nyomtat

megoszt

Ácsék tábort vernek
NAGY ISTVÁN
V

V

Teri és Feri anyuval addig nem tért aludni, amíg az egyik szekrényből ki nem akasztották a tavalyi téli kabátokat, és fel nem próbálták. Terike a magáét még tűrhetőnek találta, a Ferié azonban annál siralmasabban vizsgázott. Bármerről nézték is, fesledezett a szövete gya lázatosan. Ez még csak hagyján lett volna, de a bőségét és az ujjak hosszát Feri tényleg úgy kinőtte, hogy télire könyökig is kilóghat a karja belőle. A hónalja meg ki bomlott a varrásnál.

Terike megkönnyebbült szívvel feküdt le. Ő még egy telet kihúzhat a magáéban. Ám alig hunyta le a sze mét, rögtön szívszorongató álmot látott. Valami magas hegyek között találta magát. Sátorban heverészett. Nyár volt, de hirtelen havazni kezdett. Elővette a télikabátját, hogy felvegye. Hát olyan szűk volt, hogy a karja sem fért belé az ujjába. Majd hirtelen tágulni kezdett, s mind hosszabbra nőtt, még a színe is megváltozott, s a szabása is módosult. Végül olyanná vált, mint a föld szinten lakó Tárnoki Jucinak a pompás nagykabátja, amelyet ő már a múlt télen is irigykedve szemlélgetett. Anyut már akkor mindegyre faggatta, mikor lesz neki is ilyen divatos télikabátja?

Bezzeg Feri elaludni sem bírt a töprengéstől, nemhogy álmodni.

Melyiket válassza?

Ha lemond az új télikabátról, az iskola madárijesztő jének nézhetik a jövő télen a régi nagykabátban. Ha meg nem mond le, oda a táborozás. Márpedig az idén sokkal érdekesebbnek ígérkezik a tavalyelőttinél. Orosz Béla épp a napokban osztotta be az előkészítő csoportba.
Az előkészítőkre hárulnak a legérdekesebb feladatok. Kimennek többnapos terepszemlére, hogy mindenféle szempontból megfelelő táborhelyet fedezzenek fel.

Alig várta, hogy reggel legyen, és iskolába mehessen. Megkérdezi Orosz Bélát, mit tegyen? Első útja hozzá is vezetett, a pionírszobába. Részletesen elmesélte a türel mesen figyelő tanárnak, hogy milyen veszélybe került a nyári táborozása az ellopott szőnyeg és a kinőtt téli kabát miatt.

-      Melyiket válasszam, oktató elvtárs? Az új téli kabátot vagy a táborozást?

-     Hát ez baj, Feri - mondta Orosz Béla egyenesen a fiú szemébe nézve. - De még nagyobb az a bökkenő, hogy nem tudod eldönteni, melyik fontosabb neked.

-      Mind a kettő, tanár elvtárs.

- Azt én bajosan hiszem. Ha jól hallottam, az idén téged is csoportvezetőnek szemeltek ki a hetedikesek közül a táborozás idejére. Tavaly és tavalyelőtt rende sen kiálltad az összes próbákat. Más osztálytársaid mind tapasztalatlanabbak. Sok a ti osztályotokban az új elem. Osztályotoknak a fele más iskolákból került ide, még nincsenek összeszokva. A kezed alatt összeszoknának. Ha jól emlékszem, tizenegyet kellene összeszoktass. Vesd össze ennyi pionírnak a közös érdekét a te egyetlen új télikabátod ügyével. Nem hiszem, hogy ki ne találd, melyik a fontosabb.

Ezzel magára hagyta Ferit, és átment a földszinti dísz terembe, ahol a táborozásra önként feliratkozott pioní rok várakoztak rá. Osztályonként voltak elrendeződve.

Mind felálltak.

A csoportfelelősök kiléptek a terem közepére. Egymás mellé sorakozva egyenként jelentették, hányan vannak jelen a csoportjukból. Hetvenből három igazoltan, hét igazolatlanul hiányzott.

Orosz Béla pionírtisztelgéssel fogadta a hasonlóképpen tisztelgők jelentését, majd megkérdezte:

- Névszerint kik az igazolatlanul hiányzók?

A csoportfelelősök bemondták a neveket.

- Szinte sejtettem - nézett a névsorba Orosz Béla.


- Ezek a legfegyelmezetlenebbek máskor is. - A pio nírok sorait szemügyre véve, odaszólt egy hátrább ülő kövér, hetedik osztályos fiúhoz. - Állj fel Kiss Géza. A megszólított fiú lustán tápászkodott fel.

-    Miért hiányoztál az előkészítő foglalkozásokról?

-    Betegeskedtem, tanár elvtárs.

-      Vigyázz, egyszer már megmondtam, ha nem jársz rendszeresen az előkészítő foglalkozásokra, törlöm a nevedet. Nem viszünk nyűgnek magunkkal. Mert ame lyik fel nem készül rendesen, az csak átok lesz a fejünkön.

-      Jövök ezután, tanár elvtárs...

-      Leülhetsz. - Odafordult a csoportfelelősökhöz. - Helyre mehettek.

A csoportfelelősök az első széksorba ültek be. Ez alatt Feri is bekullogott, nagy tanácstalanul, a dísz terem hátulsó ajtaján. Terike mosolygósan fészkelődött az ötödik osztályos vörösnyakkendős leánykák között. Oda-oda tekingetett Dan Irimiéhez, az azonban most rosszkedvűnek látszott. Társai lélegzetvisszafojtva fi gyelték Orosz Bélát, aki odalépett az erre az alkalomra becipelt lengő táblához. Krétát vett elő, s egy mere deken lejtő dombvonulatot rajzolt fel, azzal szemben valami magasabb hegyeket, az aljukba erdős szakadé kot, a dombok lábához lapályos rétet, melyet kis fo lyócska szelt ketté. A folyócska egyik partja meredé kesen emelkedett a hegyek felé.

-      Tegyük fel - mondotta rajzolás közben -, hogy ezek a hegyek itt szemben értékes ércet vagy rézkövet rejtenek, amit érdemes kibányászni, és a Román Mun káspárt elhatározza, hogy a legközelebbi ötéves terv éveiben bányavárost kell itt létesíteni. Mit gondoltok, hová telepítsék a várost? Ide a síkságra, vagy a patak meredékesebb partjára? Vagy tán ezekre a lankás domboldalakra?

A pionírok egymás szavába vágva összevissza kiál toztak.

-    A síkságra...

-    A meredekebb partra ...

-    A dombok közé ...


- Inkább az erdők aljába ...

Orosz Béla intésére azonban rögtön elhallgattak. Instruktoruk, a tábla felé fordulva, egy hosszú vonal zóval sorra rámutatott a gyerekek által javasolt he lyekre:

- Nézzük előbb a síkságot. Mi szól amellett, hogy az odaérkező munkások ott kezdjenek megtelepülni? Mondjuk, hogy előbb csak sátrakba. Lehet, hogy az idén mi éppen egy ilyen helyen fogunk táborozni, és minket is megkérdezhetnek: a síkságon a legalkalma sabb-e? Hátha elönti nagy esőzések idején a hegyekből és a dombok közül lerohanó árvíz? A meredekebb par tokon meg alámosná a házak alapját. A dombok között messze esne tőlünk a folyócska. Az erdők aljából vi szont a feltárandó érctelepekhez kellene igen hosszú utat építeni.

A pionírok már meg sem pisszentek. Lélegzetvissza fojtva figyelték a táblára rajzolt krétavonalakat, ame lyek képzeletükben valódi hegyekké, dúsan zöldellő síksággá és lombos erdőkké alakultak, a kréta-folyócska meg nagy köveken átbukdácsoló patakká változott. Az erdőből vékony lábú őzikék szökkentek ki, hogy a folyócskára iramodjanak inni. A képzeletdúsabb pioní rok már a jövendő bányavárost és a hegyek közé fel baktató bányászokat is látni vélték.

A feszült mély csendet a mind izgatottabban feszengő Ács Feri törte meg. Felpattant a helyéről.

-      Ezt így nem lehet eldönteni, tanár elvtárs. Ki kel lene menni előbb oda. Hátha kerülnek ott jobb he lyek is.

- Úgy van, úgy van! - kiáltozták a gyerekek innen is, onnan is.

Orosz Béla ez alkalommal nem intette le őket. Vé kony ajka körül halvány mosoly látszott. Éppen ezt akarta elérni, hogy a pionírokat lázba hozzák a fel vetett kérdések. Ismét a tábla felé fordult, s eltűnő dött, mintha a gyerekek ötletén gondolkozna. Ezalatt azok maguk között kezdtek sugdosódni, de hirtelen abba is hagyták, mert a tanár ellépett a táblától:


Text Box:


-     Azt hiszem, igazatok van. Tényleg terepszemlét kell tartanunk előbb. Ezen a nyáron sokkal többen leszünk. Jól meg kell választanunk a tábor helyét. Való ságos táborvárost kell építenünk. Leszünk vagy százan. Aztán ki tudja, hátha tényleg ércet találunk, ha átku tatjuk a közeli hegyeket. Azon is gondolkozhatunk, nem állíthatnánk-e fel egy kis villanytelepet a patak mellett. Áramot fejleszthetnénk, villany világítana a táborunkban... Az a kérdés, persze, akadnak-e köz tetek olyan pionírok, akik jól értik a fizikát?

-  Akadnak, tanár elvtárs - ugrott fel Rădăceanu Petre szinte Ács Ferivel egyszerre. - Otthon én szok tam más szálat tenni, ha édesanyám kiveri a villany vasalóval a biztosítékot.

Orosz Béla egészen közel jött a széksorokhoz.

-  Hát térképet melyik tud rajzolni? ...

A pionírok összenéztek.

-  Pontos hegy- és vízrajzi, úthálózati térképre van szükségünk arról a környékről, ahol táborvárost aka runk építeni.

A pionírok zavartan néztek körül, de nem akadt jelentkező. Terike, növésre talán a legkisebb az ötödik osztályosok közül, összesúgott a jobbján izguló kis lányokkal, aztán nagy merészen felállt:

-  Tanár elvtárs, én szeretem a földrajzot.

-  Azt elhiszem - mosolyodott el Orosz Béla -, de térképet tudsz-e rajzolni?

Ács Teri nagyot nyelt, arca pirosabb lett a nyakában lógó vörös nyakkendőnél.

-       Tudok, mert indigóval már lemásoltam hazánk térképét...

-       És gondolod, bogy indigópapírral azt a környéket is lemásolhatod, ahova mi készülünk?

A pionírokból kirobbant a kacagás, dőltek le a szé kekről, úgy hahotáztak. Orosz Béla is velük nevetett, alig tudta lecsendesíteni a kacagástól pukkadozó egy séget.

Terike, bár egyre pirosabban lángolt az arca, nem veszítette el bátorságát.


-       A táborozásig megtanulom indigó nélkül is, instruktor elvtárs.

Orosz Béla helyeslően bólintott:

-      Más is megpróbálhatja. Amíg táborozásra kerül sor, mindegyik készítsen térképet a saját utcájáról. Rajzoljátok rá a házat, amelyikben laktok. Jelöljétek meg az égtájakat. Az iránytű betájolását a múltkori kiránduláson már megmutattam. Amelyik a legjobb térképet rajzolja az utcájáról, az velem jön terep felderítőnek a hegyek közé.

Ismét a táblához lépett. A vonalzóval a kréta-patakra mutatott.

-      Azt már említettem, hogy egy ilyen hegyi patak kal áramfejlesztő turbinát hajtathatnánk. De a terepfel derítőknek egyebet is meg kell tudniok. Mit gondolsz, Dan Irimie, városalapításnál milyen szerepe van a víznek?

Zsongás futott végig a termen, többen is súgni kezd tek Irimiének:

-      Az, hogy fürödni is lehessen benne. Legyen elég mély.

- Van ennél fontosabb szerepe is.

-   Az, hogy ivóvíz legyen! - kiáltották a gyerekek diadalmasan.

-   Vagyis - bólintott Orosz Béla -, a terepfel derítőknek vízpróbát kell hozniuk. Nem alapíthatunk várost olyan helyen, ahol ihatatlan a víz.

A tanár széket húzott a tábla mellé, s leült a pioní rokkal szemben. Mintha csak magamagának adna szá mot, hangosan azon kezdett tűnődni:

-      Amennyiben egy bizonyos környék minden tekin tetben alkalmas városalapításra, mihez kezdjenek a lete lepedők legelőbb? Mi minden kell ahhoz, hogy együtt lakhassanak, étkezhessenek, tisztálkodhassanak, meg óvhassák egymást a megbetegedésektől, dologkerüléstől, unalomtól, elzülléstől és a fegyelmezetlenségtől, a zűr zavartól?

A pionírok maguk között félhangosan találgatták a lehetséges válaszokat tanáruk kérdéseire. Dan Irimie és Ács Feri között nézeteltérés támadt valami fölött.
Orosz Béla füléhez azonban csak annyi jutott el, hogy az egyik azt erősíti makacsul, hogy igen, a másik meg, hogy nem.

Végül Feri hevesen felállt a helyéről, s engedelmet kért a szólásra. Miután megkapta, szemébe lógó haját egy fejvetéssel elhárította a homlokából.

-    Tanár elvtárs, Dan Irimie azt állítja, hogy elő ször is konyhát kell építeni. Én ezt nem írom alá, mert ház kell előbb, amiben lakhassunk, a konyha ráér azután is.

Az ide-oda hajladozó pionírok a Feri szavába vágva kiáltották, hogy a konyha egyszerre épül a házzal.

-      Vécé kell legelőbb tápászkodott fel a hátul ülők közül az elhízott, lomha Kiss Géza.

A pionírok harsogó nevetésben törlek ki. Orosz Bélát meglepte a gyerekek viharos derültsége. Ha közelebb ről ismerte volna ezt a kövér fiút, nem csodálkozott volna. A pionírok azonban jól ismerték. Tudták, miért állott fel éppen ő a vécék érdekében, Kiss Gézának a zsebéből örökké kilátszik egy kifli vagy veknivég. Telhetetlen gyomrú volt, az órákon is mindig majszolt valamit. Ezért aztán a tízperces szünetekben vagy a vízcsapot rohanta meg, vagy a vécére loholt. Most is egy perec darabjai nyomták ki a nadrágja zsebét.

A közelében ülő pionírok rángatni kezdték a kabát ját, hogy üljön le, ne beszéljen butaságokat. Láthatja a városszerte most épülő új háztömbökben, hogy a vécéket is egyszerre építik a lakószobákkal és kony hákkal.

Kiss Gézát azonban nem lehetett egykönnyen leül tetni, ha egyszer felállt. A feléje nyúló kezeket félre lökte, s kamaszos, változó hangján hol dörmögve, hol sipító fejhangon továbbmondta a magáét:

-      Mit izéltek? Mondjuk, hogy a vécéket tényleg egyszerre építik, de a kórházat nem. A kórházak nin csenek bent a házakban. Pedig kórház is kell, azt belát hatjátok.

-      Persze, te megint a hascsikarásaidra gondolsz - torkolta le Dan Irimie.

- Hát mozi és színház nem kell? - kérdezte Terike.


 - Utcák is kellenek meg posta - vetette közbe Székely Juliska.

Orosz Béla hagyta, hogy mindenre sorra ráeszmél jenek. A tavalyelőtti táborozás tapasztalatai késztették arra, hogy mindez már most tudatossá váljék a tábo rozásra készülő pionírokban. Annál magától értető dőbb lesz számukra, ha sor kerül az általuk említett intézmények kicsinyben való megszervezésére. Ezért aztán valamennyi közbekiáltásra úgy bólintott, mintha maga is akkor jönne rá, hogy hát egy városban tényleg utcák és mozik, színházak, étkezdék, posták és vécék is óhatatlanul szükségesek. A pionírok, látva helyes lését, mindinkább nekibátorodtak, és egyre több észre vétellel hozakodtak elő. Minderre aztán utóbb a Savanyú Jóskának elnevezett komor képű hetedik osztályos, Rădăceanu Petre tette fel a tetőzetet, amikor erős basszusban kitisztuló hangon valamennyit elhallgatásra késztette:

-  Én azt mondom, tanár elvtárs - állt fel hirte len -, hogy semmit sem ér az egész, ha nincs párt és néptanács. Legelőször is párt kell. Csak az mond hatja meg, mi hogy legyen. Tetszik látni, milyen össze vissza kotyognak párt nélkül.

- Az már van, Petre - szólalt fel Feri újra. Orosz tanár elvtárs benne van a pártban. Azonkívül Bota Alexa tanár elvtárs is velünk jön, és tudhatnád, hogy ő az iskolánk alapszervezetének a titkára. Kar dos tanár elvtárs is segít nekünk, ő is párttag.

Petre kétkedve tekintett Orosz Bélára, de miután a tanár megerősítette Feri állítását, nyugodtan leült, a többiek sem szóltak többé, tekintetükkel oktatójukat követték, aki végigsétált a széksorok között.

-      Rădăceanu fején találta a szeget tekintett a fiúra elismerően. - Jó irányító és szervező nélkül feje tetejére áll minden egy városban vagy országban. De miután ti magatok kiderítettétek, hogy mi minden kell, most már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy ki építse fel a mi sátorvárosunkat? Bízzuk talán a szü leitekre vagy a szomszédokra?

-      Ne bízzuk ...


-  Nincs szükségünk rá ...

-     Helyes - került most a pionírok elé Orosz Béla. - Én is úgy vélem, hogy mi magunk építjük fel. Mindent előkészítünk már itthon. Rendbeszedjük a régi sátrakat, és újakat is szerzünk, mert nincs elég. Sátra kat verünk lakásnak, konyhának, kórháznak, vezető tanácsnak. Az iskola műhelyében asztalokat, padokat ütünk össze. Ha lesz térképvázlatunk, akkor a tábor tervrajzát is elkészítjük. Mindennek kijelöljük a pon tos helyét, hogy ne a helyszínen kapkodjunk. Meg szabjuk a tábor törvényeit. Egyszóval lesz alkotmá nyunk, hogy mindenki tudja, mi a joga és kötelessége az alatt a három hét alatt, amíg a táborban élünk. Mi magunk végzünk el minden közszolgálatot. Mi leszünk a szakácsok, de a postások is, utcaseprők és éjjeliőrök, tűzoltók és élelmiszerbeszerzők... Mindehhez azonban a legelemibb dolgoknál kell kezdenünk.

Hirtelen Dan Irimiére szegezte a tekintetét.

-  Nézzük csak például, hogyan állunk a kezdőkkel! Megtanulta-e mindegyik a sátorverést? Azért te felelsz, Irimie. Hát a hátizsákok módszeres becsomagolását tudják-e már, Székely Juliska?

Dan Irimie talpon állva várta, hogy szólhasson.

-      Kiss Géza még boldogtalankodik, tanár elvtárs. Egy óra hosszat is elmatat, amíg egy cöveket bever.

-      Akkor még gyakoroltasd. Aki nem tanulja meg becsületesen, azt nem visszük magunkkal. Na és te, mit jelenthetsz? - fordult az időközben szintén felállt nyúlánk növésű, vékonyka Székely Juliskához.

-      Nálam is Kiss Gézával van a legtöbb baj. Még egyszer sem jött hátizsák-próbára, Csapó Laci se igyek szik ...

-      Szedd ráncba őket. Hát te, Ács Feri, a te csopor tod fűrészelt már elegendő sátorcöveket? Az idén har minc darabbal több kell.

-   Már gyaluljuk - ugrott talpra Feri büszkén.

-     Holnap megmutatom - folytatta Orosz Béla a zsebéből kihúzott naplójába tekintve -, milyen aszta lokat és padokat készítünk abból a faanyagból, amit a tavaly szereztünk, a pionírtanács segítségével.


Egy szikár, fiúsarcú, magas növésű fekete leányon állt meg a szeme, majd a többieket vette sorba.

- Pop Marioară, neked az edényekre legyen gon dod. Rădăceanu, te ne halogasd a karbidlámpák rendbe szedését, az ásók, csákányok nyelét vizsgáld meg, ame lyik eltörött, cseréld ki, a kotyogósakat ékeld meg, s tedd vízbe, hogy jól megdegedjenek. Palkó Attila, te már tudod, hogy elegendő tustintáról és tiszta papírról kell gondoskodnod. Tábori faliújságot szerkesztünk. Pénzt kapsz Dávid Bözsitől. Őt bíztuk meg a kézipénz tár kezelésével és a faliújság szerkesztésével. Te leszel a helyettese. Minden kiadást felírtok. A bevásárlások hoz az én engedélyemet kéritek.

Végül Orosz Béla egy keménykötésű, domború mellű, apró termetű fiúnál állapodott meg.

-     Halljuk a kürtösöket. Hozzád szólok, Csapó Laci. Tudod már az összes kürtjeleket?

A megszólított fiú - álmos képű gyereknek látszott - úgy rezzent fel, mintha álmából riasztanák.

-     Mint a vízfolyás, tanár elvtárs.

- Na, majd meglátjuk. Ülj most le. Székely Juliska, állj csak fel újra. Mához egy hétre minden pionír be hozza a hátizsákját, úgy felpakolva, ahogyan már meg beszéltük. Látni akarom, ki hogyan készül az indu lásra. Ismétlem, az előírt váltófehérneműn kívül minde gyikben egy darab mosdó- és mosószappant akarok találni. Tű, fehér és fekete cérna és megfelelő tartalék gombok se hiányozzanak. Ezek nélkül senki sem in dulhat el. Az indulás napján újra ellenőrzöm a háti zsákokat.

 -    Igenis, tanár elvtárs - felelte Székely Juliska halkan és szűkszavúan.

-     Varrni, krumplit hámozni, rántást készíteni ki tud már? Aki tud, emelje fel a kezét.

Sok kar lendült fel határozottan, de nem is egy csak megkésve, bizonytalanul mozdult meg. Kiss Géza karja meg sem rándult, s néhányan a kislányok közül sem jelentkeztek. Orosz Béla egyenként szemügyre vette ezeket. Nagyjából ismerte őket. Jórészt az olyan csa ládokból kerültek ki, ahol a szülők vagy mindentől
megkímélik gyerekeiket, valósággal kiszolgálják őket, vagy pedig annyira nem törődnek velük, hogy éppen csak az ételükről és ruhájukról gondoskodnak úgy ahogy, de már a szülői értekezleteken sohasem jelen nek meg. Így aztán vajmi keveset tudnak fejlődésük ről, jellemük alakulásáról. S mintha nem is gondolná nak arra, hogy a nevelésből nekik is ki kellene venniök a részüket. Ám az ilyen közömbös szülők gyerekeivel Orosz Béla mégis könnyebben boldogult, mihelyt sike rült felkeltenie érdeklődésüket a pionírélet iránt. Ilyen otthonról elhanyagolt fiú volt például Csapó Laci is, az egység legjobb kürtöse. Sokkal nehezebb dolga volt az imádott egyetlenkék, az elkényeztetettek, a kiszol gáltak nevelésével, mint például Kiss Gézával, aki való sággal típusa volt az agyonbabusgatott, elnevelt gye reknek. Olyan nagyfokú közöny mutatkozott ebben a fiúban minden iránt, ami saját személyi érdekein kívül esett, hogy feltűnés számba ment iménti felszólalása. Megmozdult volna benne valami a közösség iránt? Hogy erről meggyőződést szerezzen, Orosz Bélának ezen a lomha fiún állt meg a szeme.

-   Te mit gondolsz, Géza - kérdezte -, ha fel szakad a nadrágod varrása, vagy leszakad valamelyik gombod, ki fogja felvarrni a táborban helyetted?

Géza éppen a perecéből majszolt egy darabot, s el csodálkozva meredt a tanárra:

-   Nekem nem szokott leszakadni. A nagymamám erősen felvarratja Katival.

-      De nagymamád nem jön Katival táborozni... Nem gondolod, hogy szégyen kiszolgáltatni magad az zal a Katival?

A fiú vonogatni kezdte a vállát:

-   Miért jött cselédnek? Mi nem hívtuk, ő járt a nagymama nyakára, hogy vegyük fel.

Orosz Béla sima homlokán fenyegető ráncok tűrőd tek össze.

