meg, mikor mégis egy gyöngéd tapintású kéz simult a vállára.

-      Min keseregsz, kislány? - hajolt Székelyné Te rike fölé. - Eszedbe jutott anyuka?

Teri közelebb simult a szövőgyári munkásnőhöz.

-      Igen, Székely néni, eszembe jutott, de attól félek, hogy anyunak nem sok öröme lesz belőle.


Székelyné a lányka elé került:

-      Én azt bajosan hiszem, hacsak nem szidnak meg valamiért a napiparancsban.

-      Annál rosszabb is várható - ugrott fel Terike gyorsan, mert észrevette a közeledő tanárt. - Most megtudhatja, hogy mire gondolok - súgta a Juliska édesanyjának.

-      Csak nem félsz Orosz elvtárstól? Olyan ő, mint egy falat kenyér.

-   Tudom, de azért reszketek egy kicsit.

És nem éppen ok nélkül.

A közeledő Orosz Bélának eredetileg nem állott szándékában a Dan Irimie és a Terike dolgát a tábor közössége elé vinni. Elégségesnek gondolta, ha az ok tatótanács mossa meg a fejüket. Miután azonban maga is értesült arról, hogy a pionírok között szétszivárgott a hírük, mégpedig eltúlozva, úgy döntött: a tábor négy szöge előtt tesz pontot a dolog végére. A látszatát is kerülni akarta annak, mintha egyes pionírok hibáival szemben engedékenységet tanúsítana.

Most, odaérve az erdő alján szurkoló leánykához, mindössze annyit kívánt tisztázni: milyen szándékok vezették Terit, mikor Dan Irimiét elsőséghez segítette a vasgyűjtésnél? Pusztán a tettek alapján senkit sem volt hajlandó megítélni, különösen ragaszkodott ehhez az elvéhez a pioníroknál. Náluk néha hibás szándékok ból is elfogadható tettek születhetnek, s végzetes téve dés lenne ebből mindenképpen nemes emberi tulajdon ságokra következtetni.

Orosz Béla intett Székely Juliska édesanyjának, hogy hagyja magukra őket, aztán az asztal sarkához ült, és a leánykát is leültette. Megkérdezte, jól érzi-e magát a táborban, s írt-e már a szüleinek erről?

-      Jól érzem magam, tanár elvtárs, de még nem ír tam - emelte fel a fejét Terike bátortalanul.

-      Látod, ez baj. Ki tudja, mit gondolnak, hogy miért nem írsz.

-      Még sohasem írtam levelet, tanár elvtárs. Nem tudom megkezdeni.

-     Hát kezdd úgy, hogy "drága szüleim".


-     Annyit már leírtam, de mit írjak azután?

Orosz Béla zsávoly-zubbonyából elővette vaskos, meggyszínű naplótömbjét, amibe a táborozással kap csolatos megfigyeléseit szokta bejegyezni. "Borzasztó - gondolta -: egyikünknek sem jutott eszébe, hogy a gyerekeket levélírásra is meg kellene tanítanunk." Közben vastag, feltűnő darabos írással beírta: "Ellen őrizni, hányan írtak már a szüleiknek, és tud-e mind egyik levelet írni"?

-     Még ma folytatnod kell azt a levelet, Terike - tekintett fel a naplóját eltéve. - Sorba veszed, ho gyan érkeztünk meg; mikorra készült el a csoportod a sátorveréssel, kikkel laksz együtt, mit teszel egész nap, mit gondoltál az éjjeli őrségben, meg hogy egész séges vagy - és így tovább.

Míg Terike ezeket a jó tanácsokat megjegyezte magá nak, hol felnézett, hol lesütötte a szemét. Szerette volna kitalálni, vajon a tanár elvtárs azért mondja-e ezeket, mert nincs szándékában hazaküldeni? Mivel ezt nem sikerült kitalálnia, akadozva vallotta be:

-     Most talán be is tudnám fejezni a levelet, ha a tanár elvtárs nem küldene haza.

-     Miért küldenélek? - tekintett a kislányra Orosz Béla meglepődve. - Csak nem követtél el valamit, amit még magad is úgy ítélnél meg, hogy nincs helyed közöttünk?

-     Én nem úgy ítéltem, de a bátyám... ő mindig olyan szigorú...

-      Biztosan okot adtál rá.

-    Nem mondom, szoktam, de én mindig jót aka rok, tanár elvtárs.

-    Úgy érted ezt, hogy ami neked jó? Ami neked jó, nem biztos, hogy másnak is az.

-    De most biztos, hogy másnak is jó. Tessék meg kérdezni Irimiétől: az nem jó neki, hogy itt lehet a táborban, mert én segítettem neki?

-    De vajon nekünk, többieknek, jó-e, hogy segítet tél? És hogyan segítettél? Ez sem mindegy ám.

Terike megint lesütötte a szemét, zavartan tekergette
mutatóujjára azt a hosszú fűszálat, amit még az erdő ben szakított le, amíg Feri "regcumozta".

A tanár a kislány hallgatását újabb kérdéssel törte meg:

-      No, halljuk, mindegy-e nekünk?

- Tudom - felelte Terike durcásan -, azt mond ják, hogy csaltam, pedig nem is igaz. Irimie igazán megérdemelte, hogy táborozni jöjjön. Ő minden házba bement ócskavasért, nem úgy, mint Gézuka. Arról ő nem tehet, hogy nem minden házban adtak.

-      Neked miért adtak?

- Azt én nem tudom, de biztosan Irimiének is ad tak volna, ha ő megy azon az oldalon.

Orosz Bélának mosoly bujkált az arcán, annyira tet szett neki a kislány észjárása, de vajon mennyire követ kezetes e tekintetben?

- Mit törődsz te azzal - kérdezte hirtelen --, hogy mennyit gyűjtött volna a te oldaladon? A versenyt te nyerhetted volna meg. Talán a te szüleidre nem férne rá, ha kettőtök közül legalább az egyik ingyen tábo rozhatna?

Teri ismét mély hallgatásba esett.

-      Ki vele, igen vagy nem?

-     Igen - bólintott Teri -, először én is azt gon doltam: jó volna, ha mi ketten Ferivel nyernénk el a jutalmat, de aztán láttam, hogy Dan milyen szomorú, mert az apukájának nem volt elég pénze a táborozásra.

-     Másoknak se volt elég, Ács Teri. Miért nem segí tettél azokon, miért éppen Dan Irimién? És hogy ke rültél te az ő csoportjába? Én nem az övébe osztot talak be.

-      Hát cseréltem Székely Juliskával.

És újra elhallgatott. Tudott volna válaszolni a többi kérdésre is, de nem akart. Hogyisne, hogy még a tanár elvtárs is azt higgye, amit az a Gézuka vagy Feri, pedig nem is igaz, hogy ő Irimiébe ... ő csak azért tette, amit tett, mert Dan olyan szép hűségesen taní totta a sátorverésre, és még a haját is megcibáltatta az anyukájával miatta.


Orosz Béla nem is erőltette tovább. Világosan látott már a Terike válaszai nélkül is. A Terike nagylelkű ségében kétségtelenül közrejátszott az egyéni rokon szenv. De minek firtatni tovább s rokonszenv indíté kait? Hát nem természetes, hogy egy ilyen kialakuló félben levő pionír-közösségben azok iránt a fiúk vagy lányok iránt támadjon akár a barátságnál is mélyebb vonzalom, akiket a többiek is megbecsülnek, mert oda adóbbak a közösség céljaiért elvégzendő munkában?

-    Rendben van, Terike - fejezte be Orosz Béla saját elmélkedését emígyen, és melegen tette hozzá -, elmehetsz.

-    De ugye, nem küld haza? - kérdezte a kislány reménykedő pirulással.

-    Ezt verd ki az eszedből. Bár azt jól megjegyez heted magadnak, hogy a segítésnek nem a legrende sebb módját választottad. Irimiét a te stiklid nélkül is magunkkal hoztuk volna. Az olyan pionírokért, mint Dan, nyíltan kell verekedni, ha igazságtalanul vagy valami más okból félre próbálnák szorítani.

Terike feléledt, akárcsak a fennsíkon azok a friss hajtású füvek és vadvirágok, amelyeket előző nap le tapostak. A szemében azonban látszott még valamicske a korábbi aggodalom homályából, amint szégyenlősen felpillantva megkérdezte:

-      Ugyebár a napiparancsban sem tetszik megszidni?

