nyomtat

megoszt

Mélyvízben. Novellák, Elbeszélések
Irházi János
<b>TALÁLKOZÁS</b>

TALÁLKOZÁS

Kerek Gábor azért hiányzott az érettségi előtti utolsóosztálykirándulásról, mert azt is Ponta János szervezte. S most, tizenkét év után újra találkoztak, annak afürdőhelynek a strandján, ahova akkor az osztály utazott.

Meglepődtek, egymásra csodálkoztak, kicsit örültek,később összeölelkeztek. Ittak, ám egyelőre mindkettentitkolták életük nagy eseményeit. Majd estére, fehér abrosznál csemegézik őket. János hanyag mozdulattal ígérte, hogy este hét órára foglaltat asztalt a vendéglőben.Szakállát simogatva, kissé hátravetett fejjel tette hozzá,hogy a főnök régi barátja.

Semmit sem változott, állapította meg Gábor, de mosttalán jobban illik hozzá az arrogancia. Az iskolában isutálta János mindenben turkáló, kioktató pökhendiségét,amellyel csírájában sorvasztotta el a barátságokat. Talán tudtán kívül, de mégis kéjes alapossággal.

Semmit sem változott, állapította meg János, de mosttalán még esetlenebb, mint az iskolában volt. IrtózottGábor félműveltségétől, az úgynevezett sokoldalúságától,amik tulajdonképpen csak morzsák maradtak. Értelmebármit gyorsan fölfogott, ám hasonló sebességgel el ishullajtotta a javát.

Gábor kitérőkkel sétált a szállodához, örülnöm kell,hogy találkoztunk, örülnöm kell, hogy találkoztunk,sulykolta magába a szoba ajtajáig. Akkor még gyerekekvoltak, az ösztöneik ítéltek barátságról, gyűlöletről. Mostelég intelligensek kell legyenek ahhoz, hogy elfelejtsékrégi viszályaikat. Ennyi év után gyerekes marakodássáfokozta le az ellenszenvüket. János a legjobb tanulókotthonról is szított - csak te, fiam, a többi ocsú!- jával próbált mindenben vezető pozíciót kiharcolni magának, míg ő örökös ellenkezéssel pótolta János lépéselőnyét. János volt a tanárok kedvence, aki bolhakéntugrott, ha a közösségtől kértek valamit. Utolsó tanításinapokon ő nyújtotta át a virágcsokrokat, ő fogadta áhítattal azokat a didaktikus puszikat, amelyek a figyelmességért jártak. Egyszer elgáncsolta, János a csokor rózsával pontosan a katedra előtt hasalt el. Fölpattant, összeverekedtek.

Gábor megtorpant a szoba ajtajában. Mosolyt gyúrtaz arcára. Margit, a felesége az ágyban olvasott. Későbbelbóbiskolt a délelőtti fürdők, pakolások fáradalmaitól.

Hatkor Gábor fölkelt, kikészítette az öltönyét. Magaelé nyújtotta a karfán, és alig érintve végigsimogatta. Félévig kuporgattak az anyagára, fél évig a varratásra.

- Ebben eltemethettek! - sóhajtotta, miután hazavitte a szabótól.

Margit kérte, vigye magával, legalább a férje egyikvolt osztálytársát ismerje meg. Gábor készakarva tartotta távol őket a feleségétől, nehogy magyarázkodniakelljen, hogy ez ki, hány gyereke van, elvált, nős, satöbbi. Úgy gondolta, ezzel elárulná diákkori emlékeiket.

- Azt tanácsolta az orvos, hogy pihenj. A zaj, a tömeg, a füst megártana a kezelés legelején. Csináld úgyvégig a kúrát, ahogyan előírták. Másképp hiába fizettünk annyit.

Margit újra zokogott. Mindig a pénz, a pénz, legalábba gyerekeket hozták volna. Ő otthon csak robotol, mosteljöttek nyaralni, kezelésre, javította ki Gábor, és miöröme? A rojtosra koptatott frázisokban Gábor még akötőszavak helyét is előre tudta. Legyintett, aztán a fürdőszobába menekült.

A kád szélére ült. Egy öreg, ópiumot pipázó indiánmeredt rá a tükörből. A szeme is mintha táskásodna. Aráncok a homlokán felépítették az ötödik emeletet. Aszeme sarkába vájódott rovások pedig igazolták tagságát a gerontológia kísérleti alanyai között. Egyszer majdfölbukkan egy orvos, aki meg akarja fejteni az öregedéstitkát, és följegyzi az ő adatait is.

