Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 4       Lapozás: 1-4

Intézménymutató: Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége


1988. március 15.

Márk György, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének (MRDSZ) főtitkára megküldte Stark Ferencnek a hazai román nemzetiséget érintő kérdésekről szóló feljegyzését, amely – a délszláv és szlovák előterjesztéssel szemben – nem fogalmazta meg a kisebbségi törvény szükségességét, hanem csupán oktatási és kulturális teendőket vett számba.

1988. április 25.

Stark Ferenc levélben arról tájékoztatta Gál Zoltán belügyminiszter-helyettest, hogy a Magyarországra érkező, romániai román nemzetiségű menekültek növekvő számban fordulnak az MRDSZ-hez segítségért, politikai támogatásért. Jelezte továbbá azt is, hogy terjedőben volt az a nézet, amely szerint Romániához hasonlóan Magyarországon is megromolhat a nemzetiségpolitikai gyakorlat.

1988. December 10-11.

Az MRDSZ VII. kongresszusa Gyulán. Az Országos Választmány beszámolója kifogásolta a nemzetiségpolitikával foglalkozó szerveknek a megváltozott körülményekhez egyre nehezebben alkalmazkodó struktúráit, csekély jogosítványait, és ezért szorgalmazta, hogy „szabályozni szükséges a nemzetiségi politikával foglalkozó testületek helyét, szerepét, jogosítványait a megújuló politikai intézményrendszerben. Ehhez alkalmas keretet biztosít a készülő nemzetiségi törvény.”

Az MSZDSZ VIII. kongresszusa Budapesten. A KÜM jelenlévő munkatársának feljegyzése szerint „az előkészületben lévő nemzetiségi törvénnyel kapcsolatban a hozzászólók szorgalmazták, hogy a törvény-tervezetet az MSZDSZ is vitassa meg kibővített választmányi ülésén, illetve a szövetség hetilapjának hasábjain.” A kongresszuson résztvevő Pozsgay Imre válaszában kiemelte, hogy a készülő nemzetiségi törvény emancipációs szándékot tükröz, és előírásainak olyannak kell lenniük, amelyet számon is lehet kérni az államon.

1990. Június

Az év februárjában egyes hagyományos nemzetiségi szövetségek (MCKSZ, MDDSZ, MRDSZ, MSZDSZ) és néhány újonnan létrejött, ún. alternatív szervezet (Mladost Magyarországi Horvátok, Szerbek és Szlovének Ifjúsági Egyesülete, Szerb Demokratikus Szövetség, Szlovákok Szabad Szervezete, Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete) által megalakított Magyarországi Nemzeti Kisebbségek Uniója közzétette a programnyilatkozatát. A dokumentum az augusztusra egyébként már 11 egyesületet magában foglaló ernyőszervezet célkitűzései sorolta egy, a kisebbségek igényeit tükröző nemzetiségi törvény megalkotását.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék