nyomtat

megoszt

5. A migráció hatása a népesség előszámítására.

Horváth István

A migráció hatása a népesség elôszámítására

A nemzetközi vándormozgalmak kihatása a romániai magyar kisebbség demográfiai alakulására, pontosabban a migráció, mint a népességfogyás oka, kiemelt figyelemnek örvendett az utóbbi év során a témában publikált elemzésekben1. Mi több, ezek a tanulmányok, a lehetôségekhez mérten, jól dokumentáltan számszerûsítették a romániai magyarság nemzetközi, kiemelten a Magyarország irányú elmozdulását, figyelembe véve annak különbözô formáit (kitelepedés, hosszú távú munkavállalás, fekete munka stb.) és vonzatait. Annak ellenére, hogy a jelen tanulmánynak nem célja a migrációs veszteségek volumenének és a természetes népmozgalmi, illetve az asszimilációs folyamatokhoz viszonyított arányainak pontosítása, táblamellékleteiben megtalálhatóak azon adatsorok jelentôs része amelyekre a témában eddig megjelent tanulmányok a romániai magyar migrációs veszteség becslésében hivatkoznak. Célkitûzésünk szerényebb, egy háttértanulmányt, néhány szempontot szeretnénk szolgáltatni a migrációs folyamatok kapcsán megfogalmazott demográfiai fejtegetések értelmezéséhez.

Migrációs elôtörténet

Az Erdély területén élô magyarság elsô, tömegeket megmozgató modernkori kivándorlása, a XIX. század végi XX. század eleji, a korszakra jellemzô demográfiai átmenet2 és gazdasági és társadalmi szerkezetváltás kontextusában körvonalazódott, és ezen tényezôk által meghatározottan strukturálódott3. Sajnos a háború és az impériumváltás kontextusában bekövetkezett népmozgalmi folyamatok rátevôdtek erre a migrációs hullámra, tehát nehéz pontosan idôben behatárolni és számszerûsíteni az ebben a kontextusban bekövetkezett erdélyi magyar kivándorlást. Például Venczel József, aki ezt az elvándorlási hullámot a Székelyföld sajátos kontextusában elemzi, egészen átfogó, több mint hatvan éves idôintervallumot (1880-1942) tekint mérvadónak.

Csak jelezzük, hogy a Venczel által meghatározott 1880-as évhatár egyáltalán nem konvencionális, hisz az erdélyi demográfiai trendeket történelmi perspektívákban elemzô Varga szerint is ez az az idôszak, amikor már határozottan állítható a természetes szaporulat arányszámainak a jelentôs mértékû növekedése4.

Annak ellenére, hogy az elemzések jelenlegi állása szerint nem lehet egyértelmûen behatárolni az elsô modernkori kivándorlási hullám viszonylag pontos idôbeni kiterjedését, tény marad, hogy a XX. századot megelôzô két, illetve a századfordulót követô három-négy évtizedében az Erdély területérôl kiinduló vándormozgalmak jelentôs mértékben felerôsödtek. Varga Árpád számításai szerint 1869-1920 között Erdély jelenlegi területét hozzávetôleg 520 000 személy (összevontan, minden Erdély területén élô nemzetiséget beleszámítva) hagyta el. Tekintettel arra, hogy a visszatérôk száma alig haladta meg a százezret, az ebben a periódusban lezajlott vándormozgalmak népességvesztesége 310 000 - 320 000 között volt (Varga E. Á., 1998:131). A magyarokat illetôen hozzávetôleges képünk van arról, hogy ebben a folyamatban milyen mértékben vettek részt. Például az 1901-1910 között lezajlott kivándorlási hullámban (hozzávetôleg 250 kivándorló és 100000 visszavándorló), a magyarok az össznépességen belüli arányukhoz viszonyítottan kisebb arányban vettek részt (hozzávetôleg 50 000 kivándorló)5. Ha a Venczel József által meghatározott nagyobb idôintervallumot vesszük figyelembe és a Székelyföldre vonatkozó elemzésébôl indulunk ki, az alapvetôen gazdasági motivációknak betudható századforduló környéki erdélyi magyar népességveszteség jóval nagyobbra becsülhetô (Venczel J. 1988a, 1988b). A Venczel által elemzett periódusban (1880-1942) csak Székelyföldrôl 140 0006 személy vándorolt el többnyire a Kárpátokon túli Románia területeire7 és az Egyesült Államokba (1988a:117). Mindezek alapján nem túlzott, ha a gazdasági struktúraváltás és a természetes népmozgalmi folyamatok felszálló ágazatában körvonalazódott és lefolyt migrációs folyamatoknak betudható magyar népességveszteség alsó határát 100 000-re becsüljük.8

Ha az elôbbieken körvonalazott vándormozgalmi folyamatban résztvevôk alapvetô motivációja gazdasági jellegû lehetett, az elsô világháború és az impériumváltás kontextusában bekövetkezett menekülési és vándorlási hullám során, az 1918-1922 közötti periódusban, az elmozdulást a különbözô társadalmi és foglalkoztatási kategóriákat differenciáltan érintô létbizonytalanság motiválhatta, illetve a politikai és etnikai viszonyulások azon sajátos ötvözete, amelyet Brubaker etnikai kiválási folyamatnak (movement of ethnic unmixing) nevezett el (Brubaker, R. 1998). Ez a sajátos elmozdulási folyamat a politikai tér (kultúr-) nemzeti alapokon történô átszervezésének a következménye, és hogy a kilépési térségben érzékelt etnikai alapú feszültségek, valamint a vándorlási céltérség kapcsán érzett (szimbolikus és kulturális) affinitások, különbözô erôsséggel, de egyszerre megnyilvánuló taszító és szívó hatásainak az eredôje. Mindebben a kontextusban 1918-1922 között az utódállamok területérôl, a trianoni magyar területekre mindösszesen 350 000 személy települt át, nagy részük, 197 000 személy, Erdélybôl (Kocsis K., Kocsisné Hodos E. 1991:11).

A következô jelentôs mértékû kivándorlási hullám a második világháborús területi változásokhoz, illetve a háborús eseményekhez kapcsolódó, az elsô világháborút követô vándormozgalmaknál jóval összetettebb képet mutató vándormozgalmak jelentik. Az elsô mozzanatot az 1938-1941 közötti (Erdély vonatkozásában az 1940 augusztusi) területi változások kontextusában megindult vándormozgalmak jelentik. Az anyaországi területekrôl, az akkor Magyarországhoz visszacsatolt területekre, mindössze (családtagostól számítva) ötvenezer közalkalmazott települt át, nagyrészük Észak-Erdélybe (Stark T., 2001:34). Ugyanakkor az akkori határokon kívüli magyarság jelentôs mértékben vándorolt át a magyar állam által ellenôrzött területekre, számukat Stark 210000-re becsüli, kihangsúlyozva, hogy többségük Észak-Erdélyben, illetve a Délvidéken telepedett meg (Stark T. 2001:34). Az államigazgatásilag két részre szakadt erdélyi térségek között, egy Románia és Magyarország között érvényben levô önkéntes lakosságcsere folyamatának a törvényes kereteit biztosító egyezmény kontextusában több mint 400 ezer személy mozdult el. Az Észak-Erdélybôl mintegy 220000 román nemzetiségû kitelepülôt 190 000 Dél Erdélybôl és Bánságból betelepülô magyar9 váltotta fel (Schechtman, J. 1948:159, idézi Stark T. 2001:34, L. Balogh B. 1999:250-251).

A front közeledése, illetve a magyar közigazgatás kivonulása Erdélybôl újabb, ezúttal az anyaország fele tartó menekülthullámot idézett elô. Tekintettel arra, hogy az akkor menekülôk között, az 1940 elôtti lakhely országát illetôen, több kategória is megkülönböztethetô (az 1940 után észak-erdélyi területekre visszatelepülôk, a magyar közigazgatással érkezô anyaországi közalkalmazottak és családtagjaik, valamint az ôslakos magyarság), nehéz pontos képet alkotni az ekkor elmozdulók számáról. Hozzávetôleg a legjobb képet a régió stabilizálódása után, 1949-ben végzett magyar népszámlálás adatai nyújtják, miszerint az akkori Magyarország népességébôl 102721 személy 1938 márciusa elôtt Románia területén élt (Stark T 2001:34).

Tehát a XIX. századvég sajátos demográfiai és gazdasági kontextusában, a két világháború eseményeinek és az impériumváltásoknak betudhatóan, hozzávetôleg hat-hét évtized alatt összesen (legkevesebb) 400 000 magyar hagyta el végleg Erdély térségét, nagytöbbségük az anyaország irányában.

A kommunista rendszerek uralma a nemzetközi migrációs folyamatok fokozott ellenôrzését jelentette. Ez az elemzésünk szempontjából két dolgot jelentett: egyrészt a magyarországi bevándorlás viszonylag alacsony szinten tartását és a romániai (nagyságában váltakozó mértékû) kivándorlás fokozott ellenôrzését.

A magyarországi immigráció 1947-tôl egészen a nyolcvanas évek közepéig évi átlag 1500-2000 (többségben szomszédos államokban élô magyar nemzetiségû) bevándorlót jelentett (Tóth P. P. 1997:38).

Habár a romániai kivándorlást fokozott mértékben ellenôrizték, mai nem föltétlenül a kivándorlási folyamatok alacsony szinten tartását10, hanem a népesség bizonyos kategóriáinak a szelektív (a román hatóságok által egyfajta csendestársként támogatott) kivándorlását jelentette. Ez elôször a zsidóság11 tömeges elvándorlását majd a szászok12 ellenôrzött (és diplomáciai szinten alkudozott13) tömeges elvándorlási folyamatának a beindulását jelentette. Erre a periódusra vonatkozóan, ezt a két etnikai kategóriát kivéve, nincs információnk arra vonatkozóan, hogy a magyar nemzetiségûek migrációja (törvényes vagy törvénytelen) kiemelkedô lett volna. Ugyanígy az irreguláris kivándorlást (a disszidálást) illetôen sincsenek arra utaló információk, hogy ez jelentôs mértékû lett volna. A romániai magyarok esetében mind a legális, mind az irreguláris kivándorlás célországai többnyire a kommunista tömbön kívüli országok voltak14, de az adott kontextust figyelembe véve, viszonylag jelentôs arányban választották Magyarországot15, így, 1958-1987 között összesen 7520 volt román (túlnyomórészt magyar nemzetiségû) állampolgárt honosítottak Magyarországon (Tóth P. P. 1997:115).

Gátszakadás: migrációs hullám 1987-1993

A nyolcvanas évek közepére a Ceausescu-féle "szultanisztikus"16 kommunista totalitarizmus és más kelet-európai kommunista államok közötti távolságok egyenesen kihívóakká váltak. Egyrészt a romániai csökkenô életszínvonal és például a Magyarországon egyre hangsúlyozottabban körvonalazódó fogyasztói társadalom, illetve a romániai hatalomgyakorlás egyre autoriterebb eszköztáráról és retorikájáról, és a relatíve liberálisabb kommunista rendszerek közötti különbségek egyre nyilvánvalóbban mélyültek. De talán még negatívabban hatott az a radikális iránykülönbség, ami a román különút és a Kelet-Európában és Szovjetunióban egyre inkább érvényesülô (a kommunista hatalmi struktúrák fokozatos devolucióját fokozatosan végrehajtó) politikai irányvonalak között egyre észlelhetôbb volt. Mindez fokozatosan, de egyértelmûen, elidegenítette az állampolgárokat az államtól, ami, többek között, a fokozódó legális és irreguláris kivándorlás formájában nyilvánult meg. Amint az a 3-as táblamellékletben is egyértelmûen látható, a nyugati államokban menedékjogot kérô román állampolgárok száma a nyolcvanas évek második felében fokozatosan és konstans módon emelkedik, az 1985 elôtti évi átlag 3 ezres szintrôl, az 1989-es majdnem 15 ezres szintig. A legális kivándorlás egészen a nyolcvanas évek utolsó két évéig nem módosul számottevôen, viszont, amint az az 1-es táblamellékletben látható, 1988-1989-ben jelentôsen megugrik.

A Ceausescu rendszer a nemzeti partikularizmus retorikai túlhajszolásával, egyre agresszívebb és primitíven etnocentrikus diskurzussal próbálta legitimálni Románia különutas politikáját (Verdery, K. 1991, 1996), ebben a magyarok számára az ôsellenség szerepe osztatott ki. Mindennek a jegyében a hatalom etnokráciája és homogenizációs stratégiái csak fokozták az erdélyi magyarok és az kommunista hatalom közötti elidegenedést.

Tehát a nyolcvanas évek közepén a romániai magyarág egyrészt elidegenedett egy olyan államtól, amely puszta ideologikus célok megvalósításában, a népességét egyszerûen erôforrásnak17, mi több, eszköznek tekintette és kezelte. Másrészt elidegenedett egy olyan államtól, amely nem tekintette a magyarokat a nemzet tagjainak, mi több, a politikai színjátékok nemzetmegjelenítô dramaturgiai megoldásaiban egyre gyakrabban osztották a magyarokra az ôsellenség szerepét.

Mindezekhez a taszító tényezôkhöz hozzá kell tenni azt is, hogy a nyolcvanas évek vége felé Magyarország szívó hatása egyre határozottabban körvonalazódik. A legvidámabb barakk mind az életszínvonal, mind politikai közhangulat tekintetében, legalábbis az erdélyi magyarok számára, egyre inkább összehasonlítási alapként kezdett mûködni, így a magyarországi reformfolyamatokra való rálátás következtében a romániai helyzet szürke árnyalatai még sötétebbnek tûnhettek. Mindehhez hozzátehetô az is, hogy a magyarországi politikai közhangulat változása során a nemzeti szolidaritás, a határon túli (fôleg erdélyi) magyarok kérdésköre egyre hangsúlyosabban és kiemelt politikai, közösségi értékként tételezôdött. Ez a retorikán túl is megnyilvánult abban, ahogyan a magyar társadalom és a hivatalosságok kezelték a romániai magyar menekülteket. Tehát általában a magyarországi lehetôségek, sajátosabban a fogadás pozitív kontextusa erôs szívóhatásként hatott a romániai magyarokra.

Mindennek jegyében a nyolcvanas évek utolsó részében gátszakadásként megindult romániai migrációs folyamatokban a romániai magyarság kivándorlása sajátosan elkülönülô vonulatot képviselt. Egyrészt a migráció irányát illetôen: Magyarország kiemelten mint olyan befogadó ország jelent meg, amelyben a hatóságok és a társadalom nemzeti alapokon megnyilvánuló szolidaritása konkrét segítséget jelentett a kitelepedéssel vagy meneküléssel járó átmeneti helyzet nehézségeinek az áthidalásában. Másrészt a romániai magyarok kivándorlásában az általánosabb gazdasági és politikai motivációk mellett jelentôs szerepet játszottak a sajátos identitásféltô motivációk is.

Általában a Romániából kiinduló migráció, de sajátosan a romániai magyarok Magyarország irányú elmozdulása a nyolcvanas évek közepén kezdett körvonalazódni, 1988-89-ben tört ki, és a kilencvenes évek elején, a megváltozott politikai kontextusban és a megváltozott utazási és kitelepedési feltételek közepette érte el a csúcsot, és hozzávetôleg 1992-1993-at tekinthetjük ennek a migrációs hullám bezáró évének. Általában a romániai kivándorlást illetôen pusztán a kitelepedôk és a menedékjogot kérô román állampolgárok számának az alakulása alapján következtethetünk arra, hogy a ciklus lezárult. A Magyarország irányú vándorlást illetôen 1993 mint a migrációs hullám lezáró éve egyrészt a vándorlási statisztikák alapján is fenntartható, de más érvek is felhozhatók. Így például az, hogy 1993-ban szavazták meg az új állampolgársági és idegenrendészeti törvényt, amely paragrafusai szerint a határon túli magyarok kedvezményezett kategóriaként jelennek meg, de ez nem mentesítette ôket "az általánosságban érvényes, szigorúbb bevándorlási, honosítási követelmények teljesítésétôl" (Tóth J. 1994:102).

Ebben a hullámban Magyarország irányában hozzávetôleg 120 000 romániai magyar mozdult el18.

Migrációs rendszer

1990-t követôen Románia és Magyarország közötti migráció folyamatában átalakult az elmozdulások logikája, és egy sajátos migrációs rendszer körvonalazódott. A kitelepedés logikáját illetôen, ha 1990 elôtt ez elvben egy egyszeri döntést jelentett, és szimbolikusan egy utazásban konkretizálódott, az utóbbi évtized során átalakult egyfajta dinamikus adaptációs folyamattá. Ez azt jelenti, hogy az eltávozás nem minden esetben egy átgondolt döntés eredménye, hanem a sorozatos elmozdulások (tanulás, munkavállalás) adminisztratíve is megerôsített következménye. Ugyanígy a magyar állampolgárság megszerzése nem jelenti a kivándorlás tényét, hisz a térségen belül mûködô kettôs állampolgársággal járó kétlakiság a térség olyan sajátos bejárását eredményezi, amelyet nem mindig tudunk a statikus állapotok rögzítésére kidolgozott statisztikákban megragadni.

A migrációs rendszert illetôen elmondható, hogy a két térség (Erdély és Magyarország) közötti elmozdulások olyan sajátos folyamatokként strukturálódtak amelyek meghatározóvá váltak a két társadalom mûködését illetôen. Ez talán leginkább a munkamigráció kapcsán érhetô nyomon. Ez a folyamat már 1990-ben beindult, az elején többnyire illegális formában jelent meg, de a kilencvenes évek utolsó éveitôl egyre inkább növekedett a Magyarországon legálisan munkát vállaló román állampolgárok száma. Így például 1996-ban 8526 román állampolgár vállalt hivatalosan munkát Magyarországon, de 1999-ben a számuk már 14 132-re növekedett (Illés S. 2002:73), kihangsúlyozandó, hogy ezen a növekedésen belül a manuális munkakörben alkalmazottak száma növekedett inkább (Illés S. 2002:75). A változásokat jól jelzi az is, hogy egyre több romániai újsághirdetésben kínálnak magyarországi munkalehetôséget, tehát a munkaerô rekrutációja intézményesül, és már a kibocsátó térségben kezdôdik el, ami feltehetôleg azt jelenti, hogy az erdélyi magyarok munkamigrációja egyre kevésbé spekulatív jellegû elmozdulás, és egyre formálisabban intézményesül. Ez az alakulás nem egyszerûen a magyarországi munkavállalás hatósági ellenôrzésének a hatékonyabbá válásáról szól, hanem arról, hogy a magyar munkaerôpiac egyensúlyának a fenntartásában jelenleg is, de fôleg középtávon jelentôs szerepe van a határon túli magyarok beáramlásának (Illés S. 2001:384).

Már a munkamigráció folyamatában végbemenô változások is mutatják, hogy 1992-1993 után jelentôs módon átalakul a migráció jelensége, a körvonalazódott migrációs rendszernek jelentôs szerepe van a migrációs folyamatok fenntartásában és generálásában. Ami kiemelendô (és a romániai magyarság számának az alakulása szempontjából kihangsúlyozandó), az a különbözô elmozdulási folyamatokban résztvevôk korszerkezete. Egyrészt az 1988-1994 között Romániából érkezett bevándorló népességnek a többi származási országból érkezettekhez viszonyított átlagéletkora a legalacsonyabb volt, abban a periódusban a 0-34 éves korcsoportok az összes romániai bevándorló 70,9%-t jelentették (Tót Pál Péter 1997:80, 82). Ez a jellegzetesség megmaradt az évezred végén is. 1999-ben a Magyarországon bevándorlási engedéllyel rendelkezô népesség körében a 0-34 éves korcsoportok összesen 60,67%-ot jelentettek, ez az arány a román állampolgársággal rendelkezôk alcsoportján belül 68,45%-ot tett ki.19

Mindennek nagyon fontos következménye van a romániai népességfogyás elemzésében. Ugyanis a romániai magyarság természetes népmozgalmi mutatóit nem ismervén csak kikövetkezethetjük, hogy milyen volt a nemzetiségspecifikus termékenység. De ezt statikusan az 1992-es korszerkezet szerint számoljuk, és nem vegyük figyelembe, hogy a népesség számának az alakulásában a kivándorlás nemcsak abszolút mértékben csökkentette a népességszámot, hanem hangsúlyozottan korspecifikus jellegénél fogva ún. strukturális csökkenést is eredményezett. Ez pontosan azt jelenti, hogy a kivándorolás fôleg a be nem fejezett termékenységû korosztályokból történt meg, ami módosítja azt a korszerkezetet, amelybôl kiindulva számításokat végezhetünk, tehát a migrációnak a hatása agregálódik a természetes népmozgalmi folyamatokban. Egyszerûbben fogalmazva: inkább azok mentek el, akik szülhettek volna, tehát eleve kevesebben maradtak, akik ténylegesen szültek.

Tehát a magyarság fogyásának az okaira vonatkozó becslések eleve problematikusak, hisz nincsenek pontos adataink a nemzetiségspecifikus természetes népmozgalmi mutatókra, nem ismerjük a kivándorlás tényleges nagyságát, és mindehhez hozzátettünk még egyet: a kivándorlás aggregálodó hatásait a természetes népmozgalmi mutatókra.

 

Jegyzetek

1 Lásd Varga E. Á. tanulmányát a Magyar Kisebbség jelen számában, Veres V. 2002a, 2002b, Horváth I. 2002

2 Vö. Varga E. Á. 1998:133-136

3 A demográfiai átmenet és gazdasági szerkezet közötti migrációt gerjesztô összefüggésekrôl Székelyföldön lásd Venczel J. 1988a, 1988b.

4 Varga E. Á. 1998:133

5 A románok arányuknak megfelelôen, a németek valamivel az össznépességi arányukon felül (Varga E. Á., 1998:154).

6 A régió magyar népessége 343 737 lélek volt 1880-ban, valamint 461 953 az 1931-1940-es referenciaperiódusban (Venczel J. 1988a:117).

7 Csak 1880-1890 között hozzávetôleg 50 000 személy telepedett át Erdélybôl az Ókirályságba (Varga E. Á, 1998:125).

8 A becslés csak hozzávetôleges, mindenképpen alapos statisztikai vizsgálódások szükségesek tisztázandó az ennek a vándormozgalomnak betudható népességveszteséget.

9 Ezek jelentôs része Dél-Erdélybôl, illetve Bánságból érkezett, tehát a korabeli határokat figyelembe véve nemzetközi vándorlásnak, a jelenkori területeket véve referencia alapnak egyfajta sajátos politikai kontextusban lezajlott belsô vándorlásnak tekinthetô.

10 Lásd az 1-es táblamellékletet

11 A zsidóság tömeges kivándorlása 1965-tôl kezdôdött (Roth A. 1999:317)

12 A szászok migrációja több hullámban történt. A második világháború kontextusában, illetve azt követôen 1950-ig hozzávetôleg 200 000 személy Németországba (negyedük Ausztriába). 1968-ig, három-négy kiemelkedô évtôl eltekintve évente kevesebb, mint ezer, 1969-tôl 2500-8500 között, erôsen hullámzó, 1977-el kezdôdôen meghaladja a tízezret és 1988-ig évi 12-13 ezer körül mozog (Poledna R. 2001:126, 226).

13 Az NSZK és a román állam között 1978-ban aláírt egyezmény szerint a román állam, pénzügyi segély fejében, lehetôvé teszi, hogy évi 10-15 ezer német hagyja el Romániát (Münz, R. Ohliger R.2001:70)

14 Ausztria és Svédország, fôleg vegyes házasságban, vagy német felmenôkkel is rendelkezô esetében az NSZK.

15 A nyolcvanas évek közepén a Romániából kitelepedô magyar nemzetiségûek egyharmada, illetve annál valamivel kevesebb választotta Magyarországot, lásd a 2-es táblamellékletet.

