VÁRÉPÍTÉSZET A 13. SZÁZADBAN

A népesség növekedése és a telepítések következtében a 12. század folyamán fokozatosan lakottá vált – az erdő borította nagy hegyek kivételével – Erdély egész területe. A 13. század első felében már a legkeletibb székely medencék is benépesültek. Mind a világi, mind az egyházi építészet olyan előzményekre támaszkodhatott, amelyek biztosították, hogy az 1200–as évek elejétől minden irányban szerves fejlődés bontakozhassék ki. Ugyanakkor a művészet társadalmi alapjai is kiszélesedtek, s a művészeti alkotások egyre változatosabb, gazdagabb szerkezetét, díszítését, tartalmi elmélyítését eredményezték.

A világi építészetnek még ekkor is egyetlen fontos műfaja a vár, illetve az erődítés. A két előző században már létrejöttek a megyék várhoz tapadó központjai, a déli védelmi rendszer és a belső, keleti gyepű vársora. A királyi várak hálózata a 13. században tovább bővült. A Szamos völgyét Csicsó és Bálványos vára(23. ábra) védte. A Körös folyó mellett Sebesvár (16. kép), Kolozsvártól délre pedig Létavár emelkedett. A Küküllő völgyét Újvár, Gyulafehérvár környékét Kecskésvár, a Maros nyugati kijáratát Déva (24. ábra) őrizte. Utóbbitól délre Hunyad, a hátszegi medencében Hátszeg vára épült. A felsorolt királyi várak közül csak Déváról maradt 13. századi adat. Bár a többi várat okleveleink a 14.századtól kezdve említik, szerkezetük, illetve egyéb történeti körülmények kétségtelenné teszik 13. századi eredetüket. Magjuk általában négyszögű – Sebes várban kerek – öregtorony. Ehhez épült a többi lakó– és gazdasági építmény,illetve védőtorony. Érdekes a vajdahunyadi vár Möller István által kimutatott legrégibb alaprajza.²¹ Eszerint a vár hegyes tojásdad formában követte a sziklaalakzatot, mint ahogy az első diósgyőri vár.²² Az uralkodó emelte Gyulafehérvár közelében a kecskekövi várat. A hátszegi vár épülete ugyan ismeretlen, mivel azonban ispánját 1276–ban királyi oklevél említi, 13. századi eredete kétségtelen.

Az említett várak nagy része erősen romos, s így közelebbi építéstörténeti meghatározásuk csak rendszeres ásatás révén volna lehetséges. Eredetük általában a tatárjárás utánra tehető. Ez Újvár (azaz Gogánvár) esetében – mint neve bizonyítja – biztos. A tatár pusztításról szóló tudósítások Erdély területén sehol sem említenek komolyabb ellenállást, amiből az erődítések kis száma és csekély jelentősége következik. Mivel a szóban forgó várak mindegyike kőből épült, biztosra vehető, hogy szervesen beilleszkedtek a IV. Béla által kezdeményezett,nagyszabású védelmi rendszerbe.

Az uralkodó mellett a várépítésben a főrangúak is tevékenyen részt vettek.Még a század elején emelhette Kán nembeli László Almás várát Kalotaszeg északnyugati részén. A romba dőlt vár hatalmas négyszögű öregtornya az épület13. századi eredetére vall. 1228–ban Széplak határjárásában tűnik fel Vécs vára,amelyet valószínűleg a Kacsics nembeli Simon bán építtetett. Minthogy Simonrészt vett Gertrúd királyné meggyilkolásában, ekkor kerülhetett Vécs vára is aTomaj nembeli Dénes tulajdonába. E korai épület teljesen ismeretlen.

Elég részletes tudósítások maradtak viszont az Ákos nemzetségből való Torockaiak várairól. Ezek egyike a torockói vár, amely a Székelykő sziklájának nyergében épült A mára teljesen eltűnt építmény alaprajzát Orbán Balázs örökítette meg.²³ Kerek öregtornya a falban vezetett lépcsővel ellátott sebesvárihoz lehetett hasonló. Torockai Illés egy 1257–1272 közt kiadott oklevél szerint azaranyosszéki székelyeknek adta a torockói várat. Ugyanekkor kapták meg a székelyek V. Istvántól Aranyosszéket, mivel a torockói vár alatt hősiesen küzdöttek a tatárok ellen. A Torockaiaknak a szomszédos Szentgyörgyön is volt váruk (25.ábra). A szikla fokán álló, négyszögletes öregtorony a torockói vár kerek tornyánál későbbi. Így lehetséges, hogy a torockói vár említett eladományozása után Torodkai Ehellős a helyett emelte a szentgyörgyi várat. Ezt valószínűsíti ÜL András 1291–es adománymegerősítése, amely szerint a székelyeknek ajándékozott Aranyos földjéhez Torockó vára közös birtokként tartozik.

A Gyulafehérvártól északra, a tótfalusi völgyben emelkedő Szentmihálykő vagy Szádkő eredetileg az erdélyi káptalané volt. A legutóbbi ásatás megerősítette, hogy a vár a 13. században épült.²⁴ Az erdélyi püspök vára a Szászfenes fölötti kúpon állt, ez az úgynevezett Leányvár. Téglával kevert terméskőből emelték, s területéről 13. századi kerámia is előkerült.²⁵ Várnagyát 1312–ben említik. A váraz 1437–es parasztforradalomban pusztult el.

A szász előkelőségek korai várairól jó fogalmat ad a kelneki lakótorony (19.kép). A hatalmas, zömök, téglalap alakú, többemeletes torony a hozzá tartozó későbbi épületeken még ma is uralkodik. Alighanem az a kelneki Chyl comes építtette, aki az 1260–as években a dévai és a feketehalmi vár alatt vitézül harcolt István ifjabb király oldalán. A kelnekihez hasonló torony áll Szászorbón.²⁶ Ilyen lehetett Rotho comes erődített tornya Radnán, amelyről részletesen szól egy1268–ban kelt oklevél. Az egykorú szöveg szerint a kőtorony mellett faház állt,körülkerített telekkel. Feltehetően azonos Rotho faházával az 1300 körül említett palota, amelyben akkor Miklós comes lakott. A palota elnevezés a korábbi faházkőépületre való cserélésére utalhat.

A Péterfalvi geréb család emelhette a Szászcsór fölötti várat, amelyet a források castrum Petrinek neveznek. A szászcsóri vár korábbi formájában valószínűleg a szász foglalás előtti királyi várak láncába tartozott. A Péterfalvi család Péter nevű tagja a 13. században építtette ottani kővárát, amely a család kihalása után, a 14. század első felében a Kelnekiek kezére került.²⁷ A szász vezető réteg által emelt ilyen kőtornyok szétrombolására 1309 körül kerülhetett sor, amikor– az Árpád–ház kihalása után – Károly király helyzete megszilárdult, és a pártütők erősségeit lerombolták.²⁸

Fontos várépítkezéseket kezdeményezett a 13. század első negyedében a II.András király által, nyilván védelmi célból, betelepített német lovagrend a Barcaságban. Erdély e legkeletibb, kétoldalt magas hegyekkel körülzárt medencéjének megerősítése dél és kelet felé elsőrendű feladat volt, s ennek fontosságát a lovagrend odatelepítése világosan igazolja. E területről indult ki a 11–12. századi, már említett és a királyok által szervezett korai védelmi vonal. A korszerű kiépítés viszont már a lovagrend műve. Az első, 1211–ben kelt adománylevél még csak favárak emelésére ad engedélyt. A következő évben Keresztvár mint újonnan felépített erősség szerepel. Az 1222–es királyi okmány már kővárakról beszél.

Nagyon valószínű, hogy a lovagrend kezdettől fogva a korszerű igényeket sokkal inkább kielégítő kőanyagot használta. Mivel II. András 1225–ben a lovagokat leplezetlen önállósodási igényeik miatt kiűzte, a IX. Gergely pápa 1231ben Béla ifjabb királyhoz írt levelében említett „öt erős vár” kétségtelenül a 13.század első negyedében épült, mégpedig mindjárt kőből. Az 1222–es oklevél a kővárak engedélyezésével már csak a befejezett tényt ismeri el. Az öt vár közül Keresztvárról vannak a legkorábbi adataink. Mivel 1212–ben már állt, építését a lovagok biztosan 1211 előtt kezdték el. Feltehetően Kreutzburg volt az a nagyon megerősített vár, amelyről az 123l–es pápai oklevél beszél. Későbbi állapotának romjait Walter Horwath fedezte fel a Tatár–szorosban. A hosszúkás négyszögű alapfalakat négy külső, szögletes torony védte. A délkeleti torony talán a vár legrégebbi része.

A második lovagrendi vár a Törcsvártól Cîmpulung felé vezető út mellett, a Rucăr nevű falutól északra feküdt. Mint a Keresztvár, ez is magasan a hegyek fölé emelkedett, a Kárpátokon túli lejtő felső részén. Alaprajza szintén négyszögű, egyik sarkában befelé nyitott, kifelé ugró, félköríves toronnyal. E megoldás a korábbi diósgyőri várat idézi. A harmadik és a negyedik lovagrendi vár valószínűleg Földvár és Feketehalom voltak, nevük tanúsága szerint eredetileg palánkvárak; átvették azok hosszúkás, keskeny alaprajzát, de utóbb kőből épültek.Feketehalom különleges szerepet játszott a IV. Béla és István ifjabb király közötti küzdelemben. 1268 és 1270 között István megjutalmazta az őt támogatónemeseket Feketehalom vára védelmében szerzett érdemeikért. A két utóbbi várméretei feltűnően hasonlóak a Keresztváréihoz, míg a Törcsvár közelében emelt erődítmény csupán fele nagyságú, mint a többiek. Még ma sem tudjuk, melyik volt az ötödik vár. Ez talán a Brassó fölötti Cenk–hegy meredek lejtőjén emelt Brassovia várral azonosítható, noha környezetéhez alkalmazkodó háromszögű formája a többi várétól erősen eltér. Feltehető, hogy e vár – Földvárhoz és Feketehalomhoz hasonlóan – a lovagok megtelepedése előtt a déli védelmi rendszerhez tartozhatott. 1934–ben a vár déli sarkában egy kápolnát tártak fel. Alapfalai egy meglehetősen széles, rövid (6,80 m x 8,50 m) hajót és egy hozzá csatlakozó, félköríves záródású szentélyt mutatnak, az utóbbi hossza és szélessége egyaránt 3,40 m. A hajó északi falához egy hosszú tér kapcsolódott, amit sekrestyeként határoztak meg, noha az ilyen megoldás elég szokatlan. Az ásatás vezetői a kápolnát a 11. századra datálták, és azonosították a Brassovia vár Szent Lénárd–kápolnájával.²⁹ Az alaprajz azonban 1200 előtti időmeghatározást aligha enged meg. A Barcaság kőegyházai mind 1200 után létesültek, mégpedig a lovagrend odatelepítésével kapcsolatban. Így a Szent Lénárd–kápolna is 13. századeleji építmény lehet. Ismeretes még a földvári vár kápolnája is, amelyből ma már semmi sem látható, Orbán Balázs azonban még közölte az alaprajzát. Ennek alapján a földvári a Szent Lénárd–kápolnához hasonlított, de szentélye egyenes záródású. Alatta kripta húzódott. A földvári kápolna az 1250 körüli évekre datálható.

A barcasági lovagrendi várak Erdély, sőt az egykorú Magyarország legkorszerűbb várai lehettek, s egységes, magas színvonalú védelmi rendszert alkottak efontos területen. A Barcaság adja tehát egy királyi kiváltságokkal rendelkezőközösség várépítési tevékenységének első példáját.³⁰

A városi települések legkorábbi erődítései is a 13. századból valók. A Friesachi évkönyvekben feljegyezték a tatárjárás pusztítását. 1241–ben említik, hogy a kolozsi és a küküllövári várban hány embert mészároltak le. A nyilván túlbecsült adatok arra mutatnak, hogy e megyei központot is jelentő, feltehetően nagyméretű várakba a környék lakossága bemenekült. Nem megyeszékhely Segesvár, amely Castrum Sex, illetve Seguswar néven 1280–ból és 1301–ből ismeretes. Mindezek világosan érzékeltetik, hogy a nagyobb szász települések a 13.század második felében valamilyen módon erődítve voltak, és várossá fejlődésük megindult.

A várépítkezések rövid áttekintése alapján megállapítható, hogy az Erdély építészetének kialakításában részt vevők köre az 1200–as évek folyamán egyre szélesedett. A várak elsősorban a központi hatalom érdekeit szolgálták. A tatárjárás tapasztalatai az erős kővárak szükségességét kétségtelenné tették. A királygazdasági és politikai lehetőségeit a nagybirtokosokéi közelítették meg, tehát az országos védelmi rendszer erősítésében az uralkodónak akarva–akaratlan őket is ösztönöznie, támogatnia kellett. A várépítkezés Erdélyben is a 13. század második felében lendült fel. A korszak vége felé pedig már a városi közösségek hasonló tevékenységének kezdetei is megfigyelhetők.

²¹ Möller István: A vajda–hunyadi vár építési korai. Magyarország Műemlékei III. Budapest1913. 77–96.

²² Sz. Czeglédy Ilona: Előzetes jelentés a diósgyőri belső vár 1963. évi feltárásáról. Arch.Ért. 91. 1964. 229–237; Uő: A diósgyőri vár. Budapest 1988. 87–93.

²³ Orbán, i. m. V. Pest 1871.191.

²⁴ Studii şi Cercetări de Istorie Veche XV. 1964. 565.

²⁵ Kelemen Lajos: Kolozsvár közvetlen környékének történelmi és műemlékei. Kolozsvári Szemle II. 1943. 20; Horedt, Kurt: Vorgeschichtliches und Archäologisches. Siebenbürgische Vierteljahrschrift 62. 1939. 124–125.

²⁶ Horedt: Zur Siebenbürgischen Burgenforschung. (L. az 5. jegyzetünkben!) 606–607.

²⁷ Streifeld, Th.: Die Sastschorer Burg. Siebenbürgische Vierteljahrschrift 62. 1939. 126–144, 257–278.

²⁸ „ …quia Theutonici de partibus illis destruxerunt turres et fortalitia quorundam nobilium departibus illis, quae impediebant bonum statum et pacem provinciae …” Urik. I. 277.

²⁹ K. Sebestyén József: A Cenk–hegyi Brasovia–vár temploma. (Erdélyi Tudományos Füzetek121.) Kolozsvár 1940.

³⁰ Burzenland IV. 1. 1929. 33–96; Popa, Radu: Kreuzritterburgen im Südosten Transsilvaniens. IBI Bulletin 47. 1990–91. 107–112.