Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 17       Lapozás: 1-10 | 11-17

Intézménymutató: Köztársasági elnök


1991. március 1.

Göncz Árpád köztársasági elnök – március 1-i hatállyal – Manherz Károlyt, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) korábbi közigazgatási államtitkárát, az MNSZ elnökét címzetes államtitkárrá nevezte ki, aki a hazai kisebbségekkel kapcsolatos kormányzati feladatok összehangolásáért, valamint a nemzetközi kisebbségvédelmi szervezetekkel és intézményekkel való kapcsolattartásért lett felelős (46/1991. (III. 1.) KE határozat). A Miniszterelnöki Sajtóiroda által kiadott kommüniké szerint a kormány ezzel összefüggésben a kisebbségek ügyeinek intézését, valamint a kisebbségi törvény folyamatban lévő előkészítését tartotta szem előtt.

A NEKH felügyeletéről szóló 1014/1991. kormányhatározat a felügyelet ellátásával – Manherz Károly címzetes államtitkárral együttműködve - Nagy Ferenc József tárca nélküli minisztert (FKGP) bízta meg március 1-i hatállyal.

1991. szeptember 13.

Németh Zsolt, a FIDESZ választmányi tagja sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkészült a párt alternatív koncepciója a kisebbségi törvényről. Németh aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a NEKH időközben „visszavonta” az augusztus végi konszenzusos tervezetet, és így úgy tűnt, hogy 1991-ben sem lesz elfogadott jogszabály. Kiemelte, hogy a párt koncepciója az alábbi alapelvekre épít: elveti a nemzetállami eszmét, a korlátozott szuverenitás és önrendelkezés talaján áll, azaz közjogi jogosítványokat biztosít a kisebbségi önkormányzatoknak, és lehetőséget az anyaországgal való kapcsolattartásra. Fontosnak tartotta a közösségi jogok, az országos és helyi szintű érdekképviseleti-önkormányzati testületek rögzítését, amelyek mellett az egyes kisebbségek létrehozhatják az államfő mellett működő, közös koordinációs tanácsukat. A félreértések tisztázása érdekében néhány napon belül megbeszélésre került sor a FIDESZ képviselői és a NEKH munkatársai között.

1992. április 3.

Szabad György válaszlevelében jelezte részvételi szándékát Fodor Gábornak a kisebbségi törvénnyel kapcsolatos bizottsági tárgyalások esetében.

Fluckné Papácsy Edit, az IM helyettes államtitkára megküldte Wolfart Jánosnak a törvénytervezettel kapcsolatos észrevételeit, amely lényegében azt a tervezett megoldást ellenezte, amely szerint a köztársasági elnök döntene arról, mely kisebbségek tartoznak a törvény hatálya alá.

1992. április 9.

A kormányülés elfogadta a törvénytervezetet, amely a februári változathoz képest már egyértelművé tette, hogy személyi hatálya a magyar állampolgárokra terjed ki. A nemzeti és etnikai kisebbség egységes definícióját alkalmazta, amelybe beiktatta a százéves honosság követelményét. Annak megállapítását, hogy a jogszabályi meghatározásnak mely kisebbségek felelnek meg, a köztársasági elnök hatáskörébe utalta.

1993. július 13.

Göncz Árpád a Parlamentben fogadta Doncsev Tosot. Az államfő a találkozón leszögezte, hogy a kisebbségi törvény a hazai kisebbségeknek készült, és felkérte a kisebbségi vezetőt arra, hogy a Kisebbségi Kerekasztal is mérje fel a jogszabály megvalósulásához szükséges feltételeket és az anyagi vonzatokat.

Az MDF Kisebbségpolitikai munkacsoportja közleményt adott ki, amely szerint a munkacsoport örömmel és megnyugvással fogadta a kelet-közép-európai, de egész európai viszonylatban is jelentős hazai kisebbségi törvény megszületését, amely csak az 1867-es nemzetiségi törvényhez hasonlítható. „Bízunk benne, hogy a törvény, s ennek szelleme Európa országai számára mintát jelent, amely által megteremthető az etnikai konfliktusok nélküli Európa közös nyelve.”

1994. november 15.

A választások reformját megjelenítő 1994. évi LXII. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról október 6-án lépett hatályba. A jogszabály elsőként módosította a kisebbségi törvényt: megváltoztatta a kisebbségi jelöltek és listák kedvezményes települési önkormányzati mandátumszerzését (feles és egynegyedes szavazati arányok elérése), illetve rögzítette a helyi, közvetlen kisebbségi önkormányzati választások kisebb részben módosított eljárásjogi szabályait. A választások anyagi és eljárásjogi rendelkezéseit így 1997 végéig, a választási eljárásról szóló törvény megszületéséig a kisebbségi és a módosított, 1990-es önkormányzati választási törvények tartalmazták. Jelen jogszabállyal kikerült például a városi szintű kisebbségi önkormányzatok hétfős létszáma, megváltoztatta a helyi kisebbségi önkormányzati választás érvényességi feltételeit, illetve ezzel a módosítással vált lehetővé az 1995. novemberi választások megtartása.

2003. december 1.

Mádl Ferenc köztársasági elnök találkozott az országos kisebbségi önkormányzatok vezetőivel, akik közül csak a lengyel kisebbségi vezető nem tudott jelen lenni. A megbeszélés középpontjában a kisebbségi joganyag módosítása és a parlamenti képviselet megteremtése szerepeltek. Az államfő megítélése szerint fontos volt, hogy a készülő módosítás kellő egyeztetés mellett jöjjön létre, mert egyes rendelkezései, így a névjegyzék kérdésében, komoly nézetkülönbségek vannak a kisebbségi elnökök között. Hartyányi Jaroszlava, az Országos Ukrán Önkormányzat elnöke a találkozót követően elmondta, hogy a névjegyzékek rendszerének kialakítását a nagyobbak (cigányok, németek, szlovákok) támogatták, míg a kisebbek ellenezték azt, a horvát és szlovén képviselők pedig nem nyilvánítottak véleményt.

2004. január 20.

A bolgár, a görög, a lengyel, az örmény, a román, a szerb és az ukrán országos önkormányzatok közös állásfoglalást adtak ki Szászfalvi László és a bizottsági tagok számára, amely elvetette a két előterjesztést és további egyeztetéseket kezdeményezett. Megítélésük szerint a névjegyzék bevezetése nem akadályozza meg a további visszaéléseket, és e helyett inkább a jelöltállítást szigorították volna. Állást foglaltak a meglévő, kétlépcsős elektori rendszer fenntartása, és a nem magyar állampolgárok választójoga mellett is. A tervezetek elfogadása szerintük rendkívüli nehézségek elé állítanák az országos önkormányzatokat és a helyi közösségeket egyaránt. A továbbiakban szoros együttműködést kilátásba helyező önkormányzatok elfogadhatatlannak tartották az országos érdekképviseletnek „az államosítását” a kisebbségi törvény módosítása révén. Az állásfoglalást eljuttatták a köztársasági elnöknek, Heizer Antalnak, Kiss Péternek, Szabó Vilmosnak, Szili Katalinnak, Kaltenbach Jenőnek, Somogyvári Istvánnak, Daróczy Istvánnak, a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, valamint a sajtónak is.

2004. november 29.

Mádl Ferenc az országos kisebbségi önkormányzatok vezetőivel találkozott, akik közül csupán a görög elnök nem tudott jelen lenni. A kisebbségi vezetők arra kérték az államfőt, hogy segítsen kimozdítani a törvénymódosítás ügyét a holtpontról, mivel – Heinek Ottó szerint – március óta a pártok csak egymással tárgyalgattak, de más nem történt. A köztársasági elnök megígérte, hogy ez ügyben segítséget nyújt a kisebbségeknek. A kisebbségi vezetők azt is kérték, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a pártok a törvényjavaslat kapcsán hallgassák meg az országos önkormányzatokat is.

2005. február 8.

Bihari Endre, a Magyarországi Roma Párt elnöke bejelentette, hogy kérelmet nyújtanak be a köztársasági elnökhöz annak érdekében, hogy kezdeményezzék a cigányság nemzetté nyilvánítását. Megítélése szerint ezzel javulhat a cigányság oktatásban elfoglalt, munkaerő-piaci és szociális helyzete, hiszen „más a jogi státusza egy nemzetnek, és más egy etnikumnak.”

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék