Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 8       Lapozás: 1-8

Intézménymutató: II. Kisebbségi Kerekasztal


2007. augusztus 30.

Kállai Ernő hivatalában fogadta a tizenhárom országos kisebbségi önkormányzat elnökét, akik a találkozón szándéknyilatkozatot fogadtak el a kisebbségek egyeztető fórumának, a II. Kisebbségi Kerekasztalnak a létrehozásáról: „meggyőződésünk, hogy közös céljainkat összehangoltan, egymás érdekeit messzemenően figyelembe véve tudjuk csak elérni." A kisebbségi vezetők felhatalmazták a kisebbségi ombudsmant arra, hogy levélben tájékoztassa a MEH-t arról, hogy az előkészítő tárgyalásokon vegyék figyelembe a kisebbségek egyeztetett véleményét. A Kerekasztal életre hívását a kisebbségi biztos kezdeményezte, és a következőkben a közgyűlésekkel való egyeztetésekre és az előkészítésre került sor.

2007. szeptember 11.

Kállai Ernő találkozott Szili Katalinnal, akit tájékoztatott arról, hogy a kisebbségek közös céljainak összehangolt megfogalmazására megalakítják a II. Kisebbségi Kerekasztalt. A házelnök a kisebbségi vezetőkkel való május végi találkozóján, a Magyarországon élő nemzetiségek fórumának életre hívását javasolta, amelyben helyet kapnának a kormány és a parlamenti frakciók képviselői is.

2007. szeptember 13.

Az augusztus végi szándéknyilatkozatot követően, Kállai Ernő kezdeményezésére megalakult a II. Kisebbségi Kerekasztal Budapesten. Az alapítás után a kisebbségi biztos és a kisebbségi vezetők egyeztetést folytattak a parlamenti képviseletről, a kedvezményes mandátumról, a tervezett új finanszírozási formákról, illetve a kulturális autonómia intézményeinek megerősítéséről. Elhangzott, hogy a kisebbségi érdekképviseletek a közös céljaikat összehangoltan, egymás érdekeit figyelembe véve tudják elérni. Kreszta Traján a találkozón elmondta, hogy a legfontosabb feladataiknak a kulturális autonómia megteremtését és az intézményeik megvédését tekintik. Alexov Lyubomir, a Szerb Országos Önkormányzat elnöke azt kérte, hogy a kisebbségi biztos a tizenhárom kisebbség egységes álláspontját képviselje. Hartyányi Jaroszlava ukrán kisebbségi vezető szerint a kulturális autonómia nem sérül sem a Kerekasztal létrehozásával, sem pedig az ombudsmani hivatali képviselettel.

2007. október 9.

A II. Kisebbségi Kerekasztal ülése az Országgyűlés és a MEH megfigyelőinek részvételével tárgyalt a parlamenti képviselet és a kisebbségi média ügyéről. Az előbbivel kapcsolatban ismertetésre került a kisebbségi ombudsman koncepciója, valamint az ez alapján, a Közjogi munkacsoportban körvonalazódó alternatíva.

2007. november 12.

A II. Kisebbségi Kerekasztal ülésén elsőként Kállai Ernő tájékoztatta a jelenlévőket a médiaügyekben és a finanszírozással kapcsolatos legújabb fejleményekről: az utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium álláspontjának ellenében az Emberi jogi és a Költségvetési bizottságok hangsúlyosan a kisebbségi biztos és az országos elnökök kezdeményezésére törvénymódosító indítványt tesznek. A továbbiakban sor került az országgyűlési képviseletről szóló koncepció elfogadására, valamint a kisebbségi törvény személyi hatályának megvitatására.

2007. december 11.

A II. Kisebbségi Kerekasztal ülésén első napirendi pontként szerepel az országgyűlési képviselet ügyével kapcsolatos fejlemények áttekintése. A személyi hatállyal összefüggésben Kállai Ernő arra kérte a kisebbségi vezetőket, hogy juttassák el véleményüket a közös álláspont érdekében. A kedvezményes települési önkormányzati mandátum kapcsán ismertetésre került a kisebbségi biztos ezzel kapcsolatos javaslata, majd pedig a médiaüggyel és a finanszírozással kapcsolatos legújabb fejlemények.

2008. február 5.

A II. Kisebbségi Kerekasztal ülése Gémesi Ferenc, Németh Erika és Molnárné Asbóth Erika részvételével tekintette át a Közjogi munkacsoport munkáját, illetve Kállai Ernő átadta a közösen elfogadott koncepciót az államtitkárnak azzal a kéréssel, hogy a kormány foglaljon állást a kérdésben.

2008. február 23.

A Szerb Országos Önkormányzat közgyűlése üdvözölte a II. Kisebbségi Kerekasztal által elfogadott, és a kisebbségi ombudsman által a kormánynak benyújtott, a parlamenti képviseletről szóló koncepciót, de véleménye szerint egyes részletek meg továbbgondolásra szorulnak. A tanácskozáson jelen volt Kállai Ernő kisebbségi biztos, aki kijelentette: ha a tavaszi ülésszakban nem fog megkezdődni az ötpárti egyeztetés a kisebbségek országgyűlési képviseletéről, akkor a 2010-es választásokon nem indulhatnak a kisebbségi szervezetek. Így arra fogja kérni az Országgyűlést, hogy módosítsák az alkotmányt és a kisebbségi törvényt, azaz vegyék ki belőle a kisebbségek erre vonatkozó jogát, és számoljanak el ezzel az Európai Unió és a választópolgárok felé. A konszenzus lehetőségét viszont szerinte az mutatja, hogy a közelmúltban alig pár hónap alatt sikerült módosítani a kisebbségi törvény az országos önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó fejezetét. A képviselők – amellett, hogy kifogásoltak bizonyos oktatási és nyelvhasználati rendelkezéseket – arra kérték az ombudsmant, hogy járjon közbe a kormánynál a korábban bevezetett, differenciált támogatási rendszer megszüntetése érdekében, amely szerintük hátrányosan érinti a kisebbségeket.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék