megoszt

TERRA AUSTRALIS INCOGNITA

Emlékezni

még nem tudhatsz. Ha bejárod
lombosmoha-perceinket, borzongásod
elsimítja hódűnéit a vágynak.
Visszavered, mint hó a napsugarat,
a régi örömöt (utána sírni kezdtél!);
vagy csak a jégtüskét, porhavat repítő szél
horzsolta szembogarad? Még
rádfonódik a szorongás eukaliptusz-gyökere,
irthatatlan,

akár a sóbozót; s a téli tengereken lassan
feltorlódik a lemondások uszadék-
jege: hát minek emlékeznél?

Tervezni már nem tudsz. A jövő
homoksivatag. Ne is próbáld
belevetíteni magad: köves pusztaság, mit
kereshetnél benne hullámtestű álmaiddal?
Ha lesz is ragyogás: hematit
pírja lesz csak, nem a beteljesülésé.
Szárazságtűrő füveké itt hely és jövendő,
nem a kékszeműeké.

De ami most van, ott lüktessen
pórusaidban, fékezze a passzát-
szeleket, állítsa meg
az áradó vizet, legyen zátony,
áthághatatlan

jött-ment hajóknak, tudósoknak:
benned sír, benned éled,
ők csak tudják – te érzed:
szenvedély, Nagy-korallgát.