-      Az már más kérdés - nevetett rá Orosz Béla a hamis kislányra. - A pionírok tudnak a te ügyedről, de elferdítve. Nekik is meg kell tudniok a színigaz ságot.

-      Köszönöm, nagyon szépen köszönöm.

Terike ezután valósággal lerepült a sátrak közén meghagyott utcára. Odaszaladt a gyeptéglákat készítő pionírokhoz, s a többi lányokkal együtt ő is hordani kezdte a gyeptéglákat az ölében, a tábor közepén ki épült keskeny gyalogjáró két oldalát szegélyező sán cokhoz. Azokat rakták ki gyeptéglával. Terikét vissza felé menet a lányok körülvették, faggatták: mit beszél gettek a tanár elvtárssal oly sokáig?


-   Majd megtudjátok a napiparancsból - felelte Terike rejtélyeskedő titkolódzással. Ennél többet nem volt hajlandó elárulni, bármint unszolták is.

*

Orosz Béla ottmaradt egy darabig az asztal sarkára könyökölve, s a Terikével lezárult beszélgetés egyes részleteire gondolt. Oly szívmelegítőnek érezte azokat, hogy rögtön be kellett jegyeznie a naplójába. Mig azt elővette, és szétnyitva maga elé tette, s a töltőtollat is kicsavarta, elnézte, hogyan serénykednek a pionírok a tábor minden részében. Jókedv és odaadás csillogott a szemükben. Néhányuktól eltekintve, szenvedéllyel végezték a dolgukat, büszkén készültek bemutatni a vasárnapi felavatáson, hogy egyetlen hét alatt mire vitték. Megalkották a táborukat.

Naplója fölé hajolva írni kezdte:

,,Talán nem korai öröm az örömöm, amivel már le merem írni: a mi táborunkban oly pionír közösség van kialakulóban, amilyent munkámtól az Ifjúmunkás Szövetség el is vár, és amilyent meg győződésem minden hevével magam is óhajtok, s azért semmilyen erőfeszítést nem sajnálok. Hacsak a Dan Irimie és Ács Teri meg a bátyja, vagy a Kiss Géza jellemfejlődésére gondolok - bízvást elmondhatom, a mi iskolánk pionírjainak már nem közömbös ebben a táborban, hogy melyik hogyan él és fejlődik. Ha arra gondolok, hogy három év vel ezelőtt, amikor ezt a feladatot az UTM Tar tományi Bizottságától és a tizenkilences számú is kola igazgatóságától kaptam, mennyire formális volt ennek az iskolának a pionírmunkája a maival szemben, lehetetlen észre nem venni az óriási kü lönbséget. Ha meg saját nehéz gyermekkoromat hasonlítom össze táborunk ötvenkilenc gyerekének életével, szinte nem is találok megfelelő jelzőket a különbség elég erőteljes megjelölésére.

Milyen jó, hogy ennek megteremtésében nekem is részem van. Sőt, gyermekkoromból is átépült ide valami; valami, ami nélkül nem az volnék,
aki vagyok, és ez a tábor sem volna az, ami. Itt elsősorban apámra kell emlékeznem. Neki is része van ebben az én munkámban. Hatását érzem a tá bor szép életében.

A vasúti műhelyek vagonjavító szerelőlakatosa korán megtanított a szerszámokkal bánni és a mun kát megbecsülni. Otthon nyáron a fáskamránkban, télen a konyhában apám mindig ezermesterkedett szabad idejében. Rávitte erre a szükség. Bennün ket, fiait is befogott, arra ösztökélt, hogy minél több dologhoz értsünk. A mi öregünk cipőtalpa lásért éppen úgy nem fordult a suszterhez, mint a borbélyhoz sem, ha a fiainak nyiratkozniok kel lett. Később már mi nyírtuk az ő frizuráját. A la kásunkat ő festette ki, saját maga készítette min tákkal. Ha kellett, kőműveskedett, és a nadrágain kat is ő maga szabta-varrta.

Legénylakásom nem véletlenül hasonlít egy kis műhelyhez. Büszkén mutogatom a pioníroknak, ha látogatóba jönnek. Mikor apám 1943-ban bele halt azokba a vesesérülésekbe, amelyeket a tilta kozó sztrájk alkalmával a rájuk küldött csendőrök okoztak, nem hagytam, hogy anyám eladogassa a szerszámait.

Tudnám-e ma a pionírokat ennyiféle kézügyes ségre, munkára szoktatni apám nevelése nélkül? Ilyen forrón még csak azokra a későbbi felelős elvtársakra tudok gondolni, akik a középiskolák elvégzése után a moszkvai egyetemre javasoltak. Nem véletlenül kérezkedtem pedagógiai szakra. Makarenkónak már a gimnázium felső osztályaiban rajongója lettem. Nem egy hasonlatosságot fedez tem fel közte és apám között.

Életcélomul Makarenko nevelési elveinek és gyakorlatának hazai meghonosítását választottam. Abban reménykedem, hogy azok a pionírok, akik kel már évek óta foglalkozom, továbbfejlesztik munkámat, ha felnőnek. Különösen sokat várok a Rădăceanu-fiútól, a két Ács-gyerektől, nem utolsó sorban Dan Irimiétől vagy Dávid Erzsikétől. Ezek
nek az érdekesen kibontakozó jellemű gyerekek nek közelebbről ismerem a családját. Szüleik már megértik, mennyire fontos összhangot teremteni az iskola és a családi nevelés között. Ilyen össz hangot próbálok valamennyi pionírom családjánál elérni. Még Kiss Géza esetében sem mondok le erről. Legutóbbi tapasztalataim ezzel a hihetetle nül elnevelt fiúval, igazolni látszanak kitartásomat. Miben higgyen a pedagógus, ha nem a gyermekek nevelhetőségében, a holnap emberében? .

Kissé zavarban vagyok kedvenceim pályaválasz tása kérdésében. Hajlamaik szerint ipari munka felé vonzódnak. Azt szeretném, ha tovább tanul nának és tanárokká válnának. Irimie már tavaly döntött, jövőre kilencedik osztályba megy. Rădă ceanu és Ács Feri még ingadozik, az ipari mester ségek és a továbbtanulás között. Szeretném, ha el végeznék a középiskolát, és az egyetemen a peda gógia szakot választanák.

Igyekszem előkészíteni ezeket a fiatalokat az UTM-be, az Ifjúmunkás Szövetségbe való felvéte lükre is. Máris külön foglalkozom velük. Ács Ferit, Dan Irimiét, Dávid Erzsikét, Rădăceanut, Marioarăt és Székely Juliskát már figyelmeztettem. Idei tábo rozásukat úgy tekintsék, mint egyik próbáját an nak, hogy méltók-e az Ifjúmunkás Szövetség tag ságára. Kilátásba helyeztem, hogy én magam fogom ajánlani őket. Bár Ács Terit még két év választja el az utémista tagságtól, mától kezdve őt is saját jelöltemnek tekintem.

Ilyen gyerekeket szeretnék magamnak, ha egy szer sor kerül rá és magamhoz való feleséget talá lok. Éppen csak az a baj, hogy nem sok időt szentelek a keresésére" .

Itt félbe kellett szakítania az írást, a tömzsi Dávid Erzsike jött az állomásról felhozott napi postával. A sietségtől kimelegedve, lelkendező ujjongással tette eléje a leveleket s a friss napilapokat.

-      Levelet kaptam a szüleimtől, tanár elvtárs. Apu kám azt írja, hogy ősszel kerékpáron járhatok isko
lába. Vesz nekem egyet, mert nagyon megolcsul. Tes sék nézni, írják az újságok is. A Központi Bizottság és a kormány leütötte az árát egy csomó dolognak, és a fizetéseket is megjavítja.

Orosz Béla rögtön a Scînteia után nyúlt. A lap egész szélességét átérő címbetűkből azonnal megértette, hogy a forró júliusi napokban fontos párthatározatok szü lettek. Minden egyebet félretéve, olvasni kezdte.

-      Ugyebár - kérdezte Dávid Erzsike -, erről a tábori faliújságunkban írnunk kell egy cikket?

-      Írjál, Erzsi, de mutasd meg nekem.

*

Feri és Rădăceanu a nap hátralevő részében abba hagyta az "erőmű-építést". A természetrajz tanár sür gősebb dologra mozgósította őket. Segíteniük kellett a tábor jelképes bekerítésén fáradozó pioníroknak.

Azok már a délelőtt találtak Kardos tanár elvtárs vezetésével több vihartól kidöntött szép szál, egyenes nyírfát. Az ágakat lefűrészelték, a törzseket egyenlő hosszúságúra szétdarabolták cölöpöknek. A hosszabb ágakat legallyazták kerítéskarfának.

Bota együtt dolgozott velük. Fehér tornaingében, rövid turista-nadrágjában és teniszcipőjében szinte maga is csak nagyobb fiúnak látszott a pionírok kö zött. Aki hátulról nézte, nem is tartotta volna idősebb nek. De ha szembe került vele, hamar kiütköző erős szakállsörtéje minden kétséget kizárt, hogy a katona ságon is túl van már.

Fejszével csapkodta le a nyírfa vékonyabb gallyait, kedvét lelte a fizikai munkában. Árva fiú volt, s ala posan helyt kellett állania, amíg az egyetemen tanult, hogy az ösztöndíjat évnegyedről évnegyedre biztosít hassa magának. Amellett a nyári szünidőben kétszer is kiment a Szálva-Visói, majd a Bumbești-Livezeni-i vasútépítéshez az önkéntes diákbrigádokkal. Szívesen mesélt a pioníroknak azokról a szép napokról.

A fejsze jól forgott a kezében, ám amíg egy pilla natra letette, hogy segítsen megfordítani a fát, valaki
el is csente a keze alól. Meglepetéssel látta, hogy Gé zuka oldalog el a fejszéjével, ő kaparintotta magához, s kissé távolabb a kerítéscölöpök kihegyezésével pró bálkozott. Szemmelláthatóan élvezte, hogy a puha, könnyen faragható nyírfa mint alakult a csapásai alatt.

Bota elállott attól a szándékától, hogy a fejszét visz szavegye a fiútól, pedig ő is a faragást kedvelte a leg inkább. Gézukát most már azért tartotta szemmel, mert a fejsze sehogyan sem állott jól a kezében.

- Vigyázz, te! - kiáltott rá többször is - ter peszállásba helyezkedj, mert még a lábadba vágsz a fa helyett.

Kardos tanár ezalatt a kerítéscölöpöket verette be Dan Irimiével. A többiek a legallyazott ágakat hord ták oda. Székely Juliska és Csapó Laci a Feri irányí tása alatt rászegezte őket a cölöpök tetejére. Persze, veszekedtek, mindegyik szegezni kívánt. Olykor Feri meg is engedte, hogy egy-egy szeg beverésével ők is megpróbálkozzanak, de el is görbítették. Ilyenkor az apja mondását olvasta a fejükre bosszantó fölénnyel:

-  Mi az, fúj a szél, hogy nektek mindig elgörbül?

A közelben serénykedő pionírok nevettek, az ügyet lenek pirultak mérgükben. Gézuka elégedetten a fara gásával, ezt gondolta: "most kellene, hogy a nagyma mám lásson". Igen, Gézuka mindenki csodálkozására megpendült; bizonyos munkák alól már nem bújt ki, ha megtetszettek neki. Éppen csak elrettentő farkas étvágya támadt utána. Ettől még maga is megijedt, nem szeretett volna megint porul járni, mint a máso dik éjszaka. Ebédnél, vacsoránál folyton vívódott ma gával: kérjen-e még egy kis pótlást vagy ne kérjen?

A készülő kerítést gyönyörködve nézte. Estefelé az tetszetős keretbe foglalta a tábort. Gézuka azt a né hány cölöpöt, amit ő faragott hegyesre, jól megje gyezte magának. Holnap eldicsekszik a táboravatásra beígérkezett nagymamának: íme, ez az én művem!

A tábornak már csak az erdő felé néző háta volt bekerítetlen. Kifogyott a nyírfájuk.

Rădăceanu egyre azon törte a fejét, hogyan tudnák a tábor bekerítését ezen a részen is befejezni fakorlát
nélkül? Mégpedig oly leleményesen, hogy különbnek bizonyuljon mindennél.

Szeme eközben mindegyre a konyha oldalán felhal mozott üres konzervesdobozokon akadt meg. Volt be lőlük jócskán. A táborozás első hat napjában hatvanöt személy részére jórészt konzerveket bontottak a fő zéshez. Azt már eldöntötte, hogy a turbináját hajtó vízikerékre e dobozokból szerel fel néhányat. Azokba fog alázuhogni a vízesés, hogy ereje forgassa a kere ket. Mi lenne, ha e dobozokat felfűzné egy drótra, amit kifeszítenének a tábor háta mögött? Hogy ko lompoljanak, ha valaki nekimegy a drótnak a sötét ben...

A következő pillanatban már nyargalt is a tanárok legidősebbjéhez, Kardoshoz.

-    Tudja mit gondoltam, tanár elvtárs?

-    Nem vagyok gondolatolvasó...

-      Azt gondoltam, hogy az erdő felől drótot húzunk ki és arra felfűzzük az üres konzervdobozokat. Kavi csot teszünk beléjük. Úgy fognak zörögni, ha valaki a drótnak megy a sötétben, hogy az őrök akkor is meghallanák, ha csupa süketet állítanánk oda.

Kardos tanár összenézett az odaérkező Botával.

-      Nem rossz - bólintott Bota helyeslően.

Rădăceanu szaladt a "műszaki raktárba" drótért.

Útközben nyakonfogta Ács Ferit, akinek a doktorica éppen kiásott a tenyeréből egy nyírfaszálkát, és bekö tözte. Bálint Pistát és Marioarăt is maga mellé vette segítségül.

A műszaki raktár egy nagyobb szerszámos láda volt, tele mindenféle elképzelhető csavarokkal, drótteker csekkel, csődarabokkal, szeggel. Mindezt Rădăceanu hozta a táborba. Egy-kettőre kikereste a szükséges dolgokat. Három társával nekiállt a konzervdobozok kilyukasztásához. Amint eggyel végzett, Bálint Pista Marioarăval fűzte is fel a drótra. Feri, rokkant lévén az egyik kezére, a kavicsot porciózta beléjük.

Mire besötétedett volna, a tábor az erdő felől is be volt kerítve a Rădăceanu drótra fűzött konzervdobo zaival. Felnőtt embernek mellmagasságig ért ez a "ke
rítés". A gyerekek kipróbálták, mennyire zörög, ha vaktába nekimegy valaki.

Gyönyörűen zörgött minden konzervdoboz a belé szórt kavicsoktól. Az eredmény valamennyi félősebb pionír szívét megnyugtatta. Az erdő ezután nem küld heti rájuk meglepetéseit, ha emberformában küldi azokat. A sötétben biztosan nekimegy minden hívat lan vendég a drótra fűzött konzervdobozoknak, és a zörgésre rögtön felfigyelnek az őrök.

A táborkapu is elkészült, ugyancsak nyírfából. A homlokzatán már ott díszelgett a vendégek üdvözlé sére összeállított jelmondat. Dávid Erzsike és Palkó Attila műve volt. Igen, minden készen állt a holnapi táboravatásra. Már csak az volt hátra, hogy a pioní rok saját magukat szedjék rendbe, kivasalják tisztára mosott nyakkendőiket és tiszta ingüket, ha összegyű rődött volna a sátorban. Hétfőtől, ha megkapják az engedélyt a további táborozásra, a felfedező célú nagy kirándulások következnek. Mindnyájan meg voltak győződve: táboruk semmiféle tekintetben nem eshe tik kifogás alá. A látogatóba érkező szülők nem ag godalmaskodhatnak. Egyiknek sem juthat eszébe ha zavinni gyerekét, amint többen is ígérgették, ha a tá boréletet nem találják megfelelőnek. Pedig ott lesel kedett már a közelükben a veszedelem, amely egy szerre kétségessé tette a felépült tábor jövő heti fenn maradását. De ki gondolhatott volna arra, hogy ez a veszedelem éppen a szomszéd pionírtábor felől indul feléjük még aznap délután?