Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 2       Lapozás: 1-2

Névmutató: Gyenesei István


1991. július 8.

Wolfart János írásban tájékoztatta a Kodifikációs Bizottságot a Kisebbségi Kerekasztallal folytatott tárgyalásokról, és külön tájékoztatót készített a törvénytervezet előkészítéséről.

Ülésezett a Kodifikációs Bizottság, amelynek keretében Wolfart bejelentette a közös tervezet kidolgozásának szándékát, illetve döntés született arról, hogy egy kisebbségi képviselő állandó meghívottként bekapcsolódhat a Bizottság munkájába a szövegtervezet elkészülte után. A résztvevők ismételten bevonandónak ítélték a PM szakemberét.

Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezet véleményezését, és a Közgyűlés Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága vonatkozó ülésének jegyzőkönyvét. A vélemény a kisebbségi önkormányzatok intézményét alapvetően a társadalmi szervezetekre alapozta volna.

Herbai István politológus megküldte Wolfart Jánosnak a NEKH törvénytervezetével kapcsolatos megjegyzéseit, amely politikatudományi szempontokat megfogalmazva hiányolta a megyei szintű kisebbségi önkormányzat intézményét, illetve a kormányzat szakosított intézményének szerepeltetését. A kisebbségek létszámával összefüggésben javasolta egy, valamely választáshoz kapcsolódó anonim, önkéntes és titkos felmérést, a cigánysággal kapcsolatban pedig a kultúra szerepét hangsúlyozta.

A NEKH munkatársainak részvételével zajlott le a törvénytervezet egyeztetése a Zala megyei Szepetneken.

1991. október 7.

Raskó György, az FM közigazgatási államtitkára megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését, amely az IM álláspontjával egyezően az egyesületi jog mellett tette le a voksát. Számos bekezdés törlését is javasolta, amelyek jórészt az Alkotmány vagy más jogszabályhelyek ismétlései voltak.

Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését. Hangsúlyozta, hogy a tervezet szerinti kisebbségi önkormányzatok csak a létrehozásuk bonyolultságában és költségigényükben különböznek az egyéb társadalmi szerveződésektől, amelyek viszont az országos testület megalakításánál szerinte nem kikerülhetők. Álláspontja szerint a dokumentum nem adott választ a cigányság sajátos problémáira sem.

Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését, megfogalmazva számos módosítási javaslatot.

Boros Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke megküldte Nagy Ferenc Józsefnek a törvénytervezet véleményezését, amely egyetértését hangsúlyozta az IM észrevételeinek többségével. A cigány kisebbség szempontjából problémásnak ítélte a tervezet számos pontjának megvalósíthatóságát (anyaország fogalma, anyanyelvű oktatás stb.).

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék