Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 1       Lapozás: 1-1

Névmutató: Jánosi György


1993. április 14.

Az Országgyűlés plenáris ülésén folytatódott a törvényjavaslat általános vitája. Dénes János független képviselő szerint kisebbségi törvényt Magyarországon kizárólag csak a térség népeivel közösen lehet alkotni. Kijelentette, hogy „térségünkben letapinthatóan kannibalizmus folyik.” Kérte, hogy ne zárják le az általános vitát, mert több módosító indítványt kíván benyújtani. Az ellenzéki véleményekkel szembeszállva Csapody Miklós (MDF) kijelentette, hogy az 1991. szeptemberi tervezet nem volt azonos a kormány álláspontjával, és azóta a szöveg szakmai szempontból csak javult, több kérdésben lényeges egyezést is sikerült elérni. Ezekkel a megállapításokkal viszont Horváth Aladár (SZDSZ) nem tudott egyetérteni. Csapody hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat megoldásait az Európai Népcsoportok Föderális Uniója és az ET is méltatta. Jánosi György (MSZP) felszólalásában a kisebbségi önkormányzatiságnál bizonyos szempontból fontosabb ítélt kulturális kérdésekre tért ki. Tabajdi Csaba (MSZP) számos kritikai észrevételt és javaslatot fogalmazott meg, köztük a jogalanyiság és a kisebbségi önkormányzatiság problémáival kapcsolatban.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék