nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

FELSŐBOLDOGFALVA

Református templom

A falu közepén álló középkori eredetű templomot középmagas, zsindelyfedésű kőfal övezi, délnyugaton zsindellyel fedett portikussal. A cinterem közepén hármas térfűzésű, keletelt templom emelkedik: nyugat felől áll az erőteljes torony, hozzá tapad a támpillérsoros hajó és a közös tető alatt a vele egy szélességű, sokszögzáródású szentély.

107. A cinterem alaprajza (Asztalos Kálmán felmérése)

A torony 12 m magasságig középkori építésű, itt a külső falat erős övpárkány koszorúzza; ezen emelkedik az 1868 után épített nagy ablakos, óraíves párkánnyal zárt felső rész, többször megtört vonalú toronysisakkal. A torony nyugati falsarkainál kétszakaszos, átlós állású támpilléreket találunk, vályúzatos vízvetőkkel, ferde lábazattal. A falsarkok, a

108. A templom déli homlokzata és alaprajza

109. Nyugati kapu

110. Déli kapu

támok, a csúcsíves bejárat szegélye kváderkövekkel rakottak. A toronyaljat dongaboltozat fedi, falán a nyugati bejárat előtt csúcsíves nyílás, melynek hajdan homokkőből profilozott kerete volt, a tagozatok mára leporladtak, talán hengertagosak voltak. A torony három emeletét három oldal felé keskeny résablakok törik át.

A hajó nyugati bejárata tompa csúcsívű, kőkerete elszedett tagokkal közrefogott hengertagos profilt mutat. A hajónak a toronytól szabadon hagyott falsarkai kváderezettek, úgyszintén a mellette álló kétszakaszos átlós támpillérek is faragott kőből készültek. A déli falat a diadalívig egy tám tagolja, az első falmezőben kis szegmentíves ablak van, mely későbbi átalakításból eredhet. A második falmezőhöz ívelt oromzatú portikus csatlakozik a déli félköríves bejárat előtt. Ennek hengertagos kőkeretelése aszimmetrikus, a tagozat egyik oldalt 100, másik oldalt 10 cm magasról indított. Felette a falon vörös festéknyomok mutatkoznak; ezek megegyeznek a belső falképek színeivel. A portikus nyeregtetőjének keleti felénél a hajófalban rézsűs, csúcsíves ablaknyílás van, kávájának faragott éle és kőrácsa hiányzik, nyílása keskenyebb, mint a szentély csúcsíves ablakai. A hajó északi falát két támpillér tagolja; a kelet felőli első falmezőben egy később nyitott ablakot találunk. Innen nyugat felé, hat méter hosszúságban és kb. négy méter magasságig a fal kidomborodik, bontás nyomait viseli, itt hajdan toldaléképület állhatott. E falrészen egy későbbi, a további szakaszon egy gótikus támot találunk. A támok vízvetőinek vályúzata alatt éltag húzódik.

A hajóval egy szélességű szentély a nyolcszög három oldalával zárul, a diadalív vonalában és a déli fal közepén egy-egy, a záródás sarkainál összesen négy, az északi falnál két támpillért találunk, a két utóbbi, átalakítás nyomait viselő tám kivételével mindenik kétszakaszos, hornyolt vízvetővel, a vályúzat alatt pálcataggal és ferde kő lábazattal. Az északi támokon a faragott részek hiányoznak, ezt a sekrestye lebontásával magyarázhatjuk. Északon a diadalív vonalában nincs tám. A szentély déli és délkeleti falát kőkávás, csúcsíves ablakok törik át, egykori kőrácsaikat Orbán Balázs így írta le: „Ablakai csúcsívesek, három és négy levél alkotta díszművezetökkel a román styllel küzdő gót idomokat képviselik.” (Orbán I. 40.) A keleti falban is ugyanilyen ablak nyílott, ezt később befalazták.

111. A szentély csúcsíves ablaka

112. Támpillérek vízvetője és lábazata a hajón (a) és a szentélyen (b)

A templom belsejében a későbbi átalakítások jelei látszanak, hajdani boltozatának azonban látható nyomai vannak. A hajófalak felfelé keskenyednek, de a középmagasságban észlelhető domborulatok a gyámkövek nyomait, a boltfiókok helyeit sejtetik. Különösen a déli bejárat körül feltűnő az eltérő falvastagság, a fal fent legalább 60 cm-rel keskenyebb. Az északi fal ablakától a diadalívig terjedő szakaszon és a diadalív falán az 1974—1975. évi javításkor falképekre bukkantak. Ugyanez a javítás adott alkalmat a padlószint alatti rétegek átvizsgálására, amikor is két korábbi szentély alapfalai kerültek elő a hajóban és a szentélyben. Ezekre később még visszatérünk, A hajó nyugati falában festett mellvédű fakarzat áll, rajta 1894-ből való orgonával, mellvédjén megújítására vonatkozó felirattal: UJRAÉPITTETTE 1923 PÁL TAMÁS ÉS NEJE SZ. PAPP ANNA. A hajót és a szentélyt egyidőben készült festett kazettás mennyezet fedi. A hajó középrészén két feliratos kazettát láthatunk. Egyiken ezt olvashatjuk: EXTRUXUM EST HOC OPUS PER NOS JOAN

113. A két korábbi szentély és a mai templom alaprajza

114. Téglaborda-töredék (a), a diadalív vallköve (b)

NEM ET ANDREAM ASZTALOS DE SZOMBATFALVA AO. 1670. A másikon: REGNANTE ILLUST. AC CELSISSIMO PRINCIPE DNO DNO MICH. APAFIO AEDILIBUS EXIS. FRANCISCO DERSI ET MARTINO FÜRÉSZ ANNO DNI 1670. A virágmintás kazetták között két állatalakost is találunk, egy harmadikon címerpajzsban két keresztbe tett nyílvessző látható, a szentélyben ugyancsak pajzson az évszám ismétlődik. A déli ajtószárny 1790-es évszámú.

A hajót és szentélyt elválasztó csúcsíves diadalív erőteljes beugrású, profilozott vállkövei ferde metszésen alakított vályúzatot, henger- és pálcatagot mutatnak. Az ív a hajó felé leszelt élű, felette az ív vonalát követő hajdani festett feliratból a legutóbbi javítással felszínre került [...] IATO [...] MEM DERSI ANO 1670 DIE V. JULY. A diadalív északi oldalához építve szószék áll, felette való koronával, melynek felirata ez: GAGYI NÉHAI PÁLFI [...] UR ÖZVEGYE PATAKFALVI TTS FERENCZY ILONA ASZSZONY TULAJDON KÖLTSÉGÉN CSINÁLTATTA 1807.

A szentély falain a hajdani boltozat fiókjai és gyámkőhelyei még tisztábban kivehetők, a keleti fal felső részén a falsík bemélyedő. A legutóbbi javításkor késő gótikus idomtégla-töredékek kerültek elő, ezek kétoldalt hornyolt profilúak. A szentélyzáródásban festett mellvédű fakarzat áll, tartógerendáján az 1805-ös évszám látható. Az egyszerű kivitelű, fából készült Úrasztala feliratos: DERZSI LŐRINCZ 1789 MAGA KÖLTSÉGÉN. A szentélyben hét, a hajóban négy festett mennyezetes padot találunk, ezek az asztallal lehetnek egyidősek. A toronyban két, 1923-ban öntött harang található.

A két korábbi szentély alapfalai 1974 óta ismeretesek, most a padlón bejelölve láthatók. A hajóban, a diadalív előtt megtalált alapfal a korábbi: egy, a diadalív nyílásszélességével egyező szélességű, egyenes záródású kis szentély és a hozzá tartozott hajó keleti falának és délkeleti falszögletének alapja ez, belső felületében kváderkövekből rakva. Dél felől a fal-alapozás érintkezik a mai hajó déli falával s a déli ajtó előtt véget érve, észak felé bemegy a mai hajó északi fundamentuma alá. A falak további vonalát nem kutatták. A gótikus szentély padlószint alatti részének átvizsgálásakor került elő egy nagyobb négyzet alapú egyenes záródású szentély fundamentuma, mely a mai hajó korábbi szentélyéül szolgált, s belső szélessége ennek is a diadalív nyílásszélességével egyező. Az alapozás itt görgetegkövekből rakott. A mai hajó tengelyvonala megegyezik ez utóbbi szentély tengelyvonalával, a jelenlegi sokszögzáródású szentélyé ettől kissé délre hajlik. A két szentély korából való kőfaragványok nem kerültek elő, csak a XIII. század elejére jellemző cserépedény-töredékek (Varga Árpád—Zepeczaner Jenő: Egy új székelyföldi freskó. 876.).

A falképek az 1974-es munkálatok során kerültek ki a mészréteg alól az északi fal egy kis szakaszán és a diadalív falán. Még nincsenek teljesen feltárva, mivel kibontásuk a templom javítás alá került falrészeire korlátozódott.

Az északi fal később nyitott ablakától jobbra és alatta is falképnyomok vannak. Ettől keletre a diadalív faláig, a padlótól mintegy 2 m magasságban, 120X180 cm felületen többalakos jelenet került napfényre, széleit még mészréteg takarja. Az ablak melletti részen egy álló püspök jelenik meg vörös háttér előtt, arca megrongálódott, süvege, palástja világos- és sötétbarna, valamint fehér színekkel festett. Tőle balra, a képmező felső részén három szent alakja látható ülő helyzetben, lelógó lábuk meztelen, kezük imára kulcsolt. Az alsó részen két térdeplő, glóriás alak helyezkedik el egymással szembe fordulva és szintén vörös háttérrel. A jelenet talán Szent Miklós egyik jótevő csodáját, a három leány megajándékozását vagy a három kisgyermek feltámasztását ábrázolja.

A diadalív északi oldalfalán, 2 m magasságban, 140X180 cm felületen két, nagyrészt feltárt, egymástól el nem választott jelenet látható, egyszerű vonalkeretben, vörös háttérrel. A képmező közepén festett pillér, a pillérfő tetején süveges alak mellképe látható. Ettől jobbra öt alakot figyelhetünk meg: felül egy keretvonalba kapaszkodó, hanyatt alácsüngő alak, alatta két egymáshoz hajló glóriás fej maradt épen, szenvedő arccal, alól a csonkulás alatt ismét egy glóriás fej látszik. A kép a Keresztről való levétel kompozíciója lehet. Ugyanehhez a képhez tartozik a pillér bal oldalán megfestett egész alakos Veronika, kezében a Krisztus arcát ábrázoló kendővel („Veronika kendője”); a díszesen festett ruha és a két karakteres arc tehetséges festőre vall. A színezés világos- és sötétbarna, a ruha és kendő szürkésfehér, a vörös hátteret fehér hatszirmú rozetták élénkítik. Az ábrázolás ikonográfiai érdekessége, hogy itt a Passio egyik jelenetében maga Szent Veronika jelenik meg és szokatlan módon maga tartja a Krisztusarcot hordozó kendőt.

A diadalív falának hajó felé néző déli oldalán a Királyok imádása középkorban kedvelt jelenete látható, egyszerű keretben, a kép és keretvonal néhány cm-nyit a hajó déli falára is átterjed. A kép szélei csonkultak, a középen térdeplő Gáspár arca megsemmisült, Menyhárt és Boldizsár nem látszanak. A jelenet jobb oldalán, vörös bélésű kék palástban Mária ülő alakja jelenik meg, igen finom arcvonásokkal megfestve, feje fölött a glóriában minuszkulás S. MA névbetűje. Két kezével az ölében ülő meztelen gyermek Jézust tartja, glóriájában az IHS — X névbetűkkel. Jobbját áldólag emeli az előtte díszes, világos alapú rozettákkal ékesített palástban térdeplő Gáspár felé, az ő glóriájának felirata: S. REX GASPAR. A hódoló király fölött kiterjesztett szárnyú angyal repül át, jobbja Mária és a Gyermek felé mutat, balja alatt minuszkulás feliratú mondatszalag van: PUER NAT. E. I. BETLEM. A jelenet levegős, nyugodt harmóniával elrendezett, a vörös háttér fehér rozettákkal élénkített.

A felsőboldogfalvi falképek magas művészi szintet képviselnek a korabeli erdélyi emlékanyagban. Az arctípusok, a ruházat, a fehér gyöngysorral szegélyezett glóriák, a rozettás díszű háttér, sőt a feliratok betűtípusai is a székelyderzsi templom déli falának falképeivel mutatnak rokon vonásokat, időben esetleg valamivel későbbiek, a XV. század első feléből datálhatók. Az átmeneti korból származó hajó falait az új szentély építése és a hajó gótikus átalakítása előtt e falképekkel díszítették.

A középkori templomi felszerelésből egy részben átalakított gótikus kehely maradt meg. Kissé kihajló peremű cuppája, minuszkulás vésetű, IHESUS — MARIA feliratú szára, sodronyzománcos rozettákkal alakított, lapított gömb alakú nodusza ezüst, lekopott aranyozással, hatkaréjos réztalpa egy későbbi javításból való. Már a legrégebbi leltárak említik: „Arannyas Pohar ahoz való Ezüst Arannyas Tanier.” (Liber Eccl. Udv. 1644. 128.)

Felsőboldogfalva középkori egyházát először a pápai tizedjegyzék 1333. évi rovatában találjuk: „Item Demetrius de villa Marie solvit II. banales.” (MonVat I. 115.) Ekkor már második kőtemploma állott, a falu nevéből következően Szűz Mária tiszteletére szentelve. „Boldogasszonyfalva” néhány határrészét és szomszéd faluját egy 1497-ből való oklevél említi azzal kapcsolatban, hogy Kecseti Péter lófő-örökséget cserélt Szentmihályi György özvegyével (SzOkl VIII. 177.). Az ekkor említett Bikafalva s az 1566-ban felbukkanó Árvátfalva a középkor végén már valószínűen Boldogfalva plébániájához tartoznak. A lófők 1566-os öszszeírásában már találkozunk Thamas Deak, Dersij Leorijncz nevével (SzOkl II. 198.), akiknek utódai az 1670-es templomjavitás alkalmával szerepelnek. A szabad porták 1567-es összeírásában Boldogasszonyfalva 5, Árvátfalva 8, Bikafalva 16 kapuval szerepel (SzOkl II. 220.)

A templom fenntartását szolgáló földek s „az Templumhoz való eszközök” leltárát a vizitáció a XVII. század végén vette leltárba, 1701-től bejegyezve a boldogfalviak és árvátfalviak későbbi adományait is (Liber Eccl. Udv. 1644. 128.). Az 1715-ös leltár a templomról gondoskodók adományaival bővül: „Bikafalvi István Györgyné testált I[ste]-nes Indulattyából egy szántó földet a Czibrefalvi határban a Csicsér alatt a Boldogassz. Templomhoz. Vagyon a Bold. Felső határban egy föld [...], amellyet adtak Árvátfalván lakó Demeter Tamás és Demeter Ferenc Uramék egyakaratból Templom számára. Biró Mihály is testált egy szántó földet a Boldogasszonyf. Templomhoz.” (Liber Eccl. 1715. 64.)

A templom javításában való részvételről tájékoztatnak a Bikafalva önállósulási törekvését jelző határozatok. A küküllővári zsinat 1717-ben így határoz: „A Bikafalviak szintén ugy, mint eddig, ez utánn is a Deliberátum szerint Templom, I[sten]nek Háza körül való éppitésekbe és egyéb szolgálatokban assistalni a Boldog Asszony Falviaknak tartoznak, [...] sem most, sem ezután az elszakadást ne munkálják.” (ProtEccl. 1709. 472—473.) Az 1718. március 15-i parciális zsinat kimondja, hogy a két falu között az egyházi vagyont meg nem osztja, de megengedi, hogy a boldogfalvi mester átjárjon prédikálni (uo. 489.). És amikor Bikafalva templomot épít, ez csak részben mentesíti az anyaegyház templomának javítási terhei alól: „Bikafalván kell a kis Templomot és Scholát épiteni, tehát a Mater Ecclabeli Templomnak, toronynak és Schola háznak és azok körül való kerteknek s minden épületeknek épittésekben harmados legyen ugyan Bikafalva”, olvassuk az 1721. április 2-án kelt határozatból, egy megtorló intézkedés záradékával: ha az egyházközség vét a békesség ellen, 50, ha valamely személy, 3 forint büntetést fizessen, „melly büntetés exigaltatván, fordittassék Templom szükségire” (Liber Eccl. 1715. 229.). Általános érvénye és a régi szokáshoz való ragaszkodása miatt fontos e határozat befejező része: „Ha valaki pénzt vagy egyebet testált s legált, vagy ezután testálna az Boldogasszonyfalvi-Templomhoz, az másuvá nem fordittatik, hanem a Templom, torony és harang épittetésekre, közre. Ha penig azzal a Testamentum szerént legált résszel nem érik, tehát (minthogy a Templom közös a Bikafalviakkal) tartozzanak a Bikafalviak is maguk részek szerint pótolni edgyütt a Boldog Asszonyfalviakkal és Árvádfalviakkal, [...] mert amint a Templom közös, ugy szintén közös a Templom szükségire való Collatum is, per hoc az régi Usus szerént az Mater Eccla az Filiákkal. [...] Ha az építtés idején a pium Collatumot toldani akarja, edgyütt toldgya és edgyütt költsön, amint a régi Usus és az közönséges igazság kivánnya.” (Uo. 230.).

Talán 1661-re tehető a templomnak az a nagymérvű rongálódása, amelynek nyomai a legutóbbi javításkor egy égésrétegben mutatkoztak, s amire nemcsak a kazettás mennyezetek készítése és a diadalív felirattöredékének 1670-es évszáma utalnak, hanem különböző iratok is. Mivel a Bikafalva önállósulására vonatkozó 50 oldalas iratanyag 1779-ből közeli javításról nem emlékezik meg, azt kell gondolnunk, hogy a levéltári jegyzékbe vett alábbi két irat az 1670-es javításra vonatkozik. Feljegyezték, hogy az eklézsia levelei között található „A Boldog Asszonyf. Megye Biró Quietantiája, mellyben a Bikafalvi Megye Birót quietalja az aránt, mit adott a Maternak az épittésre.” S ugyancsak keltezés nélkül feljegyezve: „Egy Testimonium, melyben a Boldog Asszonyfalvi Templom romlásból való épittése oculaltatott.” (Protocollum 1793. 183.) 1776-ban az egyházközségnek egy föld fölött volt vitája a filiákkal, mely újra szóba került az 1782. november 13-án tartott vizitáción, ahol megállapították: „Azon széna fűk vagy annak haszna egészen a Mater Ecclaban levő Templomnak, toronynak s harangoknak épitésére conferaltatott volt.” (ProtVisit 1780.).

Kisebb kiadásokról az 1787. február 15-i megyebírói elszámolásból értesülünk: „Csiszár István ő kegyelme a Maga pénziből költött Eccla szükségére és mindeneket felirván, a miket Templom épitésire vett, a Csiszár István Ratiojába, azzal edjütt ment az ő kgylme Erogatuma 119 Forintra és 59 pénzre.” (Uo.) Az 1808. január 26-i számadás szerint „Templom renovatiojára 160 frt. 34 pénzt” költöttek. (VizitJkv 1800).

A templom tornyáról Orbán Balázs 1868-ban ezeket írja: „E toronynál még megvan a régi tetőzet, mely az egész tornyot körülfutó tornáczatra fektetett nyolcszögű gúlacsúccsal végződik.” (Orbán I. 40.) A tornácos, zsindelyfedésű sisakot 1869-ben bontották le, amikor a toronyfalat megemelve, a mai törtvonalú bádogsisakot készítették a hívek munkájával és adományaiból (PresbJkv 1868. EgyhLvt.).

Alighanem az egyik legrégibb orgonát mondhatta magáénak a gyülekezet azzal, amelyik a mainak elődje volt. Biró Áron akkori lelkipásztor beszámolójában olvashatjuk az új orgona 1895. szeptember 15-én történt felszentelésével kapcsolatban, hogy a hívek egy része nem értette meg, miért kell „a jó öreg orgonát” kicserélni, mely akkor 200 éves volt, s melyet a boldogfalviak hajdan a székelyudvarhelyi ferencrendi szerzetesektől vásároltak (ProtKözl 1895. okt. 10., 33.). A mai, brassói Nagy József-féle orgonát a karzattal együtt 1923-ban javították, 36 500 lej költséggel (PresbJkv EgyhLvt.).

A maiaknál korábbi harangokról először 1715-ben olvashatunk: „Bonsalis István testamentum szerint legalt a sz. Ecclesianak fl. 14,50. NB. Ez harangra el költ.” (Liber Eccl. 1715. 64.) Biró Áron feljegyzéseiben két későbbi harang felirata őrződött meg. A nagyobbikra ez volt írva: EZEN BÉKESSÉGET ÉS ÁLDÁST HOZÓ HARANGOT ÖNTETTE ISTEN DICSŐSÉGÉRE A FELSŐBOLDOGASSZONYFALVI REFORM. EKLÉZSIA BRASSÓBA — A KI MIT ADOTT BELE A PROTOCOLUM BIZONYITJA 1821. Ez 1848-ban Gábor Áron műhelyébe került. A kisebbik harang felirata ez volt: A FELSŐBOLDOGASSZONYFALVI REF. EKLÉZSIA ÖNTETTE LOOTZ FRIDRIK ÁLTAL JÁNDÉK S ÖNKÖLTSÉGEN MIRŐL A MEGYE JEGYZETEI TANUSITANAK 1848. (Feljegyzések az egyház múltjáról. EgyhLvt.).

A felsőboldogfalvi templomnak a Műemlékvédelmi Igazgatóság (DMIA) és a Megyei Múzeum vezetésével és támogatásával 1974—1975ben történt javítása meglepő új adatokkal gazdagította építéstörténetére vonatkozó ismereteinket, bár az épület alapos átvizsgálása még nem történt meg. A szentélyben megtalált alapfalak igazolták és kiegészítették azt, amit a korai műrészletek alapján már eddig is feltételeztünk: a hajó XIII. század végi, átmeneti stílusú építését. A hajóban a diadalív vonalában előkerült kis egyenes szentélyzáródás pedig több mint fél évszázaddal korábbi templomépítést igazol ugyanezen a helyen. A mai templom és a napvilágra került alapfalak figyelembevételével rekonstruálható az építéstörténet: a három szentély három középkori építést jelez. A faragott kváderkövekből épített kis szentélyalapfal mind alaprajzi formájában, mind kivitelezésében egyelőre társtalanul áll ennek a vidéknek korai építészetében. Az építés a tatárjárás előtti lehet, a mellékletek tájékoztatása szerint XII. századi; hajójának alapfalai még feltáratlanok. Méreteit tekintve akkora lehetett, mint a dobói kápolna vagy a jánosfalvi templom hajója.

A második templom építésekor figyelembe vették az első elhelyezését és méretét: az új hajó belvilága a régi templom külső méreteivel egyező (már ahol az alapfalak megmaradtak), s a mai hajó falának rendellenességei épp ott mutatkoznak, az északi és déli oldalon, ahol a két templom hajófala érintkezett. A második templom szentélye az elsőnek egyenes záródását is megismétli, az új hajó nagyobb méreteinek megfelelően. A mai templom hajója, félköríves déli és csúcsíves nyugati kapuja, a diadalív nyílástávolsága és vállköve e második építésből való, az alaprajz és a kőfaragványok az átmeneti stílus korára, a XIII. század végére vallanak. Ez a hajó támok nélkül épült, falait valószínűen még a harmadik építkezés előtt falképekkel díszítették. A déli fal csúcsíves ablaka eredhet ugyanebből az építésből. A falak még rejthetnek elfalazott kora gótikus ablakokat és bemeszelt freskókat. A kapuzatok kialakítása beleillik az udvarhelyszéki átmeneti korú emlékanyagba; Nagygalambfalva, Oklánd, Karácsonyfalva templomaival mutatva rokon vonásokat, új itt az egyenes záródású szentély, amire a szentélyek későbbi átépítése miatt eddig nem volt konkrét példánk.

A templom ma abban a formában áll előttünk, amelyet a XV. századi átépítéssel nyert. A régi hajót a kisebb méretű egyenes záródású szentély helyén új, sokszögzáródású, késő gótikus szentéllyel toldották meg, a hajó szélességével egyezően. Ugyanebben az építési periódusban a hajót beboltozták, és támpillérekkel erősítették meg, s a nyugati homlokzat elé átlós pillérekkel támasztott tornyot építettek. A vízvetők formájának kis eltérése talán két kőfaragó csoport kézjegye, a hajón és tornyon jelentkező típus általános, a szentélyen látható forma csak Derzs, Homoródszentmárton és Bágy támpillérein ismétlődik. Feltételezzük, hogy a diadalív ekkor nyerte csúcsíves nyílását. Míg a szentélyablakok korábbi, a téglaborda formája későbbi időre, a XV. század második felére mutat. Ezt a nagyméretű késő gótikus átépítést a falu közössége éppúgy Bikafalva és Árvátfalva népével közösen végezhette, mint az 1670-es nagy renoválást vagy a későbbi javításokat. Bár a gótikus boltozatok elpusztultak, a helyükre került festett mennyezetekkel a templom a népi díszítőművészet értékes emlékével gazdagodott.

Kápolna emléke

Orbán Balázsnál olvassuk: „A falun alol Kápolna nevű hely van, így neveztetve arról, hogy ottan a katholicus korban kápolna állott, melyet Krisztus mennybemenetele napján búcsújáratokkal látogattak meg.” (Orbán I. 40.) Ma már helyét sem tudjuk meghatározni a helynévanyagban fennmaradt kápolnának

Irodalom

Orbán I. 40. — Gerecze II. 944. — Malonyay II. 74. — Debreczeni 1931. 20— 22. — Balogh I. 1935. 183. — Ştefănescu 1938. 65. — Balogh 19402. 507. — Biró 1941. 102. — Korompay 1942. 230. — Nagy Lajos 1942. 11. — Voit 1942. 120, 128, 135. — Entz 19431. 220, 222. — Enzt 19432. okt. 30. — Kelemen 1944/1977. 50, 54, 66—67, 70, 71, 80, 103, 235, 249, 271. — Juhász 1947. 10, 43, 137. — Darkó 1953. 204. — Vătăşianu 1959. 244. — Sebestyén 1963. 116. — Dávid 1963. 48—19. — Entz 1968. 44, 137. — Tombor 1968. 131. — Dávid 19692. 543, 544, 545. — Varga Árpád— Zepeczaner Jenő: Egy új székelyföldi freskó. Korunk 1975. 11. sz. 876—877. — Dávid László: A felsőboldogfalvi középkori templom falképei. RefSz 1976. 207—214. — Ferenczi 1978. 950. — Dávid László: A felsőboldogfalvi református templom. RefSz Gyülekezeti melléklet 1979. 2. sz. 5.