Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 2       Lapozás: 1-2

Névmutató: Egyed Albert


1991. július 11.

Müller György, a MEH helyettes államtitkára megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezetek véleményezését, amelyben – lévén, hogy a két külön dokumentumot már meghaladta az idő – csak a NEKH anyagával kapcsolatban fogalmazott meg néhány észrevételt. Az államtitkár alapvetően a kettőzéseket, illetve a politikai, deklaratív jellegű rendelkezéseket kifogásolta. Álláspontja szerint a leendő törvény akkor válhat a magyar jogrendszer szerves részévé, ha rendelkezései a mindennapi gyakorlatban is alkalmazhatók lesznek érvényesíthető szankciók segítségével.

Priger György, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke megküldte Váradi Vilmosnak a törvénytervezet véleményezését, amely az egyesületi jog mellett érvelt, lévén, hogy a személyi alapon létrehozandó kisebbségi önkormányzat intézményét Magyarországon nem tartotta kivitelezhetőnek. Felvetette azt az aggodalmas kérdést is, hogy vajon a súlyos gazdasági gondok közepette lesz-e elegendő forrás a törvény végrehajtásához, amelynek biztosítását viszont feltétlenül szükségesnek tartotta. A kisebbségi jogokat pedig a véleményező összekötötte volna a kisebbségi anyanyelvűség meglétével.

A Pest Megyei Önkormányzat Nemzetiségi és Társadalompolitikai Bizottságának ülése, amely a NEKH szakértőjének részvételével tárgyalta meg a törvénytervezetet.

Horváth Ágnes és Egyed Albert, a NEKH munkatársai összefoglalót készítettek a törvénytervezettel kapcsolatos, kaposvári, szepetneki és szombathelyi egyeztetéseken elhangzott észrevételekről és javaslatokról. Ezek szerint vitás kérdésnek minősült a helyi kisebbségi önkormányzatok létrehozása, a cigányság helyzetének esetlegesen más jogszabályban való rendezése, illetve a hovatartozás nyílt felvállalása. A szerzők mindezek hátterének az általános tájékozatlanságot tulajdonították.

1991. szeptember 4.

A NEKH a Kodifikációs Bizottság ülése elé terjesztette a törvénytervezetet, amellyel kapcsolatban – immár a Kisebbségi Kerekasztal képviselőinek jelenlétében – az ülésen számos kritikai észrevétel hangzott el.

Ambrus Attiláné, Almáskamarás polgármestere megküldte Békés Megye Képviselőtestülete Nemzetiségi és Etnikai Bizottságának a törvénytervezet véleményezését, amely a „kisebbségi” jelző és az „etnikum” szó elhagyását, és a parlamenti képviselet megteremtését javasolta, míg a kulturális autonómia esetében az állam feladatát csak az általános keretek kijelölésében látta, a tartalommal való megtöltés a szövetségek reszortja lenne a területi és helyi önkormányzatok útján.

Egyed Albert elkészítette összefoglalóját a NEKH egyéves tevékenységéről, amely kiemelten fontosnak értékelte a kisebbségi törvény előkészítésében való közreműködést, miközben fejlesztendőnek, javítandónak tartotta a Hivatal több kialakult munkakapcsolatát.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék