Adatbank.ro » Kronológiák

A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája


I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII


1994. január 5.

A magyarországi németek delegációja találkozott Mádl Ferenc miniszterrel. A delegációt Hambuch Géza vezette. Jelen voltak még Lunczer Terézia (Theresia Lunczer), a Budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium igazgatóhelyettese, Wild Katalin (Katharina Wild) a JPTE német tanszékének vezetője és Schnaider Ágnes titkár is. A delegáció elégedetlenségének adott hangot a német oktatásügy helyzetével kapcsolatban. Kérték, hogy a fejpénzt csak valóban a nemzetiségi oktatásra lehessen felhasználni. Ezen kívül hangsúlyozták egy budapesti kollégium szükségességét.

1994. január 11.

Doncsev Tosó lemondott a Kisebbségi Kerekasztal elnöki posztjáról, s az ügyeket a titkár, Lásztity Péró vitte tovább. A sajtó értesülései szerint a döntés kiváltó oka a bizalmi válság volt.

Az Alkotmánybíróság ítélete szerint alkotmányellenes volt a magyarországi németek kollektív bűnösségét kimondó 1945-ös törvény, ezért megsemmisítette azt.

1994. január 12.

A Neue Zeitung mellékleteként beindult a NZ-Junior gyerekeknek.

1994. február 1.

Baja város képviselőtestülete február 1-i hatállyal az UBZ igazgatójává Knáb Erzsébetet választotta. Beiktatására február 2-án került sor.

1994. február 14.

Megalakult a Magyar Germanisták Társasága. Elnöke Vízkelety András, helyettese Bernáth Árpád.

1994. február 19.

A Szövetség épületében a vendégtanári program keretében Magyarországon tanító 20 német vendégtanár találkozott a Szövetség vezetőivel. A vezetők ismertették a kisebbség helyzetét, és a történelmi okokkal magyarázták a vendégtanárok azon észrevételét, miszerint nehezen érthető, hogy a német gyerekek otthon miért nem beszélnek németül.

1994. február 23–25.

Hambuch Géza Bonnba utazott a Német Kitelepítettek Kulturális Alapítványa (Kulturstiftung der deutschen Vertriebenen) meghívására.

1994. február 25.

Megalakult a Der Neue Pester Lloyd Alapítvány. Az alapítók célja, hogy az új lap visszanyúljon az 1854-ben alapított Pester Lloyd liberális és kulturális tradícióihoz.

1994. március 5–24.

A Magyarországi Németek Szövetsége Budapesti Érdekképviselete, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége és a Kossuth Klub a budapesti Kossuth Klubban megrendezte a "Magyarországi Németek a Kossuth Klubban" című rendezvénysorozatot, amely 4 előadásból állt. (Folyóirat-bemutató, kiállítás, beszélgetés a németek helyzetéről, válogatás német írók és költők műveiből.)

1994. április 7.

A Magyarországi Német Vagyonkezelő és Kereskedelmi Rt alakuló ülése. Elnök Gehl Gusztáv. Alaptőke: 40 millió Ft.


<*Lablec*>