Adatbank.ro » Kronológiák

Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája


Névmutató: Varjú Gabriella


1999. március 10.

Varjú Gabriella, a NEKH elnökhelyettese megküldte Arczt Ilonának a kisebbségi törvény és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény módosítására érkezett javaslatokat kéthasábos változatban, amely egyrészt a hatályos normaszöveget, másrészt pedig a kapcsolódó szövegszerű javaslatokat tartalmazta. A választási elképzelések terén az országos önkormányzatok elvetették a regisztrációt, míg annak bevezetését a minisztériumok és a közigazgatási hivatalok megfontolandónak tartották.

2001. December 1-2.

Farkas Flórián a Komlón megrendezett, „Itthon vagyunk” c. cigány kisebbségi önkormányzati konferencián, a kisebbségi törvény módosításával kapcsolatban kijelentette, hogy nem fogadnak el semmiféle megkülönböztetést célzó választási rendszert. Varjú Gabriella, az OBH főosztályvezető-helyettese szerint a tervezet nem lehet megoldás a cigányság sajátos problémáira, mert a tizenhárom kisebbségre vonatkozó jogi szabályozás nem tud kellőképpen foglalkozni a cigányság helyzetével.


<*Lablec*>