Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 6       Lapozás: 1-6

Névmutató: Sólyom László


2005. október 3.

Sólyom László köztársasági elnök az AB határozata nyomán visszaküldte Szili Katalinnak a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényt.

2005. december 7.

Sólyom László a szlovákiai közszolgálati rádiónak adott exkluzív interjújában kijelentette, hogy a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek önkormányzatai lényegében kulturális autonómiának tekinthetők.

2006. február 13.

Az Országgyűlés plenáris ülése 106 igen szavazattal, 172 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el a napirend kiegészítéséről szóló indítványt, azaz a kedvezményes kisebbségi mandátum intézményéről szóló javaslat megtárgyalását. Az OCÖ elnöke ezt utóbb, február 21-én a cigánysággal szembeni politikai puccsnak minősítette, és Sólyom Lászlónak, Szili Katalinnak, valamint a parlamenti pártok vezetőinek és a négy roma származású országgyűlési képviselőnek a közbenjárást kérte annak érdekében, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésnapon tárgyalja az előterjesztést. Farkas Flórián szerint a törvényjavaslat elfogadását az MSZP akadályozta meg, megszegve ezzel az ígéretét, és nem betartva az országgyűlési határozatban foglaltakat. A kisebbségi vezető hangot adott azon reményének, hogy a FIDESZ választási győzelme esetén megvalósul a kisebbségek önkormányzati képviselete.

2006. február 21.

A Népszabadság hírül adta, hogy a települési önkormányzatban való kedvezményes kisebbségi mandátum kialakítása érdekében az OCÖ törvénymódosítást sürget, és kezdeményezi az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását. Ennek érdekében az országos testület Sólyom Lászlóhoz fordult.

2006. július 11.

Sólyom László október elsejére tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint így a települési kisebbségi önkormányzatok megválasztását.

2007. január 30.

Sólyom László Gyulára látogatott, ahol találkozott Kreszta Trajánnal. A megbeszélés keretében a román vezető tájékoztatta az államfőt a kisebbségi törvény esetleges módosításáról is, amely szerinte megérett a „finomításra”, mivel továbbra is olyanok kerültek be a kisebbségi önkormányzatokba, akik nem tartoztak az adott kisebbségi közösséghez. Kreszta szerint a törvény áttekintésére a márciusi területi és országos kisebbségi önkormányzati választásokat követően kerülhetne sor.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék