nyomtat

megoszt

Anyanyelv és oktatás
PÉNTEK JÁNOS
Hiány

A hiány tünetei a külső régiók magyar nyelvi változataiban

1. A nyelvi hiány felismerését mindenki átéli, többnyire úgy, mint saját primer, vernakuláris nyelvi változatának valamely hiányát, de nem feltétlenül úgy, mint „a magyar nyelv” hiányát valamely más nyelvhez viszonyítva. Saját nyelvjárásából kilépve a beszélő a főváltozatban érzékelheti a nyelvjárási fonetikai-fonológiai, morfológiai, lexikai és szemantikai „negatívumokat” és „pozitívumokat”, a hiányt és a többletet egyaránt. Saját nyelvjárásomban ilyen hiány volt a köznyelvi tol ige, többlet volt viszont egy sor olyan denotatív értékű tájszó és állandó szókapcsolat, amelynek nincs köznyelvi megfelelője.

Két nyelv, egy státusában fölérendelt és egy, kisebbségi változatában alárendelt nyelv viszonylatában a hiány nagyságrendje, rendszerbeli kiterjedtsége más: már nem csupán szavak hiánya, hanem regiszterek, teljes belső változatok hiánya tapasztalható. Nemrég egy 1941-ben készült magyar filmet néztem a televízióban, és abban egy autó javítása közben hangzott el ez a szó: gyújtáselosztó. Akkor döbbentem rá, mivel ezt a szót nem ismertem, de felismertem, hogy ennek az alkatrésznek én csak a román nevét használom (delkó), mint az erdélyiek általában, szerelők és autósok egyaránt. Az autózás és a 20. század sok más technikai vívmánya már akkor terjedt el, magyar terminológiája akkor alakult ki, amikor a magyar nyelv természetes kapcsolatai megszakadtak: ahogy a nyelvújítás nyelvgazdagító szüleményei már korábban sem jutottak el a csángókhoz, a 20. században nem jutottak el a modern technika, a tudomány fontos magyarításai Erdélybe és a többi külső régióba. A meglévő terminológia pedig a használat feltételeinek hiánya miatt elsatnyult. A 20. század utolsó évtizedeiben a számítástechnika terminológiája a nagy gond, a digitális nyelvújítás igénye, számunkra pedig az, hogy ami ebből megtörtént vagy folyamatosan történik, eljuthat-e hozzánk akadálytalanul. A világcégek is tudomásul veszik némely nyelv államnyelvi státusát, így a Romániában hivatalosan forgalmazott programok angol vagy román nyelvűek. Marosvásárhelyi magyar szakos szakfelügyelő barátom mondta aggódva, hogy ez is a román nyelv körébe vonzza a magyar fiatalokat.

2. Tudvalévő, hogy ennek a hiánynak a hátterében a 20. század elején bekövetkezett státusvesztés és az azt követő elszigeteltség áll. Az alárendelt jogi, politikai státus következménye volt a korlátozás és a hátrányos megkülönböztetés. Elkezdődött az a folyamat, amelyet a szociolingvisztikában a nyelv funkcionális térvesztésének szokás nevezni: a használat színtereinek szűkülése, számos nyelvi környezetben a beszélők számbeli apadása és a nyelvhasználat alkalmainak ritkulása. A munkahely és a hivatal volt a nyelvhasználatnak az a két fontos színtere, ahonnan az anyanyelv legkorábban kiszorult. A funkcionális térvesztés indítja aztán el a funkcionális nyelvvesztés folyamatát, amellyel a felcserélő kétnyelvűségben együtt jár a strukturális nyelvvesztés: az első nyelv fontos funkcióit a 2. nyelv veszi át, a 2. nyelv regiszterei kiszorítják az 1. nyelv regisztereit, átveszik azok funkcióit.

