nyomtat

megoszt

Ellenpontok 1982
TÓTH KÁROLY ANTAL (sajtó alá rendezte)
Untitled Document

D O K U M E N T U M O K

     Bevezetés

     1931-ben Moszkvában megtartották a Kommunisták Romániai Pártjának V. kongresszusát. Szokványaiban aligha különbözött ez az ülés az e tájban összehívott egyéb “testvér”párt-kongresszusoktól: a szellemtelen pártzsargon ez alkalommal is brutális és civilizálatlan hangnemben szidalmazott mindent és mindenkit, aki, ill. ami akár egyetlen pillanatra is megfeledkezett a szovjet önérdekről; a tagokat a sötétagyú közszellem önkritikai őrülettel lelkiismereti öngyötrődésekbe, olykor ömlengésekbe hajszolta stb.

     Épp ötven éve, hogy e kongresszus jegyzőkönyve, korlátozott példányszámban, Moszkvában megjelent. S hogy ma e szokványkongresszusnak lehet még valami érdekessége a számunkra, az e jegyzőkönyv tanúsága szerint épp a nemzeti kérdésben elfoglalt meglehetősen meglepő, érdekes, és sok tekintetben helyes állásponttal magyarázható.

     A kongresszus dokumentumai hozzáférhetetlenek. Jegyzőkönyvét az azóta hatalomra került román kommunisták igyekeztek megsemmisíteni, vagy zárt könyvtárakban elásni. E helyzet ma ott tart, hogy megalapozottnak tarthatjuk sejtéseinket, miszerint: szabadon hozzáférhető példánya ma már nem létezik e jegyzőkönyvnek.

     Mivel részben a román belügyi szervek, részben a párt ellenpropagandája mindent megtesz, hogy elhallgassa vagy elhallgattassa, meghamisítsa vagy lejárassa a kongresszus téziseit, helyesnek, mi több, nélkülözhetetlennek találtuk, hogy e jegyzőkönyv számunkra legfontosabb és talán az “ellentábor” számára is legizgalmasabb fejezetét, a nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontot leközöljük.

     E közléssel célunk nem az, hogy felélesszük az internacionalista cívódás kommunista praktikáit. Úgy véljük, hogy a kongresszus “álláspontja” egyébként is csak véletlen igazságokat, egészét tekintve manipulált tényeket tartalmaz: ha igazak is a benne foglaltak, azok alá vannak rendelve egy olyan igaztalan taktikának, amely végső soron sem a magyar, sem a román népnek a legkevésbé sem veszi figyelembe érdekeit.

     A kongresszus anyagában megfogalmazást nyernek olyan irányelvek, amelyeknek mai “veszélyességét” egyedül az adja, hogy erdélyi magyarságunk jogainak lényegét, központi problematikáját ragadják meg néhol. Vagy éppen e jogok megsértésének mikéntjét. Hogy e megfogalmazások hátteréből hiányzik az objektivitás vagy az emberi tisztesség, az nem emberi jogainkra, hanem e jogok hiányának történeti folytonosságára utal; s egyben jellemző képe annak a mai román rendszernek, amely 50 év távlatából sem tudott európai felelősséggel választani e kongresszus szovjet fortélyai és szólamainak 50 év távlatából is számunkra olyannyira fájdalmas valódi problémafölvetései között.

     Az első ilyen sarkalatos tézis, hogy Románia „soknemzetiségű állam”. Ennek helyességét nem egyszerűen az indokolja, hogy a ma Romániában élő elnyomott nemzetek számaránya többszöröse a hivatalosan közöltnek, hanem az is, hogy egyes területek, a lelketlen és szerződésszegő kitelepítések ellenére még mindig legalább 90%-os „más-nemzetiségű” homogenitást mutatnak.

     Románia „gyarmatosító politikát folytat” a „megszállt” területeken. Tanulmányok és dokumentumok egész sora igazolja, hogy Erdélyben - melynek problematikussága a hovatartozást illetően egyedüli ma már - a telepítési és iparpolitika a legklasszikusabb gyarmatosítási ismérveket követi: rablógazdálkodás folyik e vidéken, a kényszerű népességcserék egzisztenciálisan-kulturálisan állandóan felforgatják az életet, s az embereket megmaradt jogaikból is kifosztják.

     Fontos szempont, hogy a jegyzőkönyv „megszállásról” beszél, hisz történetileg bizonyított, hogy a román kormánynak a két világháborúban játszott „hintapolitikája” érdemelte ki Erdély Romániához csatolását, s korántsem a dákoromán ostobaság történelmi blöffje.

     Az „elnyomott nemzetek önrendelkezési joga”, valamint az „elszakadási jog” a jegyzőkönyv meglepő két olyan ideológiai pozíciója, melyeknek, ha reális aktualitása ma át nem is tekinthető, ésszerű és - amilyen vonatkozásban lehet - tudományos mérlegelése jövőnk és jelenünk szempontjából is életbevágóan fontos. Hisz ha történeti jogaink precedenshelyzetét fenn akarjuk tartani, akkor ittlétünk emberi feltételeiben - önmagunkkal és nemzetünkkel szembeni bűn lenne - e jogokról, a mai és tegnapi román propagandaszólamoknak engedve, lemondani.

                                                                                               (Ara-Kovács Attila)