>> kronológiák

>> A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája

• észrevételeim vannak
• kinyomtatom
• könyvjelzőzöm

Intézménymutató: Hatpárti munkacsoportja

A kisebbségi törvénytervezet tárgyalása zajlott le a kormány kijelölt delegációja és a Kisebbségi Kerekasztal között. A felek az alapvető rendelkezések még függőben lévő pontjait egyeztették, valamint rátértek az egyéni és közösségi jogok témakörére.

Fodor Gábor javaslatot dolgozott ki a kisebbségi törvénytervezettel foglalkozó előkészítő munkacsoport létrehozásáról, amely az elképzelés szerint Lukács Tamás bizottsági alelnök (KDNP) koordinálásával, hat vagy nyolc képviselő bevonásával működne.

Először ülésezett az EJKVB kisebbségi törvény előkészítésével foglalkozó hatpárti munkacsoportja, amelynek témája a további munkarend megbeszélése volt. A csoport létrejöttéről és céljairól Lukács Tamás június 4-én, levélben tájékoztatta Doncsev Tosot, kérve egyúttal legfeljebb két kisebbségi szakértő kijelölését és bejelentését. Június 5-i levelében pedig Szabad Györgytől kérte a bizottsági alelnök a törvénytervezet angol nyelvre történő fordításának engedélyezését annak érdekében, hogy a javaslatot a felkérni szándékozott külföldi szakértők is véleményezhessék.

Az Alkotmánybíróság a 35/1992. (VI. 10.) sz. határozatában megállapította, hogy a kisebbségi törvény megalkotásának elhúzódásával a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő, és felszólította az Országgyűlést, hogy a törvényhozási kötelezettségének 1992. december elsejéig tegyen eleget.

Nagy Ferenc József a május végi kormánydöntés értelmében megküldte Kajdi Józsefnek, a MEH közigazgatási államtitkárának a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezetet azzal, hogy gondoskodjon az Országgyűlés elé történő benyújtásról. A kormány döntéséről és a benyújtásról a miniszter június 16-án levélben tájékoztatta Doncsev Tosot, megköszönve egyúttal a Kisebbségi Kerekasztal közreműködését, hiszen a jogalkotási folyamat innentől az Országgyűlés hatáskörébe került.

A Kisebbségi Kerekasztal ülése kialakította kritikus álláspontját a parlamenti képviseletről szóló 15-i konzultáció ügyében, amelyről Doncsev Toso június 15-én levélben tájékoztatta Wolfart Jánost. A megbeszélést a májusi megállapodás felrúgásaként értelmezték, visszautasították a véleményezésre biztosított háromnapos határidőt, és leszögezték, hogy a kisebbségi törvénnyel szorosan összefüggő kérdés nem oldható meg egyszeri konzultációval, de késznek mutatkoztak a további tárgyalásokra.

A hatpárti parlamenti munkacsoport megbeszélést tartott.

Lukács Tamás felkérte Kaltenbach Jenőt, az Alkotmánybíróság munkatársát, hogy a munkacsoport munkájában szakértőként működjön közre – mellékelve egyúttal a korábbi megbeszélések anyagát és a kisebbségi törvényjavaslatot.

Szamel Lajos szakértő elkészítette a tanulmányát a parlamenti munkacsoport számára, amely alapvetően a kisebbségek önszerveződési formáival (egyesület, önkormányzat) foglalkozott. A szerző üdvözölte a nemzetközi kisebbségvédelmi minimum meghaladását, de kifogásolta a jogilag nem megfogható deklaratív, illetve a megkettőzött rendelkezések meglétét. Az önkormányzatokkal kapcsolatban javasolta a köztestület vitatott fogalmának elhagyását, és óvott attól, hogy szervezeti-intézményi formaként kizárólagos legyen a kisebbségi önkormányzati rendszer. Javaslatának lényege az volt, hogy a kisebbségek képviseletére a különböző szinteken az egyesületek is fel legyenek jogosítva, vagy pedig az önkormányzati és egyesületi képviselet területi és országos szinteken lehessen egyesítendő.

Bíró Gáspár szakértő elkészítette a tanulmányát a kisebbségek jogalanyiságával, normatív meghatározásával és taxációjával kapcsolatos kérdésekről a parlamenti munkacsoport számára. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek normaszövegben történő meghatározása és felsorolása ütközik a szabad identitásválasztás elvével, miként összeegyeztethetetlenek a definíció és taxáció, illetőleg a javaslat konkrét rendelkezései is. Megítélése szerint egyik kodifikációs logika sem hozhat tökéletes megoldást, de a maga részéről inkább az identitásválasztás szabadsága mellett tette le a voksát. Aláhúzta azt is, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek megkülönböztetése alkotmányellenes és ellentétes az ország által ratifikált nemzetközi szerződésekkel, illetve azt, hogy a jogalanyiság ügyének pénzügyi kihatásai is vannak.

Váradi Vilmos szakértő elkészítette „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénytervezetek pénzügyi garanciái” c. tanulmányát a parlamenti munkacsoport számára, amely összefoglalta az addigiakban megszületett törvénytervezetek financiális megoldásait, valamint az ezzel kapcsolatos vitákat. Tartalmazta továbbá a NEKH pénzügyi-költségvetési háttéranyagát is, amely a hatályba lépést követően 1,231 és 3,61 milliárd forint közé tette a felmerülő költségeket. Az elemzést másnap megküldte Fodor Gábornak, amelyet az EJKVB elnöke eljuttatott a szakértőkhöz és a képviselőkhöz.

Kardos Gábor szakértő elkészítette tanulmányát a parlamenti munkacsoport számára, amely alapvetően a törvényjavaslat kulturális autonómiával és nyelvhasználattal kapcsolatos rendelkezéseit, az ilyen jellegű hiányosságait véleményezte és fejtette ki. Alapproblémának azt tartotta, hogy nem tisztázott: vajon a részletekbe menő, kódexjellegű, vagy éppen más törvényekre utaló törvényről legyen-e szó. További gondként értékelte a nem normatív jellegű, azaz deklaratív állami kötelezettségvállalások körét.

Kaltenbach Jenő szakértő elkészítette „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényjavaslatról” c. tanulmányát a parlamenti munkacsoport számára, amely a személyi kör meghatározásának, az egyéni és kollektív jogok, a kisebbségi önkormányzati formák és azok tartalmának kérdéseit, valamint a törvényjavaslat egyes szabályozási hibáit taglalta. Nem tartotta sem indokoltnak, sem pedig megvalósíthatónak a regisztrációt és valamiféle objektív kvalifikációs rendszer bevezetését. Szerencsésebbnek ítélte volna az egyéni és kollektív jogok együttes tárgyalását, de üdvözölte viszont az önkormányzati modell melletti választást, amelyet a törvény legfontosabb részének tartott. Felhívta ugyanakkor a figyelmet az országos testület ellenőrzési mechanizmusának hiányára, illetve az önkormányzati és az egyesületi szféra közötti viszony ügyére.

Angió – Auth János, a Magyarországi Olasz Szövetség elnöke megküldte Fodor Gábornak a Szövetség nyilatkozatát a kisebbségi törvényjavaslattal kapcsolatban, illetve a Szövetségről szóló tájékoztatót. A nyilatkozat szerint „… tisztelettel kérjük a Magyar Köztársaság Országgyűlését, hogy bennünket olaszokat – az egyik legrégebben honos magyarországi népcsoportot – is ismerjenek el hivatalosan nemzeti kisebbségnek.” Fodor Gábor október elsejei válaszlevelében köszönte meg a dokumentumokat, amelyeket továbbított Lukács Tamásnak.

Az Országgyűlés plenáris ülésén megkezdődött a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény általános vitája. Nagy Ferenc József expozéjában kiemelte a törvényjavaslat kiemelkedő jelentőségét, illetve rámutatott a szabályozandó témakörök bonyolultságára és főbb problémáira, ideértve a személyi hatály meghatározását, az egyéni és a közösségi jogok viszonyát, az önszerveződési formák kialakítását, valamint a parlamenti képviselet ügyét. A javaslat különlegességének és példaértékűségének hangsúlyozása visszatérő eleme lett a napirendi pont felszólalóinak. Fodor Gábort és Lukács Tamást követően a kormánypárti képviselők – Zétényi Zsolt (MDF) és Kováts László (FKGP) – többnyire támogatásukról biztosították, míg a kritikai észrevételek megfogalmazása, köztük a kisebbségekkel való konszenzus megemlítése inkább az ellenzéki képviselőkhöz volt kapcsolható. Mészáros István (SZDSZ) hangsúlyozta, hogy a párt csak jelentős módosításokkal tudja a javaslatot elfogadni: elvi problémákat látott a kisebbségi önkormányzatiság részleteiben, kifogásolta az identitásválasztás szabadságának és a taxációnak az együttes alkalmazását, és hiányolta a kulturális autonómia garanciáit is. Tabajdi Csaba (MSZP) szerint átdolgozásra szorult a jogalanyok meghatározása, a kisebbség-fogalom, a túlbonyolítottnak ítélt kisebbségi önkormányzati rendszer, a kulturális autonómia és a kisebbségi alap részletei. Németh Zsolt (FIDESZ) felszólalásában kijelentette, hogy az 1991. szeptemberi tervezet alkalmasabb lett volna a beterjesztésre, és kritizálta a törvényjavaslat patetikusságát, nem kellő szerkesztettségét, az identitásválasztás szabadságának és a taxációnak az ütközését, a kisebbségi önkormányzati rendszer egyes megoldásait, köztük a tervezett típusokat, gyenge jogosítványaikat és anyagi alapjaikat.

Wolfart János elkészítette az EJKVB szakértői munkacsoportja számára az összeállítást a törvényjavaslattal kapcsolatban készített szakértői véleményekről. Szintén kialakította a NEKH álláspontját Bíró Gáspár, Szamel Lajos, Kaltenbach Jenő, és Kardos Gábor szakvéleményeivel kapcsolatban. Bíró Gáspár tanulmányával és a jogalanyisággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a többféle érdek szorításában végül az eljárási logika lett a kiút: különböző módokon bármely magyar állampolgár elismertetheti kisebbségi hovatartozását. A Hivatal álláspontja szerint nem valósul meg a hátrányos megkülönböztetés azzal, hogy egyes csoportok (pl. a zsidóság) nem kerülnek a törvény hatálya alá. Szamel Lajos észrevételeire reagálva egyrészt megállapította, hogy olyan kedvező szabályok lettek rögzítve, hogy nem lesznek akadályai a kisebbségi önkormányzatok létrehozásának, másrészt viszont elvetette azt a javaslatot, hogy a kisebbségi szervezetek is kapjanak képviseleti jogokat. Kaltenbach Jenő szakvéleményével szemben pedig a NEKH kiállt a taxáció alkalmazása mellett.