Fenesi Annamária, Szabó D. Zoltán

   á ă â é í î ó ö ő ş ţ ú ü ű
kulcsszavak (hu)bcdefhkmnrstv
index alfabetic (ro)bcfglmnprsuv
keywords (en)bcefghjlmpqrstwy

Fácán

Fácánkakas
Román névFazan
Angol névPheasant
Tudományos névPhasianus colchicus
Rendszertani besorolás
Tyúkalakúak (Galliformes) rendje
Fácánfélék (Phasianidae) családja
Jellemző méretek
Hossza (cm)53-89
Szárnyfesztávolság (cm)70-90
Tömeg (g)750-1200
A faj énekeplay
Európai elterjedésEurópai elterjedés
IUCN globális státuszNem veszélyeztetett
Európai trendCsökkenő

Térkép

Megjelenés

A hím madarak nagyobbak a tojóknál, és faroktollaik is hosszabbak. A fej kicsi, a nyak közepesen hosszú, méretükben nagyobbak, mint a foglyok és a faroktollak is hosszabbak. A faroktollak barnák, fekete keresztsávokkal. A hímek tollazata színpompás, a fej sötétzöldes-lilás csillogású, a nyakon gyakran fehér örv van, a szem körül piros, csupasz bőrfelület. A test vöröses alapszínezetű, sötét foltokkal tarkítva. A tojók homokbarnák, sötét tollközepekkel.

Életmód, vonulás

Mindenevő, de a növényi táplálék dominál az étrendjében, ritkábban gerincteleneket, csigákat vagy kistermetű gerinceseket is fogyaszt. Táplálékát a földön sétálva, kapirgálva szedegeti össze. Felrepüléskor hallatja jellegzetes, sokszor ismételt, elgyengülő „ku-tuk” hangját. Őshonos területein és Európa többi részén sem vonul. Nagyon hideg teleken sem vonulnak délebbre, ilyenkor jelentősen megnő az elhalálozási ráta. Gyenge repülő, legfeljebb néhány kilométert tud repülni. Víz feletti repültetéses kísérletben a 6 km átrepülése rekordnak számított, a legtöbb egyed kifulladva landolt a vízen sokkal rövidebb táv megtétele után.

Költés

Társasak, de gyakran magányos egyedeket is látunk, költéskor territoriális, gyakoriak a háremtartó hímek (azaz poligínek). Fészkét a földre rakja a magas vegetációba rejtve. A 12-18 tojást a tojók 23-28 napig költik és később is csak ők gondozzák.

Élőhely

Általában mezőkön, szántókon, bozótosokban, erdőszélen, folyópartokon figyelhető meg. Tipikusan síkvidéki vagy alacsony dombvidéki faj, kerüli a 500-700 m feletti magasságokat. A mozaikos mezőgazdasági területek gyakori madarává fejlődött.


Elterjedés

A fácán Ázsiában őshonos, Európában csupán a Fekete- és Kaszpi-tenger környékén élt. Már a rómaiak idejében behurcolták Európa más területeire, sportvadászat céljából és ízletes húsa miatt. Elsődlegesen Olaszország, Franciaország és Németország területére telepítették, de a 14. században már Görögországig nyúlt elterjedési területe. Az európai fácánpopuláció legnagyobb része hat ország területére koncentrálódik: Egyesült Királyság, Magyarország, Franciaország, Németország, Dánia és Románia.

Hazai elterjedés és állományméret

A romániai populáció jelentős növekedést mutatott 1970 - 1990 között, jelenlegi állományukat 200 - 300 ezer párra becsülik.

Érdekes tudományos kutatások a fajjal kapcsolatban

A fácánnak Ázsiaszerte 30 alfaja van. Ezeket különböző mértékben hurcolták be Európa különböző területeire, és tenyésztik őket vadászati célokra. Mivel a különböző alfajok különbözőképpen viselkednek, kutatók kísérletesen tesztelik, hogy melyik alfaj tenyészthető jobban, szabadon bocsátásuk után melyik illeszkedik be jobban az adott élőhelyre. Egy tanulmány 3 alfaj fiókáinak viselkedését hasonlította össze, mert arra voltak kíváncsiak, hogy melyik alfaj fiókái bátrabbak és kerülik el ügyesebben a ragadozókat. Összesen 137 fácán fiókát vontak be a kísérlete, melyek a közönséges fácán (Phasianus colchicus subsp. colchicus), zöld vagy japánfácán (Ph. c. versicolor) és az angol sötét vadászfácán (Ph. c. tenebrosus) alfajokhoz tartoztak. A kísérlet során a japánfácán fiókák voltak a legfélénkebbek, míg a közönséges fácánok viselkedtek a legbátrabban, és kerülték el hatékonyabban a ragadozókat. Ezzel kapcsolatos további kérdések, hogy a viselkedésbeli különbségek túlélésbeli különbségekben is megmutatkoznak-e? (Rütting és mtsi 2007).

Internetes olvasnivaló a fajjal kapcsolatban

Szakirodalmi forrás

BirdLife International 2004. Birds in Europe: population estimates, trends and conservation status. BirdLife Conservation Series No. 12, Cambridge, UK.

Hagemeijer, W.J.M., Blair, M.J. 1997. The EBCC Atlas of European Breeding Birds. Their Distribution and Abundance. T & AD Poyser, London

Perrins, C. (ed.) 1998. The complete birds of the Western Palearctic on CD-ROM, version 1. Oxford University Press;

Rütting, T., Brandt, H., Clauβ, W., Dzapo, V., Selzer, D. (2007): Comparative study of predator avoidance behaviour of pheasants (Phasianus colchicus) of different genetic origin. European Journal of Wildlife Research 53:171-177.

Svensson, L. és Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Könyvkiadó, Budapest


  • Megosztás:
Apáthy István Egyesület


Szülőföld Alap


Bird and Nature Protection Association


Societatea Ornitologică Română