Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 2       Lapozás: 1-2

Intézménymutató: Országos Ukrán Önkormányzat


2003. december 1.

Mádl Ferenc köztársasági elnök találkozott az országos kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, akik közül csak a lengyel kisebbségi vezető nem tudott jelen lenni. A megbeszélés középpontjában a kisebbségi joganyag módosítása és a parlamenti képviselet megteremtése szerepeltek. Az államfő megítélése szerint fontos volt, hogy a készülő módosítás kellő egyeztetés mellett jöjjön létre, mert egyes rendelkezései, így a névjegyzék kérdésében, komoly nézetkülönbségek vannak a kisebbségi elnökök között. Hartyányi Jaroszlava, az Országos Ukrán Önkormányzat elnöke a találkozót követően elmondta, hogy a névjegyzékek rendszerének kialakítását a nagyobbak (cigányok, németek, szlovákok) támogatták, míg a kisebbek ellenezték azt, a horvát és szlovén képviselők pedig nem nyilvánítottak véleményt.

2004. január 20.

A bolgár, a görög, a lengyel, az örmény, a román, a szerb és az ukrán országos önkormányzatok közös állásfoglalást adtak ki Szászfalvi László és a bizottsági tagok számára, amely elvetette a két előterjesztést és további egyeztetéseket kezdeményezett. Megítélésük szerint a névjegyzék bevezetése nem akadályozza meg a további visszaéléseket, és e helyett inkább a jelöltállítást szigorították volna. Állást foglaltak a meglévő, kétlépcsős elektori rendszer fenntartása, és a nem magyar állampolgárok választójoga mellett is. A tervezetek elfogadása szerintük rendkívüli nehézségek elé állítanák az országos önkormányzatokat és a helyi közösségeket egyaránt. A továbbiakban szoros együttműködést kilátásba helyező önkormányzatok elfogadhatatlannak tartották az országos érdekképviseletnek „az államosítását” a kisebbségi törvény módosítása révén. Az állásfoglalást eljuttatták a köztársasági elnöknek, Heizer Antalnak, Kiss Péternek, Szabó Vilmosnak, Szili Katalinnak, Kaltenbach Jenőnek, Somogyvári Istvánnak, Daróczy Istvánnak, a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, valamint a sajtónak is.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék