nyomtat

megoszt

Az erdélyi zsidóság az első világháborút követő időszakban. Beilleszkedés a két világháború közötti romániai viszonyokba

Gaal György

Az erdélyi zsidóság az első világháborút követő időszakban

Beilleszkedés a két világháború közti romániai viszonyokba

Az első világháborút követően 1918 végén és 1919-ben Erdély, a Bánság. Bihar, Szatmár, Máramaros Románia része lett, a bekebelezést az 1920 nyarán kötött trianoni békeszerződés szentesítette. A közhatalom-változás eleinte alig érintette az izraelita hitközségi kereteket. A függetlenedett hitközségek folytatták a maguk belső életet. Maga a zsidóság a háborút követő gazdasági fellendülésben igen fontos szerephez jut, írói, újságírói részt vesznek a romániai magyar irodalom kialakításában. Újdonságként hat a cionizmus, mely egy zsidó állam megalakítását tűzi ki célul, a zsidóságot nemzetnek tekinti, s szorgalmazza a Palesztinába kivándorlást. Az eddig kizárólag vallási alapon szervezkedő zsidóságot most különböző cionista szervezetek hálózzák be. A neológ és ortodox rabbik többsége szembefordul a cionizmussal – hiszen támogatása a hitközség gyengítését jelentené, s éppen a rabbi kellene hogy elöl járjon jó példával, alijjázva (Palesztinába költözve-kivándorolva).

Az erdélyi hitközség jó ideig függetleníthette magát a romániai ókirályságbeli zsidóktól. Azoknak nem voltak keretszervezeteik, kétféle hitközségbe tömörültek: szefárd és askenáz rítusúakba. A romániai zsidóság egyenjogúsítása 1918 augusztusában került a román parlament elé, s ez engedélyezte az egyéni kérvényezésen alapuló egyenjogúsítási eljárást. Egy 1918. december végi törvényrendelet is csak egyéni jogok megadásáról intézkedik. A közelgő békekötések sürgetésének engedve, 1919. május 22-én megjelenik a zsidók állampolgárságát egyetemesen kimondó törvényerejű rendelet. Ezzel – utolsóként Európában – a romániai zsidók is emancipálódtak. Az 1923-as alkotmány szintén kimondta a teljes egyenjogúságot, egy két hónappal későbbi rendelet azonban egyes pályákon korlátozta a zsidók előhaladását (közigazgatás, igazságügy, hadügy). Az emancipált zsidóság 1921. május 19-én tartja első kongresszusát Bukarestben (melyen még az erdélyiek nem vesznek részt), s országos főrabbivá választják dr. Jacob Niemerover (1871 – 1939) bukaresti askenáz eredetű szefárd rabbit. Az izraelita vallásfelekezetet csak az 1928-as vallásügyi törvény iktatja a történelmi vallások közé, s ennek 1932-ben történt alkalmazásától válnak a hitközségek jogi személyekké. Ez a törvény háromféle hitközséget különböztet meg: szefárd, askenáz, nyugati szertartású. Az erdélyi ortodoxok és hászidok az askenáz csoporthoz sorolandók, a kongresszusi hitközségeket nevezik nyugati szertartásúaknak.

A közhatalom-változással több mint 181 000 magyarországi izraelita került román fennhatóság alá. Ezek nagyjából 115 hitközségbe szerveződtek. Körülbelül 80 ortodox, 23 neológ és 12 statusquo ante jellegű: volt. Egy szefárdnak vallotta magát. Főleg az ortodox hitközségek száma bizonytalan, egyes falvak önállósulásával a statusquo–ortodox átalakulással megsokasodtak. Mind a neológok, mind az ortodoxok rövidesen kialakították a maguk keretszervezeteit, a korábbi szabályzatokat alkalmazták a, új viszonyokhoz.

Először az itteni izraeliták lélekszámának közel háromnegyedét kitevő ortodoxok tartották meg kongresszusukat Nagyváradon. Az 1920. augusztus 10–12-i nagygyűlésen 106 delegátus vett részt, köztük 42 rabbi. A helybéli Fuchs Benjámin  főrabbi vezette mérsékeltebbek és a szélsőséges hászidok közötti nézetkülönbségek ellenére sikerült valamelyes egységet kialakítani: képviseleti szervül létrehozták az Erdélyi Ortodox Központi Irodát, s annak vezetőjéül a középutasnak tekinthető Ullmann Salamon (+ 1931) besztercei főrabbit választották. Az iroda székhelyéül is Besztercét jelölték ki. Az irodának főleg a hitközségeken belül támadt viták, pártoskodások elsimításában volt szerepe, ugyanakkor a kormányhatóságok felé is

összekötő kapocs lehetett volna, de ezt állami részről alig igényelték. Az 1930-as évek végére a Fuchs-párt szembefordult Ullmann-nal, de nem tudta lemondatni. Ennek halála után az 1932 februárjában 238 delegátussal megtartott dési kongresszuson sikerült helyreállítani az egységet. Wezel Albert (1861–1938) tordai főrabbi személyében találjak meg a középutas elnököt. A Központi Iroda székhelyét Kolozsvárra költöztetik. Az 1936. december végi kongresszuson Wezelt örökös elnökké választják. Halála után veje és tordai utóda, Adler József, valamint Freund Dávid régeni főrabbi vezeti a Központi Irodát. A.. ortodoxiának két nagy hatású hetilapja volt. A Népünk – Unserer Volk Nagyváradon jelent meg 1929–1940 között Wasserstorm Sándor és Leitner Zoltán szerkesztésében 1933-tól 1940-ig Tordán jelent meg, s Wezel Albert szellemi irányítása alatt állott.Az erdélyin kívül a nemzetközi ortodoxok eseményeit is figyelemmel követte. Ekkoriban ünnepelte két hevra kadisa fennállásának évfordulóját, s erre díszes emlékkönyveket jelentettek meg: Kétszáz esztendő az emberszeretet szolgálatában... ( írták Leitner Loltán és Freund Fülöp, Nagyvárad, 1931); Száz év a kegyelet és jótékonyság szolgálatában (Szerkesztette Mózes Elek és Szabó Imre. Kolozsvár, 1936.)

A kisebbségben levő neológok csak 1922-ben kezdtek szervezkedni, s magukhoz ölelték a statusquo ante jellegű hitközségek többségét. Dr. Schütz Henrik aradi hitközségi elnök kezdeményezésére 1922. június 22-én Kolozsvárt értekezletet tartottak, amelyen elhatározták az Erdély-Bánsági Izraelita hitközségek Szövetségének megalakítását. A hitközségi elnökük az alakuló nagygyűlést augusztus 31-én Nagyváradon tartották. Ezen kimondták, hogy – a régi magyarországi ideszakadt négy kerülete (21. 23, 21, 26) nagyjából meghagyva – négy kerületbe sorolják a hitközségeket (I. Kolozsvár, II. Nagyvárad, III. Brassó, IV. Temesvár), mindegyik élére elnököt, alelnököt, jegyzőt választanak. Központi képviseleti szervük, az Izraelita Iroda Kolozsvárt működik. Ennek első elnöke (dr. Adorján Ármin, nagyváradi hitközségi elnök, ügyvezető elnöke dr. Eisler Mátyás kolozsvári főrabbi jegyzője Lax Salvator kolozsvári hitközségi titkár. Eleinte 35 hitközség csatlakozott a szervezethez, de rövidesen öt statusquo ante hitközség (Nagykároly, Gyula-fehérvár, Déva, Hátszeg, Körösbökény) az ortodoxia mellé zárkózott fel, úgyhogy 1925-re 30-ban állandósult a hitközségek száma – mintegy 50 600 lelket téve ki. A szövetségnek voltak különböző fokú bíróságai és szakosodott bizottságai (kulturális, tanügyi, közjóléti, vallásügyi, jogügyi, pénzügyi). A Központi Iroda szervezte meg az évente más-más városban sorra kerülő országos kongresszusokat. Az első kongresszust 1921 novemberében Aradon rendezték. Az Iroda tartotta fenn a kapcsolatot az egyes hitközségek között és képviselte ezeket az államhatóságokkal szemben. Az ügyvezető elnöki tisztséget mindig a legtekintélyesebb rabbi töltötte be, Eisler halála után Kecskeméti Lipót, őt követően Lővy Ferenc. A szervezet az 1923-as kultusztörvény kategorizálása nyomán A nyugati szertartású Izraelita Hitközségek Szövetsége elnevezéssel kapott minisztériumi jóváhagyást 1933 januátjában. A neológ és statusquo ante hitközségek vallási vezetőii létrehozták az Erdély-Bánsági Rabbiegyesületet Eisler Mátyás elnökletével, utóda Lővy Ferenc. Ez két tanulmánykötetet jelentetett meg Közlemények I.(Kolozsvár, 1934) és Közlemények II. (Emlékkönyv dr. Lővy Ferenc, dr. Lenke Manó és dr. Singer Jakab főrabbik tiszteletére. Kolozsvár, 1939) címmel.

Az Erdély-Bánsági Országos Izraelita Iroda működéséről az ügyvezető elnök az évente megtartott kongresszuson jelentést terjesztett elő, s ezt nyomtatásban is megjelentették. Az Iroda Lax Salvator összeállításában l935–1936-tól (5696. bibliai év) zsidó naptárt jelentetett meg cikkekkel, tanulmányokkal és hitközségek bemutatásával. 1939-1940-nel bezárólag öt évfolyamot ért meg a végén háromnyelvű címet (Calendarul Evreesc – Jüdischier Kalender – Zsidó naptár) viselő kiadvány. A kissé elkülönülő temesvári neológok Almanahul Evreesc – Jüdisehes Jahrbuch – Zsidó évköny címmel adtak ki hasonló kötetet Drechsler Miksa főrabbi és Naschitz Imre szerkesztésében. Ez is 1935–1936-ban indult, s öt évfolyamot ért meg. A naptár és az évkönyv II. évfolyama közös kötet lett.

1936 májusában Weinberger Mózes főrabbi nyugati mintára megindította Kolozsvárt a Hitközségi Értesítőt (Monitorul Comunităţii Izraelite), mely különböző címváltozatokkal 1942 áprilisáig füzet alakban jelent meg. A hitközség életére vonatkozó közleményeken kívül templomi beszédeket, rövidebb tanulmányokat közölt. A kolozsvári példán felbuzdulva 1939 novemberében a brassói, decemberében az aradi, 1940 áprilisában a nagyváradi, 1940 júniusában pedig: a marosvásárhelyi �nyugati szertartásúak� indítanak hitközségi értesítőt (közlönyt). Ezek csak pár számot érnek meg.

Az 1920-as évek elején kialakul az izraelita felekezeti iskolák hálózata. Azelőtt sok hitközség szüneteltelte elemi iskoláját, mert a magyar állami iskolába járatták a gyerekeket. Most ez az iskolatípus megszűnvén, a felekezeti iskolahálózat került előtérbe. 1921-ben három izraelita középiskola működött: Temesváron (1919), Kolozsvárt (1920) és Nagyváradon (1921); egy polgári iskola (nagyváradi ortodox), továbbá 35 elemi iskola. Ezekből 22-t az ortodoxok tartottak fenn, 17 mellett talmud tóraoktatás folyt. 1921-tól főleg a magyar nyelvhez ragaszkodó neológ iskoláknak kellett nehézségekkel szembenézniök, mert a román tanügyi törvények előírták, hogy az izraelita iskolák tanítási nyelve a héber vagy a román legyen. Az erdélyi zsidóság többsége viszont magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Héberül egyáltalán, románul is alig beszéltek. 1925-tőI a más felekezetű magyar tannyelvű iskoláknak az állam megtiltotta, hogy izraelita vallásút beírathassanak.

Az 1920-as évek közepétől jelentkezik az antiszemitizmus, ennek egyik gyászos tette az 1927. decemberi nagyváradi–bánffyhunyadi–kolozsvári pogrom és templompusztítás. 1930-ban az erdélyi zsidóság lélekszáma eléri a 200 000-et.

Az erdélyi izraeliták az 1930-as évek közepéig szervezetileg függetlenek maradnak a korábban ókirályságbeliektől. Csak 1935 májusában kerül sor egy országos szerv létrehozására, ez a Hitközségek Szövetségeinek Föderációja. Ebben az erdélyiek is képviseltetik magukat.

Az egyes hitközségek életét az eddig kialakított keretek megtartása, megerősítése jellemzi. Különösen az ortodoxok szervezetét számos városban belső viták teszik próbára. A különböző irányzatok hívei önálló ingaházakba, talmudegyletekbe tömörülnek, gyakran saját rabbit is alkalmaznak. Nemegyszer ezek szembekerülnek a hivatalos főrabbi vonalával. Elsősorban főrabbiválasztáskor éleződnek ki az ellentétek. Ha ezeket nem sikerül elsimítani, kenyértörésre is kerülhet a sor: az elégedetlenkedők magukat szefárd hitközségnek nevezve külön válnak. A román vallásügyi törvény ezt lehetővé teszi.

A kolozsvári ortodox hitközség főrabbija, Glasner Mózes a vallásos cioznizmus hívéül szegődik, s már 1919 nyarán bejelenti, hogy alijjázik. Így fiát, Glasner Akibát választják 1922-től főrabbivá. Az ő nevéhez is fűződik a híres kolozsvári zsidó kórház felállítása. Ő javasolta a dúsgazdag Sebestyén Dávidnak (1815–1930) és nejének aranylakodalmukon, hogy tegyenek adományt létrehozására. Ezek aztán telket, nagy összegű pénzt ajánlottak fel a nemes célra. 1923 májusában ambulatóriumot, 1929-ben Devecseri Emil mérnök tervei szerint nőgyógyászati-sebészeti, 1931-ben belgyógyászati-gyermekgyógyászati részleget építettek. Idővel az orvostudomány minden ágát kitűnő szakorvosok képviselték a kórházban. Többségük még a magyar egyetemi klinikák tanszemélyzetéhez tartozott, s 1919 után magánrendelőkben, szanatóriumokban dolgozott. A kolozsvári zsidó kórház vetekedett az új román egyetemi klinikákkal mind felszereltség, mind szaktudás tekintetében. Nem izraelitákat is kezeltek. 1936-ban 2200 fekvőbeteget láttak el. 1930-ban a zsidó orvosok megalapították a Paul Ehrlichről elnevezett érdekvédelmi-tudományos egyesületüket. A már 1872-ben külön imaegyesületbe tömörült, később magukat autonómnak tekintő, de szervezetileg – a magyar törvények értelmében – külön nem szakadható szefárdok-hászidok a világháború után újra szervezkedni kezdenek, s 1921-ben megalakítják az akkor száz tagot számláló önálló szefárd hitközséget. Az anyahitközség mindent elkövet a kiválás megakadályozására, de végül kénytelen beleegyezni. Saját imatermük a Kádár utcában volt. Az 1930-as évek második felében több mint 15 imaház és talmudegylet működik Kolozsváron. Közülük a Poalé Cedek iparosegylet a Malom utcában (a Szamos-parton), a Sasz Hevra talmudegyesület Heves Vilmos tervei szerint a Mikes Kelemen utcában (1922) épített önálló templomot. Ezek ma is állnak. Glasner főrabbi 1934-ben jesivát alapít évi 40 növendék számára.

A neológ hitközség főrabbija nemcsak a város, hanem egész Erdély nehézségeinek gondjait viseli vállán, amellett tudományos munkásságot folytat, megjelenteti német nyelven Prédikációit. Eisler főrabbi 1930-ban bekövetkező halála alig pótolható űrt hagy maga után. Csak 1931-ben találnak méltó utódjára a budapesti Rabbiképző Intézetben épp tanulmányait végző dr. Weinberger Mózes személyében. Ő is jelentős irodalmi-szerkesztői munkásságot fejt ki.

Mindkét hitközség működtette az elemi iskolát, emellett Tarbut (kultúra) Zsidó Iskolaegyesületet hoztak létre, mely 1920-ban a magyar tannyelvű zsidó gimnáziumot létesítette. Elvileg az ortodoxok a fiúgimnáziumot, a neológok a leánygimnáziumot tartották fenn. Igazgatójuk a neves matematikus és pedagógus Antal Márk (1880–1912) volt. Az iskolát a tannyelve miatt többször megintették, kényszerítették a román nyelvűségre, végül 1927 őszén működési engedélyét felfüggesztették.

Az 1930-as években mintegy 14 000 izraelita élt Kolozsváron, közülük 600 család volt neológ.

A történelmi Erdély többi városa zsidó szempontból eltörpült Kolozsvár mellett, alig néhányban volt ezer főt meghaladó hitközség. Dés a maga negyedfélezer izraelitájával továbbra is az ortodoxia bástyájának számított. Apját Jákov Paneth (1888–1914), a családból származó negyedik rabbi követi székében 1930-tól. Az 1920-as években a hitközségi vezetőség a cionistákkal kerül ismételten ellentélbe, az utóbbiak bojkottot is hirdetnek a hitközség ellen. Az egységet a szélsőséges hászidok imaegyletei szintén gyengítik. Marosvásárhely ötezer fős zsidósága két hitközségre oszlik. Az alig 500 lelket számláló ortodox kisebbség 1924-ben önálló hevra kadisát létesít, 1928-ban kétemeletes templomot építtet. Állandóan ellentétbe kerülnek a statusquo ante hitközség vezetőségével. Ennek élén az erdélyi neológia vezéregyéniségévé váló igen tevékeny Lővy főrabbi áll továbbra is. 1923-ban iskolát építtet, díszes zsidó kultúrházat létesít. Brassó két és félezres zsidóságából is a többség neológ volt, főrabbijuk, dr. Neumann József 1926-ban Óbudára távozott, helyébe dr. Deutsch Ernő, nagyszentmiklósi rabbit választották. Az ortodoxok élén a Spehrer rabbi család állt. A két hitközség 1920-tól közös elemi iskolát működtetett. Árvaházat és aggmenházat is fenntartottak.

Temesvár közel tízezres zsidóságának hitközségi életét három neves főrabbi határozza meg: Drechsler Miksa, belvárosi neológ. Singer Jakab, gyárvárosi statusquo ante és Schück Bernát, ortodox főrabbik. Mindhárman tudós író emberek 1919-ben közösen alapítják a 8 osztályos fiú és 4 osztályos leánygimnáziumot., valamint a felső kereskedelmi iskolát. Mindegyik hitkőzség külön elemit tart fenn. Van gyermekotthonuk, hitközségük és aggmenházuk. 1927-ben héber óvoda nyílik a Gyárvárosban. A korszak legnagyobb eseménye, hogy a két hitközség 1934 január 1-jétől egyesül, megtartva mindkét főrabbit. Arad közel hétezer fős zsidóságának egysége az első világhaború után szűnik meg. A sok betelepülő ortodox hitközséget alapít, 1937-ben építenek új zsinagógát.

Nagyvárad húszezer izraelitája valamennyi vallási irányzatot képviseli. A helybéli zsidóság alig egynegyedét felölelő neológ hitközség élén továbbra is a nagytudástú Kecskeméti Lipót áll. Különösen magyarság iránti hűségével tűnik ki. Aromán hatóságoktól bezáratott állami főreáliskolai tanári karból és diákságból 1929 őszén létrehozza a zsidó gimnáziumot. Ez öt évig magyar tannyelvvel működik, akkor megvonják nyilvánossági jogát. Kénytelenek áttérni román tannyelvre és Kecskeméti gyűjtésének köszönhetően az épületet emelettel bővítik. Így, 1928-tól újból nyilvánossági jogot kapnak. Az intézet 1930-ban felveszi jótevője nevét: Kecskeméti Lipót Izraelita Líceum. Az ortodox hitközség hívja meg Fuchs Benjámint apja helyébe. Ő klasszikus német nyelven prédikál, de magyar műveltséggel is rendelkezik. Az ortodoxia felvilágosultabb szárnyát képviseli. Mellette az első világháború forgatagából 1915-ben ide menekült wizsnici rebbe, Jiszráel Hager is Váradon tevékenykedett hászid udvartarással. A sors játéka folytán mindhárom vezető 1936-ban gyors egymásutánban elhalálozott. Egyiknek sem akadt méltó utóda. A zsidó kórház tovább működött, 1926-ban szülészettel bővült, 1929-ben épületét nagyobbították.

A Váradtól délre fekvő Nagyszalonta élén dr. Nébel Ábrahám (1863 –1944) jótollú, Kecskeméti halála után Nagyváradon is helyettesítő rabbival erős neológ hitközséget képez. Az északra levő Nagykároly viszont az ortodoxiához zárkózik fel. Korábbi statusquo ante hitközsége 1922-ben ortodox hitelvek mellett dönt, s utóbb egyesül az 1881-ben kivált ortodoxokkal. Az 1926-tól itt tevékenykedő Teitelbaum Joel főrabbi hászid jellegűvé teszi a több mint kétezer fős közösséget.

Szilágysomlyó a maga ezerötszáz főnyi izraelitájával szintén ortodox fellegvár. Szélsőségesen hagyományőrző főrabbija, Ehrenreith Sámuel (1863–1914) több gyűlésen kitűnt konzervativizmusával. Jesivát is vezetett. Szatmár két hitközsége közel tizenkétezer zsidót ölelt fel. A statusquo ante hitközség főrabbija, dr. Jordán Sándor a cionizmus hívévé szegődött, hatosztályos héber nyelvű elemit nyitott, halála után Princ Ármin, majd dr. Fried József a főrabbi. E hitközség alig 509 fős. A hatalmas ortodox hitközség Grünwald Dávid (1888–1928) 1921-ben megválasztott főrabbi idején még őrzi egységét. Új hitközségi székházat építenek, elemi iskolát alapítanak, jól működik a Jesiva. Halála után a majdnem egyenlő erőket felsorakoztató hagyományosortodox és hászid pártok hatalmi harccá alakítják a rabbiválasztást. Bár 1928-ban megválasztják a hászid irányzatú Teitelbaum Joel nagykárolyi főrabbit, a sok fellebezés miatt az csak 1934-ben foglalhatja el székét. A két fél közötti békéltetés sok gondot okoz az Ortodox Központi Irodának.

Máramarossziget  több mint tízezer zsidójából (az összlakosság 38%) a többség a Teitelbaum rabbicsalád beállítottságának megfelelően hászidikus volt. Jellemző módon a szefárd néven indult kisebbség a neológ szervezethez csatlakozott, bár elveit tekintve attól távol állott.

A közeli Felsóvisó a legnagyobb falusi zsidó hitközséget képezte közel négyezren éltek itt, a lakosság 34%-át téve ki. Volt héber nyomdájuk, 1922-től héber vallásos folyóiratuk. Hager Mendel főrabbi pedig hászid szellemű jesivát vezetett.

A VÉRKORSZAK

A korszakot az 1940. augusztus 30-i bécsi döntéssel kezdhetjük. Ekkor Erdély északi részét visszacsatolták Magyarországhoz. Itt élt a zsidóság többsége, 150 ezer fő, a Romániánál maradt déli részen kb. 40 ezren laktak. Észak-Erdélyben bevetették a Magyarországon már érvényben levő korlátozó intézkedéseket, s a zsidókat rendre szorították ki a közéletből, majd a gazdasági életből. A férfiakat munkaszolgálatra vitték, az 1914. márciusi német megszállás után elkezdték a vagyonelkobzást, gettózást. A zsidók csak tízezer lakosnál nagyobb lélekszámú helységben élhettek, ott zsidó tanács felelt értük. Végül a deportálás a szó szoros értelmében felszámolta a zsidóságot, mindössze 25 ezren élték túl és tértek vissza. Ebben a vészes helyzetben a hitközségi élet különös jelentőséget, funkciót kapott: erőt adott a kitartáshoz, összetartáshoz. Igaz, ezzel sokszor éppen a menekülés útját vágta el. A rabbik többsége elkísérte híveit a haláltáborba, csak néhányan éltek a szökés lehetőségével.

A korlátozó rendelkezések érvényesítése sokszor épp a hitközségi szervezeteken keresztül történt, ezek nyilvántartásait használták fel a zsidók kiszűrésére. Az izraelita iskolák most az elkülönítés eszközévé váltak, a zsidó gyerekek ki voltak tiltva a többi iskolából. Nagyváradon (1940-ben új neológ rabbit választanak dr. Vajda István személyében) tovább működik a Kecskeméti Lipót Zsidó Koedukációs Gimnázium, és külön Ortodox Izraelita Gimnázium létesül, Kolozsvárt Antal Márk vezetésével újraalakul a koedukációs gimnázium. Szatmáron szintén középiskolát nyitnak. Az 1910-es évek elején még egy-két hitközségi értesítő, naptár, prédikáció megjelenik, de aztán ezeket rendre betiltják.

Az önálló Erdély-Bánsági Izraelita Iroda és az Ortodox Központi Iroda beleolvadt a magyarországi megfelelő szervezetekbe.

Dél- Erdélyben a szervezeti keret nélkül marad. hitközségek szintén a megtartó, összetartó erőt képviselték. Már 1940 augusztusában megvonták a zsidók polgárjogát, szeptembertől az Antonescu vezette nyílt fasiszta diktatúra törte ki céljául a zsidók teljes elnyomását. Különösen az egyéni ambíciókból, gyűlöletből táplálkozó önkényes akciói: jelentettek fokozott veszélyt, mert a hatóságok nem léptek fel ellenük, nem védték meg az üldözött zsidókat. Egy rendelkezés előírta, bogy csak azok a zsinagógák működhetnek, amelyeknek legalább négyszáz híve van városon s kétszáz falun. Később a zsidóság csak nagyobb városokban, megyeszékhelyeken lakhatott, s ott vasgárdista rendőri különítmény ügyelt fel rájuk, Itt is volt vagyonelkobzás, kötelező munkaszolgálat, de a deportálás csak az ország más részeit érintette. Dél-Erdélyből mindössze néhány baloldalit vittek el. Ezzel magyarázható, hegy míg a romániai zsidóságnak kb. 43%-a elpusztult a vészkorszak alatt, a szintén Romániához tartozó dél-erdélyi veszteségek minimálisak. Akinek Észak-Erdélyből – például Tordán át – sikerült Dél-Erdélybe jutnia; az magát biztonságban érezhette.

ÚJRAKEZDÉS ÉS FELSZÁMOLÓDAS 1945 UTÁN

A háború utáni összeírás 428 312 zsidót talált Romániában, mely Észak-Erdélyt is újra magába foglalta, Az 1945–1948 közötti időszak az újraszerveződés periódusa. Észak-Erdélyben valósággal új hitközségeket hoznak létre, Dél-Erdélyben is megújítják a hitközségek vezetőségét. Egyelőre a két világháború kinti kereteket szeretnék feltámasztani, még megkülönböztetik a neológ-ortodox hitközségeket, sőt ezek központi irodáit is újra megszervezik. A jelentősebb hitközségek rabbit választanak. A bombatámadások vagy más rombolás miatt megsérült templomokat, hitközségi épületeket rendbehozzák. Az iskolákat is megnyitják 1946-ban, héber óvodák létesülnek, újjászerveződnek a kórházak. A temetőkben, zsinagógák falán, környékén emléktáblákat, emlékműveket lepleznek le, rajtuk a vészkorszak áldozatainak száma, neve.

A szépen fejlődő, kiépülő izraelita hitközségi életet 1948-tól korlátozó intézkedések kezdik akadályozni, visszafogni. A tanügyi reform 1948-ban a felekezeti tanintézetekkel együtt államosítja az izraelita iskolákat. A kialakuló kommunista diktatúra nemcsak a cionizmust helyezi tilalom alá, de minden nemzetközi zsidó szervezetet kitilt az országból. Megalakítják a Zsidó Demokra bizottságot (Comitetul Democratic Evreesc), ebbe a baloldali zsidókat akarják tömöríteni, és a zsidóság reprezentatív szervének tekintik. A zsidók egy része kommunistának vallva magát, szakít is felekezetével.

1948-ban megindul a kivándorlás, 1960-ig körülbelül kétszázezren alijjáznak, s vagy nyolcvanezren szóródnak szét a nagyvilágba. Ez a hatalmas lemorzsolódás a hitközségek életét is roppant leszűkíti, nem egy esetben a rabbik és hitközségi elnökök ösztönzik-vezetik az elvándorlást,

Iacob Niemerover országos főrabbi utóda, Alexandru Safran például 1945-ben nem tér vissza Amerikából, helyébe a máig is működó dr. Moses Rosent választják inog. 1919, június 1-én a Nagy Nemzetgyűlés jóváhagyja a (Mózes vallású) Zsidó Hitközségek Föderációjának működési szabályzatát, de a tevékenységi keretet szigorúan vallási területre korlátozza. Mégis a zsidóságnak ez az egyetlen országos reprezentatív szerve Romániában.

1956-ban valamelyes engedékenység mutatkozik meg az állami vezetésben a zsidósággal szemben. Bukarestben megindul a mindmáig megjelenő Revista Cultului Mozaic (A Mózes-hitűek lapja) című folyóirat román, héber (és később angol) szöveggel. Ez azonban elsősorban a bukaresti zsidóság életét tükrözi, az erdélyi hitközségekről ritkán esik szó benne, főleg olyankor, amikor Rosen főrabbi látogatást tesz ezek valamelyikében. Az egyre fokozódó rabbihiány leküzdésére ugyanebben az évben Aradon egy Rabbiképző Főiskolát nyitnak 40–50 hallgató számára. Ez az intézet azonban hallgatók és oktatók hiányában 1960 után megszűnik 1960-ban összesen 153 hitközség működik az országban, ezek 811 zsinagógát tartanak fent, 67 rituális fürdőt, 96 mészárszéket és egy pászkagyárat Kolozsváron.

1968-tól Románia nyitási politikájával Párhuzamosan a zsidóság újra bekap. csalódhat a nemzetközi szervezetekbe, s ugyanakkor megnő az alijjázók száma, akik kiengedéséért Izrael állam meghatározott összegű fejpénzt fizet Romániának.

Az 1960-as évek végén még százezer zsidó él az országban, az 1980-as évek végére kb. tizenkilencezren maradnak, közülük hatezer körül Erdélyben élnek, Ezeknek is 80%-a 65 éven felüli, és még sokan készülnek alijjázni. Úgyhogy egy-két évtizeden belül a hitközségek jó részének felszámolódása várható.

Az egyes hitközségek létszámstatisztikája beszédesen illusztrálja az elnéptelenedést. Csak a nagyvárosokban maradtak még pár százas életképes gyülekezetek. Kolozsvárt 1947-ben 6500, 1970-ben 1100, 1990-ben 460 zsidó alkotja a hitközséget. Még az 1950-es években van rabbijuk Schönfeld Ábrahám személyében, aztán ő is alijjázik. A pászkagyár 1970 körül megszűnik, marad két – ünnepi alkalmakkor működő – templom (Horea és Mikes Kelemen / Croitorilor utcák), egy imaház (Dávid Ferenc utca), kóser mészárszék, valamint a hitközségi kantin. 1980-ban Erdély északi hitközségeinek gondozására külföldi vendégrabbit telepítenek ide dr. Jólesz Károly személyében, aki három éven át felélénkíti a vallásos életet. Marosvásárhelyen 1917-ben 820-an, 1971-ben 300-an, 1990-ben 200-an alkotják a hitkörséget. Az 1950-es években – Klein Fülöp alijjázásáig – rabbija is van az egységes hitközségnek.

Temesváron aránylag a legerősebb a hitközségi élet, 1947-ben 13 000-en, 1971-ben is még 3000-en voltak. 1990-re 900-ra csökken a számuk. A belvárosi Drechseler Miksa rabbi 1971-ig él és tölti be hivatását, utána csak a Singer Jakab utódaként, a Gyárvárosban működő dr. Neumann Ernő marad, aki ma az országos főrabbi mellett az egyetlen rabbi Romáiában. Aradon is 1917-ben 13 000-et tett ki a zsidók száma, s még 1970 körül is 4000 körül mozgott. Eleinte volt külön neológ (dr. Schönfeld Miklós) és ortodox (Müller Pál) főrabbi is, nem véletlenül került ide a Rabbiképző Intézet. Ma mindössze 600-an élnek itt. Nagyvárad 1947-ben 8000 zsidója 1971-re negyedére fogyatkozott. Három zsinagóga működik és a kóser étterem. A rabbik sűrűn váltják egymást: Weisz Jakab, Pollák Aser, Pollák Mózes, majd Schwartz Gábor. Jelenleg 550 fős a hitközség. Szatmáron az 1917-ben 5000 fő körüli kettős hitközség külön ortodox (Friedmann Salamon) és külön statusquo ante (dr. Klein Ernő) rabbit tartott, 1970-re mindössze 500-an, 1990-re 160-an maradtak. A kisebb hitközségek jóformán csak a templom, temető megőrzésére, a temetések megszervezésére, ünnepi közös szertartásokra korlátozzák tevékenységüket.

Az izraelita vallás tájainkon az 1500-as évek végén, 1600-as években jelentkezik a XIX, század utolsó éveiben a történelmi egyházak rangjára emelkedve fontos tényezővé válik, mert a legmódosabb polgárréteg áll mögötte. A vészkorszak próbatételét követően még van erő a felekezet újjászerveződésére. A kommunizmus lassú lélekölése azonban annyira ösztönöz az elvándorlásra, hogy az 1980-as évekre nyilvánvalóvá válik a kihalás, önfelszámolás. A jelek szerint e folyamatot az 1989, decemberi fordulat sem fékezi, hanem még ösztönzi is. Egyelőre nyitott a kérdés mi lesz a temetőkkel és a művészeti értéket képviselő zsinagógákkal?

Ugrás az oldal tetejére