A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén elnevezésű kutatási programnak az egyes régiókra vonatkozó összegezései egyértelműen, noha nem azonos megközelítéssel jelzik a hiány tüneteit. A közös kérdőívnek a nyelvhasználat színtereire vonatkozó adataira is hivatkozva Csernicskó István jelzi, hogy a munkahelyen többnyire orosz, újabban ukrán nyelven beszélnek, a szaknyelveket nem is ismerik: „Kárpátalján a szakoktatás évtizedek óta nem magyar nyelven folyik, így éppen a szakkifejezéseket nem tanulják meg a szakemberek magyar nyelven.”1 A helyzet ottani iróniája, hogy az ukrán szaknyelvek is hiányoznak, azokat is most kell megteremteni. Egy korábbi dolgozatában ugyanez a szerző „importált” kölcsönszavakról ír, amelyeket akkor használnak a kétnyelvű beszélők, amikor olyan új tárgyakkal vagy fogalmakkal találkoznak, amelyeknek magyar nevét nem ismerik.2

Göncz Lajos az anyanyelv és az államnyelv egymást kiegészítő viszonyának mozgásában a Vajdaságra és általában is azt tartja jellemzőnek, hogy az egyik a funkciócsökkenés következtében visszaszorul, leépül, teret veszít, a másik az  előbbi rovására terjed, kiépül, teret nyer. „A magyar nyelv funkcióinak köre ... jelentősen beszűkült, redukált életet él a társadalomban... A funkcióelszegényedés kísérőjelensége, hogy az államnyelv bizonyos területeket átvesz a kisebbségi nyelvtől (pl. államigazgatási szókészlet, szaknyelvek), és ez a közéletre (közigazgatás, művelődési élet, közoktatás, kereskedelem, egészségügy stb.) is vonatkozik.”3 Lanstyák Istvánra és Szabómihály Gizellára hivatkozva azt is megállapítja, hogy a kontaktusjelenségek jelentős mértékben szintén a nyelvi deficit következményei.4

Az említett Kárpát-medencei vizsgálatnak a legfőbb következtetése bizonyára éppen az, hogy a külső régiók magyar nyelvi helyzetének nem a divergens változás a fő jellemzője, hanem a hiány, a deficit (ez természetesen az elkülönülés, az eltérés tüneteként is értékelhető). Ezt leghatározottabban Lanstyák István fogalmazta meg: „Ami a kisebbségi helyzetben élő kétnyelvű beszélőkre, sőt magára az általuk használt anyanyelvre nézve valóban veszélyt jelenthet, az a kisebbségi helyzetből fakadó, sokszor a többségi hatalom nyelvvisszaszorító, lingvicista politikája által is gerjesztett nagyfokú nyelvi hiány, ill. ennek szélsőséges változata, a nyelvcserehelyzetben jelentkező nyelvleépülés.5 Neki is az a véleménye, hogy a közvetlen és közvetett kölcsönszók jelentős része éppen a hiány következménye (ezt egyébként a 20. századi átvételek fogalomköri megoszlása is igazolja, amelyben az állami adminisztráció és a szakmák terminusai dominálnak).

3. Magam már korábban megkülönböztettem a kulturális kölcsönzést és a hiánykölcsönzést mint kontaktusjelenséget és a parole-kölcsönzést mint interferenciajelenséget.6 Bizonyos értelemben természetesen minden kölcsönzés hiánykölcsönzés, amit azonban én annak nevezek, nem a nyelv hiánya, hanem csak az adott, elszigetelt nyelvváltozat helyzeti deficitje, és az egyik fő oka a nyelvhasználat korlátozása, fontos nyelvi regiszterek használati színterének megszűnése, és ezáltal maguknak e belső nyelvváltozatoknak, pl. a szaknyelveknek az elsorvadása. A másik ok az anyanyelvű szakképzés hiánya: a szakiskolák, szakközépiskolák hiánya, a felsőfokú szakképzés hiánya, a pedagógusok szaknyelvi hiánya. Magunk a romániai magyar tankönyvekben, újabban az Erdélyi Tankönyvtanácsban folyó nyelvi szerkesztésben, lektorálásban tapasztalhattuk, milyen mértékben ülepedett le az az anyaországitól eltérő, tükörszókból, tükörjelentésekből, hibridkölcsönzésekből álló szaknyelvi terminológiai salak, amely az évtizedeken át folyó kritikátlan tankönyvfordítások következménye. A terminológiai eltérések szakszerű elemzése azonban a magyarországi tankönyvek szaknyelvi problémáit is felszínre hozta.

A hiány jelenségének vizsgálatában ennél bizonyára fontosabbak azok a felmérések, amelyek a tanulók nyelvhasználatára, nyelvi tudására irányultak. A tágabb értelemben vett szocio-kulturális környezet, a nyelvi környezet, a tanuló vernakuláris nyelvi változata, az oktatási intézmény nyelve és jellege mind olyan tényező, amely közvetlenül meghatározza a tanuló anyanyelvi kompetenciaszintjét, kétnyelvűségének jellegét. Az ilyen vizsgálatokban módszertani szempontból is kezdeményező szerepet vállalt a Felvidéken Lanstyák István és Szabómihály Gizella, a Vajdaságban pedig pszicholingvisztikai alapozással Göncz Lajos. Erdélyben részben e kezdeményezések példáját követték azok a pedagógusok, akik saját tanítványaik körében végeztek vizsgálatot. Nagyváradon lakótelepi környezetben, egy vegyes oktatási nyelvű (román és magyar tagozatos) általános iskola magyar VII. osztályosai körében végezte felméréseit 1994—95-ben Balla Júlia7.  Mind a vizsgált osztály, mind a központi magyar iskolából kiválasztott kontrollcsoport  tanulóinak nyelvhasználatát „szegényes, jellegtelen szóhasználat jellemzi”. „Gyakran előforduló jelenség a pontatlan, a kifejezendő tartalom szempontjából nem adekvát szavak használata... A szóhasználat tekintetében mutatkozó bizonytalanságok egyik, talán legjellemzőbb oka a szavak vagy a nagyobb lexikai egységek jelentésének értésében jelentkező hiányosság”8.

A másik hasonló vizsgálatra egy, a kétnyelvűség szempontjából még kritikusabb, teljesen szórvány jellegű nyelvi környezetben, egy tordai általános iskolában került sor. A felmérés legfontosabb eredményeit, következtetéseit a vizsgálat végzője, Somkereki Irma A nyelvi dominancia és a nyelvi hiány vizsgálata kétnyelvű tanulók esetében címmel nyomtatásban is megjelentette9. A módszertanilag megalapozott, megközelítéseiben változatos felmérés egyik eleme az aktív szókincs vizsgálata volt a két nyelven azonos témára írt dolgozatok alapján. Ennek az alapvető tanulsága: „Az I. [általános iskolai] csoport 44 tanulója román környezetben nőtt fel, már óvodáskortól beszéli a második nyelvet s ennek következménye a kevertnyelvűség, a szókincs szegénysége mindkét nyelvben. Ez az egyensúlyeffektus a szubtraktív kétnyelvűségre jellemző...”10 A szó passzív felismerésének képességét is többféleképpen tesztelte. A módszertani kérdések részletezése nélkül csak a releváns példákat említem: a vizsgálatban résztvevő 64 tanuló közül 60-an nem ismerték a vékonypénzű, 48-an az ebihal, 38-an a kikötés, 34-en a mozi, 33-an a , 23-an a közöl szót. A Képes diákszótár d betűs szavainak mintegy felét nem ismerik az általános iskola VII. osztályában és mintegy 20%-át a gimnáziumi tanulók. Szemantikai tekintetben az ismeret ennél is szűkebb: a VII. osztályosok általában e minta szavainak csak egyetlen jelentését ismerik, gyakran a szó hangalakját és ennek alapján jelentését valamely román szóval asszociálják: a dús sokuk számára ’zuhany’ (r. duş), a dúr ’durva’ (r. dur), a donga ’csík’ (r. dungă) stb.11 Képanyag alapján  kellett megnevezni a házat és részeit, a lakást és a belső berendezést. Ennek az egyszerű feladatnak a megoldásában is a megnevezések egyharmada román szó. A nyelvi deficit újabb tartományát tárta föl a szólások, szókapcsolatok értelmezésére irányuló felmérés. A szintén a Képes diákszótár d betűs szócikkeiből kiemelt 55 állandó szókapcsolatból a VII. osztályosok 11-et egyáltalán nem ismertek (ilyeneket mint: darázsfészekbe nyúl, dobra kerül, dugába dől, dűlőre jut, nyitott kaput dönget stb.), csak egy tanuló ismerte a csütörtököt mondott, kettő a homokba dugta a fejét, legtöbbjüknek gondot okoz a fejjel megy a falnak, a beadja a derekát, a kővé dermed és sok más közismert szólás értelmezése.12 Néha ebben is a nyelvi interferencia a félreértés forrása: kolozsvári kétnyelvű kisiskolások számára a nagy becsben tart jelentése: ’nagy pincében tart’, a hasonló hangzású román szó (beci) jelentése alapján. Somkereki Irma általános következtetése: „... a tordai mezőségi nyelvjárás kétnyelvű változatát beszélő általános iskolások aktív és passzív szókészlete egyaránt szegényes, az átlagos szóismeretük a standard normából 58%. Egyes fogalmak csak román nyelven vannak jelen szókincsükben, kevés szónak ismerik a konnotatív jelentéseit, gyenge a szólásismeretük is.”13

Csak közvetett ismereteink vannak arról, hogy a szaktanároknak, akik képesítésüket nem anyanyelven szerezték, szintén vannak a hiánnyal összefüggő anyanyelvi, szaknyelvi és szakterminológiai gondjaik. Ez jól érzékelhető a Tankönyvtanács pályázataira benyújtott oktatási anyagokból és tankönyv-próbálkozásokból, valamint az egyetemi jegyzetek nyelvi lektorálásával kapcsolatos tapasztalatokból. A műszaki szakemberek magyar szaknyelvi képzésére az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság Kolozsváron rendszeres programokat szervez. A pedagógusok szaknyelvi hiányainak, anyanyelvi kompetencia-hiányainak egyik szélsőséges példája annak a két székely megyében működő húsz-harminc mérnöktanárnak az esete, akik éppen nyelvi hiányaikra hivatkozva nem vállalták szaktárgyaik magyar nyelvű oktatását.

          A hiány a kisebbségi kétnyelvűségben sem csak a szókészlet, a frazeológia vagy a stílus kérdése. A hiány tünetének tekinthető a felcserélő kétnyelvűségre jellemző hezitálás is, továbbá a bizonytalanság, a lassúbb beszédtempó, a kapkodó intonáció, mindezzel összefüggésben pedig az attitűd kedvezőtlen változása: az, hogy a beszélő tehernek érzi anyanyelvét, az esélytelenséget kapcsolja össze vele, esetleg szégyelli.

4. A szakoktatással kapcsolatos friss erdélyi tapasztalatok már azt is jelzik: a hiány, a hosszas leépülés akadálya lehet annak, hogy kedvező nyelvpolitikai változások esetén élni lehessen az új lehetőségekkel, az említett esetben az anyanyelvű szakoktatás lehetőségével. A közigazgatási törvénynek a korábbihoz viszonyítva kedvező előírásaival hasonló gondok vannak: a hivatali nyelv, a közigazgatás nyelve is hiányzik, így most a magyar önkormányzatokat abban kell segíteni, hogy megismerjék a magyar hivatali nyelvet (nem föltétlenül annak az anyaországban túlbonyolított változatát). Ennek eszköze lehet az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége kiadásában megjelent Román—magyar közigazgatási szójegyzék14.

A nyelvi hiány mindig valamely más nyelvhez vagy nyelvváltozathoz viszonyítva válik érzékelhetővé. A viszonyításnak általában két kézenfekvő eszköze, ill. próbája van: a két- és többnyelvű szótár (ezt a szerepet töltötték be egész Európában a 16. századtól a latin alapú soknyelvű szótárak), valamint a fordítások. Ezekre kell gondolni ma is, amikor a nyelvi állomány pótlását és korszerűsítését tervezzük: számítógépes, minden szakember számára elérhető terminológiai szótárakra és nagyon jó, alaposan ellenőrzött fordításokra. A kisebbségi nyelvváltozat hiányainak megszüntetéséhez azonban nem elegendőek az eszközök. Erdélyben 1973 és 1983 között a Kriterion Kézikönyvek sorozatában 16, terminológiai szótárnak is tekinthető szaklexikon jelent meg 320000 példányban, és a sorozat folytatódott további kiadványokkal egészen 1992-ig, 120000 címszavas három nyelvű (román, magyar és német) műszaki szótár is megjelent, és mindez még sem volt képes ellensúlyozni a szaknyelvek elsorvadását. Azt a következtetést lehet megfogalmazni, hogy az eszközök nem sokat érnek a feltételek nélkül, a feltételek szintén elégtelenek megfelelő eszközök nélkül. A feltétel a nyelv státusának kedvező változása, az eszköz megtervezése, megalkotása pedig a korpusztervezés: szótárak, kézikönyvek megalkotása. Szintén Göncz Lajos írja: „...1. megfelelő életfeltételek nélkül ... egy nyelv elsorvad, és amennyiben csupán a magánszférára szorul vissza, néhány generáción belül eltűnik; 2. egy csak részlegesen érvényesülő nyelv funkcióinak elszegényedését semmivel (sem nyelvműveléssel, sem közoktatással) nem lehet teljesen pótolni...”15

5. A hiányt és az anyanyelv térvesztését előidéző okokat kellene tehát megszüntetni, azaz a státustervezésben, a nyelvpolitikában el kellene érni, hogy meglegyenek a lehetőségei és a feltételei az anyanyelv használatának az oktatásban (a szakoktatásban is), az adminisztrációban, a munkahelyeken. Ezzel párhuzamosan a legfontosabb tennivaló a nyelvi állomány tervezésében az anyanyelvűsítés és a korszerűsítés, a nyelvhasználat legfontosabb munkaeszközeinek: szótáraknak, kézikönyveknek az elkészítése és folyamatos frissítése, újrakiadása. A fordítások kölcsönös nyelvi lektorálása, felügyelete talán a legfontosabb, mert az a tapasztalat, hogy a már egyszer használatba került rossz fordítás, elhibázott terminus nagyon nehezen javítható a későbbiekben. A különböző helyeken már meglévő és gyarapodó szótárakat, tezauruszokat számítógépes formában lehetne összekapcsolni, hogy közös, közösen felügyelt  szaknyelvi adatbázisaink legyenek.

          A beszélt köznyelvben mindenféle alkalmi eszközei vannak a hiány kiküszöbölésének. Az írott nyelv azonban ennél igényesebb, a szaknyelv pedig egyenesen megköveteli az egységességet és a lehető egyértelműséget. Ez pedig tudatos nyelvi tervezés nélkül nem valósítható meg: „... a szaknyelvi regiszterekben a lexikális rések betöltése tudatos nyelvtervezési folyamatban valósítható meg a leghatékonyabban. Amennyiben erre nincs lehetőség, a nyelvi hiány ... állandósul. [...] az a tény, hogy a másik nyelvben megvannak a beszélő nyelvéből hiányzó kifejezési eszközök, regiszterek, egyben feltűnőbbé is teszi a nyelvi hiányt, amely ... mind egyéni, minden társadalmi szinten problémává válik, társadalmi méretű frusztráltsághoz, valamint az első nyelvvel szembeni negatív attitűdökhöz vezethet..., ezek pedig befolyással lehetnek a nyelvcsere ütemére is.”16



Jegyzetek

A dolgozat A nyelvi hiány. Hiányok a mai magyar nyelvben és nyelvkultúrában című akadémiai konferenciára készült, ott hangzott el előadásként 2001. november 14-én.

1 A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Osiris Kiadó és MTA Kisebbségkutató Műhely, Budapest, 1998. 203. p.

2 A kárpátaljai magyarság és a kétnyelvűség (1945—1993). In: Kétnyelvűség és magyar nyelvhasználat. A 6. Élőnyelvi Konferencia előadásai. Szerk. Kassai Ilona. Budapest, 1995. 129—146. p.

3 A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). OsirisKiadó, Forum Könyvkiadó, MTA Kisebbségkutató Műhely, Budapest—Újvidék, 1999. 75—76. p.

4 I. m. 137—138. p.

5 A magyar nyelv Szlovákiában. Osiris Kiadó, Kalligram Könyvkiadó, MTA Kisebbségkutató Műhely, Budapest—Pozsony, 2000. 229. p.

6 Péntek János: A magyar—román interetnikus kapcsolatok néhány nyelvi vonatkozása. In: Az interetnikus kacsolatok kutatásának újabb eredményei. (Az 1995-ben megrendezett konferencia anyaga). Szerk. Katona Judit — Viga Gyula. Miskolc, 1996. 113. p.

7 Az erről készült leírás kéziratos, ún. tanári fokozati dolgozat formájában olvasható: Az iskolai kevert kétnyelvűség tünetei és kezelésének módozatai. 1966; a vizsgálat szakmai irányítója Péntek János volt.

8 I. m. 58—60. p.

9 Erdélyi Pszichológiai Szemle I, 2000, 4: 95—120.

10 I. m. 103. p.

11 I. m. 105—112. p.

12 I. m. 112—117. p.

13 I. m. 118. p.

14 Fazakas Emese, Szász A. Zoltán, Szász Lőrinc és Vremir Márta munkája. AESZ-füzetek 7. Kolozsvár, 2000. Bővített, véglegesített változata: Fazakas Emese szerk.: Román—magyar közigazgatási szótár. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Sepsiszentgyörgy, 2002.

15 I. m. 76. p.

16 Lanstyák i. m. 179—180. p.