Adatbank.ro » Kronológiák

Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája



1979.

Az év folyamán Samu Mihály jogász, egyetemi tanár feljegyzést készített a nemzetiségi törvény megalkotásának szükségességéről, amely a jogtörténeti értékekre, a magyar jogi kultúra haladó hagyományaira, valamint a korabeli szükségletekre hivatkozott indokokként. Az utóbbiak kapcsán úgy találta, hogy a demokratikus fejlődés ki fogja váltani a közösségi jogok törvényi szintű elismerését Magyarországon. A javaslattal Pozsgay Imre kulturális és Markója Imre igazságügyi miniszterek egyetértettek, de a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságában (MSZMP KB) a jogalkotást felügyelő titkár, Korom Mihály viszont nem. A Magyar Nemzet 1989. október 18-ai száma szerint Samu Mihály megkérdezte Koromtól, hogy miért állította le a kezdeményezést, mire a KB-titkár azt felelte: „ismerem a följegyzésedet, de nem értek vele egyet és nemcsak én nem.” A nemzetiségi törvény előkészítésének ügye így egy szűk évtizedre lekerült a napirendről, és a jogszabály szükségessége továbbiakban a pártonkívüli ellenzék törekvéseiben és programjaiban fogalmazódott meg.


<*Lablec*>