nyomtat

megoszt

Útkeresés és integráció. Határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek dokumentumai 1989-2000.
BÁRDI NÁNDOR, ÉGER GYÖRGY (szerk.)
V

V. Ausztria

 

1.

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek
Központi Szövetsége

Felhívás

1989 fordulatot hozott Kelet-Közép-Európa népeinek életében. A diktatúrák évtizedei után a II. világháború befejezése óta szovjet uralom alá kényszerített népek saját erejükbõl megtalálták a szabadsághoz és demokráciához vezetõ utat. A világ magyarjait büszkeséggel töltheti el, hogy ebben a folyamatban élen járt Magyarország. Különös jelentõséggel bír ebbõl a szempontból június 16-a, 1956 mártírjainak, az összes kivégzett jelképes, ünnepélyes temetésével, majd ezt követõen a politikai perekben elítéltek rehabilitálása, a Magyar Köztársaság kikiáltása október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján.

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége üdvözli a demokratikus kibontakozást Magyarországon, és rokonszenvét nyilvánítja ki a független pártok és szervezetek iránt, amelyek a pluralizmus és európaiság jegyében felelõsséggel felvállalták a magyar nép jövõjének alakítását.

A tágabb szomszédságban, nevezetesen Csehszlovákiában és Romániában bekövetkezett fordulat két szempontból is reménykeltõ. Nyomatékkal kell említeni Románia népeinek hõsi forradalmát, Tõkés László áldozatvállaló kiállását. Az új helyzetben egyrészt bízni lehet a két államban élõ több mint hárommillió magyar kisebbség sorsának javulásában, abban, hogy a kisebbségi jogok maradéktalan biztosítása segíteni fog a megoldatlan kérdések mielõbbi rendezésében. (És utalni kell a Kárpátalján és Jugoszlávia egyes köztársaságaiban élõ magyar kisebbségekre is.) Másrészt hasonló indíttatású demokratikus mozgalmak a kisebbségi kérdés igazságos rendezésével eloszlathatják az egymással szembeni bizalmatlanságot, és a térség népei külsõ befolyástól mentesen, fenntartás nélkül közeledhetnek egymáshoz. Kelet-Közép-Európa népeinek függetlensége és jövõbeni fejlõdése csakis a kölcsönös megértés és együttmûködés alapján képzelhetõ el. A különbözõ kisebbségek — köztük a magyarok — ezen a téren jelentõs szerepet tölthetnek be.

Sajátos feladat vár a Nyugaton élõ magyarokra. Közvetítõkként — segítõleg természetesen csak akkor tudnak kellõ súllyal fellépni, ha életképes és önállóan cselekvõ szervezetek hálózatával, az egyesületek által választott közös érdekképviselettel, a célkitûzéseket és gyakorlati feladatokat egyeztetõ bizottsággal rendelkeznek. Végzetes hiba lenne éppen most, amikor amerikai—európai távlatokban válik lehetõvé térségünk jövõjének alakítása, a szervezeti élet elsorvasztásával beolvadásra késztetni a nyugaton élõ magyarok, magyar származásúak tíz-, sõt százezreit. A magyarországi és kisebbségi magyarok hathatós támogatásához egyenesen szükség van a nyugati magyarok összefogására. De ki támogassa õket, ha sorjában megszûnnek a szervezetek, fórumok?

Ausztria fekvésénél fogva hagyományosan fontos feladatot vállalt és vállal a most demokratizálódó államok felé. Jelentõs szerep hárul ebben az egyes népcsoportokra, nemzetiségekre — és mivel több államban élnek —, különösen a magyarokra. Már csak ezért is felhívjuk az ausztriai magyarok figyelmét magyarságuk megõrzésére: a nyelv és kultúra ápolására, a tudat erõsítésére, amely kizárólag közösségileg lehetséges. Ne szigetelõdjünk el egymástól, keressük inkább a kapcsolatokat egymással a különbözõ egyesületekben! Emlékeztetünk a nem magyar pasztorációban mûködõ lelkészek, az egyesületektõl távol maradó értelmiségiek felelõsségére. Az egyéni vonalon elért sikerek közösségvállalás híján aligha kamatoztatók az ausztriai magyarok javára.

Most, amikor új korszak elõtt állunk, még nagyobb figyelemmel és törõdéssel kell öveznünk ausztriai életünket. Réges-rég beigazolódott, hogy a rendszeres magyarországi látogatások sem azonosíthatók a magyarság vállalásával. Következményeiben szintén zsákutcát jelent kizárólag a magyarországi támogatásra hagyatkozni, mert ez teljes passzivitásra szoktatja az egyesületeket. A magyar kisebbségek kielégítõ ellátása — globálisan tekintve — mindezen túl elviselhetetlen terheket róna a magyar államra. Saját erõnkbõl, önállóan kell kiépítenünk egyesületeinket, megszervezni mûködésünket, mivel egyedül az osztrák többségi nép elõtt ezzel igazoljuk sajátságos népiségünket, létjogosultságunkat. Az osztrák társadalom részeként kell élnünk magyarságunkat; a kolónia vagy vendégmunkás szinten megrekedve sohasem ereszthetünk gyökeret. Elengedhetetlen az idegenség érzetének a feloldása, a belföldivé válás, mindenekelõtt az ausztriai magyar identitás kialakítása, amelyhez alapul szolgálhat a gazdag ausztriai, bécsi magyar múlt feltárása és tudatosítása.

Fennmaradásunk jogi biztosítása, kellõ anyagi és erkölcsi támogatással egyetemben, az osztrák államra hárul. Emellett csupán szervezett, intézményes keretek között fejthetünk ki a közösségi életet és tudatot erõsítõ tevékenységet. Nem téveszthetjük szem elõl, hogy a szórványban a népiség kifejezõi és megtestesítõi az egyes személyeket tömörítõ, összefogó egyesületek. Magyarságunk megõrzése céljából elengedhetetlen követelmény továbbá a könyvkiadás és a sajtó, mindkettõ a magyarság ápolásának, a közvélemény alakításának fontos tényezõje.

Súlyosan terhel mindnyájunkat az ifjúság magyar nyelvû nevelése, az ifjúsági szervezetek nagymérvû hiánya. A felnövekvõ nemzedékek felzárkózása nélkül a kiöregedés és a teljes felszívódás fenyegeti az ausztriai magyar kisebbséget, teljesen függetlenül attól, hogy az Õrvidéken megtelepedett vagy Ausztria más vidékeire (fõként Bécs és környékén) bevándorolt részeirõl van szó.

A Központi Szövetségnek mint képviselõtestületnek a rendeltetése az ausztriai magyarok érdekeinek szolgálata, ily módon legfõbb célja, hogy lehetõségeihez mérten hozzájáruljon fennmaradásuk biztosításához. Célkitûzéseit természetesen csak akkor és oly mértékben tudja megvalósítani, amilyen mértékben az egyes személyek a közösség tagjaként is igénylik és vállalják magyarságukat. Az ausztriai magyarok jövõje az adott körülmények között sürgõs cselekvésre késztet mindnyájunkat: amíg az egyik oldalon európai távlatokban tájékozódhatunk, a másikon a megszûnés veszélye fenyeget.

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége elmélyült, rendszeres és egybehangolt tevékenységre, fokozott együttmûködésre szólítja fel az egyesületek vezetõit, felelõssége tudatában kér minden magyar származású személyt a közösséghez való felzárkózásra, azért, hogy megváltozott körülmények között helytállhassunk és bizakodva tekinthessünk a következõ évek, évtizedek elé.

Bécs, 1990. január 15.

A vezetõség nevében:

P. Dr. Radnai Tibor elnök

Dr. Deák Ernõ fõtitkár

Bécsi Napló 1990. január—február 1. sz. 2.

2.

Szépfalusi István: Identitászavarok és a kivezetõ út
Javaslat ausztriai összmagyar érdekképviselet létrehozására

Közvetlen elõzmények

Az ausztriai magyar identitástudat címen 1991 márciusában Bécsben kerekasztal-beszélgetésre kértek fel. Expozénkat késõbb Klagenfurtban is vitára bocsátottuk, és 1991. június 2-án Bécsben, a Bornemissza Péter Társaság rendezésében, háromórás, igen élénk eszmecserén tárgyaltuk meg Az ausztriai magyarság útkeresését. Elõzõleg a Bécsi Naplóban 1írásunk már megjelent. Mindhárom alkalom továbbgondolásra, a megbeszélések summázására, újabb találkozók elõkészítésére ösztönzött.

Közvetett elõzmények

Szûrös Mátyás a Magyar Rádiónak 1988 januárjában adott interjújában a "kettõs kötõdést" elsõ ízben terjesztette ki "a Kárpát-medencében élõ magyarság egészére". Ezzel kapcsolatban Ausztriában hivatalosan elõször az Osztrák Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatának Egyháztanácsa foglalt állást 1988. június 27-én, és nyilatkozatát magyarul és németül egyaránt közreadta. Ebbõl részleteket közölt a szombathelyi Életünk.2 Az állásfoglalás háttéranyagának tekinthetõ 1980-ban megjelent tanulmánykötetünk3 és az annak két éve tervezett magyarországi kiadásához A nyolcvanas évek címen írt epilógus4.

1. Téveszmés elgondolások vitatása közben

Andorka Rudolf és Konrád György elõzõ írásunk legvégén közölt megállapításaiból kiindulva, tudatában kell lennünk annak, hogy az ausztriai magyarság számára megoldást ma csupán — a majdani Közép-Európa reményében — a) a többi ausztriai népcsoportra figyelve (egyetlenegynek sincs már kommunista hátországa), b) magyar—magyar kapcsolatokra építve (majdnem valamennyi jelentõsebb szervezett ausztriai magyar közösség élt ezzel a lehetõséggel), c) kelet-közép-európai víziós összefüggésbe ágyazva kereshetünk. Utóbbival kapcsolatban Németh G. Béla megállapítását tartjuk döntõnek: "…Okvetlenül szükséges a múlt tényeinek, értéktényeinek identifikációs, a nemzetinél szélesebb struktúrákban történõ, közösen vállalható tárgyias megítélése, válogatása is. A magyar értelmiség túlnyomó többségében ma nagyon is virulensen él a közös közép-európai identitásba ágyazott nemzeti identitás vágya." Majd mintegy tétele alátámasztásaként is leszögezi: "…mondhatnánk, elsõsorban neki, az értelmiségnek áll lehetõségében a múlt kritikai átvizsgálása, egy közép-európai identitástudat megteremtéséhez.5 Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy Konrád György hasonló gondolatai igen nagy rokonszenvre találtak az osztrák Erhard Buseknél.

1.1. A magyarországi pártpolitikai polarizáció gátlólag hat az ausztriai magyarság egységes identitástudatának létrejöttére. Fordított politikai elõfeltételek mellett ugyanezt tapasztalta 1968-ban, a görög kommunista párt kettészakadása idején az 1948—49-es kelet-európai görög emigráció.6 Sajátosan jelentkezik ez a tünet Ausztria legkeletibb tartományában: az õsi, kis, elsodródott közép-burgenlandi magyar települések eddig csak három vallás és öt osztrák párt hatásának voltak kitéve. Ehhez járul most a hat magyarországi párt javaslatait, véleményét közvetítõ, de majdnem kivétel nélkül még mindig csupán az ancien régime szokásait követõ, azonos módon tájékozódó képviselõinek jelentkezése.

1.2. A magyarsághoz viszonyítva gyengébb osztrák nemzeti identitással rendelkezõ Ausztriában az integrálódás folyamatában meg nem értésre talál(hat) az ausztriai magyar identitástudat létrejötte szükségességének hangsúlyozása.

1.3. Ausztriában, az osztrák társadalomban, a nyolcvanas években alig mutatkozott érdeklõdés a magyar népcsoport iránt. Következésképpen a szervezett magyar közösségek hatása az egyes tartományokban a helyi osztrák szervekre korlátozódott, míg az ún. "õshonos" burgenlandi magyarok szervezete fokozatosan elkülönítette magát az ausztriai összmagyarságtól. Az egyedüli képviseleti elv fenntartásával — ennek részleges fellazítása elsõdlegesen pénzügyi kérdésekben volt észlelhetõ — az 1976. évi kisebbségi törvény hatálybalépése óta, az illetékes osztrák hatóságok ennek az eltávolodásnak ellenében mintha semmit sem tettek volna. Az önazonosság kialakításához szükséges, egészséges és többrétû, a mindennapokban jelentkezõ kölcsönhatás így voltaképpen nem jöhetett létre. A többségi néppel szemben ez a folyamat az ausztriai magyar, elsõsorban családi mikroközösségek megerõsödéséhez vezetett, de haszonélvezõi lettek fõleg az ausztriai magyar egyházi közösségek és részben az egyesületek is.

A beilleszkedés mértékét ebben az évtizedben két elõfeltétel határozta meg: a befogadó társadalom, illetve a többségi nép részérõl megnyilvánuló befogadókészség (hivatalos ügyintézés, munka- és lakótársak, iskolák, szórakozóhelyek stb.), valamint a természetes, mindennapos együttélésre törekvés a bevándorlók részérõl (ellentmondás a gettóképzõdményeknek). Az Ausztriába jött magyarok 1956—57-ben és azt követõen befogadókészségre találtak, míg a nyolcvanas években érkezettek — fõleg a többségi nép hatósági közegei részérõl — tartózkodást, sõt ellenségeskedést tapasztaltak, ami soraikban elzárkózást eredményezett. Ezzel egyidejûleg a többségi nép egyre kevesebb kísérletet tett az új, a más, a másik nemzethez tartozás érzésének támogatására, ami elõfeltétele egy újabb kötõdés kialakításának. A másság megértése, Kerényi Károllyal szólva a bevándorló "olyan-amilyenségének" elfogadása, komolyan vétele nem volt kívánatos. Az asszimilálódás és a beolvasztás volt a kitûzött cél. Ennek ellenére az ausztriai magyarság számára nem kellett módosítanunk a kettõs kötõdésrõl eddig mondottakat, az Európában végbement változások viszont új, "harmadik kötõdés", a közép-európaiság irányában tágították a gondolkodást.

A közép-európai kötõdés feszültségfeloldó. Minden vele ellentétes, asszimilálni akaró nemzetiségi politika "visszahúzó", "reakciós" nacionalizmus, vagyis fejlõdésellenes, feszültségteremtõ.

1.4. Repatriálás. Az ausztriai magyar identitástudat kialakításánál negatív jelenségként számolnunk kell a repatriálással, mégpedig nemcsak fizikai értelemben; az áttelepülés lehetõségének puszta latolgatása is elidegeníthet az ausztriai magyarságtól. Visszatelepülés esetén a "kettõs kötõdés" haszonélvezõje legnagyobbrészt kizárólag Magyarország lesz, következésképpen az Ausztriához fûzõ kötelékek mércéjét elsõdlegesen a magyarországi és egyéni érdek határozza meg.

A repatriálás egyik elsõ jele a magyarországi lakás- vagy telekvétel, illetve egyéb tõkebefektetés. A második világháború után Ausztria felé irányuló magyar nemzetiségû migrációk közül a nyolcvanas években érkezettek soraiban lehet a legjelentõsebb, hiszen õk aránylag rövid ausztriai tartózkodás után politikai döntések nélkül számolhatnak elõnyeivel. Az elmúlt évtizedek kelet-európai migráció számára e jelenség elképzelhetetlen volt.

Felmerülhet a repatriálás a Romániából elszármazott magyarok soraiban is. Náluk döntõ jelentõséggel bír, hogy 1985—86-ban és azt megelõzõen õk nem Ausztriába vagy általában Nyugat-Európába akartak kivándorolni, hanem Magyarországra szerettek volna áttelepülni. Hátráltatta a Nyugat-Európában élõ romániai magyaroknak Romániába történõ hazatelepülését az országukban uralkodó nemzeti türelmetlenség, valamint romániai magyar politikusok tapasztalathiányból kérdéses visszahívó szózata. A "gyáva megfutamodást" aligha szabad szembeállítani a "hõsies kiállás" tudatalatti önvállveregetésével. A cserbenhagyásnak minõsített migráció — az értelmiségiek soraiban is — elriaszt, munkásrétegeket pedig véglegesen visszatart a hazatérés puszta gondolatától is; náluk a repatriálás esélye amúgy is a legcsekélyebb (kivéve a nyelvi antitalentumokat).

1.5. Nem jelent túlzott segítséget a disszimiláció. A gyors érdekváltás felszínes gyökérzetre vall, de a közelmúlt ausztriai népszámlálásánál "szavazat"-emelkedést eredményezhet. A jelenséget a magyarországi vízumkényszer megszûnése, vagyis a liberalizálódás kezdete óta kísérhettük figyelemmel, s az fõleg az 1956—57-es emigráció minden rétegében, azt követõen elsõsorban munkások soraiban, különösen pedig a másodnemzedékhez tartozók köreiben volt jelentõs. Gáll Ernõ megfogalmazásában "az asszimiláció disszimilációba ment át. Az eredeti közösségtõl elidegenedett asszimiláns most azoktól távolodik el és idegenedik el, akiknek a világába megpróbált beolvadni."7

1.5.1. A xenofóbia ellenében a disszimilánsok soraiban különösen a másodnemzedék, valamint a felszínes asszimilánsok váltak különösen harciassá.

Az idegenellenesség a nyolcvanas években országszerte fokozódott, de az újonnan bevándorló magyarok számára különösen Burgenlandban volt fájdalmas, amikor ez az ausztriai magyarok részérõl fogalmazódott meg. Annál is inkább, mert az õshonosság legfõbb hangsúlyozói maguk is egykori betelepülõk, avagy menekültek voltak. (A születési hely köztudottan kizárólag az USA-ban a honosság kritériuma. Amennyiben viszont Burgenlandban a magyarsághoz tartozás elõfeltételének tartják, akkor az Osztrák Szövetségi Köztársaság többi tartományában sem érvényteleníthetõ.)

