nyomtat

megoszt

Nyári vándorlások
FERENCZ S. ISTVÁN
MENYASSZONYTÁNC

1. LEGÉNYBÚCSÚ

Elsirathatsz, anyám, hóharmat-hullással,
egyedül hagytalak szemközt a világgal.

Ki a napot az égről vállaimra raktad,
most már hordoznom kell, elégnem alatta.

A tornácra kiállhatsz, onnan kiabálhatsz,
vissza sosem térek, akármeddig várhatsz.

Udvarunk kinőttem, szorít a deszkakert,
nyisd a kapudat, szó nélkül eressz el.

Inog a kútágas, a veder inni kér,
indul már, indul, vár engem a szekér.

Sirass, édesanyám, jégverés-zúgással...
Jósággal vertek engem s boldogsággal.

2. LEÁNYBÚCSÚ

Elhullnak, elhullnak szerelmes szavaim,
elmúlnak, elmúlnak szerelmes napjaim,
kezemet megkérte a vacsoracsillag,
gyűrűmet elhozta a hajnali csillag,
menyasszonytáncom Hold udvarán járom,
bekontyolnak csendben bólintó akácok,
hozományom nincsen, békességem sincsen,
elhagyott az ártatlanság,
belepett a farkasvakság,
süket vagyok, kőnél némább,
neki adtam szabadságom,
én csak ezt a férfit látom,
mellettem áll, mellettem él,
s bevarraná üres zsebét:
szerelmes szavaim nehogy elhulljanak,
szerelmes napjaim nehogy elmúljanak.

3. MENYASSZONYTÁNC

Perdülsz jobbra, perdülsz balra,
rongyos már a ruha rajtad,
aprópénzre felváltanak,
hol megvesznek, hol eladnak.

Befordítnak, kifordítnak,
elszédítnek, megsiratnak,
halálodig táncoltatnak,
örömödön osztozkodnak.

Perdülsz jobbra, perdülsz balra,
az otthonunk szoros pajta,
se ablaka, se ajtaja –
átkozott, ki velem lakja.

4. NÁSZAJÁNDÉK

És jöttek a honfoglalók,
s hozták az elhagyott hazát.
Jöttek a lófő székelyek,
hozományul hozta mindegyik lovát.
Jött nagyapám,
s hozta kocsmákban felejtett vagyonát.
Apám adta halála utáni életét,
s anyám leghosszabbik éjjelét.
Jött gyermekkorom,
hozta az ártatlanságot,
kamaszkorom véznaságát s az álmot.
Jött ifjúságom, hitét hozta,
a jobb világot.

S itt vagyok én is.
A többi mind mese.

5. KONTYOLÓ

Bekötik a fejed vénasszonysírások,
hajadat fésülik csecsemősírások,
Örömeid lopják férfikáromlások,
jósolnak miattam sok szomorúságot.

Hajadat kitépné mind egy szálig anyád,
karjára csavarná, úgy rángatna apád,
kopaszra nyírnának, elcsúfítanának,
koszorút fejedre szalmából fonnának.

Fürtjeid megmossák síkos marólúggal,
kibontják, borzolják tüzes vasvillával.
Felcsavarja hajad, kontyot rak a bánat,
s főkötőjét köti csendben az alázat.

6. ZSOLTÁR

Áldassák a folyó, mert jöttödkor örvényt kavart.
Áldassék a bűn, mely megszült s megkívánt,
s a türelem, mert hívott s mindig hazavárt.
Áldassék a rossz világ,
megváltásért hozzád kergetett,
s a szép szó,
mely érted s tőled vétetett.
Áldassék az ősz, hozzád szomorított,
s a tél, mert tüzet rakott s téged hallgatott.
Áldassanak a hajnalok s az alkonyok,
a félelmek s az éjszakák,
mert széppé tettek,
s nekem elrejtettek.
Áldassék az álom,
mert melléd fektetett s kitakart.
Áldassék a szükség,
mert dolgozni tanít,
s összetart.