nyomtat

megoszt

Erdély a Históriában
BÁRDI NÁNDOR (összeáll.)

Ádám Magda

Román külügyminiszter a két háború között. N. Titulescu, 1882-1941

 

Titulescu 1882-ben, birtokos családban született. A jogi egyetemet Párizsban végezte el, s ez rányomta bélyegét egész tevékenységére. Titulescu hazáját szerető és féltő polgári liberális politikus volt. Élete fő feladatának az első világháború utáni status quo védelmét s az ellene fellépő erők megfékezését tekintette. E tevékenysége – Hitler hatalomra kerülése után – európai jelentőségűvé vált. Titulescu nagy formátumú politikus volt, aki a nemzetközi diplomácia élvonalában helyzekedett el. A kimagasló képességekkel rendelkező, lenyűgöző szónok, aki kellő meggyőző képességgel rendelkezett, kivívta magának azt a nagyfokú elismerést, amely a Népszövetségben és a nyugati országokban övezte. Képességeit, tudását barát és ellenség egyaránt elismerte. Intranzigens politikus volt. Kíméletlen az ellenféllel szemben. Emellett fantasztikus munkabírással is rendelkezett. Erről tanúskodik a Stanfordban, a Hoover Intézetben őrzött irathagyatéka. A londoni nagykövet (a későbbi külügyminiszter) ugyanis naponta feljegyzéseket készített a legfontosabb eseményekről. Szó szerint közölte a beérkező és kimenő levelek és táviratok lényeges részeit, és rögzítette a maga álláspontját. Ezekből az iratokból kiderül, hogy Titulescu már a húszas években igen fontos szerepet töltött be a nemzetközi életben.

A békekonferencia után

Diplomáciai tevékenységének kezdete a békekonferencián való részvétele volt. Brătianu mellett harcolt a titkos bukaresti egyezmény teljesítéséért, és ő volt a trianoni béke egyik aláírója. Közép-Európa új határait az igazságeszme évszázados fejlődése eredményének tartotta. Figyelmen kívül hagyta azt, hogy ez az igazság más vonatkozásban igazságtalanságot jelentett. Hiszen itt nemcsak bizonyos etnikumok egyesítéséről, hanem mások széttöréséről is szó volt.

Titulescu 1922-től Románia londoni nagykövete és képviselője lett a Nemzetek Szövetségénél. A jól képzett jogászt és pénzügyi szakembert nem véletlenül nevezték ki ezekre a posztokra. Londonban és Genfben nagyon fontos kérdésekről döntöttek. Így a pénzügyi kölcsönökről, amelyekért valamennyi közép- és délkelet-európai állam – így Románia is – folyamodott. Itt folytak a kisebbségi szerződésekkel és az optáns üggyel (két állampolgárság közötti választás) kapcsolatos csatározások. Titulescu széles körű diplomáciai tevékenységet fejtett ki annak érdekében, hogy Románia erre vonatkozó törekvéseit keresztülvigye. Feladata volt megszerezni Románia számára a kért pénzügyi kölcsönt, s megakadályozni, hogy a legyőzött államok – így Magyarország is – hasonló kölcsönökhöz jussanak. Másrészt igyekezett keresztülvinni a kisebbségi szerződések revideálását. Vonatkozott ez mindenekelőtt a nemzetközi ellenőrzésre. S végül felvette a harcot az optáns üggyel kapcsolatos magyar állásponttal. Elképzeléseit azonban csak részben tudta megvalósítani. Megszerezte ugyan Románia számára a kölcsönt, hozzá kellett azonban járulnia a magyar kölcsönhöz. Az előbbi ugyanis az utóbbi függvénye volt. Románia, akárcsak Csehszlovákia és Jugoszlávia (melyek ugyancsak ellenezték a magyarok pénzügyi támogatását) csak az esetben kaphatott kölcsönt, ha hozzájárul a magyar kérelemhez, és a magyar jóvátétel átütemezéséhez. Ebben a meghatározó szerepet játszó brit kormány – miután az egész térséget kívánta rekonstruálni – hajthatatlan volt.