16 Az államot személyesen kisajátító, a hatalmat személyesen és ellenôrzés nélkül gyakorló Ceausescu rendszer jellemzése (Linz, J., Stepan, A 1996)

17 Lásd a kommunista Románia demográfiai politikáját, amely lényegében nem jelentett mást, mint a nôi test reproduktív orgánumként történô államosítását (Kilgman, G. 1998:113)

18 Nagy Boldizsár becslése 1994:125

19 Az adatokat, amelyek alapján az arányokat kiszámítottuk, lásd Illés S. 2002:89-90

Táblamellékletek

1-es táblamelléklet

Kivándorlás Romániából, a fôbb nemzetiségek szerint 1975-2000 között
 

Év

Összesen Román Német Magyar Zsidó Más

1975

10 701

3 274

4 292

701

2 176

258

1976

9 336

3 201

3 200

759

1 999

177

1977

17 810

4 778

9 809

1 417

1 404

402

1978

19 780

5 856

10 993

1 361

1 201

369

1979

17 084

6 134

8 617

1 058

978

297

1980

24 712

8 276

13 608

1 388

1 087

353

1981

20 966

8 260

9 948

1 329

1 088

341

1982

24 374

9 750

10 954

1 855

1 401

414

1983

26 300

9 592

13 441

1 697

1 187

383

1984

29 894

10 667

14 425

2 540

1 729

533

1985

27 249

10 274

12 809

2 432

1 159

575

1986

26 509

9 412

11 034

4 144

1 086

833

1987

29 168

11 477

11 639

3 845

1 274

933

1988

37 298

12 879

10 738

11 728

1 048

905

1989

41 363

14 745

14 598

10 099

1 008

913

1990

96 929

23 888

60 072

11 040

745

1 184

1991

44 160

19 307

15 567

7 494

516

1 276

1992

31 152

18 104

8 852

3 523

224

449

1993

18 446

8 814

5 945

3 206

221

260

1994

17 146

10 146

4 065

2 509

177

249

1995

25 675

18 706

2 906

3 608

131

324

1996

21 526

16 767

2 315

2 105

191

148

1997

19 945

16 883

1 273

1 459

136

194

1998

17 536

15 202

775

1 217

198

144

1999

12 594

11 283

390

696

111

114

2000

14 753

13 438

374

788

66

87

*Forrás CNS, 1993:143; CNS, 1994:150-151; CNS, 2001

2-es táblamelléklet

A magyar nemzetiségû román állampolgárok és a Magyarországra
kitelepedô román állampolgárok számának alakulása 1985-2000 között*
 

Év

N1 - a magyar nemzetiségû kitelepedôk N2 - Magyarországra itelepedô román állampolgárok száma N2 - N1

1985

2432

762

-1670

1986

4144

1184

-2960

1987

3845

1262

-2583

1988

11728

10529

-1199

1989

10099

11163

1064

1990

11040

10636

-404

1991

7494

4427

-3067

1992

3523

4726

1203

1993

3206

3674

468

1994

2509

1779

-730

1995

3608

2509

-1099

1996

2105

1485

-620

1997

1459

1244

-215

1998

1217

1306

89

1999

696

774

78

2000

788

881

93

*1985-1989 között Roth A., 1999:323, az ezt a periódust követô adatsorok CNS 2001

3-as táblamelléklet

A nyugat-európai államokba, illetve Ausztráliába, Kanadába és az USA-ba
menedékjogot kérô román állampolgárok számának az alakulása 1980-1991 között*

1980

1981

1982

1983

1984

1985

1986

1987

1988

1989

1990

1991

2864

4327

4643

2479

2445

3303

5570

5360

8284

14864

64325

65496

*UNCHR 2001

4-es táblamelléklet

A fôbb fejlett országokba menedékjogot kérô román
állampolgárok számának az alakulása 1992-2001 között*

1992

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001

119084

89227 23143 15577 10418 11140 9364 9330 9665 7956

*UNCHR 2001, 2002

Könyvészet

1. Brubaker, Rogers (1998) 'Migrations of Ethnic Unmixing in the "New Europe"' In International Migration Review Vol. 32, Winter (1998), 1047-1065

2. Horváth István (2002) 'A romániai magyar kisebbség Magyarországra irányuló mozgása' in Harmadik folyam, XIII/2, 2002 Február, 31-47 p.

3. Kligman, Gail (1998) The Politics of Duplicity. Controlling Reproduction in Ceausescu's Romania Berkeley, Los Angeles, London: University of California Press

4. Linz, Juan J., Stepan, Alfred (1996) Problems of Democratic Transition and Consolidation. Southern Europe, South America and Post-Communist Europe Baltimore: The John Hopkins University Press

5. Münz, Rainer, Ohliger Rainer (2001) 'Migrations of German People to Germany : A Light on the German Concept of Identity' in The International SCOPE Review Volume 3 (2001), Issue 6, pp. 60-74

6. Poledna, Rudolf (2001) Sunt ut sunt. Aut non sunt? Transformari sociale la sasii ardeleni, dupa 1945 Cluj: Presa Universitara Clujeana

7. Roth, Andrei (1999) Nationalism sau democratism Editura PRO EUROPA

8. Venczel Józef (1988b) Néhány adat a székely kivándorlás hátterérôl elôször megjelent 1936-ban, in Venczel József (1988), pp. 101-107

9. Venczel József (1988a) A székely népfelesleg elôször megjelent 1942-ben in Venczel József (1988), pp. 108-122

10. Venczel József (1988c) Erdélyi föld - Erdélyi társadalom Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, pp. 108-122

11. Verdery Katherine (1996) What Was Socialism, and What Comes Next? Princeton/New Jersey

12. Verdery, Katherine (1991) National Ideology under Socialism: Identity and Cultural Politics in Ceausescu's Romania, Berkeley: University of California Press

13. Veres Valér (2002a) 'A romániai magyarság létszámcsökkenésének okai a 20. század utolsó negyedében' Korunk Harmadik folyam, XIII/2, 2002 Február 4-18 p

14. Veres Valér (2002b) 'A romániai magyarok demográfiai viszonyai a 2002. évi népszámlálás elôzetes adatai tükrében' in Demográfia [2002] XLV Évf. 2-3, 319-337 p

15. UNCHR (2001) Asylum Applications in Industrialized Countries 1980-1999 Geneva: United Nations High Commissioner for Refugees - Population Data Unit. Population and Geographical Data Section

16. UNCHR (2002) UNCHR Statistical Yearbook 2001 Geneva: United Nations High Commisioner for Refugees

17. UNCHR (2000) Asylum Trends in Europe, 2000. Trends in Asylum in 24 European Countries by Country of Asylum, Origin, Month and Year - Part II Geneva: United Nations High Commisioner for Refugees - Population Data Unit. Population and Geographical Data Section, lásd http://www.unhcr.ch/statist/main.htm (20 March 2002)

18. Tóth Judit (1994) 'Kívánatos immigránsok? Az állampolgársági és idegenrendészeti törvényrôl' in Sík Endre és Tóth Judit (szerk.) Jönnek? Mennek? Maradnak? Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete. Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve, 1993, 98-110 p.

19. Nagy Boldizsár (1994) 'Menedék és remény' in Sík Endre és Tóth Judit (szerk.) Jönnek? Mennek? Maradnak? Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete. Nemzetközi Migráció Kutatócsoport Évkönyve, 1993, 119-129 p.

20. Illés Sándor (2002) 'Külföldiek Magyarországon az Európai Unióból' in Illés Sándor és Lukács Éva (szerk.) Migráció és statisztika Budapest: KSH Népességtudományi Kutató Intézet, 69-96 p

21. Illés Sándor (2001) 'A belföldi vándormozgalmak alakulása és népesedési összefüggései' in Cseh-Szombathy László és Tóth Pál Péter (szerk.) Népesedés és népességpolitika Budapest: Századvég Kiadó, 363-394 p.

22. Tóth Pál Péter (1997) Haza csak egy van? Menekülôk, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon (1988-1994) Budapest: Püski

23. CNS (1993) Anuarul statistic al României 1993 Bucuresti: Comisia Nationala pentru Statistica

24. CNS (1995) Anuarul statistic al României 1995 Bucuresti: Comisia Nationala pentru Statistica

25. CNS (2001) Anuarul statistic al României 2001 Bucuresti: Comisia Nationala pentru Statistica