nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

SZÉKELYDÁLYA

Református templom

Az Udvarhelyszék déli határánál fekvő Székelydályra középkori temploma szentélyének lombdíszes festményei révén jól ismert a szakirodalomban. A falu közepén álló keletelt templomot a déli oldalon néhány támpillérrel megerősített kőkerítés veszi körül. A nyugati bejárat

261. A templom és cinterem


262. A templom alaprajza

mellett kőtábla van, szövege: EX FUNDAMENTO AEDIFICAT SUB CURAT, TOMA GERGELY ANNO 1774, ennek ellenére nincs kizárva, hogy a kőfal korábbi eredetű. A kerítés nyugati bejáratától a toronyig portikus húzódik. A templom a XVIII. század végén épült toronyból, középkori hajóból és annál keskenyebb sokszögzáródású szentélyből áll. Az északi oldalán a hajdani sekrestye és osszárium alapfalait az 1971— 1972. évi renováláskor találták meg, ugyanakkor XII. századi kerámiaanyaggal datálható sírmaradványokat is feltártak (Ferenczi 1978. 949.).

A magas, karcsú torony két oldalához egy-egy melléktér csatlakozik, teljesen elfedve a hajó nyugati falát, úgyhogy csak a falsarkok mellett álló átlós, gótikus kialakítású támpillérek látszanak; ezeknek fedőlapjuk és vízvetőjük kőből faragott. A toronyaljból a hajóba nyíló széles félköríves bejáratot a torony építésekor alakították ki.

A hajó déli falához két gótikus támpillér járul. A középső falmezőben van a templom befalazott, korai csúcsíves déli kapuzata, melynek keretét egyetlen vaskos hengertag uralja; ezt 1969-ben szabadították ki a vakolat alól. A kapu felett és a szentély felé eső következő falszakaszban kőkávás ablaknyílások helyezkednek el; gótikus keretük csúcsíves

263. A befalazott déli kapu

264.A hajóablak metszete

265. Támpillér vízvetője

266. Bordaprofil a szentélyből

záradéka elfalazás miatt csak a padlástérben látszik. A megkisebbített ablakokat másodlagos elhelyezésben ívelt bordadarabok zárják le. A hajó délkeleti sarkánál átlós elhelyezésű támpillért találunk. A hajó északi falát három, részben magasított támpillér tagozza; a kelet felé eső a falsaroktól nyugatra tolódva áll, s ez és a következő tám egy szakaszszal felfelé magasított. Az utána következő első falmezőt később nyitott ablak töri át. Ide csatlakozott az osszárium is — a benne levő csonthalmazban edénytöredékek is voltak. Az átlós saroktám melletti harmadik falmezőben bukkantak rá a legutóbbi javítás alkalmával két egymásra festett Szent Kristóf-freskóra. A korábbi falkép és keretvonala a gótikus, vízvetős támpillér alatt is folytatódott, a keretvonal a támon túl is megfigyelhető volt. Ebből bizonyosra vehető, hogy az első Szent Kristóf-freskó festésekor a hajónak még nem voltak támpillérei. A második réteget valószínűleg a gótikus átalakítás és az első falkép megcsonkulása után festették. Bár mindkettőből csak töredékek maradtak meg, a színezés és vonalvezetés alapján el lehet különíteni őket egymástól.

Az alsó rétegben a korábban festett Szent Kristóf-ábrázolást felül sötétbarna keretvonal határolja. A nagyméretű arc egyes részletei: az U alakú orr, jellegzetes cimpákkal, a száj és szakáll épen maradtak. A nyakánál díszített ruhaszegély, a bal kéz egy része a ruhaujj díszítésével jól megfigyelhető. A ruharedők és a test körvonalai vörös tónusúak. A test középtáján díszes ruhaszegély vagy gombok sora látszik. A színezés itt szürke, vörös és fehér. A Kristóf vállán levő gyermek Jézus alakja alig sejthető. Ez a falkép a XIV. században készülhetett.

A felső, későbben festett réteg Szent Kristófját narancssárga szín jellemzi, ennek alapján különíthető el az alsótól. Feje az előbb leírt Kristóftól balra látszik, narancssárga glóriával, vállán a glóriás Jézus töredékes alakja tűnik elő, narancsszínű ruhában. A sérült háttérben több narancsszínű folt és egy levéldíszes ruharészlet figyelhető meg. Ezt a kompozíciót díszes keret fogta körül, amiből a felső sarokban és a szélen maradt meg valami kevés. Keletkezési ideje a XV. század lehet. A templom külső falain egyéb helyen falképek után nem kutattak.

A sokszögzáródású, hosszú szentély keskenyebb a hajónál, és hármas tagolású támpillérsor öleli körül; a támok és a szentélyfalak későbbi magasítás nyomait viselik magukon. Ez a padlástérben is megfigyelhető. A déli oldalon két, későbbi átalakításból származó ablak látható. A dél

267.  A szentély boltozata, a címerek helyének jelölésével

268.  Címerpajzsok a két boltzárókőről (a), gyámkövek (b)

keleti fal két támja közt kőlépcső vezetett a szentélykarzat ajtajához, melyet egy gótikus ablak helyén nyitottak (1979-ben lebontották). Mind a támokat, mind a szentélyfalat meredeken leszelt, faragott kőből való lábazatpárkány futja körül, s ez csak az északi oldalon, az egykori sekrestye helyénél hiányzik. A hajót és a szentélyt külön nyeregtető fedi, a hajó keleti oromfala azonban csak áloromfal.

A templom belsejébe a toronyaljon át juthatunk. A hajó nyugati felében pillérekkel épült orgonakarzat áll, tömör mellvédjén stukkódíszekkel. A déli falon most elfalazott bejáratot faragott kövek szegélyezik, hasonló szegélyű ugyanitt egy vakfülke is. Az északi fal 3—4 m magasságig vaskosabb, mint a későbbi ráépítés. A hajó terét a mai ablakok záródásánál alig magasabban festett kazettás mennyezet fedi. Középen feliratos tábla van, amelynek csak részben olvasható szövege megőrizte készítésének időpontját: AEDIFICATUM EST HOC LACUNAR IN ANNO SALUTIS 1630 DIE XIX. NOVEMBRIS. A hajót és a szentélyt átalakított félkörives diadalív választja el egymástól, mely fejlemezes falpillérekre támaszkodik.

A sokszögű hosszú szentélyt bordás keresztboltozat fedi, amely fordított félkúp alakú, tagozott gyámkövekre támaszkodik; a második boltszakasz gyámköveit egy férfi-, illetőleg egy női fej díszíti. A bordák kőből vannak, és kétoldalt hornyolt profilozásúak. Az első boltszakasz zárókövét mesterjegyes késő gótikus pajzs tölti ki, a hevederív csúcsát pedig üres pajzs dísziti: a második boltszakasz zárókövén hatágú csillag látható, a poligonális boltszakasz záróköve díszítetlen.

269. Kőfaragójegyek: Székelydálya (1), Brassó, Fekete-templom (2—3), Nagyszeben, evangélikus templom (4), Roman, püspöki templom (5)

A szentélyboltozat teljes felületét a bordákra is kiterjedő, al secco modorban festett lombdísz borítja, világos- és sötétzöld, vörös és fehér uralkodó színekkel. A lombok és virágok között emberalakokat és nyolc címert is láthatunk, ez utóbbiak — város és országcímerek, főméltóságok és feltehetően patrónusok címerei — a képek keletkezési körülményeire és idejére vetnek világot. A téglavörös alapra festett reneszánsz pajzsokon az északi oldalon a záródás felé haladva a következő címer ábrázolások vannak: A) háromtornyos várkapu (Segesvár címere); B) koronából növő gyökér (Brassó címere); C) kardot tartó páncélos kar, a kardon medvefej, szív és korona, kétoldalt holdsarló és csillag (az egyesített régi és új székely címer); D) négyfelé osztott főpajzson két mezőben vörös-fehér sávozás, kettőben támadó oroszlán, a szívpajzson sas, a főpajzs fölött korona (Magyarország Jagelló-kori címere). A déli oldalon a záródástól a diadalív felé: E) bölényfej, szarvai közt holdsarló és csillag: Barlabási Lénárd erdélyi alvajda (1501—1526) címere; F) szárával egybekapcsolódó három fehér háslevél (?); G) két keresztbe tett kard, fölötte koronával (talán Szeben város címere); H) vörös pajzson négy fehér sáv (Magyarország középkori címere).

A szentély keleti felét falazott lábakra épített fakarzat foglalja el. Az északi falon az elfalazott sekrestyeajtó nyomai mutatkoznak, s ezen a falszakaszon a megkopott meszelés alatt festésnyomok látszottak, azoknak a falképtöredékeknek most lemeszelt maradványai, amelyeket Huszka József 1886-ban bontott ki és másolt le. A XVI. század elejére datált képeket a Margit-legenda (Huszka, Nemes Ödön, V. Drăguţ), a Királyok imádása (Nemes, V. Drăguţ), illetve az Utolsó ítélet (Balogh Jolán) részeként tartja számon a szakirodalom. Egy másolatban ismert részlet hajóban álló sokaságot ábrázol, melyen talán az Utolsó ítélet üdvözültjeinek csoportja látható (pápa, püspök, király, királynő, szentek), a hajó árboca feszület, mellette térdeplő szentekkel, majd drapéria mögött fegyveres csoport. A keretdísz reneszánsz tojásléc.

A szentély valamelyik javításakor az oldalfalak ívmezőit barokk stukkókkal díszítették. A keleti falon 1624-es évszám és levélkoszorúban a következő felirat látható: RENOVATU ANNO 1794 TEMP. AEDILIS MOSIS GERGEJ. A padlástérben megfigyelhető, hogy a szentély falazatát bizonyára a falkorona leterhelése érdekében később ráépítéssel magasították. Kívül ugyanennyivel magasították a támpilléreket is.

Összefoglalva az eddigieket megállapíthatjuk, hogy Székelydálya temploma a XIII—XIV. század fordulóján épült. Kormeghatározó a hengertagos keretelésű, csúcsíves, kora gótikus déli ajtókeret és a ma is álló, eredetileg támok nélkül épült két hajófal. E korai templom egyéb részleteit, szentélyét egyelőre nem ismerjük. A szerény jövedelmű plébániának a pápai tizedjegyzékbe való beírása idején ez a templom márállott. 1333-ban: „Clemens de Dalya solvit II. et medium banale” (MonVat I. 115.). 1334-ben: „Item Clemens sacerdos de Daya solvit II. banales antiquos” (MonVat I. 133.).

A templomot a középkor végén gótikus stílusban átépítették: a hajót bordás boltozattal fedték, és a falakat támpillérsorral erősítették meg, majd új késő gótikus szentélyt toldottak hozzá. Ez történhetett egyszerre, de két külön szakaszban is, nagyobb időközzel; amíg a hajó csúcsíves ablakainak kőrácsai napvilágra nem kerülnek, ezt a kérdést


270. A festett szentélyboltozat címerei (A—H)

nem tudjuk eldönteni. A hajóablakok fölé másodlagosan elhelyezett kőbordák profilja megegyezik a szentély boltozati bordáinak profiljával; a típus már a kora gótikában föltűnik, s késői jelentkezését az évszámos szenterzsébeti zárókő bordaindításain figyelhetjük meg. A hajó boltozata 1630-ig állhatott; ekkor készült az alacsonyabbra helyezett kazettás mennyezet, ami miatt a csúcsíves ablakok felső részét is elfalazták.

A ma is álló gótikus, szentély építésére a XV. század vége felé kerülhetett sor. A szentélyboltozat egyik zárókövén megjelenő kőfaragójegy Nagyszeben és Brassó (Fekete-templom) XV. századvégi templomai felé utal. Itt az építőmester személye kerül előtérbe, az építtető közösséget a boltozatfestés címerei reprezentálják. A falu társadalmára vonatkozó későbbi adatainkból népes és erős faluközösségre és egyházra következtethetünk Dályában, amely templomának művészi kialakításával, díszes festésével mondja el magáról azt, amit megörökíteni kívánt. A lombdíszes boltozatfestmény készítésének idejét az alvajda címere alapján az 1501—1525 közötti időszakra tehetjük. Egyidős a gógánváraljai festett famennyezettel.

Művészeti eredetét tekintve a dályai boltozatfestmények előzményeit a világi dekoratív festészet körében találjuk meg. Analógiaként a művészettörténet a németországi Reifenstein vára úgynevezett zöld termét idézi. A boltozatok festéssel való díszítése nyilván elterjedtebb volt a késő gótikus egyházi művészetben is, és puszta véletlen, hogy ma csak Székelydálya temploma őriz ilyen festett boltozatot.

A pápai tizedjegyzéktől a XVI. század közepéig nincs írásos adatunk Dályáról. Egy innen származó plébános, Georgius Presbiter de Dalya 1545-ben valamelyik közeli faluban szolgál (Bustya 1972. 295.). Az 1566-os lófő-összeíráskor Udvarhelyszéken Dályából jegyzik fel a legtöbb személyt, 14 lófőt, 2 gyalogot (SzOkl II. 197, 204.). A következő évben ugyanitt 24 kaput vesznek számba (SzOkl II. 219.). 1576-ban módosul a társadalmi összetétel, ekkor 35 jobbágyporta fejedelmi tulajdonban van (SzOkl IV. 41.).

A templomjavításokról legkorábban magában a templomban fellelhető évszámok adnak hírt: 1624-ben a szentélyt, 1630-ban a hajót javították. 1641-ből való az 1637-ben elhalt Petky Jánosné Kornis Kata sírköve, amely Elias Nicolai munkája és Székelyderzsről került Dálya templomába. Harangja 1643-ban készült, a következő felirattal: JESUS NAZARENUS REX JUDEORUM VENIT IN MUNDUM ET HOMO FACTUS EST. M. PAULUS NEIDEL ME FECIT IN ANNO DOMINI 1643. (Orbán I. 178.) 1906-ban újraöntötték ezzel a felirattal: AZ 1643-IK ÉVBEN SÁNDOR PÁL ÁLTAL KÉSZITETT HARANG UJRAÖNTŐDÖTT AZ 1906-IK ÉVBEN, A DÁLYAI REF. EGYHÁZKÖZSÉG ADOMÁNYÁBÓL. A másik két harang 1928-ból való.

1664-ben a vizitáció számba veszi a templomhoz tartozó javakat, Dálya és filiája, Ége közös tulajdonát. „Vagjon Két lábas Pohár mindenik tur kes [!] [...] Tamás Ilona Puszta Örökséget hagyot a dályaiak kezébe, de Dálya jó akarattyából conferalta templum számára. Ezeket mi, Udvarhely székbe Dallyába lakó egyház biraja, Marton András, egyhaz fjaj, Gaspar Istvan Dallyaj és Egej Benko István irattuk a mi igaz hitünk szerent Anno 1664.” (Liber Eccl. Udv. 1644. 121.) Az 1715-ös leltár szerint: „Vagyon 2 lábas pohár mindenik Türkés. [Később bejegyezve:] Edgyiket Egebe Vitték.” (Liber Eccl. 1715. 34—35.) Egy szépen faragott fapersely 1720-as évszámot visel.

A szentélyt 1794-ben renoválták Gergely Mózes gondnokságában. Ekkor emelhették meg falazatát, magasíthatták támpilléreit, alakíthatták át ablakait és készíthették stukkódíszeit. Ugyanez az évszám van kirakva a szentély cserépfedelén is. Gergely építteti fel a tornyot 1799—1804 között, számadásának adatai szerint: „[...] a Torony építésre és ahoz meg kivántató minden költségekre, hiteles számadásából amint meg tetszik, erogált el mind öszve 540 magyar forintokat és 92 pénzeket. [...] Márton Andrásék a mostani épittésbe nagy segitséggel voltak.” (1801. május 30. VizitJkv 1800.) Az 1804. január 29-i számadás szerint „a toronyépíttésre és egyéb szükséges hellyekre el költött 1710 M. forintot 3 pénzt.” (Uo.) 1808. január 30-án számol el „az ecclesianak ujj czintermen való és egyéb szükségre 272 for. 52 pénz” kiadásáról (uo.). A torony eredetileg zsindelyfedéllel épült, a bádogfedélen lévő 1863-an évszám jelzi alakítását. Bizonyára templomjavítás közben találta meg Huszka József 1886-ban a szentély töredékes falképeit. 1915-ben az egyházközség templomjavításra 12 700 koronát költött (PüspJel 1916.).

A templombelső járószintjét 1927-ben fél méterrel megemelték, és új padokat készíttettek. Ezt a javítást a portikus homlokzatán is jelezték: UJITTATOTT 1927-BEN (1957-re javítva!). Az 1957-es állagmegóvó javítás évszámát a hajó cserépfedelén és keleti homlokzatán is ott láthatjuk. Jelentős a templom történetében az 1969—1972. évi renoválás.

Az 1664-es leltár két gótikus kehelyről tesz említést. Ma az egyik Székelydálya, a másik Ége egyházának tulajdona. A megosztás nemcsak Ége XVIII. század közepi önállósulását mutatja, de jelezheti azt is, hogy megszerzésében a középkor végén Égének mint filiának is része volt.

A székelydályai gótikus kehely aranyozott ezüst, 21,5 cm magas. Kuppáját liliomos-epres szegélyű kosár öleli körül, rajta öt medálból ma kettő van meg, mindkettő Szent Borbála alakjával díszítve. Lapított gömb alakú nodusza sodronyzománcos, hat rozettával ékes. Talprésze áttört indával és akantuszvirággal díszített. Felirata, ötvösjegye nincs.

Az égei gótikus kehely aranyozott ezüst, magassága 15 cm, de szára felső része hiányzik, talpa benyomódott. Kuppáját granulált borítású kosár fedi, nodusza lapított gömb alakú, barázdált levelekkel és hat rozettával díszítve. Hatkaréjos talpán áttört dísz fut körbe: zegzugvonal alkotta háromszögekben háromkaréjok nyílnak. Felirata, ötvösjegye nincs. Mindkét kehely a XV. századból való.

Irodalom

Orbán I. 177—178. — Huszka 1883. 9—10. — Huszka 1886. 123, 128—129. — Huszka 1887. 331. — Huszka József: A derzsi falképek. ArchÉrt 1888. 50—51. — Nemes 1896. — Fittler Kamill: Építészet. Magyarország 1898. V. 84. — Szendrei 1901. 68. — Forster 1. 534.; II. 948, 1186. Malonyay II. 64—66. — A MOB működése. 1912—13. Forster IV. 254. — Műemlékek 1916. 28. — Szőnyi 1933. 228. — Genthon István: Az ortodoxia művészete Erdélyben. MSz. 1934. 245. — Genthon István: Erdély művészete. Bp. 1936, 15. — Szabó Ferenc: Borsod megye Árpád-kori templomai. Miskolc, 1936, 43. — K. Sebestyén József: Das Wappen von Kronstadt. Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums. I. Kronstadt, 1937. 17—18. — Ştefănescu 1938. 36. — Kereszturi 1939. II. 115. — Balogh 19401. 555. — Balogh 19402. 529. — Balogh 1941. 6. — Biró 1941. 65, 101. — Kováts 1942. I. 31, 33, 61, 221. — Voit 1942, 132, 138. — Balogh 1943. 115, 117—118, 172, 295, 301, 356, 362. — Entz 19431. 225. — Kelemen 1944/1977. 50, 51, 57, 64, 241, 249. — Juhász 1947. 11, 43. — Darkó 1953. 204, 205. — Radocsay 1954. 82—83, 215—216. — Vătăşianu 1959. 251, 772—773, 775. — Dercsényi 1954/1970. 250, 267. — Dávid László: A székelydályai református templom. RefSz 1961. 305—314. — Sebestyén 1963. 116. — Dávid 1966. 161—164. — Tombor 1968. 191. — Dávid 19691. 51. — Dávid 19692. 544—546. — Bustya 1972. 297—299. — Drăguţ 1972. 10, 25, 30, 37, 64, 69, 77. — Hargita megye 1973. 110. — Dávid 1975, 956. — Radocsay 1977. 164. — Fernczi 1978. 949.