Titulescu széles körű diplomáciai tevékenysége a kisebbségi szerződésekkel kapcsolatban csak bizonyos eredményekhez vezetett. A nemzetközi ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseket ugyanis nem sikerült annullálni. Sikerült azonban a kisantant képviselőivel közösen megakadályozni, hogy a kisebbségi szerződések teljesítése érdekében bizonyos szankciókat hozzanak. Ezt, akárcsak a nemzetközi ellenőrzést, Titulescu a belügyekbe való beavatkozásnak tekintette. A nemzetiségi kérdésről vallott nézeteiről keveset tudunk. A Titulescuról szóló jellemzéseknek ez a része rendkívül felszínes, elnagyolt s tudománytalan. A politikai szempontoknak alárendelt megállapításoknak kevés közük van a valósághoz. Titulescu többször hansúlyozta, hogy az új államok érdeke teljesíteni a kisebbségi szerződéseket. De úgy vélte – s ezt egyik beszédében ki is fejtette –, hogy ha van olyan terület, ahol kivétel nélkül minden nemzet teljesítette nemzetközi szolidaritását, s ahol megértő nagylelkűséget tanúsított, úgy ez éppen a kisebbségek iránti bánásmód.

Együttműködés vagy nacionalizmus

A húszas években Titulescu hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy a ún. optáns ügy kapcsán Románia érdekeit képviselje. Ebben a közel 7 évig tartó harcban vitapartnerei kénytelenek voltak elismerni kivételes jogászi tehetségét és felkészültségét. Titulescu, ha nem is tudta mindenki számára egyértelműen bebizonyítani, hogy a földreform nem mond ellent a kisebbségi szerződés opcióra vonatkozó paragrafusának, olyan kompromisszumos megoldást talált, amely többé-kevésbé kielégítette a másik felet s a hágai egyezmény aláíróit.

Titulescu a nemzetek, a népek közötti távlati együttműködés kulcsát a határok elválasztó szerepének csökkentésében látta. Erről már a harmincas évek elején nyilatkozott. Ezt a gondolatát megismételte, amikor 1937-ben elhangzott egyik beszédében kijelentette: „Mindig azt hirdettem, nem a határok revíziója, nem a határokat jelentő rossz előmozdítása fogja biztosítani a nemzetek boldogulását, hanem a határok szellemiesítése, a bennük rejlő akadályok felszámolása.” Ez a titulescui gondolat ma is rendkívül időszerű. A térség békéje, prosperitása érdekében nem a határok megváltoztatására, hanem azok átjárhatóságára kell törekedni.

A józan megfontoláson nyugvó, előremutató titulescui gondolat sajnos nem tükröződött a politikus gyakorlati tevékenységében. Ellenkezőleg. A húszas években szembeszállt – akárcsak a többi közép-európai politikus – a térség integrálására vonatkozó nyugati tervekkel. Noha azok jól szolgálták volna valamennyi itt élő nép érdekeit.

Titulescu az adott politikai határokat gazdasági határoknak fogta fel. A húszas években egyetértett a politikai határok merev kezelésével. Különösen ha a szomszéd a legyőzött táborhoz tartozott. Osztotta a térség prosperitását gátló nacionalista gazdaságpolitikát is. A gazdasági problémákat politikai kérdésként kezelte. Ebben nem volt egyedül. Románia határain belül azonban károsnak tartotta „a saját erőnkből” jelszón alapuló nacionalista gazdasági politikát, amely akadályozta a külföldi tőke beáramlását.

A gazdasági válság, valamint Németország gazdasági előretörése a Duna-medencében álláspontja módosítására késztette a nyugati integrációs tervekkel kapcsolatban.

A harmincas évek elején már megértéssel fogadta Franciaország és Anglia regionális elképzeléseit az itt élő népek gazdasági együttműködésére.

A német veszély

Hitler hatalomra kerülése után Titulescu külpolitikai koncepciója tovább módosult. Páratlan külpolitikai és diplomáciai tevékenységbe kezdett, amelynek fő célja országa függetlenségének, szuverenitásának és integritásának biztosítása. Próbálta megfékezni a status quo felborítására törő erőket s megakadályozni a háborút.

Titulescu harcolt az agresszió fogalmának helyes meghatározásáért a Népszövetség keretein belül. Felismerte a náci Németország veszélyességét, a kollektív biztonsági rendszer szükségességét.

Fontosnak tartotta ennek érdekében a román-szovjet diplomáciai kapcsolatok felvételét, majd a segélynyújtási egyezmény megkötését – ami végül is bukásához vezetett. Titulescu tehát fellépett a fasiszta Németország ellen, és közeledett a Szovjetunióhoz.

E törekvéseit azonban nem lehet világnézetével, humanizmusával és demokratizmusával magyarázni – ahogyan ezt egyes történészek teszik. Emberi és politikai kvalitások, cselekedetek nem esnek feltétlenül egybe a politikusok világnézetével, állásfoglalásaival.

Első külügyminisztersége alatt, 1927-28-ban még távol állt tőle a Szovjetunióhoz való közeledés gondolata. A Versailles-ellenes szovjet politika, a területi ellentétek, a kommunistaellenesség szinte kizárták ezt a lehetőséget.

Titulescu második külügyminisztersége alatt (1932-1936) változtatta meg korábbi álláspontját. Határozottan fellépett a náci Németország ellen, s ingadozva, de közeledett a Szovjetunióhoz. Erre az útra azonban nem humanizmusa és demokratizmusa vitte, hanem a nemzetközi életben, a nemzetközi erőviszonyokban végbement változások.

Hitler világuralmi terveinek megvalósításához a versailles-i békerendszert kívánta felhasználni, s rövid idő alatt mozgásba hozta a Versailles-ellenes erőket. A Szovjetunió – ezzel szemben – védeni kezdte az eddig igazságtalannak tartott, erősen bírált és támadott versaillesi békerendszert. Így az más aspektusba került, a kisebbik rosszat jelentette. Védelme ekvivalens lett az európai béke védelmével. A revízióért harcoló államok Németország szövetségesei lettek.

Szerepet játszott Titulescu külpolitikai koncepciójának módosításában a francia-szovjet és francia-csehszlovák segítségnyújtási egyezmény 1935. májusi megkötése is. Titulescu követni akarta a francia és csehszlovák példát. Előkészületet tett egy hasonló egyezmény megkötésére. Lankadatlanul küzdött a fasizmus felé tendáló vagy azzal megbékülni akaró politikusokkal. Az utóbbiak száma egyre nőtt mind Angliában, mind pedig Franciaországban. Ez a küzdelem a kor legjobbjai közé emelte Titulescut.

Az 1935-1936-os év, az etiópiai háború, a demilitarizált Rajna-vidék Németország által történő megszállása, a nyugati hatalmak ezzel kapcsolatos elnéző magatartása – rádöbbentette Titulescut arra, hogy a közép-európai kis államok illúziókban ringatták magukat, amikor a német és az olasz veszéllyel szemben biztonságukat a nyugati hatalmakra alapozták. E felismerés eredményeként felelevenítette a kis államok együttműködésére vonatkozó koncepcióját. Titulescu egyetértett Benes közép-európai elképzelésével, amely a kisantant és a balkáni antant tagjainak Magyarországgal, illetve Bulgáriával való viszonyát mielőbb normalizálni kívánta. Ennek eredményeként a kisantant kezet nyújtott Magyarországnak, a balkáni antant pedig Bulgáriának. Ez az elhatározás azonban későn jött, mert a térségben vezető szerepet játszó Németország nem akarta. Későn jött, mert a nyugati hatalmak befolyása erősen meggyengült.

Végül későn jött azért is, mert az elszigetelésből kikerülő Magyarország – noha megkezdte az erre vonatkozó tárgyalásokat – csak Jugoszláviával akart megegyezni, Romániával egy modus vivendit kívánt létrehozni. Csehszlovákiával pedig egyiket sem.

Emigrációban

A kisantant és a balkáni antant Magyarországgal, illetve Bulgáriával hosszú hónapokig folytatott megbeszélései után a tárgyaló felek bizonyos kérdésekben megállapodtak. Bulgáriával Szalonikiben egy teljes, Magyarországgal Bledben egy felemás megegyezésre került sor. Az utóbbi soha nem is lépett életbe. Hitler a szaloniki és a bledi egyezményt erősen támadta, érdekeivel ellentétesnek tartotta. Amikor eme egyezmények aláírására, illetve parafálására sor került, Titulescu már emigrációban volt.

A román külügyminiszter külpolitikáját a külföldi és a hazai jobboldali körök erősen támadták. Hadjáratot indítottak ellene, különösen a Szovjetunióval kapcsoaltos politikája miatt.

A szélsőjobboldal (a Vasgárda), a király mellett működő kamarilla és a hatalmon lévő liberális párt Brăteanu vezette ellenzéke – amely ugyancsak a német orientáció híve volt – fokozta támadásait. 1938 szeptemberében Titulescut félreállították. Benes elvesztette legjobb támogatóját, akinek tanácsait a húszas évektől kezdve nemcsak kikérte, hanem sok esetben figyelembe is vette.

Titulescu elhagyta hazáját. Utolsó éveit Franciaországban töltötte. Itt betegsége ellenére folytatta harcát azokért a külpolitikai célkitűzésekért, amelyeket egész életében hirdetett. Ezek az elvek, amelyek a versailles-i rendszer bizonyos liberális értelmezéséből és védelméből adódtak, a harmincas évek végén egyre vesztettek erejükből, befolyásukból, majd a II. világháború kirobbantásakor végleg elvesztették jelentőségüket.

Hazájának bukását, a fasiszta kormány hatalomra jutását s a német csapatok bevonulását Titulescu már alig élte túl. 1941 márciusában Canban hunyt el.