>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Névmutató: Für Lajos

Az ellenzéki értelmiségiek monori találkozóján második napirendi témakörként szerepelt a nemzeti-nemzetiségi kérdés. Ezzel kapcsolatban, a párt későbbi tájékoztatója szerint Kenedi János Csoóri Sándorral vitatkozva fejtette ki, hogy „csak akkor vállalhatnánk magunkra a határon túli magyarok jogainak demokratikus képviseletét, ha a magunk életének demokráciájára hivatkozhatnánk megföllebezhetetlen igazságként.” Kis János szerint a magyar értelmiségnek nem csupán a határon túli magyarok ügyét kell vállalnia, hanem „mindenfajta kisebbségét, ami azt jelenti, hogy szét kell néznünk saját házunk táján is.” Megítélése szerint a Magyarországon élő kis nemzetiségekkel a kormányzat „kirakatpolitikát folytat”, holott az igazi kisebbségi kérdés a cigányság problémája, amelyre Solt Otília is rámutatott. Für Lajos hangsúlyozta, hogy „csak a hivatalos szerveket megnyerve, velük összefogva lehet érdemben tenni a kisebbségi magyarságért.” (Csizmadia 1995.)

A népi ellenzék lakiteleki találkozója. A tanácskozásra többek között Für Lajos utólag, írásban nyújtotta be a hozzászólását, amely a határon túli magyar és a hazai kisebbségi kérdéssel összefüggésben elvetette a korban hangoztatott példamutatás politikáját. Hangsúlyozta, hogy a hazai nemzetiségek jogainak, létezésük politikai és kulturális feltételeinek biztosítása, maximális autonómiájuk garantálása nem helyettesítheti a magyar kisebbségek érdekében történő, célratörő magyarországi kezdeményezéseket és politikát. (A magyarság esélyei. 1991.)

Az MDF országos elnöksége – emlékeztetve Európa első, 1849-es nemzetiségi törvényére – sajtóértekezletet tartott Szegeden, a határon inneni és túli kisebbségek, valamint a regionális együttműködés kérdéseiről. Für Lajos a párt egyetemes érvényű kisebbségvédelmi elgondolásait ismertetve elmondta, hogy biztosítani kell az egyének és csoportok számára a szabad identitásválasztást, és igény esetén a kettős kötődés elismerését. Biztosítani kell továbbá a helyi, közösségi, nyelvi, kulturális és gazdasági autonómiát, valamint az egyéni és közösségi jogokat. Szükségesnek tartotta a parlamenti képviselet, az anyanyelvi oktatás, illetve a szervezetek létrehozásának hangsúlyozását is.