Irigyelte Jánost. A megkapott (de csupán félig kiaknázott) lehetőségekért, amelyekből ő biztosan hozamosabbat fakasztott volna magának és családjának. Irigyelte ahogyesikúgypuffan életviteléért, amivel akár egy fahordóban is leszánkázhatna a Niagarán. Vagy Jánosnális csupán kártyavár? Az osztálytársak túlzása, akik meséltek róla?

Fölösleges mások életében gyámbásznia, gondolta Gábor, hisz a sajátja is kusza, akár a gyapotbála.

Margitot sajnálta, azért nem vált el tőle. Házasságukolyan hegyi ösvénnyé keskenyedett - mondjuk az Andokban -, amelyre bármikor sziklák zuhanhatnak. Túlfiatalon nősült, aztán sorozatban születtek a gyerekek.Mindketten kiégtek, évek óta sablonokkal fércelik összea hétköznapokat. Kihalt belőlük az ÖRÖM. Ha elölrőlkezdhetné!... Azonnal megbánta ezt az agyoncsépeltkijelentést, amely csupán a zilált házasságban élőkmentsvára. Olyanoké, akik vigyáznak a kirakatra. Milyen kár, hogy Margit nem lett János szeretője, gondolta. Elképzelte, amint szeretkezés után ücsörögnek azágyon, Margit szívesen csacsogna, de fél, hogy a másikleinti. János inkább hallgat, mert miről is beszélhetneegy ilyen asszonysággal? Kész lázálom! Ilyen hülyeségcsak neki juthat az eszébe.

Kilépett a fürdőszobából, fölvette az öltönyt. A tükörelőtt hosszasan igazgatta a vasalásokat. Margit szótlanul,könnyezve figyelte. Gábor hátratette a kezét, megemeltea fejét. Valahogy így kell bevonulnia az étterembe.

Ritkán tévedt vendéglőbe. Ha mégis, akkor Margittudta nélkül somfordált be egy sörre. Olyankor azzal hajszolta az időt, hogy mások magabiztosságát tanulmányozta. Irigykedve figyelte határozott lépteiket, hanyagintésüket a pincérnek, akivel aztán közvetlen hangonviccelődtek, mutogattak, végül harsányan röhögtek.

Búcsúzóul megpaskolta felesége arcát.

A kihalt folyosón ellenőrizte a körmeit, cipőjét a szőnyegbe törölte. Büszke volt férfias tartására, és áldottaönmagát, hogy induláskor becsomagolta az öltönyét. Másképp kereshette volna a kibúvókat. A lift falára szegezett tükörben újra megigazította a nyakkendőjét, elrendezte a hajtincseit. Akár egy született gentleman, állapította meg, és ráfricskázott a tükörre.

A vendéglő ajtajában fölszisszent, mert elsőnek érkezett. A fikusz melletti asztalon, a vázának támasztva,piros kartonlapon a résérvé fölirat. Kifordult. A másodikemeleten egy fotelbe huppant.

János átaludta a délutánt. Fél hatkor kikászálódottaz ágyból, letelefonált, hogy minden rendben-e, aztánfölhívta a három emelettel följebb lakó nőt, és éjfélrerendelte a szobájába. A nő durcásságát ígéretekkel alakította türelmetlen várakozássá.

Letussolt, felöltözött. Konyakot töltött magának, ésrágyújtott. Mérnökként rengeteget utazott a partner-vállalatokhoz. Ha tehette, a hét második felében indult, hogya szombat-vasárnapot valamelyik üdülőhelyen töltse.

Kíváncsi volt Gábor családjára, életére. Gürcölő szövőnőre taksálta a feleségét. Ő meg naphosszat egy irodában görnyedhet, ahol bármikor alázatoskodhat a főnökével. Habár lehet, hogy szívesen utazgatna ő is, demegtiltotta az asszony.

Telefonálnia kellene a feleségének, de János irtózotta várható aggódástól. Idegesítette Elvira örökös tutujgatása. Most is csupán veszekedéssel, kiabálással sikerültlebeszélnie, hogy a bőröndbe csomagoljon.

Eszébe jutott egy lány, akinek közösen udvaroltak.Előbb szarvasbőgést határoztak el: birkózással döntsenek. Gábor tiltakozott. Tizenhét évesek voltak. Úgy gondolták, sörözés közben majd eldöntik. Végül Gábor kétmagnókazettáért és egy Ford-jelvényért félreállt. Inkábbjól eldángáltam volna, gondolta most János.

Belekortyolt az üvegbe. A magányos szállodai estéketitallal kábította elviselhetőbbé. Otthon pedig a feleségehárom bölcsődére való anyáskodását. A lakásuk buddhista szentély, Elvira naponta agyontakarította. Jánosutálta a robotoló nőket, akik áldozatként nyársra tűztékmagukat a családi tűzhelyen. Házasságuk után alig-aligsikerült elcsalnia moziba, vendéglőbe. Ilyenkor, dühében,legszívesebben fölpofozta volna Elvirát.

Gábor fél nyolckor újra lesétált a vendéglőbe. Jánosmár az asztalnál várta. Az alatt a néhány másodpercalatt, amíg az asztalhoz ért, megundorodott a mai estétől. A várható műkedvességtől, álmegértéstől, a szavaktól, amelyeknek szurony-ékezeteit úgysem tompította elaz idő. Nem érzett ellenszenvet János iránt, csupán közömbösséget.

-Utólagos engedelmeddel, hogy haladjunk, rendeltem egy üveg vodkát és valami előételt, hogy simábbancsússzon le.

Gábor gyorsan összeadta. Eddig százharminc.

János idegenként mustrálgatta Gábort. Hiába kerestea régi, kölcsönös utálat kiváltóit. Fölszívódtak. Vagy inkább átalakultak szunnyadó vulkánná, amelyet intelligenciája a mai napra elzárt a tápláló oxigén elől?

János akadémiai szintű rutinnal olvasztotta ki a fagyos hangulatot. Szakmai ártalomként, évek alatt szippantotta föl. Ital, munkahely, időjárás, szálloda-vendéglő berendezése, kiszolgálás, néhány fényesre koptatottsztori, örökké ugyanabban a sorrendben, hangsúlyt semváltoztatva.

-Tudod, mit szeretnék, Gáborom? Hogy ne leltározzuk az osztályt. Rühellek pletykálni, ráadásul teszekrájuk és a hülye gondjaikra. Ez most a kettőnk találkozója. Rendben?

Gábor félszeg bólintása inkább kényelem volt, mintakarat hiánya. A vodka már gyalulta az agytekervényeit.

-Szeretem a vodkát is - folytatta hátradőlve János -, de külföldön drága. Nézd, ne vedd dicsekvésnek,engem gyakran küldenek szerződni nyugatra, és bárholmegfordulok, első dolgom, hogy meglepem magam együveg whiskyvel. Tiszta ital, nem bűzlesz tőle. Az egésznapi kemény tárgyalások, lótás-futás után teljesen felüdít. Egy pohárka este a szállodában kész orvosság.

(Szeretem a vodkát is - folytatta hátradőlve János-, de külföldön drága. Sajnos engem sohasem küldenektárgyalni nyugati vállalatokhoz, mindig a kollégám utazik. Félnek, hogy egy doboz whiskyért kiárusítom a vállalatot. A két feleségemmel voltam egyszer-egyszer külföldön pár napra. Bárhol járok az országban, első dolgom, hogy veszek egy üveg bittert. Teljesen eltompít.Kész orvosság.)

Gábor a zenekart figyelte, néha János felé bólintott,beharapta a szája szegletét, mosolyfélét erőltetve, mintaki érti a dörgést. A dob két oktávval erősítette a feszélyezettségét. A pergés, a kemény ritmus az agyábanvisszhangzott, s ott megsokszorozott hangerővel feleségehisztizését tamtamozta vissza a terembe.

Minek jött ő ide ezzel az IDEGENNEL? Mit akarnak egymástól? A sosem volt barátságot elbeszélni? Pénzkidobás. Fölösleges mással végigszenvednie egy ilyen vacsorát, amikor ugyanezt Margittal is megteheti. Sőt élvezhetné felesége örömét, aki éveket lökne vissza az életéből egy ilyen estéért. Margit legalább hallgat, ez meglocsog. Francot érdekli az ő vállalata meg az esti whiskyje.

Képtelen Margitot ápolni, annak sárga bőre, rugalmatlan tapintása mindig gyerekkori emléket ébresztett,amikor egy országúti baleset után odaosont a letakart,teljesen szétroncsolódott áldozathoz és megnyomkodta.Aztán a fához szaladt hányni.

-Az első feleségem elvált tőlem - sóhajtotta, ésteletöltötte Gábor poharát. - Különbet talált... Szerencsére még nem született gyerekünk. Azt hiszem, sohasem szerettem, de az apámmal való már-már ökölemelgetős vitáktól a házasságba menekültem. Vittem azelsőt.

(Az első feleségemtől elváltam. Egyformák voltunk,betonba ágyazott elvekkel. Szerencsére még nem született gyerekünk. Szerettem, apám szerint már az iskolában kurválkodott. Csak azért is elvettem. Vég nélkülveszekedtünk...)

-És a mostani? Legalább szereted?

-Imádom.

(Szeretem.)

-Az a legfontosabb - közben kiürítette a poharát.- Az én feleségem valósággal bálványoz engem. De enynyit el is várok, ha már mindenben segítek neki. És mégennyi év után is képes megújulni a szeretkezésben. Mellette az ember gondolni sem merészel szeretőre!

(Az a legfontosabb - közben kiürítette a poharát. -Az én feleségem irtózik tőlem. A mi helyzetünkben nemvárhatok mást tőle. Pontosan tizenöt hónapja nem szeretkeztünk. A műhelyben néha elkapok egy-egy inaslányt, legtöbbször ingyen feldobják magukat a rongyoszsákra... Ellenségeimnek sem kívánok ilyen családi életet.)

János nagyon akart figyelni Gábor szavaira, de tekintete a szomszédos asztalnál rostokolt egy hosszú hajú lányon. Csak foszlányokat értett, de azok zagyvaléknak tűntek. Aztán Elvirára gondolt, akit sosem tudott megtanítani táncolni.

Gábor most már szórakozást remélt, legalább pár órára elfelejtkezni a magában cipelt ólmokról. A vodka issegített elásni a hangulatukat. Ömlött belőlük a panasz.Akár egy olajkitörés. Alig figyeltek egymásra, saját siránkozásukat önmagukban tovább emésztették. Elszórtanfejingatással, nahát-okkal jelezték az együttérzést.

Régi, végtelen vitáik telepatikus módon szinte egyszerre jutottak az eszükbe. Összenéztek. Hallgattak. Őkmost nem azért jöttek, hogy keseregjenek, acsarkodjanak.

János képtelen volt Gáborra figyelni. Arra gondolt,hogy a jövő héten újra utazhat. Már ehhez sem voltkedve. Pedig egy hónapja még repesve várta, hogy mehessen, kiszabaduljon otthonról. Lehet, hogy a Gábor csordogáló életmódja az okosabb? Na nem. PONT ŐT azért márnem utánozza. Eszébe jutott, mit írt az irodában a falraegy papírra: Ha utazol, mindig legyen nálad PIF. Élveziaz idegenek döbbent arcát, amikor észreveszik, és önmagukban lenézik ezt a társaságot, amely francia gyermekfolyóiratot olvas. Vénségére. Csupán a bennfentesektudják, hogy ez rövidítés. Pénz, irat, fütyű.

-És amúgy? - szólalt meg János.

Most mit mondjak neki? Már unom a panaszkodást,gondolta Gábor. Hülyülni, szórakozni kellene. Mindjártzáróra, és mi hiába lökjük ki azt a tömérdek pénzt. Hazudjak én is? Ha panaszkodom, tanácsokat fog osztogatni. Akár egy bölcs kádi. Ezt még apámtól sem kérek.Mindenki úgy rontja el az életét, ahogy tudja. Másokokoskodása még kételkedőbbé alakítana.

-Hát, hogy én is dicsekedjek, vettünk színes tévét,befizettünk kocsira, csak a vezetéstől félek. Sohasem tanulom meg! Ha az első vizsgán elhasalok, inkább lemondok róla, de nem fogok közröhejre háromszor-négyszernekifutni.

(Hát, minek panaszkodjak, egyelőre álmodozunk színes tévéről, kocsiról. A mindennapi kulizásban még álmodozásra sincs energiám. Az asszony, gyerekek...)

-Ti simán váltatok? - és tágra nyílt szemmel bámulta Jánost.

Na, most jól bevágtam neki! Ezt el kell mesélje, pedig nem érdekel.

Ha ennyire kíváncsi vagy, nesze, gondolta János.Megijedt, hogy hamarosan Gábor irányítja a beszélgetést.

-Volt feleségem intelligenciája a bányász békaseggénél is lejjebb tocsogott. Nem elég, hogy mindenáronválni akart, ráadásul végig hisztizett. A tárgyaláson bokán rúgott. Inkább visszaszívom, utóvégre hülyeség ilyenasszonnyal dicsekedni. Önmagamat értékelném le. Demiért kérded, válni akarsz?

-Bolond lennék! Csak úgy érdeklődtem...

(Máson sem pörög az agyam. De hiányzik hozzá a legfontosabb: a válóok. Igaz, az ügyvédek könnyen kiforgatják a tényeket, de ahhoz pénz is kellene. És ha vesztek? És a gyerektartás?)

Hazudsz, gondolta János. Hallottam, milyen példásanszuperál a házasságotok. Valami ötletet akarnál a váláshoz, mi?! Ha megfizeted, szívesen, és majdnem fölnevetett.

Margit most sajtolja ki a szeméből a szenvedés könynyeit, gondolta Gábor, hogy mire fölmegyek, kellően kisírtnak lássam.

-Egyszer mintha olvastam volna az újságban valami újításodról - spriccelte Gábor a tejszínt.

(Valamelyik osztálytársunk említette, hogy írt róladaz újság, valami újításodról. Én alig érek rá olvasni.)

-Eeeegen - vakargatta meg János az állát -, régebben volt néhány. Tudod, türelem és józan fej kellhozzá. Mászkálok a gyárban a gépek között, egyszer csakhopp, beugrik valami ötlet. Dokumentáció, rajzok, benyújtom, kapok egy vastagabb borítékot, aztán jöhet akövetkező!

(Eeeegen - vakargatta meg János az állát -, régebben volt néhány. Tudod, türelem és józan fej kellhozzá. A kollégámmal összeálltunk, hogy sínre tegyünkegy jó ötletet, hagytam őt dolgozni, mindig kibújtam,aztán az osztozkodásnál beperelt, hogy ő csinálta az egészet, nem ad semmit. Azóta mintha összegubancolódtakvolna a fogaskerekeim.)

A zenekar szünetet tartott.

Vacsoráztak, pezsgőt rendeltek, hogy valamilyen ünnepélyesebb itallal tiszteljék meg az alkalmat.

-A pezsgő csak nálunk ünnepi ital - magyaráztaJános. - A franciák például képesek reggeli után is pezsgőt inni. Saját szememmel láttam!

(Saját szememmel láttam, néhány Arséne Lupin-filmben.)

János kétszer is elnézést kért, mielőtt kibizonytalankodott a mosdóba. Aztán az előcsarnokba, a telefonhoz.Otthoni számát tárcsázta. Felesége aggódása huszonnégyórája szorítja a gyomrát, torkát. A tizedik csörrenés utánvisszaakasztotta a kagylót. Melegség futkározott rajta.Visszatotyogott a mosdóba, és hideg vízzel lötykölte azarcát.

-Úriember módjára akartam válni - folytatta, miután hosszasan forgatta a poharát -, ezért neki hagytam a lakást. Anyósom szinte térden csúszva könyörgött, hogy költözzek hozzá, amíg másikat kapok. Minekfizessem az albérletet? Három napig gondolkodtam abarátom lakásán, aztán odaköltöztem az anyósomhoz.

(Három napig vedeltem a barátom lakásán, aztán költöztem oda.)

-Nem adom az anyját a lányáért!

-Hülye... Két hónap múlva bepofátlankodik avolt feleségem a pasasával, hogy eladták a lakást, és ideakarnak hurcolkodni. Anyósom hápogott, én kimenekültem az utcára. Mit avatkozzam bele! Három óra múlvavisszamentem, akkor már szidták egymást, összepakoltam, és a barátomhoz költöztem.

No igen, te ebben is jó vagy, gondolta Gábor. Már aziskolában is utánoztad a filmhősöket.

-Van stílusod.

-Fenét. Hagyjam anyósomat választani? Jobbanszeretett, mint a tulajon lányát. Később megbántam,mert végül mégis kipakolta őket.

Gábor elnézést kért, és a mosdó felé indult. Az emeleten senki. Megnyugodott, ahogy kiszállt a liftből. Tipegve osont az ajtójukig. Hallgatózott. Mintha csobognaa víz a kádba, a tévé is eléggé hangos. Talán csak nemvágta föl az ereit a kádban?! Megborzongott, és visszaszaladt a lifthez.

Közben János újabb palack pezsgőt rendelt. Négyszáznál tarthatunk, gondolta Gábor. Biztosan ő akar fizetni, ha ilyen veszettül rendel. Fizessen, ha milliomos.

Kezdeti szédelgésük megszűnt, a kiadós vacsora száraz szivacsként szívta magába az alkoholt. János átlendült a holtponton. Ettől fogva ihatott, amennyit akart.

Valószínűleg ötven lejjel jött le, gondolta János, ésmost felszökött anyucihoz kérni egy másikat. A kis naiv.Már az iskolában is sajnálta magától a levegőt.

Gábor idegesen fészkelődött.

-Mindjárt zárnak.

-Semmi sietség. Előbb kiürítjük az üveget. Csaknem hagynád a pincérnek?!

-Jó, de aztán fizessünk... Biztosan megvágnak.

János fölnevetett.

-Te a régi maradtál... Közben kitaláltam valamit.Szerintem megalázó lenne fele-fele arányban fizetni aszámlát.

-        Miért?... Te akarod...

-Nem akarom. Versenyezni fogunk. A vesztes fizeti az egészet. Világpremier a szesztörténelemben!...Tudod, hol a tábor fönn a hegyen?

-Persze. A Patakmajor után.

Gábor legszívesebben láthatatlanná vált volna. Hogymegszabaduljon ettől a ragacsos embertől, aki mostmegint akart valamit. Nem értette pontosan, mit, mertkóválygott a feje. Erőtlenül könyökölt az asztalra. Merengő arccal bámult.

-Nahát. Az okos kis fejemmel kitaláltam, hogy atáborig szaladunk. Amelyikünk elsőnek érinti meg a bejáratnál a sorompót, az győz. A másik megkeresi a pincért, és fizet. De ráér holnap is. Na, mit szólsz, tatikám?!

János lubickolt. Hangja sikamlós, udvarias, de szinteparancsoló volt. Csupán egy pillanatra jutott az eszébe,hogy ő is lehet második. Aztán megnyugtatta önmagát.Az ötletmesterek örökké győznek.

Gábor pislogott. Mintha egy vödör kocsonyába gyömöszölték volna. A pezsgő ízét sem érezte. Annyit értett, hogy a táborig kell futni, és neki diadalmaskodniakell. Másképp valami katasztrófa következik. Ameddig János a futást magyarázta, még tudta, miféle katasztrófa. Bólintott, és lehörpintette a pezsgőjét.

-A számlát a főnöknél hagyjuk, megbízik bennünk.

Kimentek. A hűs szellő jeges pakolásként hatott. Kisétáltak a szálloda fényudvarából. A sötétben megálltak.János pár pillanat múlva jelt adott az indulásra. Ez inkább hasonlított cammogásra, csekély jóindulattal sietésre.

Az iskolában János volt a nagy sportoló, most sembírta elviselni, hogy hátul kullogjon.

A patak fölötti széles betonhídon fiatalok csókolóztak.

Kezdődött a kaptató. Autó ereszkedett lefelé, mindketten kitértek jobbra.

-Na, hogy bírod, apuskám? - fordult hátra János,és oldalazva futott, hogy élvezhesse Gábor lihegését,evező karját, amely valamilyen fogantyú után kapálózott.

-Bírom! - kiáltotta. - Jobban, mint gondolnád... mindjárt elfüstölök melletted!

Gábor azonnal ellentmondott önmagának, és lassított.Máris zsibbadt a lába, szúrt a vádlija. Amióta a feleségebeteges, fölhagyott a mindennapi kocogással. Hogy frissességével, energiájával ne ingerelje Margitot. És mi értelme volt?

Kezével rácsapott a kerítésen átcsüngő gallyra. Haveszít, nincs miből fizetnie. Még a számla fele is a földhöz verné őket. Holnap utazhatnak haza. Margit belehal.Nem a hazamenésbe, hanem az önmaga előtti szégyenébe. Margit egyszer elájult a cipőboltban, mert öt lejehiányzott a csizma árához.

János sohasem indult el ötszámjegyű betétkönyvenélkül. Titokban gyűjtötte, még házas korában. Számított a válásra, kellett a tőke, amit nem kell elosztanimajd. Apránként rakosgatta a mellékes jövedelméből,újításokból. Háromszor ennyi is viríthatna a könyvében,ha nem szórja páros kézzel a kiküldetések alatt.

Gábor feje fokozatosan tisztult a hideg levegőn. Haő most veszít, akkor János szétkürtölheti saját felsőbbrendűségét. Pancsolhat a kárörvendő nevetésekben. Inkább kibújt volna a vacsora abroncsából. Talán a kíváncsiság hajtotta bele, hogy lemérje, mennyi cikázik méga régi gyűlöletből. Vagy János már korábban megláttaőket, de várt, amíg kieszelte ezt az alattomos bosszútazokért a sérelmekért?

János meg volt győződve, hogy nyer. Bízott maradékedzettségében. Több kell legyen benne, mint ebben aszarevő akárkiben! Aki az iskolában is örökké őelleneáskálódott, hangoskodott. Főleg a háta mögött. Tessék,mondj valami okosabbat, ordította a képébe egyszer, mireGábor teátrális legyintéssel kivonult az osztályból.

A szerpentin közepén volt egy rövidítés, gyalogosoknak. Pár lépcsőfokkal a legszélesebb kanyart vágtákle. Gábor nem ismerheti, gondolta. Gyorsított. Úgysemlátja a sötétben. Csak majd azt, hogy hirtelen behozhatatlan lett a hátránya. János jobbra fordult, és eltűnt az utat őrző fenyők díszőrsége előtt.

Gábor ismerte a rövidítést.

-Te sze-hemét!

Legszívesebben elbuktatta volna Jánost, hogy utánapáros lábbal tapossa a talajba, mint a férget. Hiába erőlködött, alig csökkent közöttük a távolság.

-Nem... nem kötöttük ki-haz... útvo-na-lat!

-Mindig... ro-hadt... vo-hol-tál!

-Pofázz csak... ú-gyis fizetsz!

Gábor ismét lassított, mélyeket lélegzett. Hogy viszszafogja a zihálását. Szúrt a mellkasa. A szabályos lélegzés fárasztotta.

A piacnál tábla figyelmeztette az autósokat, hogyügyeljenek a gyerekekre. Jánosnak eszébe jutott a sajátja. Elengedte azt a bizonyos gyeplőt. Apaságból elégtelen, gondolta, és most elhatározta, hogy munkahelyetváltoztat, hogy gyakrabban foglalkozhassék vele. Kedélytelenségét évek óta talapzat-kifordító tervekkel élesztgette, amelyek aztán napok múlva kicsinyes vágyakkátörpültek.

A piactól fölfelé égtek az utcai lámpák. Kései sétálók,álmatlan öregek bámultak. Két csapzott férfit, akik nyakkendővel a kezükben, kigombolt ingben szaladtak, látszólag céltalanul. Zakójuk szárnyként csapdosott a szélben.

Jánost fékezte a zakója. A mozinál kibújt belőle, valamelyest összetekerte, és a pad alá hajította. Visszafelémajd megkeresi.

Gábor észrevette, ő is levetette a zakóját, és összetekerve a hóna alá csapta, később a kezében vitte. Félteldugni valahol. Szája kiszáradt, sípolva kapkodta a levegőt. Margitért futok, ismételgette magában néhányszor félhangosan. Elképzelte, hogy izzadtan, porosan, degyőztesen vonul föl a szobájukba, Margit a nyakába borul, és büszke lesz rá. A hozzdateámat, vigyélki, kétbalkezesfráter, csakennyitkerestél, förtelmesafőzelék hétköznapok teljes elporladását vágyta. Eldicsekszik a barátainak,szomszédoknak, főnökének (talán akkor elköltöztetik agépét az ablak alól). Majd beszél nekik Jánosról, hogymagasabbra értékeljék a sikerét. Ha besettenkedik azújsághoz, még cikket is írnak róla.

János a régi sérelmekkel doppingolta magát. A Patakmajornál Gábor már négykézláb fog kúszni, néhányszor visszagurul a lejtőn, ő leül egy kőre, úgy húsz-harminc méterre a tábortól, és hajnal felé, mire Gábor asorompó közelében fetreng, ő fölpattan, odafut, könynyedén átugorja ellenfelét, és nevetve öleli át a CÉLT.Lehetőleg abban a pillanatban, amikor Gábor már centiméterekre megközelítette.

Három részeg vargabetűzött előttük fölfelé. Jánosszűken kerülte őket. Fellökték. Gábor egy-egy liter töményet nyomott volna a kezükbe, jutalmul. A reménynyel azonnal kicsattant az ereje, frissessége. Vinnyogónevetéssel húzott el a lassan tápászkodó János mellett.

-Aljas disznó! - sziszegte Gábor hátának.

A bal könyöke és a válla sajgott. Megmozgatta, nincs-eeltörve. A könyöke vérzett, átütött az ingen. Nagyot kiáltva lendült neki. Az üzleteknél újra Gábor mögött zihált.

-Lega-lább... föl-húztál... vo-hol-na! Utol-értehelek... látha-tod... uhutol-érte-lek... gyen-ge vagy...utol-éhérte-lek.

Inkább engedi Gábort maga előtt futni, legalább kocoghat, és kevésbé fárad. Hadd diktálja ő az iramot. Azutolsó harminc méteren rákapcsol, és állva hagyja Gábort. Így lesz teljes a siker. Sokkal megalázóbb, mint bevárni, hogy megközelítse a tábort. Érezze, hogy végigcicázott vele!

Három éve már az apró sikerek sem bökdösték a hangulatát. Eszébe jutott az agyonszajkózott apai intelem,miszerint a kicsi örömök varázsolják széppé az életet.Marhaság, gondolta János. Eleget hajszolta a parányisikereket, de mit ért velük? A NAGYOK hiányában fölöslegesen lapátolta őket magára. Az ital csupán kábította. Irtózott attól, hogy okokat kutasson, kitaláljon.Még fiatal, újra nősülhet, csak épp elölről nem kezdhetsemmit. Sokan hiszik, hogy harminc-, sőt negyvenévesfejjel ÚJRA KEZDHETIK AZ ÉLETET. Esetleg, ha azeszüket is csecsemőkorukig sorvasztják.

A fenyők imbolygó árnyékai folyamatosan, különböző pózokban rajzolták a felesége képét az aszfaltra.Elvira megalkuvó mosolya bénította Jánost a futásban,akár otthon az unalmas délutánokon. Szívesebben csatangolt a városban.

A tó fölötti teraszon fiatalok söröztek. Harsány röhögéssel fogadták őket. János szétcsapott volna egy doronggal közöttük, Gábor félt, hogy fölbuktatják. Sörösüvegcsattant mellettük az aszfalton.

János megbánta a fogadást. Még bírta a futást, desajnálta a ruháját, sérülését, irtózott a másnapi izomláztól. A csordulásig ivászat helyett inkább aludt volna.Enyhe sajnálatba bevont becsmérléssel nézte Gábor szétszórt, egyenetlen mozgását, ahogy gépiesen rakta előrea lábát. Fújtatott, mint a bányaló a tárna kijárata előtt,valószínűleg félt hátrasandítani, de biztosan érezte, hogyő a paprikajancsi.

A meredek, kettős kanyarban Gábor csak lépkedni tudott. A zakóját is elejtette. A hideg veríték sütötte ahomlokát. Inkább meghal, mint a pompeji katona, denem adja föl. Akkor végképp elveszítené önbecsülését,hitét. Jánosról megfeledkezett, úgy tudta, valamiért egyedül kell fölszaladnia a táborig (talán Margit küldte), azok lényegtelen, csupán a hátramaradt méterekre koncentrált. Mozgása olyan volt, mint a maratoni táncversenyzőké a második nap után. Az út közepére fordult,szinte önkívületben figyelte a választóvonalat. Valami aztsúgta, hogy ha ezek elfogynak, CÉLBA ér. Mintha egy vödör jéghideg vizet zúdítottak volna rá,hirtelen megvirradt az agyában, és megtorpant. Görcsösen rángatózva várta be Jánost.

-Öhö-rül-tél vo-hol-na... ha... ha el-ta-lál...a-haz ü-veg, mi?

-Menj... aha... fe-né-be! - és elfutott Gábor mellett. - Fel-adod?

Gábor megpróbált ismét nekirugaszkodni. Fölnézett,és érezte az apró tűlevelek radar-szemét, amelyek tőlevárják a győzelmet.

-E-hegész... este... hazud-tál! - folytatta. -Nagy szö-höve-gek... és... sehol semmi.

János lépésre fogta a futását, hogy letörölje arcárólaz izzadságot. Gábor utolérte.

Pofázz csak, gondolta, alig vánszorogsz, de pofázol.Legalább esnél össze, és gurulnál vissza!

Gábor a CÉL védelmezőjének képzelte Jánost, akiazonnal falat épít keresztben az úton, ő pedig belegabalyodik a lecsüngő indákba.

János az út völgy felőli szélén szaladt. Gábor nyögött, fuldoklott, megpróbálta utolérni. De mintha egymedence fenekén lépegetne, és hiába kapálódzik a vízben,centit sem halad.

A Patakmajor fénye a szemébe szúrt. Karnyújtásnyiramegközelítette Jánost, aki elhatározta, hogy csak akkorpillant hátra, ha tompa puffanást hall. Gábor látványa isfárasztotta.

Gábor megfeszítette az izmait, összeszorította a fogát, kicsit előrehajolt, és vállal Jánosnak rontott. Jánoskibillent az egyensúlyából, rekedten ordított, és elesett.Pár métert gurult a völgy felé, aztán fönnakadt egy fatörzsben. Gábor térdre bukott, de mintha ambróziábaharapott volna, fölpattant, és továbbfutott.

-Hazug... di-hisznó! - suttogta.

Én győzök, én győzök, hörögte később a lejtőn, aPatakmajor felé. Az ereje végképp elfogyott, annyi semmaradt, hogy fékezze a lendületét. Elvágódott. Nadrágjafölhasadt, arcát, könyökét lehorzsolta. Inge cafatokbanlógott.

Föltápászkodott. Idétlenül imbolygott előre. A vendéglőnél autó közeledett, a vezetője kiszólt, hogy segíthet-e. Gábor intett, hogy menjen. Már látszott a táborelőtti lámpa fénye, alatta a sorompó.

Nevetni próbált, de hiába erőlködött. Alig rezdültaz ajka. Előrenyújtott kézzel tántorgott. Néhány méterre a CÉLTÓL újból elesett. Hason csúszva, jajgatvaközelített a vasrúdhoz. Hadonászva nyújtózkodott, hogylegalább az ujjbegyével megérintse.