Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 2       Lapozás: 1-2

Névmutató: Tamás Pál


2005. november 3.

Tamás Pál szociológus a Népszabadságban megjelent, „Egy koraszülött ötlet” c. írásában kifejtette, hogy tapasztalhatóan a holocaust hatására még nem jött el az ideje a zsidó kisebbségi kezdeményeznek. Hell István újságíró ugyanitt kifejtette, hogy bár a félelmek jogosak, a kezdeményezők és a támogatók identitását nem illik kétségbe vonni. Úgy vélte, hogy a kisebbségi önkormányzatokról szóló törvényt hatályon kívül kell helyezni a legutóbbi módosításával együtt, és helyette a kisebbségek számára kulturális közalapítványokat kell szervezni különböző nyelvi-kulturális célok megvalósítására.

2005. november 24.

György Endre egyetemi hallgató a Népszabadságban megjelent, „A szabadságból a monopóliumba” című, Tamás Pállal vitatkozó írása szerint a kisebbségi státus elnyerése nem adna a zsidóságnak olyan jogokat, amelyekkel már ne rendelkezne, de a kisebbségi önkormányzatiság viszont érdekképviseleti monopóliumot biztosítana számára.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék