>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Névmutató: Kaltenbach Jenő

A Kisebbségi Kerekasztal közleménye szerint a Kerekasztal az addigi ülésein megállapodott a törvény alapelveinek és számos szabályozási kérdésben. Az aznapi ülésén folytatta a törvénytervezet kidolgozását, és az egyeztető tárgyalások lebonyolítására szóvivőket (Hambuch Géza, Horváth Aladár) és jogi szakértőket (Bársony János, Kaltenbach Jenő) választott.

Kaltenbach Jenő elkészítette a Kisebbségi Kerekasztal törvénytervezetének elveiről szóló összefoglalót, amelyben aláhúzta azt, hogy a javaslat hangsúlyos elemeit képezték az országgyűlési képviselet biztosítása, a helyi és országos szinten létrejövő, közjogi alapon szerveződő, köztestületi jellegű önkormányzati rendszer, illetve az intézmények alapítását és működtetését magában foglaló kulturális autonómia. Végül kiemelte, hogy a kisebbségi szervezetek egyöntetűen elutasították a kisebbségi jogok számarányokhoz való kötését.

A Kisebbségi Kerekasztal ülése megválasztotta a képviselőit (Rózsa T. Endre, Kaltenbach Jenő, és „a cigányszervezetek egyeztetett képviselője”), szakértőit (Bársony János, Bányai László, Gyurok János) és lehetséges helyetteseiket (Lásztity Péró, Doncsev Toso, „a szlovák szervezetek egyeztetett képviselője”, Karagics Mihály, Fátyol Mihály, Daróczi Ágnes) azzal a megbízatással, hogy a törvény előkészítéséről egyeztető tárgyalásokat folytassanak a kormány és a parlamenti pártok képviselőivel. A Kerekasztal fenntartotta azt a jogot, hogy szükség esetén további szakértőket vonjon be a tárgyalásokba. A döntésről Doncsev Toso soros elnök tájékoztatta Wolfart Jánost – megküldve egyúttal a Kerekasztal törvénytervezetének egy munkapéldányát.

A Kisebbségi Szakértői Tanács ülése megvitatta azt a törvénytervezetet, amelyet a NEKH által megbízott szakértők készítettek el, és azt európai színvonalúnak, jó alapnak minősítette. Vita az országos kisebbségi önkormányzatok létrehozásáról (egyesületi törvény vagy regisztráció) és a parlamenti képviseletről alakult ki. Manherz Károly, a Tanács elnöke az ülést követően tájékoztatta a sajtót arról, hogy immár két, a NEKH megbízott szakértői és a Kisebbségi Kerekasztal által kidolgozott törvénytervezet létezik. Az utóbbi dokumentum koncepcióját Kaltenbach Jenő ismertette.

Wolfart János elkészítette a Kodifikációs Bizottság részére a törvénytervezet egyeztetési üteméről szóló előterjesztést, amely szerint az egyeztetések július közepén zárultak volna le, és ezeket már csak a Bizottság ülései követték volna július folyamán. A NEKH elnökének javaslata szerint a Hivatalon belüli június 12-éig, a Kisebbségi Szakértői Tanácson belüli egyeztetés 18-áig, míg a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott konzultáció 20-áig tartott volna. Június közepéig kívánta lebonyolítani a miniszterekkel és az országos hatáskörű szervek vezetőivel való véleményezést, míg a társadalmi (kisebbségi szervezeti) és területi szereplőknek (megyei és fővárosi önkormányzati közgyűlések, köztársasági megbízottak) a hónap végéig lett volna idejük álláspontjaik kialakítására és továbbítására.

A Kodifikációs Bizottság alakuló ülésén döntés született mindkét törvénytervezet véleményezésre való kiküldéséről, illetve a NEKH és a Kisebbségi Kerekasztal közötti szakértői egyeztetésről. Az állami szervek számára ugyanakkor a NEKH tervezete volt a kiindulási alap, bár szükségesnek tartották a „reális” és „elfogadható” kisebbségi indítványok beépítését is. Felmerült továbbá a Pénzügyminisztérium (PM) szakértőjének bevonása is a Bizottság munkájába.