1.5.2. A "vendégmunkástudat" kialakulása. A disszimilációban egészen szokatlan, az ausztriai magyarok soraiban eddig ismeretlen jelenség. A kelet-európai társadalomváltás és a befogadó osztrák társadalom idegen-, menekült-, illetve 1988—89-es magyarellenessége, esetleg csak általában a külföldiek befogadásával kapcsolatos tartózkodása az integráltakat is disszimilálhatja. Gondolkodásukat, általában "hozzáállásukat", függetlenül állampolgári jogállásuktól (elõzõleg menedékjog vagy elsõ- és másodfokú menedékjogi elutasítás, de munkavállalási engedély vagy igazolvány stb.) még a megszerzett osztrák állampolgárság ellenére is egyfajta "vendégmunkástudat" és magatartás kialakítása felé taszíthatja. Nálunk az ausztriai mivolt kizárólag a gazdasági helyzet stabilizálására korlátozódhat. (A "vendégmunkástudat" fogalmánál nem szabad arra a nómenklatúrára, illetve a fogalom leszûkített értelmezésére gondolnunk, amikor pl. Ausztriában a vendégmunkás elsõdlegesen szerbhorvát vagy török, Svájcban olasz vagy spanyol volt, de nem vendégmunkás Németországban vagy az USA-ban a svájci avagy ma már Ausztriában a magyar sem mindig. Függetlenül attól, hogy "volt" menekült, szerzõdtetett, avagy "behívott" munkavállaló is lett légyen.)

2. Az ausztriai magyar érdekképviselet létrejöttének szükségessége

Meggyõzõdésünk szerint ma Ausztriában kizárólag országos érdekképviselet létrejöttén érdemes fáradozni, minden más elképzelés magyar szempontból minimalizmus, hatalom- vagy pozíciómentés, egyletközpontú gondolkodás, ami megalkuvást, demokratikus államunkban ma elfogadhatatlan "ahogy lehet…, mentsük a menthetõt" elvet jelenthet.

Természetes kiindulópontunk: minden osztrák állampolgár, aki magyarul beszél, és magát magyarnak vallja, az ausztriai magyar, állampolgártársaival alkotmányilag teljesen egyenlõ. Függetlenül attól, hogy 1) az Osztrák Köztársaság területén mely tartományban él; 2) mióta él Ausztriában; 3) honnan érkezve telepedett meg az országban, és 4) mikor, avagy milyen címen lett osztrák állampolgár. Vallási, faji, foglalkozási avagy osztálykülönbözõségekrõl természetesen említést sem teszünk.

Dr. Peter Pernthaler innsbrucki egyetemi tanár a karintiai tartományi kormány megbízásából elkészített jogi szakvéleményében azt írja: "a megvallási elv azt jelenti, hogy a kisebbségi tagság jogi státusa nem a népcsoport tagjainak ismert objektív (pl. nyelv, származás) vagy szubjektív (pl. nemzetiségi tudat) népcsoporttagság ismérvein múlik, hanem egyedül és kizárólag a kisebbségi jogok gyakorlásának szándékán. Az ezen túlmenõ számbavételt, avagy az érintett személytõl a kisebbséghez tartozás bizonyítását megkövetelni egyenesen tiltja a diszkriminációt ellenzõ alkotmányjogi alapelv.8

Az Ausztriában élõ "még-nem-osztrák" állampolgár magyarok választójogi egyenjogúsága az osztrák választójogi törvény módosulása esetén jöhetne számításba, amennyiben a szavazásnál az állampolgárság helyett a lakóhelyi illetékesség, a gazdasági vagy egyéb létérdek (Lebensinteresse) lenne a mérvadó (pl. munkavállalási igazolvánnyal rendelkezõk igen, de vendégmunkások nem).

Az 1976. évi népcsoporttörvény alapján Bécsben, a Kancellári Hivatalban 1979. július 12-én megalakult Burgenlandi Magyar Népcsoporttanács9 sohasem volt az ausztriai összmagyarság képviseleti szerve. Ehhez jogköre,10 de igyekezete sem volt. Tiltotta ezt a Burgenlandra korlátozó népcsoporttörvény, és akadályozta az egyedüli képviseletet valló felfogás, a kizárólag tanácsadói jogkör.

A népcsoporttanács tagjait a törvény értelmében nem demokratikus választással, hanem kinevezéssel delegálják (pártok, egyesületek, egyházak). A magyarok esetében a burgenlandi magyarság képviselete a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületre korlátozódott, vagyis a burgenlandi magyarok társadalma (ha van ilyen?), Penthaler tanulmánya alapján, a karintiai szlovénokhoz hasonlóan nem rendelkezhetett a népcsoportot átfogó, politikai pluralista, autonóm népcsoport érdekképviselettel. A kelet-európai pártállamok korában errõl, az ismert okokból, természetesen szó sem lehetett ("régi" Magyarok Világszövetsége és a vele együttmûködõ ausztriai magyar egyesületek és õket támogató nagykövetség).

Ausztriában a magyar érdekvédelmet ennek ellenére többen ellátták. Annak elfogadása és hatékonysága azonban de jure nem volt biztosítva. De facto érdekvédelmi tevékenységet fejtettek ki az ún. (régi) világszövetségi egyesületek, elsõsorban tartományi szinten (pl. a rendszeresen megrendezett gálaestek alkalmával, tartományi kormánytagok jelenlétében a bécsi magyar nagykövetség és a "régi" Magyarok Világszövetsége küldöttének vagy megbízottjának támogatásával), avagy a Központi Szövetség az 1956. évi szabadságharc 30. évfordulója alkalmával rendezett bécsi ünnepségeken.

Mindezek ellenére a nyolcvanas években a Burgenlandi Magyar Népcsoporttanácsot — a magyarországi közvéleményt folyamatosan félrevezetve — az ausztriai magyarság egyetlen, illetve egyedül törvényes, hivatalos képviselõjeként vitték be a köztudatba. Képviselõinek fellépésébõl, talán elsõsorban a magyar pártállam tömegtájékoztató eszközeinek manipulációja nyomán, mindenképpen erre lehetett következtetni. Ezzel kapcsolatban felelõsség terheli az egyesületi vezetõket magukat is, hiszen a hatvanas, hetvenes, illetve nyolcvanas években olykor maguk is ebben a szellemben nyilatkoztak.

3. Az ausztriai összmagyarság érdekképviseletének létrejötte: mindenki közös érdeke

Az ausztriai magyar érdekképviseleti és független érdekvédelmi szerv képes egyedül az ausztriai összmagyarság kollektív és egyéni kisebbségi jogainak érvényesülését felügyelni. Ezért létrejötte az eddigi, egyetlen tartományra korlátozódó s csupán tanácsadói jogkörrel bíró népcsoporttanács helyett mindenki közös érdeke.

3.1 Érdeke mindenkinek, mert az élet ezt diktálja. A társadalomváltást követõen megszûnt az ausztriai magyar egyesületektõl és egyházaktól való politikai tartózkodás létjogosultsága. Többé már senki sem sugalmazhatja a Magyarországra vagy Romániába történõ szabad utazás engedélyezésének (vízumbiztosítás) érdekében az óvatosságot. Ezzel azonban alig növekedett az ausztriai magyar egyesületek befolyása az ausztriai összmagyarságra, azok rendezvényeit nem látogatják többen, változatlanul azonos személyek jelentek meg több helyütt, és a két nagy egyesületközi munkaközösség tagszervezeteinek programjain változatlanul csekély az átfedés a közönséget illetõen.

A kelet-európai társadalomváltással nagyjából egyidejûleg az egyes csoportok mûködésének hatásfokában lényeges változások következtek be. Kihatással volt erre a tartományi kormányok állampolgársági osztályának liberalizmusa vagy merevsége. A legsajátosabb jelenség ezzel kapcsolatban Burgenlandban volt megfigyelhetõ, ahol egyes osztrák hivatalokban a magyar népcsoporthoz tartozó tisztviselõk lebeszélték "nemzetiség"-társaikat a tartományban maradásról.

Az osztrák társadalomba történõ integrálódás az alábbi gyakorlathoz vezetett: az ausztriai szórványmagyarság mikroközösségekben (4—5 család összejár) éli mindennapi életét, s nem egyesületekben. Az integrálódás elõrehaladásával, a közvetlen kapcsolattartás lehetõségeinek kihasználásával megkezdõdött a "sorok" átrendezõdése, ami létszámeltolódásokhoz vezet. Egyre kevésbé létszükséglet a rendszeres nagyobb magyar közösség, a klubéletet könnyûszerrel helyettesíti a rokonlátogatás, a hétvégi "haza"- vagy otthonlátogatás, a minden szintû szabad kommunikáció. Ebben az összefüggésben az egyesületi taglétszám sokadrendû kérdés. Az utolsó országos adatok 1979-bõl, az ún. "független" egyesületeknél 1985 júniusától állnak rendelkezésre, de ezek az egyesületek részérõl közölt (!) számok. Létrejöttüknek vitatása az érdekképviselet szempontjából lényegtelen, hiszen a szervezõdõ új képviseletet csak szabad, demokratikus, pluralizmust biztosító országos választás útján lehet létrehozni. Akkor kiderül az igazság.

Komoly tényezõ az elöregedés. Ezt az 1981. évi népszámlálás analízise félelmetesen kimutatta a burgenlandi magyaroknál. Az 1991. évi adatok ezt feltehetõen csak igazolhatják, hiszen a nyelvismeretet vizsgáló 1990. májusi mikrocenzus11 további hanyatlást mutatott ki. Annál is inkább, mert a migráció következtében a nyolcvanas években megtelepedettekkel szemben a burgenlandi magyarok részérõl megfogalmazódott tartózkodás az újonnan jöttek elvándorlásához vezetett. A "megmaradtak" az életkori vizsgálatból kimutatható rendet már nem módosíthatják. Megfigyelhetõ az elöregedés az ausztriai magyar lelkészkedõ papság soraiban. Félõ, hogy ha hamarosan nem történik felelõs jövõtervezés, több lelkészi munka "kifut"; elhalálozás vagy nyugdíjazás után az állásokat a többségi népet képviselõ egyházvezetés — rejtett nemzeti türelmetlenségbõl — esetleg nem kívánja betölteni. Elvi okokból is kísért a kiöregedés. (Errõl lásd 3.2.2.)

3.2. Érdeke az egyesületközi munkaközösségeknek. Ausztriában a 80-as években két egyesületközi munkaközösség alakult. Bécsben 1980. február 9-én húsz ausztriai magyar egyesület és intézmény megalakította az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségét. Tagszervezetei száma idõközben 22-re emelkedett. Kéthavonta megjelenõ sajtóorgánum a Bécsi Napló. Válasznak is volt tekinthetõ, hogy 1983 júliusában nyolc ausztriai magyar egyesület tömörülésébõl létrejött az Ausztriai Magyar Független Kultúregyesületek Csúcsszerve. Utóbbinak korabeli nevén a Magyar Népköztársaság Kulturális Intézete (Collegium Hungaricum) adott szállást. Tagszervezetei valamennyien kapcsolatot tartottak a (régi) Magyarok Világszövetségével, s megfigyelõi minõségben csatlakozott hozzájuk a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület.

3.2.1. A kibontakozás keresése elsõrangú érdeke az ún. "függetlenek"-nek, vagyis a (régi) Magyarok Világszövetségével együttmûködõknek. A rendszerváltás következtében a külképviselet részérõl biztosított kiváltságokon (mindmáig egyesületi helyiség, kormánytámogatás stb.) nyilvánvalóan a jövõben osztozniuk kell, s visszaáll majd az 1948 (1950?) elõtti helyzet. Vagyis a szokásjog nem korlátozható a magyarországi pártállam 40 esztendejére. Közösségeik fenntartása az elmaradó magyar kormánytámogatás helyett az osztrák kisebbségvédelmi keretbõl (természetesen az ausztriai összmagyar képviseletet létrehozó választás során szerzett szavazataik arányában és munkavégzésük alapján), valamint belsõ adakozásból lenne kiegyenlíthetõ. Feltehetõen tudomásukra jutott, hogy a magyarországi rendszerváltást követõen tartományi szinten az osztrák hatóságok már nem õket tekintik az ausztriai magyarok reprezentánsainak. A magyarországi szubvenció elmaradása következtében egyes vidéki csoportjaik tevékenységük beszüntetésére kényszerültek.

Érdeke a "függetlenek" munkaközösségéhez "megfigyelõ státussal" tartozó Burgenlandi Magyar Kultúregyesületnek. Eddigi tartományi szinten meglévõ kiváltságos helyzetük az összképviselet létrejöttével nyilvánvalóan megszûnik. Remélhetõleg a bizonyított folyamatos kiöregedés, betegség, álláscserék stb. kellõképpen rugalmassá teszi majd vezetõiket. A múlttal kapcsolatban mindennemû számonkérés, politikai elszámoltatás követelése céltalan lenne, a kívánatos békés, csendes kibontakozást lehetetlenítené. Az országos érdekképviseleti "szervben" Burgenland tartomány területén, természetesen itt is demokratikus, pluralista, többlistás, egyesületi tagságtól független választásokat követõen — feltehetõen — a felsõpulyai és a felsõõri járásokra korlátozódó többségük miatt, törzsközösségükbõl következõen, a késõbbiekben még megfogalmazandó további különállásuk biztosítását kívánatosnak tartjuk.

3.2.2. Érdeke a Központi Szövetségnek. Az érdekképviselet létrejöttének õk lehetnek természetszerûleg a legfõbb haszonélvezõi, hiszen teljes jogú képviselethez juttatja õket (a legutóbbi megfigyelõi státus az 1976. évi törvény korhoz kötött mivoltának következménye). Megszüntethetné az állandó instanciázást (el egészen a közigazgatási bíróságig stb.). Érdekük azért is, mert ellenkezõ esetben azzal lennének gyanúsíthatók, hogy a társadalomváltás után az egyedüli képviseleti jogot a maguk számára szeretnék megszerezni. A társadalomváltást követõen létrejött új magyar kormánypártok számos képviselõje baráti köreik tagja. A tagszervezeteik körében mûködõ számos magyar rk. lelkész(ség) a bizonyítéka annak, hogy a "függetlenek" ellenében a kibontakozás érdekében a bosszú helyett a megértés lesz domináns. Veszélyük: Az ausztriai magyar identitásról a Bécsi Naplóban közölt írásunkhoz fûzött bevezetõ szerkesztõségi megjegyzésükben említették, hogy "azok a célok és feladatok, amelyek megvalósításáért a Központi Szövetség hosszú évek óta egyedül folytatta küzdelmét, az 1956 eszméjéhez hû, demokratikusan gondolkodó magyarság megtartásáért" elv hangoztatása leszûkítheti tevékenységüket az 1956—57-es emigrációra. Ezzel viszont nyugdíjasok asztaltársaságává is válhatnának, de tegyük hozzá azonnal, a fogalomnak országszerte ismert, természetesen pozitív értelmében. A más évszámhoz vagy nemzetiségi vidékhez kötõdõ elszármazottak viszont ez esetben nem érzik otthon magukat köreikben (pl. a "függetlenek" a jugoszláviai vendégmunkások, 1945, 1948, Kádár-korszak, 80-as évek, az erdélyiek — fõleg — munkásrétege [1987—1990]).

Nem lehet érdekük a "hatalomváltás" kikényszerítése, az eddigi gyakorlat visszájára fordítása, ez kellemetlen helyzetbe hozhatná az osztrák hatóságokat.

3.2.3. Érdeke mindazoknak az ausztriai magyar egyesületeknek és intézményeknek, amelyek eddig nem csatlakoztak egyik egyesületközi munkaközösséghez sem. Eddigi passzív egyesületi semlegességük az érdekképviseleten belül aktív semlegességgé változhatna. Várható, hogy õk jelentõs számú "blokk-mentességet" valló ausztriai szórványmagyart tudnának eredményesen megszólaltatni. Képviseletük "listás" alapon képzelhetõ el, az Ausztriában ismert névlista vagy polgári kezdeményezések mintájára (Namensliste, Bürgerinitiative). Példa volt erre ausztriai magyar értelmiségieknek az 1991. évi népszámlálás alkalmával a magyar köznyelv megadására biztató nyilatkozata. Ebben a kategóriában pl. a Vorarlbergi Magyar Egyesületre, a Bornemissza Péter Társaságra, a Magyar Lelkigondozó Szolgálatra, valamint az ausztriai magyar zsidóság képviseletére is gondolunk.

A népszámlálás alkalmával 1991. május 15-én megjelöljük a magyar köznyelvet!

Andorka Rudolf, okl. mérnök, menedzserigazgató, Bécs

Baló Gábor, okl. mérnök, a osztrák Kamara tagja, Bécs—Maria-enzersdorf

Balogh Vince dr., a külföldiek lelkigondozó szolgálatának püspöki elõadója, Linz

Csáky Móric dr., egyetemi tanár, történész, Graz—Bécs

Csoknyai Péter, Mag., kormányfõtanácsos, Eisenstadt—Oberwart

Egyed Illés, anyanyelvi, kiegészítõ-oktatási tanító, Dornbirn

Frischmuth Barbara, írónõ, Bécs

Kerny Géza dr., ausztriai magyar római katolikus fõlelkész, Linz

Kónya Lajos, operaénekes, zenemûvészeti fõiskolai tanár, Graz

Ligeti György, zeneszerzõ, Bécs

Losonczi Andor, fõiskolai nyilvános, rendes tanár, Mozarteum, Salzburg

Magyary-Kossa István dr., az ausztriai magyar evang. lelkigondozó szolgálat elnöke, nõgyógyász, Steyr

Martos Péter, szerkesztõ, osztályvezetõ, Bécs

Nagy Sándor, operaénekes, Volkstheater, Klagenfurt

Radics Éva, karvezetõ, zenemûvészeti fõiskolai tanárnõ, Graz—Oberschützen

Szépfalusi István, Mmag., egyetemi lektor, Bécs

Vass György, SJ., dr., egyetemi nyilvános rendes tanár, dogmatikus, Innsbruck

Végh Sándor dr. h. c., professzor, karmester, Salzburg

Zimics Béla dr., kutatásvezetõ, Graz—Tobelbad

Bécs, 1991. május 11.

3.2.4. Érdeke az egyesületi élettõl tartózkodó, "sehova sem tartozó" hallgató többségnek. Azoknak, akik esetleg "csak" az egyházak istentiszteleti alkalmait vagy pl. a "nagy" bálokat keresték fel. Hallathatnák szavukat, mert nincsenek többé kötve a számukra ismeretlen egyesületi vezetõkhöz, s szavuk — szavazatuk miatt! — érdekes lesz. Ez a kölcsönös érdeklõdés egyéni ausztriai magyar identitástudat-erõsítõ lehet családjukban és ismerõseik körében egyaránt.

3.3. Érdeke az osztrák politikai életnek. Lengyel László említi Az új Európa magyar szemmel címû írásában, hogy "az Európai Közösség egyetlen országa sem támogathat olyan országot, amely nem ismeri el a területén élõ kisebbség kollektív jogait (nem biztosítja a név- és nyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás, a sajtó stb. jogait)."12

Az Ausztriában számításba jövõ népcsoportoknak Bécsben már nincsen többé kommunista külképviselete, sõt — az ellenzékiség idejébõl — még köreikbõl is kerültek ki diplomaták. A kivétel(ek)tõl függetlenül azonban Budapesten múltbeli családi, rokoni vagy elvi okokból többeket — kormány-, miniszteri vagy parlamenti szinten — baráti szálak fûznek az ausztriai magyarokhoz. Ezért az eddig nézetük miatt csak megtûrtek érdekesekké, támogatandókká válhatnak Ausztriában osztrák politikusok számára, nehogy a kettõs kötõdésû osztrák állampolgár ausztriai magyaroknál azok osztrák kötõdése egyre inkább háttérbe szoruljon.

Érdeke a magyarokhoz viszonyítva "gyenge" (Lengyel László) nemzeti identitással rendelkezõ osztrákok ama csoportjának, akik a 80-as években az ausztriai "neo"német, antiszemita és idegenellenes megnyilvánulásokat a magyarokra is kiterjesztették, nehogy ez gátló körülménnyé váljon az európai integrálódás útján (Ausztriai magyarok "külkapcsolatai" Észak- és Nyugat-Európában).

3.4. Érdeke az osztrák kormánynak. Az illetékes osztrák hatóság tevékenységének alapja A népcsoportok jogállása Ausztriában címû, 1976. július 7-i, az osztrák Hivatalos Lapban 396/1976 számmal megjelent szövetségi törvény. Ezzel egyidejûleg köztudott, hogy a nyugat-európai államok állambiztonsági szerveihez hasonlóan, Ausztriában is különös figyelemmel kísérték eddig a (régi) Magyarok Világszövetségéhez tartozó ausztriai egyesületek tevékenységét. Megkönnyítették az osztrák hatósági közegek munkáját azok az ausztriai magyarok, akiket Ausztriában, Magyarországon vagy Romániában kelet-európai hírszerzõk megkíséreltek állandó avagy alkalmi tájékoztató szolgálatra beszervezni, s õk ezt azonnal bejelentették — elsõsorban Ausztriába való visszatérésüket követõen — az osztrák biztonsági szerveknek. (Úgy hírlik, hogy a népcsoporttörvény parlamenti beterjesztésénél Ausztriában számoltak azzal, hogy amíg az Államszerzõdésben expressis verbis megnevezett horvát és szlovén kisebbség erõs kapcsolatot tartott anyanemzetével, addig a bécsi cseh(szlovák)ek és a magyarok általában politikai okokból ezt nem tették. A magyarok tekintetében mindenesetre az ún. "függetlenek" esetében elszámította magát az osztrák politika.) A legfõbb osztrák állami népcsoporthivatalnak azért is érdeke a valós képviselet létrejötte, mert feltehetõen az ausztriai magyar "erõviszonyokról" õk rendelkeztek a leghitelesebb adatokkal. Ezért többé õket nem érhetné az az esetleges megfogalmazódó vád, hogy a divide et impera elv látszatát követték, egyensúlyozva a két egyesületközi munkaközösség között.

Érdeke az osztrák kormánynak azért is, mert Ausztria a kelet-közép-európai államokhoz viszonyítva — 1955-tel kezdõdõleg — az elsõ szabad, független, semleges, parlamentáris demokráciával rendelkezõ állammá vált, amely újból példaértékû nemzetiségi kezdeményezõ lépést tehetne, amint azt az 1991. évi népszámlálás során a kérdõívek kilenc nyelvre történt lefordításával már részben megtette.

Meggyõzõdésünk szerint az ausztriai összmagyarság érdekképviseletének létrehozása a Kancellári Hivatal részérõl a közép-európai "kettõs kötõdés" hivatalos elismerését jelentené. Az identitással foglalkozó, s az utóbbi években hirtelen felduzzadt szakirodalom feltárta, hogy a korunkra oly jellemzõ gyors társadalmi mozgások, a migráció, a mobilitás, a városiasodás folyamata az identitás vonatkozásában is — mind egyéni, mind közösségi síkon — válságtüneteket idézett elõ. A gyökerek iránti fokozódó érdeklõdés, a származástudat erõsödése ellenére felbukkant a "negatív identitás", a társadalom nyújtotta azonosságmodellek elleni lázadás jelensége is. Az identitásvesztés és az új identitásmodellek keresése közötti feszültségben megjelent a kettõs identitás. Ez olyan egyének és csoportok tudatában, magatartásában figyelhetõ meg, akik és amelyek az új környezetükbe való beilleszkedéssel együtt származástudatuk, anyanyelvük ápolásával stb. azt az azonosságot is vállalják, amelybõl õk vagy elõdeik kiszakadtak. A szakirodalom egyébként arra is figyelmeztet, hogy az azonosságtudat kialakulását folyamatként, szakadatlan változásként kell felfognunk. Kettõs identitás köti — véleményünk szerint — a nemzetiségeket is, amennyiben az életkeretüket biztosító ország ügyével és az együttélés, a barátság eszményével való azonosulásuk elválaszthatatlan a legszélesebb értelemben vett hagyományaik, anyanyelvû mûvelõdésük iránti hûségüktõl.13

3.5. Érdeke a magyarországi nemzetiségi politika képviselõinek. Az utódállamok egyikében sem lehet Budapest az ország határain túl magyar kisebbségi politika kezdeményezõje, de támogatója annál inkább. Felszínes tanácsnak tûnik annak szorgalmazása, hogy a két ausztriai magyar egyesületközi munkaközösség egyezzen meg egymással, s ezután tárgyalóképes lesz az ausztriai összmagyarság. Az ilyen vélemény képviselõi elfelejtik, hogy a) a különbözõ egyesületek az ausztriai magyarságnak legfeljebb 10—15%-át képviselik; b) a magyarországi társadalomváltás — a kérdést leegyszerûsítve — nem egyszerûen az egyeztetõ kerekasztal tagjainak egymás közti megegyezésének az eredménye, miért lenne akkor volt "meghosszabbított" karjuk számára ez a követendõ, avagy járandó út.

3.5.1. Az eddigiek során a magyar külképviseleti szervek részérõl a Collegium Hungaricumokban mûködõ vagy székelõ, a "régi" Magyarok Világszövetségével szimpatizáló nyugat-európai magyar egyesületek és intézmények favorizálása a társadalomváltást követõen természetesen megszûnõben van. Ezért az ausztriai magyar összképviselet létrejötte érdeke a bécsi Collegium Hungaricumnak is, mert feloldaná számára az egyesületközi kapcsolatok szövevényes mivoltát.14

3.6. Érdeke a Kárpát-medencében kisebbségi helyzetben élõ magyar nemzetiségeknek is, hiszen ezután lehetõségük nyílna a kapcsolatteremtésre az ausztriai magyarok valóban legitim képviselõivel. Ennek során az is kitudódhatna, hogyan kell értékelniük az elmúlt 40 év "hivatalos" ausztriai magyar, fõleg burgenlandi sajtómegnyilatkozásait.

4. Az ausztriai összmagyarság érdekképviselete létrejöttének jogi körvonalai (a népcsoporttörvény megváltoztatásnak lehetõségei és annak szükségessége)

Az ausztriai összmagyarság érdekképviselete természetesen csak az ausztriai cseh(szlovák), a horvát és a szlovén, illetve esetleg alakulóban lévõ további népcsoportokéhoz hasonlóan alakítható ki. Ezért jelentõs az ausztriai szlovénok alábbiakban ismertetett kezdeményezése.

4.1. Jogpolitikai okok. A karintiai tartományi kormány a karintiai szlovénok tanácsával egyetértésben 1990. július 24-én jogi szakvélemény elkészítésére kérte fel dr. Peter Pernthaler (Innsbruck) egyetemi tanárt. Az Innsbrukcban, 1990. november 7-én kelt tanulmány abból indul ki, hogy "a népcsoport-képviselet jelenlegi formája … az egyesületi, tehát magánjogi képviseleti forma… nem tekinthetõ többé szakszerû összképviseletnek". Hiányos az ausztriai szlovénok reprezentatív, demokratikus, egyértelmûen törvényes, korlátmentes képviselete. Nem érvényesül benne az osztrák társadalomban természetes pluralizmus, a szóban forgó 1976. évi 396. számú népcsoporttörvény "a kormány túlságosan nagy befolyási lehetõségeket biztosít a képviselõk megválasztásában",15 csak tanácsadói szerepre korlátozta mûködésüket, és nem ruházta fel a népcsoporttanácsot a szlovénok képviseleti jogával.

Pernthaler véleménye szerint a kisebbség elõzetes számbeli megállapítása helyett politikai pluralizmus biztosításával kellene létrehozni a karintiai szlovénok "parlamentjét", amelyben azután minden csoport választási arányának megfelelõen képviseltetné magát. Külön gondot okoz az, hogy a népcsoport nem önálló jogi személyiség, csak egyéni (alanyi) joga van elismerve, de nem a kollektív. Vonatkozik ez az osztrák alkotmánybíróságra is, amely az ausztriai kisebbségek kollektív jogát eddig még nem ismerte el. "Ez az állapot ellentmond a modern jogpolitikai elképzeléseknek."16

A karintiai szlovénok nagy szórványhelyzetére való tekintettel a "jogilag kétségtelenül ideális területi autonómiára" aligha gondolhatunk, ellenben a személyi autonómia útja járhatónak tûnik. Ez azzal az elõnnyel is járna, hogy így elkerülhetõ lenne az "önálló (autochton) településterület" körvonalazása, valamint a kisebbséghez tartozó lakosság százalékarányának vitatott kérdése. Ezzel az egyéni, vagyis személyi autonómiával számos ellentét könnyûszerrel feloldódhatna.17

A személyi autonómia bevezetésének alapja az egyéni bevallás lenne. Ez viszont nem azonosítható a kisebbség taglétszámának kérdéses megállapításával, ami nemcsak a szlovénok tiltakozása miatt nem valósulhatott meg eddig, de alkotmányjogilag is lehetetlen, mert a kisebbséghez tartozás megállapítása, illetve ennek igazolásának megkövetelése a diszkrimináció veszélyének fennforgása miatt tilos.18 "Meg kell tehát találnunk azt az utat, ami a szlovén népcsoport-képviselõtestület személyi összetételét »kisebbségszámlálás«, vagyis az »objektív taglétszám« nélkül állapítja meg (mint láttuk, ez alkotmányjogilag lehetetlen), úgy, hogy a kisebbséghez tartozás a megvallás elvén alapul." Fogalmilag ezzel senki sem kényszeríthetõ az etnikum megvallására, ami azt is jelenti, hogy a személyiség alapelvén létrejövõ szlovén össz-szervezet nem függvénye a kisebbség megvallói konkrét számbeli arányának.19

Ennek az elvnek alapján kereste a szakértõi vélemény annak lehetõségét, hogyan lenne egyesíthetõ összképviseleti szervben valamennyi ausztriai szlovén szervezet. Ennek létrejötte s meghatározott idõszakokban történõ újraszervezõdése objektív kisebbségmegállapítás nélkül megfelelhetne az ausztriai szlovénok egészének. Ez a szervezet képviselhetné azután a kisebbség egészét a karintiai tartományi kormány irányában.

A képviselet létrejötténél az Ausztriában gyakori "társadalmi önkormányzat" elvébõl kiindulni, s leginkább a szakmai érdekképviseletek vagy egyéb intézmények mintájára alakulhatna meg. (Vö. egyetemi diákszövetség.) Ennek a képviseletnek feladatkörévé kellene tenni a népcsoport érdekeinek képviseletét állami szervek felé, szövetségi és tartományi szinten egyaránt, jogsegély biztosítását kisebbségi kérdésekben a kisebbség tagjainak, kultúrpolitikai és gazdasági kérdésekben (szubvenciók biztosítása), tárgyalófél lenne, és ezenkívül a népcsoportnak az anyanemzethez fûzõdõ külkapcsolatait is ellátná. Ezen összképviselet létrejöttének elõfeltétele valamennyi ausztriai szlovén csoport közös akarata, a népcsoport közös érdekeinek megfogalmazódása, illetve az ausztriai szlovénoknak választáson alapuló megfelelõ reprezentatív képviselete. Ez lehetõvé tenné a népcsoport tagjainak integrálódását a népcsoport-politikában, biztosítaná a népcsoport fennmaradását, s része lenne az osztrák és nemzetközi társadalmi folyamatok egyaránt dinamikus fejlõdésének.

4.2. A szlovén népcsoport-önkormányzat létrehozása ("törvényes képviselet"). Pernthaler szakvéleményében nagyrészt az önkormányzat létesítésének körülményeivel és annak mûködtetésével foglalkozik.20 Ebben a közjogi szervezetek alkotmányos létrejöttének körvonalait tárgyalja, figyelembe véve az osztrák egyesületi jog és választási törvény számos közismert tényezõjét. Általános alapelvként fogadja el, hogy csak osztrák állampolgársággal rendelkezõ természetes személy rendelkezhet szavazati joggal. Mindennemû megkülönböztetésük természetesen számításba sem jöhet, s nem képezheti tárgyalás alapját, mivel a népcsoporthoz tartozás nem állapítható meg létszámmegvallással, ezért aki magát a népcsoporthoz tartozónak vallja, csupán egyetlen kritériumnak kell megfelelnie: beszélnie, ismernie kell a népcsoport nyelvét. A szlovén önkormányzat létrejötténél — Pernthaler véleménye szerint — abból kell kiindulni, hogy természetszerûleg az összképviselet megválasztásánál csupán egy kisebbség fog szavazni, sõt feltehetõen elsõdlegesen az egyesületekbe szervezettek fognak kandidálni. A megszervezendõ önkormányzat "parlamentjének" létrejöttéhez, az osztrák választási törvénynek megfelelõ elõfeltételek teljesítésével, minden szlovénul beszélõ osztrák állampolgár 100 hasonló társával együtt választási listát adhat le, s így ez a "szervezet" indulhat a népcsoport "parlamentjének" választásán.

Anélkül, hogy részleteiben ismertetnénk a választás lebonyolításának körülményeit, a szakvéleménybõl ezen a helyen csak annyit szükséges rögzítenünk hogy minden ellenõrzött listából egy-egy fõ képviselõje alkotná a közös választóbizottságot. Ennek feladata lenne a listákon kandidálók névsorának — a szükséges adatok közlésével — közös szavazólapra rögzítése. Az így létrejött szavazólapokat azután minden egyes kandidáló szervezet szétküldené a saját tagjainak, barátainak stb. A szavazatot leadó személyek az osztrák választásokon szokásos igazolványok egyikével igazolná személyazonosságát, s a még meghatározandó választóbizottság a szavazók névjegyzékét névvel, lakcímmel elkészítené. A szavazás a magukkal hozott szavazólapok megjelölésével titkosan történne.

Pernthaler véleménye szerint a legegyszerûbb az lenne, ha Karintiában tartományi választások alkalmával minden szavazókörzet valamennyi választóbizottságában lehetne szavazni. Ez esetben külön szavazólista elkészítése szükségtelenné válna, hiszen csupán az általános választói névjegyzéken kellene megjelölni, hogy az illetõ részt vett a népcsoportválasztáson is. A népcsoport-képviselet a jelölõlistán elért szavazatai alapján jönne létre, s ez a "parlament" maga választaná meg a maga szerveit (ellenõrök, elnökség, elnök). A "parlament" létszáma természetesen elõzõleg megállapítandó.

Meggyõzõdésünk szerint a szakvéleményíró nem oldotta meg kellõ módon azt a kérdést, hogyan szavazhatnak azok a karintiai szlovénok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Karintiában, illetve akik nem is élnek Karintiában. Továbbá hogyan kapcsolódhatnak be azok az ausztriai szlovénok, akik nem karintiaiak, s nem is voltak azok (stájerországi szlovénok, Szlovéniából elszármazott osztrák állampolgárságú szlovénok, például Vorarlbergben, Bécsben és Bécs környékén). A kérdés számunkra azért is érdekes, mert az ausztriai magyar érdekképviselet remélt megszervezõdésénél a népcsoport-képviselet nyilvánvalóan nem korlátozódhat egyetlen tartományra, s csak országos, valamennyi tartományt magába foglaló összképviselet létrejöttén érdemes fáradoznunk.

5. Az érdekképviselet létrejöttének néhány akadálya

Az önszervezõdés létrejöttének szükségességét latolgató és gyakorlati megvalósíthatóságának néhány szempontját felvetõ esszészerû tanulmányunk nem tekinthette feladatának az 1976. évi népcsoporttörvény helyébe léphetõ új törvényjavaslat jogi kereteinek felvázolását. Ezért befejezésül pusztán három szempont rögzítésére vállalkozunk.

5.1. Akadály lehet az egyéni érdektelenség. Az Ausztriában élõ magyarok soraiban mindazok, akik a második világháborút követõ harmincöt esztendõben Ausztriában telepedtek le, nem számolhattak kelet-európai társadalomváltással, s a különbözõ években emigráltak közti pártpolitikai ellentétek kedvezõtlenül hatottak az ausztriai magyar identitástudat kialakulására.

A 80-as évek második felében a legfelsõ és tartományi szinten megszûnõ idegenellenesség, a szélsõséges "neo"-ideológiák követõinek fokozatos elszigetelõdése, a magyarok részérõl Ausztriában visszanyert rokonszenv csökkentette az asszimiláció esélyét. A liberalizálódás idõszakában megindult szabad utazás, majd a Magyarországon bekövetkezett társadalomváltás kiváltotta az ausztriai magyarok sorában is az identitástudat megfogalmazódásának igényét. Pontosítani kellett a fogalmakat, anélkül, hogy az ausztriai magyarok jelentõs része ezt gyakorta igényelte volna. A magyarországi kormány politikája következtében az Ausztriában élõ magyarnak nem kellett többé szégyenkeznie az anyanemzet társadalmi berendezkedése miatt, s lehetett Nyugaton nemcsak kimûvelt, de emelt fõvel is magyar.

Az ausztriai összmagyar érdekképviselet létrejötte feltehetõen csökkentené az egyéni érdektelenséget, és az osztrák társadalomhoz hasonlóan zömmel mikroközösségekben (3—5 család) társadalmi életet élõ ausztriai magyarok érdeklõdését — életükben talán elõször — közösségi felelõsségvállalásra ösztönözhetné.

5.2. Akadály lehet a közösségi beidegzõdöttség. Ebben az összefüggésben Erhard Buseknek a budapesti Európa Intézetben a közelmúltban megtartott Európának el kell fogadnia saját sokszínûségét és mások másságát címû elõadására utalunk, mert meggyõzõdésünk, hogy valamennyi ausztriai magyar egyesület és intézmény számára az egyes egyesületeken felülemelkedõ "harmadik — közép-európai — kötõdés" létfontosságú lehet. A "saját sokszínûség és mások mássága" elismerését természetszerûleg az ausztriai magyar csoportoknak egymás közt nemcsak elméletben, hanem a mindennapi életben is el kell fogadniuk. Buseket idézve "ez nem magától értetõdõ, nem is jön létre automatikusan, alaposan meg kell dolgoznunk azért, hogy térségünkben stabilizáljuk az európaiságot, és megértessük Nyugat-Európával: ez a régió is Közép-Európa, s Budapest már nem Kelet-Európa, ahogy ezt ostoba politikusok és újságírók még ma is gyakran szajkózzák. Nekünk az a feladatunk, hogy világossá tegyük: nincs már választóvonal Kelet és Nyugat között; világossá tegyük: Európa oszthatatlan, hogy Európában nincsenek különbözõ fokozatok, nem léteznek különbözõ Európák, csak egyetlen Európa van közös földrajzi fekvéssel és még ennél is közösebb történelemmel… Van egy hamis felfogás is Nyugaton, amely szemére hányja szomszédainak: már megint rossz úton járnak, a túlfûtött nacionalizmus útján. Aki ezt vallja, nem érti meg, hogy a nemzeteknek abban a vákuumban, melyet a szovjet birodalomhoz való tartozás, az állami ideológia teremtett, elõször vissza kell szerezniük saját identitásukat, történelmi tudatukat, azt, hogy nemzetbõl állam lettek… Ennek az (is) a következménye, hogy Európának is el kell ismernie a többiek másságát, különbségét, sokszínûségét."

Az ausztriai magyar közösségek beidegzõdöttségei számára sok megfontolandó rejlik e gondolatokban. Busek — Konrád Györgyöt idézve — elmondja, hogy õ "Közép-Európát garden partynak nevezte, egymástól függõ városok szövevényének; ezek a városok az európai garden party szimbolikus vendégei, találkoznak egymással, beszélgetnek, kicserélik véleményüket, segítenek egymáson, bölcsességük és együttmûködésük közös forrásból fakad. Sok más meghatározás is létezik, mint az a tréfás definíció, miszerint Közép-Európa sajátossága, hogy ott az ajtófélfára vésik Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevét, dunyha alatt alszanak, s a hölgyeknek csak páratlan számú virágot illik átnyújtani… A Confoederatio Helvetica 700. évfordulója példaként szolgálhatna egy Confoederatio Europaeának, lehetõvé tenné, hogy összhangot teremtsünk a legkülönbözõbb tájak és nyelvek, kultúrák, gazdasági körülmények között, nem hagyva figyelmen kívül a demokratikus folyamatok megannyi nehézségét. Ezzel elérkeztem — fejezi be elõadását Busek — a végsõ következtetéshez: az új Európa alapelve a civil társadalom legyen. Olyan társadalmi forma, melynek pillérei a demokrácia, a liberalizmus elismerése, olyan értékrend, amely tagadja a fundamentalizmus minden formáját. Amely a reményre épül, még akkor is, ha tudnunk kell, hogy a remény versenyt fut az idõvel. Nincs sok idõnk; ami van, azt használjuk fel a mi nemzedékünk, a fiatal nemzedékek érdekében.21

Busek gondolatainak ellentmondást kell kiváltania minden ausztriai magyar egyesületi, egyesületközi munkaközösségi és esetleges ausztriai magyar fundamentalista gondolkodás ellenében.

5.3. Akadály lehet a hatósági tartózkodás (víziónélküliség, megszûnést váró taktikázás). Bécsben, 1987. szeptember 20-án a Magyar Lelkigondozó Szolgálat az osztrák kormányhoz is eljuttatott ünnepi nyilatkozatában kérte, hogy "a múlt közös feldolgozása során teremtsünk országunkban olyan légkört, amelyben anyanyelvét bárki, bárhol — a hétköznapokban is — szabadon használhatja és ápolhatja, ezért ne érje õt megszólás; a többnyelvûség az oktatásban elõnynek és ne hátránynak számítson, nehogy nyelvi türelmetlenség és maradi pedagógiai elvek követése miatt károsan lemaradjunk Európa államaitól; a használt nyelvek a gyakorlatban is egyenrangúak, ne csak egyenlõ jogúak legyenek, számítson a többnyelvûség teljesítménynek, ne tehertételnek; a népszámlálási íveken használatos »köznyelv« fogalmát a kiértékelés során ne azonosítsák elõször az »anyanyelv«, majd a »nemzetiség« fogalmával… Úgy véljük, hogy a újabb emberi jogi áramlatokkal elõbb vagy utóbb nekünk is számolni kell, hiszen a folyamatban lévõ tárgyalások eredményeként az egyéni és közösségi jogok kiegészítéseként várható — a vallási, etnikai és kulturális jogok biztosítékaként — a kisebbségi jogok egyezménye…" Azonos nyilatkozat még felkérte az osztrák társadalom számottevõ vezetõit, hogy azok "járuljanak hozzá régi és új fogalmak tisztázódásához, mondjanak ellent nacionalista törekvéseknek, s a természetes integrálódástól ne várjanak el türelmetlenül asszimilálódást. Mert a türelmetlenséggel társuló elutasítás kóros frusztrációhoz vezethet. A frusztráció okozta agresszió vagy depresszió kedvez az identitászavarok, alacsonyabbrendûségi komplexusok, lelkibetegségek kialakulásának. A kisebbségi neurózis zavart kelt a családban, munkahelyen egyaránt. Mert beszûkíti a felnõtt és gyermek alkalmazkodó képességét, csökkenti társadalmi hasznosságát. A siettetett asszimiláció gyógyíthatatlan lelki sebeket okozhat.22

Dr. Francz Vranitzky osztrák kancellár, dr. Alois Mock osztrák külügyminiszter a nyilatkozatra érkezett írásbeli, valamint dr. Erhard Busek akkori bécsi alpolgármester, mai alkancellár szóbeli állásfoglalása ("tartsák meg magyar identitásukat, szükségünk van rá!") reménykeltõ biztatás volt. Megerõsítette ezt 1990. október 15-én dr. Alois Mock külügyminiszter a romániai magyar írók küldöttségét köszöntõ szavaiban, hogy Ausztria a kisebbségi kérdést — a nemzetközi szerzõdések értelmében — nem tekinti egyetlen állam belügyének.

Örömünkre szolgál Ausztriában, hogy a magyarországi kisebbségi politika új fejleményeként — Székely András Bertalan kormányfõtanácsost idézve — "a magyar kormányzat — összefüggésben a társadalomban lezajló demokratizálódási folyamatokkal és az emberi jogok kérdéskörének a nemzetközi politikai életben lezajlott elõtérbe kerülésével — az 1980-as évtized derekától folytat gyakorlati tevékenységében is aktív kisebbségvédelmet. A korábbi alacsony hatásfokú, a valóság tényeit mellõzõ és elkendõzõ, a nemzeti-nemzetiségi érdekeket egy álinternacionalizmusnak alárendelõ kezelési mód helyett a reális folyamatokat feltáró, probléma- és megoldásközpontú, az önazonosságot értékként tételezõ politika bontakozott-bontakozik ki… Magyarország nem tekinti többé a nemzeti kisebbségek kérdését belügynek, tudatosítja anyanemzeti kötelezettségeit és hasonlóképpen támogatja az országon belüli kisebbségeinek a kapcsolatait nyelvnemzeteikkel.23

Az ausztriai összmagyar érdekképviselet létrejötte elé reménységgel tekintünk.

Bécs, 1991. szeptember 20.

Korunk 1991. 11. sz. 1386—1397.

 

Függelék:

Szépfalusi István: Az Ausztriai összmagyar érdekképviselet terve

Vitaindító

1. Az ausztriai összmagyar érdekképviselet létrehozását szorgalmazó tervezetem Bécsben, 1991. szeptember 20-án készült el. Javaslatomat megküldtem az osztrák szövetségi kancellári hivatal alkotmányjogi osztálya kisebbségi hivatalának, a két ausztriai magyar egyesületközi munkaközösség, valamint a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnökének.

1.1. A tervezet 1991. novemberében megjelent a kolozsvári KORUNK-ban24. A "mindenki közös érdeke" címû fejezetet közölte a Budapesti HITEL 1992. április 1-jei száma25.

1.2. A tervezet dr. Peter Pernthaler innsbrucki tanár, nemzetközi jogász "Modell einer autonomen öffentlichen Vertretung der Slowenischen Volksgruppe in Kärnter" címû, a karintiai tartományi kormányzóság megbízásából Innsbruckban, 1990. november 7-én keltezett javaslat figyelembevételével készült. Az ausztriai összmagyar érdekképviselet törvénynovellálás formájában feltehetõen csak az Ausztriában elismert népcsoportok közös fellépésével valósítható meg. Ennek elõfeltétele azok sajátosságainak figyelembevétele, az ausztriai magyarok esetében pedig az ausztriai magyar közösségek között elõzõleg létrejövõ konszenzus.

1.3. A tervezet sajtónyilvánosságától várható, hogy az érdekeltek tudatára ébrednek annak, hogy az ausztriai összmagyar érdekképviselet és a jelen törvényes adottságok figyelembevételével létrejövõ közös magyar népcsoporttanács nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítõ szerzõdés. Jó ügy érdekében többféleképpen nemcsak lehet, de kell is cselekedni.

2. Az 1955. évi Osztrák Államszerzõdés26 és az 1976. évi Népcsoporttörvény 27, valamint annak végrehajtási utasításai a kisebbségvédelmi rendelkezésnél elsõdlegesen a területi elvet veszik figyelembe. Az osztrák parlamenti pártokkal egyetértésben létrejött legutóbbi kormánydöntés alapján rövidesen bécsi cseh és elsõ ízben külön szlovák, országos közös roma és sinti, valamint bécsi és burgenlandi közös magyar népcsoporttanács28 létesül.

2.1. A területi elv pioritása nem oldotta meg a Bécsben élõ burgenlandiak és a Burgenlandban élõ bécsiek helyzetét, ezenkívül nem vette figyelembe a mai Bécs és Alsó-Ausztria történelmi szervezeti egységét (Bécs 1927-is egyben Alsó-Ausztria tartomány székhelye volt és nem alkotott külön tartományt).

2.2. A területi elv pioritása nem oldotta meg a Grazban és általában a Stájerországban élõ magyarok helyzetét, noha bécshez hasonlóan Grazban (1888-tól) is van mindmáig kimutathatóan történelmi magyar közösség. Grazban a magyar közösségi élet elsõsorban Bukaresthez hasonlítható.

2.3. A területi elv pioritása teljességgel megfeledkezik a migráció következtében, már a századfordulót megelõzõen Ausztriában országszerte kialakult szórványmagyarságról, noha Innsbruck, Linz és Salzburg esetében aligha beszélhetünk diaszpóráról.

3. A jelenlegi osztrák népcsoporttörvény a kisebbségek közösségi jogait favorizálja az egyéni kisebbségi jogok ellenében és a területi elv miatt nem tud országos önszervezõdésrõl, következésképpen országos önkormányzatról és nyelvhasználatról. A népcsoporttanácsok köztudottan "tanácsadó" és "támogató", vagyis javaslattevõ jogkörrel rendelkeznek és teljességgel nem alulról szervezõdött képviseleti egységek.

3.1. Kívánatos lenne, ha a magyar parlamentnek benyújtott "A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól" szóló törvényjavaslat elfogadása elõtt, pártközi konszenzus következtében, nagyfokú összhang jöhetne létre, nehogy a kapcsolattartásban, a kisebbségek esetében pártszempontból kialakuló pioritások keletkezzenek.

3.2. Ez a széles körû konszenzus azt eredményezhetné, hogy Magyarországon megszûnne az egyes ausztriai magyar szervezeteknek a pártállam idõszakából ismert favorizálása. Szükség lenne erre az egyes parlamenti pártok kisebbségi kiadványaiban is. Az ausztriai összmagyarság érdekeinek figyelembevétele a realitásoknak megfelelõen kívánatos lenne.

3.3. Az ausztriai összmagyar érdekképviselet tervének megvalósításához nagy segítséget jelentene az ún. magyarországi kisebbségi törvény szellemiségének alkalmazása az ausztriai magyarok helyzetére. A kisebbségenként "csak egy országos" szerv elismerése elõmozdíthatná a jelenleg létezõ egyetlen országos megoldást szorgalmazó javaslatot. Ezután az érdekképviseletet elõkészítõ országos önszervezõ beszélgetés kezdõdhetne.

4. Az ausztriai összmagyar érdekképviselet tervének szorgalmazója szívesen látná, ha a vele foglalkozók fontolóra vennék: "Keressük azt, ami nemzeti, ne csak azt, ami egyleti, építsük azt, ami közös, ne csak azt ami önös. Lássuk azt ami országos, ne csak azt, ami tartományi vagy helyi29.

(A kisebbségi önrendelkezés lehetõségei Kelet-Közép-Európában - a Carrington-dokumentum alapján c. ankéton Tatabányán, 1992. november 2-án elhangzott hozzászólás.)

Tatabánya, 1992. november 2.

Bécsi Napló 1992. november-december, 6. sz. 6.

3.

Történelmi fordulat

A Minisztertanács 1992. június 30-i ülésén — a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület tiltakozása és a burgenlandi tartományi kormányzóság negatív véleményezése ellenére — elhatározta a Magyar Nemzetiségi Tanács tagjainak felemelését a korábbi 8-ról 16 személyre. A Minisztertanács határozatát az Osztrák Nemzetgyûlés illetékes fõbizottsága 1992. július 9-én jóváhagyta. Ennek értelmében ténylegessé vált az osztrák honosságú bécsi magyarok népcsoportkénti elismerése. A határozatot megelõzte a szövetségi kormánynak 1990. december 18-án a Nemzetgyûlésnek benyújtott jelentése az ausztriai népcsoportokról, amely kimondja, hogy a burgenlandi magyarok mellett a Bécsben élõ magyarok az ausztriai magyar népcsoport részének tekinthetõk.

A Kancellári Hivatal Alkotmányügyi Osztálya 1990. április 19-i keltezésû iratában igazolta, hogy az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége az 1976. évi nemzetiségi törvény 4. paragrafus 2. bek. értelmében reprezentatív szervezet, azaz jogosult tagokat jelölni a Magyar Nemzetiségi Tanácsba.

1992 nyarára jórészt megvalósult az, amit a Központi Szövetség alapszabályaiban egyik legfõbb céljaként jelölt meg: a Burgenlandon kívül élõ osztrák honosságú magyarok népcsoportkénti elismertetése.

Szükségesnek mutatkozik megjegyezni, hogy a Központi Szövetség változatlanul az együttmûködés útján jár, és mindent elkövet annak érdekében, hogy a burgenlandi magyarokkal zavartalan kapcsolatokat tarthasson fenn, hiszen a bécsi magyarok népcsoportkénti elismerése csakis az ausztriai magyarok erõsödését, gyarapodását jelenti, ennek biztosít most politikai és jogi keretet a szövetségi kormány határozata.

1992. július—augusztus

Bécsi Napló 1992. július—augusztus, 4. sz. 2.

4.

Megalakult az új Magyar Nemzetiségi Tanács
(franz Vranitzky kancellár megnyitó beszéde)

1993. február 16-án tartotta alakuló ülését a Kancellári Hivatal minisztertanács kis üléstermében a 8-ról 16-ra bõvült és négy évre kinevezett Magyar Nemzetiségi vagy Népcsoporttanács (Beirat für die ungarische Volksgruppe). Ebben a lényegében tanácsadó testületben fele-fele arányban a burgenlandi és bécsi, reprezentatívnak nyilvánított szervezetek, továbbá a pártok és egyházak képviselõi foglalnak helyet. Ezzel a hivatalos aktussal, melynek jelentõségét az ülés elején elnöklõ dr. Franz Vranitzky szövetségi kancellár kellõképpen kidomborította, véglegesedett a burgenlandiak mellett legjelentõsebb csoportosulás, a bécsi és alsó-ausztriai magyarok ugyanazon népcsoportkénti elismerése. A Nemzetiségi Tanácsban mint a magyar népcsoport érdekeit szolgáló intézményben a burgenlandi és bécsi képviselõknek a kölcsönösség és egymásrautaltság szellemében kell együttmûködniük. Ebben rejlik az ausztriai magyarok jövõje. A Népcsoporttanács elnökévé Balika Alfrédet (Unterwart/Alsóõr), helyettesévé Deák Ernõt (Bécs) választották. Dr. Antall József, a magyar kormány miniszterelnöke köszönetét fejezte ki az osztrák kormánynak a Nemzetiségi Tanács megalakulása kapcsán az említett csoportosulás jogi elismeréséért. A Magyar Népcsoporttanács súlyát és feladatait dr. Franz Vranitzky kancellár pontosan kifejtette alább német eredetiken és magyar fordításban közölt megnyitó beszédében.

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Elõször is köszöntöm a magyar népcsoport azon képviselõit, akik a Népcsoporttanács 4., alapító ülése alkalmából jelen vannak. Különösen örülök annak, hogy a több évig tartó tárgyalások után a bécsi magyarságnak sikerült a burgenlandi magyarsággal egyenrangú képviseletet biztosítani. Ennek különösen azért örülök, mert egy Bécs székhellyel mûködõ magyar egyesület elismerése az utóbbi évek során majdnem minden tanácsülésen többé-kevésbé heves viták tárgyát képezte, míg az ügy végül a közigazgatási bíróság elé került. Miután a bíróság nem hozott érdemi döntést, hanem az ügyet, kizárólag eljárási okokból, visszautasította, újra megkezdõdtek a már 1987 óta minisztériumi szinten folyó tárgyalások a kérdés megoldása érdekében.

A tárgyalások, amelyeken az érintett népcsoporti szervezetek mellett többek között dr. Löschnak, Dipl. Ing. Ettl, dr. Neisser és dr. Busek szövetségi miniszterek is részt vettek, végül oda vezettek, hogy Dipl. Ing. Ettl és dr. Busek szövetségi miniszterek pártjaik nevében kijelentették, hogy mindent meg fognak tenni a szövetségi kormánynak a népcsoporttanácsokról szóló rendelet megváltoztatása érdekében, természetesen figyelembe véve a burgenlandi magyarok érdekeit is. Ezen ígéret jogi hátterét a népcsoportokról szóló törvény elsõ paragrafusának második bekezdése képezi: "Népcsoportot képeznek azok az ország területén meghonosodott csoportok, melyek tagjai osztrák állampolgárok, de nem német anyanyelvûek, és egyéni népi kultúrával rendelkeznek". Az uralkodó szemlélet szerint egy csoport akkor tekinthetõ "meghonosodottnak", ha legalább három generáció óta, tehát 90 éve él az ország egy bizonyos területén, és azt a területet hazájának tekinti. Tekintettel azokra a kulturális tevékenységekre, melyek legalább a 20. század kezdete óta tartó folyamatos egyesületi életet igazolnak, a jogi feltételek a bécsi magyarság számára is teljesítettnek tekinthetõk. Ez a Népcsoporttanács összetételét tekintve, a népcsoportokról szóló törvény 4. paragrafusának 2. bekezdése értelmében azt jelenti, hogy bécsi "reprezentatív" népcsoporti szervezeteket is figyelembe kell venni. Azért, hogy a legnagyobb burgenlandi szervezet — a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület, amely mostanáig egyedül volt tagja a tanácsnak — meglévõ képviseleti ereje ne csökkenjen, a tanács tagjainak létszáma megkétszerezõdött.

Mivel az "Ausztriai független magyar egyesületek csúcsszervezete" egy Bécsben székelõ magyar egyesület, írásban közölte, hogy nem igényel képviseletet a Népcsoporttanácsban, a Kancellári Hivatal felszólított egy másik, ugyancsak Bécsben székelõ magyar egyesületet, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségét, hogy jelöljön ki 4 képviselõt.

A Népcsoporttanács létszámának kibõvítésével kapcsolatban különösen azt szeretném kihangsúlyozni, hogy a bécsi magyarság képviselõinek bevonása semmiképp sem jelenti azt, hogy a tanácsban ez idáig egyedüli képviseletként jelenlévõ burgenlandi magyarok érdekei korlátozódnának. Különösen érvényes ez arra az anyagi támogatásra, amelyben a burgenlandi magyar népcsoport részesül. A népcsoportok támogatását kérvényezõ beadványok elintézése meg fog gyorsulni, a Kancellári Hivatal pedig gondoskodni fog a tanács munkájának megfelelõ támogatásról. Ami pedig az elkövetkezõ tanácsülések székhelyét illeti, ezentúl is lehetõség nyílik arra, hogy a tanács Burgenlandban gyûljön össze egy ülésre, például Felsõõrött.

A népcsoporttanácsok egyik feladata olyan fórum létrehozása, amelyben a népcsoport tagjai jogos érdekeiket elõterjeszthetik. Önök, mint e tanács tagjai, a törvények alapján hivatottak arra, hogy tanácsadói legyenek a szövetségi kormánynak, a szövetségi minisztereknek, és amire külön fel szeretném hívni figyelmüket, az illetékes tartományi kormánynak is, amennyiben ettõl felszólítást kapnak. Ez esetben a Népcsoporttanács feladata, hogy az illetõ népcsoport kulturális, szociális és gazdasági összérdekeit védje és képviselje. Ezenkívül olyan jogszabályok kibocsátása elõtt, melyek a népcsoportok érdekeit érintik, ki kell kérni a tanács véleményét is. A tanács továbbá közremûködik a népcsoportok támogatásában is azáltal, hogy az évente elkészítendõ tervezetekben megjelöli a támogatás kívánatos eszközeit. Ezen túlmenõen a Népcsoporttanács tagjai általános javaslatokat is elõterjeszthetnek, melyek a népcsoportok és azok tagjai helyzetének javítását célozzák.

A népcsoporttanácsok létrehozása mögött az a gondolat áll, hogy egy demokratikus államban biztosítani kell azt a lehetõséget, hogy a lakosság azon csoportjai, melyeket külön intézkedések érintenek, megfelelõ módon hozzászólhassanak ezen intézkedések megfogalmazásához. A Magyar Népcsoporttanács kibõvítése nemcsak arra ad lehetõséget, hogy a magyar népcsoport tagjainak gazdasági, szociális és kulturális helyzete — az ausztriai általános helyzetnek megfelelõen — tovább javuljon, hanem arra is, hogy a magyar népcsoport tagjai képviselõik által — ezentúl Bécsben is — aktívan részt vehessenek e folyamat kialakításában.

A szövetségi kormány, mint eddig is, igyekezni fog a népcsoporti képviselõk elképzeléseit a lehetõségekhez képest figyelembe venni, és a népcsoport problémáira jogilag megfelelõ megoldást találni. Úgy érzem, ennél a pontnál meg kell említenem, hogy a Magyar Népcsoporttanács, mely ezennel újraalakul, semmiképp sem jelent újrakezdést, mert a Magyar Népcsoporttanács már 1979 óta mûködik. Ez idõ alatt a népcsoporttanácsok intézménye pozitív gondolatnak bizonyult. Természetesen állandóan reálisan kell látni a helyzetet, hogy felismerhessük, a népcsoport-politika érzékeny területén rövid idõ alatt nem érhetõk el látványos sikerek, számunkra a sok kicsi, de kitartóan megtett lépések útja tûnik helyesnek.

A szövetségi kormány tudatában van annak, hogy sok függ attól, hogy a népcsoport világosan lássa: közös hazánkban, Ausztriában nemcsak a jogi kötelezettségek betartása, hanem elsõsorban a népcsoportok társadalmi elfogadása fontos. A népcsoport-politika legfõbb célja ezen elfogadás elõmozdítása kell legyen.

Emellett azonban mindkét félnek a kisebbség, de a többség gondjait és beállítottságát is figyelembe kell venni. A szükséges kölcsönös bizalom csak úgy érhetõ el, ha a felek állandó kapcsolatban vannak, ha hajlandóak egymást meghallgatni, egymásra odafigyelni. A következõ évtizedek reális céljaként el tudom képzelni, hogy a magyarok, mind a burgenlandiak, mind a bécsiek, a befolyásoltság és a gyámkodás érzése nélkül — mint például a felekezeti kisebbségek — itthon érezhetik magukat Ausztriában.

Bécs, 1993. február 16.

Bécsi Napló 1993. március—április. 2. sz. 3.

5.

A Központi Szövetség vezetõségének állásfoglalása

Horn Gyula miniszterelnök 1994. július 11-én a nyugati magyar szervezeteknek, köztük az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének is megküldte kormányprogramját, pontosabban annak a bevezetõ mellett a kisebbségpolitikai (X. rész) és a kül- és biztonságpolitikai (XIII. rész) fejezeteit, valamint Tabajdi Csaba miniszterelnökségi politikai államtitkár az Országgyûlés Külügyi Bizottságában 1994. július 13-án elhangzott felszólalását. Így a kormányprogramnak csak ezen fejezeteivel kívánunk foglalkozni.

A bevezetõben olvashatjuk, hogy az új kormány a társadalmi feszültségek megszüntetésére törekszik. Fõ céljának tekinti a nemzeti függetlenség megszilárdítását, a parlamentáris demokrácia elmélyítését, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság kiépítését, a határokon túli magyarság támogatását és az európai intézményekhez való csatlakozást.

Az új kormány takarékoskodni kíván a saját kiadásainak felülvizsgálatával, az állami pazarlás megfékezésével és a bürokratikus kiadások megnyirbálásával. Határozott törekvése, hogy Magyarországon megszilárduljon a demokratikus jogállam és tovább fejlõdjön a jogrend.

"Az igazi nemzeti politikát ma is a magyar hagyományoknak megfelelõ polgárosodás és modernizáció jelenti, amely együtt jár a javuló életminõséggel, a kultúra és az oktatás fejlesztésével, a demokrácia kiteljesítésével" — olvashatjuk a kormányprogram bevezetõjében.

Tovább tallózva a bevezetõben a következõ sorokat kívánjuk kiemelni: "A kormány vallja: a múltat nem szabad sem elrejteni, sem elfelejteni, ám sérelmekbõl kiindulva nem lehet az ország gondjaira megoldást találni (…) A kormány a nemzet összefogására törekszik, s nem megosztására."

Ez a kormányprogram többszöri elolvasás után is higgadtnak és mérsékeltnek tûnik. Látszólag tanultak a múltból. Hiányzanak belõle az ideológiai frázisok. Természetesen a keresztény-nemzeti jelzõt is mellõzik. Mindez meggyõzõen hat, de ne felejtsük el, hogy a tanulási periódus oly soká tartott és annyi tragédiát és keserûséget okozott a magyar népnek. Az új kormány a magyar társadalom minden egyes rétegét meg akarja nyerni magának. Kérdés viszont az, hogy a marxista—leninista emlõkön nevelkedett miniszterek mennyire tudják magukat függetleníteni a múltjuktól. Végül is nem a bár józanul hangzó program a fontos, hanem az ebbõl kiinduló tettek. Várjuk az eredményeket.

Kisebbségpolitika

A kormány írásban lefektetett kisebbségpolitikája reálisnak nevezhetõ. Elég az elsõ mondatot idézni: "A kormány a demokrácia egyik legfontosabb fokmérõjének tekinti a kisebbségek társadalmi helyzetét, jogaik védelmét és érvényesítését." Hornék érdemi elõrelépést helyeznek kilátásba a kisebbségi oktatás terén. Csak az nem derül ki a programból, hogy ezt a kitûzött célt miként kívánják elérni. Hiszen a kisebbségi magyar iskolarendszer visszaszorításában mind a románoknak, mind a szlovákoknak évtizedes gyakorlata van.

A kormányprogram az ösztöndíjrendszer szorgalmazását mint fontos tényezõt emeli ki.

Ami viszont az Antall-kormánnyal szemben elõrelépést jelenthet, az a határon túli magyar közösségek anyagi támogatásának kezelése. Az MSZP és SZDSZ koalíciós kormány a kisebbségek anyagi támogatását nem közvetett módon, alapítványokon keresztül, hanem a mindenkori éves költségvetés elõre meghatározott százalékából kívánja biztosítani. Hozzá kell fûzni, hogy az anyagi támogatást a "jelenlegi szinten" szeretnék megõrizni.

Megítélésünk szerint ezt a kormányprogramot két érdembeni javaslattal lehetne kiegészíteni:

1. Vegyes bizottságok (pl. szlovák—magyar, román—magyar) felállítása. Az ilyen jellegû bizottságnak a határesetek felülvizsgálása mellett a felgyûlt feszültségek (pl. a kolozsvári Mátyás-szobor körüli vita) leépítése lehetne a feladata.

2. A mindenkori magyar kormány nemzetközileg garantált védõhatalmi (protektor) szerepének elismertetése, hasonlóan ahhoz, amilyennel Ausztria rendelkezik a dél-tiroli németajkú kisebbség felett.

Természetesen a kormánynak számolnia kell a tárgyaló felek (pl. szerbek vagy románok) történelmükbõl adódó más jellegû mentalitásával. Tapasztalatból tudjuk, hogy sok esetben az ígéretek és tettek között áthidalhatatlan nehézségek támadnak.

A nyugati magyarság számára érthetetlen, hogy rájuk a Horn Gyula vezette kormány mindössze egy mondatban tér ki. Az irányú reményének ad kifejezést, hogy számítanak az alkotó együttmûködésre. Az 1956-os magyar forradalom eszméitõl áthatott nyugati magyarság számára ez a megközelítés kevésnek tûnik. Tartunk attól, hogy a magyar nép utolsó szabadságharcát újra átértékelik.

Kül- és biztonságpolitika

Hornék programjában az Antall-kormány összes célkitûzése megtalálható:

— az ország stabilitásának biztosítása,

— az euroatlanti szervezetekbe való integrálódás,

— a határon túli magyarság politikai segítése stb.

Ellentétben a leváltott kormánnyal, az új kormány kész tárgyalásokat kezdeni Szlovákiával és Romániával alapszerzõdés megkötése érdekében, mely a kölcsönös területi követelésekrõl való lemondást is tartalmazná. Ezzel Magyarország jogilag újra elismerné a trianoni határokat. Ellenértékként a szlovákok és a románok biztosítanák a fennálló határok átjárhatóságát, és az ott élõ magyar kisebbség jogait.

Ha el is fogadjuk azt a történelmi tanulságot, hogy egy ország határai a mindenkori hatalmi politika függvénye, a kormány akkor is olyan politikai "ütõkártyát" ad ki a kezébõl, amiért valószínûleg csak ígéreteket és hitegetéseket kap cserébe.

Nyugtalanító az a tény is, hogy a magyar külintézményekben bizonyos fokú "visszarendezõdés" tapasztalható. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez máris ellentétben áll a meghirdetett programmal, mely a társadalmi feszültségek leépítését vette célba.

Bécs, 1994. augusztus

Bécsi Napló 1994. szeptember—október 5. sz. 3.

6.

Az osztrák népcsoportok II. Felsõõri Nyilatkozata

A roma népcsoport, amelyet a náci-rezsim alatt majdnem kiirtottak, volt a célpontja 1995. február 4-én egy brutális merényletnek. Josef Simon, Erwin Horwath, Karl Horvath és Peter Sarközi azért lettek a halálos merénylet áldozatai, mert romák voltak.

Az ünnepélyes temetésen megjelent politikai döntéshozók beszédeikben hathatós segítséget ígértek a népcsoport képviselõinek. Egy évvel az alattomos merénylet után az ígéretekbõl sajnos még sok kérdés nyitva maradt: a romák továbbra is szociálisan és politikailag hátrányos helyzetben vannak.

Burgenland tartomány és az Osztrák Köztársaság a mai napig elmulasztotta az 1992. február. 11-i, elsõ Felsõõri Nyilatkozat következõ pontjainak megvalósítását:

A romák akarnak dolgozni. Szükségük van azonban megfelelõ munkahelyekre, hogy mint népcsoport megmaradhassanak településeiken.

A romák szeretnének barátságos otthont nyújtani gyermekeiknek. Ezért szükségük van jó állapotban lévõ, emberhez méltó lakásokra.

A roma gyerekek akarnak tanulni. Szükségük van azonban támogatásra és segítségre.

A romák meg akarják tartani nyelvüket. A roma nyelvet figyelembe kell venni a romák településein lévõ óvodákban és iskolákban, hogy ez a nyelv is az osztrák kultúrkincs részévé válhasson.

A romák békés együttélést kívánnak. Az elõítéletek megszüntetése céljából az osztrák iskolákban oktatni kell az osztrák népcsoportok kultúráját és történetét.

A roma népcsoport megtette az elsõ lépéseket a haladás irányába. 1995. szeptember 5-én megalakult a roma népcsoporttanács és kultúrpolitikai munkájukhoz anyagi támogatást is kaptak a romák.

A felsõõri gyilkosság és a levélbomba-merényletek során, melyek népcsoportok tagjainak, bevándorlóknak és ezek osztrák barátainak okoztak komoly sérüléseket és veszélyeztették életüket, a felelõs politikai vezetõk szolidaritásukat fejezték ki és támogatásukról biztosították az érintetteket. A politikai döntéshozók azonban nem tudták az osztrák népcsoportpolitika új oldalról való megközelítését és gyökeres átalakítását megvalósítani.

Az osztrák népcsoportok egyöntetû véleménye szerint, mindegyik osztrák népcsoportot minõségében azonos jogvédelem illeti meg. A népcsoport-törvény novellájának ezért nemcsak "kozmetikai" javítgatásokat kell tartalmaznia, hanem a lakosság többségéhez képest a népcsoportok teljes egyenjogúságát kell megvalósítania. Az osztrák népcsoportok reprezentatív képviseleti szervei az offenzív népcsoportpolitikáról alkotott véleményüket népcsoport-alaptörvényben fogalmazták meg és felhívják a politika felelõsséghordozóit, hogy kezdjenek tárgyalásokat ezekkel a szervekkel.

 

Népcsoport-alaptörvény

A népcsoport-alaptörvény hatályos nemzeti és nemzetközi, kisebbségeket védõ határozatokon alapszik, kiváltképpen az 1867. 12. 21-i Államalapszerzõdésen (RGBL. Nr. 142/1867), a Saint Germain-i Békeszerzõdésen (StGB. Nr. 303/1920), az 1955. május 15-i Államszerzõdés 7. szakaszán (BGBL. Nr. 152/1955), az 1976 július 7-én kelt Népcsoporttörvényen (BGBL. Nr. 396/1976), az 1921. június 7-én kelt Brünni Szerzõdés (BGBL. Nr. 163/1921) és az 1992. 05. 28-án kelt, az Európai Népcsoportok alapvetõ Jogairól szóló Egyezményen. A népcsoport-alaptörvény magában foglal egy idõszerû alapjogkatalógust is.

Kisebbségi iskolák

Az osztrák népcsoportok fõ települései körzeteiben minden ott élõ népcsoportnak joga van anyanyelvi alap- és középfokú oktatásra. Amennyiben erre igény van, ezeken a területeken kívül is. Iskolai elõkészítõk, óvodák és napköziotthonok, továbbá egyéb, iskolához kapcsolódó intézmények esetében a fenti szabályozást megfelelõképpen kell értelmezni.

Hatásmechanizmusok:

a) kétnyelvû oktatás bevezetése a stájeri szlovének számára is.

b) azoknak a népcsoportoknak is biztosítani kell az anyanyelvi oktatást, amelyek az osztrák Államszerzõdés 7. szakaszában nincsenek megemlítve. A megfelelõ végrehajtási szabályokat az érintett népcsoportok bevonásával kell kidolgozni és elfogadni.

c) Népcsoport gimnázium létesítése Bécsben.

A bécsi szlovákok, csehek és magyarok mellett sok burgenlandi horvát és roma is él Bécsben. Ezen népcsoportok fennmaradása érdekében az alapfokú oktatás mellett a középfokú anyanyelvi oktatást is biztosítani kell.

d) Kétnyelvû óvodák létrehozása.

Csak Burgenlandban létezik horvát- ill. magyarnyelvû óvoda. A többi népcsoport esetében nincs kétnyelvû óvodára vonatkozó rendelkezés.

Médiák

A népcsoportoknak és azok tagjainak joguk van saját nyelvükön a nyomtatott sajtóban és audiovizuális médiákban információkat nyilvánosságra hozni, továbbítani, kicserélni, továbbá minden korlátozás nélkül hozzájuthatnak ilyen jellegû információkhoz az államhatáron belül és kívül is.

Kifejezetten azonos jogok illetik meg õket az ORF (Osztrák Rádió-Televízió) és más közszolgálati tömegtájékoztatási intézménnyel való együttmûködésre, továbbá saját nyomtatott sajtóra, audiovizuális médiákra és ezek állami támogatására.

Hatásmechanizmusok:

a) Rádió

A bécsi magyaroknak, cseheknek, szlovákoknak, romáknak és a stájeri szlovéneknek nincs saját rádióadásuk. Ezért minden népcsoport számára elõször egy egyórás anyanyelvi mûsort kell bevezetni. A kísérleti adás után egész napos nemzetiségi mûsort lehetne adni az ausztriai õshonos népcsoportok számára. Ez a megoldás egy közös nemzetiségi programot jelentene a burgenlandi, a bécsi, valamint a stájeri és a karintiai szlovének számára. A regionális rádióadásokról szóló BGBL. Nr. 506/1993-as törvény szerint elõnyben kell részesíteni azokat a frekvencia-igénylõket, akik nemzetiségi nyelven adnak mûsort.

b) Televízió

Rendszeresen csak a karintiai szlovéneknek, a burgenlandi horvátoknak és részben a burgenlandi magyaroknak van anyanyelvükön sugárzott televízióadásuk. Biztosítani kell minden népcsoport számára hetente, egy egyórás mûsort. Egy bizonyos idõ elteltével a mûsoridõt napi egy órára kellene növelni, amennyiben a mûsor szerkesztésében — mint az az a) pontban is szerepel — több népcsoport vesz részt.

c) A sajtó állami támogatásáról rendelkezõ törvény, népcsoportok újságjaira vonatkozó szabályozásának megváltoztatása. Mivel a népcsoportok kiadványai csak egy relatív kis olvasóközönséget érnek el, ezeket az újságokat lehetetlen elõfizetésbõl és a hirdetések bevételeibõl eltartani. Regionális jellegû kötöttsége miatt a törvény egyéb feltételeinek is csak hiányosan felel meg, ezért támogatásuk nem megfelelõ mértékû.

d) Az õshonos ausztriai népcsoportok településein erõsítõberendezéseket kellene felszerelni, hogy az anyaországból sugárzott rádió- és televízióadásokat megfelelõképpen tudják fogni ezeken a területeken.

A népcsoportok képviselete

Mindegyik népcsoportnak joga van egy demokratikus képviseletet választani, amely állami hivatalokkal szemben képviseli és a népcsoport-alaptörvényben valamint nemzetközi egyezményekben a népcsoportnak biztosított kollektív jogokkal él. Ez a képviselet jogosult a népcsoporthoz tartozók individuális jogainak védelmében is fellépni.

A népcsoportok képviselõit az általános, titkos választások alkalmával (pl. tartományi választások) lehet megválasztani. Ezáltal a népcsoportok képviseletének legitimációja egy széles demokratikus bázison nyugodna. A népcsoportképviselet feladata, a népcsoport kollektív jogainak védelme, illetékesség a népcsoportot érintõ kérdésekben és a nemzetiségi önkormányzat mûködtetése. A népcsoportképviseletet vétójog illetné meg a népcsoportot érintõ szövetségi, tartományi és helyi döntések meghozatalánál. Ezekkel a rendelkezésekkel egy modern, használható népcsoportjog alapjait lehetne megteremteni. A népcsoportképviseletet azonban csak abban az esetben kellene létrehozni, amennyiben ezt az érintett népcsoport igényli.

Földrajzi elnevezések

Az osztrák népcsoportok településein németül és az ott élõ népcsoport nyelvén kell a helyi hatóságok és egyéb hatóságok által alkalmazott elnevezéseket és felírásokat feltüntetni. Az osztrák népcsoportok településein kívül esõ területen is németül és az érintett népcsoport nyelvén kell a földrajzi elnevezéseket használni, amennyiben olyan helységekre vonatkozik a megjelölés, amely az illetõ osztrák népcsoport településén található.

Hivatali nyelv

Az osztrák népcsoportok településein meg kell engedni, hogy az érintett népcsoport használhassa nyelvét, mint kiegészítõ hivatali nyelvet, az ottani hatóságoknál és hivatalokban. Ezt a rendelkezést vonatkoztatni kell a közszolgálati testületek és intézmények magángazdasági tevékenységére is.

Az osztrák népcsoportok településein kívül esõ területen is meg kell engedni a népcsoportnyelv használatát, mint kiegészítõ hivatali nyelvet, ha az illetékes hatóság vagy hivatal államigazgatási és igazságszolgáltatási körzete teljesen vagy részben az érintett népcsoport települési körzeteivel egybeesik vagy egy szakigazgatási szerv illetékességi területe a szóbanforgó népcsoport településével esik egybe, vagy egy hatóság, mint fellebbviteli hatóság illetékes egy ügyben, amelyet elsõfokon egy olyan hatóság bírált el, amelynél a népcsoport nyelve, mint kiegészítõ hivatali nyelv megengedett.

Egyesülések jogorvoslati joga

Egyesüléseknek, melyek alapszabályuk szerint népcsoportérdekeket képviselnek és jogosultak a népcsoporttanácsba ill. választott népcsoport grémiumokba tagokat vagy képviselõjelölteket delegálni, továbbá választott népcsoportképviseleteknek jogukban áll közjogi bíróságnál panaszt indítani, amennyiben népcsoport érdekek és jogok sérelmének gyanúja merül fel (egyesülések jogorvoslati joga).

Továbbá elkerülhetetlen a népcsoporttanácsok intézményének újraszabályozása és a népcsoportok állami támogatásának gyakorlati kivitelezésére vonatkozó rendelkezések kiegészítõ szabályozása.

Népcsoportmandátum a törvényhozó testületekben

Az Osztrák Népcsoportok Központja a nemzetiségi politikát illetõen a konszenzuális politika elvét támogatja és követeli, hogy a törvényhozó testületekben képviselõi helyeket biztosítsanak a népcsoportok számára. Az Osztrák Népcsoportok Központja támogatja további képviselõi mandátumok biztosítását a tartományi gyûlésekben, melyek a népcsoportok által egy második szavazattal, vagy rendkívüli, személyre szóló szavazattal választhatók.

Szomszédos országokhoz való viszony és európai népcsoportpolitika

a) A szomszédos Horvát, Szlovén, Szlovák, Cseh és Magyar Köztársasággal az osztrák népcsoportok és a szomszédos országokban élõ német anyanyelvû nemzetiségek védelme érdekében bilaterális szerzõdések megkötésére van szükség.

A bilaterális szerzõdések alapjául a jelenleg hatályos jogi normák szolgálnak, melyeket az érintett népcsoportok bevonásával, dinamikusan tovább kell fejleszteni.

b) Ausztria és a népcsoportok anyaországa között bilaterális, kulturális egyezményeket kell kötni, melynek nyomán az aláíró államok között élénk kulturális együttmûködés valósulhat meg. Az egyezmény kidolgozásába az érintett népcsoportokat is be kell vonni.

A népcsoportokkal egyetértésben kidolgozott, megfelelõ megoldás alapján elvárjuk az osztrák kormánytól, de különösen a kancellártól és a külügyminisztertõl, hogy a II. Maastrichti Tanácskozás keretében európai módon hozzanak létre egy átfogó jellegû, összeurópai, kodifikált népcsoporttörvényt, valamint teremtsék meg egy az európai népcsoport ügyekben illetékes választott bíróság létrehozásának lehetõségét.

Az osztrák népcsoportok felhívják az osztrák parlamenti pártokat, hogy az 1995. február 28-i és az 1995. március 1-i, az Osztrák Népcsoportok Központja és a parlamenti frakciók közötti megállapodások értelmében alapítsanak interfrakcionális munkacsoportokat. Ez az interfrakcionális munkacsoport, az osztrák népcsoportokkal együttmûködve, teremtse meg a Népcsoport-alaptörvény és a II. Felsõõri Nyilatkozat megvalósításának lehetõségét.

A Karintiai Szlovének Tanácsa

Burgenlandi Horvátok Kultúregyesülete

Ausztriai Csehek és Szlovákok Kisebbségi Tanácsa

Burgenlandi Magyarok Kultúregyesülete

Romák Egyesülete

Stajeri Artikel VII-Kultúregyesület

Ausztriai Romák Kultúregyesülete

Burgenlandi Magyarok Bécsi Kultúregyesülete

Osztrák—Szlovák Kultúregyesület

Az Ausztriai Népcsoportok Központjának vezetõségi- és kuratóriumi gyûlésén hozott határozat szerint.

Felsõõr/Erbate/Borta/Oberwart 1996. január 16.

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 99/2881.

 

7.

A Magyar Népcsoporttanács nyilatkozata
a háború befejezésének 50., ill. az államszerzõdés
40. évfordulójára

Hitler-Németország 1945. május 8-i kapitulációjával véget ért Európában a II. világháború. 1955. május 15-én aláírták az osztrák államszerzõdést. Attól a ténytõl függetlenül, hogy az ötven évvel ezelõtti eseményekkel kapcsolatosan gyakran szokás felszabadulásról beszélni, Leopold Figi csak tíz évvel késõbb hirdette ki: "Ausztria szabad!" Habár a háború vége választóvonalat jelent, a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelemben mégsem szabad záróaktusnak tekinteni. Sokkal inkább kezdet volt abban a tekintetben, hogy az osztrák önazonosságot meg kellett szabadítani a nemzeti szocializmus terhétõl, és újból ki kellett alakítani. A II. világháború utáni évek, évtizedek az újjáépítés munkájával teltek el, és ez az újjáépítés nem csupán anyagi természetû, hanem szellemi töltetû is volt. Ebbõl a munkából a népi hovatartozástól függetlenül valamennyi osztrák kivette a részét, nem utolsósorban azon kisebbségek tagjai, akiket üldöztek, sõt a megsemmisítés veszélye fenyegetett.

A mai Ausztria ilyetén közös munka eredménye, amellyel minden állampolgár azonosíthatja magát. Ha mármost felszabadulásról beszélünk, azt is szem elõtt kell tartani, hogy ez mindenfajta kirekesztéstõl való mentességet is jelent. Az osztrák önazonosság valamennyi népcsoportot magába foglalja, akiknek itt van hazájuk és ezt a hazát magukénak is vallják. Az európai egyesülés útján ezt az önazonosságot mint a sokszínûség integrációját tovább kell fejleszteni. Ha meggondoljuk ugyanis, hogy az osztrák nemzetiségi törvény húsz évvel az államszerzõdés után született meg, világossá válik, hogy az újjáépítés évtizedeket vett igénybe, és még ma is tart.

A háború befejezésére és az államszerzõdésre való emlékezés nem sekélyesedhet hangzatos szólamokká, amelyek a jelen problémáiról elterelik a figyelmet. A gaztettekbõl való okulást maradéktalanul a mindennapi együttélés gyakorlatába kell átültetni, ugyanis itt mutatkozik meg, hogy mennyire sikerül az etnikai pluralizmust mint fontos osztrák teljesítményt példaértékûvé avatni Európában. Az elszigetelõdés, elkülönülés és a kirekesztésre való hajlam növekvõ jelei arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad elzárkózni ezen jelenségek elõl. Ezek ugyanis lényegében kihívást, feladatot jelentenek az összefogásra, az egyediség és önállóság feladása nélkül. Ez pedig felzárkózást igényel: egymás kölcsönös vállalását a jövõ közös alakítása érdekében. Ilyen távlatokban megvan a biztos helyük a népcsoportoknak, ugyanis a homogenizálás, egységesítés vagy a beolvasztás bármely válfaja fennmaradásukban veszélyeztetné õket, ami által viszont a többségi nép is veszítene lényegébõl és életerejébõl.

A nemzetiségi politika alkalmazásakor a kisebbségeket ezért oly módon is támogatni kell, hogy életüket a közvélemény az egész társadalom szerves részeként ismerje és fogadja el. Mindamellett az oktatás és a tömegtájékoztatás terén még nagyon sok feladat vár megoldásra. A többségi nép és a kisebbségek számára ott kezdõdik a jövõ, ahol a kisebbségi lét elnyeri természetességét.

Bécs, 1995. május 24.

(Felolvasásra került a Magyar Népcsoporttanács 1995. május 24-i ülésén)

Bécsi Napló 1995. május—június, 3. sz. 1.

8.

Ünnepélyes nyilatkozat

Lám gyenge és törékeny az egynyelvû és egyerkölcsû ország.
(István király Intelmei)

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 1996. március 2-án megtartott rendes évi közgyûlésén az idei kettõs jubileum — Ausztria említésének 1000., a magyar honfoglalás 1100. évfordulója — alkalmából az alábbi ünnepélyes nyilatkozatot foglalta határozatba:

1. A köztársaság területén élõ magyar származású osztrák állampolgárok minden fenntartás nélkül és teljes lojalitással az Osztrák Köztársasághoz tartozónak vallják magukat. Ausztria nem csupán az õshonos, hanem a bevándorolt magyaroknak is hazája; mivel azonban egyúttal a magyar nép részét is alkotják, kettõs identitással rendelkeznek.

Az 1956-os magyarországi népfelkelés leverését követõ menekülthullámra emlékezve köszönet illeti Ausztriát az akkor bizonyított szolidaritásáért és azért, hogy több ezer magyar új hazára lelt Ausztriában.

2. Mind Magyarország, mind pedig Ausztria mint államalakulatok több nép és népcsoport integrációja révén jöttek létre. Õk mindannyian politikailag, gazdaságilag és kulturálisan történelmi teljesítményeket vittek véghez Európáért.

3. Térségünk jövõjéért mindkét ország népei akkor tesznek a legtöbbet, ha megõrzik a közös történelmi gyökerekbõl táplálkozó interetnikus és multikulturális sokféleségüket.

4. Közép-Európa jövõjének alakításában az egyes népcsoportoknak is megvan a hivatásuk, amit csak akkor tudnak betölteni, ha identitásukban erõsödnek, nyelvi-kulturális fejlõdésükben hatékony támogatásban részesülnek.

5. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az osztrák népcsoport-politika modell jellege nagyobb hatásfokon állandóan bizonyságot és megerõsítést nyerjen.

6. A Központi Szövetség a régiók Európája elvét vallja, ahol az egyes népek és népcsoportok az államhatároktól függetlenül szabadon fejlõdhetnek a demokratikus pluralizmus szellemében, az egymással szembeni tisztelet és megértés alapján.

7. A népek és népcsoportok szabad fejlõdésének szellemében a Központi Szövetség nyelvek és kultúrák közti közvetítõként fejti ki tevékenységét.

8. A Központi Szövetség követeli, hogy a bécsi magyarok népcsoportkénti elismerése után valamennyi osztrák állampolgárságú, magyar nyelvû személy hasonló elbírálásban részesüljön, azaz a magyar népcsoport tagjává válhasson.

9. A magyar népcsoport fennmaradása érdekében az oktatás és mûvelõdés terén azonnali hatályú intézkedésekre van szükség.

10. A népcsoportok nyelvének a többségi nyelvvel szembeni egyenértéke megköveteli, hogy — különösen az Osztrák Rádióban, Televízióban saját adások kiépítésével — nyíltan és hatásosabban jussanak szóhoz az egyes népcsoportok a tömegtájékoztatásban, a magyar nyelv érvényesülése a magyar népcsoport nagyságához mérten Burgenlandban nem kielégítõ, másutt Ausztriában egyáltalán nem létezik.

Bécs, 1996. március 2.

Bécsi Napló 1996. március—április, 2. sz. 2.

9.

Bonyodalmak a Magyar Népcsoport Tanács kinevezése körül

(Sajtóközlemény)

Az ausztriai népcsoportok körül egész sor olyan jelenség figyelhetõ meg az utóbbi idõben, ami nyugtalanságra ad okot. Egyrészt növekvõ közöny, másrészt nyílt gyámkodási szándék ütötte fel a fejét. A legkirívóbb példaként említhetõ, hogy a Magyar Népcsoport Tanácsba erõnek erejével (volt?) kommunistát jelöltek. Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége minden tõle telhetõ lépést megtett ennek megakadáolyzására. Mivel az illetékes szervek szándékuk megváltoztatásának eddig semmi jelét nem adták, a Központi Szövetség szükségesnek tartja a fejleményekrõl tájékoztatni a közvéleményt.

Még élesen emlékezetünkben van: a roma népcsoportnak az Oberwart/felsõõri gaztettet kellett elszenvednie ahhoz, hogy tudomást vegyenek létérõl. Hatására egyszeriben népszerûnek tûnt, a bekapcsolt felvevõgépek elõtt kinyilvánítani a részvétet és az együttérzést, mintha ez egyúttal a törõdést is kifejezésre jutatta volna. Ezzel szemben a politikai mindennapok más képet mutatnak: 1996-ban az "1000 éves Ausztria" jegyében a népcsoportokra is gondoltak ugyan, aminek eredményeként "történelmi terv" született arról, hogy az egyes Népcsoport Tanácsok elnökeibõl ún. tanácskozási testületet (Khol-Kostelka tervezet) hoznak létre. A magasröptû terv azonban elsikkadt, ugyanis nem volt mögötte kellõ komoly szándék. Helyette az egyes népcsoportok jószándékú képviselõi nagy keservesen "Memorandumba" nyesegették elképzeléseiket, amit 1997. június 24-én nyújtottak át Mag. Viktor Klima szövetségi kancellárnak és Dr. Heinz Fischernek, az Osztrák Parlament elnökének. Az eddigi hallgatásból arra lehet következtetni, ennek sem lesz semmi eredménye, hanem szépen feledésbe merül.

A Népcsoport Tanácsokra vonatkozóan az utóbbi idõben feltünt, hogy egymás után jár le megbízatási idejük, anélkül, hogy a Kancellári Hivatal a törvény értelmében — idõben gondoskodna új tanácsos kinevezésérõl. Érthetetlen módon a népcsoport ügyek kezelésében sajnálatos változások figyelhetõk meg. A leglátványosabb, mi több, legfelháborítóbb dolgok a Magyar Népcsoport Tanács új kinevezése körül mutatkoznak. Mindenekelõtt alig van elfogadható magyarázat arra, hogy több mint egy éve még mindig nem nevezték ki az új tanácsot (aminek múlt év február 26-val lejárt megbízatási ideje). Csak az említett idõpontot követõen mintegy három hónapra rá érkezett levél a Kancellári Hivataltól azzal a jelzéssel, hogy a számításba jövõ testületek ejtsék meg a jelöléseket a tanácsba. A bécsi magyarokat illetõen a Központi Szövetség idõben eleget tett a felkérésnek és — mint a kancellári hivatal elõirányozta — négy képviselõt jelölt az új tanácsba, csakhogy ezzel még nem történt semmi különös. A vezetõség érdeklõdésére a Kancelári Hivatal illetékes megbízottja végül múlt év novemberében csupán sejtette, hogy az új tanács összetételében változásokra kerülhet sor. Mire közelebbrõl kitudódott, mi rejlik emögött, már-már lehetetlennek tûnt bármi lépést tenni megakadályozására. Szinte hihetetlen, de a Központi Szövetséget azzal szándékoznak következetes kommunistaellenes magatartásáért eddigi teljesítményei mellõzésével "megbüntetni", hogy kész tények elé állítva megvonnak tõle egy helyet a tanácsban, Demokrácia és Európa-politika — úgy látszik — mit sem számít az illetékes szerveknél akkor, amikor nagyon is meg kellene fontolni elhatározásaikat ill. jobban utána kellene nézniük, tulajdonképpen mire is megy a játék, egyáltalán helyesen járnak-e el szándékaik kivitelezésében. A Központi Szövetség tiltakozására, óvására legfeljebb és a legjobb esetben udvarias kitéréssel válaszolnak, ugyanakkor nyilvánvalóvá válik, hogy eleve eltökélt szándékkal szemben mit sem számítanak az érvek.

Valóban hihetetlen, de ez a tényállás: volt (?) kommunisták kerülnek elõ a süllyesztõbõl és minden óvás ellenére helyet akarnak nekik biztosítani a tanácsban. Pontosabban az ún. Független magyar Kultúregyesületek Csúcsszervezetérõl van szó, amely valójában nem fejtett ki tevékenységet, éppen ezért teljesítményeket sem tud felmutatni. a "hét kövér esztendõ" után, amikor kitartotta õket a kommunista Magyarország most ki kell költözniük a Collegium Hungaricum-ból, mivel felújítják az épületet, ami egyébként a magyar állam tulajdonát képezi. Csoportosulások, amelyek korábban "magyar kolóniának" tekintették magukat, hirtelenében azt kezdik magukról állítani, hogy õshonosok Ausztriában. Igyekezetükre mi sem jellemzõbb, minthogy csak a Kancellári Hivatal pozitív jelzésére, mindamellett az alapszabályukban lefektetett három év helyett négy és fél év elteltével, múlt év november 19-én választottak új vezetõséget, mert csak így nyújthatták be jelölési szándékukat.

A csoportosulás képviseletével az Osztrák Kommunista Párt (volt?) tagját és Bécs II. kerületi ifjúsági csoportvezetõjét bízták meg, aki egyébként németajkú osztrákként nem tagja a magyar népcsoportnak. Ennek megfelelõen soha nem foglalkozott népcsoport ügyekkel. Az átlagpolgár számára rejtély marad, hogyan sikerült neki befolyásos támogatókat találnia. Ebben az összefüggésben legfeljebb gúnyként fogható fel a Kancellári Hivatal azon nyilatkozata, az illetõ felvétele a Népcsoport Tanácsba az egész magyar népcsoport érdekében történik.

Amennyiben végleges döntés születik errõl, akkor az egyértelmûen visszafejlõdést jelent a szövetségi kormány eddigi népcsoport politikájában, ugyanis nyilvánvalóvá válik az, hogy a népcsoportokat egyrészt egyáltalán nem veszik komolyan, másrészt és ez önmagában véve sokkal súlyosabb, egyes politikusoknak — a jelek szerint — nyugtalanságot okoz, ha egyetértést tapasztalnak. Legalábbis így fogható fel, hogy akár kitalálnak jelölteket, akiket aztán kellõ protekcióval beemelhetnek a tanácsba, akik aztán gondoskodnak kellõ feszültségrõl, egyenetlenségrõl és civódásról. Annak ismeretében, mi minden fûzõdik a "reális szocializmushoz" nem utolsósorban Magyaroszágon, egészen természetes, hogy a legtöbb ausztriai magyar határozottan elutasítja a kommunizmus valamennyi megnyilvánulását. Ezért felháborítóan sértõnek fogható fel, ha a Központi Szövetség hátrányára olyan személyt akarnak bevinni a tanácsba, aki politikai hovatartozása révén a sötét múltra emlékeztet. Az ausztriai magyarok számára érthetõ módon nagy csalódást okoz ez a nagyfokú cinizmus. A népcsoport politika ilyenfajta alkalmazását határozottan visszautasítják. A Központi Szövetség vezetõsége úgy határozott, hogy tiltakozása jeléül mindaddig nem vesz részt a Népcsoport Tanács ülésein, amíg a felelõsök belátják, hogy ilyen meggondolatlan döntésekkel nem csupán a magyar népcsoportnak, de egyúttal az egész népcsoport politikában nagyméretû károkat okoznak.

(Az eredetileg németül megfogalmazott sajtónyilatkozat magyar nyelvû változata.)

1998. március—április

Bécsi Napló 1998. március—április, 2. sz. 1.

10.

Ausztriai Magyar Egyházközség
kisebbségiként elismerést kért

— Beiktatták az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar lelkigondozó Szolgálatának az 1998—2004-es idõszakra megválasztott Egyháztanácsát.

Bécsben, 1998. április 26-án, ünnepi istentiszteletet tartott a bécsi és a budapesti evangélikus püspök. Az alakuló ülésen Ünnepi Nyilatkozatot fogadott el az új országos Egyháztanács, amelyet az alábbiakban teljes terjedelemben közlünk.

Ünnepi nyilatkozat

Az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálatának (ezentúl Magyar Lelkigondozó Szolgálat) az 1998—2004-es idõszakra megválasztott Egyháztanácsa (hivatalos német nevén: Ausschuss /bizottság/), beiktatása alkalmából, a magyar államiság 1100 éves, Ausztria neve elsõ elõfordulásának pedig 1000 esztendõs jubileuma után, Isten iránti hálával gondol az elmúlt idõszakra és a mai nap reggeli igéjébe veti bizalmát: "Vesd az Úrra terhedet, és õ gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz." (Zsolt 55,23)[CL1]; s így

— fordul köszönettel híveihez és barátaihoz, valamint az állami felelõsséget hordozó országos és tartományi vezetõkhöz, továbbá

— kérõ szóval az ausztriai és a magyarországi egyházak országos elnökségéhez.

1. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— az országos szórványban élõ híveinek és barátainak segítõkész megértése nélkül, dologi kiadásai közegyházi fedezetének 1973. január 1-én történt megszüntetését követõen nem tudta volna szolgálatát fenntartani, azt növekvõ támogatásuk nélkül a mai keretben kiépíteni, így jövõjét biztosítani. Amikor egyházunk ma a lelkészi állások létjogosultságát gazdaságilag is felméri, megelégedéssel mondhatjuk, híveink és barátaink — negyedszázada — önkéntes adományaikkal mellettünk állnak. Ezért ma, a családlátogatások kapcsán megismerve demográfiai adataikat, bizalommal tekintünk jövõ szolgálatunk legalább emberöltõnyi idõszaka elé, mert meggyözõdésünk, kisebbségi helyzetben csak a gazdaságilag függetlenülõ népcsoportok életképesek.

2. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— hálával emlékezik arra, hogy osztrák kormányunk 1988. május 9-én elfogadta a Magyarországról érkezõk menedékjogi kérelmét és ezt a gyakorlatot tovább két esztendõvel meghosszabbította a romániai, három esztendõvel pedig a vajdasági magyarokra vonatkozóan.

Mindazok, akik Ausztriában maradtak, nem felejtik el, hogy a nyolcvanas években a magyar nyelvterület egészérõl érkezõk érdekében megfogalmazott ausztriai magyar integrációs javaslatunkat az irányunkban mindig megértõ Dr. Erhard Busek, akkori bécsi alpolgármester vezette küldöttségtõl, Dr. Franz Löschnak belügyminiszter 1989. február 23-án átvette és annak gyakorlati megvalósulását nem akadályozta. Amikor ma ezért neki és munkatársaimnak köszönetet mondunk, egyúttal megemlékezünk azokról a tartományfõnökökrõl is — Dr. Helmut Zilk, Dr. Josef Ratzenböck, Dr. Erwin Pröll, Dr. Josef Krainer valamint Dr. Christoph Leitl helyettes tartományfõnök —, akik kérésünket felkarolva messzemenõen segítségünkre voltak a beilleszkedésben.

— Köszönjük, hogy ebben a munkában, amelynek szóvívõi lehettünk, együttmûködhettünk Ft. Dr. Balogh Vincével (Linz), az ausztriai Katolikus Püspökkari Konferencia korabeli nemzeti igazgatójával. Köszönjük Dr. Walter Geppert korabeli szociális és munkaügyi miniszternek javaslatunk megértõ támogatását, elfogadását és megvalósítását.

A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— ezzel a javaslatával szívesen vállalta fel a közvetítést a más nemzetiségûek érdekében is azok ausztriai integrálódásának elõmozdítására.

3. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— vallja, hogy az ausztriai magyarság — r. Rudolf Kirschläger volt köztársasági elnök hozzánk intézett szavait idézve — az osztrák táradalom "egészének része" (1981. november 6.),

— meggyõzödése, hogy az ausztriai magyarság — a népcsoport munkája keretében, azon kívül, avagy annak peremén —, közép-európai kettõs kötõdése révén, következetesen támogatta és a jövõben is támogatni fogja Magyarország mielõbbi európai csatlakozását.

A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— köszönettel nyugtázza az osztrák nép széleskörû rokonszenvét Magyarország európai uniós csatlakozási törekvéseivel kapcsolatban, amint azt napjainkban az ún. "Eurobarometer"-közvéleménykutatás is igazolta,

— bízik benne, hogy ma az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 50. évében, azok az osztrák személyiségek, akik Közép-Európa politikai és társadalmi életében jelentõs szerepet töltenek be, tekintettel közös jövõnkre, távlatos gondolkodásukkal fölülemelkednek a századunkban oly sok feszültséget kiváltó szûkkeblû párt- vagy térségi politikán.

4. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— tisztelettel köszönti az újraválasztott Dr. Thomas Klestil köztársasági elnök urat; köszöni az Európai Unió kibõvítését szorgalmazó, igenlõ állásfoglalásait, valamint az ausztriai népcsoportok jelentõségét értékelõ megállapítását, miszerint "azok hagyományai gazdagítják az osztrák sokszínûséget."

5. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— kéri osztrák kormányunkat és egyházunkat támogassa a már meglévõ és jól mûködõ vallási és kulturális intézményeinket,

— megállapítja, hogy országos szerkezeti felépítésének és mûködtetésének az aktív lelkigondozó munka az alapja. Ennek elemei a csoportok kialakítása és felépítése, a csoportok által kitûzött célok energiamozgósító hatása, a csoporttagok sikerélménye az eredményes tevékenység kapcsán, a közösségek önértékelésének javítása és ezáltal a jó beilleszkedés az osztrák társadalomba, Ausztria egész területén. Ennek az egyházi szolgálatnak, természetesen másodlagosan, oktatási, nevelési, dialógiai, szociális és kulturális vetületei is vannak,

— rendkívüli országos szórvány lelkigondozásából új modell született, mely a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala az Egyházak szerepvállalása a nemzeti kisebbségek közösségépítésében címû közép-európai konferenciáján is elismerést nyert (1997. április 21—22.).

— A mai Ausztriában teljes egyenlõség kialakulását reméljük. A félelmet és szorongást oldó, meleg emberi közösséget biztosító egyházi intézményünkhöz változatlanul ragaszkodunk. Megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy a külföldi munkavállalók egyenjogú elbírálása terén a közelmúltban részleges eredmény született a végszükséglet elhárítására nyújtott segély (Notstandshilfe) kötelezõ folyósításával.

6. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— természetesnek tartja, hogy ausztriai egyházunk reformátori elvei alapján támogatja az anyanyelvi igehirdetést, valamint tekintettel országunknak az Európai Unióban vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeire, az elkövetkezõ négy éven belül nyugdíjazással megüresedõ egyetlen országos fõhivatású magyar szórvány-lelkészi állását fõhivatású magyar anyanyelvû lelkésszel tölti be,

— hivatkozással a Nemzeti Kisebbségek Védelmének Keretegyezményére (Strasbourg, 1995. február 1.), amit az osztrák miniszterelnökség magyar népcsoporttanácsa a Keretegyezmény ausztriai zárónyilatkozatával egyetemben véleményezett, kinyilvánítja, hogy ezentúl az egyházban kezeljék kisebbségiként (1. szakasz 3. cikk 1—2. pont; 2. szakasz, 5. cikk, 2. pont, 7—8. cikk, 17. cikk, 1. pont) különös tekintettel a Keretegyezményben megfogalmazott preambulumra, amely megállapítja, hogy "egy plurális és valóban demokratikus társadalomnak nemcsak tiszteletben kell tartania minden, nemzeti kisebbséghez tartozó személy etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitását, de megfelelõ feltételeket is kell teremteni számára, hogy kifejezhesse, megõrizhesse és fejleszthesse ezt az identitást."

7. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— köszönettel nyugtázza a Magyarországi Evangélikus Egyház 1997. június 6-án hatályba lépett új egyházi alkotmányában az 1. törvénycikk 7. paragrafusát, amelynek értelmében kérheti, hogy az Ausztriai Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálata, az ausztráliai, az argentinai, a braziliai, a venezuelai, Amerikai Egyesült Államok-beli, a kanadai, az angliai, a németországi, a nemrég Észtországgal és Finnországgal kibõvült skandináviai és a svájci magyar evangélikus gyülekezetekhez, illetve lelkészi hivatalokhoz hasonlóan, a magyar nyelvhasználatban élhessen a "gyülekezet" (a németben istentiszteleti gyülekezet), az "Egyháztanács" (a németben bizottság) és a "felügyelõ" (a németben elnök) kifejezéssel, ahogyan az Evangélikus Világszövetség tagegyházaiban — Ausztriát kivéve — magyar gyülekezeteink körében természetes.

7.1. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— egyetért a 25 éves évforduló alkalmával 1987. szeptember 20-án, valamint a 30 éves fennállásakor 1992. április 5-én tett ünnepi nyilatkozatával. Utóbbinak német nyelvû szövegezésében a "presbitérium" szót "bizottságra" (Ausschuss) változtatja.

8. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— tisztelettel és hittestvéri szeretettel köszönti megalakulása alkalmából a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatát,

— szívesen venné, ha ausztriai egyháza és a Külföldön Élõ Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközössége erre a kezdeményezésre felfigyelne,

— megerõsíti kapcsolatát testvérgyülekezetével, a Budapest, Deák téri egyházközösséggel és annak presbitériumával,

— baráti együttmûködést kezdeményez a budapesti Német Gyülekezet és a bécsi Magyar Istentiszteleti gyülekezet között, és elõbbi presbitériumát bécsi látogatásra meghívja.

9. A Magyar Lelkigondozó Szolgálat

— kéri az ausztriai Evangélikus Egyházfõtanácsot, hogy a hozzá szolgálati úton beterjesztett jelen Ünnepi Nyilatkozatát továbbítsa az osztrák kormányhoz.

Bécs, 1998. április 26.

Bécsi Napló 1999. március—április, 2. sz. 2.

11.

Nyugtalanság az ausztriai magyar népcsoport körében

Ausztriai magyar egyesületek és szervezetek központi szövetsége

(A Központi Szövetség saját jelentése) Több mint kétévi szünet után, 1999. március 25-én alakult meg újra a Szövetségi Kancellári Hivatalban a magyar népcsoport tanácsadó testülete. A hosszas szünet legfõbb oka a "Csúcsszervezet", a "Collegium Hungaricum"-ban — a Magyar Köztársaság bécsi kulturális intézetében — székhellyel bíró, egykor kommunista orientációjú egyesületek koordinációs szervezete, valamint az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége közötti ellentét volt. Ez utóbbi számára a "Csúcsszervezet" egyesületeinek bejelentett igénye a tanácsadó testületben egy mandátum elvesztését jelentette (addig négy hellyel rendelkeztek). A Szövetségi Kancellári Hivatal a vitatható érvek ellenére a Munkásegyesület (a "Csúcsszervezet" tagja) által jelölt hölgyet támogatta, akit ennek alapján Viktor Klima szövetségi kancellár a tanácsadó testületbe ki is nevezett. A Központi Szövetség mindezt figyelmen kívül hagyva hajlandónak mutatkozott a tanácsadó testület munkájában továbbra is részt venni, ám ugyanakkor tiltakozott az õt igazságtalanul ért megrövidítés miatt, s jelezte, hogy ez ellen lépéseket fog tenni (lásd melléklet).

Az alakuló ülésen a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület jelöltjét, Oberpullendorf (Felsõpulya) város polgármesterét, Ernst Kulmannt választották elnökké, az elnökhelyettes pedig a Központi Szövetség jelöltje, egyben elnöke, dr. Deák Ernõ (Bécs) lett. A több mint négy órán át tartó alakuló ülésen több, a tanácsadói testület feladataira vonatkozó kérdést érintettek, s igen komoly aggodalom támadt a Szövetségi Kancellári Hivatal által 1999-re az egész, — statisztikailag — 20 000 fõs magyar népcsoportnak elõirányzott 3,8 millió schillinges költségvetéssel szemben. Mivel a Szövetségi Kancellári Hivatalban a népcsoport képviselõinek értésére adták, hogy magasabb összegû támogatással nem számolhatnak, így a képviselõk úgy egyeztek meg, hogy az összeget 50—50%-ban felosztják Burgenland, valamint Bécs és a többi szövetségi tartomány között. A kérdésre, hogy a támogatás összegét ki állapítja meg és milyen kritériumok alapján osztják azt szét a különbözõ népcsoportok között, a jelenlévõk nem kaptak konkrét választ.

Bécs, 1999. március 27.

A Központi Szövetség megbízásából:

Melléklet: Tiltakozó jegyzék

Tiltakozás a magyar népcsoport tanácsadó testületének összetétele ellen

Elõzetes megjegyzés

A bécsi magyaroknak a magyar népcsoport részenkénti elismerése során, amit a magyar Központi Szövetség kezdeményezett, 1992-ben a tanácsadó testület taglétszámát nyolcról tizenhatra emelték föl. Ennek megfelelõen az 1993—97-es periódusban az 1976-os népcsoport-törvény értelmében a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület és a Magyar Egyesületek Központi Szövetsége egyaránt 4—4 tagot delegált a tanácsadó testületbe. A periódus lejárta után a Szövetségi Kancellári Hivatal 1997. május 14-i levelében ismét felkérte a Központi Szövetséget, hogy négy személyt jelöljön az újra felállítandó tanácsadó testületbe, ami 1997. május 24-én írásos formában meg is történt. A Szövetségi Kancellári Hivatal ugyanezen év novemberében jelezte, hogy egy közelebbrõl meg nem nevezett szervezet a testületben való részvételre igényt jelentett be. A Szövetségi Kancellári Hivatalban folytatott elsõ megbeszélésen (1998. január 12.) világossá vált, hogy a Központi Szövetségnek egy mandátumról le kell mondania; alternatív lehetõségek nincsenek. Az ezt követõ megbeszéléseken és vitákon a Központi Szövetség igyekezett álláspontját érvekkel alátámasztva ismertetni, ám ezeket nem vették figyelembe. Noha a parlamentben úgy tûnt, hogy a pártok megegyeznek az addigi status quo fenntartásában, a Szövetségi Kancellári Hivatal jogi eljárást kezdeményezett, amelyet a minisztertanács elé terjesztettek. A Központi Szövetség számára kedvezõtlen döntés ez év február 23-án született, azaz a Szövetség egy mandátumát megvonták.

A nagygyûlés határozata

Az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 1999. március 20-i nagygyûlésén az alábbi határozatot egyhangúan elfogadta, ugyanakkor a vezetõséget a határozat végrehajtásával megbízta:

1. A magyar népcsoport tanácsadó testületének a Központi Szövetség számára hátrányos összetétele elleni írásos tiltakozás megfogalmazása

2. Az ügyben a médián keresztül a közvélemény tájékoztatása

3. A Közigazgatási Bíróságon panasz benyújtása

A fenti határozat megerõsíti a Magyar Egyesületek Központi Szövetségének elnökségét eddigi tevékenységében, az immár több mint egy éve gyakorolt nyomással szembeni ellenállásában, s abban, hogy az önkényes döntéssel elõállt helyzettel mindaddig ne békéljen meg, ameddig a hátrányos helyzetet megnyugtató megoldással nem rendezik, azaz addig, amíg a Központi Szövetség a tanácsadó testületben ismét négy hellyel nem rendelkezik.

A tanácsadó testület: hatalmi-politikai eszköz

A minisztertanács február 23-i döntését egy jogi procedúra elõzte meg, amelyben a tárgyilagosan megalapozott érveket figyelmen kívül hagyva hoztak a Központi Szövetségre nézve hátrányos döntést. A döntést tiltakozás nélkül tudomásul venni szervilizmus volna, egy nyilvánvalóan prejudikált eljárás nem tekinthetõ sem elfogadhatónak, sem pedig jogosnak.

A magyar népcsoport tanácsadó testületének jelenlegi összetétele jogilag és politikailag, illetve népcsoport-politikailag egyaránt veszélyes perspektívát mutató problémákat vet fel. A Szövetségi Kancellári Hivatalban mûködõ népcsoport-ügyosztály eljárása a reprezentativitás és az erõegyensúly alapvetõ kérdésének tisztázásában a pártatlanság mellõzésére enged következtetni: a közvetlen értékelések helyett kétségbe vonható kijelentésekre támaszkodtak, a "Csúcsszervezet" csoportosulásainak minden érvelését elfogadták, ugyanakkor a Központi Szövetség ellenvetéseit figyelmen kívül hagyták, illetve az érvelések szelektív interpretációja révén azokat részben a szemben álló fél javára írták.

Mivel a népcsoportok tanácsadó testületeinek létrehozása nem demokratikus választások útján történik, e kényes kérdésben legalábbis az érintett népcsoportok szervezetei közötti konszenzus megteremésére kellene törekedni, amint az 1993-ban meg is történt. Olyan eljárás volt ez, ami a burgenlandi és bécsi magyarok bizonyítottan harmonikus együttmûködéséhez vezetett.

Az elmúlt évben folytatott ún. tapogatózó beszélgetések célja végül is az volt, hogy a Központi Szövetséget egy bizonyos eleve elhatározott szándékról meggyõzzék. E fáradozások sikertelensége után a Szövetségi Kancellári Hivatal a megfélemlítés, a felõrlés és a rágalmazás taktikáját alkalmazta, ugyanakkor a támogatás csökkentése és az összeg kései átutalása révén nyomást gyakorolt, amellyel akadályozta a folyamatos érdemi munkát.

Diktátumával a Szövetségi Kancellári Hivatal a magyar csoportosulások és érdekek közötti kapcsolatokat oly mértékben megmérgezte, hogy kérdésesnek tûnik: az ily módon felszított ellentét és bizalomhiány mikor és hogyan számolható fel. A népcsoport tagjainak szemszögébõl nézve megütközéssel kell megállapítanunk, hogy a döntés kizárólag az amúgy is kritikus idõszakot megélõ magyar népcsoport széthullásának folyamatát szolgálhatja.

Az 1997 óta tapasztaltak alapján adódik a következtetés, hogy a népcsoportok tanácsadó testületeit — amelyek eleve csak tanácsadói funkciókkal bírnak —, anélkül, hogy a népcsoportok valódi érdekeit bárki is figyelembe venné és a demokratikus játékszabályokkal bárki is törõdne, tetszés szerint használhatják hatalmi-politikai eszközökként. A kritikai megjegyzéseket akadékoskodásnak és ellenséges magatartásnak nyilvánítják, adminisztratív eszközökkel küzdenek ellenük, vagy legalábbis rágalmakkal illetik. A financiális függõség következményeként a népcsoportok állami gyámság alá kerülnek, s ezáltal kibontakozásuk irányíthatóvá, illetve megbéníthatóvá válhat.

A magyar népcsoport problémái iránti teljes érzéketlenség vezetett ahhoz a téves döntéshez, amelyben egy olyan csoportosulást nyilvánítottak reprezentatívnak, amelyik még mindig a magyar állam kulturális intézetének épületében van otthon, amelyik a népcsoport érdekében semmiféle önálló munkával nem volt képes szolgálni, amelynek politikai múltjától és világnézeti beállítottságától az Ausztriában élõ magyarok jóval több mint 90 százaléka idegenkedik; amelynek politikai és világnézeti álláspontja az 1976-os népcsoport-törvény értelmében egyáltalán nem jelentõs, hanem egyértelmûen marginális.

Kiállás a demokratikus sokszínûség elve mellett

A Magyar Egyesületek Központi Szövetsége fennállása óta folyamatosan bizonyította az Osztrák Köztársasággal szembeni lojalitását, és következetesen kiállt az osztrák modell mellett. Ezért érzi különösen fontos kötelességének, hogy a politikai döntések esetében elõforduló torzulásokra felhívja a figyelmet, különösen akkor, amikor azok jogi csomagolásban téves következtetésekhez vezetnek. A népcsoportok szabad kibontakozását elõsegítõ demokratikus intézkedések támogatása mindig is legfontosabb céljai közé tartozott, ezért lépett fel a múltban, és lép fel ma is a Központi Szövetség Ausztria etnikai sokszínûsége, eme európai örökség ugyanakkor a jövõ számára fontos megbízatás mellett.

Bécs, 1999. március 25.

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 99/2881.

12.

Memorandum

(A népcsoportjogokról)

Az európai integrációs folyamat teljes lendülettel halad. Ausztria mint az EU tagállama, tevékeny részese ezen folyamatnak. Ennek nemcsak a társadalmi biztonság és a gazdaság növekedésének megtartása és kiszélesítése a cél, hanem a béke erõsítése és a különbözõ nemzetiségû, nyelvû, vallású és kultúrájú emberek közötti építõ együttélés elõfeltétele. Az európai integráció csak akkor sikerülhet, ha ennek az Európának nyelvi-kulturális sokszínûsége is védve lesz, függetlenül attól, hogy egy nyelvet több millióan, vagy csak néhányan beszélnek.

Ausztriának gazdag nyelvi és kulturális hagyománya van. A törvényesen elismert népcsoportok által kifejezésre is jut ez a történelmileg megalapozott osztrák sokszínûség. A feladat tehát ezt a hagyományt egy nagyobb Európában gyümölcsöztetni.

Ebben a népcsoportvédelemnek külön szerepe van.

Az európai integráció keretében az Európa Tanács vállalta azt a feladatot, hogy az európai népcsoport- és kisebbségvédelem mércéit kialakítsa.

Az 1995. február 7-i Európai Keretkonvenció a Kisebbségek Jogairól, melyet Ausztria 1998-ban törvénybe iktatott, egy kötelezõ nemzetközi jogszabály.

Továbbá Ausztria már 1992-ben aláírta az Európai Tanács által kidolgozott Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, azonban ezt mind ez ideig nem emelte törvényerõre.

Ebbõl a két okmányból az osztrák népcsoportpolitika számára tevékenységre sürgetõ igény adódik.

• A kisebbségek jogairól szóló európai Keretkonverció országon belüli

bevezetése, illetve átültetése az osztrák népcsoport-törvényhozásba.

• Az 1992. november 5-i Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának azonnali törvénybe iktatása az összes Ausztriában elismert népcsoport számára.

• Az osztrák népcsoportjog újrarendszerezése, különös tekintettel az õshonos népcsoportok alkotmányjogilag egyenlõvé tételére.

• Az osztrák népcsoportok összes õshonos településkörzeteiben az 1955-ös osztrák Államszerzõdésben vállalt kétnyelvû helyrajzi táblák felállítása.

• Kétnyelvû oktatási rendszer megteremtése és támogatása az osztrák népcsoportok számára az óvodától az érettségiig, beleértve az ehhez szükséges tanító-, nevelõ-, és óvodai személyzet kiképzését. Ezen kétnyelvû oktatási intézmények vezetõinek az illetõ népcsoport nyelvén nyert képesítéssel is rendelkezniük kell.

• Kétnyelvûség megvalósítása a közigazgatásban (nyomtatványok, ügyintézõk).

• Anyanyelvi televizíós és rádióadások bevezetése és kiépítése az ORF keretén belül.

• Anyanyelvû privát rádiómûsorok és az osztrák népcsoportok sajtójának anyagi biztosítása.

• A népcsoporttámogatás lényeges növelése különösen a kisebb népcsoportok számára, kötelezõ irányvonalak lefektetése a népcsoporttámogatás terén a népcsoport-képviselõk bevonásával.

Bécs, 1999. szeptember 14.

A fenti óhajok és követelések mögött a következõ egyesületek és szervezetek állnak: Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége 14 tagszervezettel, Bécsi munkacsoport népcsoportkérdésekben — Népcsoportintézet, Burgenlandi — horvát Kultúregyesület Bécs, Burganlandi Magyar Kultúregyesület, Cseh és Szlovák Népcsoport Kisebbségi Tanácsa Ausztriában, Emberi Jogok Osztrák Ligája, Horvát Értelmiségi Klub, Horvát Kultúr- és dokumentációs Központ, Horvát Kultúregyesület Burgenlandban, Karintiai Szlovének Tanácsa, Osztrák Népcsoport-Központ, Romano Centro, Szlovén Szervezetek Központi Szövetsége, VII-es Cikkely Kultúregyesület Stájerország.

 

Bécsi Napló 1999. szeptember—október, 5. sz. 1—2.

 

 

 

1 Szépfalusi István: Az ausztriai magyar identitás néhány kérdésérõl. A magyarsághoz tartozás a mai Ausztriában a népszámlálás idején. Bécsi Napló 1991. május—június. XII. évf. 3. 1., 8.

2 Életünk. 1988. 12.

3 Szépfalusi István: Lássátok, halljátok egymást. Mai magyarok Ausztriában. Bern, 1980. 408.

4 Elsõközlések: Kortárs, 1990.; 11. Lelkipásztor. 1990. 7—8.; Magyar Nemzet. 1990. július 17.; Magyar—magyar egyházi kapcsolatok: Hazánk és a diaszpórák. Magyar Nemzet. 1989. dec. 8.; Ua: Bécsi Napló. 1990. 1.

5 Németh G. Béla: Mozgó stabilitás vagy múltba meredt statikusság. Új Írás. 1984. 12. Idézi Gáll Ernõ: Kelet-európai írástudók és a nemzeti-nemzetiségi törekvések. Bp., 1987. 355. Vö. még Váradi Júlia: Közép-európaiság mint metafora. New York-i beszélgetés Susan Sontaggal. Élet és Irodalom. 1988. 40.; Márkus Béla: Írástudók Kelet-Európában. Kritika. 1988. 9.

6 Szidiropulosz Archimédes: Ithaka partjai. (A kisebbségi lét dimenziói. ) Bp., 1990. 122.

7 Gáll E.: I. m. 324.

8 Dr. Peter Pernthaler: Modell einer autonomen öffentlichen Vertretung der Slowenischen Voksgruppe in Kärnten. Rechtsgutachten. Innsbruck, 1990—11—07. 40. (18. 1. )

9 Ludwig Szeberényi: Die ungarische Voksgruppe im Burgenland und ihr Voksgruppenbeirat. wien. 1986. 51. (39. 1. )

10 Die rechtliche Stellung der Volksgruppen in Österreich. Wien, 1977. 111.

11 Fassmann, H., Münz, R., Oberdammer, P.: Sprachgruppen und Sprachkenntnisse im Burgenland. Eisenstadt, 1991. május 7. (5. 1. ) — Sylvia Zeidler: Fremdsprachenkenntnisse. Ergebnisse des Mikrozensus März 1990. Statistische Nachrichten. Wien, 46. Jahrgang, 1991 (Neue Folge). Heft 7. 579—583.

12 Korunk. 1991. 1.

13 Gáll E.: I. m. 327.

14 Vö. Balázs Béla: Új utakon a Collegium Hungarium (Danubius, Bp. ). Rajnavölgyi Géza, Stier Miklós: Rekviem a Collegium Hungaricumokért? Hitel. 1991. 9. Stier Miklós: Gondolatok a bécsi Collegium Hungaricum feladatairól. Magyar Tudomány. 1991. 1. Deák Ernõ: Néhány megjegyzés a bécsi Collegium Hungaricum rendeltetésérõl. Rajnavölgyi Géza, Stier Miklós: Válasz Deák Ernõ megjegyzéseire. Mindkettõ In. Bécsi Napló 1991. 4.

15 Pernthaler: I. m. 4.

16 Az ausztriai népcsoportok helyzete és kilátásai. Kiadta az Osztrák Rektori Konferencia. Bécs, 1989., 201. kk. lpk. Idézi Pernthaler: I. m. 5.

17 Pernthaler: I. m. 6—7.

18 Pernthaler: I. m. 8.

19 Pernthaler: I. m. 8—9.

20 Pernthaler: I. m. 10—40. lpk.

21 In: Danubius., 1991. 6—7. A magyar szöveget A Hét 1991. 36. száma alapján közöljük

22 Az Osztrák Evangélikus Egyház Magyar Lelkigondozó Szolgálata Egyháztanácsának ünnepi nyilatkozata. Bécs, 1987. szept. 20. Magyarul és németül. In: Másokért együtt. Bécs, 1987. 12.

23 Székely András Bertalan: A magyarországi kisebbségpolitika új fejleményei. Kormányzati erõfeszítések a Kárpát-medencei kisebbségek azonosságtudatának erõsítéséért. Békéscsaba, 1990. október 5. Szivárvány, Chicago, 1991. március XI. évf., 3., 145—151. (145. l. )

24 Megjelent "Identitászavarok és a kivezetõ út" címen. KORUNK, Kolozsvár, 1991. november, Harmadik Folyam II. évf., 11.sz., 1386—1397. I.

25 HITEL, Budapest, V.évf., 7.sz., 50-53.I.

26 Volksgruppen in Österreich, Eine Dokumentation. Wien, 1976. 14. I. (7. paragrafus)

27 Die rechtliche Stellung der Volksgruppen in Österreich, Eine Dokumentation, Wien, 1977. 56.I.

28 BGBI., Wien, 148/1992-07-21, 212.I. és Minisztertanácsi rendelkezés /B melléklete.

29 Ünnepi nyilatkozat. MÁSOKÉRT EGYÜTT, Bécs. 7/1992-04-27, 7.I.