Dobos Balázs

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

Keresés    á é í ó ö ő ú ü ű ă î â ţ ş    
   Szűkítés         -       
Tételek száma: 4       Lapozás: 1-4

I II III IV V VI VIII IX X XI XII


2004. december 1.

Németh Erika képviselő (MSZP) interpellációt nyújtott be az ICSSZEM-hez, „Miért rúgta fel a négypárti konszenzust a FIDESZ-MPSZ a kisebbségi törvénycsomagot illetően?” címmel. December 6-án Mesterházy Attila válaszában elmondta, hogy október közepén változott a párt álláspontja négy kérdésben, holott az egyik pont épp a FIDESZ kérésére került be a törvényjavaslatba. Megoldásként az államtitkár a tárgyalások teljes nyilvánosságának megteremtését javasolta, meghívva egyúttal a kisebbségi vezetőket is.

2004. december 9.

Az ET Kisebbségvédelmi Keretegyezményének Tanácsadó Bizottsága elfogadta a második véleményét Magyarországról – a kormány által korábban benyújtott jelentés alapján. A dokumentum ajánlásként fogalmazta meg a parlamenti képviselet megteremtését, a kisebbségi törvény hiányosságainak kiküszöbölését, különösen a választási szabályok módosítását, az intézményi autonómia megerősítését, valamint a kisebbségi önkormányzatok támogatására vonatkozó szabályok egyértelműbbé tételét.

2004. december 14.

Eduard Kukan szlovák külügyminiszter budapesti látogatása alkalmával, Juraj Migas nagykövettel együtt felkereste az Országos Szlovák Önkormányzatot is. A találkozón a miniszter ígéretet tett arra, hogy magyarországi tárgyalópartnereinek felveti a kisebbségi törvény módosításának ügyét, és a parlamenti képviselet kialakításának szükségességét.

2004. december 15.

Az EJKVB 2004. évi utolsó ülésén megvitatta a kisebbségi törvényjavaslat helyzetét. Mesterházy Attila kifejezte a kormánynak a módosítás iránti elkötelezettségét, és úgy foglalt állást, hogy a javaslatot a tavaszi ülésszakon lehetne ismét tárgyalásba venni. Ígéretet tett egyúttal arra, hogy az addig négypárti keretek között zajló tárgyalásokba bevonják az országos kisebbségi önkormányzatokat is. Bírálva a FIDESZ frakció-elnökségének álláspontját, Hargitai János azt szorgalmazta a kormány képviselőjétől, hogy kezdeményezze a tervezett módosítás megvitatásának folytatását.

kapcsolódók


további kronológiák


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2008
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék