nyomtat

megoszt

Nyári vándorlások
FERENCZ S. ISTVÁN

TÉLI ELÉGIA

Háborús falura a pernye –
zsibbadt tagjaimra
alászáll a béke.
Kint
a tollúfosztó tél
s a nyugalom
hullatja
pelyheit.
Pihen a föld,
hó alatt az álom,
egy kiköbözött szoba magányával takargatlak
téged:
maradék ifjúságom.

*

Öt istentelen télen dermedt eggyé örömünk,
bánatunk.
Öt ködös december horpasztja mellkasom:
hó-szép melleidnek biztos oltalom.
Öt fehér január sápasztja arcom:
így őrzöm az arcod.
Szemem világát ellopja öt sovány február:
így maradsz meg szépnek.

Öt kemény tél tartott meg.
Öt nehéz télen tartottál magamnak.
Öt szigorú tél hűtött mélyre,
hogy túléljük ezt a szerelmet:
kettőnk halálát
(talán feltámadását?!)

*

Ó hányszor kell még kitagadjalak
a hazugságok paradicsomából...
Hányszor boncolnak még élve
eddigi életem el nem követett bűnei,
hányszor fognak még átvilágítani,
mint röntgensugarak, félelmeim,
hányszor vágja még föl ereim
a sztereotip-magány...?
Hány halált kell még magamba fogadjak,
hány másvilágot kell még kitalálni,
hányszor kell még lemászni
a tiltott gyümölcsű fáról,
hogy emberré váljak,
hogy elmondhassam:

gyűlöllek,
mint a halált,
mert magához menekít,

szeretlek,
mint a szabadságot –
(mit kezdjek vele, mit?)

*

Áldott légy. Áldott legyen az asszonyok között, aki bűneimbe panasz nélkül költözött.

Áldott légy, megáldott légy,
te utolsó kenyér.
Téged fáj, ha simogat e hitszegő tenyér.

Légy áldott, áldott,
emberségem zubogó vére,
felhővonulásos létem égi kéke.
Légy áldott,
ki jósággal fizeted a vámot,
ha kiontják belőlem vér helyett az álmot.
Légy áldott.
Áldott légy.

*

Kő vagy.
Csak ők tudnak mellettem így állni.
Csend vagy.
Visszatértem az tudja így várni.
Láz vagy.
Az hozhat hozzád hasonló titkokat.
Ősz vagy.
Megadással telítődött pillanat.
Árvíz vagy.
Padlásra menekülő asszonysírás, jajgatás.
Magány vagy.
Széthullt család után kiáltó blokklakás.
Háború vagy.
Férj-váró, kedvest-hívó éhes vágy.
Béke vagy.
Halálom fogadó vetett ágy.

Ugrás az oldal tetejére