-   Ide hallgass, Gézuka. Ha még egyszer cselédnek mondod, kirepülsz a pionírok közül. Ha valaki háztar tási alkalmazottnak áll be, nem azért teszi, hogy a henyélők cselédje legyen, hanem hogy a munkában
nagyon elfoglalt embereket kisegítse. Ha nálatok nem így van, az felháborító. Ha meg nem tanulod, amit a mi táborozásunkhoz tudni kell, nincs helyed közöt tünk. Mondd meg otthon is, hogy tudják.

Géza lesütötte a szemét, s a szék karját kezdte pisz kálni:

- Igenis, tanár elvtárs. Már mondtam, de a nagy mamám azt felelte, ha sokat tetszik üzengetni, átvisz az első unokatestvérem iskolájába, ott nem kell se varrni, se sátorverést tanulni, se cöveket gyalulni, pedig ők is mennek ezen a nyáron táborozni. De ők csak nappalra költöznek ki a sátorba, éjjel a menedékházban fognak aludni. Főzni és mosogatni szakácsnőt fogadnak, lesz ott kész vécé is...

A gyerekekből ismét kirobbant a nevetés. Orosz Béla haragosan tekintett a nevetőkre, aztán nyugalmat erő szakolva magára, közvetlenül Kiss Géza előtt állt meg. Egészen tisztába akart jönni ezzel a fiúval:

-     Ha így van, ahogy te tudod, mit keresel te köz tünk? Miért iratkoztál fel a mi táborozóink közé? Rég ott lenne a helyed az első unokatestvéred mellett.

-     De itt érdekesebb. Abban az iskolában semmit nem akarnak felfedezni. És az instruktor elvtársnak nincs ott egy olyan okos farkaskutyája és céllövő pus kája, mint a tanár elvtársnak. Biztosan le tetszik lőni, ha medvével találkozunk.

-     Azt én le, ha megtámad, de mit teszel, ha éppen akkor jön, amikor te őrzöd a tábort éjszaka. Mert mi felváltva éjjel-nappal őrizni fogjuk.

A kövér fiúnak gyöngyözni kezdett a homloka. Ott hon a lakásuk biztonságos vastag falai között a vécére sem mert kimenni éjszaka, pedig elég gyakran arra ébred fel, hogy a bőséges vacsorától sürgősen mennie kell. Ilyenkor a vele egy szobában alvó nagymama kíséri az ajtóig. Ám jónak látta ezt most elhallgatni, csak annyit árult el, amennyivel a nagymamája szokta biztatni:

- Tanár elvtárs, én beteges fiú vagyok, nekem min dig korán kell lefeküdnöm.


Orosz Béla elképzelte ennek a mértéktelenül felhiz lalt gyereknek az otthoni életét, s igen szánandónak ítélte:

- Ülj le - mondta részvéttel -, majd megvizsgál az iskola orvosa, és ha tényleg betegeskedésre vagy hajlamos, nem jöhetsz velünk.

A fiú már leülöben volt, de hirtelen újra kiegyene sedett:

- Azért még elvihetnek, tanár elvtárs. Ha lesz a táborunkban sátor a gyengélkedőknek, akkor abba gyengélkedő is kell. Arra én éppen jó leszek...

A pionírokat most már Orosz Béla feddő pillantása sem tarthatta vissza a nevetéstől. Gurultak a kacagástól. Itt-ott azonban észrevehető volt egy-két megszeppent fiú vagy leányarc is a Kiss Gézához hasonlóan elké nyeztetett pionírok között. Begyullasztotta őket a le folyt beszélgetés. Erőt vett rajtuk a kétely, nem lesz-e jobb, ha kitöröltetik a nevüket a táborozásra jelentke zők közül?

Orosz Béla számolt az ilyenek lemorzsolódásával, Ő inkább hitt abban, hogy a nehézségek nyílt feltárása még az ilyenek vállalkozó kedvét is felcsigázza. Hatá rozott, erős hangon vezényelt:

-  Gyerünk a műhelyekbe ...

A táborozás tervének birtokában a pionírok felcsi gázott érdeklődéssel követték csoportvezetőiket. Ács Ferinek eltökéltség csillogott a szemében. Megtudva, hogy milyen érdekfeszítő dolgokat próbálhatnak majd ki a táborban, és hogy azokból mi mindenben lehet része neki is, odaférkőzött a napfényes udvarra lépő Orosz Bélához.

-     Döntöttem, tanár elvtárs.

-     Minek a javára?

-     Megmondom apámnak, kibírom a télen új nagy kabát nélkül is, mert a táborozás nélkül nem bírnám ki. Nyugodtan más szőnyeget szerezhetnek az elveszett helyébe.

Orosz Béla sejtette, hogy Feri nem is dönthetett volna másképp. Egész eddigi magatartása biztosíték volt erre. A pionír-közösség kialakításában máris az ilyen fiúkra
támaszkodott, mint ő és Dan Irimie meg Rădăceanu. Az iskola és e fiúk családja között alakult ki a leg jobb összhang. Ám azért jólesett hallania Feri elha tározását. Újabb igazolását látta kitartó munkájának, amit a pionírgyerekek nevelése terén már harmadik éve végez.

-     Látod - mondta a fiú vállára téve kezét -, ha sonlítani kezdesz Vasile Roaitához meg Minszki Lajos hoz. Azok tudták csak igazán, mi fontosabb nekik, ami kor választaniok kellett az ifjú kommunistákra háruló kötelességük és a harctól félrehúzódó fiatalok kényel meskedő életmódja között. Most pedig eredj a mű helybe, hadd égjen ott az előkészítő munka.

Feri a tanár elismerő szavaitól jókedvre derülten szaladt le az iskola száraz pincéjében berendezett asz talos műhelybe. Közben odafüttyentett a májusfa árnyé kában hűsülő kutyának, amely az Orosz Béla kerék párját őrizte. Dan Irimie Kiss Gézával éppen akkor vitt arra egy összehajtogatott sátorlapot és néhány sátor cöveket. A szeplős orrú vastag fiú már ebbe a kis erő feszítésbe is beleizzadt. Alig várta, hogy a terűt ledob hassa. Irimie utasítására a sátorlapot szétbontotta, de a szeme mindegyre a nyelvét kilógató hűséges kutyára tévedt.

-      Ugye - kezdte faggatni Irimiét -, Lajka is ve lünk jön, és segít a tábort őrizni?

- Az igen, de téged fog meg, ha gyáváskodni lát... Mit csinálsz? Nem úgy kell... Vedd a fejszét, verd be előbb a cövekeket, de ne húzd, ne feszítsd ki any nyira a sátorlapot, úgy sohasem állítod fel...

*

Az asztalos műhelyben a sátorcövekeket gyalulták. Két fiú nyelet vert a vadonatúj ásókba és csákányokba. Régeni bácsi, az iskola nyugdíjas asztalosa ott jött-ment közöttük. Mutogatta, hogyan tartsák a gyalut, mennyire verjék ki a vasát, hogy túl vastagon ne fogja a fát.

A pionírok élvezettel figyelték, mint alakul át szer számuk alatt a formátlan fa fejszenyéllé vagy asztal
lábbá. Képzeletük a megmunkált darabokról átkapcsolt azokra a várható örömökre, amelyekben a táborozás idején lesz részük, amidőn majd erdőrengeteg veszi körül őket, feltárandó titkaival.

Még a tanulás is más értelmet nyert a tavaszi szün idő után. A vizsgákra készülődő Ács Feri és Rădăceanu Petre a fizika-órán arra a kis turbinára gondolt, amit a táboruk mellett csobogó patakocskával fognak majd meghajtatni. A növénytani órán viszont az jutott eszükbe, hogy a tanult módszerekkel miként határozzák meg a tábor környékén termő különböző virágok és füvek családját, s milyen hasznát vehetik ismereteiknek.

Rădăceanu Petre az egyik délután azzal a szándék kal rohant le a műhely lakatos részlegébe, hogy egy geológus-kalapácsot reszeljen ki. Megmutatta a magá val hozott különös alakú szerszámot. A földrajz sza kos tanártól kérte el mintának. Ha igazán vasércet rejt az a hely, ahova a táborból kirándulnak, azt ő fedezi fel a magakészítette geológus-kalapáccsal.

Terike egy kis őzgida megszelídítéséről ábrándozott. A nyuszikat is odaszoktatja a sátortáborhoz, s ha lehet, fácántojást gyűjt a konyhára.

Dávid Erzsike, a nyolcadik osztályos vaskos lány, sorra járta a táborozásra feliratkozott pionírokat, s afelől tudakozódott, hogy a szüleik mikor küldik már be azt az összeget, amivel a táborozás költségeihez hozzájárulnak?

Nem kisebb vigalommal és érdeklődéssel készülődött a táborozásra a másik két tanár is. A fiatal, természet rajz szakos Bota Alexa és a második világháborút meg járt idősebb Kardos István tornatanár szívvel-lélekkel híve volt a makarenkói nevelési módszereknek. Együtt vallották Orosz Bélával, hogy e módszerekkel példa adó sátortáborozást lehet előkészíteni. Az Ifjúmunkás Szövetség tartományi bizottságának mindhárman meg ígérték, hogy minta-tábort fognak megvalósítani, és sok érdekes, változatos, új dolgot kipróbálnak, hogy a gye rekek számára még vonzóbbá tegyék a nyári szünidő ben folyó pionírmunkát.


Ebbeli igyekezetükben különösen nagy odaadással támogatta őket a pionír-ügyekkel foglalkozó tartományi titkár, Bologa elvtárs, aki szinte naponta benézett hozzájuk, és segített nekik, ha valamiben elakadtak.

Ezalatt a pionírok, abban a reményben, hogy Orosz Bélával terepfelderítésre mehetnek, ha jó térképrajzo lónak bizonyulnak, egymás után hozták be a maguk készítette helyrajzi térképeket utcájukról. A földrajz órákon soha olyan kitűnően nem feleltek térképolva sásból és gazdaságföldrajzból, mint abban az iskolai évnegyedben.

Terikével alig lehetett bírni azokban a hetekben. Anyukája keserűségére gyorsan összecsapta az ismét lésre felhagyott leckéket, s a rajzfüzetével rohant le az utcára. Minden házat, az utca minden kis görbületét, szemetesládáját számba vette. Bejárta a szomszédos utcákat is, fűt, fát, villanypóznát és üzletet megszám lált. Kilépte a közöttük fekvő távolságot, aztán rohant haza, s be az apu szobájába, hogy Feri ne láthassa, mint rajzolgat vagy méricskél órák hosszán át. Kétségbe esésére sehogyan sem fért fel a rajzpapírra annyi min den, mint amennyinek szerinte fel kellett volna férnie ahhoz, hogy térkép legyen belőle.

Közben az egész város és az iskolájuk is május elseje megünneplésére készülődött. Feldíszítették a pionír szobát, a kürtösök és dobosok az iskola pioníregységé vel a díszmenetet gyakorolták. Apu ismét meghívót kapott a díszemelvényre. Május elsejére virradólag azonban olyan hűvös eső kezdett szemerkélni s később zuhogni, hogy minden felvonulás elmaradt. A május másodikára tervezett próbatáborozás is füstbement tervvé változott. Annyira lehűlt az idő, hogy még hó pelyhek is szállingóztak.

Elő kellett venni az átmeneti kabátokat. Akinek nem volt, télikabátját öltötte magára.

Teri és Feri szintén kiakasztotta a szekrényből a magáét. Nyári trencskójuk volt ugyan, de abban dide regtek volna. Feri azonban mégis inkább ezt válasz totta, mintsem hogy kinőtt és kopott télikabátját viselje.


Rosszkedvűen bár, de elhatározta, inkább a furnér kabátban telel, ahogy apu nevezte, de a régi nagy kabátját a télen sem veszi fel. Terike viszont sehogyan sem bírt dönteni a trencskó és a télikabát között. A lenge esőkabát szűkebb és kopottabb volt a télinél. Egy évvel korábban kapta, mint Feri a magáét. Meg is békélt volna a nagykabáttal, ha meg nem pillantja Tár noki Jucit, amint az anyukájával karonfogva elment hazulról.

A kapuban találkoztak össze. Terike lába majdnem az aszfaltba gyökerezett a meglepetéstől. A mérnökné kislányán vadonatúj télikabát pompázott, egészen új szabású, legújabb divatú. Látta Teri rajta már a télen is, de csak most vette észre, hogy mennyire szép és divatos.

A színe és formája s a szövet minősége valósággal megdermesztette.

Ósdi rongybubának érezte magát elnyűtt télikabátjá ban. Szinte sírva rohant fel a lakásukba s be anyuhoz a konyhába.

-     Látta, anyu, milyen kabát van Tárnoki Jucin?

Ácsné felemelte az elfancsalodott képű kislány állát:

-   Nem láttam, és jobb, ha te sem veszed észre. Ráfizetnek ők még erre a divatra. Ki tudja, miből telik nekik...

-      De mégis, anyu ... nem hunyhatom be a szemem.

-   Akkor kellett volna jobban kinyissátok, mikor lent felejtettétek a szőnyeget az udvaron.

Terike bekullogott a nagyszobába. Úgy elment a kedve az élettől, hogy a térképet sem fejezte be. Az esősre fordult hideg időjárással mintha a közeli nyár és a táborozás érdekessége is "befagyott" volna. Terike lelankadó lelkesedéssel váltig arra gondolt: az idén talán nem is lesz szép idő, talán még táborozásra sem kerül sor, akárcsak a tavaly. Minek járjon akkor ebben a vacak, kinőtt és elnyűtt télikabátban? Ferit is mindun talan arról kezdte vallatni, nem kellene-e inkább mégis az új nagykabátokat választani a táborozás helyett? Né, hogy esik.


Feri megrázta borzos fejét, mintha légy szállt volna az orrára.

-     Majd eláll.

-     És ha sohasem áll el?

-     Eredj innen, ne vedd el az én erőmet is - tört ki Feri haragosan. - Nem sülne le a képed odaállni apu elé, hogy inkább új télikabát kell? Eredj, ha tudsz. Én már megmondtam, a táborozás többet ér nekem a világ összes nagykabátjánál.

- Ezt csak te mondtad így... Én csak tűrtem, hogy mondjad.

-     Hát menj, és mondd meg, hogy csak tűrted. Jobb is, ha nem jössz velünk. Nincs szükségünk olyan pio nírra, aki egy kis hűvös eső miatt hátat fordít. Holnap be is jelentem Orosz elvtársnak, rád ne számítson. Tudja meg az egész iskola, milyen vagy. Dan Irimie is sajnálhatja, hogy éppen érted cibáltatta meg a haját az anyjával.

Terike már az Orosz Bélára tett célzástól elsápadt, a Dan Irimie nevétől aztán egészen kifehéredett:

- Ki is kaparom a szemedet - kiáltotta a síráshoz közel - ha beárulsz.