nyomtat

megoszt

Erdély a Históriában
BÁRDI NÁNDOR (összeáll.)
Szász Zoltán

Szász Zoltán

Avram Iancu

A „havasok királya”, az érchegységi román parasztság 1848-49. évi bálványozott vezére, a forradalmi évek erdélyi román nemzeti mozgalmának jelképévé emelkedett.

1824-ben született Felső-Vidrán, jómódú parasztcsaládban. Kolozsvárt járt gimnáziumba, s ott tanult jogot is. 1848 elején egyike a marosvásárhelyi királyi tábla kancellistáinak, ott éri a pesti forradalom híre.

Gondolkodásában a radikálisokhoz áll közel. „Örökváltság ingyen, vagy halál” – állítólag ezzel a jelszóval ment el Marosvásárhelyről, vissza az Érchegységbe, ahol tavasszal már forrongott a hangulat. Az erdélyi jobbágyfelszabadítás halogatása, a császári propaganda nyomán meg-megújuló paraszti forrongást a magyar hatóságok fiatal román radikálisok elleni vizsgálattal gondolták lecsillapítani. Júniusban Iancut is körözték, de elmenekült.

Ţsszel az erdélyi román mozgalom is a Habsburg hatalomhoz igazodott. Iancu is –bár mindvégig megőrizte fenntartásait „a némettel” szemben. Ţ az Érchegységben szervezett parasztokból álló népfölkelő sereget. Ki-kicsapó román alakulatok a polgárháború közepette többször borzalmas tettekre ragadták magukat, Iancuról azonban ellenségei is elismerték, hogy mérséklően lépett fel, s „nem önérdek vezérlé”. 1848 tavaszán hozzá indult Debrecenből Dragos, hogy békét közvetítsen, s Iancuból nem hiányzott egészen a hajlandóság...

A tragikus összecsapásba fulladó békekísérlet után több támadás indult még az Érchegység ellen, valójában eredménytelenül. A Kossuth-B<176>lcescu megállapodás július közepén már későn jött. Bár felcsillant a remény, hogy Iancu honvédtábornok lesz és oldalba támadja a bevonuló cári csapatokat, már csak a semlegességre vállalkozott.

Világos után a románok csalódását talán ő érezte át a legkeményebben. Kitüntetést kínáltak neki, de nem vette át. „Nemzetemet szolgáltam – írta 1850-ben végrendeletében –, fájdalom, nem sok sikerrel, sőt szomorúan látom éppen most, hogy reményeim és a hozott áldozat semmivé válnak.” Elméje hamarosan elborult, furulyáját fújva bolyongott a hegyek között, a kortársak számára a Habsburg háládatlanság szomorú példájaként. 1872. szeptember 10-én halt meg. Cebei sírja kegyeleti hely lett.