A Bizottság döntéséről Wolfart János levélben tájékoztatta Doncsev Tosot, a Kerekasztal soros elnökét – jelezve egyúttal, hogy a törvénytervezeteket egyeztetés és véleményezés céljából megküldték valamennyi érdekeltnek. Javaslatot tett továbbá a kétoldalú egyeztetések június 13-án való megkezdésére is, mellékelve egyúttal a NEKH tervezetének munkapéldányát.

Bogdán Tibor, az IM közigazgatási államtitkára megküldte Manherz Károlynak a NEKH törvénytervezetének részletes véleményezését. Leszögezte, hogy a kisebbségi lét hátrányainak felszámolásához az államnak és a társadalomnak erejéhez mérten kell hozzájárulnia, illetve hiányolta a kisebbségi jogok gyakorlásával kapcsolatos korlátok rögzítését. Az államtitkár következetesen kiállt a kisebbségi önkormányzatok egyesületi jogalapja mellett, ami szerinte megfelelőbb lenne a kettős identitás megélése szempontjából is. Tételesen javasolta felsorolni továbbá, hogy az állami költségvetés mely jogok és szükségletek kielégítését biztosítja.

A Kisebbségi Kerekasztal ülése megválasztotta azon képviselőit, akiket tárgyalási joggal ruházott fel, nevezetesen Zsigó Jenőt, Kaltenbach Jenőt és Rózsa T. Endrét.

A BM és a NEKH közösen megszervezett értekezletet tartott a kisebbségi törvény tervezetének megvitatására, amelyen valamennyi megyei önkormányzat és köztársasági megbízotti hivatal képviseltette magát – kialakítva ezzel a NEKH és területi szereplők közötti intézményes kapcsolatot.

Sárközi Ildikó, a Kisebbségi Kerekasztal soros elnöke Antall Józsefnek és Fodor Gábornak írott levelében kérte a miniszterelnök személyes támogatását a tárgyalások megkezdéséhez. Az első megbeszélés időpontjául június 19.-ét, és helyszínéül a Magyarországi Bolgár Kulturális Egyesület (MBKE) székházát javasolta. Szabad György június 11-én kérte az EJKVB elnökétől a részvételt és a reflexiókat.

Bársony János és Kaltenbach Jenő elkészítették a Kisebbségi Kerekasztal törvénytervezetét, amely a továbbiakban elsősorban az államigazgatási szereplőktől kapott éles kritikákat. Kifogásolták ugyanis az állammal szemben bizalmatlannak, megvalósíthatatlannak és túlszabályozónak tartott jellegét és tartalmát: a rendkívül kiterjedt kisebbségi jogokhoz a tervezet végrehajtási garanciákat, jogkövetkezményeket és finanszírozási mechanizmusokat is társított. Mindenesetre a javaslat első ízben tett kísérletet a jogalanyok körének behatárolásánál a kisebbség fogalmának meghatározására, de az identitásválasztás szabadságának következetes érvényesítése miatt nem tartalmazta a honos kisebbségek felsorolást, és azt ezt alapul vevő, későbbi megoldással szemben még a százéves honosság követelményét sem fogalmazta meg. Személyi hatálya nem csupán a magyar állampolgárokra, hanem a legalább öt éve állandó jelleggel, életvitelszerűen az országban tartózkodó és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiekre is kiterjedt. A helyi kisebbségi önkormányzatok létrehozása kapcsán visszatért a NEKT anyagában – ha másként is, de már – szereplő, legitim köztestületeket eredményező választási elképzeléshez. Régi kisebbségi igény volt, hogy még a következő, 1994-es helyhatósági választások előtt létrehozhassanak kisebbségi önkormányzatokat, ezért lehetővé tette az ilyen tárgyú kezdeményezést. A némileg homályos elképzelés szerint a kisebbségi önkormányzati választáson ez esetben azok szavazhattak volna, akiket a választás „érint.” A települési önkormányzati választásokkal együtt rendezett szavazások esetében pedig a szavazópolgárok külön kérésre kapták volna meg a kisebbségi szavazólapot. Ugyanezen mechanizmus útján hívták volna életre a több településre kiterjedő kisebbségi önkormányzatokat, míg az országos testületet a helyi testületek és az országos kisebbségi szervezetek delegáltjai alkották volna. A kisebbségi szervek a települési önkormányzatokkal párhuzamosan működő valódi hatalmi központok lettek, hatékony véleményezési, egyetértési és részvételi jogokkal, kiegészítve a jogérvényesítés és az anyagi bázis megteremtésének garanciáival. A rendeletalkotási jogkörrel rendelkező országos kisebbségi önkormányzat döntött a kisebbség kulturális, oktatási és gazdasági kérdéseiben. A kisebbségek egyenként jogosultak lettek az önálló intézményrendszer kiépítésére és fenntartására, és ehhez állami források igénybe vételére – a kulturális autonómia magában foglalta a teljes körű képzést az óvodától az egyetemig, kulturális és tudományos intézetet, országos sajtót, kiadót és hírszolgálatot, kisebbségi nyelvű rádió- és televízió-műsort, központi és regionális könyvtárhálózatot és archívumot, országos gyűjtőkörrel rendelkező múzeumi kiállítóhelyet, valamint jogvédő- és jogsegélyszolgálatot.

A Kisebbségi Szakértői Tanács ülésén a Kisebbségi Kerekasztal szakértője, Kaltenbach Jenő hivatalosan is jelezte, hogy a Kerekasztal elállt a tervezetének a kisebbségi országos önkormányzati egyesülésről szóló XI. fejezetétől, azt visszavonták, illetve saját törvénytervezetüket újabb, egyszerűsített változatban javasolták figyelembe venni.

A NEKH-ben befejeződött a hivatalon belüli egyeztetés. A szakreferensek ennek keretében azt javasolták, hogy a Kerekasztal tervezetéből átvehetők a kisebbségi önkormányzatok választására vonatkozó, illetve a kisebbségi intézményhálózatra vonatkozó részek.

Ülésezett a Kodifikációs Bizottság, amelynek keretében döntés született arról, hogy a Bizottság következő üléséig a Kisebbségi Kerekasztallal való egyeztetéseket be kell fejezni.

A Kerekasztal ülése kijelölte a Kodifikációs Bizottság két meghívott kisebbségi tagját, Doncsev Tosot és Kaltenbach Jenőt. A Bizottság elkövetkező ülésein azonban – ha nem is egyszerre – részt vett Doncsev Toso, Lásztity Péró, Kaltenbach Jenő és Zsigó Jenő is.

A Kisebbségi Kerekasztal ülése üdvözölte a kormány szándékát a tárgyalások folytatásáról, a javasolt helyszíneket és időpontokat, illetve kijelölte a Kerekasztal kétszintű, politikai és szakértői delegációját. A politikai küldöttség tagja lett Kaltenbach Jenő, Lásztity Péró, Rózsa T. Endre és Zsigó Jenő, akiket hétfős szakértői delegáció egészített ki. Az ülésről Doncsev Toso levélben tájékoztatta Nagy Ferenc Józsefet, amelyben felsorolta, hogy mely témakörökről kíván a Kerekasztal egyeztetéseket folytatni – jelezve, hogy a szövegszerű javaslatokat a tárgyalások helyszínén fogják átadni.

Lukács Tamás felkérte Kaltenbach Jenőt, az Alkotmánybíróság munkatársát, hogy a munkacsoport munkájában szakértőként működjön közre – mellékelve egyúttal a korábbi megbeszélések anyagát és a kisebbségi törvényjavaslatot.