II. Szlovákia

1.

A Független Magyar Kezdeményezés nyilatkozata

Csehszlovákiában 1989. november 18-án megalakult a Független Magyar Kezdeményezés. Alapító tagjai Szlovákiában élõ magyar írók, mûvészek, pedagógusok, tudományos és kulturális dolgozók, mûszaki értelmiségiek, munkások.

A Független Magyar Kezdeményezés célja az alulról építkezõ demokratizációs folyamat támogatása Csehszlovákiában, az össztársadalmi dialógusba való bekapcsolódás, a magyar nemzeti kisebbség képviselete ebben a párbeszédben.

A Független Magyar Kezdeményezés szolidaritását fejezi ki a sztrájkoló diákokkal és mûvészekkel. Támogatja az Obèianské fórum (Polgári Fórum) és a Verejnos proti násiliu (Nyilvánosság az Erõszak Ellen) tevékenységét és programját. Felhívja a Csehszlovákiában élõ magyarokat, hogy aktív részvételükkel támogassák ezen szervezetek prágai és pozsonyi felhívását.

A Független Magyar Kezdeményezés követeli:

1. A politikai foglyok és az elmúlt napokban letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását!

2. Mindazok azonnali lemondását, akik felelõsek a tüntetések szétveréséért és a politikai párbeszéd meghiúsításáért!

3. Demokratikus alkotmány kidolgozását!

4. Szabad választásokat!

Határozottan visszautasítjuk azt az 1989. november 20-án kiadott hivatalos közleményt, mely szerint a csehszlovákiai demokratizációs folyamat a CSKP vezetésével már rég elindult, és a rendõrség november 17-i beavatkozása jogos volt. Elutasítjuk az ellenzéki erõk negatív minõsítését a vezetés részérõl.

A demokratizációt támogató erõk közös fellépésére van szükség társadalmunk akaratának érvényesítéséhez.

 

1989. november 20.

Szabadság és felelõsség. A Magyar Polgári Párt programja.
MPP, Pozsony, 1992. 102.

2.

A Független Magyar Kezdeményezés elvi nyilatkozata

A Független Magyar Kezdeményezés a hatalmi szervektõl független, alulról építkezõ állampolgári kezdeményezés. Folytatója kíván lenni mindazon politikai, társadalmi és egyéni törekvéseknek, amelyek az elmúlt évtizedekben a független, autonóm gondolkodást és magatartást képviselték a hatalmi önkénnyel szemben. Magáénak vallja Európa, ezen belül Csehszlovákia polgárjogi mozgalmainak eszmeiségét, demokratikus és szabadelvû hagyományait, a Közép-Európa erkölcsi megújhodását sürgetõ törekvéseket, mindazokat az erõket, amelyek Csehszlovákia Európába való integrálásán fáradoztak.

Elõdjének tekinti a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédõ Bizottságát, mint az elmúlt két évtizedben a magyar kisebbség egyetlen független érdekvédelmi kezdeményezését. Ugyanakkor kinyilvánítja, hogy nem kíván annak helyébe lépni, mert úgy véli, az egyéni és kollektív jogok védelmének erre a formájára a jövõben is szükség lesz.

A Független Magyar Kezdeményezés tagad minden totalitárius ideológiát.

Tagadja, hogy a közösségiség és egyenlõség eszméje jogosult lenne az egyéni szabadság bárminemû korlátozására.

A Független Magyar Kezdeményezés a modern individualizmus és liberális humanizmus híve. Olyan tagolt, autonóm társulási és közösségi formák kialakítását sürgeti, amelyeket tagjai önként vállalnak, illetve választanak, amelyek nemcsak érdekeik és akaratuk kifejezõi, hanem védelmük biztosítéka is egyben mindenfajta manipulációval szemben.

A Független Magyar Kezdeményezés elveti mind a nacionalista, mind pedig a sztálinista kollektivista ideológiákat.

A Független Magyar Kezdeményezés számára a legfõbb érték az egyén szabadsága, a tolerancia és a szolidaritás.

A Független Magyar Kezdeményezés célja:

— Az állam szuverenitásának biztosítása.

— A többpártrendszerû demokrácia megteremtése.

— A hatalom hármas megosztása (törvényhozói, végrehajtói, bírói).

— Az állam hatalmának korlátozása az állampolgári jogok által.

— A többség hatalmának érvényesülése mellett a kisebbségek jogainak a védelme.

— A társadalmi önszervezõdés és önigazgatás biztosítása a helyi, regionális, kisebbségi, munkavállalói, vallási és egyéb törekvések, csoportok, közösségek, mozgalmak számára.

— A tulajdonformák egyenjogúságának az elismerése.

— A piacgazdaság megteremtése, vállalkozói szabadság.

— A szociális biztonság szavatolása.

— Az egészséges természeti környezethez való jog biztosítása.

— Az oktatás, a kultúra és a tudomány ideológiai alávetettségének megszüntetése.

Mivel a Független Magyar Kezdeményezés céljai közt a nemzeti kisebbségi kérdés megoldása, illetve képviselete is szerepel, ezért fontosnak tartja, hogy ennek elvi kiindulópontjait is leszögezze:

— A Független Magyar Kezdeményezés meggyõzõdése, hogy a nemzeti kisebbségek problémáit csak a demokrácia oldhatja meg. Olyan demokrácia, melyben minden nemzeti, etnikai, politikai, vallási és egyéb kisebbség a kölcsönös tolerancia légkörében érvényesítheti érdekeit.

— Leszögezzük, függetlenül nemzeti hovatartozásuktól, a Cseh és a Szlovák Köztársaság állampolgárainak államalkotó szerepét. Csehszlovák állampolgárságától senki sem fosztható meg.

— A nemzeteket és nemzeti kisebbségeket kollektív jogok illetik meg. A nemzeti hovatartozás emberi jog. Ezért a kollektív jogok a nemzetek és nemzeti kisebbségek minden egyes tagját megilletik.

— A kisebbségek jogainak szavatolásához elengedhetetlen egy nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer létrehozása is.

*

Az elmúlt napokban a civil társadalom hatalmas erkölcsi megújhodásának lehettünk tanúi. Kiáltványok, beszédek, proklamációk százai sürgették Csehszlovákia azonnali felzárkózását a Közép-Európában zajló demokratikus átalakuláshoz. A kommunista párt és az állam hatalmi szervei, engedve a társadalom nyomásának, kénytelenek voltak meghátrálni. A rendszerváltásnak azonban csak az esélye teremtõdött meg! A jövõ feladata, hogy a civil társadalom a jogállamiság feltételeit megteremtse.

Ennek elengedhetetlen követelményei:

— A pártmonopólium megszüntetése és a hatalmi centrumok korlátozása, illetve ellenõrzése.

— Új sajtótörvény, amely garantálja a független sajtó és tájékoztatás mûködését.

— Új, demokratikus egyesülési törvény.

— Új, demokratikus választójogi törvény.

— Mozgás- és utazási szabadság, a lakóhely szabad megválasztásának joga.

— A gondolat- és lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása.

A Független Magyar Kezdeményezés elvei szellemében együtt kíván mûködni valamennyi demokratikus gondolkodású személlyel, illetve a demokrácia alapelveit magáénak valló valamennyi hazai és külföldi szervezettel és mozgalommal.

 

Pozsony, 1989. november 24.

 

A Független Magyar Kezdeményezés Szóvivõi Testülete

Szabadság és felelõsség. A Magyar Polgári Párt programja.
MPP, Pozsony, 1992. 106—108.

 

3.

A Nyilvánosság az Erõszak Ellen
és a Független Magyar Kezdeményezés közös nyilatkozata
a nemzetek, nemzeti kisebbségek
és etnikai csoportok együttélésérõl Szlovákiában

A Független Magyar Kezdeményezés (FMK) indítványozására találkozott 1990. január 6-án a Nyilvánosság az Erõszak Ellen (VPN) Koordinációs Bizottsága és az FMK Szóvivõi Testülete. Ezen az összejövetelen megtárgyalták a két kezdeményezés jövõbeni együttmûködésének és koordinációs tevékenységének formáit. Az együttmûködés keretében a VPN és az FMK kidolgozza a Szlovákiában élõ nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikumok együttélésérõl szóló közös álláspontját, amely kiindulópontja lehet a Csehszlovákiában és Közép-Európában létezõ problémák megoldásának.

Az elmúlt évben tanúi lehettünk a közép- és kelet-európai társadalmi válság megoldására irányuló újszerû és demokratikus módozatok létrejöttének. Tudatosítanunk kell azonban, hogy az új, demokratikus struktúrák kialakulása, élettartama és perspektívái jelentõs mértékben attól függnek, miképpen leszünk képesek leküzdeni a térségünkben meglévõ, történelmi gyökerû nemzeti, nacionalista elõítéleteket.

Térségünk új helyzete nem csupán az egyes államok és nemzetek egyenjogúságon alapuló kapcsolatai terén kíván új megközelítéseket, hanem a nemzeti kisebbségek és etnikumok problematikájában is, mégpedig nemzetközi viszonylatban. El kell utasítani a sztálinizmus örökségét, le kell küzdeni a régi félreértéseket, ellentéteket, amelyek az antidemokratikus államalakulatok tartósan hibás politikája következtében keletkeztek, figyelmen kívül hagyva valamennyi nemzet, kisebbség és etnikum egyenjogúságát. A VPN polgári mozgalom készülõben levõ programja az FMK programjához hasonlóan a politikai rendszer, az ökológia, a gazdaság, a szociális biztonság, az egészségügy, az iskolaügy, valamint a kultúra és a társadalmi lét egyéb területei mellett részletes javaslatot tartalmaz nemzeteink, nemzeti kisebbségeink és etnikumaink együttélése problémáinak megoldására is.

A megoldásnak a következõ alapelvekbõl kellene kiindulnia:

— A társadalmi lét valamennyi szférájában megnyilvánuló törekvések célja és kiindulópontja az állampolgár, az egyén. Az állam minden állampolgára államalkotó szubjektum.

— A VPN és az FMK síkraszállnak az európai államok szuverenitásának tiszteletben tartásáért és az államhatárok sérthetetlenségéért, különös tekintettel a jelenlegi helyzetre, amikor is a határok fokozottan nyitottá válnak. Egyúttal elvetik a reciprocitás elvét a nemzeti kisebbségek kérdésének rendezésében, tudatosítva, hogy ennek az elvnek az érvényesítése kölcsönösen túszhelyzetbe juttatná a kisebbségeket. Az állampolgári, következésképp a kisebbségi jogokat nem tehetjük függõvé más államok politikájától és annak gyakorlati megvalósításától. A nacionalista elõítéleteket csak demokratikusan, kulturált módon, a kölcsönös tisztelet és egymásra figyelés alapján lehet kiküszöbölni. Csehszlovákia nemzetei és nemzeti kisebbségei valamennyi tagjában ki kell alakítani a tolerancia és egymás kölcsönös elismerésének tudatát.

— A nemzetekhez tartozás alapvetõ emberi jog. A nemzeteket, nemzeti kisebbségeket és etnikumokat kollektív jogok illetik meg. Ezekbõl a kollektív jogokból következnek az egyéni jogok valamennyi egyén számára.

— Az emberi, állampolgári és szabadságjogok — beleértve a nemzeti, kisebbségi és etnikai kollektív jogokat — együvé tartozásából és kölcsönös függõségébõl kiindulva elutasítjuk azt a múltbeli és jelenlegi gyakorlatot, próbálkozásokat, amelyek a kollektív bûnösség vádjával illetik a nemzeti kisebbségeket és etnikumokat. A sztálinizmus és a nácizmus elrettentõ példái bizonyítják, mit jelent a lakosság egy adott csoportjának „kollektív felelõsségre vonása”.

— A nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikumok kollektív jogaiból kiindulva önigazgatás illeti meg azokat minden olyan kérdésben, amely kizárólag õket érinti, továbbá egyenjogú, közös döntésre jogosultak minden olyan kérdésben, amely õket is érinti.

— A nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikumok kollektív jogainak gyakorlati megvalósítása, ellenõrzése során a Helsinkiben megrendezett Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet, valamint az azt követõ utótalálkozók záródokumentumaiból és a nemzetközi jogok belsõ állami jogokkal szembeni prioritásából kell kiindulni — ez az alapelv került be a bécsi utótalálkozó dokumentumába. A bécsi dokumentum lehetõvé teszi az egyes államok számára a kölcsönös ellenõrzést, az emberi jogok, ezen belül a nemzeti, nemzeti kisebbségi és az etnikumokra vonatkozó jogokat illetõen is. Európában kialakulóban van egy, az emberi jogok betartását ellenõrzõ, államok fölötti rendszer. Ennek a rendszernek kellene nemzetközileg szavatolnia a nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikumok jogainak védelmét.

— A nemzeti és etnikai kisebbségek jogai nem függnek azok létszámától.

Ezek az alapelvek közvetlenül kötõdnek a VPN 1989. november 25-én közzétett tizenkét pontos nyilatkozatához, amely állást foglal a nemzetek, a nemzeti kisebbségek és etnikumok teljes és tényleges egyenjogúsága mellett.

A VPN és az FMK helyi szervezetei — hasonlóan a VPN Koordinációs Bizottsága és az FMK Szóvivõi Testülete együttmûködéséhez — továbbra is a demokratikus alapelvek, a pluralizmus, az emberi, állampolgári jogok és szabadság szellemében és érdekében szándékoznak együttmûködni.

A VPN és az FMK egyúttal tárgyalásokat kezd a magyar állam illetékes képviselõivel a Magyarországon élõ szlovákoknak mint egyenjogú állampolgároknak a helyzetérõl.

Csehszlovákia számára a nemzetek, nemzeti kisebbségek és etnikumok helyzetének rendezése az egyenjogúság elve alapján egyike a kulcsfontosságú feladatoknak, amely a demokratikus Európába vezetõ utat nyitja meg.

 

Pozsony, 1990. január 21.

 

Szabadság és felelõsség.

Magyar Polgári Párt, Pozsony, 1992. 117—119.

4.

A keresztény út

Az uralkodó hatalmi rendszer több mint negyvenéves, hibás és népünk alapvetõ érdekeivel ellentétes társadalmi, gazdasági, bel- és külpolitikai irányítása után a nép most újra kezébe veheti saját sorsának irányítását. Ezt a történelmi lehetõséget a nemzetközi helyzet alakulása, az uralkodó hatalmi rendszer talajvesztése, meggyengülése, népünknek a hatalomra gyakorolt nyomása és a novemberi eseményekben való kicsúcsosodása teremtette meg.

A totalitárius rendszer legnagyobb vétke, hogy módszeresen rombolta azt az értékrendet, amely népünket a keresztény Európához kapcsolta, és egy évezreden keresztül nemzeti fennmaradását biztosította, anélkül, hogy új, népünk számára megfelelõ értékrendet tudott volna elfogadtatni vagy akár csak ajánlani. A rombolás következtében erkölcsiségünk megrendült, erkölcsi eszményeink megkoptak, népünk önfenntartó tulajdonságai háttérbe szorultak. Az ország a politikai, társadalmi, gazdasági válság állapotába jutott, melynek gyökere és lényege az erkölcsi értékrend hiánya.

A válság okának ismeretébõl következik, hogy mozgalmunk a kiutat, a reformok hajtóerejét az országunk egészét átfogó erkölcsi megújhodásban keresi.

I. Emberközpontú társadalmat!

1. Az ember test és lélek egysége, akiben az anyag, a szervezet, az élet és a szellem egységes valóságot alkotnak. Mozgalmunk ennek az emberképnek a kialakulását azzal magyarázza, hogy az embert Isten teremtette a saját képére és hasonlatosságára. Az embert tehát létéhez kötõdõ változhatatlan tulajdonságok jellemzik. Ezek alkotják az ember személyiségét, ami azt jelenti, hogy az ember olyan eszes lény, aki értelmével, akaratával, öntudatával és önelhatározásával képes átfogni önmagát, kezében tartani létét és tevékenységét. Az ember célja személyiségének kibontakoztatása, kiteljesítése, ami nemcsak cél, hanem egyben a legfontosabb erkölcsi törvény is.

2. Az ember alapvetõen társas lény. Emberi közösségben születik, ahol cselekedni, céljait megvalósítani, képességeit kiteljesíteni kizárólag más emberekkel való kapcsolatain keresztül tudja. A személyiségüket kiteljesítõ emberek egymással való kapcsolata: a társadalom.

Mozgalmunk olyan társadalmat akar, amely egyrészt minden tagja számára biztosítani tudja személyisége kibontakozását, a társadalom tagjainak ezt a törekvését elõsegíti, másrészt viszont korlátokat állít az egyéni törekvések elé akkor, ha azok a közösség érdekeit, mások jogos törekvéseinek érvényesülését veszélyeztetik. A mozgalmunkba tömörülõ vallásos embereknek az is meggyõzõdésük, hogy a harmonikus, békés társadalom csakis a krisztusi szeretetparancs alapján teremthetõ meg.

II. Erkölcsi törvényre és természetjogra épülõ államot!

3. Olyan államot akarunk, amely mind elvi vonásaiban, mind gyakorlati mûködésében megfelel a keresztény világnézet követelményeinek. Felfogásunk szerint az államnak az a célja, hogy biztosítsa polgárai személyiségének a közösségben való kiteljesítését. Ezt a közjó biztosításával éri el, vagyis akkor, ha államhatalmi eszközökkel biztosítja mindazt a segítséget és feltételeket, melyek szükségesek ahhoz, hogy polgárai kielégíthessék e világi testi és lelki szükségleteiket.

4. Az állam jogrendszerének alapja az erkölcsi törvény, vagyis az ember természetébõl adódó, rendeltetésének és céljainak megfelelõ magatartási szabály. Magunkénak valljuk az államhatalomról, annak szervezetérõl és mûködésérõl szóló korszerû elméleteket, melyek egybevágnak a keresztény világnézettel. Ilyenek: a jogállamiság, a pluralizmus, a jóléti állam eszménye.

5. Mozgalmunk eszmei alapja a keresztény világnézet, népünk Szent Istvánig visszanyúló történelmi öröksége. Világnézetünk az egyetemes emberi értékek elismerésén, tiszteletén nyugszik, azok szolgálatára, megvalósítására kötelez bennünket. Értékrendünk középpontjában a felebaráti szeretet parancsa áll. Népünk ezeréves fennmaradása szorosan kötõdik a Szent István által meghatározott úthoz: a kereszténységhez és Európához. Ezért olyan alkotmány létrehozását tûztük ki célul, amely kifejezi mind a nyugati kereszténység és demokrácia elveit, mind népünk további mindennemû fejlõdését.

III. Kereszténydemokráciát!

6. Az elõbbiek alapján összegezhetjük a kereszténydemokrácia lényegét. A kereszténydemokrácia

— feltételezi a keresztény eszméknek és világnézetnek megfelelõ államhatalom és államszervezet kialakítását;

— jelenti magát a demokráciát, a népuralmat, a népfelség elvét, amely nem csupán a parlamenti demokratikus államformában, hanem az önkormányzatokban és a gazdasági életben is érvényesül;

— és jelenti azt, hogy ez a demokrácia a keresztény perszonalizmuson, az ember személyisége mindenek felett álló értékén és az ebbõl eredõ erkölcsi törvényeken és természetjogi szabályokon alapul.

IV. Keresztény közéletiség

7. A közösségi életben való részvétel az embernek nemcsak emberi természetébõl fakadó joga, hanem egyben kötelessége is. A vallásos emberek kötelessége egyházuk építése, szervezése, közösségi életük fejlesztése, az állampolgárok kötelessége erejük, szervezõképességük, állampolgári aktivitásuk egyesítése a mind tökéletesebben megvalósítandó közjó érdekében.

8. Mozgalmunk nem politikai párt!

9. Az egyházak alapvetõen az emberi személy transzcendenciáját, vallási és lelki igényeinek kielégítését és az ezekkel összefüggõ oktatási, szociális, karitatív, egyház-építõ és szervezõ munkát irányítják és szolgálják. A különféle mozgalmak és politikai pártok az embereknek az államügyekben való részvételét szervezik.

10. Mozgalmunk követeli az egyházak jogainak teljes visszaállítását és mûködési szabadságuk biztosítását. Mielõbb hatályon kívül kell helyezni az egyházak és az állam viszonyát szabályozó elavult jogszabályokat, és meg kell hozni a vallásszabadságról szóló korszerû, az egyházakkal egyeztetett törvényt. A közhasznú tevékenységet folytató egyházi szerveknek ugyanolyan mértékû állami segítséget kell biztosítani, mint a hasonló tevékenységet folytató állami szerveknek és intézményeknek. Az egyházak és az államigazgatás szervei közé felügyeleti-koordináló szervet beiktatni nem szabad. Magunkévá tesszük és támogatjuk az egyházaknak mindazon kezdeményezéseit és törekvéseit, melyek a közerkölcs helyreállítására és megszilárdítására, a család szerepének növelésére, az ifjúság vallásos nevelésére, humanitárius, szociális feladatok megoldására és a felekezetek közötti kapcsolatok szorosabbra fûzésére és ökumenikus felfogására irányulnak.

11. Világnézetünkbõl fakad a béke szeretete, és politikai magatartásunkban ez a kompromisszumok, az igazi közmegegyezés keresése felé vezet. A közéletben — éppúgy, mint a magánéletben — elutasítjuk az erõszak, a fenyegetés, a zsarolás minden formáját és módszereit. Nemzeti megbékélést és összefogást akarunk! Világnézeti magatartásunk a megbocsátás. Jövõnk szempontjából fontosabbnak tartjuk a múlt hibáinak feltárását és az azokból eredõ tanulságok levonását, mint valamennyi vétkes felelõsségre vonását.

12. A béke akarásával összefüggõ politikai magatartásunk a tolerancia. A nézetkülönbségek elintézésének egyetlen módja a törvényes keretek közt maradó vita, véleménynyilvánítás és megegyezés. A vitákat egymás nézeteinek messzemenõ tiszteletben tartásával, álláspontjainak megértésével, türelemmel és a megegyezés kérésével kell bonyolítanunk.

V. A keresztény gazdaság pillérei

13. A munka lehetõség és eszköz arra, hogy az ember eszes lény voltának megfelelõ képességeit kiteljesítse. A vallásos emberek meggyõzõdése szerint a munka isteni parancs, melyet az elsõ emberpárhoz intézett azzal, hogy … növekedjetek, sokasodjatok és töltsétek be a Földet, s hajtsátok uralmatok alá… Az embernek tehát a munka joga és egyben erkölcsi — sõt Isten által megszabott — kötelessége.

14. A munkának mint erkölcsi kategóriának elsõbbsége van a tõkével szemben. Ez az elv mind a magántulajdonon, mind a közösségi tulajdonon alapuló rendszerekre nézve érvényes.

15. A munka személyes jellegének, természetének a tulajdonviszonyokban is kifejezésre kell jutnia. A dolgozó számára nagyobb hajtóerõ, ha sajátjában dolgozik, munkája eredményét tulajdonának gyarapodásában is közvetlenül érzi.

16. A föld legfontosabb és legértékesebb kincsünk, olyan természeti adottság, melyre jólétünk biztonságosan építhetõ. Olyan szervezeti és tulajdoni szisztémák bevezetését kell szorgalmazni, amelyek gazdasági felemelkedésünknek alapjai lehetnek. Programunk a jelenlegi tulajdon- és gazdasági szervezeti viszonyokból indul ki. Olyan, a piacgazdaság követelményeinek megfelelõ mezõgazdasági struktúra létrehozása a célunk, amely tág teret enged az egyéni kezdeményezésnek, biztosítja a hatékony és versenyképes termelést, ugyanakkor kiegyensúlyozottan figyelembe veszi a vidéki közösségek igényeit és fejlõdésük szükségleteit.

17. A parasztság jogos sérelmeinek orvoslását meg kell oldani. Az ország gazdasági helyzetére való tekintettel azonban ez csak fokozatosan történhet. A tulajdoni és kártalanítási problémák rendezését az általános elvek törvényi szabályozására kell bízni.

18. Az eredményesen gazdálkodó termelõszövetkezetek mûködési feltételeit a jövõben is biztosítani kell, az önkéntesség elvének szigorú betartása mellett. Az új feltételeknek megfelelõen új szövetkezeti törvényt kell alkotni, amely a szövetkezeti társulások új és változatos formáit hozza létre.

VI. A világ Isten ajándéka!

19. A világ az ökológiai válság állapotában van. A világméretû gazdasági növekedés, a fegyverkezési verseny, a növekvõ energiafogyasztás juttatta ide. A keresztény környezetetika abból indul ki, hogy az ember és a természet egyaránt Istennek köszönheti létét, és ezért az ember természetátalakító hatalmának korlátot szab Isten elõtti felelõssége, amely õt a természet megõrzéséért és fenntartásáért terheli. A jelen és jövõ nemzedékek érdeke megkívánja, hogy hathatósan védjük környezetünket a társadalmi lét és a természet minden érintkezési területén. A természet leigázása helyett valljuk a természetet is szolgáló elrendezés keresésének a szükségességét, mert minden élõlénynek joga van az egészséges környezethez, létének biztonságához. Ezeket a jogokat nem korlátozhatjuk értelmetlen pusztítással.

20. Kötelességünk védekezni a szennyezõdés és a zajártalom ellen, védenünk kell mind az élõ, mind az élettelen természetet, állandóan ügyelnünk kell a talaj, a víz, a levegõ minél jobb állapotára.

21. Állandó ellenõrzés alatt kell tartani az atomerõmûveket meg a veszélylehetõség egyéb gócait, minél több nemzeti parkot és más természeti rezervátumot kell létrehozni.

22. Célunk az egyénnek önmagával, a társadalommal és a természeti környezetével való harmóniája.

VII. Kultúra és közoktatás

23. A kultúra mindazt jelenti, aminek segítségével az ember kibontakoztathatja testi-lelki képességeit, a földet megismerés és munka révén uralma alá hajthatja, az erkölcsök és intézmények tökéletesítésével társadalmi életét emberibbé alakíthatja, szellemi tapasztalatait, vágyait, érzéseit alkotásaiban az emberiség közkincsévé teheti. Személyiségének kiteljesítése az embernek nemcsak joga, hanem kötelessége is. A keresztény ember kötelessége, hogy kivegye részét a tanulásból, az oktatásból, a természet-, humán és társadalomtudományokból, az irodalomból és a mûvészetekbõl. A magyar kulturális értékek terjesztésének elsõbbséget kívánunk biztosítani. Azonkívül tiszteletben tartjuk és ápoljuk más népek és nemzetek kultúráját mint az emberiség egyetemes kultúráját. Mindamellett elõnyt kell biztosítani a keresztény értékek bemutatásának és a keresztény kulturális hatások érvényesülésének.

24. A közoktatás és ezen belül az anyanyelven folyó közoktatás fejlesztésének mozgalmunk különleges jelentõséget tulajdonít. Az ország jövõje ifjúságunk erkölcs- és jellemfejlõdésétõl, szellemi, lelki erõinek és energiáinak széles körû kiteljesedésétõl függ.

25. Az oktatási intézményekben haladéktalanul meg kell szüntetni a marxista, ateista ideológia vezérelvû befolyását. A tanárok meggyõzõdésük szerint foglalhatnak állást világnézeti kérdésekben, de állásfoglalásukat nem kényszeríthetik a tanulókra. A keresztény eszmeiség megismertetését a tananyag részévé kell tenni, az igényeknek megfelelõen minden iskolában meg kell teremteni az anyanyelvû vallásoktatás lehetõségét.

26. Nagy hangsúlyt helyezünk az anyanyelvû oktatásra. Alkotmányosan kell szavatolni az anyanyelven való tanulás jogát, és ezt semmilyen szinten korlátozni nem szabad. Gondoskodni kell a nemzetiségi iskolahálózat bõvítésérõl.

27. Meg kell teremteni felekezeti szellemû állami iskolák és keresztény kollégiumok létesítésének lehetõségét is. Emellett emelni kell az oktatás színvonalát és hatékonyságát. Az oktatási intézményekben szigorúbb követelményeket kell támasztani.

28. Támogatjuk az ország oktatási rendszerének az egységes európai rendszerhez való közelítését, a nemzeti és nemzetiségi értékek és hagyományok fenntartása mellett.

29. Ha a felsõfokú oktatást gazdasági okok miatt nem lehet az anyanyelven megoldani, biztosítani kell ezt más országok felsõoktatási intézményeiben.

VIII. Szociálpolitikánk

30. Népünk átlagéletkora az európai átlagnál hat-hét évvel alacsonyabb, nõ az abortuszok száma, szaporodnak az öngyilkossági kísérletek. A megdöbbentõ helyzet megoldására egészségügyi és szociális ellátási rendszerünket kell megreformálni. Haladéktalanul gátat kell vetni a megfogant, de még meg nem született életek szervezett kioltásának. A terhességmegszakítást kizárólag az anya egészségvédelmének orvosilag indokolt eseteire kell korlátozni.

31. Az új egészségellátási rendszernek a betegségek megelõzése, a leggyakoribb népbetegségek visszaszorítása, a járványok gyors leküzdése is feladata lesz. Megfontolandó a bevált háziorvosi rendszer visszaállítása, valamint az állam, az egyházak és magánszemélyek tulajdonában lévõ, betegközpontú kórházak létrehozásának a lehetõsége.

32. Külön figyelemmel kísérjük az öregek és elhagyottak sorsát. Az esetleges infláció mértékét át kell vetíteni a nyugdíjakra és a szociális juttatásokra úgy, hogy ezek megõrizzék reálértéküket.

33. Ki kell építeni elsõsorban az ifjúság és az öregek szociális hálóját, valamint ez ügyben szorosan együttmûködve az egyházakkal, bevonni a keresztény társadalom önkénteseit és az állam erre a célra létrehozott gazdasági eszközeit.

34. A várható munkanélküliség enyhítésére létre kell hozni az átképzõ intézményeket, valamint olyan pénzbeli juttatást kell bevezetni, amely azoknak jár, akik hajlandók új szakmát, új foglalkozást tanulni.

 

1990 március

Közösségünk szolgálatában.

5.

Az Együttélés alapítólevele

 

A politikai mozgalom neve: Együttélés — Spolužitie politikai mozgalom
a demokráciáért és a nemzeti kisebbségek jogaiért

A mozgalom

a nemzeti kisebbségek jogait a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet Záróokmánya, valamint ennek a teljesítését ellenõrzõ bécsi utótalálkozó Zárónyilatkozata és az Emberi Jogok Nemzetközi Föderációja (FIDH) 1990 januárjában Prágában megtartott ülésén a nemzeti kisebbségek jogairól elfogadott nyilatkozatának szellemében kívánja érvényesíteni. Munkálkodni fog a demokráciáért, a jogállamért és a közös európai értékek meghonosításáért.

Küzdeni fog

a nemzeti kisebbségek jogaiért, kollektív politikai képviseletükért, saját ügyeikben való döntési jogukért, állampolgári egyenlõségükért és egyenjogúságukért, az egyenlõ esélyek, valamint a hátrányos megkülönböztetés minden formája ellen.

Harcolni fog

a nacionalizmus, a sovinizmus, az antiszemitizmus és az idegengyûlölet ellen.

Védelmezni óhajtja

a nemzeti kisebbségek kulturális, természeti és szellemi kincseit, gazdasági, területfejlesztési, szociális és ökológiai érdekeit, hogy azok ezáltal is

megteremthessék

a nemzeti önazonosságuk megtartásához szükséges lelki, szellemi, anyagi és erkölcsi feltételeket. Célul tûzi ki, hogy

a nemzeti kisebbségek

a sok évtizedes romboló hatások ellenére, s azok alól felszabadulva, ismét felépíthessék az önigazgatáson és önkormányzáson alapuló társadalmukat.

E célkitûzések elérésének alapfeltétele a különbözõ nemzetiségû állampolgárok kölcsönös türelme, legfõképpen a magyar, német, lengyel, rutén és ukrán kisebbség, valamint a zsidóság egyezményes együttélése a szlovák és a cseh nemzettel.

Támogatni fogja a romák etnikai közösségeinek minden önazonosságra irányuló igyekezetét, tudomásul véve valamennyi jogos, sajátos etnikai törekvésüket. Mozgalmunk ebben lehetõségeihez mérten segítségükre lesz, az emberi normák és méltányossági elv alapján.

A mozgalom alapvetõ célkitûzései közé tartozik annak elérése, hogy

a demokrácia elvei

a csehszlovák politikai gyakorlatban úgy érvényesüljenek, hogy az állam a népet szolgálja és a kisebbség ne lehessen kiszolgáltatva a többség akaratának.

A mozgalom a tevékenységét a felsorolt elvek alapján
néhány fõ pillérre kívánja fölépíteni

1. Politikai képviselet

Csak egy demokratikus, pluralista rendszerben képzelhetõ el oly módon, hogy a nemzeti kisebbségek képviselete a törvényhozó testületekben sajátos reprezentációt alkosson. Legyen joga dönteni a kisebbségeket érintõ ügyekben. A demokrácia alapját jelentõ többségi elvet korlátozza a nemzeti kisebbségek védelme és a sajátos kérdésekben a leszavazhatóságuk ellen ható jogi védelem.

2. Gazdasági élet

A jó társadalmi közérzet alapja az általános vagyoni biztonság és az anyagi jólét, amely csak a környezetkímélõ szociális piacgazdasági viszonyok között képzelhetõ el. Alapfeltétele a privatizálás, a magánvállalkozások elterjedése és a helyi önigazgatás. A nemzeti kisebbségek viszonyai között ennek egyik legfontosabb területe a mezõgazdasági szövetkezetek átalakítása tényleges szövetkezetekké, részvénytársaságokká stb., valamint a föld magántulajdonának a visszaállítása.

3. Szociálpolitika

Alapvetõ célja a családvédelem, amely a munkavállalók védelmébõl, az esélyegyenlõség biztosításából, a településszerkezet megóvásából, helyi munkaalkalmak megteremtésébõl épül fel. A szociálpolitika egyik célkitûzése azon aránytalan elvonások visszatérítése, amelyekkel évtizedeken keresztül sújtották a nemzeti kisebbségek által lakott területeket.

4. Létfeltételek és a természet védelme

A kellemes közérzetnek az anyagi jóléten kívül más feltételei is vannak. A természet harmóniájának megbomlása, és az emberi értékrend zavarai az élet minõségének romlásához vezethetnek. E veszély elkerülése, illetve csökkentése érdekében kezdeményezni fogjuk a természet védelmét, valamint az ember által teremtett javak: mûemlékek, települések, kulturális értékek védelmét. A nemzeti kisebbségek számára ez mindenekelõtt régiójuk komplex védelmét jelenti.

5. Oktatásügy

Az oktatásügy legyen önigazgató. A nemzeti kisebbségek iskolarendszerét újjá kell szervezni. A kisiskolák mindenütt visszaállíthatók, ahol szükséges. A közös igazgatású iskolák szétválasztandók az oktatási nyelv szerint. Minden nemzeti kisebbségnek alapvetõ és elidegeníthetetlen joga anyanyelvén tanulni az alapoktól a legfelsõ szintig.

6. A kultúra

Szervezése az iskolaügyhöz hasonlóan legyen önigazgató. A nemzeti kisebbségek önmaguk döntsék el, milyen intézményekre van szükségük. A kormány kulturális költségvetésébõl a kisebbségek számarányuknak megfelelõen részesüljenek, a nemzeti kisebbségeket semmilyen törvény vagy pénzügyi rendelet ne akadályozza abban, hogy kapcsolatot tartsanak az államhatárokon túl élõ nemzetrészeikkel. Törekvésünk arra irányul, hogy senki se vonhassa kétségbe a több államban élõ, azonos nemzetrészek kulturális egyetemességét és nyelvi azonosságát.

7. Nyelvhasználat

A törvény biztosítsa, hogy a nemzeti kisebbségek a hivatalos érintkezésben szóban és írásban szabadon használhassák anyanyelvüket az általuk is lakott közigazgatási területeken (községekben, városokban, járásokban stb.). A két-, illetve többnyelvûség zavartalanul érvényesüljön mind a közterületeken lévõ feliratokon, mind a hivatalos nyomtatványokon.

8. Hitélet

Az ember legalapvetõbb joga, hogy vallását anyanyelvén, szabadon gyakorolhassa. A mozgalom szervezetten támogatni szándékozik a hívõk ilyen irányú igényét. A vallásos és erkölcsös nevelés érdekében támogatja a cserkészet újraszervezését az Isten-Haza-embertárs hármas egysége alapján.

9. A különbözõ nemzetiségûek együttélése

Alapja a türelem, a megbocsátás, kölcsönös tisztelet, valamint egymás kultúrájának és nyelvének ismerete, mivel egyenjogúság, egyenrangúság és törvények nélkül nem képzelhetõ el normális együttélés. Az együttélés politikai-társadalmi normáit a közös lakóhelyhez fûzõdõ érdekek alakítsák ki. Az együttélés gyakorlásának alapsejtje legyen a községi autonómia.

 

Jóváhagyta az Együttélés alakuló közgyûlése 1990. március 31-én, Pozsonyban.

Új Szó 1990. február 7.

6.

Az Együttélés 1990. évi választási programja

Az Együttélés politikai mozgalom egy demokratikus többpártrendszer kialakításáért, az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítéséért küzd, a nemzetközi egyezségokmányokban foglalt elvek szellemében.

Politikai programunkat az alábbi tézisek fejezik ki:

— demokrácia, politikai pluralizmus;

— az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése a belpolitikai és a jogi gyakorlatban;

— a jogállam megteremtése, amelyben az egyéni jogokat, valamint a kisebbség kollektív jogait törvények védik, és betartásuk felett független bíróság õrködik;

— a demokrácia alapját képezõ többségi elv mellett a nemzeti, vallási és etnikai kisebbségek jogainak védelme;

— az egyenrangúság és egyenjogúság meghonosítása a politikában és az államjogban;

— az egyenlõ politikai esélyek mellett a nemzeti kisebbségek arányos és kollektív politikai képviselete;

— a népszuverenitás eszméje;

— a demokratikus önkormányzat és önigazgatás megteremtése;

— a különbözõ ideológiák, meggyõzõdések és nemzetiségek békés és türelmes együttélésének megteremtése;

— a türelmetlenségre, erõszakra és kizárólagosságra biztató eszmék elutasítása;

— küzdelem az antiszemitizmus, az idegengyûlölet, valamint minden vallási és nemzeti hátrányos megkülönböztetés ellen;

— a bosszúállás, a megtorlás és a kollektív bûnösség mindenkori elutasítása.

A kisebbség érdekei

A nemzeti kisebbség kettõs fogalom: mennyiségi és helyzeti. Ez azt jelenti, hogy a számarány szerinti kisebbségi állapot mellett létezik egy olyan politikai körülmény, amelyben például az elnyomottság, a hátrányos megkülönböztetés, a politikai képviselet hiánya vagy a jogi körülmények miatt alakult ki a kisebbségi helyzet. E két halmaz együtt alkotja azt a kisebbségi létet, amelyben a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és Közép-Európa nemzeti kisebbségei élnek. Ez a kérdés végsõ soron csak egy demokratikus rendszerben oldható meg.

Ezért a nemzeti kisebbségek érdekeinek védelme is csak demokratikus többpártrendszerben képzelhetõ el, mely tiszteletben tartja a társadalom sokrétûségét, pluralitását is. Önmagában a demokrácia (ha csupán klasszikus értelemben érvényesül, és a többségi elv szerint igazodik) vagy a pluralizmus (ha az a politikai és az ideológiai pluralizmusra korlátozódik) nem nyit elegendõ teret a nemzeti kisebbségek jogos érdekeinek érvényesítésére.

Ezért hiú ábránd azt hinni, hogy az elvek és rendszerek automatikusan megoldják a nemzeti kisebbségi kérdést, és kiszabadítják a kisebbségeket az õket gúzsba kötõ kisebbségi helyzetbõl.

Emiatt a kisebbségi kérdés megoldásának fõ kulcsa a többség hatalma mellett a kisebbségek törvény általi védelmében rejlik. Ez pedig csak megfelelõ politikai képviselet, törvények és kötelezõ egyezmények útján lehetséges.

Nemzetközi vonatkozások

A második világháború végével a nemzeti kisebbségek ügye a gyõztes államok felfogása szerint az egyes államok belügyévé vált. Ezzel a helyzettel végzõdött az a rövid korszak, amelyben — az elsõ világháborút követõen — a nemzeti kisebbségek irányában folytatott állampolitikát nemzetközi jogi normák, kisebbségvédelmi szerzõdések szabályozták. A második világháborút lezáró béketárgyalásokon még születtek nemzetközi megállapodások a nemzeti kisebbségek sorsáról, de ezek már nem az õ érdekeiket vették figyelembe, hanem az államok kizárólagos érdekeit. A kizárólagosságra való törekvés azonban mégsem teljesedhetett be korlátlanul, mert a nemzeti kisebbségek anyanemzeteik révén többé-kevésbé az államok közötti kapcsolatok részévé váltak. Ennek eredményeként például 1948 õszén vissza kellett adni a magyar kisebbségiek állampolgári jogait Csehszlovákiában.

Az államtotalitarizmus monolitikus tömbjén az elsõ rést az 1948 decemberében elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ütötte, melynek azonban Kelet-Közép-Európában semmilyen foganata nem volt. Térségünkben ugyanis akkor alakult ki az emberi és politikai jogokat lábbal tipró újabb totalitarista rendszer. A nemzetközi egyezségokmány azonban csak az egyéni jogok tiszteletben tartásáról szólt, figyelmen kívül hagyva a kisebbségek kollektív érdekeit.

Ez utóbbi irányban csak 1975-ben történt áttörés, az Európai Biztonsági és Együtt­mûködési Konferencia Helsinkiben elfogadott Záróokmányában. Ez a dokumentum a nemzeti kisebbségeket mint csoportokat az államok közötti kapcsolatok részévé teszi. Kimondja, hogy a kulturális és az oktatásügyi kapcsolatokban tekintettel kell lenni a kisebbségek jogos érdekeire. Ettõl az idõtõl kezdve egyre többször kerül az államok közötti két- és többoldalú tárgyalások és nemzetközi konferenciák, valamint szakértõi értekezletek napirendjére a nemzeti kisebbségek helyzete, az ellenük elkövetett jogsértések.

Az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetségének (FIDH) 1990 januárjában Prágában megtartott ülésén fogalmazták meg elõször a nemzeti kisebbségek kollektív mûvelõdési és politikai jogainak körét, hangsúlyozva az oktatásügyi és kulturális önigazgatáshoz való jogukat.

Mozgalmunk célkitûzései között szerepel ennek a folyamatnak a támogatása. Szorgalmazni fogjuk, hogy a nemzetközi jogi elvek váljanak a csehszlovákiai joggyakorlat részévé.

Alkotó módon kívánunk részt venni a nemzetközi szervezetek ilyen irányú munkájában. Szorgalmazni fogjuk az Európai Kisebbségek Tanácsának megalakulását, mely egy további lépés lenne a nemzeti kisebbségek jogainak nemzetközi garanciája terén.

Politikai képviselet

Rövid távon mozgalmunk egyik fõ célkitûzése, hogy a nemzeti kisebbségeket felkészítse és megszervezze a képviselõ- és helyhatósági választásokra, a megfelelõ képviselet megszerzésére. Ennek érdekében választási koalíció kötését fogjuk kezdeményezni azon politikai pártokkal és mozgalmakkal, amelyeknek hasonlóak a célkitûzései.

Hosszabb távon a nemzeti kisebbségek sajátos politikai képviseletének felállításáért fogunk küzdeni, hogy ne csupán szimbolikus vagy szûk pártérdeket szem elõtt tartó képviseletük legyen a kisebbségeknek a Szövetségi Gyûlésben, valamint a Cseh és Szlovák Nemzeti Tanácsban, hanem szakmailag felkészült és hiteles személyek töltsék be a testületekben ezeket a tisztségeket.

A nemzeti kisebbségek soraiból demokratikus úton megválasztott képviselõk testülete kialakításának lehetõségét az alkotmánynak kell megteremtenie oly módon, hogy az megfeleljen a nemzeti kisebbségek számarányának. Minden olyan kis létszámú nemzeti kisebbségi csoportnak, amelynek számaránya miatt nincs esélye mandátumot szerezni, legalább egy-egy hely jusson a képviseleti testületekben.

A nemzeti kisebbségek így kialakított képviselete alkosson önálló parlamenti testületet (kamarát), amelynek legyen önálló döntési joga a kisebbségek kulturális identitásával kapcsolatos ügyekben — az iskolaügyben, a kultúrában, valamint a lakóterületükkel és régiójukkal kapcsolatos területfejlesztési, környezetvédelmi és nagyberuházási ügyekben, továbbá a sajátos jogi és szociálpolitikai kérdésekben.

Ezzel kapcsolatos olyan parlamenti döntési rendszert kell kialakítani, amelyben a nemzeti kisebbségek képviselete az említett kérdésekben ne legyen leszavazható a többség által.

Mozgalmunknak nem célkitûzése az ellenzéki magatartás, de az sem, hogy mindenáron tagjává váljon egy kormánykoalíciónak, viszont szorgalmazni fogjuk, hogy a mindenkori kormány a nemzeti kisebbségek ügyének intézésére a kisebbségek mozgalmaival, illetve pártjaival együttmûködve alakítson ki egy konzultatív, invesztigációs és döntési jogkörrel felruházott kormányzati szervet, valamint miniszteri és államtitkári (miniszterhelyettesi) funkciót. Ezek az államhatalmi szervek a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének ellenõrzése alatt álljanak.

Önkormányzat és önigazgatás

A mozgalom küzdeni fog egy általános helyi önkormányzat kialakításáért, amely lehetõvé teszi a községek, városok, illetve a közigazgatási körzetek — járások — önkormányzatainak kialakítását. Támogatni fogjuk a helyi lakosság ilyen irányú törekvéseit.

Az így kialakított közigazgatási és önkormányzati rendszeren belül képzeljük el a nemzeti kisebbségek helyi képviseletének megteremtését oly módon, hogy a nemzeti kisebbségek súlyuknak megfelelõen legyenek jelen a képviseleti testületekben, és ne legyenek leszavazhatók a kulturális identitásukkal kapcsolatos döntések meghozatalánál. Ez az elv vonatkozzék minden olyan nemzetiségre, mely helyi viszonylatban kisebbségben él. Tehát az ország többségi nemzeteinek tagjaira is, ha azok az adott helyen kisebbségben élnek.

Küzdeni fogunk egy sajátos önigazgatási elv elfogadtatásáért és gyakorlati bevezetéséért, elsõsorban a nemzeti kisebbségek kultúrájának és iskolaügyének szervezésében, valamint az információk terjesztésében.

Külkapcsolatok

Egy demokratikus államban — a diplomáciai kapcsolatok, követségi és konzuláris képviseletek, valamint a rendkívüli és hadiállapot kivételével — a külkapcsolatok teljes szabadságának kell uralkodnia. Az állam polgárát az államhatalom sem belföldön, sem külföldre való utazása esetében nem korlátozhatja szabad mozgásában, ha a bíróság nem fosztotta meg állampolgári jogainak gyakorlásától. Ugyanígy nem korlátozhatja szabad költözködési jogát külföldre vagy onnani hazatérését.

Az emberi és polgári jogokat tartalmazó nemzetközi egyezségokmányokban ily módon megfogalmazott polgári szabadságjogoknak érvényesülniük kell a nemzeti kisebbségek sokrétû külkapcsolatának kialakításában. Fõleg a más állam területén élõ anyanemzetével, valamint a más országok területén élõ, vele azonos etnikumokkal kialakítandó sokoldalú kapcsolatok fejlesztésében. Az államok közötti szerzõdéseknek e jog alkalmazását szavatolniuk kell, fõleg a kulturális és oktatásügyi kapcsolatokban, a tudományos együttmûködésben, az információk szabad áramoltatásának biztosításában és a családi kapcsolatok korlátlan ápolásának biztosításában.

Mivel a nemzeti kisebbségek sokoldalú fejlõdésének egyik objektív akadálya a tõkehiány, ezért az államnak biztosítania kell a kisebbségeket támogató nemzetközi szervezetek és alapítványok akadálytalan mûködését a nemzeti kisebbségek körében.

A kormányzat ne akadályozza a nemzeti kisebbségeket az államok közötti kapcsolataik szervezésében tevékenységüket hátrányosan érintõ pénzügyi elõírásokkal és vízumkényszerrel.

 

1990 április

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 97/1978.

 

7.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének programja

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (szövetség) elsõ országos közgyûlése 1990. május 12-én, Komáromban, a következõ programot hagyta jóvá:

I. A szövetség célja és küldetése

A Szövetség a hazai magyar pedagógusok szakmai érdekvédelmi szervezete. Képviseli a magyar nemzeti kisebbség általános és sajátos oktatásügyi érdekeit. Támogatja a hazai iskolarendszer tartalmi és szerkezeti megújulását az önigazgatás elve alapján. A nevelés és oktatás érdekében felkarolja és elõsegíti a szövetség tagjainak kezdeményezéseit, és együttmûködve más intézményekkel, szervezi a pedagógusok szakmai fejlõdését. A szövetség az oktatásügyi szervek és képviselõtestületek felé kezdeményezõ, véleményezõ, javaslattevõ és tanácsadó tevékenységet folytat. Fenntartja magának a jogot, hogy a nemzeti kisebbség oktatásügyi kérdéseiben az államigazgatási szervek a szövetség jóváhagyása nélkül ne döntsenek.

II. A szövetség tevékenysége a nemzetiségi iskolahálózat fejlesztésében és irányításában

A szövetség szorgalmazza a magyar nemzeti kisebbség iskolahálózatának arányos kiépítését, különös tekintettel:

— a magyar nevelési nyelvû bölcsõdék létesítésére;

— az óvodai osztályok számának növelésére;

— a körzetesítéssel megszüntetett iskolák helyi igények szerinti visszaállítására;

— a szakközépiskolák hálózatának bõvítésére;

— a szakmunkásképzõ intézetek hálózatának bõvítésére;

— egy önálló pedagógusképzõ és humán értelmiséget képzõ felsõoktatási intézmény létrehozására.

Indítványozza a közös igazgatóságú iskolák szétválasztását mindenütt, ahol erre igény mutatkozik.

Javasolja az anyanyelven való továbbtanulás lehetõvé tételét Magyarországon.

Szorgalmazza a hazai fõiskolai felvételiknél az anyanyelven való felvételi vizsga jogának biztosítását.

A nemzetiségi oktatásügy irányításának javítása céljából szükségesnek tartja:

— nemzetiségi oktatásügyi miniszterhelyettes kinevezését;

— az oktatásügyi minisztérium nemzetiségi fõosztályának kiépítését;

— a vegyes lakosságú területeken az oktatásügyi szervekben a nemzetiség arányos képviseletét.

III. A szövetség módszertani tevékenysége

A szövetség legfontosabb feladatának tartja a pedagógusok szakmai tevékenységének összehangolását, színvonalasabbá tételét. Ennek érdekében, az iskolatípusokat figyelembe véve, hét módszertani szekciót hoz létre, ezek:

— a bölcsõdék és óvodák módszertani szekciója,

— az alapiskolák 1—4. évfolyamainak módszertani szekciója,

— az alapiskolák 5—9. évfolyamainak,

— a gimnáziumok és szakközépiskolák,

— a szaktanintézetek,

— a specifikus oktatási intézetek,

— az egyetemek és fõiskolák módszertani szekciója.

A szekciótanácsok országosan a kölcsönös információátadás feladatát látják el, a minisztérium felé tanácsadó szerepet töltenek be. Javasoljuk a tanfelügyelõ rendszer átalakítását szakfelügyelõivé.

IV. A szövetség kapcsolatai

A szövetség kapcsolatait az ország egyéb pedagógusszervezeteivel a szervezeti önállóság megtartásával, egyenrangú partneri elvek alapján építi ki.

Együttmûködik ifjúsági és kulturális szervezetekkel és mindazon politikai mozgalmakkal, melyek felvállalják a nemzetiségi iskolaügy megoldását, érdekeinek védelmét.

Igényli a pedagógiai kutatóintézet és a tankönyvkiadó hatékonyabb segítségét és együttmûködését a módszertani szekciókkal.

Felveszi a kapcsolatot a külföldi szakmai szervezetekkel.

Kezdeményezi egy központi magyar pedagóguskönyvtár létrehozását és a Nevelés címû folyóirat megújítását.

V. A szövetség szervezeti élete

A szövetség szervezeti életét az alapszabályzat határozza meg.

 

Komárom, 1990. május 12.

 

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elsõ országos közgyûlése

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 97/1979.

8.

A Magyar Néppárt programnyilatkozata

A Magyar Néppárt programnyilatkozata pártunk legtágabban vett céljait öleli fel. A részletes program kidolgozása folyamatban van, s azt a szervezõ bizottság a párt alakuló országos közgyûlésén szándékszik beterjeszteni.

A Magyar Néppárt célja, hogy minden rendelkezésére álló demokratikus és törvényes eszközzel küzdjön a jogállamiságért, s ezen belül a csehszlovákiai magyar nemzetrész politikai, gazdasági, kulturális, nyelvhasználati, valamint minden egyéb általános emberi jogaiért. E cél érdekében szándékában áll politikailag megszervezni a csehszlovákiai magyarság minél szélesebb tömegeit, s a már létezõ magyar politikai mozgalmakkal karöltve, illetve azok támogatásával hatékony és elkötelezett képviselõjévé kíván válni a magyar nemzeti kisebbség érdekeinek. A Magyar Néppárt küzdeni szándékszik mindenfajta nemzeti diszkrimináció és elnemzetietlenítés ellen, s a lehetõ leghatározottabban elítéli a faji, nemzeti, nyelvi és vallási sovinizmust; híve a szociális igazságosság érvényesülésének és a demokráciának. Az elmondottakkal összhangban a Magyar Néppárt programja a következõ négy alappilléren nyugszik: 1. a keresztény erkölcsi értékek; 2. a nemzeti megbékélés eszméje; 3. a környezetkímélõ szociális piacgazdaság; 4. a demokrácia.

1. A keresztény erkölcsi értékek

Pártunk egyik alapvetõ célkitûzése, hogy a keresztény erkölcsi elvek maradéktalanul érvényesülhessenek a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális élet minden megnyilvánulásában.

Társadalmunk jelentõs részét hívõk alkotják, de a nem hívõk túlnyomó többsége számára is értéket jelentenek a keresztény Európa kulturális és valláserkölcsi hagyományai. Ezért célszerûnek tartjuk, hogy az iskolai oktatás minden szintjén helyt kapjon a fakultatív vallástörténeti és valláserkölcsi nevelés.

Abból az alapelvbõl kiindulva, hogy az ember elidegeníthetetlen joga hitbeli meggyõzõdésének és felekezeti hovatartozásának szabad megvallása, támogatjuk minden hívõ eziránti igényét. Ellene vagyunk azonban minden vallási fanatizmusnak és türelmetlenségnek. Támogatjuk a keresztény (és keresztyén) egyházak ökumenikus törekvéseit.

Valljuk, hogy a szabad és zavartalan vallásgyakorlást összhangba kell hozni az anyanyelv szabad gyakorlásával. Az egyházak törekedjenek arra, hogy a nemzeti kisebbségek hívõirõl az õ soraikból származó lelkipásztorok gondoskodhassanak, s ilyenek elégíthessék ki azok lelki igényeit. A magyar papjelöltek számára pedig meg kell teremteni — ha kezdetben csak részben is — a magyar nyelvû képzést. Amíg ez Csehszlovákiában elérhetõvé válik, lehetõvé kell tenni, hogy ezt magyarországi intézmények végezhessék.

Szorgalmazzuk egyházi iskolák alapítását, illetve a megszüntetettek újraindítását mindenütt, ahol erre igény mutatkozik, s ahol ennek megvannak a feltételei.

2. A nemzeti megbékélés eszméje

Nemzetiségi politikánk egyik sarkalatos célja mindenféle nemzeti, etnikai és faji diszkrimináció megszüntetése, illetve feléledésének lehetetlenné tétele. Arra törekszünk, hogy minden nép és néptöredék megõrizhesse nemzeti, etnikai és faji önazonosságát az egyesülés felé haladó Európában. Olyan állapotok megteremtését tûzzük ki célul, amelyekben egy bizonyos nemzethez, nemzeti, etnikai vagy faji kisebbséghez való tartozás puszta ténye önmagában nem minõsülhet sem érdemnek, sem véteknek, mivel az egyszerûen csupán a létezés természetes állapota.

A toleráns, egymás értékeire figyelõ és azokat kölcsönösen tiszteletben tartó közszellem kialakítása közös felelõsség, amelyben mindig a többségnek kell vállalnia a nagyobb részt. A Magyar Néppárt a maga nevében kinyilvánítja, hogy megõrzendõ értékeknek tartja a nemzeti és etnikai kultúrákat, s ezért elítéli az asszimiláció minden nyílt vagy burkolt módját, miközben a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel küzd annak valamennyi megnyilvánulási formája ellen.

Véleményünk szerint a nemzeti, etnikai és faji kisebbségek jogainak sokoldalú rendezése csakis a létrehozandó új alkotmány részét képezõ, átfogó nemzetiségi törvény keretében képzelhetõ el. Ennek a törvénynek azonban nemcsak deklaratív szinten kell kinyilvánítania az állampolgárok politikai és jogi egyenlõségét, tekintet nélkül azok nemzetiségi, nyelvi és faji hovatartozására, hanem ki kell mondania azok elidegeníthetetlen jogát az anyanyelv szabad hivatalos használatára az általuk lakott területen, valamint tételesen biztosítania kell a kisebbségek számára mindazon egyéni és kollektív jogokat, amelyek nemzeti, etnikai és faji identitásuk és kultúrájuk megõrzése, sõt fejlesztése szempontjából szükségesek és kívánatosak.

Tudatában vagyunk, hogy a nemzeti megbékélés eszméjét célzó nemzetiségpolitikai programunk sikere az egész közép-európai térségre pozitív kihatású lehet, ellenben kudarca esetén a térség valamennyi nemzete, nemzeti kisebbsége kárvallottja lesz e sikertelenségnek.

4. A demokrácia

A Magyar Néppárt egyik sarkalatos célja, hogy hatékony elõsegítõje legyen a demokratikus jogállamiság megteremtésének. Bár az alapozás ezen a téren már megtörtént, tennivaló azonban még akad bõven. Ezzel kapcsolatban valljuk, hogy a jogállamiság nem csupán jogszabályok kérdése, hanem elsõsorban és mindenekelõtt a politikai kultúra és az adott társadalom etikai értékrendjének függvénye.

Programnyilatkozatunknak a demokratikus jogállamiságot taglaló pontja természetszerûleg abból a sokat hangoztatott, de tájainkon sajnos oly ritkán méltányolt tételbõl indul ki, mely szerint a valódi demokrácia egyik legfontosabb próbaköve a nemzetiségi-kisebbségi kérdés igazságos és méltányos rendezése. Mi mint nemzettöredék, nemzeti kisebbség pedig csakis egy valódi demokráciában vagyunk képesek emberi életet élni, mivel a mi egyedüli mentsvárunk, az igazság és igazságosság csakis ilyen feltételek közepette érvényesülhet.

A Magyar Néppárt egyaránt küzdeni kíván mind az egyén politikai szabadságjogaiért, mind a természetes közösségek, mindenekelõtt a területi, vallási, valamint népi-nemzeti-etnikai közösségek önrendelkezéséért és önmeghatározási jogaiért. Országunk készülõ új alkotmányától joggal elvárjuk, hogy az egy valóban demokratikus jogállam alaptörvénye legyen, s mint ilyen, az általános emberi és állampolgári jogokon túlmenõen a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait is biztosítsa.

Természetesen annak is tudatában vagyunk, hogy a demokrácia önmagában véve semmiképpen sem lehet politikai programunk és törekvéseink végcélja; az csupán eszköz, a kedvezõ feltételeket biztosító kerete lehet minden más politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, nyelvhasználati, vallási, szociális, környezetvédelmi stb. célkitûzésünknek. Megléte lehetõvé teszi megmaradásunk feltételeinek biztosítását, hiánya azonban rendkívül negatív kihatású lehet, elnyomottakra és elnyomókra egyaránt.

 

1991 nyara

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 97/1980.

9.

Állásfoglalás Cseh-Szlovákia államjogi elrendezésérõl

A mai Európában két nagy irányzat érvényesül: az integrálódás és a dezin­teg­rálódás, melyek egyidejûleg hatnak nemcsak tágabb környezetünkben, hanem nálunk is. Ez azonban nem politikai tudathasadás, hanem tény, mellyel ki kell békülnünk, és meg kell keresnünk az optimális megoldást. Parlamenti klubunk, melyet a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés képviselõi alkotnak, a Szlovák Nemzeti Tanácsban 10 százalékot tesz ki. Ez a részarány az SZNT politikai összetételében, a jelenlegi szétforgácsoltság mellett, a döntõ pillanatokban alapvetõ feladatot tölthet be. Az elsõ demokratikus választások óta eltelt idõben tények bizonyították, hogy képviselõink következetesen töltik be konstruktív ellenzéki szerepüket, és nem pillanatnyi politikai hangulatok befolyásolják õket. Többször elmondtuk véleményünket a leendõ alkotmányról, a köztársaságok államjogi elrendezésérõl, állampolgáraink sorsáról az új elrendezettségû Európában és a nemzeti kisebbségek helyzetérõl államunkban.

Most is megismételjük álláspontunkat, hogy a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság nemzetközi jogi folytonossága mellett szállunk síkra, de egyszersmind irányadónak tartjuk az önrendelkezési jog elvét.

Mi is felelõsséget érzünk az állam jövõjéért, a törvények és az alkotmány tiszteletben tartásáért minden helyzetben, hogy ne következhessenek be olyan tragikus események, mint például Horvátországban.

Mélységes felelõsséget érzünk választóink iránt, akik mind a Cseh, mind a Szlovák Köztársaságban állampolgárként élnek, és nemcsak a szomszédos országok határai mentén, hanem mindenütt a köztársaság területén. Ma, amikor oly erõteljesen nyilvánul meg Szlovákia szuverenitási törekvése, természetesnek kellene tartani, hogy a jogállam építésével egyidejûleg alkotmányosan kell szavatolni a nemzeti kisebbségek jogait az új államjogi elrendezésben is. A kelet- és közép-európai tapasztalatok egyértelmûen bizonyítják, hogy az önrendelkezés és önigazgatás jogának megtagadása, valamint a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozása fokozza a feszültséget mind az országban, mind a térségünkben.

Ezért mi az állampolgárok következetes egyenjogúságának biztosítása mellett szállunk síkra, a nemzetiségileg különbözõ csoportok egyenjogú posztra állítását szorgalmazzuk, az alkotmányosan garantált feltételeket követeljük a nemzeti kisebbségek identitása megõrzéséhez és fejlesztéséhez, fõként az oktatásügyben, a kultúrában, az anyanyelv sokoldalú használatában a hivatalos érintkezés területén, hogy védve legyünk a szervezett asszimilációtól és az általunk lakott területeken védelmet kapjon a régió etnikai jellege.

Az említett tapasztalatok bizonyítják, hogy a tavaly nyáron Koppenhágában — az emberi dimenzióval foglalkozó tanácskozáson — elfogadott elvek helyesek, ezek közt pedig ott van, hogy a nemzeti kisebbségek identitása biztosításának eszköze az autonóm igazgatási területek létrehozása. Képviselõink olyan megoldás hívei, melyben egyéni (kulturális) és területi autonómia ötvözõdik. Egy ilyen rendezés jogi feltételeit az ország új államjogi elrendezésének kialakításával együtt kell megteremteni, mégpedig mindannyiunk jogi biztonságának és nemzetközi biztonságának megszilárdítása érdekében.

 

(Elhangzott a Szlovák Nemzeti Tanács és a Cseh Nemzeti Tanács elnökségének együttes tanácskozásán, 1991. szeptember 9-én, Pozsonyban, az SZNT Együttélés-Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselõi klubja nevében.)

Az Együttélés öt éve. Összeállította Pogány Erzsébet.
Együttélés, Pozsony, 1995. 193—194.

10.

Merre tart Csehszlovákia?
Az Együttélés politikai mozgalom memoranduma
a csehszlovákiai nemzeti kisebbségekrõl

Csehszlovákiában 1989. november 17-én kezdõdött a kommunista egypárti hatalom gyakorlati felszámolása. Ebben a folyamatban egyszerre több szempont is érvényesült. Ezek mindmáig jelen vannak az ország belpolitikájában.

Az általános szempontok

mellett, amelyek közül a legmeghatározóbb a kommunista párt hatalmának a megtörése, majd ezt követõen a politikai és gazdasági rendszerváltás, valamint a jogállam fokozatos kialakítása és az európai értékrendbe való beilleszkedés volt,

sajátos szempontok

is érvényesültek. Legerõteljesebben a szlovák nemzeti önrendelkezés nyilvánult meg. Fõleg két formában: a szövetségi állam fokozatos lebontásában, valamint a szlovák szuverenitásban és a nemzetállam megteremtésében. Emellett azonban a nemzetiségileg vegyes területek jellemzõjévé vált egész Csehszlovákiában, hogy a többségi nemzetek helyi politikusai a nacionalista szemlélet felé hajlanak, amit mind pártjuk, mind a központi kormányzat tétlenül néz.

Ezzel egy idõben került elõtérbe a nemzeti kisebbségek jogállásának megváltoztatása. Irányát — kezdettõl fogva — az érdekellentétek határozták meg. Emiatt szinte felváltva kerültek napirendre a nemzeti kisebbségek egyenjogúsági törekvései és a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozása az etatista, valamint a nemzetállam eszméjét propagáló politikai erõk hatására.

Az említett célok és eszmék követõi között törvényszerû és kemény politikai harc keletkezett. Ennek az eredménye nem csupán a jobboldali (konzervatív, liberális, radikális demokrata, keresztény) és a baloldali (kommunista, volt kommunista, kollektivista) politikai erõk összecsapása volt, hanem a civil társadalom és a nemzeti kisebbségek érdekeit képviselõ csoportok egymással folytatott küzdelme is. Memorandumunkban a sajátos szempontok közül a nemzeti kisebbségeket érintõ néhány problémát vázoljuk fel, és javaslunk néhány lehetõséget a kisebbségek helyzetének megoldására.

Elõzmény:

A prekommunista és a kommunista rendszer nemzetiségi politikájának jogtalanságai a második világháború után.

A háború végével Csehszlovákiában a nemzeti diszkrimináció korszaka köszöntött be. A nemzetállami ideológia szellemében a kormányzat megfosztotta minden alapvetõ állampolgári jogától a német és a magyar nemzetiségû lakosság millióit. A „nemzeti és demokratikus” korszakban meghirdetett nemzetállami ideológia a kommunista puccs után általános kisebbségellenes politikává fajult, amely minden nemzeti kisebbséget — tehát a lengyeleket és a ruténokat, illetve az ukránokat, valamint a cigányokat is — hátrányosan megkülönböztette a többségi nemzetekkel szemben. Elsõ alkalommal 1960-ban, majd 1968-ban szabályozta az alkotmány a nemzeti kisebbségek jogait. Ennek ellenére az 1968-ban elfogadott nemzetiségi államtörvénnyel egy idõben kiadott államszövetségi alkotmány kimondta, hogy Csehszlovákia a csehek és szlovákok közös állama. Az alkotmány tehát továbbra is nemzetállamként határozza meg Csehszlovákiát. Eszerint a nemzeti kisebbségek másodrendû polgárai az országnak. Az 1968-ban elfogadott „nemzetiségi törvény” ugyan tételesen megfogalmazta a kisebbségek jogainak néhány elvét, melyeket azonban a kommunista hatalom sem törvények, sem politikai határozatok útján sohasem valósított meg. Sõt a nemzeti kisebbségek asszimilálására, társadalmi szerkezetû szétrombolására, iskoláik megszüntetésére törekedett. A központi irányítás ehhez kedvezõ feltételeket teremtett.

Az új helyzet:

Az új hatalom érzéketlensége a nemzeti kisebbségek iránt.

A rendszerváltás kezdetén, 1989 decemberében javaslat született, hogy alakuljon meg a szövetségi kormányban egy nemzetiségi minisztérium. Feladata lett volna a kommunista rendszer mulasztásainak a helyrehozása a nemzetiségi politikában. A kormányalakítási tárgyalásokon, 1989. december 8-án ez volt az egyetlen javaslat, amely megbukott.

Az új kormány sem foglalkozik a kisebbségekkel.

Néhány hónap múlva, 1990 februárjában és márciusában javaslat született, hogy a nemzetiségi minisztérium helyett alakuljon egy kormánybizottság a szövetségi kormányban a nemzeti kisebbségek ügyeinek koordinálására. Megalakítására azonban nem került sor, mert a szlovák kormány elnöke nem értett egyet a javaslattal. Az 1990 júniusában megtartott választások után a szövetségi kormány egyik alelnöki posztját új politikus foglalta el. Õ azonban már nem ismételte meg elõdjének a kormánybizottságra tett javaslatát. Egy évvel késõbb elõterjesztette a szövetségi kormány nemzetiségi politikájának alapelveit. Ezt a javaslatot az Együttélés Politikai Mozgalom azonban elutasította — tekintettel annak formális voltára —, és egy konferencia összehívását javasolta a nemzeti kisebbségek parlamenti és politikai képviselõinek részvételével.

Újabb támadások a nemzetiségi kisebbségek oktatásügye ellen.

A rendszerváltás elmúlt két éve alatt nem javult az új hatalom politikája a kisebbségek iskolaügyében a kommunista rendszer elképzeléseihez képest. Nem javult az ukrán és rutén kisebbség iskoláinak katasztrofális helyzete. A német kisebbség számára továbbra sem nyitottak anyanyelvi iskolákat, csupán a német nyelv oktatását engedélyezték néhány helyen, ahol német nemzetiségû diákok tanulnak. Nem nyitották meg újra a lengyel kis falvak iskoláit sem. A magyar kisebbség iskolaügyéhez pedig hagyományosan elutasítólag viszonyul a szlovák kormányzat.

Három magyar parlamenti képviselõ 1990 februárjában törvényjavaslatot nyújtott be a Szövetségi Gyûlésben egy önálló magyar felsõoktatási intézmény alapítására. A javaslatot a parlamenti bizottságok elutasították. Ebben a döntésben fontos szerepet játszott az a képviselõi vélemény, hogy egy magyar fõiskola engedélyezése politikailag hibás lépés lenne, mert egy ilyen intézmény a „magyar szeparatizmus központjává válna”.

A magyar szülõk és pedagógusok 1990 tavaszán kezdeményezték a kommunista rendszerben összevont magyar iskolák szétválasztását (függetlenítését a szlovák iskoláktól) és a magyar iskolák hálózatának bõvítését. A szlovák iskolaügyi miniszter 1990 tavaszán körlevélben betiltotta a magyar pedagógusoknak ezt a tevékenységét. Arra is figyelmeztetett, hogy fegyelmi eljárást indíttat azon pedagógusok ellen, akik nem tartják be ezt az utasítást. Szlovákia oktatásügyi minisztériuma — az ismételt kérvények ellenére — azóta sem engedélyezett egyetlen iskola-szétválasztást sem, sõt további iskolák összevonását kezdeményezte, valamint törvényjavaslattal próbálkozott a nemzeti kisebbségek nyelvének visszaszorítására a kisebbségek iskoláiban — az utóbbi azonban nem sikerült. Ezzel egy idõben a szlovák oktatásügyi minisztériumban megszüntették a kisebbségek iskoláit gondozó szakosztályt.

A kisebbségek nyelvi diszkriminálása.

A Szlovák Nemzeti Tanács Pozsonyban 1990. október 25-én a szlovák nacionalista erõk javaslatára az összes kormánypárt támogatásával nyelvtörvényt fogadott el, amely a kommunista idõszakhoz képest lényegesen korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát, és amely alapján a nemzeti kisebbségek által lakott területeken akadályozzák, illetve tiltják a kétnyelvû feliratok elhelyezését, a községek nevének kétnyelvû megjelölését, az állami hivatalok, sõt a római katolikus egyház részérõl végzett szertartásoknak (keresztelõ, névadás, házasságkötés, temetés) a kisebbség nyelvén való lebonyolítását stb. A törvény ráadásul elõírja, hogy az állami hivatalnokok a szlovák nemzetiségû ügyfelet kizárólag csak szlovákul szólíthatják meg. Ezzel prejudikálva azt, hogy a jövõben esetleg várható a nem szlovák személyeknek, tehát a kisebbségnek a kötelezõ megjelölése, mondjuk egy messzirõl felismerhetõ élénk színû jelvénnyel. A Cseh Köztársaság területén ugyan nem szabályozza törvény a nyelvhasználatot, de a kisebbségek anyanyelvének a használata nincs biztosítva, és növekvõ a velük szemben megnyilvánuló nyelvi türelmetlenség.

Jogfosztó törvény az emberi jogokról.

A Szövetségi Gyûlés Prágában 1991. január 9-én elfogadta a szabadságjogokról és alapvetõ jogokról szóló alkotmánytörvényt. A törvény két cikkelye határozza meg a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait. E meghatározás azonban nem veszi figyelembe a helsinki folyamatban elért eredményeket, a koppenhágai „emberi dimenziók” konferenciáján elfogadott elveket, az Európa Tanács 1990. október 1-jén hozott 1134-es ajánlását. Ugyanakkor hatályon kívül helyezi az 1968-ban elfogadott 144-es nemzetiségi alkotmánytörvény lényegi cikkelyeit, és ezekhez viszonyítva szûkebben fogalmazza meg a kisebbségek jogait. A nemzeti kisebbségek tíz parlamenti képviselõje tiltakozásul a jogok szûkítése ellen a törvény szavazásakor elhagyta a Szövetségi Gyûlés üléstermét.

Jogi és gazdasági diszkriminálás.

A Szövetségi Gyûlés az 1991-es tavaszi ülésszakán három olyan rehabilitációs jellegû törvényt fogadott el, amely az elmúlt negyvenéves idõszakban esett anyagi sérelmeket hivatott mérsékelni. A nemzeti kisebbségek szempontjából a kárpótlási törvény és a földtörvény kifogásolható, mert nem terjed ki az 1945 és 1948 közötti idõszakra, amikor kizárólag nemzetiségi szempontok alapján, elsõsorban a német és a magyar lakosságot érték jogi és anyagi sérelmek, valamint részben a lengyel kisebbséget, illetve azon zsidókat, akik német vagy magyar nemzetiségûnek vallották magukat. A törvényhozók zöme és a kormány is kategorikusan elutasította az 1945—1948 között esett sérelmek utólagos mérséklését és az igazságtalanul üldözött személyek rehabilitálását. A földtörvény pedig részben felújította a korábbi nemzetiségi diszkriminálást. A nemzetiségi alapon elkobzott földek egy részét ugyan a magyaroknak visszaszármaztatja (a nemzetisége miatt diszkriminált többi személynek nem!), de egy, a Szlovák Nemzeti Tanács által hozott, 1948. november 17-én kelt rendelete alapján. Eszerint csupán 50 hektár földterület adható vissza a jogosult személynek (különbözõ diszkriminatív feltételek teljesítése árán), noha az új földtörvény a többi jogosult személynek visszaadható földterület nagyságát maximum 250 hektár mezõgazdasági földterületben állapította meg. Parlamenti képviselõink kérdésére a szövetségi kormány azt válaszolta, hogy nem tervezi a diszkrimináló törvényekkel sújtott nemzeti kisebbségek rehabilitálását és a diszkrimináció anyagi következményeinek enyhítését, jóvátételét, sem e törvények utólagos hatálytalanítását. Ezért az sem várható, hogy a német, a magyar és a lengyel kisebbség visszakapja a közadakozásból alapított társadalmi és kulturális intézményeinek az állam által elkobzott vagyonát.

Diszkriminatív elemek az alkotmány tervezetében.

Az új alkotmány elõkészítése folyamán két, egymásnak ellentmondó szemlélet keletkezett: polgári vagy pedig nemzeti elvet követõ alkotmánya legyen-e Csehszlovákiának. A szlovákiai politikai pártok zöme és a csehországi politikai pártok egy része a nemzeti elvû alkotmányt támogatta kezdetben. Tehát azt az elképzelést, hogy Csehszlovákia továbbra is a „csehek és szlovákok közös állama” maradjon. Ezzel ismételten másodrendû állampolgárokká fokoznák le a nemzeti kisebbségeket. Az alkotmány elõkészítésének ezt a szakaszát azonban a fejlemények túllépték. Ma már az államszövetség léte forog kockán, és a cél az önálló szlovák alkotmány elfogadása. A szlovák alkotmány elõkészítésében kizárólag a nemzeti elv uralkodik: Szlovákia legyen a szlovákok nemzeti állama, és nem a Szlovákiát lakó egyenjogú állampolgárok közös hazája.

Idegengyûlölet.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1990 februárjától a mai napig Pozsonyban és más szlovákiai városokban szlovák nacionalista tüntetések zajlanak, amelyeken cseh-, magyar- és zsidóellenes jelszavakat hangoztatnak, éltetik Andrej Hlinka szlovák katolikus papot, aki 1936-ban szlovák Hitlernek nevezte magát, magasztalják a második világháború idején létezett fasiszta szlovák államot, annak elnökét — Josef Tisót —, akit a világháború után háborús bûnei miatt halálra ítéltek és kivégeztek. A mai helyzetre jellemzõ, hogy e háborús bûnös emlékére a római katolikus egyház püspöke 1990 júliusában táblát leplezett le. A nacionalista és soviniszta tüntetéseken Szlovákiának nemzetállammá való átalakítását, a szlovák nyelv kizárólagossá való nyilvánítását, a cseh—szlovák államszövetség megszüntetését stb. követelik. A falakon magyar-, cseh-, zsidó- és cigányellenes feliratok jelennek meg, zsidó temetõket dúlnak fel. Ezek az akciók egyre szervezettebb keretet kapnak, melyekben ma már részt vesz a szlovák parlamenti pártok egyre több képviselõje is. A helyzetre nézve a legjellemzõbb az, hogy a faj-, nemzet- és idegengyûlöletet szító személyek és szervezetek ellen az igazságügyi szervek nem lépnek fel, és nem alkalmazzák velük szemben az érvényes törvényeket.

A magyarok kitelepítésének óhaja.

1990 októberében és 1991 májusában közvélemény-kutatást végzett a pozsonyi Komensky Egyetem Társadalomelemzõ Intézete (Ústav pre sociálnu analyzu). A felmérésbõl kiderült, hogy 1990 októberében a Szlovák Köztársaságban a csupán szlovákok által lakott területeken megkérdezett szlovákok 56%-a kívánta kitelepíteni a magyar kisebbséget Csehszlovákiából. Azon a területen, ahol a szlovákok a magyarokkal vegyesen élnek, a megkérdezett szlovákoknak csak a 16%-a kívánta ugyanezt. A felmérésbõl kiderül az is, hogy 1991 májusában némileg csökkent a magyarokat kitelepíteni akaró szlovákok aránya. Az intoleráns szlovákok zöme azon pártok támogatói közé tartozik, amelyek az önálló Szlovákia kivívását tûzték ki célul. De még a legliberálisabb szlovák pártok (Nyilvánosság az Erõszak Ellen, Demokrata Párt) híveinek is több mint 20%-a a magyarok kitelepítését követeli. Ezért érthetõ, hogy a magyar, de a többi kisebbség is a szövetségi állam fenntartását kívánja. A szövetségi állam megtartásának óhaja a nemzeti és etnikai kisebbségek körében azonos okokra vezethetõ vissza a Cseh Köztársaság területén is. A nemzeti kisebbségek és zsidók is attól tartanak, hogy Csehszlovákia kettészakadásával a nacionalista és intoleráns politikai erõk kerülnének hatalomra. Ezt a félelmet támasztja alá a Szlovák Nemzeti Párt egyik parlamenti képviselõjének (Ján Slota, Zsolna polgármestere) 1991. szeptember 18-án a Národná obroda címû szlovák napilapban megjelent nyilatkozata. Véleménye szerint rövidesen megalakul az önálló szlovák állam, és mindazok, akik ezt ellenzik, a szlovák nemzet árulóiként lesznek elítélve.

A változás lehetõségei:

Tanulság.

A nemzeti kisebbségek sajátos helyzetének javítását és az elnyomási tendenciák megszüntetését nem tette lehetõvé az egypárti hatalom bukása sem. Emiatt a parlamenti demokrácia keretei között is az etatista és a nemzeti, valamint a szociál-kollektivista többség leszavazza a nemzeti kisebbségek javaslatait, valamint demokrata és liberális támogatóikat. Így a kisebbségek elnyomása a demokrácia klasszikus eszközeivel legalizálható. A helyi önkormányzatok szûk jogi keretei és szûkös anyagi lehetõségei ezt nem tudják ellensúlyozni. Egy átfogó rendezés hiányában az önkormányzatok mai helyzete inkább a parciális manipulálhatóságra ad lehetõséget. Ez utóbbit csak kihangsúlyozza, hogy az ország adminisztratív területi felosztása kezdettõl fogva a kisebbségek elnyomására és egységes lakóterületének a megosztására irányult.

A kisebbség életképessége.

A nemzeti kisebbségek létszámát Csehszlovákiában radikálisan csökkentették az õket több mint hetven éve sújtó elnyomás különbözõ formái. Ennek ellenére a kommunista rendszer bukása után a nemzeti kisebbségek, a parlamenti és helyhatósági választásokon, valamint a politikai életben való részvételük alapján megítélve, megõrizték életképességüket. Hiszen az Együttélés Politikai Mozgalomnak és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak 13—13 parlamenti képviselõje van (összesen 26), ami több mint a fele a képviselõi mandátumot szerzett nemzeti kisebbségieknek. Az Együttélésnek pedig 110 polgármestere és csaknem 2500 helyi önkormányzati képviselõje van. Ennek kapcsán azonban azt is el kell mondani, hogy a kisebbségek helyzetében az egyetlen pozitívumot a választások jelentették. Egyéb tekintetben csak romlott a helyzetük.

A magyar kisebbség és az Együttélés Politikai Mozgalom a parlamenti demokrácia híve.

A korábban említett közvélemény-kutatás szerint megbizonyosodhattunk arról, hogy a Szlovákiában mûködõ politikai pártok közül a különbözõ nemzeti kisebbségeket, de fõleg magyarokat és lengyeleket, valamint részben az ukránokat, illetve ruténokat és a németeket is tömörítõ Együttélés Politikai Mozgalom (Coexistentia) a legliberálisabb politikai szervezet, amely leginkább támogatja a politikai és a gazdasági rendszerváltást. Továbbá az is kiderült a felmérésbõl, hogy Szlovákiában a magyarok a legtoleránsabbak és a parlamenti demokrácia legodaadóbb hívei. A felmérésnek ezt az állítását alátámasztja az Együttélés Politikai Mozgalom programja is, valamint parlamenti képviselõinek részvétele a gazdasági és a politikai rendszerváltást támogató törvényjavaslatok körüli munkában.

A változás lehetõségei.

A második világháború után eltelt korszakban — a felsorolt negatívumok ellenére — elõször vannak kialakulóban a nemzeti kisebbségek helyzetének javulását elõsegítõ lehetõségek. Ennek a legfontosabb jeleit a kisebbségek politikai életének megerõsödése, a parlamenti demokrácia erõteljes támogatása, az önkormányzatokban való erõteljes részvételük, a gazdasági rendszerváltás, a privatizálás követelése és vállalkozási kedvük mutatja. Erre építve lehetne egy átfogó rendezéssel állandósítani a kisebbségek helyzetének javulását elõsegítõ jelenségeket. Enélkül ugyanis a pozitív tendenciák visszafordulhatnak, és növelhetik a kisebbségek körében a konfliktusokhoz vezetõ feszültségeket.

A kisebbségek helyzetének javítása

Elsõ lépés.

A jogrendbe be kell építeni az alkotmány révén mindazokat az elveket, amelyeket a helsinki folyamatban elfogadtak az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezleten részt vevõ országok. Erre kitûnõ alkalom az új alkotmány elõkészítése. Az alkotmány-elõkészítõ folyamatban létre kell hozni a kisebbségek társadalmi és parlamenti képviselõinek, valamint szakembereiknek alkotmányozó bizottságát — amint ezt javasoltuk Kromìrízben a parlamenti pártok képviselõinek alkotmány-elõkészítõ ülésén. Ezen alkotmányozó bizottság munkájának az eredménye lehetne az új alkotmánynak a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló önálló fejezete.

Alapvetõ elvek.

Az új alkotmányban megfogalmazott elvek alapján olyan jogbiztonságot kellene teremteni a kisebbségeknek, hogy biztosítva legyen identitásuk, kultúrájuk, anyanyelvük megõrzésének feltétele; saját ügyeikben, valamint kultúrájuk, iskolaügyük irányításában önigazgatók lehessenek, és biztosítva legyen számukra olyan területi igazgatási rendszer kialakításának a lehetõsége, amelyen belül jogaik megvalósíthatók.

Kulturális és területi önigazgatás (autonómia).

Csehszlovákiában a nemzeti és etnikai kisebbségek egy része szórványban él, egy része (zöme) pedig egységes településrendszerben lakik. Ezért a nemzeti és az etnikai kisebbségek helyzetének megoldása a kulturális és a regionális (területi) autonómiák bevezetésével segíthetõ elõ. A kulturális autonómia által lehetõvé válna a szórványban élõ kisebbségek identitásának, kultúrájának és nyelvének ápolása, iskoláinak sajátos szükségletei szerinti irányítása. A tömbben élõ kisebbségek számára a területi autonómia teremtené meg a teljes önkormányzat lehetõségét, amelyen belül a többségi nemzet ott élõ részével is szabályozott együttélést alakíthatna ki. A területi autonómia mellett szólnak azok a tények, amelyekre — a magyarokra vonatkozóan — a Komensky Egyetem Társadalomelemzõ Intézetének a felmérése is felhívta a figyelmet. Ez a felmérés bizonyította, hogy a magyar kisebbség politikai kultúrája a szlovákokétól eltérõ (fejlettebb), a parlamentáris demokrácia megbízható támogatója (képviselõinek zöme a parlamentben a konstruktív oppozíció szerepét tölti be), erõtelje­sebben támogatja a politikai és a gazdasági rendszerváltást, toleránsabb, mint a szlovákok túlnyomó többsége. Az azonos régióban együttélõ szlovákok és magyarok viszonya jó, míg az ezen a területen kívül élõ szlovákok intoleránsak a magyarokkal szemben, kitelepülésüket óhajtják, anyanyelvük használatának korlátozását követelik stb. A magyarellenes tüntetéseket és a diszkrimináló nyelvtörvényt is a nemzetiségileg vegyes területen kívül élõ szlovákok kezdeményezték. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a megállapítások nem csupán magyar—szlovák viszonylatban érvényesek. Hasonló jelekkel találkozhatunk egész Csehszlovákiában a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken. A területi autonómia — amellett, hogy a jogok kiteljesedésének és érvényesülésének a feltételeit biztosítaná — védelmezné is a kisebbségeket a többségi nemzet agresszív nacionalizmusával szemben, valamint megteremtené a jogi és közigazgatási feltételeit a különbözõ nemzetiségûek együttélésének.

Kelet- és közép-európai konferencia.

Ebben a térségben napjainkban nem csupán politikai és gazdasági rendszerváltás zajlik, hanem átalakulóban, illetve folyamatban van a Szovjetunió nyugati és délnyugati peremének a szétesése. Ezek a politikai jelenségek képlékennyé teszik a politikai helyzetet a térségben, és a folyamat elõrehaladásával megkérdõjelezik az eddigi nemzetközi jogi egyezmények és vállalások hatályát, valamint arra figyelmeztetnek, hogy a térségre vonatkozóan ki kell dolgozni egy új biztonsági, együttmûködési és kölcsönös garanciarendszert. Ebben a politikai átalakulási folyamatban döntõ hangsúlyt kapnak a nemzeti és nemzethatalmi szempontok, ezért félelmeink vannak a nemzeti kisebbségek jövõjével kapcsolatban. Emiatt is tartjuk fontosnak, hogy létrejöjjön a térség nyugodt átalakulását politikailag szabályozó és jövõbeni békéjét elõkészítõ állandó konferencia, amelynek példaadó kiindulópontja az ez év februárjában megrendezett visegrádi hármas találkozó. Az állandó békekonferenciát természetszerûleg ki kellene terjeszteni az egész térségre, ezért nem csupán más országok, illetve nemzetek képviselõit kellene ide meghívni, hanem a nemzeti kisebbségek képviselõit is. Memorandumunkat ezért különös figyelmébe ajánljuk a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, a Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság elnökének, valamint kormányának és törvényhozásának, továbbá a térségünkkel határos államok elnökeinek, az Európai Tanács tagjainak és a helsinki folyamatban részt vevõ országok kormányainak.

 

Érsekkéty, 1991. október 5-én.

Az Együttélés öt éve. Összeállította Pogány Erzsébet.
Együttélés, Pozsony, 1995. 204—212.

 

11.

Az Együttélés alkotmánykiegészítõ javaslata
(Tervezet)

…Fejezet
A nemzeti és etnikai kisebbségek jogai

Általános rendelkezések

1. cikkely

1. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogai természetes, megvonhatatlan, elidegeníthetetlen és megszüntethetetlen jogok.

2. Ezeket a jogokat a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság (a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság) elismeri, és szavatolja zavartalan gyakorlásukat.

2. cikkely

1. Minden állampolgárnak jogában áll szabadon megvallani nemzetiségét, etnikai eredetét, és magát olyan népcsoport tagjának tekinteni, melyet nemzeti, etnikai, nyelvi, kulturális és egyéb jellemzõi és öröksége a lakosság többi részétõl megkülönböztetnek. Az említett kérdés eldöntésének befolyásolása tilos. Az elnemzetietlenítést elõidézõ bármiféle befolyásolás, valamint az asszimiláció szervezett módjai tilosak és büntetendõk.

2. Bármely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás senkinek hátrányára nem lehet.

3. cikkely

1. Mindenkinek elidegeníthetetlen joga, hogy mind egyénileg, mind a csoportjába tartozó polgártársaival együttesen megõrizze és fejlessze nemzeti, etnikai, nyelvi, kulturális identitását és sajátosságait.

2. A nemzeti és az etnikai kisebbségek tagjainak egyénileg, illetve a csoportjuk tagjaival együtt jogában áll szabadon kinyilvánítani jogos követeléseiket, érvényesíteni jogaikat, valamint részt venni e jogok gyakorlásában és e jogok gyakorlásának ellenõrzésében.

4. cikkely

1. A nemzeti és etnikai kisebbségeket különleges jogvédelem illeti meg az identitásuk megõrzése és a kisebbségi helyzetükbõl eredõ hátrányaik kiegyenlítése érdekében.

2. A nemzeti és etnikai kisebbségeknek joguk van szülõföldjükhöz, szellemi és anyagi örökségük megõrzéséhez és gyarapításához, lakóhelyük nemzeti és etnikai összetételének védelméhez bármilyen adminisztratív és egyéb olyan beavatkozásokkal szemben, amelyek korlátoznák az e törvény szavatolta jogaik érvényesítését.

5. cikkely

A nemzeti és etnikai kisebbségeknek joguk van:

1. a saját egyesületeikben, társadalmi szervezeteikben és politikai pártjaikban való társuláshoz;

2. ahhoz, hogy saját nemzetük vagy etnikumuk közösségének tagjaival szabadon létesíthessenek és tarthassanak fenn kapcsolatokat mind az állam területén, mind annak határain kívül is, a saját nemzeti és etnikai identitásuk ápolása, valamint nyelvük, hagyományaik és kulturális örökségük ápolása érdekében;

3. részt venni nem kormányszintû nemzetközi szervezetek tevékenységében;

4. nemzetközi szervezetekhez fordulni jogaik védelmének szavatolása érdekében.

Mûvelõdés, nyelvhasználat, kultúra és információk

6. cikkely

A nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó polgároknak joguk van az anyanyel­vükön való mûvelõdéshez az óvodától kezdve a legfelsõ tanintézetekig.

7. cikkely

A nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó polgároknak joguk van:

1. Anyanyelvük szabad használatához írásban és szóban, magánéletükben, a közéleti és hivatalos érintkezésben;

2. ahhoz, hogy családnevüket és keresztnevüket az anyanyelvükön vezessék be az anyakönyvbe, valamint e nevek szabad és korlátozatlan használatához a hivatalos érintkezésben is;

3. a helység- és más földrajzi nevek anyanyelvükön való szabad használatához, szóban és írásban, valamint a községek, közterületek és utcák két-, esetleg többnyelvû megjelöléséhez.

8. cikkely

A nemzeti és etnikai kisebbségeket alkotó állampolgároknak joguk van a sokoldalú fejlõdéshez, fõként pedig ahhoz, hogy a kisebbség többi tagjával közösen:

1. fejlesszék kultúrájukat;

2. könyveket és sajtótermékeket adjanak ki, terjesszenek, tömegtájékoztatási eszközöket üzemeltessenek, és használjanak a saját anyanyelvükön;

3. az államhatárokra való tekintet nélkül információkat szerezzenek, birtokoljanak, terjesszenek, és cseréljenek az anyanyelvükön;

4. saját kulturális és tudományos intézményeket alapítsanak és mûködtessenek.

Politikai képviselet és önkormányzat

9. cikkely

A nemzeti kisebbségeknek és etnikai csoportoknak joguk van:

1. saját politikai képviseletükhöz az önkormányzati testületekben;

2. saját képviseleti és önkormányzati szervek létrehozásához, amelyek az akaratukat képviselik;

3. részt venni a nemzeti és etnikai kisebbségek ügyeit érintõ kérdések megoldásában;

4. önálló döntéseket hozni, fõként az identitás, az oktatásügy és a kultúra kérdéseiben.

10. cikkely

A választási törvények szavatolják a nemzeti és etnikai kisebbségek politikai képviseletét.

11. cikkely

1. A nemzeti és etnikai kisebbségeknek az államhatalom és az államigazgatás legfelsõ végrehajtó szervében saját végrehajtó szervük van.

2. A közigazgatás és az államhatalom valamennyi végrehajtó szervében a nemzeti és etnikai kisebbségeknek arányos képviselet jár.

12. cikkely

1. A nemzeti és etnikai kisebbségeknek joguk van:

— valamennyi szinten létrehozni önkormányzati szerveiket identitásuk megõrzése érdekében;

— az önkormányzatokhoz, fõként az oktatásügy, a kultúra, a nyelvhasználat, a könyvkiadás és a sajtótermékek kiadása, a tömegtájékoztatási eszközök mûködtetése és használata, az egészségügy és a testnevelés (sport) terén.

2. A nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzati hatáskörébe tartozó jogok érvényesítésének érdekében a kormányok a nemzeti és etnikai kisebbségek létszámának megfelelõ arányos költségvetési összeget állapítanak meg, figyelembe véve a kisebbségi helyzetbõl adódó hátrányok kompenzálását is.

3. A pénzeszközök felhasználásáról való döntéshozatal, valamint a felhasználás fölötti felügyelet a nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzati szerveinek jogkörébe tartozik.

13. cikkely

A közigazgatási területi egységek kialakítása során tiszteletben kell tartani a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait.

14. cikkely

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogait és azok érvényesítését részletesen a nemzeti és etnikai kisebbségek törvénykönyve, valamint a Szövetségi Gyûlés (a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács) törvényei határozzák meg.

 

(1991 október)

Az Együttélés öt éve. Összeállította Pogány Erzsébet.
Együttélés, Pozsony, 1995. 197—200.

12.

Az Együttélés az önrendelkezésrõl

Közép- és Kelet-Európa ismét a gyökeres átalakulás korszakát éli. Ez nem csupán az itt élõk zömének óhajával egybeesõ politikai rendszerváltásban, a politikai pluralizmus és a parlamenti demokrácia újraszületésében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy újra feltámadt a politikai és nemzeti önrendelkezés iránti vágy.

Térségünkben a politikai rendszer szabad megválaszthatóságának és az önrendelkezési jog érvényesíthetõségének a határát évszázadunkban a történelmi és etnikai, illetve a nemzetközi adottságainkat hanyag nagyvonalúsággal kezelõ trianoni és párizsi békeszerzõdés szabta meg. Emiatt a jogok torz formában valósulhattak meg. Ezért vált lehetetlenné több mint fél évszázadra az itt élõ népek szerves, saját adottságaik által vezérelt kibontakozása, a természetes egyensúlyi állapot kialakulásával feltételezett együttélése.

Az elmúlt háromnegyed évszázad a szabadságok elnyomása és diszkriminatív érvényesíthetõsége miatt a félelmek idõszaka volt. Korunk szégyenletes és véres eredményeként vonult be az emberiség történelmébe a Közép-Európában kirobbant második világháború, a fasizmus és a nácizmus, valamint a sztálini diktatúra. További következménye pedig napjaink történelme is: a nemzeti kisebbségek törvényekkel vagy törvényszegésekkel irányított folyamatos felszámolása.

Térségünk helyzetére jellemzõ, hogy a világot a rajtunk keresztülhúzott határral lehetett évtizedekre erõszakosan kettéválasztani. És az is közép-európai sajátosság, hogy a békeszerzõdésekkel kialakított új államok a külsõ, összetartó hatás megszûntével politikai válságba kerültek.

Mindez azt bizonyítja, hogy az elmúlt hetven év történelmét irányító politika alapjában hibás volt. De az említett világhatalmi határ megszûnése és a válságba jutott államokban kialakult függetlenségi és autonómia-törekvések jellege azt sejteti, hogy — ha nem is konfliktusmentesen, de — talán végre van esélyünk a jogok kölcsönhatásával liberálisan korlátozott önrendelkezés megvalósítására, az egyéni és a közösségi autonómiák kialakítására, mert itt Közép-Európában most más történik, mint amire a körülmények évtizedeken keresztül lehetõséget nyújtottak.

Ezek az események és folyamatok Cseh-Szlovákiában is erõteljesen alakítják a belpolitikát.

Az önrendelkezési jog érvényesítésének szándékát legenergikusabban az ország szlovák és morva lakosságának körében fogalmazták meg. A morvák zöme Morvaország és Szilézia tartományi önállóságára törekszik. A szlovákok többsége Szlovákia függetlenítésére, önálló alanyiságára a nemzetközi jogban és teljes állami önállóságára.

A csehszlovák politikai hadszínterén azonban az önrendelkezés égisze alatt valójában nemzeti-hatalmi küzdelem folyik. Két szemben álló érdek képviselõi — az eddigi államforma védelmezõi és az ezt átalakítani, illetve megszüntetni óhajtók csapnak össze.

Nyugtalanító tény, hogy az önállóság eszméjével most fellépõ politikai erõk politikai vakságban szenvednek. A saját önállóságuk szorgalmazása mellett másokkal szemben türelmetlenek és a kisebbségek ellen egyenesen gyûlöletet szítanak. Az önrendelkezést nem a mindenkit megilletõ alapvetõ szabadságjogként értelmezik, nem az egyén alapvetõ jogából származtatják, hanem a nemzet lényegébõl eredeztetik. Holott a nemzetek önrendelkezési joga sem más, mint az azonos identitású személyek csoportjoga.

Tragikus ez a szembenállás.

Egyik oka nyilvánvalóan az, hogy az érdekellentét hatalmi ellentétként jelentkezik. A másik ok az, hogy a 20. század végén a nemzeti önrendelkezési törekvések élére nem a társadalom legfelvilágosultabb erõi kerültek, és nem korunk szellemében kívánják végrehajtani történelmi küldetésüket. Ez veszélybe sodorhatja az egész térséget. Leginkább a leggyengébbek, a kisebbségben élõk láthatják kárát. Látszólag két értékrend áll egymással szemben: a polgári és a nemzeti.

Az elõbbit a „föderalisták”, azaz a csehek zöme és a csehszlovák államiság hívei képviselik, illetve mindazok, akiknek a jelenlegi helyzet védelme a saját vagy csoportérdekük védelmét is jelenti. Az utóbbit a „konföderalisták” tábora támogatja, amely a szlovákok és részben a morvák körébõl toborzódik.

Ez a konfliktus azonban a láthatónál bonyolultabb, mert a két szembenálló fél nincs tekintettel arra, hogy Cseh-Szlovákiában cseheken és szlovákokon kívül milliós nagyságrendben élnek más nemzetiségûek is: magyarok, lengyelek, németek, ruszinok, ukránok, horvátok, romák stb.

Következésképpen a fennálló csehszlovák államiság védelmezõinek nagy része és a szlovák nemzeteszme képviselõi egy kérdésben egyetértenek: az államiságot nemzetállamként értelmezik, a csehek és a szlovákok államaként. Ez a nézetazonosság elmossa az értékrendek közötti különbséget és az állam nemzethatalmi tartalmánál fogva közelebb hozza egymáshoz a szembenálló felek alapvetõ szándékát. Lényege, hogy a náluk kisebb, illetve a kisebbségekben élõ népcsoportokat elzárják az önrendelkezési jogtól.

A csehszlovákisták a szlovák állami önrendelkezés híveit ugyanis azzal igyekeznek leszerelni, hogy az ország a két nemzet közös állama és senki másé. Az önrendelkezés pártolói pedig a saját óhajtott nemzetállamuk egységének és oszthatatlanságának kinyilvánítása mellett kívánják a nemzetállam eszméje alapján betetõzni az önrendelkezésüket. Szlovákia függetlenségét kizárólag a szlovák nemzet önrendelkezési jogából származtatják.

Ebben a nemzet-hatalmi töltetû helyzetben a kisebbségben élõ népcsoportok és nemzetrészek számára nem marad más, csak a küzdelem, és a félelem attól, hogy nem csupán az önrendelkezési jog hatókörébõl szorulnak ki, hanem elvesztik meglévõ csekély jogaikat is.

Nem szándékozunk mindenáron ütköztetni az érdekeket és a nézeteket, noha ez nehezen elkerülhetõ eleme a politizálásnak. De elfogadhatatlannak tartunk minden olyan államjogi vagy politikai megoldást, amely korlátozza a demokratikus jogokat. Politikai törekvéseinkben a jogállam kibontakoztatását, a civil társadalom kialakítását és a stabilitást tartjuk szem elõtt. Ezért nem értünk egyet az önrendelkezési jog kizárólagos érvényesítésével.

Az államot, ha nemzetileg, kulturálisan, nyelvileg, civilizációs hagyományaikban és történelmi múltjukban különbözõ csoportok alkotják, akkor stabilitását csak az ezen csoportok közötti konszenzus teremtheti meg. Az ez egyezség, illetve kiegyezés csupán akkor jöhet létre, ha egyenrangúan és adekvát módon érvényesül a csoportok önrendelkezési joga. Természetesen az önrendelkezés nem jelenti automatikusan a csoportok állami önállósulását vagy elszakadását. Sõt, fõleg konszenzus esetében nem jelenti azt.

A nemzetek és a kisebbségben élõ nemzetrészek, népcsoportok kölcsönösen korlátozott önrendelkezése, illetve autonómiájuk megteremtése a feltétele annak, hogy a jelenleg létezõ csehszlovák államalakulatnak és a fennálló államjogi formának a megtartásához, mint a nemzetközi politikai stabilitás tényezõjéhez viszonyuljunk. Ugyancsak hasonló követelményt állítunk bármilyen más, új államjogi megoldással és formációval szemben is. Ezért alapkövetelésünk az önrendelkezési jog kiterjesztése a kisebbségben élõ népcsoportokra és nemzetrészekre is.

Ennek a jognak az érvényesítése csökkentené a politikai feszültséget is. Megnyugvást hozna a többségieknek, mert nem kellene védelmezniük a kisebbek kárára igazságtalanul bitorolt jogaikat. A kisebbségeknek pedig az egyenjogúságukat és egyenrangúságukat megteremtõ kulturális és területi önkormányzatot.

 

Nagycétény, 1992. február 1.

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 99/2874.

13.

A nemzeti és etnikai kisebbségek
hátrányos megkülönböztetésének veszélyei
a Szlovák Köztársaság Alkotmányában

A Szlovák Köztársaság elsõ Alkotmányát 1992. szeptember 1-jén fogadták el.

Az Együttélés Politikai Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselõi az alkotmány elõkészítési módja és tartalma ellen való tiltakozásul nem vettek részt a javaslat végsõ szavazásán, és elhagyták a Szlovák Nemzeti Tanács üléstermét.

Az általános szempontokat tekintve kifogásoltuk, hogy az alkotmány elõkészítését siettették, és hogy az elõkészületek csak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Demokratikus Baloldal Pártja (a kommunista párt utódpártja) és a szélsõséges nemzeti erõk, mint a Szlovák Nemzeti Párt és a Matica slovenská segédletével folytak. Az alkotmánytervezetet nem bocsátották általános vitára. Az ellenzéki parlamenti pártok csak a parlamenti bizottságokban és az egy napig tartó általános vitában mondhattak róla véleményt. Az ellenzéki pártok javaslatait a fent említett pártok elutasították.

Alapvetõ kifogásunk, hogy az alkotmány lehetõvé teszi a hatalomnak a végrehajtó hatalom kezében való összpontosulását, valamint a demokratikusan hozott döntések túlzott mértékû ellenõrzését. Ez fõként abban nyilvánul meg, hogy a kormányt és az államfõt feljogosítja a parlament törvényeinek visszaadására, és lehetõséget ad a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a népszavazás eredményének semmissé nyilvánítására.

Az alkotmány bizonytalanságot teremt a magántulajdon terén. Lehetõvé teszi az állam általi kisajátítását, valamint korlátozó törvények meghozatalát, melyek szerint bizonyos esetekben a tulajdonjog korlátozható azon szlovák állampolgárokra, akiknek állandó lakóhelye, valamint azon szlovákiai jogi személyekre, melyeknek székhelye a Szlovák Köztársaság területén van.

Legsérelmesebbnek azonban a nemzeti kisebbségek jogkörével kapcsolatos cikkelyeket tartjuk.

*

A Szövetségi Gyûlésben és a Szlovák Nemzeti Tanácsban képviselõink az 1990—1991-es években két átfogó javaslatot terjesztettek be a nemzeti és etnikai kisebbségek jogi helyzetének alkotmányos megoldására.

A Szövetségi Gyûlés az Alapvetõ Emberi Jogok és Szabadságjogok Alkotmánylevelének tervezetéhez kidolgozott javaslatunkat (lásd az 1. számú mellékletet) teljes egészében elutasította, csupán néhány, általunk felvetett szempontot vett figyelembe.

A Szlovák Köztársaság Alkotmányának elõkészítése során 1991-ben (azaz a korábbi választási idõszakban) a nemzeti és etnikai kisebbségek jogaira vonatkozó javaslataink (lásd a 2. számú mellékletet) önálló fejezetként bekerültek az alkotmánytervezet egyik változatába, de az alkotmány elõkészítési folyamata megszakadt.

Mindkét esetben a koppenhágai Emberi Dimenziók Konferencián 1990-ben elfogadott alapelvekbõl és az Európa Tanács Parlamenti Gyûlésének 1134. számú ajánlásából indultunk ki.

Az a javaslat, amelyet 1992-ben a Szlovák Köztársaság alkotmánytervezetéhez dolgoztunk ki, ezen a két dokumentumon alapul, továbbá a kisebbségek önigazgatásának elvén, amely új elemként jelent meg a javaslatunkban.

A következõ jogok és szabadságjogok alapelveibõl indultunk ki:

A nemzeti és etnikai kisebbségeknek joguk van:

— szabadon dönteni nemzetiségükrõl és etnikai hovatartozásukról. Ennek a döntésnek a befolyásolása, az elnemzetietlenítés és az asszimiláció szervezett formája tilos és büntetendõ;

— kapcsolat létesítésére és fenntartására a nemzet tagjai között az országon belül, valamint az országhatárokon kívül, a nemzeti és etnikai sajátosságok fejlesztése és a hagyományok, a kulturális örökség megõrzése érdekében;

— részt venni nem kormányszintû nemzetközi szervezetek tevékenységében;

— nemzetközi szervezetekhez fordulni jogaik védelmének szavatolása érdekében;

— saját politikai képviselethez, melyet a választási törvény biztosít;

— az anyanyelvük szabad használatára a hivatalos érintkezésben;

— az anyanyelvükön való mûvelõdéshez a tanintézetek minden fokán és típusában;

— saját kultúrájuk fejlesztéséhez;

— az információknak az anyanyelven történõ szerzéséhez, birtoklásához, terjesztéséhez és cseréjéhez;

— saját kulturális és tudományos intézmények alapításához;

— szabadon kinyilvánítani jogos követeléseiket, érvényesíteni jogaikat, valamint részt venni e jogok gyakorlásában és e jogok gyakorlásának ellenõrzésében;

— döntéseket hozni önkormányzataik által identitásuk megtartását és fejlesztését érintõ kérdésekben;

— különleges jogvédelemre a kisebbségi helyzetükbõl eredõ hátrányaik kiegyenlítése érdekében;

— szülõföldjükhöz, lakóhelyük etnikai összetételének védelméhez és az összetétel megváltoztatására irányuló bármilyen adminisztratív beavatkozással szembeni védelemre.

Javasoltuk továbbá, hogy

— a községeket tömörítõ felsõbb szintû közigazgatási területi egységek kialakításánál a kisebbségek identitásának védelme érdekében vegyék figyelembe az etnikai és nyelvi viszonyokat;

— alakuljon meg a Szlovák Nemzeti Tanács mellett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Tanácsa, mint a kisebbségek önigazgatási szerve, amely elsõsorban az oktatásügyi és kulturális kérdésekkel foglalkozzék;

— a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait és azok érvényesítésének részleteit a nemzeti és etnikai kisebbségek törvénykönyve (kódexe) rögzítse.

Javaslatainkat elutasították mind a Szlovák Nemzeti Tanács bizottságai, mind a plénuma. A jóváhagyott alkotmány a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogait két cikkelyben (a 33. és 34. sz. cikkely) határozza meg. Ezek a cikkelyek a következõ jogokat tartalmazzák:

A nemzeti kisebbségeknek és etnikai csoportoknak

— nemzetiségi szövetségekben való tömörülési jogát;

— mûvelõdési és kulturális intézmények alapításához való jogát;

— az anyanyelvi mûveltséghez való jogát;

— az államnyelv elsajátításához való jogát;

— az õket érintõ ügyek megoldásában való részvétel jogát.

Ezek a cikkelyek közvetve lehetõvé teszik a felsorolt jogok érvényesítésének kollektív formáit, emellett az alkotmány értelmében ezen jogok gyakorlása nem vezethet a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez sem a többi lakosának diszkriminálásához. (Lásd a 3. sz. mellékletet.)

 

Ezen cikkelyeken kívül néhány további rendelkezés is közvetlenül vagy közvetve összefügg a nemzeti kisebbségek jogi helyzetével:

— az alkotmány preambuluma közvetve a szlovákok nemzeti államaként határozza meg a Szlovák Köztársaságot, miközben formálisan utalást tesz a polgárokra mint az államhatalom hordozóira;

— a szlovák nyelvet mint a Szlovák Köztársaság államnyelvét határozza meg; ezzel helyettesíti az eddig használt hivatalos nyelv kifejezést.

Az alkotmányban rögzítve vannak bizonyos általános állampolgári jogok, amelyek a Szlovák Köztársaság minden lakosára vonatkoznak, ezzel szemben a kisebbségi jogok meghatározása korlátozó jellegû. Az alkotmány szellemében a kisebbségi jogok minimalizálásának elve érvényesül.

*

Az alkotmánynak a kisebbségekre vonatkozó két cikkelye (a 33. és 34. cikkely), valamint néhány további rendelkezése, amely megteremti a kisebbségekhez való viszonyulás teljes jogi légkörét, a diszkriminálás lehetõségét rejti.

1. A társulási jog

Az alkotmány 29. cikkelye értelmében mindenkinek jogában áll másokkal társulni, és politikai szervezeteket hozni létre (pártokat, mozgalmakat stb.) Az alkotmány 34. cikkelyének 1. bekezdése szerint azonban a nemzeti kisebbségek csak úgynevezett nemzetiségi szövetségeket hozhatnak létre.

Szó szerint értelmezve az alkotmány lehetõséget nyújt a nemzeti kisebbségek politikai szervezeteinek betiltására.

2. A mûvelõdés

Az alkotmány általános érvénnyel biztosítja mindenki számára a mûveltséghez és a mûvelõdéshez való jogot (42. cikkely).

A kisebbségek számára viszont csak a mûvelõdési és kulturális intézmények létesítését teszi lehetõvé. Az alkotmányban ugyanakkor benne foglaltatik a mûvelõdési intézmény és az iskola fogalma közötti különbség (lásd a 42. cikkely 2. bekezdését és a 34. cikkely 1. bekezdését).

Nem biztosítja tételesen a nemzeti kisebbségek számára az anyanyelvi iskolák létrehozásának jogát, így az alkotmány szerint a létezõk is megszüntethetõk.

3. A nyelvhasználat

Az alkotmány (6. cikkely, 1. bekezdés) a szlovák nyelvet egyértelmûen államnyelvként határozza meg a Szlovák Köztársaság területén. Ez új jogi fogalom Szlovákiában, mivel az 1990 óta érvényes nyelvtörvény a hivatalos nyelvrõl rendelkezik. Ez a törvény is diszkriminálja a nemzeti kisebbségeket (lásd a 4. sz. mellékletet). A fentiek alapján várható a nyelvtörvény módosítása, amely a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogának további korlátozását vonhatja maga után. Az alkotmány ugyanis kötelezõvé teszi az államigazgatási szerveknek és a területi önkormányzati szerveknek, hogy az állam nyelvén nyújtsanak tájékoztatást tevékenységükrõl (lásd a 26. cikkely 5. bekezdését).

4. Bizalmatlanság a kisebbségekkel szemben

Az alkotmányból egyértelmûen következik a kisebbségek iránti bizalmatlanság. A kisebbségek jogairól szóló fejezetek rendelkezései a kisebbségek védelmének biztosítása helyett a jogaiknak minimalizálását teszik lehetõvé. Ugyanakkor leszögezi, hogy ezen jogok gyakorlása nem vezethet a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez. Ilyen értelemben a nemzeti kisebbségeket olyan társadalmi csoportoknak tekinti, amelyek veszélyeztetik az államot.

5. A szülõföldhöz való jog megtagadása

Mivel az alkotmány nem tartalmazza tételesen a nemzeti kisebbségek szülõföldhöz való jogát, megfosztja õket egyik alapvetõ emberi joguktól. Ezenkívül az alkotmány nem biztosítja a nemzeti kisebbségek által lakott területek etnikai összetéte­lének védelmét az adminisztratív intézkedések és az asszimiláció szervezett formáival szemben. A kisebbségek szülõföldhöz való jogának megtagadása ezért a többségi nemzettel szemben a kisebbségekben bizalmatlanságot vált ki.

Alapot ad erre az utóbbi évtizedekben a kormány által irányított munkaerõ-toborzás, amely lehetõvé tette a nemzeti kisebbségek által lakott területekre való szervezett betelepítést. A cigány lakosság áttelepítése szisztematikusan és szervezetten folyt. Az elmúlt háromnegyed évszázad alatt a kisebbségek több millió tagját üldözték el, telepítették ki, és deportálták szülõföldjérõl.

6. A kisebbségek önigazgatásának, illetve autonómiájának elutasítása

A kulturális önigazgatásra, illetve autonómiára irányuló igényt a Szlovák Nemzeti Tanács agresszívan elutasította. A szlovák politika úgy értelmezi a kisebbségi autonómia minden formáját, mint a szlovák államiság elleni támadást. Javaslatunkat, miszerint „a felsõbb területi egységek kialakításánál érvényesüljön a természetes etnikai, regionális és nyelvi területi egységek fennmaradásának elve a lakosság identitásának védelme érdekében”, a Szlovák Nemzeti Tanács azzal az indoklással vetette el, hogy ez az állami integritás megbontására irányuló kísérlet.

7. Kisebbségek — másodrendû állampolgárok

A Szlovák Köztársaság Alkotmánya egy nemzetállam alapdokumentuma. Errõl tanúskodik az alkotmány preambuluma: „Mi, a szlovák nemzet… képviselõink által a következõ alkotmányt hozzuk”. A preambulum egy esetben ugyan megemlíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket, de csak oly módon, mintha a szlovák nemzet tartozékai lennének.

A kisebbségek másodrendûségét hangsúlyozza az egyenlõ politikai és mûvelõdési jogok hiánya. Ennek további bizonyítéka, hogy nincs biztosítva

— joguk a nem kormányzati nemzetközi szervezetek tevékenységében való részvételre;

— joguk a saját nemzetük részeivel való kapcsolat tartására az ország határain kívül.

Az alkotmány diszkriminációs szándékát megerõsíti az a korlátozó rendelkezés, mely sugallja, hogy a kisebbségek veszélyeztetik az állam szuverenitását és az ország területi integritását.

*

Ezen alkotmány módosítása nélkül nem mérsékelhetõ a kisebbségek diszkriminálása, identitásuk, szülõföldjük és polgári egyenjogúságuk veszélyeztetettsége miatt érzett félelme, és nem rendezhetõ jogi helyzetük a koppenhágai Emberi Dimenziók Konferencia záródokumentuma szellemében. A nemzeti kisebbségek jogainak kisebbségi törvénykönyvben való rögzítésére vonatkozó javaslatunk is elutasításra talált a szlovák politika részérõl.

Ez az elutasító magatartás a Szlovák Köztársaság lakosságának legalább tizenöt százalékát sújtja.

Ez a tisztázatlan jogi helyzet fokozza a nemzeti és etnikai kisebbségeknek az etnikai tisztogatástól való félelmét.

 

Pozsony, 1992. szeptember

Az Együttélés öt éve. Összeállította Pogány Erzsébet.
Együttélés, Pozsony, 1995. 236—241.

14.

Gazdag kisebbséget
A Magyar Polgári Párt nemzeti kisebbségi programja

„Jogaink nem azért vannak, mert azokat
mások adják, hanem mert létezünk!”

Bevezetõ

Csehszlovákia egész története bizonyítja, hogy a nemzeti kisebbségi kérdés egyike azoknak a fájó pontoknak, melyekre a demokratikus intézményrendszer segítségével gyógyírt kell találni.

A demokrácia a többség hatalmát jelenti, de a modern demokráciában érvényesülniük kell a kisebbségek jogainak is. A többség hatalma és a kisebbség joga — ez a modern demokrácia legfõbb jellemzõje.

Nem lehet szabad az a társadalom, mely embereket, embercsoportokat kirekeszt soraiból, és másodrangú lényekként kezeli õket, a lehetõségét sem teremtve meg annak, hogy kultúrájukat, közösségi életüket maguk alakítsák, és elképzeléseik szerint formálják.

A demokráciában állnak rendelkezésre azok az eszközök, melyek segítségével a nézõpontok közelíthetõk, és a problémák megoldhatók. De hiú ábránd abban hinni, hogy a demokrácia „kikiáltásával” a problémák máris megoldódnak. A demokratikus intézmények kialakulásával ennek csak a lehetõsége teremtõdik meg, és rajtunk áll, hogy mennyire tudunk élni ezzel a lehetõséggel, mennyire tudjuk érvényesíteni a jogainkat. A kisebbségek által létrehozott és létrehozható valamennyi intézmény, párt, társadalmi, érdekvédelmi, kulturális szervezet és a kisebbséghez tartozó állampolgá­rok összessége együtt, a maga helyén és eszközeivel, saját felelõssége tudatában folyamatosan kell hogy éljen jogaival, hogy érvényesítse azokat.

Jogaink nem azért vannak, mert azokat mások adják, hanem mert létezünk. De jog csak ott van, ahol a joggal élni tudnak, ahol jogot formáló polgárok vannak.

A csehszlovákiai magyarság és a többi kisebbség nagyon sok keserû tapasztalatot szerzett az elmúlt évtizedekben. Ám egyre világosabb, hogy nem a kisemmizettség hamis és tehetetlenségre kárhoztató érzését kell magunkban táplálni, hanem azt a tudatot, hogy képesek vagyunk sorsunk alakítására. Ahhoz, hogy beleszólhassunk a sorsunkat meghatározó döntésekbe, jelen kell lennünk mindenütt, ahol rólunk döntenek. Ha nem élünk lehetõségeinkkel, és elutasítjuk a bennünket érintõ ügyek intézésében való részvételt, akkor csak a siránkozás marad, hogy már megint mások döntöttek rólunk, nélkülünk.

Pontosan látnunk kell, melyek azok a politikai erõk, amelyek a demokráciát, a kisebbségi jogokat nem kufárok módján kezelik, hanem elvi szinten viszonyulnak hozzá. Akik tudják, hogy egy pluralista társadalomban mindenki mindenkor kisebbségben van. S ha valaki csak azért nem veszi figyelembe más jogait, mert az kisebb nála, õ maga is nagyon gyorsan hasonló helyzetbe kerülhet.

Határozottan visszautasítjuk azt az egyre inkább teret hódító nézetet, hogy a kisebbségeknek és a csehszlovákiai magyarságnak a kommunizmus ideje alatt több joga volt, mint ma van. A magyarságnak 45 év után újra vannak politikai szervezetei, lehetõsége van kultúrája szabad fejlesztésére, gazdasági alapjainak kialakítására. Ez a lehetõség immár megadatott azoknak a kisebbségeknek is, amelyek létezésérõl a volt állampárt tudomást venni sem volt hajlandó. Ha akad olyan politikai erõ, amely a kommunista rendszer látszatjogait többre értékeli ennél, csak tehetetlenségérõl tesz tanúbizonyságot. Csak azt mondja ki, hogy képtelen a csehszlovákiai kisebbségek érdekeinek és jogainak érvényesítésére. Ugyanakkor tény, hogy a rendszerváltás óta újonnan létrejött, illetve megújhodott szervezõdések mindeddig nincsenek megfelelõ alkupozícióban az államhatalommal szemben. Ennek eléréséhez egy komplex, a kisebbségi lét minden területét érintõ fejlesztési program szükséges.

A csehszlovákiai magyarság elsõ számú létérdeke gazdasági megerõsödése.

A magyar polgárság kialakulása garancia lehet ehhez. Iparosokra, kereskedõkre, gazdálkodó földmûvesekre, tanult, mûvelt orvosokra, tanárokra, mérnökökre, szakképzett alkalmazottakra és munkásokra van szükség ahhoz, hogy ez a polgárság létrejöhessen. Magyar polgár nélkül nincs magyarság. A magyarságot megilletõ sajátos jogok a magyar polgárság megerõsödésétõl függenek. Ezt az új vállalkozói, polgári középréteget immár nem a múltja, múltbéli tettei minõsítik, hanem az, hogy mennyire képes tudatosítani mai szerepét és feladatait.

Látnunk kell, hogy csak a gazdaságilag erõs, felkészült és nyitott magyar polgárok társadalma képes felülemelkedni a kicsinyes nemzeti és nacionalista indulatokon. Túllépni azon a bezárkózáson, kisebbségi tudaton, amelyet évtizedeken keresztül próbáltak ránk erõltetni. Magyarország sem örül a menekülteknek és kéregetõknek, neki is inkább gazdaságilag erõs partnerekre van szüksége a határokon túl. Gazdasági megerõsödésünk közeledést jelent más nemzetek és Magyarország irányába is.

Magyar nemzet csak egy van, ahogy kulturális-etnikai értelemben egységes a többi nemzet is, melynek tagjai Csehszlovákia területén élnek. A csehszlovákiai magyarság a magyar nemzet része, elidegeníthetetlen jogunk, hogy nemzeti kultúránkat ápoljuk, és a magyarság részének tudjuk magunkat. Ugyanígy joga van erre országunk többi kisebbségének is. Ez a tény azonban nem jelentheti azt, hogy a kisebbségek és a kisebbségek tagjai teljes értékû állampolgárokként ne vállaljanak aktív szerepet Csehszlovákia politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életének alakításában.

Magyarságunkat csak demokratikus viszonyok között tudjuk megõrizni. A Magyar Polgári Párt meggyõzõdése, hogy a nemzeti kisebbségek problémái csak demokratikus viszonyok közt oldhatók meg. Olyan demokráciában, amelyben minden nemzeti, etnikai, politikai, vallási és egyéb kisebbség a kölcsönös tolerancia légkörében érvényesítheti érdekeit.

A Magyar Polgári Párt a hagyományos, ellenségképre épülõ nemzetfelfogás átértelmezésére törekszik. Célja olyan korszerû nemzettudat kialakítása, amely saját pozitív értékeiben találja meg önazonosságának alapját. Ez és csakis ez teremtheti meg a feltételét annak, hogy Csehszlovákia az európai integrálódás aktív részese lehessen.

A Magyar Polgári Párt leszögezi, hogy hatékony kisebbségvédelmet mindig csak a többség tud nyújtani. A többségnek ez kötelessége. Hatékony kisebbségvédelem lehetetlen akkor, ha ennek fontosságát csupán a kisebbség tudatosítja. A többség nem háríthatja el magáról ezt a felelõsséget pusztán azzal, hogy teret enged a kisebbségi önszervezõdésnek. Ilyen körülmények között az ország egymással szembenálló etnikai tömbökre szakadhat, és destabilizálódhat az egész társadalom. A tartós etnikai konfliktusok az egész ország fejlõdését hátráltatnák.

A Magyar Polgári Párt célja a kisebbségek politikai, gazdasági és szociális egyen­rangúsítása egy olyan Csehszlovákiában, melyben az állam egyenlõ polgáraiként, annak minden nemzetével, nemzeti kisebbségével és etnikumával együtt közeledhet egy demokratikus, egyesült Európához.

Ezért fontosnak tartjuk:

— Aktívan részt venni abban a felgyorsuló nemzetközi aktivitásban, amely a világ elsõ számú problémájává váló kisebbségi kérdést kívánja megoldani. Az ehhez kapcsolódó nemzetközi egyezményeket a lehetõ leggyorsabban a csehszlovák jogrend részévé kell tenni.

— Szorosan együttmûködve a demokratikus erõkkel egy olyan rendszert kell megvalósítani, amely minimalizálja a kisebbségi diszkrimináció esélyeit egy demokratikus jogrend felépítésével.

— Maximálisan ki kell használni az új, demokratikus jogrend adta lehetõségeket.

— Indítványozni kell olyan törvények megalkotását, melyekre ahhoz van szükség, hogy a jogrend hézagaival ne lehessen visszaélni, kizárva így a kisebbségeket a demokratikus jogrend kínálta lehetõségekbõl.

— Olyan kisebbségvédelmi törvényt kell alkotni, amely az ország valamennyi kisebbségét védi.

A saját lábunkon kell állni és bebizonyítani, hogy felkészültek vagyunk, képesek saját ügyeink intézésére. Érett politizálásra van szükség, átgondolt stratégiára, toleranciára és elszántságra. Ki tenné meg ezt, ha nem mi magunk? A Magyar Polgári Párt erre a feladatra vállalkozik.

A magyarság és a többi nemzeti kisebbség problémáira nem lehet egyetlen és végsõ megoldást találni. Az ilyen egyetlen és végsõ megoldásokban már volt részünk a múltban. A nemzeti kisebbségek gazdasági, kulturális, iskolaügyi helyzetét, jogainak biztosítását komplex módon kell megközelíteni, és így törekedni a megoldásukra.

Kiindulási pontjaink a következõk:

— A kisebbségi jogokat demokratikus viszonyok között nem lehet elvitatni semmilyen kisebbségtõl.

— A nemzeti kisebbségek és etnikumok jogállása, a kisebbségi kérdés megoldása szorosan összefügg a csehszlovákiai és szlovákiai jogrend egészének fejlõdésével. Ezért a kisebbségi jogokat nem szabad elszigetelten kezelni, hanem a nemzetközi megállapodások, illetve a demokratikus állami életet biztosító csehszlovákiai és szlovákiai jogrend szerves részeként.

— A kisebbségi jogok biztosítása elsõsorban kormányzati feladat, de nem történhet az adott kisebbség akarata és érdeke ellenében.

— A különbözõ jellegû és nagyságrendû problémákat a maguk helyén és idejében kell megoldani a helyi, önkormányzati szinttõl az államigazgatás különbözõ szintjein keresztül a parlamentekig és kormányokig bezáróan. Fontos, hogy ezeken a szinteken kialakuljanak azok a megoldások (tárgyalási módok), amelyek a megegyezés irányába mutatnak, és nem a konfliktusok kiélezését szolgálják.

— Csehszlovákiában aligha lehet valamely, Nyugat-Európában bevált és mûködõ modellt automatikusan alkalmazni, de mindenképpen arra kell törekedni, hogy a nemzetközi normák maradéktalanul érvényesüljenek, sõt Csehszlovákia (mivel soknemzetiségû állam) irányadó és kezdeményezõ legyen a nemzeti, nemzeti kisebbségi és etnikai kérdések megoldása terén.

— Az egyéni kisebbségi jogokat az emberi jogok részeként kell kezelni, hogy az általános nemzetközi emberjogi normák és garanciák a nemzeti kisebbségekre is vonatkozzanak.

— Senkit sem akarunk akarata ellenére boldogítani. Ugyanakkor a lehetõ legtágabb teret kívánjuk biztosítani az egyéni és csoportkezdeményezéseknek, ami az állami beavatkozás visszaszorításával érhetõ el. Vonatkozik ez a kisebbségi kérdés kezelésére is.

— Kötelességünk a kisebbségek hátrányos helyzetének kiegyenlítése, és az önszervezõdés számára szabad tér biztosítása. A tapasztalat azt mutatja, hogy ehhez nem elegendõ csupán a diszkrimináció tiltása, de szükséges a kollektív jogok fogalmába foglalható pozitív diszkrimináció is.

I. rész

Nyugodt életet, erõs gazdaságot

A nemzeti kisebbségek fejlõdésének alapja a szilárd gazdasági háttér. Ez az, ami

— meghatározó lehet a magyarság helyzetére nézve;

— lehetõséget teremt az önkormányzati, kulturális és politikai élet számára;

— a magyarság biztonságérzetét leginkább befolyásolja.

A csehszlovákiai magyarság kedvezõ helyzetben van, hiszen termékeny mezõgazdasági területen él, és alkalma van kihasználni a határokon átnyúló regionális gazdasági együttmûködés lehetõségeit. Ez olyan elõnyt jelent számára, mellyel élnie kell. A privatizáció révén, vagyonjogi helyzetének rendezésével, átgondolt gazdasági stratégia kidolgozásával és széles körû gazdasági kapcsolatok kialakításával ez az elõnyös helyzet tovább javítható.

Ezért:

— A magyarságnak részt kell vállalnia a privatizáció minden formájában (a mezõgazdasági, a vagyonjegyes, a kis- és a nagyprivatizációban egyaránt). Elsõ számú feladat, hogy kisebbségünk tagjai vagyonhoz jussanak. Tulajdon nélkül nincs szabadság. Csak a magántulajdon lehet az alapja annak, hogy a kisebbség biztonságban éljen, és a negatív hatásokat ki tudja védeni.

— A földtörvény és a szövetkezetek vagyonjogi rendezésérõl szóló törvény lehetõvé teszi, hogy a falvakon élõk újra tulajdonosokká váljanak. Ezt az átalakulást méltán nevezhetjük a falu forradalmának. A tulajdonosi átrendezõdés nagyfokú önfegyelmet és tudatosságot követel meg; el kell érni, hogy a szövetkezeti vagyon a falvakban élõk tulajdonába kerüljön.

— Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a földvagyon egy jelentõs része állami tulajdonban marad, és a Nemzeti Földalap Hivatala fogja azt kezelni, illetve privatizálni. Részt kell vállalni ezeknek a földeknek a bérlésében és megvásárlásában, hogy nagy (10—20 hektárnál nagyobb) mezõgazdasági egységeket lehessen kialakítani.

— Az állam az elkövetkezõ években támogatni fogja a magángazdálkodást a mezõgazdaságban, ezzel az anyagi támogatási rendszerrel élni kell, és ki kell tudni használni.

— Kezdeményezõként részt kell vállalni az iparszerkezet átalakításában. Az egyes mezõgazdasági egységekhez olyan feldolgozóipari és ipari létesítményeket kell közvetlenül kapcsolni, melyek lehetõvé teszik a termékek finalizációját, csökkentik a szállítási és raktározási költségeket. Fontos, hogy a kitermelt tõke helyben maradjon, és itt kerüljön újra befektetésre.

— Aktívan részt kell venni a gazdasági intézményrendszer kiépítésében, hogy a gazdasági érdekvédelmet és érdekérvényesítést biztosítani lehessen. Ki kell építeni a regionális gazdasági kamarákat, vállalkozói érdekvédelmi szervezetekbe kell tömörülni, a magángazdáknak pedig létre kell hozniuk a gazdaszövetséget.

— Rendkívül fontos, hogy a gazdálkodás anyagi feltételeihez helyben lehessen hozzájutni. Az egyes bankok fiókjait le kell hozni a régiókba, illetve a központi falvakba, hogy a gazdálkodáshoz szükséges kölcsönökhöz helyben lehessen hozzájutni.

— Széles körû biztosítási rendszer kiépítésére van szükség, hogy a gazdálkodók biztonságérzete növekedjék, és nagyobb vállalkozásokban is részt tudjanak venni.

— Szükségesnek tartjuk egy, minden vállalkozó számára hozzáférhetõ és áttekinthetõ információs hálózat megteremtését, amely naprakész gazdasági, pénzügyi, kulturális, közigazgatási, a privatizációval, ármozgással kapcsolatos és egyéb tudnivalókkal látja el a vállalkozókat. E téren ki kell használni a nemzeti kisebbségi sajtót és rádiót.

— Kockázat és verseny nélkül nincs erõs gazdaság, de ennek felvállalásához bizonyos szervezettségre, a közös érdekek tudatosítására és egy egészséges versenyhelyzet megteremtésére van szükség.

— Nem minden kisebbség van ilyen kedvezõ helyzetben, és az iparfejlesztés elmaradottsága miatt a magyarság kedvezõ helyzete is viszonylagos. Ezért a kisebbségek lakta régiók fejlesztése kormányzati feladat is.

Meggyõzõdésünk, hogy azok, akik a gazdálkodás területén bizonyítani tudnak, elég erõsek lesznek ahhoz, hogy egyéb érdekeiket is megfogalmazzák és érvényesítsék. Csak akkor lesz a magyarság gazdag, ha egyes tagjai gazdagok lesznek, és minél inkább lesznek gazdaságilag önállóak, annál nagyobb lehetõség nyílik a magyarság egyéb intézményrendszerének megszervezésére és mûködtetésére.

II. rész

Kisebbségi önkormányzat

Nemzeti kisebbségi önkormányzat alatt nálunk az elmúlt idõszakban, de napjainkban is, általában az érdekvédelmet szokták érteni. Olyan szervezõdést, mely a kisebbségi érdekek megjelenítését és védelmezését szolgálja.

A kisebbségi önkormányzat a kisebbségi társadalom belsõ életének a megszervezését jelenti, széles körû pluralizmusra és érdekegyeztetésre alapozva.

De a magukat valamely kisebbség tagjának valló állampolgárok és a kisebbségek egésze önazonosságának megõrzéséhez szükséges öntudat, önbecsülés megalapozásához a kisebbségi önkormányzatok létrejötte önmagában kevés. Mi több, valószínû, hogy a saját erejükben nem bízó kisebbségek nem hozhatnak létre mûködõképes önkormányzatokat. Ezért egy átfogó identitáserõsítõ elképzelés nem összpontosíthat csupán az önkormányzatra.

A csehszlovákiai jogfejlõdés nem kedvez a kisebbségi önkormányzatnak. Nem alakult ki a hagyománya, normái és helye az államszerkezetben. Feltételezhetõ, hogy a jövõben is csak nagyon nehezen lehet majd ennek elemeit bevinni a jogalkotásba és az állam szerkezetébe. Éppen ezért nem csupán egy, kizárólagos modellben kell gondolkoznunk, hanem olyan rendszerben, amely elemeinek együttes hatása hozhatja meg azt az eredményt, amelyet egy kisebbségi önkormányzati modell mûködésétõl remélnénk. Olyan adottság ez, melyet az önkormányzatról gondolkozva szem elõtt kell tartanunk, hogy ne megalapozatlan ábrándképekrõl gondolkozzunk, hanem olyan intézményekrõl, melyek meg is valósíthatók és hatékonyan mûködtethetõk.

A kisebbségi önkormányzati rendszer feltételei

— A jogállamiság megléte. Ezt ma leginkább az egységes Csehszlovákia, mint szövetségi állam biztosíthatja.

— A föderalizmus elvének érvényesülése jelenthet csak garanciát arra nézve, hogy az illetékességi körök az egyes államigazgatási és önkormányzati-döntéshozói szintek között megosztódjanak, és hogy a kisebbségek létezéséhez elengedhetetlen közhatalmi jogosítványok egy önkormányzati testülethez kerüljenek.

— Annak az akaratnak a kinyilvánítása, hogy a kisebbség döntõ hányada élni kíván az önkormányzat lehetõségével, és ezt politikailag érvényesíteni is kívánja.

— Olyan fejlett politikai kultúra léte, mely garantálni tudja, hogy az önkormányzati rendszer nem a bezárkózást, a kisebbségi rezervátumlét kialakulását szolgálja, hanem a reagáló- és fogadóképesség növelését, a társadalmi, gazdasági és politikai nyitottság megsokszorozódását, a gazdasági és társadalmi integráció elõsegítését.

A kisebbségek megerõsödésének intézményes keretei:

1. A helyi, regionális és megyei szintû önkormányzatok illetékességi körének szélesítése. A kisebbségek létébõl adódó sokszínûség csak olyan államban érték, ahol nem törekednek a hatalom központosítására.

2. A helyi önkormányzatok szintjén létrejövõ regionális szervezõdés — régiók kialakítása.

Két irányba ható folyamat ez. Részben a kis régióknak, községi vonzáskörzeteknek a szervezõdése, részben a történelmileg, gazdaságilag, kulturálisan, földrajzilag egységes, természetes régiók létrejötte. Ezek létrehozásának lehetõségét, jogkörét alkotmányosan kell garantálni. Amennyiben kialakulnak a régiók, második fázisban mérlegelni kell egy régiók közötti egyeztetõ tanács felállítását. A régiók létrehozását nem ésszerû kizárólag az etnikai elvre alapozni, mert ez önmagában nem biztosítja a hatékony mûködtetést. De a szervezõdésnek ez a szempontja ugyanakkora legitimitással bír, mint a gazdasági, földrajzi és egyéb szempontok.

3. A kisebbségi gazdasági, társadalmi, érdekvédelmi, kulturális szervezõdések megléte. Demokratikusan szervezõdõ egyletek, társaságok és szervezetek létezése, melyek a különbözõ érdekeket védeni és érvényesíteni képesek az államigazgatási, az önkormányzati szervekkel és egymással szemben. Fontos, hogy mindezek a szervezõdések egyszerre szolgálják a kisebbségek integrációját és az integráció folyamatában az etnikai identitás megõrzését. A gazdasági társulások esetében meghatározó kell hogy legyen a regionális szemlélet és a versenyképesség.

4. Csehszlovákiában több kisebbség hozott létre saját politikai pártokat, illetve a magyar kisebbség több politikai pártot is. Ezek a politikai érdekérvényesítés igen hatékony formáinak bizonyultak. Ennek ellenére politikai pártok mûködését nem tartjuk az autentikus kisebbségi lét elengedhetetlen elemének. Fontosságuk, illetve szükségtelenségük valószínûleg a nagy, országos, „többségi” pártok kisebbségi politikájának, valamint elsõsorban és mindenekelõtt a kisebbségi önkormányzat létrejöttének és hatékony mûködésének függvénye. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy országunkban több olyan történelmi kisebbség is él, amely létszámánál fogva nem tud politikai pártot szervezni.

Fontos, hogy az etnikai elv alapján szervezõdõ pártok is valódi politikai pártokként viselkedjenek, hogy az õket választó polgárok részesei lehessenek az ország egész politikája alakításának. A Magyar Polgári Párt a kezdetektõl erre törekszik, és ezt képviseli.

5. Egyeztetõ tanácsok létrejötte a politikai, társadalmi, érdekvédelmi, ifjúsági és kulturális szervezetek-mozgalmak között, a kisebbségi élet egyes területein végzett munkájuk egyeztetése és összehangolása céljából (például iskolaügy, könyvkiadás, sajtó, kultúra, kulturális rendezvények stb.).

6. A törvényhozásban, a kormány, a végrehajtó és döntéshozó testületek egyes szintjein olyan kisebbségi tanácsadó szervek, bizottságok létrehozása, melyek befolyásolni tudják a kisebbséget érintõ döntéseket, melyek megkérdezése nélkül a kisebbségi élet fõbb területeit érintõ kérdésekben nem lehet döntést hozni.

7. Nagyon fontos szerepe van a közigazgatási egységek kialakításának. Az állami közigazgatási egységeknek a regionális önszervezõdések határait messzemenõen figyelembe kell venniük. Ez nemcsak a régiók hanem az államnak is alapvetõ érdeke. A kisebbségek megbecsültségének, presztízsének fontos mutatója részvételük az államigazgatási szakhivatalokban. Az aránytalanul alacsony részvételi arány rejtett diszkriminációra utalhat.

8. Többpártrendszerre épülõ parlamenti demokráciában a választásokból gyõztesen kikerülõ pártok joga, hogy olyan kormányt alakítsanak, amely szavatolja választási programjuk megvalósítását. Ugyancsak a mindenkori kormány joga, hogy a közhivatalok törvények által megszabott körében saját elképzelése szerint nevezzen ki állami hivatalnokokat. Ámbár felettébb kívánatos, hogy a posztok betöltésekor a kormány tekintettel legyen az érintett területek lakosságának véleményére (a köz­megelégedettség a kormánynak is elemi érdeke), kinevezési joga nem kérdõjelezhetõ meg. A végrehajtó hatalomban való arányos kisebbségi részvétel követelésével éppen ezt tennénk.

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt is bizonyítják, hogy egy, a kisebbségek számára elfogadhatatlan politikát folytató kormányzat hiába alkalmaz saját apparátusában bármennyi kisebbségit, ezek saját népcsoportjuk elõtt nem bírnak, és nem is bírhatnak másfajta legitimitással, mint bármely más kormánytisztviselõ, állami hivatalnok.

Az általunk elképzelt út nem erre vezet. Véleményünk szerint az a megoldás, amely nem csorbítja a kormányzat jogait, ugyanakkor kielégítheti az eddig csupán homályosan megfogalmazott kisebbségi autonómiaigényt, a kisebbségi önkormányza­tok létrehozása. Ez a megoldás több haszonnal is járna:

— A kisebbségek számára lehetõvé tenné, hogy az etnikai önazonosságuk megõrzéséhez feltétlenül szükséges alapintézményeket garantáltan állami befolyástól mentesen mûködtessék.

— A kormányzat számára a népszámlálási adatoknál sokkal biztosabb fogódzót nyújtana abban a tekintetben, hogy mely kisebbségek, illetve a valamely kisebbséghez tartozók mekkora arányban óhajtanak élni az önkormányzatok számára biztosított jogosítványokkal.

— Az etnikai elv alapján szervezõdõ politikai pártoktól az önkormányzatok átvehetnék az érdekvédelmi funkciókat.

— Lehetõséget nyújtana a szórványban élõ kisebbségeknek a hatékony közös fellépésre, a viszonylag kompakt egységben élõ kisebbségek szórványokban élõ tagjai számára az adott kisebbség életében való azonos súlyú részvételre.

— Mivel az önkormányzat nem csupán saját tagjai, de az államhatalom felé is törvényben megszabott jogokkal kell hogy bírjon, megfelelõ, a kisebbség számára is legitim módon lehet az Emberi Jogi Alkotmánylevél azon paragrafusának címzettje, amely szavatolja a kisebbségek részvételét az õket is érintõ ügyek intézésében.

III. rész

Törvényalkotás és a kisebbségek

A többség hatalma és a kisebbség joga

— A jogalkotás a nemzeti kisebbségek és etnikumok szempontjából a legfontosabb és a legérzékenyebb terület, amely hosszú távon kihathat a kisebbségek jogállására, érdekeik képviseletére és érvényesítésére.

— A jogalkotásban minden politikai pártnak szem elõtt kell tartania a kisebbségek (nemzeti, vallási, politikai és egyéb kisebbségek) érdekeit, hiszen ez a demokrácia alapja. Csehszlovákiában a nemzeti kisebbségek védelme és érdekeiknek érvényesülése, illetve azok figyelmen kívül hagyása olyan neuralgikus pont lehet, mely — akár a múltban — kihathat az egész demokratikus fejlõdésre.

— Polgári demokráciában egyik nemzet vagy nemzeti kisebbség sem lehet kiváltságos helyzetben, ugyanakkor mindegyik számára meg kell teremteni a széles körû nemzeti kiteljesedés, nemzeti fejlõdés lehetõségét.

— Elfogadhatatlan az az álláspont, mely bizonyos nemzeteket fölébe helyez másoknak, „államalkotóknak” kiáltva ki azokat. Minden egyes állampolgár az állam alkotója, akiknek lehetõséget kell teremteni, hogy akár egyénenként, akár közösségként a szükségleteiket és érdekeiket kifejezhessék és érvényesíthessék.

— A nemzeti kisebbségek és etnikumok fennmaradásához és fejlõdéséhez pozitív diszkriminációra van szükség. Ez nem többletjogokat jelent, hanem olyan jogok megadását, melyekkel a többségi nemzetek helyzetükbõl adódóan már eleve rendelkeznek.

— A kisebbségi jogvédelem területén alkotmányos jogvédelemre van szükség és egy nemzetközi garanciarendszer mûködésére Csehszlovákiában is.

A kisebbségi törvényalkotás nem korlátozódhat pusztán a kisebbségek jogállását és jogait biztosító specifikus törvényekre. A kisebbségek érdekeit minden olyan törvénybe be kell építeni, amely kihatással lehet a nemzeti kisebbség létezésére.

Ebbõl adódóan nem pusztán a kisebbségek jogállását szabályozó törvényekre kell ügyelnünk, hanem a csehszlovákiai és szlovákiai törvényalkotás egészére, hogy mindenütt érvényesüljenek a kisebbségek sajátos érdekei. Szorgalmazzuk ezért, hogy a Szövetségi Gyûlésben is alakuljon állandó emberjogi és kisebbségi bizottság.

A kisebbségek érdekeinek akkor is érvényesülniük kell a törvényhozásban, ha történetesen nem jut be a parlamentbe kisebbségi képviselõ. Ennek elérése végett a kisebbségi önkormányzat mellett létre kell hozni a Nemzeti Kisebbségi Szóvivõ intézményét, mely mind a törvényhozásban, mind pedig a végrehajtó testületekben meg tudja jeleníteni a kisebbségek sajátos érdekeit. A Nemzeti Kisebbségi Szóvivõnek részt kell vennie a készülõ nemzetközi szóvivõk intézményének munkájában.

Az eddigi tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a kormány struktúrájában nem megfelelõ megoldás az emberi és kisebbségi jogok felügyeletét a kormányelnök egyik helyettesére bízni. Hatékonyabban tudná ellátni ezt a feladatot egy tárca nélküli miniszter, vagy az a kormányelnök-helyettes, aki a legiszlatív tanács munkáját felügyeli.

El kell érni, hogy nemzeti kisebbségi és etnikai jogsérelem esetében nemzetközi fórumokhoz lehessen fordulni.

A nemzeti kisebbségek és etnikumok jövõbeni jogállása

— Az Emberjogi Alkotmánylevél elfogadásával lehetõség nyílott arra, hogy Csehszlovákiában tényleges jogállam alakuljon ki. Az Emberjogi Alkotmánylevélben foglalt emberi jogokat az élet minden területén érvényesíteni kell, így a kisebbségi jogalkotás területén is.

— A legfontosabb feladat, hogy a nemzeti kisebbségi jogok a készülõ szövetségi és köztársasági alkotmányokban rögzíttessenek. A kisebbségi jogokat az emberi jogokon belül kell belefoglalni az alkotmányba, hogy a nemzetközi garanciarendszer ezekre a jogokra is vonatkozzék.

— A kisebbségi jogok csak akkor fognak érvényesülni, ha az Emberjogi Alkotmánylevélhez kapcsolódó végrehajtási törvényeket elfogadja a Szövetségi Gyûlés. Ezért ki kell dolgozni és a parlamentbe beterjeszteni a nemzeti kisebbségekrõl és etnikumokról szóló törvénytervezetet, mely szabályozná a nemzeti kisebbségek jogállását, jogaikat és kötelességeiket, a kisebbségi önkormányzat kereteit.

— A törvényalkotás és végrehajtás egyéb területein figyelemmel kell kísérni, hogy a nemzeti kisebbségek specifikus érdekei érvényesülnek-e, különösen az önkormányzatok, az államigazgatás, a területi elrendezés, a nyelvhasználat, a kultúra és az iskolaügy terén.

IV. rész

Kisebbségi kultúra és mûvelõdés

Meggyõzõdésünk, hogy a kultúra és mûvelõdés problémáinak, igényeinek megfogalmazása nem lehet a politikai pártok feladata. A politikai párt csak arra vállalkozhat, hogy a fenti területek szabad fejlõdésének feltételeit biztosítsa. Olyan szervezeteknek, szervezõdéseknek teremtsen létalapot, amelyek azután a szakmai és intézményi kérdéseket fel tudják vállalni, és meg tudják oldani.

Éppen ezért programunkban nem törekszünk konkrét receptet adni a kultúra és mûvelõdés fejlesztésére, csak az általunk kívánatosnak tartott fõbb irányelvek megfogalmazására szorítkozunk.

Természetesen mindezeken túl pártunk kész felvállalni azokat a feladatokat, amelyek politikai képviseletet követelnek a kultúra és a mûvelõdés területén, és amelyek összhangban vannak kitûzött céljainkkal.

A kultúrát, az iskolaügyet, a tudományt, az egyházak kulturális tevékenységét, a közmûvelõdést nem szabad függõvé tenni az állami gyámkodástól. Az államnak ugyanakkor gondoskodnia kell a kisebbségi kultúra anyagi feltételeinek biztosításáról. Az anyagi eszközök szétosztását egy igazságos, célirányos állami alapítványi rendszeren keresztül kell biztosítani, hogy a kultúrára szánt állami pénzek a kulturális értékek létrejöttét, és ne pusztán a kultúrában dolgozók megélhetését biztosítsák. Ezen túl a legkülönbözõbb magánalapítványok létrehozásával kell ösztönözni a kisebbségi kultúra és kutatás támogatását.

Iskolaügy

Biztosítani kell az oktatás és mûvelõdés szabadságát. Biztosítani kell alkotmányos szinten az anyanyelven való mûvelõdés jogát az óvodáktól a felsõoktatási intézményekig. Csak az anyanyelvi oktatás biztosíthatja a személyiség szabad fejlõdését.

Az iskolák, ezen belül is elsõsorban a felsõoktatási intézmények autonómiája olyan érték, amelyet minden körülmények között meg kell õrizni. Ez az autonómia hosszú távon a mûvelõdés és az igények szabad megfogalmazásának a talaja lehet.

Biztosítani kell, hogy mindenki ott tanulhasson, ahol kíván, sem oktatási módszerek, sem államhatárok ne állhassanak ennek útjában.

A hátrányos helyzetben levõ diákok számára állami ösztöndíjrendszer, a többi diák számára pedig kedvezményes hitelek folyósítása révén kell biztosítani a továbbtanulás anyagi feltételeit is.

A magyar tanítási nyelvû iskolák anyagi helyzete, létfeltételei az egyes régiókban katasztrofális állapotban vannak. Ezen a helyzeten nagyon gyorsan változtatni kell. Ez nem pusztán az iskolaügyi minisztérium, de az egyes iskolák vezetésén is múlik. Ki kell dolgozni azokat a tervezeteket, amelyek az iskolák anyagi ellátottságát és létfeltételeinek a javítását szolgálják, és ezeket érvényesíteni kell a megfelelõ minisztériumokban.

Támogatjuk a magán- és egyházi iskolák létrejöttét, melyek versenyhelyzetet teremthetnek az oktatás területén.

Tudatos együttmûködésre és a jó viszony kialakítására törekszünk a Magyar Pedagógusok Szövetségével, illetve a különbözõ ifjúsági és diákszervezetekkel; csak az õ részvételük révén oldhatók meg a kisebbségi iskolaügy problémái.

Szükségesnek tartanánk az alapiskolák községi és városi önkormányzatok hatáskörébe való utalását, mivel úgy véljük, hogy az alapiskolák alapvetõ gondjait helyben ismerik a legjobban, és a gondok orvoslása helyhatósági szinten gyorsabban megoldható.

A pedagógusok és a szülõk hozzáállásán is múlik, hogy ezt milyen ütemben tudjuk elérni.

Nemzeti kisebbségi oktatáspolitika

Az anyanyelven történõ oktatás-nevelés joga, mint az alapvetõ emberi jogok egyik legjelentõsebbike, minden demokrácia alappillére. Ennek megfelelõen az államnak a Csehszlovákiában érvényben levõ alkotmánytörvényekkel és nemzetközi egyezményekkel összhangban biztosítania kell a nemzetiségek nevelésének, oktatásának anyagi, személyi és szervezési feltételeit.

Fõ célunk, hogy ezek a feltételek megteremtõdjenek.

1. Törvények és más jogi normák szintjén biztosítani akarjuk:

a) Az anyanyelven való mûvelõdés jogát az óvodától a felsõoktatási intézményekig. Ezen belül a nemzeti kisebbségi felvételizõk számára az anyanyelven való felvételizés jogát, az esélyegyenlõség megteremtése érdekében.

b) A nemzeti kisebbségi oktatásügy fokozatos leválasztását az államról, annak specifikus helyzete miatt.

c) Magán és egyházi oktatási intézmények létrehozásának legegyszerûbb formáit, létének lehetõ legkisebb állami függõségét és lehetõ legnagyobb anyagi, erkölcsi támogatását.

d) A kisebbséghez tartozó diákok tanulmányaikat külföldön is folytathassák, különös tekintettel olyan országokra, ahol saját anyanyelvükön tanulhatnak. Mindez természetesen nem helyettesítheti a hazai képzést, de annak szakmai és kulturális szempontból fontos kiegészítõje lehet.

2. Az intézmények szintjén:

a) Ki kell építeni a csehszlovákiai magyarok teljes oktatási rendszerét, azaz modern pedagógiai elvek alapján mûködõ óvodákat, alapiskolákat, középiskolákat, szakiskolákat kell létrehozni.

Az elmúlt két év egyik rendkívül biztató jelének tekintjük, hogy egyre nõ a magyar tannyelvû alapiskolákba jelentkezõk száma. Hogy a növekvõ igényt iskoláink ki tudják elégíteni, támogatjuk az új osztályok megnyitását, iskolai bõvítést, új iskolák létrehozását.

b) Külön figyelemmel kívánjuk kezelni:

— a kisiskolák újraindítását;

— a piaci feltételekre reagáló szakmunkásképzõ iskolák alapítását;

— a szakmunkásképzõ iskolák hálózatának bõvítését;

— a mozgássérült, hallás- és látáskárosult, valamint szellemileg visszamaradott gyermekek számára anyanyelvi intézmények létrehozását;

— a nemzeti kisebbségi kultúrák önálló karának létrehozását;

— a katolikus teológia karon magyar tagozat létrehozását;

— a Pedagógiai Kutatóintézet magyar részlegének visszaállítását, illetve minden más nemzeti kisebbségi iskolatípust érintõ, pedagógiai, pszichológiai, szociológiai és didaktikai vizsgálatokat végzõ kutatóintézet felállítását, melyek nélkül a nemzeti kisebbségi tanügy fejlõdése elképzelhetetlen.

Támogatunk minden, szakmailag megalapozott kezdeményezést egy nemzeti kisebbségi felsõoktatási intézmény létrehozására.

Külön figyelemmel kívánjuk kezelni a metodikai központokon belüli nemzeti kisebbségi részlegek létrehozását, hogy az óvodákat és iskolákat az oktatás nyelvét értõ és beszélõ szakemberek ellenõrizzék, illetve lássák el tanácsokkal.

A felsorolt jogi és intézményi feltételek megvalósítása adja meg a lehetõséget ahhoz, hogy a nemzeti kisebbségi tanügy specifikus szakmai problémáit a legjobban képzett szakembereink a legmegfelelõbb intézményekben oldják meg.

Megoldásra váró szakmai problémának tekintjük a nevelési-oktatási intézmények:

— pedagógusainak magas szintû szakmai felkészítését, folyamatos továbbképzését;

— a tökéletes (szakmai) nyelvismeret feltételeinek megteremtését;

— a szlovák és más idegen nyelvek szakterminológiájának elsajátítását, mely lehetõvé teszi, hogy diákjaink minden felsõoktatási intézményben megállják a helyüket.

Segíteni kívánunk abban, hogy a környezõ országok fõleg a nemzeti kultúrával kapcsolatos tankönyvei eljuthassanak iskoláinkba.

Célunk a szülõk és diákok pontos tájékoztatása a nemzeti kisebbségi tanügy helyzetérõl, változásairól és lehetõségeirõl.

Törekvéseink végcélja egy olyan demokratikus és humánus alapelveken felnõtt, magas szakmai követelményeknek megfelelõ értelmiség megteremtése, amely magyarságunk megmaradásának és szellemi gyarapodásának biztosítéka lehet.

A kisebbségi tanügy finanszírozása — a tanügyi autonómia gazdasági és törvényhozási elõfeltételei:

1. Törvény által kell meghatározni a kisebbségi tanügy objektumait. Nélküle akár pénzügyi, akár egyéb autonómiáról lehetetlen gondolkodni, hiszen nem tudjuk, mi az autonómia alanya. A meghatározás törvényesítése megkérdõjelezi a közös igazgatású, illetve azon iskolák létjogosultságát, amelyekben néhány osztály keretében magyar nyelven is folyik oktatás. A meghatározás kidolgozását kell hogy kövesse a nemzeti kisebbségi tanügy intézményei hatáskörének tisztázása.

2. A költségvetés belsõ rendszere keretében nevesíteni kell a kisebbségi tanügyet fejezet, alfejezet, esetleg külön paragrafus keretében, hogy az a költségvetésben önállóan legyen kezelhetõ. Csak így valósítható meg a költségvetési bevételek és kiadások számvitele, nyilvántartása, ellenõrzése.

3. Törvénnyel kell szabályozni a kisebbségi tanügy finanszírozását — ennek része lehet a költségvetés struktúráját módosító intézkedés is.

Út a nemzeti kisebbségi tanügyi autonómia felé

(Egy lehetséges megoldás)

Bevezetõként elevenítsük fel azokat a tényeket 1990 júniusától, az elsõ parlamenti választások idejétõl, amelyek meghatározóak voltak gondolatmenetünkre.

1. Az említett idõszak oktatáspolitikája megmutatta:

— Szlovákia oktatáspolitikája a centrális irányítás alapelvébõl indul ki. A minisztérium így látta megvalósíthatónak az oktatásügy debolsevizációját és reformját. Ez azonban kevéssé segíti az alulról építkezést, a magánkezdeményezések érvényesülését.

— Jelentõs hiányosságok vannak már a nemzetiségi oktatásügy puszta definíciójában is. Az 1992. év költségvetési vitája megmutatta, hogy a kormányok szakmailag nem megfelelõ módon kezelték a nemzetiségi oktatásügy finanszírozását, jelentõs politikai feszültséget okozva ezzel.

2. Az elmúlt idõszakban a szlovákiai magyar pedagógustársadalom politikailag megosztott lett. Ez a tény akkor válhat veszélyforrássá, ha a megosztottságból adódó politikai feszültségek befolyásolják a pedagógusszervezetek munkáját, háttérbe szorítják a szakmai érveket és problémákat. Különösen veszélyes lenne, ha a politikai feszültségek az oktatás menetére is kihatással lennének, és így az oktatás szabadsága és függetlensége kérdõjelezõdne meg újra.

A felsorolt pontok elemzése azt mutatja, hogy az egyes problémák eltérõ jellegûek, így a megoldásnak is többlépcsõsnek kell lennie. Tartalommal kell megtölteni az autonómia bûvös fogalmát, majd reális módot találni a megvalósításra.

1. Olyan intézményrendszert kell létrehozni, mely több, egymástól részben független intézménybõl áll. Ezek (törvénnyel biztosított) tárgyalópozícióba kerülnek az állami szervekkel szemben, meghatározó szerepük lesz az ország nemzeti kisebbségi oktatáspolitikájában, s e politika megvalósításának jelentõs részét is át tudják vállalni.

2. Meg kell találni azokat a már létezõ intézményeket, melyek modellként szolgálhatnak, valamint azokat a folyamatokat, kezdeményezéseket, melyekbe az új intézményrendszer megalkotása beilleszthetõ.

3) A kisebbségi pedagógustársadalomnak olyan belsõ rendszert kell létrehoznia, amely politikától mentesen képes ellenõrzési és szervezési szerepet betölteni, és egyúttal magas szakmai és erkölcsi tekintélynek örvend.

Melyek azok az intézmények és folyamatok, amelyekre támaszkodhatunk?

1. A szlovákiai tanügy ma két önkormányzati intézményt ismer. Az egyik a felsõoktatási intézmények autonómiája, a másik a tudományos dolgozók törekvése olyan intézményrendszer kiépítésére, melynek több elemét a kisebbségi iskolaügy is használni tudja.

2. Azokban az ágazatokban, ahol komolyan gondolják a központi irányítás leépítését, az állami beavatkozást alapok létrehozásával próbálják csökkenteni (például a Pro Slovakia Kulturális Alap). Az alapok pénzeszközeinek elosztásáról jelentõs mértékben az érintettek döntenek.

3. Egyes szakmák dolgozói kamarák létrehozásával jelentõs autonómiát biztosítottak maguknak. A kamarák sokkal nagyobb jogkörrel bírnak, mint más társulások, és egyben a szakmai színvonal megtartására is ügyelnek. Ezek a jogok azonban nagyobb felelõsséget is jelentenek, így a kamarák belsõ felépítése szigorúbb szabályokhoz kötött, mint a társulási törvény szerint alakult szervezeteké.

A tanügyi autonómia intézményes feltételei

1. Létre kell hozni a Nemzetiségi Pedagógusok Kamaráját, amely képes magára vállalni az oktatás ma még állami irányításának jelentõs részét. A kamara „külsõ” szerepe: egyeztetni és képviselni tagjai közös érdekeit a nemzetiségi oktatáspolitika területén. „Belsõ” funkciója: a tagok szakmai fejlõdésének elõsegítése, az egész nemzeti kisebbségi tanügy színvonalának emelése, az információáramlás biztosítása.

A kamara legfelsõ szerve a közgyûlés, mely a regionális kamarák küldötteibõl áll. A közgyûlés hagyja jóvá a Szlovák Köztársaság oktatáspolitikájával kapcsolatos álláspontot, állást foglal a parlament elé kerülõ törvénytervezetekkel kapcsolatban. A közgyûlés választja meg a kamara elnökségét, amely a szlovákiai nemzeti kisebbségi oktatásügy reprezentánsa kül- és belföldön. Feladata az oktatás koncepciójának, stratégiájának elõterjesztése. A kamarának döntõ beleszólást kell biztosítani a nemzeti kisebbségi oktatás finanszírozási rendszerébe.

Hogy ez megtörténhessék:

2. Létre kell hozni a Szlovák Köztársaság Nemzeti Kisebbségi Oktatásügyi Alapját (a továbbiakban: alap). Az alap jogi személy, pénzforrásai:

a) állami dotáció;

b) bel- és külföldi egyéb juttatások.

Az állam köteles költségvetési hozzájárulással támogatni az alapot. A parlament által jóváhagyandó hozzájárulás nagyságát a Nemzeti Kisebbségi Oktatásügy Költségvetési Tanácsa (NKOKT) terjeszti elõ, amely egyben az alap irányítója. Az NKOKT-ban miniszterhelyettessel képviselteti magát az oktatásügyi és pénzügyminisztérium, a kamara pedig választott képviselõkkel, akik mindig szavazati többséggel bírnak. Az NKOKT az iskolatanácsokkal és a helyi önkormányzatokkal együttmûködve kidolgozza a nemzetiségi oktatásügy költségvetését.

A költségvetést a kamara közgyûlése hagyja jóvá. Az elosztás az érvényes országos gyakorlat szerint történne.

Elképzelésünk szerint tehát a nemzeti kisebbségi oktatásügyet három különbözõ intézmény hivatott átvállalni az államtól. Az elsõ a kamara és annak elnöksége, amely koncepcionális, szakmai kérdésekben illetékes. A másik, illetve harmadik az alap és az NKOKT, amely részben a kamara, részben az illetékes tárcák végrehajtó szerve, és mint ilyen, átvállalja az oktatásügy finanszírozását. Mindhárom intézmény a kamara közgyûlésének felelõs. Így a nemzeti kisebbségi oktatásügy a legilletékesebbek, a pedagógusok kezébe kerül.

Tudomány

A csehszlovákiai magyaroknak nincsenek tudományos intézményeik. Kutatóintézeteket, magyar múzeumhálózatot, központi könyvtárat, illetve dokumentációs központot és kutatástámogató ösztöndíjrendszert kell létrehozni.

Fontosnak tartjuk olyan alapítvány létrehozását, amely biztosítaná a különösen tehetséges magyar fiatalok szakmai továbbfejlõdését.

Biztosítani kell kisebbségi közegben is a kutatás szabadságát, ugyanakkor részt kell venni minden olyan állami és más kutatási programban, amelynek eredményei hasznosíthatók a kisebbségek jövõbeni igényeinek megfogalmazásában.

Egyházak

A Magyar Polgári Párt magáénak vallja azt a keresztényi eszmekört, amely az európai fejlõdés gerincét alkotta, s végsõ soron az erkölcs univerzális megfogalmazását és az egyén felszabadulását lehetõvé tette.

Fontos kérdés az egyházak vagyonjogi helyzetének a rendezése és kárpótlása. A Magyar Polgári Párt a zsidó egyház szempontjából az 1938-as, a református egyház esetében az 1945-ös, a katolikus egyház esetében pedig az 1948-as idõpontot tekinti mérvadónak.

Mûvelõdés

A Magyar Polgári Párt a mûvelõdést, a széles értelemben vett kulturális fejlõdést tekinti a gazdag kisebbség nélkülözhetetlen feltételének. Politikai pártként határozottan felvállalja az egyes régiók szabad fejlõdésének meggyorsítását és feltételeinek biztosítását. Ezért támogatja és szorgalmazza mûvelõdési, szakmai, tudományos szervezõdések, szervezetek megalakítását és intézmények létrehozását.

A kultúrát, az iskolaügyet, a tudományt, az egyházak kulturális tevékenységét, a közmûvelõdést meg kell szabadítani a központi államhatalom befolyásától. Az államnak ugyanakkor biztosítania kell az önkormányzatokon keresztül a kultúra anyagi feltételeit. A nemzeti kisebbségek és etnikumok mûvelõdése és kulturális fejlõdése hátrányos anyagi feltételeinek kiegyenlítését az államnak kell felvállalnia. Ezt leginkább egy igazságos, célirányos állami alapítványi rendszeren keresztül látjuk megvalósíthatónak, hogy a kultúrára szánt pénzek a mûvelõdés szintjének emelését, a kulturális értékek létrejöttét szolgálják, és ne pusztán a kultúrában dolgozók megélhetését biztosítsák. Ezen túl elõsegítjük, és hozzájárulunk olyan magánalapítványok létrehozásához, amelyek a kisebbségi mûvelõdést, kultúrát és kutatást támogatják.

Szükség van egy kulturális rendezvényeket, a népmûvelõ munkát szervezõ és menedzselõ, a politikától független, demokratikus felépítésû kulturális szövetségre. Támogatni kell a magyar színházakat és az amatõr színjátszást, mûvészeti társaságok alakulását. A mûvészeket támogató pályázati és ösztöndíjrendszert kell létrehozni.

Szükségesnek tartjuk az egyes országos szintû rendezvények megrendezésére pályázati rendszer felállítását, ahol a pályázó községek, városok az anyagi fedezeten túl a programtervezetükkel nyerhessék el a programszervezési jogot. Ez a kiírásos rendszer feloldaná az országos rendezvények nyomasztó sablonosságát.

A különbözõ honismereti, kulturális és egyéb táborok sorát bõvíteni kell színvonalas vállalkozói táborokkal, amelyeket alapfokon is nemzetközivé kívánatos tenni. A táborok megrendezési joga pályázati kiírás eredménye legyen.

A mûvelõdési központok és egyéb kulturális intézmények közötti együttmûködés megteremtése érdekében helyénvalónak tûnik egy információs lánc létrehozása, amely mûködhetne a napisajtó és a rádió állandó rovataként is.

A múlt sérelmeinek orvoslása

Az elmúlt negyven év rendkívül visszavetette a kisebbségi történelmi kutatásokat. Alig születtek történelmi elemzések a kisebbségben élõ magyarság múltjáról. Azok a munkák pedig, amelyek megkísérelték ezt, a jogi és történészi elemzéseken, vázlatmunkákon túl nem foglalkoztak a kisebbség szellemtörténeti fejlõdésével, kulturális értékváltozásaival, polgári hagyományaival.

Rendkívül szegényes a politológiai és szociológiai irodalom, mely nélkül aligha lehet megalapozott politikai munkát kifejteni, a politika kontinuitását tudatosítani és az új elemeket értékelni. Ezért szorgalmazzuk a sokoldalú, más-más megközelítésû múlt- és történelmi kutatásokat. Külön hangsúlyt kell fektetni az elmúlt 45 év történéseinek a kutatására (1945, 1948, 1956, 1968, ’70-es és ’80-as évek), az értelmiség és más társadalmi rétegek benne játszott szerepére. Csak a múlt ismeretében nézhetünk szembe a ma problémáival.

Csehszlovákiában a nemzeti kisebbségeket (elsõsorban a magyar, a zsidó, a cigány és a német kisebbséget) olyan jogsérelmek érték, amelyek máig hatóan éreztetik hatásukat, és amelyek máig nem nyertek megfelelõ jogorvoslatot. Elsõsorban a Szlovák Köztársaság diszkriminatív zsidó- és cigányellenes törvényeirõl, valamint a háború utáni köztársasági elnöki dekrétumokról és a belõlük adódó végrehajtó törvényekrõl és intézkedésekrõl van szó.

Ezek érvénytelenségét a legrövidebb idõn belül és a leghatározottabban ki kell mondani. Törvényt kell alkotni arról, hogy Csehszlovákiában a kollektív bûnösség elvét soha senkivel szemben nem alkalmazzák.

V. rész
A csehszlovákiai magyar kisebbség politikai életének új rendszere

Kisebbségi politikai pártok

A Magyarországgal szomszédos országok magyar kisebbségei közül egyedül a szlovákiai magyarság hozott létre tényleges többpártrendszert a kisebbségi társadalmon belül.

Alapvonásaiban a szlovákiai magyar pártok struktúrája megfelel az országos politikai színtérnek.

A Magyar Polgári Párt károsnak tartja a kisebbségi pártok tömbszerû egyesülésének a gondolatát, nemzetiségi politikai csúcsszerv létrehozását és egy hierarchikus szervezet kialakítását. Demokratikus megoldásnak a szuverén politikai erõk közti korrekt párbeszédet, a minimális konszenzuson alapuló megegyezést tartja.

Politikai értékek és társadalmi szervezetek

A kisebbségi társadalom több, a múlt rendszerbõl örökölt központi intézménnyel és szervezettel rendelkezik, és az elmúlt év során újak keletkeztek. Mindezek keresik a helyüket a megváltozott társadalmi és politikai viszonyok között. A Magyar Polgári Párt a társadalmi szervezetekkel kapcsolatban a pártsemlegesség híve.

A kisebbségi ügyek új politikai rendszere

A nemzeti kisebbségek politikai életének a modern, szabadelvû demokrácia alapelveivel azonos eszmék alapján kell elrendezõdnie. A politika elsõrendû feladata a társadalom szabad, autonóm, belsõ értékekre épülõ fejlõdését szolgáló lehetõségek és feltételek biztosítása. Ezért a politika nem korlátozhatja a vállalkozás szabadságát, a kultúra, a mûvelõdés, a mûvészet, a tudomány, az iskolaügy, a tájékoztatás szabadságát, a törvényességet és a társadalmi élet többi, autonóm területének öntörvényû fejlõdését.

Ma adott a lehetõség, hogy a létrejött pártok között egy olyan új együttmûködési modellt alakítsunk ki, mely rugalmasan és sokrétûen biztosítja a politikai képviselet hatékony rendszerét. A Magyar Polgári Párt tárgyalásokat kezd ez ügyben minden érintett féllel.

Az új együttmûködési modell, megítélésünk szerint, a következõ alapelveken nyugodhatna:

a) A magyar nemzeti kisebbség politikai élete plurális, azaz szerkezetét több politikai mozgalom és párt alkotja. A rendszer alapeleme a független szervezetek közötti megegyezés.

b) Az alapelvek megvalósításában részt vevõ politikai pártok és mozgalmak (a továbbiakban résztvevõk) nem törekednek egymás szuverenitásának csökkentésére.

c) A résztvevõk garantálják a kulturális élet szabadságát:

— Kötelezettséget vállalnak arra, hogy nem sértik meg a független sajtóorgánu­mok belsõ autonómiáját.

— A résztvevõk garantálják az oktatás szabadságát.

— A résztvevõk garantálják a kulturális és ifjúsági szervezetek, illetve szövetségek, a kulturális és mûvelõdési társaságok, az egyletek, az érdekvédelmi szervezetek és más társadalmi, kulturális szövetségek függetlenségét.

d) A résztvevõk támogatják a társadalmi lét mindazon további területeinek politika- és ideológiamentességét, melyek természetüknél fogva erre törekszenek.

e) A résztvevõk megtárgyalják egymás között a kisebbséget érintõ minden fontos kérdést.

f) A résztvevõk a kölcsönös megegyezés alapján a kötelezettségeket és a garanciális tényezõket további pontokkal egészíthetik ki, illetve közös megegyezés alapján a pontokat módosíthatják.

A társadalmi érdekegyeztetés új rendszere

A kisebbségi társadalmi lét legfontosabb összetevõje a kisebbségi mozgalmak és pártok közötti minimális közmegegyezés. A Magyar Polgári Párt céljának tekinti, hogy a kisebbségi lét minél több területét vonja ki a politika és az ideológia befolyása alól. Továbbra is szorgalmazni fogjuk a konszenzuson alapuló együttmûködési hálózatok kialakítását.

a) A közös cél vagy közös érdek végett összejött szervezetek az egész egyeztetõ folyamatban megõrzik önállóságukat és részvételük önkéntességét.

b) Az érdekegyeztetés egyetlen fázisában sem születhet többségi döntés, tehát egyetlen felet sem lehet leszavazni és nézeteivel, érdekeivel ellenkezõ cselekedetre kényszeríteni.

c) Döntés csakis közmegegyezéses (konszenzusos) alapon születhet, vagyis valamennyi résztvevõnek közös álláspontra kell jutnia.

Úgy véljük, hogy ezen együttmûködési modell alkalmazása elõsegítheti a kisebbségen belüli eltérõ érdekek megjelenítését, és egyben az alapvetõ kérdésekben a megegyezés létrejöttének lehetõségét.

 

1992. õsz

Szabadság és felelõsség.
Magyar Polgári Párt, Pozsony, 1992. 67—97.

15.

Nyilatkozat Csehszlovákia megszûnésének körülményeirõl

Ismét történelmi sorsforduló részesei vagyunk:

1992. december 31-ével Csehszlovákia megszûnt létezni. Ez az esemény nem egyedülálló, és számunkra nem is váratlan. Az ország rövid, háromnegyed évszázados történelmében ez egyszer már bekövetkezett. Akkor ez nagyrészt külhatalmi befolyás következménye volt. Ezúttal azonban az 1992 júniusában lebonyolított parlamenti választások során demokratikus úton szenvedett vereséget a csehszlovák állam eszméje. A választások politikai eredménye azonban nem teremtette meg az ország megszûnésének jogi alapját, sem annak demokratikus kereteit.

Az államfordulat látszólag ugyan összhangban áll a nemzetek önrendelkezésének elvével. Egy ország megszületésérõl vagy megszûnésérõl azonban azoknak kell dönteniük — népszavazás útján —, akiket az esemény közvetlenül érint. Ez sem Csehszlovákia létrejöttekor, sem jelenlegi megszûnésekor nem történt meg.

Ismét antidemokratikus folyamat megélõi vagyunk. Sorsunkról olyan politikai pártok döntenek, amelyeknek programjában nem szerepelt az ország fölszámolása. S ami szintén lényeges: a magyar választópolgárok több százezres tömege nem ezekre a pártokra szavazott.

Ezért mind személy szerint, mind pártjaink nevében elítéljük, hogy

a) Csehszlovákia megszûnésérõl és az önálló Szlovákia kialakításáról nem népszavazás dönt;

b) az önálló Szlovákia alkotmánya megsérti

— a magántulajdonosi jogot,

— a helyi önkormányzatok jogait,

— a nemzeti kisebbségek jogait, és

— nem veszi tekintetbe a helsinki folyamatban elfogadott elveket;

c) Szlovákia kormánya elutasítja Csehszlovákia megszûnése után az új parlamenti választások kiírását.

 

Léva, 1992. december 5.

 

A. Nagy László,
a Magyar Polgári Párt elnöke

Bugár Béla,
a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke

Duray Miklós,
az Együttélés Politikai Mozgalom elnöke

Popély Gyula,
a Magyar Néppárt elnöke

Közösségünk szolgálatában. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom öt esztendeje.
MKDM, Pozsony, 1995. 97.

16.

A magyar koalíció nyilatkozata a „helsinki elvek” betartásának hiányosságairól a kisebbségeket érintõ jogalkotásban Csehszlovákiában, illetve Szlovákiában

Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet a II. világháború óta legjelentõsebb fóruma az európai és az észak-atlanti térségben élõ nemzetek, illetve államok együttmûködésének. Ez az elsõ és mindmáig egyetlen nagyméretû kísérlet arra, hogy ideológiáktól és politikai rendszerektõl függetlenül közös elvek egyesítsék e nagy térség lakosságát.

A II. világháború után 30 évvel Helsinkiben fogadták el elõször — ha csak hallgatólagosan is —, hogy a nemzeti, a kisebbségi kérdés nem az egyes államok kizárólagos belügye, hanem a biztonsággerjesztõ együttmûködés része.

A helsinki elvek torzítása Csehszlovákiában sajnálatos módon épp a kisebbségi kérdés vonatkozásában kezdõdött. A Záródokumentum eredeti szövege a kisebbségek jogos igényeit helyezi elõtérbe az államok együttmûködésében. A cseh és a szlovák nyelvû hivatalos értelmezés szerint ezt azonban mindmáig törvények által korlátozott jogként, tehát belügyi kérdésként kezelik.

A kommunizmus bukásáig nem is reménykedhettünk az eredeti elvek gyakorlati érvényesülésében. Ennek ékes bizonyítéka a Charta 77 tevékenysége. Sajnálattal kell azonban megállapítanunk, hogy a „helsinki elveket” a rendszerváltozás után sem sikerült a kisebbségi jogok terén átültetni a gyakorlatba. Erre számos bizonyítékunk van:

Szlovákiában egy olyan diszkriminatív nyelvtörvényt fogadtak el 1990. október 25-én, amely a szlovák nyelvet teszi egyetlen hivatalos nyelvvé az ország egész területén. Erre a törvényre hivatkozva távolítják el folyamatosan a magyar nyelvû helységnév- és információs táblákat, utasítják el az anyakönyvi hivatalok a magyar keresztnevek bejegyzését stb. A kisebbségek nyelvhasználatában alapvetõen csorbulnak a Koppenhágában elfogadott elvek.

A Szövetségi Gyûlés 1991. január 9-én elfogadta az alapvetõ jogokról és szabadságjogokról szóló alkotmánytörvényt, amely még a korábbiakhoz viszonyítva is jelentõsen csökkenti a nemzeti kisebbségek jogait. Ez a törvény ugyanis nem tiltja tételesen a szervezett asszimilálást, nem biztosítja az anyanyelvi iskolákhoz való jogot, az identitásuk védelmét, a velük kapcsolatos közügyek döntési folyamatában való részvételt stb.

A kárpótlási törvények és a földtörvény felújították a magyar kisebbség 1945—48 közötti vagyonjogi diszkriminációját. Ezek ugyanis nem vonatkoznak a nevezett idõszakban elszenvedett jogsérelmekre. A földtörvény esetében szembeötlõ például, hogy a magyarok, akiktõl 1945—48 között kobozták el földjüket, valamint egyéb ingatlanaikat, a most elfogadott törvények értelmében is, egy 1948. november 17-én hozott korlátozó rendeletre hivatkozva, csak 50 hektár földet kaphatnak vissza. A többi állampolgárra ez a korlátozás nem vonatkozik.

Szlovákia alkotmánya tovább fokozza a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetését, mert

•    nem biztosítja sem a saját iskolákhoz való jogot, sem az anyanyelvû mûvelõdési folyamat szervezésének jogát. Csupán a mûveltségre való jogot adja meg;

•    kizárja a hivatalos nyelvhasználatban a kétnyelvûség lehetõségét, mivel az állami hivatalnokoknak elõírja, hogy csak az állam nyelvén, tehát szlovák nyelven érintkezhetnek az ügyfelekkel (26. cikkely, 5. bek.);

•    nem biztosítja sem a szülõföldhöz, sem az autonómiához való jogot.

Csehszlovákia megszûnésével, 1993. január 1-jén létrejön az önálló Szlovákia. Természetes elvárás, hogy az újonnan keletkezett államok Európában csatlakozzanak a helsinki folyamathoz. Szükségszerûnek tartjuk, hogy ez Szlovákia esetében is megtörténjék, de ugyanakkor a demokrácia és a polgári, valamint a kisebbségek jogbiztonsága szempontjából is fontosnak tartjuk, hogy a csatlakozáskor azok az elvek, amelyeket a korábbiakban már elfogadtak a helsinki folyamatban, részét alkossák az ország jogrendjének, illetve a belépés idejére eltávolíttassanak az alapvetõ ellentmondások az állam jogrendje és a helsinki folyamat normatívái között.

Ez az elvárás Szlovákiával szemben azért is megalapozott, mert a most keletkezõ új állam jogi alapdokumentumát — alkotmányát — már az 1993 januárjában bekövetkezendõ új helyzetre alkalmazva fogalmazták meg, ez azonban messzemenõen eltér a „helsinki elvektõl”.

Azzal a kéréssel fordulunk az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezletben részt vevõ országok képviselõihez, hogy Szlovákia felvétele elõtt mérlegeljék ezen elvek érvényesülését az országban. Meggyõzõdésünk, hogy ezen elvek maradéktalan érvényesülése egyaránt érdeke mind a többségi szlovák nemzetnek, mind a vele együttélõ nemzeti kisebbségeknek.

 

Pozsony, 1992. december 11.

 

Bugár Béla, az MKDM elnöke

Duray Miklós, az Együttélés elnöke

Popély Gyula, a Magyar Néppárt elnöke

 

Az Együttélés öt éve. Összeállította Pogány Erzsébet.
Együttélés, Pozsony, 1995. 248—249.

19.

Az elnyomott kisebbségbõl legyen társnemzet
(Magyarok Csehszlovákiában/Szlovákiában 1918—1992)
Politikai memorandum

(Részletek)¹

B. Múlt és jelen

IV. A kommunizmus bukása után

A kommunizmus bukását követõ politikai rendszerváltozás a magyar nemzeti közösség (népcsoport) számára elsõsorban a politikai életben hozott pozitív változást. Más területeken inkább visszaesést jelentett.

1. Politikai élet

A szlovákiai magyarság — több mint félévszázados kényszerû szünet után — 1989 novemberét követõen szervezte újra politikai életét, hozta létre politikai szervezeteit.

A rendszerváltozást követõen négy politikai pártot alapított.

— Az Együttélés 1990 februárjában alakult, centrumpárt jellegû politikai szervezet, mely fõleg a liberális és a konzervatív értékeket vállalja fel. Célkitûzése a demokrácia és a piacgazdaság megteremtése, valamint a magyarság és a többi nemzetiség kollektív jogainak kivívása. A magyarság legnagyobb politikai szervezete. Parlamenti párt. A Liberális Internacionálé (LI) társult tagja, valamint rendes tagja az Európai Népcsoportok Föderalista Uniójának (FUEN).

— A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 1990 márciusában alakult. Parlamenti párt. Az Európai Kereszténydemokrata Unió (EUCD) társult tagja.

— A Magyar Néppárt 1991 decemberében jött létre. A parlamentben nincs képviselõje.

— Az 1989 novemberében létrejött Független Magyar Kezdeményezésbõl alakult 1992 januárjában a Magyar Polgári Párt. Kezdetben a szlovákiai kormánykoalíción belül politizált, és a koalíció egyik pártja révén jutott néhány képviselõi mandátumhoz. Az 1992-es parlamenti választásokon nem szerzett mandátumot. A Liberális Internacionálé társult tagja.

Az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom az 1990-es parlamenti választásokon kettõs koalíciót alkotott, az 1992-es parlamenti választásokon pedig a koalíció harmadik tagja a Magyar Néppárt lett. Képviselõi bejutottak mind a prágai Szövetségi Gyûlésbe, mind a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba. Mindkét helyen az ellenzék soraiban politizál. A koalíció az elsõ szabad választásokon, 1990-ben a szlovákiai szavazatok 8,66%-át, majd 1992-ben a 7,42%-át szerezte meg. Mindkét parlamenti választás alkalmával a koalíció azonos számú mandátumot szerzett: a prágai Szövetségi Gyûlésbe 12, a szlovák parlamentbe 14 képviselõt juttatott be.

A Magyar Polgári Párt az 1992-es parlamenti választásokon a szlovákiai szavazatok 2,3%-át szerezte meg. A négy magyar párt a szlovákiai szavazatoknak csaknem a 10%-át birtokolja.

Az 1990-es helyhatósági választásokon a magyar pártok az alábbi eredményeket érték el:

az Együttélés 105 polgármesteri és 2416 képviselõi helyet, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 35 polgármesteri és 1153 képviselõi helyet, a Magyar Polgári Párt elõdje, a Független Magyar Kezdeményezés 27 polgármesteri és 482 képviselõi helyet szerzett a községi és városi önkormányzatokban. A magyar politikai szervezetek közül az azóta megtartott pótválasztásokon is az Együttélés bizonyult a legjelentõsebb politikai erõnek, 1993 januárjában már 120 polgármestere volt.

2. Újabb jogi diszkrimináció

Az 1989 novemberét követõ politikai változások az általános emberi és szabadságjogok terén jelentõs eredményt hoztak, a nem szlovák nemzetiségûek jogait illetõen viszont több szempontból is visszalépést jelentettek.

A nyelvi jogok csorbítása

Diszkriminatív jellegû a Szlovák Köztársaságban 1990 októberében elfogadott nyelvtörvény, mely a szlovák nyelvet védi a nem szlovákok nyelvével szemben, nem biztosítja egyenrangúságukat, tehát a hivatalos érintkezésben való használatuk jogát sem. Erre a törvényre hivatkozva nem írják be például a magyar neveket sem az anyakönyvbe. A belügyminisztérium semmisnek nyilvánítja a községekben tartott népszavazások eredményét az eredeti magyar helységnevek visszaállításáról, s az idõközben felállított kétnyelvû helységnévtáblák helyett szlovák táblákat állít. Az illetékes hivatalok több helyen nem hajlandók esküvõi és temetési szertartásokat végezni magyar nyelven.

Az alkotmányos jogok korlátozása

Az emberi jogokról és szabadságjogokról szóló alkotmánylevél, amelyet 1991 januárjában a prágai Szövetségi Gyûlés fogadott el, a korábbiakhoz képest szûkítette „a nemzeti és etnikai kisebbségek” jogait, és hatályon kívül helyezte az 1968-ban elfogadott 144-es sz. „nemzetiségi” alkotmánytörvényt is. Az államot a csehek és a szlovákok nemzetállamaként határozta meg. A magyar parlamenti képviselõk által benyújtott módosító javaslatokat, melyek a helsinki folyamat keretében 1990 júliusában Koppenhágában aláírt dokumentumból, valamint az Európa Tanács 1990 októberében elfogadott 1134-es ajánlásából indultak ki, a parlament elutasította. A magyar képviselõk tiltakozásul a törvényjavaslat megszavazásakor elhagyták az üléstermet.

Vagyonjogi diszkrimináció

A Szövetségi Gyûlésben a vagyonjogi sérelmek orvoslására elfogadott törvények (kárpótlási törvény, földtörvény) csupán azokra a jogsérelmekre vonatkoznak, amelyek 1948. február 25-e, a kommunista hatalomátvétel után keletkeztek. Nem vonatkoznak a magyarok 1945—1948 között elszenvedett jogsérelmeire. Az õ rehabilitációjuk a mai napig várat magára. A földtörvény esetében szembeötlõ például, hogy a magyarok, akiktõl 1945—48 között vették el a földjüket, a most elfogadott törvényes rendelkezések értelmében is — egy 1948. november 17-én hozott rendeletre hivatkozva — csak 50 hektár földet kaphatnak vissza, míg a többi állampolgárra ez a korlátozás nem vonatkozik.

A másodrendûség alkotmányos megerõsítése

Az 1992 júniusi parlamenti választások után került sor a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozat kihirdetésére, majd 1992. szeptember 1-jén elfogadták a Szlovák Köztársaság Alkotmányát. Mindkét alapdokumentum a Szlovák Köztársaság 1993. január elsejétõl bekövetkezett önállósulását készítette elõ. A magyar parlamenti képviselõk javaslatait, melyek

— a polgári elvet,

— a kisebbségben élõ nemzeti közösségek (népcsoportok) identitáshoz és önkormányzathoz való jogának biztosítását,

— a többségiekkel való egyenjogúságát,

— a parlamenti demokrácia garanciáinak megerõsítését célozták: elvetették.

A magyar képviselõk egyöntetûen elutasították ezt az alkotmányt. A végsõ szavazás elõtt elhagyták a Szlovák Nemzeti Tanács üléstermét.

Az alkotmány Szlovákiát nemzetállamként határozza meg, a nem szlovák nemzetiségû lakosok identitásának megõrzésére, védelmére nem nyújt garanciát, ezért e lakosok másodrendû állampolgár volta hangsúlyosabbá vált.

Az alkotmány ebbõl a szempontból leginkább sérelmes cikkelyei:

— a társulási jog terén — az alkotmány alapján csupán „nemzetiségi szövetségeket” hozhatnak létre. Ez lehetõséget teremt arra, hogy politikai pártjaikat bármikor feloszlathassák;

— a mûvelõdés terén — az alkotmány tételesen nem biztosítja számukra az anyanyelvi iskolák létrehozásának és mûködtetésének jogát, így az alkotmány szerint a létezõk is megszüntethetõk;

— a nyelvhasználat terén — az alkotmány az eddigi hivatalos nyelv fogalma helyett az államnyelv fogalmát vezeti be. Nem nyújt jogi garanciát más nemzeti közösségek nyelvének hivatalos használatára, így ezen közösségek eme jogának további korlátozása várható;

— bizalmatlanságot sugall a nem szlovákokkal szemben — az alkotmány leszögezi, hogy a „nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok” jogainak gyakorlása nem vezethet a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez. Az alkotmány azonban nem tartalmaz garanciát arra vonatkozóan, hogy ezzel a korlátozással a hatalom nem él vissza.

Az identitáshoz, a szülõföldhöz és az önkormányzathoz való jog megtagadása elõrevetíti a hatalom asszimilációs szándékát és fõként a magyarság további homogenizálására, valamint az újabb etnikai tisztogatásra irányuló törekvését.

C. Javaslat a jövõbeni együttélésre

1. Az elmúlt hetvennégy év tanulságainak összegezése

Csehszlovákia fennállása 1918-tól 1992 végéig azt bizonyította, hogy az országban — tekintet nélkül a politikai rendszerre — a kormányzati célok egyike a magyarok számának csökkentése, az identitásuk megõrzéséhez és ápolásához szükséges eszközök felszámolása, gazdasági diszkriminálásuk és jogi megnyomorításuk volt. Amint a külpolitikai helyzet lehetõvé tette, igyekeztek megvalósítani az ország magyaroktól való etnikai megtisztítását — a kisebbségbe szorult magyar népcsoport teljes felszámolására törekedtek.

Ebben a háromnegyed évszázadnyi idõszakban tehát fõként negatív eredmények születtek: megcsonkították a magyarok személyiségét, megrendítették egyéniségüket és önbizalmukat, mind egyénként, mind csoportként társadalmilag lefokozták, és gazdaságilag kifosztották õket, tömeges elkeseredést és félelmet váltottak ki bennük.

Mindez azt igazolja, hogy a magyarok hagyományos egyenjogúsági törekvései, apró küzdelmei, lokális túlélési harcai nem hoztak megoldást, csupán csökkentették a felszámolásukra tett kísérletek hatékonyságát.

A kizárólag kisebbségi jogaik biztosításáért folytatott, kompromisszumokkal teli harc az elmúlt évtizedekben nem vezetett sikerre.

A végsõ tanulság tehát az, hogy az eddigi törekvésektõl minõségileg eltérõ és tartós, kölcsönösségen alapuló megoldást kell találni. A népcsoportok helyzete nem függhet folyamatosan és esetenként a többségiek jó vagy rossz szándékától. Meg kell teremteni intézményesített egyenrangúságukat és annak állandó, megkérdõjelezhetetlen, visszavonhatatlan jogi garanciáit.

2. A megoldás szempontjai

Az új megoldás keresésekor több szempontot kell figyelembe venni:

1. Legyen csökkenthetõ a közép-európai térségben az új totalitarizmus és a de­stabilizálódás veszélye. A kisebbségi helyzetben levõ népcsoportok kérdésének megoldatlansága fokozhatja azt a feszültséget Közép-Európában, melyet eddig fõként a fegyveres erejükben bízó szerb, román és a szlovák szélsõségesen nemzeti politikai erõk keltettek. Demokratikus ellensúly nélkül ezek az erõk tovább destabilizálhatják ezt a térséget, balkanizálhatják Közép-Európát, és veszélybe sodorhatják az egész kontinenst. Politikai hatásukban veszélyeztetik az európai integrációs folyamatot, járulékos következményként pedig fenyegetik Nyugat-Európa gazdasági és energetikai biztonságát. Közép-Európa a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok tranzitterülete, és erre vezetnek Nyugat-Európa felé az energiahordozók (gáz, kõolaj) tranzitvezetékei is.

2. A megoldás legyen példaértékû hasonló helyzetben lévõ más népcsoportok számára is, hogy

— csökkenthetõ legyen a volt Szovjetunió területén kialakult etnikai háborúk elterjedésének a veszélye;

— legyen békésen megoldható Közép- és Kelet-Közép-Európa politikai átalakulása;

— elkerülhetõ legyen egy Jugoszláviához hasonló konfliktus kialakulása a Kárpát-medence északi részén, illetve megelõzhetõ legyen egy ehhez hasonló helyzet kialakulása.

3. Csökkentse az államot alkotó többségi nemzethez tartozó állampolgárok félelmét az állam szuverenitásának veszélyeztetettségétõl. Ennek a félelemnek a csökkentése hozzájárulna ahhoz, hogy megszûnjön a többségiek ragaszkodása a nemzetállam eszméjéhez.

4. Épüljön a teljes állampolgári egyenjogúságra és a különbözõ nemzetekhez tartozó népcsoportok egyenrangúságára, partneri viszonyára.

5. Irányuljon a nemzeti kisebbségi helyzet felszámolására, alkalmazza progresszíven a helsinki elveket, és segítse elõ az egyenjogú nemzetek Európájának kialakítását.

Ezekkel a szempontokkal csak olyan megoldás egyeztethetõ össze, amely leszámol a csupán számszerû többségen alapuló, mások elnyomására törekvõ nemzetállami elképzelésekkel, és az azonos identitású, kultúrájú, hagyományú népcsoportok kölcsönösen korlátozott önrendelkezési jogának elismerésébõl indul ki.

Ez azt jelenti, hogy az eddig hagyományos értelemben vett kisebbség nemcsak mennyiségi, hanem új minõségi kategóriává válik, és az eddig nemzeti kisebbségi helyzetbe kényszerített õslakos népcsoportok elnyernék eredendõ — nemzeti közösségi — státusukat. Ily módon a többségi nemzettel társnemzeti viszonyba kerülnének.

3. A társnemzeti viszony megteremtésének alapelvei

A szlovákiai magyarok több szempontból is megfelelnek az államalkotói partnerséget megteremtõ társnemzeti viszony kialakításának. Elsõsorban azért, mert:

— 1918-ig a magyar nemzet integráns részét alkották, és részesei voltak az államalkotás politikai élményének. Ez a helyzetük csupán akkor változott meg, amikor lakóterületüket az egységes magyar területtõl államhatárokkal választották el;

— elnyomott helyzetük és többszöri jogfosztottságuk ellenére megõrizték képességüket az önálló politikai struktúra kialakítására;

— megtartották társadalmi és demográfiai vitalitásukat;

— megõrizték eredeti településszerkezetüket.

A magyarok által lakott területeken sokkal nagyobb a tolerancia mértéke és a parlamenti demokráciába vetett bizalom, mint a tisztán szlovákok által lakottakon. (A pozsonyi Komensky Egyetem Szociális-analitikai Intézetének adatai alapján például 1990—91-ben a tisztán szlovákok által lakott területeken a lakosság 56%-a kívánta a magyarok kitelepítését Szlovákiából, míg a magyarokkal együtt lakó szlovákoknak csupán 16%-a vallotta ezt a nézetet. Az Együttélés Politikai Mozgalom támogatói között volt legnagyobb a parlamenti demokrácia híveinek aránya.)

A jogok tartalma szempontjából meghatározónak kell lennie az identitáshoz, a szülõföldhöz és az önkormányzathoz (autonómiához) való jog elismerésének.

A gyakorlati megvalósítás szempontjából meghatározó a nyelvi, illetve a kulturális azonosság, a különbözõ identitású személyek, illetve csoportok egymáshoz viszonyított aránya, valamint a területiség — azaz az etnikailag behatárolható területek, régiók kialakítása vagy spontán kialakulása.

A jogszabályozásnak meg kell határoznia a községi, illetve a regionális önkormányzat, valamint a kulturális autonómiát is magában foglaló személyi autonómia közötti különbséget.

Ebben három arányossági határt kell megállapítani:

I. A többségi területet, ahol a közigazgatásilag behatárolható legkisebb területen, illetve az egy önkormányzathoz tartozó területen vagy az önkormányzatok társulásával kialakult régióban a nemzetiségileg (nyelvileg) azonos lakosság aránya eléri az 50%-ot, túllépi ezt a határt, illetve valamelyik azonos identitású csoport relatív többségben van.

II. A kisebbségi területet, ahol az elõbbi pontban meghatározott területen legalább az egyik nemzetiségileg (nyelvileg) azonos lakosság aránya 50% alatt van, de nem csökken 10% alá, illetve relatív kisebbségben van.

III. A szórványterületet, ahol legalább az egyik azonos nemzetiségû (nyelvû) lakosság aránya kisebb, mint 10%, vagy legkevesebb 100 fõ.

A nemzetiségi (nyelvi) csoportok közötti arányok megállapítására az eddigiektõl eltérõ módszert kell alkalmazni, mert a nemzetiség vagy anyanyelv nyilvános bevallása befolyásolható. Legobjektívabb módszernek a titkos szavazás tekinthetõ: a községek lakosai az általános és titkos választás szabályainak értelmében titkosan vallanák be nemzetiségüket és anyanyelvüket egy erre elkészített szavazólapon.

A szlovákiai magyarok esetében még az 1991-es népszámlálás alapján is a többségi magyar községek (közigazgatási területek) viszonylag nagy, kompakt egységet alkotnak (lásd a B. rész III. fejezet 1., 2. bekezdését, valamint az 5. sz. térképet). Ezen önkormányzatok társulásai helyenként már kialakultak, másutt kialakulóban vannak. Az ilyen módon társult községek alkotnák összességükben a magyar, illetve a magyar jellegû régiókat — etnorégiókat.

Azokban a községekben, amelyek ugyan egy-egy regionális társuláson belül vannak, de az ott élõ valamelyik népcsoport (nemzeti közösség) aránya szerint kisebbségi vagy szórványterületnek minõsülnek, személyi autonómia alakulna. Ily módon a szlovák többségû területeken védve lennének a szám szerint kisebbségben élõ magyarok, illetve a magyar többségû területeken így nyernének védelmet a szám szerint kisebbségben élõ szlovákok. A kisebbségben lévõ közösségek autonóm jogait ez a reciprocitás biztosítaná.

A személyi autonómia képviseleti szervét a helyhatósági választásokkal egy idõben lehetne megválasztani. A helyi önkormányzatokban a kisebbségi lakosság arányának megfelelõ számú képviselõi helyet kapnának a személyi autonómia választott szervének küldöttei.

Mind a régiók (etnorégiók), mind a személyi autonómiák esetében pontosan meg kell határozni a döntési és a gazdasági illetékességeket.

Alapelvként azt kell leszögezni, hogy:

a) az etnoregionális szervezõdések a helyi önkormányzatok szabad társulásán alapuljanak;

b) a községeket, illetve a régiókat érintõ kérdésekben a helyi, illetve regionális önkormányzat vagy népszavazás illetékes dönteni;

c) az etnikai (nemzeti, kulturális, iskolaügyi stb.) kérdésekben a többségiek esetében, illetve az etnorégiókban az önkormányzat, a kisebbségiek vagy a szórványok esetében a személyi autonómia választott szerve illetékes dönteni.

A régió területét érintõ, de interregionális érdekeket képviselõ ügyekben csak regionális népszavazással lehessen dönteni.

Az adórendszerben ki kell alakítani a háromszintû adózást: el kell választani egymástól a helyi, a regionális és a központi adót, és meg kell határozni, hogy a helyben képzõdött értékek adójából mennyi illeti meg a helyi, illetve a regionális önkormányzatot. A közérdekû ügyek és a kultúra, valamint az iskolaügy költségvetési támogatásában meg kell határozni az egy fõre jutó támogatás összegét.

A nyelvhasználat az önkormányzaton, illetve a régión belüli nyelvi (nemzetiségi) arányok szerint legyen meghatározva. A relatív vagy abszolút többség nyelve legyen az elsõ a többi használatos nyelv között a község, illetve a régió területén a hivatalos érintkezésben és a nyilvános használatban. A községen, illetve a régión kívüli különbözõ szintû állami szervekkel való kapcsolattartásban a hivatalos érintkezés nyelve legyen az illetõ önkormányzat vagy régió területén elsõ nyelvként használt nyelv. Ugyanakkor az ott használatos más nyelveken is lehessen érintkezni a hivatalokkal, és lehessen használni e nyelveket nyilvános fórumokon. A más-más nyelvet elsõ nyelvként használó önkormányzatok, illetve régiók egymás között használják az országban használatos többségi — azaz szlovák nyelvet.

Szlovákia területén e szerkezet szerint kialakíthatók szlovák, magyar és rutén-ukrán régiók, valamint szlovák, magyar, rutén-ukrán, horvát, német és roma személyi autonómiák.

A fent vázolt elképzelést azonban csakis az európai hagyományoknak megfelelõ politikai akarattal, demokratikus hozzáállással és nemzetközi garanciákkal lehet megvalósítani. A nemzetiségi kérdés ilyetén megoldása hozzájárulna Szlovákia társadalmi egyensúlyának kialakulásához, a térség megbékéléséhez és a jószomszédi kapcsolatok kiépítéséhez, ami minden gazdasági fellendülés alapja.

 

Pozsony, 1993. január

 

Az elnyomott kisebbségbõl legyen társnemzet.

Magyarok Csehszlovákiában/Szlovákiában 1918—1992. Politikai memorandum.

Együttélés Politikai Mozgalom, Pozsony, 1992. 12—18.

18.

Az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt memoranduma a Szlovák Köztársaság felvételérõl
az Európa Tanácsba

A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, amely 1991. február 21-tõl tagja volt az Európa Tanácsnak, 1992. december 31-én megszûnt létezni. A magukat utódálla­moknak nyilvánító Cseh Köztársaság és Szlovák Köztársaság nemzeti tanácsaik révén kifejezték óhajukat, hogy az Európa Tanács tagjaivá váljanak.

A legitimitás kérdései

A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszûnésének ténye vitathatatlan, legitimitása viszont megkérdõjelezhetõ, mert:

  1.  A szövetségi állam megszûnésérõl nem népszavazás döntött. A népfelségjogból származó önrendelkezési jog érvényesítését pártpolitikai döntések helyettesítették.

   2.  A népszavazás hiányát egy, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság megszûnésérõl 1992. november 28-án elfogadott szövetségi alkotmánytörvény pótolta (a Tt. 1992/542. sz. törvénye), amely mindössze két szavazattal kapott többet, mint az elfogadásához szükséges szavazatarány.

   3.  A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 1993. január 19-én hozott döntésével elvetette a Szlovák Köztársaság területén megválasztott szövetségi gyûlésbeli képviselõk becsatlakoztatását Szlovákia törvényhozói testületébe. Ezzel megsértette az elõzõ pontban említett törvény 4. cikkelyét, és még kétségesebbé tette a szövetségi állam megszûnésének és az új államok létrejöttének legitimitását.

   4.  A Szlovák Nemzeti Tanács már 1992. szeptember 1-jén, Szlovákia alkotmányának elfogadásával egyoldalú lépést tett a szövetségi állam megszûnése felé. Ezt az alkotmányt tartalmi okokból az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom, valamint az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom képviselõi nem szavazták meg.

A Szlovákia alkotmányával szemben felvethetõ kifogások

   5.  Az alkotmány a „Mi, a szlovák nemzet…” bevezetõ szavaival a nemzetállam szellemét támasztja fel, és a „nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok” állampolgári másodrendûségét sugallja. Ezt erõsíti az alkotmány néhány további meghatározása is.

   6.  A kisebbségben élõ nemzeti közösségek jogait illetõen olyan pontatlan megfogalmazásokat tartalmaz, amelyek e közösségek jogi viszonyait a parlamenti többség kényének-kedvének szolgáltatják ki. Például elõírja, hogy Szlovákiában a szlovák nyelv az egyetlen államnyelv (6. §). Más nyelvek használatát törvénynek kellene szabályoznia. Ugyanakkor kimondja, hogy az állami szervek és az önigazgatás területi szervei államnyelven kötelesek információkat nyújtani tevékenységükrõl. Ez eleve kizárja, hogy a kisebbségben élõ nemzeti közösségek nyelve használható legyen a hivatalos kapcsolatban.

   7.  Nem garantálja tételesen a nem szlovák nyelvû iskolák létezését. A kisebbségben élõ nemzeti közösségek számára „mûvelõdési és kulturális intézmények” létesítését engedélyezi. Ezek fogalmilag nem azonosak a 42. cikkelyben meghatározott iskolai intézményekkel.

   8.  Az alkotmány 34. cikkelye elsõ bekezdésének értelmében a kisebbségben élõ nemzeti közösségek csupán „nemzetiségi társulásokat” hozhatnak létre. Ez a megfogalmazás szûkíti az alkotmány 22. cikkelyének 2. bekezdésében biztosított, a politikai pártok alapítására vonatkozó általános jogot.

   9.  A „kisebbségek és etnikai csoportok” jogait érintõ rendelkezések restriktívek, és nem megengedõk. Az alkotmány 34. cikkelyének 3. bekezdése megfelelõ jogalapot nyújt a jövõben a kisebbségben élõ nemzeti közösségekkel szembeni diszkriminatív bánásmódra azáltal, hogy egyedül õket említi a lehetséges dezintegrációs és az államnemzet jogait korlátozó tényezõként.

10.  Az alkotmány ugyan elismeri a községi önigazgatást, de a nagyobb területi önkormányzati egységek létrehozását jelenleg még törvényileg sem garantálja.

11.  Az alkotmány nem biztosítja

a)  a bíróságok függetlenségét a végrehajtó hatalomtól (145. cikkely) és

b) a különbözõ tulajdonformák egyenjogúságát és egyenrangúságát (20. cikkely 2. bek.).

12.  Túlságosan nagy lehetõséget biztosít a demokratikus döntések eredményeinek felülbírálatára és megváltoztatására. Ezt fõleg a köztársasági elnök törvény­visszaadási jogkörével, valamint a népszavazás eredményének a parlament általi annullálhatóságával teremti meg.

A 3., 4. és a 7. pontban felsorolt kifogások kétségessé teszik, hogy Szlovákia hajlandó-e betartani az Európa Tanács Emberi Jogok és Alapvetõ Szabadságjogok védelmérõl szóló Egyezményének minden elõírását.

Jogsértések

Az állami hivatalok és a kormány több intézkedése csökkenti a jogbiztonságot, és diszkriminációs szándékról tanúskodik.

13.  Erõszakkal és tömegesen távolítják el a magyar nyelvû helységnévtáblákat, és cserélik ki csupán szlovák nyelvûekre, noha ezen rendelkezéseknek nincsen semmilyen törvényes alapjuk.

14.        Akadályozzák a magyar keresztnevek, valamint a más ország területén született személyek keresztnevének anyakönyvezését. Ezáltal megsértik azt az általánosan elfogadott elvet, mely benne foglaltatik a szlovák alkotmány 19. cikkelyének 1. bekezdésében is, miszerint a személy neve sérthetetlen.

15.  Az 1991. évi népszámlálás adatai szerint Szlovákia lakosságának 15, 7%-a nem szlovák anyanyelvû. Az állami költségvetés azonban diszkriminálja a kisebbségi nemzeti közösségek kultúráját és iskolaügyét.

A kulturális költségvetés 2, 6 milliárd koronát irányoz elõ az 1993-as évre, de ebbõl csupán 130 milliót (5%-ot) szán a kisebbségek kulturális intézményeinek támogatására.

Az iskolaügyi költségvetésben nehéz kimutatni a nem szlovák iskolákra fordított összeget. Az 1991-es adat alapján azonban egyértelmû a hátrányos megkülönböztetés, mert 16 milliárd koronából csak 860 milliót (5, 4%-ot) költöttek a kisebbségben élõ nemzeti közösségek iskoláira.

16.  A szlovák kormány megsértette az ország alkotmányát, mivel nem az abban rögzített hatáskörrel összhangban nevezte ki az alkotmánybírákat.

Recesszív politikai és gazdasági rendszerváltozás

17.  A szlovák kormánypolitikusok nyilatkozatai alapján már 1992 õszén sejthetõ volt, hogy a privatizáció korábbi üteme lelassul. A mai helyzet pedig arról tanúskodik, hogy ez a folyamat szinte teljesen leállt. Ezzel egy idõben a hitel- és az adópolitika korlátozza a magánvállalkozásokat is. Ez hatványozottan jelentkezik a mezõgazdaságban, ami fõként a magyar népcsoportot érinti negatívan. A kormány fékezi a független bankrendszer kialakulását, és több jel utal arra, hogy fokozni szándékszik a fegyvergyártást és -kereskedelmet.

18.  A kormányváltás következtében számos vezetõ államigazgatási hivatalnokot bocsátottak el, közöttük sok magyart is, mert nem teljesítették a kormányzat törvénysértõ, kisebbségellenes és jogkorlátozó rendeleteit.

19.  Az állam gyakran megsérti a sajtószabadságot és a hírközlõ szervek függetlenségét. A nagyszombati egyetem megszüntetésére tett kísérleteivel a jelenlegi hivatalos hatalom megkérdõjelezte az akadémiai szabadságot.

Újabb vagyonjogi diszkriminálás

20.  Amikor a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságot az Európa Tanács fölvette a tagországok sorába (1991. február 21-én), a prágai Szövetségi Gyûlés elfogadta a „bíróságon kívüli rehabilitációról” (kárpótlásról) szóló (a Tt. 1991/87-es sz.) törvényt. E törvény szerint 1948. február 25-tõl 1990. január 1-jéig a politikai rendszer által okozott anyagi és egyéb károk szenvedõ alanyai, valamint ezek leszármazottjai kárpótlásban részesülhettek. A törvény nem vonatkozik azokra a károsultakra, akik az 1945—48 közötti idõszakban nemzeti hovatartozásuk miatt, az 1945-ben kelt 33-as és 108-as elnöki dekrétum alapján vesztették el vagyonukat. Az említett két dekrétum alapján fosztották meg vagyonától az ország valamennyi német és magyar állampolgárát.

E kárpótlási törvény vonatkozási ideje felújította a második világháború utáni nemzeti diszkrimináció vagyonjogi következményeit, elsõsorban a magyar nemzetiségû állampolgárokra való tekintettel. Ez a törvény érvényes a Szlovák Köztársaság területén.

21.  A Szövetségi Gyûlés 1991. május 21-én hagyta jóvá a földrõl és más mezõgazdasági vagyonról szóló törvényt (a Tt. 1991/229. sz. törvénye).

Ez a törvény ugyanúgy határozza meg a vonatkozási idõt, mint a kártérítési törvény. Csupán az a különbség, hogy felújítja a Szlovák Nemzeti Tanács 1948. november 4-én hozott, a Tt. 26-os szám alatt megjelent rendeletét, amely alapján a csehszlovák állampolgárságot visszanyert magyarok 1945-ben elvett földjeit különbözõ megszorítások mellett vissza lehet szolgáltatni eredeti tulajdonosaiknak (lásd a törvény 6. §, 2. bek.). A földtörvény olyan értelemben diszkriminálja a magyarokat, hogy míg a többi állampolgárnak 250 hektár összterületben határozza meg a visszaadható földterületet, a magyarok esetében ezt továbbra is, az 1948-ban hozott rendelet értelmében, 50 hektárban határozza meg. Ezt a törvényt az 1992. február 18-án elfogadott törvény módosította (Tt. 1992/93. sz. törvény), mely azonban a magyarokra vonatkozó korlátozást nem távolította el (lásd a törvény 6. §, 2. bek.). Ez a törvény érvényes a Szlovák Köztársaság területén.

Szükségszerû változtatások Szlovákia jogrendjében

A fenti tényeket nem konfliktuskeltés végett, hanem annak elhárítása érdekében tettük szóvá. Az Európa Tanács mérje fel a helyzetet, és ellenõrizze a fenti tények valós voltát. Fontosnak tartanánk, ha a Szlovák Köztársaság mielõbb eleget tenne az Európa Tanács normarendszerének. Ehhez megítélésünk szerint elengedhetetlen lenne, hogy:

a)  a Szlovák Köztársaság összhangba hozza alkotmányát az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének 1990. október 1-jén kelt 1134-es, valamint az 1993. február 1-jén kelt 1201-es ajánlásával;

b) az alkotmányban biztosítsa:

— a különbözõ tulajdonformák egyenjogúságát és egyenrangúságát;

— a bírói hatalom függetlenségét a végrehajtó hatalomtól;

c)  módosítsa azokat a törvényeket és jogi normákat (a nyelvtörvényt, anyakönyvi törvényt stb.), amelyek nincsenek összhangban ezzel az ajánlással, illetve nincsenek összhangban az Emberi Jogok és Alapvetõ Szabadságjogok védelmérõl szóló Egyezménnyel;

d)   hatálytalanítsa az 1945—48 közötti, a nemzeti hovatartozás alapján diszkrimináló elnöki dekrétumokat és törvényeket, s kárpótlással mérsékelje ezek negatív következményeit. Ebbõl kifolyólag változtassa meg a magyar és német nemzetiségû állampolgárokat hátrányosan érintõ kárpótlási törvényt;

e)  távolítsa el a földtörvénybõl a magyarokat hátrányosan érintõ kitételt.

A Szlovák Köztársaság a felvétellel egy idõben kötelezze magát, hogy:

f)   felülvizsgálja azokat a szerzõdéseket, amelyeket a csehszlovák állam a magántulajdonosok rovására más állammal kötött (például a Csehszlovákia és Magyarország között 1947 februárjában megkötött lakosságcsere-egyezmény, amely jelentõs anyagi kárt okozott a Szlovákia területén lévõ szülõföldjükrõl Magyarországra áttelepülni kényszerített magyaroknak);

g) aláírja, majd ezt követõen ratifikálja a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, a Kisebbségi és Szórványnyelvek Európai Chartáját és a környezetvédelemrõl szóló helsinki konvenciót.

Ezt a memorandumot négy magyar politikai párt nevében készítettük, melyek az 1992-es parlamenti választásokon elnyerték a szlovákiai szavazatok 10%-át. Pártjaink a liberális, keresztény és konzervatív eszmerendszer értékeit tartják követendõnek, elutasítva bármiféle erõszakot, gyûlöletet és megkülönböztetést.

Meggyõzõdésünk, hogy a memorandumunkban kifogásolt jelenségek megszüntetésével és a felsorolt feltételek elfogadásával Szlovákia bekapcsolódása az európai integrációs folyamatba zavartalanná válhatna. Ez hasznos lenne mind Szlovákia összes polgára számára, mind az ország demokratikus fejlõdése szempontjából.

 

Pozsony, 1993. február 4.

 

A. Nagy László, az MPP elnöke

Bugár Béla, az MKDM elnöke

Duray Miklós, az Együttélés elnöke

Popély Gyula, az MNP elnöke

Közösségünk szolgálatában. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom öt esztendeje.
MKDM, Pozsony, 1995. 98—102.

19.

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának törvénye
a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok helyzetérõl
és jogairól a Szlovák Köztársaságban
A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom javaslata

Javaslat

Bratislava — Pozsony, 1993. február

Tartalom:

Preambulum

I. Alapvetõ rendelkezések

II. A kisebbségek jogai

III. A kisebbségek önkormányzata

Elsõ fejezet: Általános rendelkezések

Második fejezet: Oktatásügyi önkormányzat

Harmadik fejezet: Kulturális önkormányzat

Negyedik fejezet: Területi (regionális) önkormányzat

IV. A kisebbségek gazdasági támogatása, a kisebbségek önkormányzati szerveinek gazdálkodása, a kisebbségek önkormányzati szerveinek vagyona

V. Záró rendelkezések

Preambulum

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa, a Szlovák Köztársaságban élõ nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogi helyzetérõl szóló alkotmánytörvénnyel összhangban, attól az igyekezettõl vezérelve, hogy a Szlovák Köztársaság minden állampolgára számára valódi otthont biztosítson, az Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet, az Európai Közösségek és az ENSZ többéves igyekezetének szellemében az alábbi törvényt hozta meg:

I. Alapvetõ rendelkezések

1. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaságban élõ nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok (a továbbiakban kisebbségek) a nép hatalmának részesei, államalkotó tényezõk.

2.     A nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog alapvetõ emberi jog, amely mind az egyéneket, mind azok csoportjait megilleti.

2. cikkely

1.     Minden állampolgár szabadon tartozhat bármely kisebbséghez.

2.     Minden befolyástól mentes akaratnyilvánítása.

3. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaságban a kisebbségek jogait az alkotmány és a törvények szavatolják.

2.     A Szlovák Köztársaságban a kisebbségek alkotmányos joga, hogy érdekeik kifejezése, biztosítása és védelme érdekében, valamint saját önkormányzatuk érdekében egyesüléseket, pártokat, valamint helyi, regionális és országos önkormányzati szerveket hozzanak létre.

4. cikkely

A közigazgatási egységek kijelölésénél és a választókörzetek meghatározásánál, a településfejlesztési, gazdasági és környezetvédelmi tervek kidolgozásánál a Szlovák Köztársaság kötelezi magát, hogy kellõképpen figyelembe veszi a kisebbségek által lakott területek kapcsolatait, gazdasági érdekeit és hagyományait.

II. A kisebbségek jogai

5. cikkely

Anyanyelvét mindenki szabadon használhatja a magán- és közélet minden területén, hivatalos érintkezésben, valamint a hivatalos eljárásokban.

6. cikkely

A kisebbségek joga:

a)  a saját nyelven való mûvelõdés;

b) a kisebbségek életét érintõ ügyek intézésében való hatékony részvétel;

c)  az önkormányzatok alakítása;

d) nevük és vezetéknevük anyanyelvük szabályai szerinti használata;

e)   anyanyelvük, történelmük és hagyományaik megismerése;

f)  a saját kisebbségi állapottal összefüggõ személyi adatok védelme;

h) az államhatár által elválasztott azonos kultúrájú lakosokkal, valamint a más országokban élõ, más kisebbségekkel való szabad kapcsolattartás;

i)   a helyi és regionális közigazgatási testületekben való arányos képviselet;

j)   állami támogatás, ajándékok, valamint más támogatás elfogadása;

k)  nemzetközi szerzõdések kötése a nemzetközi jog, a Szlovák Köztársaság Alkotmánya és törvényei által biztosított keretben;

l)   saját nemzeti szimbólumok használata és a nemzeti ünnepek megünneplése;

m)   érdekeiknek a tömegtájékoztatási eszközök segítségével való érvényesítése;

n) saját történelmi és kulturális emlékhelyeik ápolása és megõrzése;

o) jog arra, hogy érdekeik védelmében nemzetközi szervezetekhez forduljanak;

p) jog a nemzetközi, nem kormányzati szervezetek tevékenységében való részvételre.

7. cikkely

A kisebbségeknek joguk van saját parlamenti képviseletre a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában. A részleteket a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsáról szóló választási törvény szabályozza.

8. cikkely

A kisebbségek részt vesznek a bíróságok tevékenységében. A részleteket törvény határozza meg.

9. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában a képviselõk szabadon használhatják anyanyelvüket.

2.     A helyi önkormányzatok képviselõ-testületeiben a képviselõnek joga van saját anyanyelve használatára.

3.     Az anyanyelv használatával és eme törvény alkalmazásával kapcsolatos kiadásokat az állam fedezi.

10. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaság támogatni fogja a kölcsönös tisztelet, együttmûködés és szolidaritás kialakításának légkörét minden, a területén élõ személy között, tekintet nélkül annak nemzetiségi vagy etnikai származására csakúgy, mint vallására, és támogatni fogja az elõforduló problémák megoldását a jogállam elvein alapuló párbeszéd útján. A faji vagy más gyûlölet mindennemû megnyilvánulása tiltott és büntetendõ.

2.     Az oktatási intézményekben a Szlovák Köztársaság biztosítja a toleranciára, illetve a többségi nemzet és a kisebbségek tagjai közötti kölcsönös tiszteletre való nevelést. A történelem és a kultúra oktatásánál minden iskolában tekintetbe veszik a kisebbségek történelmét és kultúráját is.

III. A kisebbségek önkormányzata

Elsõ fejezet
Általános rendelkezések

11. cikkely

1.     A kisebbségek önkormányzatának szervei képviseleti és végrehajtó szervek.

2.     A képviseleti testületeket választások által hozzák létre, és a kisebbségek jogállásáról szóló alkotmánytörvény, valamint e törvény szerinti jogkörökkel bírnak. Mandátumuk 4 évre szól.

3.     Az önkormányzatok végrehajtó szervei e törvény értelmében, valamint a Szlovák Köztársaság további törvényeinek értelmében jönnek létre. Jogkörüket e törvény és az SZK Nemzeti Tanácsának vonatkozó törvényei határozzák meg. A tisztségek betöltésére, valamint az ezek alól való felmentésre az önkormányzatok illetékes képviseleti szervei tesznek kötelezõ javaslatot. A kinevezés az államigazgatásban érvényes szokások alapján történik.

12. cikkely

A kisebbségek önkormányzatának szervei legitim módon képviselik a kisebbségek érdekeit, és jogosultak arra, hogy hatékonyan részt vegyenek a kisebbségek életét és érdekeit érintõ ügyek intézésében.

13. cikkely

A kisebbségek önkormányzatának képviseleti szervei jogi személyiséggel rendelkezõ testületek, amelyek megfelelõ jogkörökkel rendelkeznek; alapszabályukban rögzítik tevékenységük módját, belsõ szerkezetüket, kölcsönös jogkörüket, valamint jellegüket, elsõsorban azt, hogy mely kisebbség képviseletét tartják feladatuknak. Az önkormányzatok képviseleti szervei saját ülésrendet és más dokumentumokat fogadnak el.

14. cikkely

1.     A kisebbségek önkormányzata lehet országos, regionális és helyi.

2.     Az önkormányzatok országos szerveinek hatásköre kiterjed a Szlovák Köztársaság egész területére. A kisebbség országos képviseleti szervének megalakítása úgy történik, hogy a kisebbségekhez tartozó állampolgárok minimum 3%-a bejelenti eme jog gyakorlásának igényét a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. Minden kisebbség csak egy országos képviseleti szervet hozhat létre. A kisebbség országos önkormányzati szervének megalakítására tett javaslatok körüli esetleges viták során a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa dönt. Az országos végrehajtó szerv minden kisebbség közös szerve.

3.     A kisebbségek önkormányzatának regionális szerveit a Szlovák Köztársaság területi egységei vagy régióinak szintjén e törvény 26. cikkelye alapján hozzák létre.

4.     A helyi kisebbségi önkormányzatok területi hatásköre általában megegyezik a község, város, vagy azok része közigazgatási felosztásával, de tekintettel a valamely kisebbség által lakott terület elhelyezkedésére, kialakítható több közigazgatási egység (a község, a városok különbözõ részei stb.) területén is.

15. cikkely

1.     Minden kisebbség önkormányzatának országos képviseleti szerve a Szlovák Köztársaságban, e törvény 14. cikkelye 2. bekezdésének értelmében, az adott kisebbség Országos Tanácsa.

2.     Az adott kisebbség Országos Tanácsának szervei: a kisebbség Országos Tanácsának Testülete, a kisebbség Országos Tanácsának Vezetõsége és a kisebbség Országos Tanácsának elnöke. Ezek jogkörét minden Országos Tanács alapszabálya határozza meg.

3.     A kisebbségek országos tanácsai általános, egyenlõ, közvetlen és titkos választások alapján jönnek létre. Ezeket a választásokat idõpontilag össze lehet kapcsolni a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsába való választásokkal.

4.     A kisebbségek Országos Tanácsának tagjává a Szlovák Köztársaság olyan polgárát lehet választani, aki választójoggal rendelkezik, 18. életévét betöltötte, és a Szlovák Köztársaság területén állandó lakhelye van. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsába való jelölés nem akadálya a kisebbségek Országos Tanácsába való jelölésnek.

5.     A jelölésre a javaslatokat politikai pártok, kulturális és társadalmi szervezetek vagy meghatározott számú választópolgár (lásd e cikkely 5. bekezdését) a Szlovák Köztársaság Központi Választási Bizottságának nyújthatják be, legkésõbb 60 nappal a választások elõtt. A Szlovák Köztársaság területe e választások szempontjából egy választókörzetet alkot.

6.     E cikkely 5. bekezdése értelmében a meghatározott szám alatt értendõ: a magyar nemzeti kisebbség esetében 3000 választópolgár, a cseh, ruszin, ukrán és roma kisebbség esetében 1000 választópolgár, a többi kisebbség esetében 400 választópolgár.

7.     A kisebbségek Országos Tanácsába a Szlovák Köztársaság minden olyan polgárának joga van választani, aki betöltötte 18. életévét, a választások során igényli e jog gyakorlását, és egyértelmûen igazolja a választási bizottság elõtt az adott kisebbséghez való tartozását.

8.     Az adott kisebbség Országos Tanácsának képviselõjévé azok a jelöltek válnak, akik az országos listán a legtöbb szavazatot kapták. A többi jelölt pótképviselõvé válik.

A magyar nemzeti kisebbség országos képviseleti szerve 25 képviselõbõl, a többi kisebbség országos képviseleti szervei 15 képviselõbõl állnak.

9.     Minden kisebbség Országos Tanácsa saját tanácsadó szerveket hozhat létre.

16. cikkely

A magyar, ruszin, ukrán és cseh kisebbség Országos Tanácsa önállóan dönt, fõleg:

a)  saját alapszabályának jóváhagyásáról;

b) saját szerveinek választásáról és azok belsõ jogkörének meghatározásáról;

c)  a kisebbség érdekeinek képviseletérõl és védelmérõl;

d) a kulturális és oktatásügyi önkormányzat megvalósításáról, az ehhez szükséges tevékenységekrõl, az intézkedések és ajánlások elfogadásáról, szabályok alkotásáról, intézmények, gazdasági szervezetek létrehozásáról és mûködtetésérõl és a velük kapcsolatos fõbb perszonális kérdésekrõl;

e)  a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának és a Szlovák Köztársaság kormányának tanácsadó szerveként mûködik;

f)  regionális jellegû ajánlásokat és rendeleteket fogad el a helyi önkormányzatok számára e törvény 26. cikkelye értelmében, esetleg, ha szükséges, összehangolja a regionális önkormányzati szervek döntéseit, dönt a kisebbség által lakott területeken (5% felett) a kisebbség nyelve használatának elveirõl;

g)   meghatározza a kisebbségi önkormányzati szervek törzsvagyonának körét;

h)   meghatározza a kisebbségi önkormányzat szimbólumait, valamint ünnepeit, kitüntetéseit, ezek odaítélésének feltételeit és szabályait;

i)   dönt a jogi szabályoknak megfelelõen rendelkezésre álló rádió- és tévéfrekvenciák felhasználásának módjáról és elveirõl;

j)   dönt a közszolgálati kisebbségi és regionális tévé- és rádióadás felhasználásának elveirõl és az ezzel összefüggõ fõbb perszonális kérdésekrõl;

k)  illetékes minden más kérdésben, amelyet a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának Alkotmánya vagy más jogi szabály a hatáskörébe utal.

17. cikkely

A többi kisebbség országos tanácsainak döntéshozatali jogköre az e törvény 16. cikkelyében foglaltakkal azonos, kivéve a d) és f) bekezdést.

18. cikkely

A kisebbségek Országos Tanácsának döntéseit és rendeleteit szlovák nyelven és az illetõ kisebbség nyelvén hirdetik ki, sorszámmal és az illetékes Országos Tanács nevének feltüntetésével. Vitás értelmezés esetén a szlovák szöveg a mérvadó.

19. cikkely

Az Országos Tanács tagja és megbízott képviselõje tisztségének betöltése során hivatalos személynek minõsül, és ennek megfelelõ védelem illeti meg.

20. cikkely

1.     A kisebbségek országos tanácsai jogosultak arra, hogy tagokat küldjenek azokba a kuratóriumokba, amelyek az állami közszolgálati tömegtájékoztatási eszközök (rádió, tévé) kisebbségi adásait felügyelik.

2.     A kisebbségek önkormányzatának országos tanácsai jogosultak arra, hogy véleményt nyilvánítsanak a kisebbségek életét és érdekeit érintõ törvények és más jogi elõírások javaslatait illetõen. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa és a Szlovák Köztársaság kormánya köteles tekintetbe venni az országos tanácsok álláspontját.

21. cikkely

1.     A kisebbségek Országos Tanácsa a kisebbségeket érintõ kérdésekben kötelezõ állásfoglalást kérhet ki az illetékes állami szervektõl, ezeknek javaslatot tehet, és intézkedéseket követelhet tõlük. Az e téren mutatkozó ellentétek esetében az országos tanácsok jogosultak a Szlovák Köztársaság kormányához vagy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsához fordulni.

2.     Az államigazgatási szervek döntései ellen minden kisebbség Országos Tanácsa a Szlovák Köztársaság illetékes bíróságához fordulhat.

22. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnöke az országos tanácsok elnökeibõl saját tanácsadó szervet hoz létre.

2.     A kisebbségek önkormányzata köztársasági szerveinek kialakítása nem befolyásolja a kisebbségekhez tartozó polgárok egyéb politikai jogait.

23. cikkely

1.     Minden kisebbség Országos Tanácsa saját házszabálya szerint mûködik. Minden szerv házszabályát, alapszabályát, valamint döntéseit az alkotmányosság és törvényesség betartásának szempontjából megvizsgálhatják az SZK illetékes bíróságai.

2.     Az egyes kisebbségek országos tanácsai közös koordinációs szervet hozhatnak létre.

3.     A kisebbségi önkormányzatok országos szerveiben végzett munkát az állam megfelelõképpen jutalmazza.

24. cikkely

A kisebbségi önkormányzatok végrehajtásának, valamint az állami kisebbségi politika érvényesítésének központi szerve a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Ügyeinek Minisztériuma (a továbbiakban minisztérium).

25. cikkely

1.     A minisztérium biztosítja a kisebbségek országos tanácsai döntéseinek végrehajtását és az állami kisebbségi politika megvalósítását.

2.     A minisztériumban minden kisebbség ügyeit külön részleg irányítja, amelynek tagjai az adott kisebbségbõl kerülnek ki, az illetõ kisebbség Országos Tanácsának javaslata alapján.

3.     Az országos tanácsok döntései saját hatáskörben kötelezõek a minisztérium számára. Az országos tanácsok közötti esetleges ellentétek eldöntésének ügyében, a konszenzus elérése érdekében a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa dönt.

4.     A minisztérium élén az SZK kormányának minisztere áll, akit a szakemberek soraiból az egyes kisebbségek országos tanácsainak koordinációs szervének javaslatára neveznek ki.

26. cikkely

1.     Az önkormányzatok regionális szerveit a régiók vagy a Szlovák Köztársaság nagyobb területi egységeinek szintjén alakítják ki, az adott kisebbség Országos Tanácsának javaslatára.

2.     Az önkormányzat regionális szervei képviseleti és végrehajtó szervek.

3.     A kisebbségi önkormányzat regionális képviseleti szerve a kisebbségek önkormányzatának Regionális Tanácsa. A helyi kisebbségi önkormányzatok tagjaiból hozzák létre, az adott kisebbség Országos Tanácsának irányelvei szerint.

4.     A regionális kisebbségi önkormányzat végrehajtó szervei megfelelõ hatáskörrel vannak felruházva a kisebbségek önkormányzata regionális tanácsai határozatainak végrehajtására, e törvény 28. cikkelye értelmében. Ezek személyi összetételére kötelezõ javaslatokat a kisebbségek önkormányzatának regionális tanácsai tesznek.

27. cikkely

1.     A kisebbségek önkormányzata Regionális Tanácsának szervei a testület, az elnök és az alelnök.

2.     A kisebbségi önkormányzat Regionális Tanácsa saját alapszabályt, valamint saját ülésrendet fogad el.

3.     Minden kisebbség ugyanabban a régióban, illetve területi egységben csak egy Regionális Tanácsot alkothat.

28. cikkely

A kisebbségek önkormányzatának regionális tanácsai jogosultak arra, hogy önállóan döntsenek a kultúra és az oktatásügy területén, fõleg:

a)  a kisebbségek érdekeinek képviseletében regionális szinten, ahol jogosultak ezen érdekek képviseletére;

b) az e törvény 38. cikkelyének 2. bekezdése a), b) és e) betûje szerinti ügyekben javaslatokat tesznek az adott kisebbség Országos Tanácsának;

c)  irányítják és ellenõrzik a kisebbségi önkormányzat végrehajtó regionális szervének tevékenységét;

d) szakmai szempontból biztosítják az együttmûködést a régióban e törvény 38. cikkelyének 2. bekezdése f) betûje értelmében;

e)   javaslatokat tesznek az adott kisebbség országos tanácsainak e törvény 40. cikkelyének 3. bekezdése b), c), e), f) betûje értelmében, regionális szinten;

f)   gondoskodnak a kisebbségek történelmi és kulturális emlékhelyeirõl a régióban.

29. cikkely

1.     A helyi kisebbségi önkormányzatok mûködtetése céljából e törvény 14. cikkelye 4. bekezdésének értelmében kisebbségi önkormányzatok helyi tanácsai hozandók létre.

2.     A helyi kisebbségi önkormányzatok megalakítására a község legalább 30 lakosa tehet javaslatot, akik az illetõ kisebbséghez tartoznak.

3.     A kisebbségi önkormányzatok helyi tanácsai általános, közvetlen és titkos választások alapján jönnek létre. Ezeket a választásokat — idõpontilag — egybe lehet vonni a helyi önkormányzati választásokkal. A kisebbségi önkormányzatok helyi tanácsainak 5—15 képviselõje van.

4.     A kisebbségi önkormányzatok helyi tanácsainak megválasztására e törvény 15. cikkelye 4.) és 7.) bekezdései arányosan vonatkoznak.

5.     A kisebbségi önkormányzatok Helyi Tanácsának jelöltjeire javaslatokat a politikai, társadalmi vagy kulturális szervezetek alapszervezetein kívül a község legalább 20 lakosa is tehet, akik az illetõ kisebbséghez tartoznak.

30. cikkely

1.     A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsának szervei a testület, az elnök és az alelnök.

2.     A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsának elnöke a helyi önkormányzat teljes jogú tagja lesz, a helyi önkormányzat képviselõjének minden jogkörével és kötelességével.

31. cikkely

A kisebbségi önkormányzat helyi tanácsai saját alapszabályt, valamint saját ülésrendet fogadnak el. A községben minden kisebbség saját helyi kisebbségi önkormányzati tanácsot alakíthat, azonban minden kisebbség csak egyet. A 30. cikkely 2. bekezdése azonban minden kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsának elnökére vonatkozik.

32. cikkely

A kisebbségi önkormányzat helyi tanácsai önállóan döntenek a saját kultúra és oktatásügy területén, és fõleg:

a)  helyi szinten képviselik a kisebbség érdekeit;

b) további döntés hozatalára javaslatot tesznek a kisebbségek önkormányzata Regionális Tanácsának, a 38. cikkely 2. bekezdése a), b), d) betûi értelmében, az alapiskolák szintjén, a község területén;

c)  javaslatot tesznek a kisebbségek önkormányzata Regionális Tanácsának további döntéshozatalra, illetve a község önkormányzatának a helyi jellegû kulturális intézmények vezetõ tisztségviselõi helyeinek betöltésére;

d) védelmezik és ápolják a kisebbségek helyi kulturális és történelmi emlékhelyeit.

33. cikkely

1.     A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsa az államigazgatás összes olyan szervéhez fordulhat, amely hatáskörrel rendelkezik a kisebbség életét érintõ bármilyen kérdésben, és:

a)   tájékoztatást, adatokat kérhet szakmai kérdésben és értelmezési kérdésben;

b) javaslatot tehet, intézkedés elfogadását kezdeményezheti;

c)  vétójoga van a kisebbségi iskolaügy és kultúra kérdéseiben a helyi önkormányzat irányában;

d) az államigazgatási szerv, illetve önkormányzat által irányított intézmény tevékenységével kapcsolatban észrevételeket tehet, rendeleteket vagy azok megváltoztatását kezdeményezheti;

e)   véleményezheti a helyi önkormányzat rendelkezéseinek, illetve döntéseinek javaslatát, mindenekelõtt azokat, amelyek a kisebbségek életét érintik. Ezekben az esetekben vétójoga lehet.

2.        Területfejlesztési, illetve községfejlesztési tervek kidolgozása esetén, amelyek érintik a kisebbségek történelmi és építészeti emlékeinek megõrzését, szükséges a kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsának beleegyezése.

34. cikkely

1.     A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsa oktatási, kulturális, sport- vagy más intézményeket üzemeltethet, az illetékes szervekkel való megegyezés alapján. Ilyen esetekben a kisebbségi önkormányzat átveszi az intézmény egész vagyonát (ingót és ingatlant), valamint az intézmény költségvetését is.

2.     A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsa jogosult saját intézmények, vállalatok és gazdasági szervezetek létrehozatalára.

35. cikkely

1.     A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsa saját tevékenysége biztosítása érdekében:

a)   meghatározza saját költségvetését és a rendelkezésére álló források felhasználásának tervét;

b) elkészíti zárszámadását és vagyona leltárát;

c)   meghatározza a kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsának alapvetõ tulajdonát és a vele való gazdálkodás szabályait.

2.     A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsa jogosult az állami pályázatokon való részvételre, és állami támogatást kérhet.

3.     A kisebbségek önkormányzatának helyi tanácsai egymás között együttmûködési egyezményt köthetnek, hasonló egyezményeket köthetnek más kulturális vagy társadalmi szervezetekkel.

36. cikkely

A kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsa a helyi és területi önkormányzat döntései és rendeletei ellen — amennyiben ezek sértik jogait vagy jogos érdekeit — jogorvoslást kérhet, a közigazgatási eljárás általánosan érvényes szabályai alapján. Az államigazgatás jogerõs döntését a bíróság elõtt a jogi elõírásokkal összhangban lehet megtámadni. Az ilyen javaslatnak halasztó hatálya van, amennyiben a megtámadott döntés a 33. cikkely 1. bekezdésének c) pontjában foglaltakat érinti.

37. cikkely

1.     A helyi és területi önkormányzatok nem dönthetnek olyan kérdésekben, amelyek a kisebbségi önkormányzat hatáskörébe tartoznak.

2.     Az állami szervek a hozzájuk érkezõ, de a kisebbségi önkormányzatok hatáskörébe tartozó kérvények, panaszok, beadványok stb. esetében kötelesek megállapítani, hogy nem illetékesek, és az ügyet az illetékes kisebbségi önkormányzathoz utalják át.

3.     A kisebbségi önkormányzatok közötti viták eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik.

4.     A kisebbségi önkormányzatok Helyi Tanácsának hatáskörét indokolt esetben a helyi önkormányzatok vehetik át. Ehhez azonban meg kell alakulnia a kisebbségi önkormányzat Helyi Tanácsának, majd 3/5-ös többséggel át kell adnia hatáskörét a helyi önkormányzatnak, amely aktusról hiteles jegyzõkönyv készül. Minden választási idõszakban így kell eljárni.

Második fejezet
Oktatásügyi önkormányzat

38. cikkely

1.     A nemzeti kisebbségek oktatásügyi önkormányzatának legfelsõ döntési szerve az adott nemzeti kisebbség Országos Tanácsa.

2.     Az önkormányzat Országos Tanácsának fõleg a következõ kérdésekben van döntési jogköre:

a)  az adott kisebbség anyanyelvén oktató alap- és középiskolák jogállása, alapítása és megszüntetése, a magániskolákat kivéve;

b) javaslat beterjesztése az iskolaigazgatók kinevezésére e cikkely 2. bekezdésének a) pontja alapján, amely az önkormányzat illetékes végrehajtó szerve számára kötelezõ erejû;

c)   beleegyezését adja a kisebbség anyanyelvén oktató fõiskolák vagy tanszékek rektorainak, dékánjainak vagy dékánhelyetteseinek kinevezéséhez;

d) a közös iskolák osztályai szétválasztásának, összevonásának vagy elkülönítésének ügyében;

e)  az állami támogatás elosztása ügyében az iskolák között;

f)  szakmai szemszögbõl biztosítja az együttmûködést az illetékes államigazgatási szervekkel, valamint a kisebbségek pedagógusainak társadalmi-szakmai szervezeteivel;

g)   együttmûködve az illetékes államigazgatási szervekkel, meghatározza a kisebbségi oktatás tananyagát az érvényes jogi szabályok keretében az óvodákban, alap- és középiskolákban, meghatározza a kisebbségi iskolák oktatásának ellenõrzésére szolgáló szakfelügyelet szervezési és mûködési rendjét, valamint alapelveit.

3.     Országos szinten az önkormányzat legfelsõ végrehajtó szerve a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Ügyeinek Minisztériuma.

39. cikkely

A szakmai ügyek biztosítására a Szlovák Köztársaság Oktatás- és Tudományügyi Minisztériumában önálló osztály létesül. Az osztály személyi összetételénél kötelezõ érvénnyel kell figyelembe venni az illetékes országos tanácsok javaslatait. Az osztály szorosan együttmûködik a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Ügyeinek Minisztériumával.

Harmadik fejezet
Kulturális önkormányzat

40. cikkely

1.     A kisebbségek kulturális önkormányzatának legfelsõ döntési szerve az adott kisebbség Országos Tanácsa.

2.     A kisebbségek kulturális önkormányzata alá tartoznak:

a)  a kisebbségek kulturális szervezetei;

b) kisebbségi kiadók (a magánkiadókon kívül);

c)  színházak és más kulturális intézmények (a magánintézményeken kívül);

d)   múzeumok, múzeumok önálló osztályai;

e)  a kisebbségek kulturális tudományos intézményei.

Az intézmények pontos jegyzékét minden Országos Tanács a saját alapszabályzatában rögzíti.

3.     A kulturális önkormányzat területén az Országos Tanácsnak a következõ kérdésekben van döntési jogköre:

a)   intézmények megalakítása, illetve megszüntetése e cikkely 2. bekezdése alapján;

b) javaslatok elõterjesztése a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Ügyeinek Minisztériuma számára az e cikkely 2. bekezdése szerinti intézmények igazgatóinak kinevezésére;

c)  az állami támogatások szétosztása ügyében az e cikkely 2. bekezdése szerinti intézmények között;

d) az e cikkely 2. bekezdése szerinti intézmények mûködési szabályainak és alapszabályának jóváhagyása;

e)  saját költségvetésének meghatározása, az önkormányzatok szervei számára rendelkezésre álló források felhasználása, zárszámadás készítése, és saját vagyona leltározása;

f)  az önkormányzat szervei alapvagyonának meghatározása, a gazdálkodás szabályai és ezek ellenõrzése.

4.     Országos szinten az önkormányzat legfelsõ végrehajtó szerve a Nemzeti Kisebbségek és Etnikai Csoportok Ügyeinek Minisztériuma.

Negyedik fejezet
Területi (regionális) önkormányzat

41. cikkely

1.     A területi önkormányzat alapja a község, amely saját vagyonnal és költségvetéssel rendelkezik, az SZNT 369/1990. számú, a községi elrendezésrõl szóló törvénye alapján.

2.     A község a Szlovák Köztársaság önálló területi és közigazgatási egysége, amely magába foglalja a község területén állandó lakhellyel rendelkezõ személyeket.

42. cikkely

1.     A község jogi személy, amely a törvény által meghatározott feltételek mellett önállóan gazdálkodik saját vagyonával és saját pénzeszközeivel.

2.     A község saját szükségleteit mindenekelõtt saját bevételeibõl, valamint az állami támogatásból fedezi. A törvény meghatározza, hogy mely adók és illetékek képezik a község bevételeit. A község bevételeibõl csakúgy, mint az állami támogatásból, a helyi kisebbségi önkormányzatok arányosan részesülnek.

43. cikkely

1.     A területi önkormányzat ügyeiben a község önállóan dönt. Kötelességeket és korlátozásokat csak törvény állapíthat meg számára. A területi önkormányzat a község polgárainak közgyûlésein, helyi népszavazással vagy a község szervei által valósul meg.

2.     A területi önkormányzat ügyeiben a község általánosan kötelezõ rendeleteket adhat ki.

44. cikkely

1.     A község szervei:

a)  a községi képviselet;

b) a község polgármestere.

2.     A községi képviseletet a község képviselõi alkotják. A községi képviselõk választása általános, egyenlõ és közvetlen titkos választással történik. Azokban a községekben, ahol nemzetiségi összetétel szempontjából vegyes a lakosság, tekintetbe veszik a község nemzetiségi összetételét is. A részleteket a helyi önkormányzatba való választásokról szóló törvény határozza meg.

3.     A község polgármesterét a község lakosai általános, egyenlõ és közvetlen választási jog alapján titkos szavazással választják meg. A község polgármestere végzi a község igazgatását és képviseli a községet kifelé.

45. cikkely

1.     A községre törvény alapján átruházható a helyi államigazgatás meghatározott fe­ladatainak elvégzése.

2.     Az államigazgatási feladatok végzésénél a község törvény alapján saját területi hatáskörében általánosan érvényes rendeleteket adhat ki, amennyiben erre a törvény felhatalmazza. A községre törvény által átruházott államigazgatási feladatok végzését a kormány irányítja és ellenõrzi. A részleteket törvény szabja meg.

A községek társulása

46. cikkely

1.     A községnek joga van más községekkel társulni a közös érdekû ügyek biztosítása érdekében. A regionális társulások lehetnek állandóak vagy ideiglenesek, errõl a községek szervei döntenek.

2.     A községek regionális társulásai saját képviseleti és irányítási szerveket alakíthatnak, és megegyezhetnek abban, mely tevékenységet végzik közösen saját hatáskö­rükben. A regionális társulásoknak joguk van saját alapszabály kidolgozására. Az állam csupán törvényességi felügyeletet gyakorolhat a regionális társulások fölött.

47. cikkely

1.     A regionális társulások szervei:

a)  a régió képviseleti testülete;

b) a képviselet vezetõsége;

c)  a képviselet elnöke.

2.     A régió képviseletét az arányos képviselet elve alapján alakítják ki úgy, hogy minden községnek, amely tagja a községek regionális társulásának, legalább 1 tagja legyen a képviseletben. A képviselet létrehozásának részleteit a regionális társulás alapszabálya határozza meg.

3.     A képviselet vezetõségét és elnökét a régió képviselete titkos szavazással választja meg, a regionális társulás alapszabálya értelmében. Jogkörüket az alapszabály határozza meg. A régiót kifelé a képviselet elnöke és vezetõsége képviseli.

48. cikkely

1.     A régió területén lévõ körzeti és járási hivatalok elöljáróit a régió képviselete választja meg titkos szavazással.

2.     Az elöljárói tisztségre e cikkely 1. bekezdése szerint javaslatokat a régió képviseletének tagjai tesznek.

49. cikkely

A községek regionális társulásának tevékenységét mindenekelõtt a közös pénzügyi eszközökbõl fizetik, s emellett a regionális társulásnak joga van a törvény keretei között állami támogatásra is.

50. cikkely

A regionális társulások saját területi hatáskörükben általánosan kötelezõ rendeleteket hozhatnak. A regionális társulások hatáskörét a 369/1990. számú, a községi elrendezésrõl szóló törvény módosítása határozza meg.

51. cikkely

A regionális társulásokra arányosan vonatkoznak e törvény 45. cikkelyének rendeletei.

52. cikkely

A községek, valamint a községek regionális társulásai a törvények értelmében együttmûködhetnek egymással vagy más országok regionális társulásaival, és joguk van a nemzetközi jellegû eurorégiókhoz való csatlakozásra. E tekintetben joguk van, a törvényekkel és a nemzetközi joggal összhangban, gazdasági vagy más szerzõdések megkötésére.

53. cikkely

A községek regionális társulásai kölcsönös megegyezés alapján makrorégiót alakíthatnak. A makrorégióhoz való csatlakozásról a régiók szervei döntenek. A makro­régiók saját szerveket hozhatnak létre e törvény 47. cikkelye értelmében.

54. cikkely

A községek, illetve a községek társulásai saját jogaik védelmének érdekében bírósághoz, valamint nemzetközi fórumokhoz is fordulhatnak.

Kétnyelvûség

55. cikkely

Különleges státusú községek és régiók

1.     Azokban a községekben, ahol a polgárok több mint 20%-a a nemzeti kisebbséghez tartozik, teljes kétnyelvûség érvényesül.

2.     A községekben, ahol a polgárok több mint 5%-a a nemzeti kisebbséghez tartozik, részleges kétnyelvûség érvényesül.

56. cikkely

A különleges státusú községek és ezek szervei, a törvénnyel összhangban, elõírásaikkal és rendeleteikkel szavatolják a más nemzetiségû és identitású polgárok egyenrangú helyzetét. A más nemzetiséghez és etnikai csoporthoz tartozó lakosokra, akik a községekben kisebbséget képeznek, az e törvény II. fejezetében rögzített jogok és kötelességek vonatkoznak.

57. cikkely

1.     Teljes kétnyelvûség e törvény szükségletei szempontjából annyit jelent, hogy az érintett különleges státusú községekben:

a)  a községek és utcák nevét jelölõ táblákon, továbbá azokon a táblákon, amelyek a közszolgálatot végzõ közhivatalok, illetve szervek nevét jelölik, valamint az ezek tevékenységével kapcsolatos közleményekben a szlovák nyelven kívül azonos módon használják a kisebbségek nyelvét is;

b) a közigazgatási eljárásban használt nyomtatványok kétnyelvûek, ez azt jelenti, hogy az elõnyomott szöveget szlovák nyelven és a kisebbség nyelvén is feltüntetik;

c)  a helyi kisebbségi önkormányzat rendeleteit, illetve a hirdetéseket a kisebbség nyelvén is közzéteszik;

d) a szlovák nyelvet és az adott kisebbség nyelvét egyenrangúan használják a hivatalos érintkezésben;

e)  minden polgárjogi aktusra, a polgárok igénye alapján, a kisebbség nyelvén is sor kerülhet.

2.     A részleges kétnyelvûség e törvény szempontjából annyit jelent, hogy az adott különleges státusú községekben:

a)  a községek nevét jelzõ táblákon, valamint azokon a táblákon, amelyek a közszolgálatot végzõ közhivatalok, illetve szervek nevét jelölik, valamint az ezek tevékenységével kapcsolatos közleményekben a szlovák nyelven kívül azonos módon használják a kisebbség nyelvét is;

b) a szlovák nyelvet és a kisebbség nyelvét egyenrangúan használják a hivatalos érintkezésben;

c)  a helyi önkormányzat rendeleteit, illetve a hirdetéseket a kisebbség nyelvén is közzéteszik;

d) minden polgárjogi aktusra, a polgárok igénye szerint, a kisebbség nyelvén is sor kerülhet.

58. cikkely

A polgárok igénye alapján, akik a községben e törvény 56. cikkelye szerint kisebbséget alkotnak, már 8 érdeklõdõ esetén alapiskolát kötelezõ nyitni, amelynek tanítási nyelve az adott kisebbség anyanyelve.

59. cikkely

Az e törvény 57. és 58. cikkelyébõl adódó kötelezettségek teljesítésének költségeit az állami költségvetés fedezi, az önkormányzatok, esetleg az illetékes hivatalok igényei alapján.

60. cikkely

Ha a községek regionális társulásának több mint kétharmada különleges státusú község, a regionális társulást különleges státusú regionális társulássá nyilvánítják. A különleges státusú regionális társulásokban arányosan alkalmazzák e törvény 56. cikkelyének rendelkezéseit.

61. cikkely

A különleges státusú községekben és régiókban a községi, regionális és állami hivatalok állásainak betöltésénél szükséges biztosítani — a szakmai követelmények betartása mellett — a kisebbség nyelvét ismerõ hivatalnokok alkalmazását is.

IV. A kisebbségek gazdasági támogatása,
a kisebbségek önkormányzati szerveinek gazdálkodása,
a kisebbségek önkormányzati szerveinek vagyona

62. cikkely

1.     Az állam különleges alapot hoz létre a kisebbségi önkormányzatok támogatására. Ez az alap a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának az SZK állami költségvetésérõl szóló törvény része. Az alap finanszírozására szánt összeget külön számlán helyezik el, s ez nem lehet kevesebb, mint a Szlovák Köztársaság kulturális költségvetése 8%-ának és az oktatásügyi költségvetés 12%-ának összege. Az említett alappal a kisebbségi önkormányzatok önállóan gazdálkodnak. A kisebbségi önkormányzatok tevékenysége törvényességének ellenõrzését e területen a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa és további szervek végzik, a Nemzeti Tanács törvényeinek értelmében.

2.     A helyi kisebbségi önkormányzatok pénzügyi támogatása a helyi önkormányzat alapjaiból és eszközeibõl is lehetséges.

63. cikkely

1.     A kisebbségi önkormányzatok eszközeivel és vagyonával való gazdálkodás az SZK Nemzeti Tanácsának érvényes törvényei alapján valósul meg.

2.     A kisebbségi önkormányzatok vagyonáról pontos nyilvántartást vezetnek.

3.     A kisebbségi önkormányzatok jogosultak bõvíteni bevételüket:

a)  saját gazdasági tevékenységükbõl;

b) adókból és illetékekbõl, amelyeknek összhangban kell lenniük a törvénnyel;

c)  saját ingó és ingatlan vagyonuk eladásából és bérbeadásából;

d)   ajándékokból és öröklésbõl;

e)  más, törvény által meghatározott bevételbõl.

E bevétel összege nem befolyásolhatja az állami költségvetés nagyságát e törvény 63. cikkelyének 1. bekezdése értelmében.

4.     E cikkely 3. bekezdése megfelelõ mértékben vonatkozik a regionális társulás szerveire is.

64. cikkely

A kisebbségi önkormányzatok országos tanácsainak szervei tevékenységük kiadásait az állami költségvetés eszközeibõl fedezik.

65. cikkely

Az állam a restitúciós törvények módosításával anyagilag biztosítja a kisebbségi önkormányzatok mûködését, különös tekintettel az egykori kisebbségi kulturális és politikai szervezetek ingatlanainak visszajuttatására.

 

V. Záró rendelkezések

66. cikkely

Eme törvény 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35., 36., 37. és 58. cikkelyének rendelkezései analóg módon vonatkoznak a Szlovák Köztársaság ama szlovák nemzetiségû állampolgáraira is, akik olyan községekben vagy régiókban élnek, amelyekben valamely kisebbséghez tartozó állampolgárok alkotják a lakosság többségét.

67. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának összes törvényét, amelyeket ez a törvény érint, az e törvény hatályba lépése utáni 9 hónapon belül összhangba kell vele hozni.

2.     A kormány e törvény hatályba lépése után 6 hónapon belül kidolgozza e törvény kötelezõ végrehajtási programját.

68. cikkely

E törvény kihirdetése napján lép érvénybe.

 

1993. február

Közösségünk szolgálatában. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom öt esztendeje.
MKDM, Pozsony, 1995. 70—83.

20.

A Csemadok programja

Szövetségünk — mely szellemi elõdjének tekinti az SZMKE-t² — nyitott kulturális, társadalmi, érdekvédelmi szervezet, mely pártállásra, vallásra, társadalmi hovatartozásra és nemre való tekintet nélkül tömöríti a szlovákiai magyar nemzeti közösség tagjait. A szervezeti élet minden szintjén olyan civil társadalom kialakításához járul hozzá, amelyben a szlovákiai magyarság jövõje környezetünk károsítása nélkül egy kulturális és oktatásügyi önrendelkezés keretében valósul meg. Támogatja a nemzetközileg elfogadott elvek alapján kidolgozott, és politikai mozgalmaink által nyilvánosságra hozott kulturális és oktatásügyi önigazgatás-tervezetet, valamint a Szlovák Köztársaság csatlakozását a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájához, valamint más hasonló vagy azonos tárgyú nemzetközi dokumentumhoz.

A nemzetközi dokumentumokban lefektetett, a Szlovák Köztársaság által ratifikált és a Szlovák Köztársaság Alkotmányában az állam által a nemzetiségi kultúra területén biztosítandó feladatok teljesítése érdekében igényt tart mûködésének anyagi támogatására. A kulturális és oktatási célokra fordított költségvetési pénzalapból a szlovák nemzettel és a többi, létszámában kisebb nemzeti közösséggel és etnikai kisebbséggel a magyarság számarányának megfelelõen óhajt részesedni.

I. Feladatok

Szövetségünk elsõrendû feladatának tartja a kultúra eszközeivel támogatni és ösztönözni:

— a szlovákiai magyarság társadalmi önszervezõdését, közösségei (minden korosztálynak) kialakítását;

— nemzeti identitástudatának további megõrzését, ápolását, fejlesztését és megerõsítését;

— a szülõföld szeretetének elmélyítését és a hozzá való jog tudatának erõsítését;

— az anyanyelv szabad használatának biztosítását az oktatás, a kultúra és a mûvelõdés területén;

— a szlovákiai magyarság kulturális és szellemi fejlõdésének elõsegítését, az egyetemes magyar kultúrnemzet kialakítását;

— a népi, nemzeti, vallási és társadalmi szolidaritás elmélyítését — az olyan környezetvédelmi intézkedéseket, melyek összhangban vannak a vonatkozó nemzetközi normákkal, és a Kárpát-medence ökológiai egyensúlyának megõrzését tartják szem elõtt;

— az együttmûködést a Szlovák Köztársaság területén élõ minden nemzettel, nemzeti közösséggel és etnikai csoporttal;

— az együttmûködést az anyanemzettel, valamint a kisebbségben és a szórványban élõ magyarok szervezeteivel.

Olyan társadalmi feltételek kialakítását szorgalmazza, amelyek a létszámukban kisebb nemzeti közösségek tagjai számára lehetõvé teszik anyanyelvük és nemzeti szimbólumaik használatát, nemzeti identitásuk vállalását anélkül, hogy azért bármilyen erkölcsi vagy jogi diszkriminációnak volnának kitéve.

II. Mûködési területek (Célok)

Az anyanyelv ápolása

Szövetségünk szorgalmazza, hogy törvényes keretek biztosítsák anyanyelvünk szabad használatát az oktatás minden szintjén és az élet minden területén.

Anyanyelvünk értékeinek megõrzése, ápolása, mûvelése érdekében szövetségünk a szakmai társaságokkal (anyanyelvi és tudományos), a magyar intézményekkel, egyetemi tanszékekkel, a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságával, valamint az Anyanyelvi Konferenciával együttmûködve nyelvmûvelõ összejöveteleket, anyanyelvi vetélkedõket, nyelvjárásgyûjtést, író-olvasó találkozókat, gyermek- és ifjúsági olvasó-, valamint nyári anyanyelvi táborokat szervez.

Az anyanyelv hetével és szótárak készítésének szorgalmazásával kíván hozzájárulni a köznyelv, a közélet és a tömegkummunikáció nyelvének alakításához.

Közmûvelõdés

A Szlovák Kormány Nemzetiségi Tanácsába, a Kulturális, valamint az Oktatásügyi és Tudományos Minisztériumokban, s képviselõink útján a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában szövetségünk szorgalmazza a közmûvelõdés jogi, szervezeti és anyagi feltételeinek biztosítását. Szövetségünk feladatának tartja nemzeti közösségünk kultúrájának ápolását, idõszerûsítését és a nemzetiség kultúrateremtõ képességének erõsítését és fejlesztését. Népfõiskolák, a helyi könyvtárak, irodalmi ismeretterjesztõ és mûvelõdési klubbok és egyletek, valamint a szakmai társaságok (Tudományos, Irodalmi, Zenei, Néprajzi) közremûködésével szövetségünk megkülönböztetett figyelmet szentel nemzeti közösségünk közmûvelõdésének. A szülõi közösségekkel, a helyi önkormányza­tokkal, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetséggel és politikai mozgalmainkkal együttmûködve szorgalmazza a teljes anyanyelvi iskolahálózat kiépítését a bölcsödéktõl az egyetemekig, és az anyanyelvi oktatás Komensky nevével fémjelzett értékeinek a pedagógusok és szülõk legszélesebb körökben való megismerését.

Törekszik új anyanyelvi iskolák létrehozására, az anyanyelvi iskolahálózat bõvítésére a legkisebb településektõl, középiskolákon, szakmunkásképzõkön át a független magyar felsõoktatásig. Iskoláink anyanyelvi tagozatain a szlovák nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelvek kivételével minden tantárgyat magyarul kell oktatni. Meg kell teremteni a feltételeket, hogy minden tanuló elsajátítsa saját nemzete kultúráját és történelmét.

A szórványmagyarság számára is anyanyelvi oktatást szorgalmaz, ahol azonban erre nincs lehetõség, vasárnapi iskolákat, tanfolyamokat és táborokat szervez, elõsegítendõ az anyanyelv és a magyar szellemi élet, a tudomány értékeinek elsajátítását.

Létfontosságúnak tartja olyan magyar felsõoktatási intézmény létrehozását, mely magában foglalná a pedagógusok, népmûvelõk, néprajzkutatók, közösségszervezõk, könyvtárosok, lelkészek, újságírók és színmûvészek képzését.

Honismereti, természetrajzi, néprajzi, környezetvédelmi gyûjtéseket, kiállításokat, táborokat és ismeret terjesztõ tanfolyamokat (fõzés, kézimunka, gyermekápolás, egészségvédelem, számítástechnika stb.), tanulmányi kirándulásokat és nyelvi táborokat szervez.

Történelmi-honismereti tevékenység

Szövetségünk az egyetemes magyar és helyi forrásokból táplálkozó történelmi tudat kialakítása és megõrzése céljából szorgalmazza szellemi és tárgyi értékeink (történelmi és népi építmények, emléktáblák, szobrok, emlék és kegyhelyek, helytörténeti és honismereti emlékszobák, temetõk, síremlékek, dûlõnevek stb.) feltárását, számbavételét és feldolgozását.

Szorgalmazza a népi kultúra szellemi és tárgyi emlékanyagának tudományos igényû feltárását és dokumentálását, kihasználva a szakmai társaságok (néprajzi, folklór, zenei) által képviselt szakértelmet. A magyar tannyelvû iskolákra és a helyi önkormányzatok segítségére is támaszkodva törekszik a népi hagyományok ma is idõszerû vagy idõszerûsíthetõ területeinek ápolására és továbbadására.

A helyi önkormányzatokkal, múzeumokkal, irattárakkal, könyvtárakkal, képtárakkal együttmûködésben, valamint a Néprajzi Társaság szakmai segítségével az anyagfeltárás és -feldolgozás intézményesítésére törekszik.

Szükségesnek tartja városaink és falvaink magyar elnevezésének, kegyhelyeink eredeti megnevezésének visszaállítását, illetve a történelmi településnevek anyanyelvi használatát. Ösztönzi falu-, hely-, családtörténetek megírását és kiadását.

Mûkedvelõ tevékenység

A kisközösségek kialakítása és személyiségalakító szerepének elmélyítése végett szövetségünk kiemelt figyelmet szentel a színjátszó, a bábozó együttesek, énekkarok, zenekarok, tánc-, folklór-, képzõmûvészeti és kézmûvescsoportok, baráti társaságok megalakításának.

A szakmai társaságokkal (színjátszó, ének, folklór) együttmûködve, helyi, területi és országos (tánc-, ének-, irodalmi vagy kisszínpadi, vers- és prózamondó, bábozó, képzõmûvészeti, zenekari, iparmûvészeti) táborokat, bemutatókat és versenyeket szervez.

Mûvészet és tudomány

Szövetségünk ismerteti és terjeszti a mûvészeteket (irodalmat, zenét, táncot, képzõmûvészetet) és a tudományt. E célból a belsõ szervezeti élet minden szintjén s a szakmai társaságokkal (anyanyelvi, irodalmi, néprajzi, zenei, tudományos) együttmûködve tudományos tanácskozásokat, kiállításokat, hangversenyeket, színházi bemutatókat és látogatásokat, irodalmi és kulturális napokat, író-olvasó találkozókat, képzõmûvészeti, zenei, mûvelõdési vetélkedõket, film-, video-, fotoklubokat szervez.

Segíti a tudományos és mûvészeti kiadványok megjelenését és terjesztését.

Szorgalmazza a szlovákiai magyar kortárs képzõmûvészek kiállításait és állandó kiállítótermek létrehozását.

Szövetségünk elmélyíti az együttmûködést az SZMPSZ-szel, az ifjúsági szervezetekkel, a cserkészszövetséggel és iskoláinkkal.

Kiemelt figyelmet szentel a gyermek- és ifjúsági közösségek kialakítására, például gyermektáborok, gyermekjátszóházak, természetjárók, gyermekönkormányzatok kialakításával.

III. Intézmények

Szövetségünk céljai elérése érdekében szükségesnek tartja a kulturális és oktatási önigazgatás keretében tevékenysége egy részének intézményesítését és ennek költségvetési támogatását.

Az eddigi anyanyelvi intézmények (iskolák, kiadók, sajtó, színházak, egyetemi tanszékek) megõrzése mellett elkerülhetetlen olyan felsõoktatási intézmény létrehozása, amely biztosítja a rendszeres nyelvészeti, történelmi, néprajzi, demográfiai és szociális folyamatok, ökológiai és jogi kérdések, valamint az interetnikus kapcsolatok tudományos feltárását és feldolgozását.

Szükséges továbbá egy adatbank és archívum, központi magyar könyvtár, magyar népmûvelõ szakközpont és önálló magyar nyelvû rádió- és televízióstúdiók, valamint bábszínház létrehozása.

IV. Együttmûködés

Szövetségünk a kultúra eszközeivel járul hozzá a népek közötti kölcsönös megértéshez.

A szlováksággal, valamint az ország többi etnikumával a kölcsönös identitástisztelet elmélyítésére törekszik. Szorgalmazza sokrétû interetnikus kapcsolatok kialakítását, a kölcsönös megismerésen alapuló, konfliktusmentes együttélést és a kulturális értékek cseréjét. Törekszik az egymás identitását tiszteletben tartó alapokon nyugvó együttélésre a szlováksággal, közös történelmi múltunk, kulturális hagyományaink megbecsülésére, s ezek értékeinek közös ápolására.

E cél érdekében az egyenrangúság elve alapján együttmûködést szorgalmaz minden szlovákiai magyar iskolával, társadalmi, szakmai, ifjúsági, diák-, egyházi, politikai szervezettel, intézménnyel (színházak, kiadók, újságok, lapok, városi egyetemek, egyetemi tanszékek, Duna Menti Múzeum, Nemzetiségi Dokumentációs Centrum, Bibliotheca Hungarica, Peoples Academy of Minorities, Magyar Népfõiskolai Társaság, Berzsenyi Dániel Irodalmi és Mûvészeti Társaság), alapítvánnyal, kulturális, etnikai és társadalmi szervezettel, helyi önkormányzattal, hivatallal, melyek hasonló célokat támogatnak vagy valósítanak meg. Így szorosan együttmûködni óhajt Szlovákia többségi és nemzetiségi kulturális szervezeteivel és csoportjaival.

Alakítani, fejleszteni óhajtja a szülõföldhöz és a hazához való jog érzését, valamint az anyanemzettel való kapcsolat szabad ápolását. Tagszervezetként szorosan együttmûködik a Magyarok Világszövetségével és annak tagszervezeteivel (beleértve az Anyanyelvi Konferenciát és a Magyar Kollégiumot, valamint a Csehországban, a Kárpát-medencében és a nyugati szórványban élõ magyarok szervezeteit, kihasználva a közös regionális fórumok szervezésének lehetõségét), a Magyar Kulturális Központtal, a Közép-Európa Intézettel, az Országos Széchényi Könyvtárral, a Magyar Mûvelõdési Intézettel, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségével, az Illyés Alapítvánnyal és egyéb, hasonló jellegû szervezetekkel és intézményekkel. Megkülönböztetett figyelmet szentel a Rákóczi Szövetséggel és annak alapítványaival való együttmûködésnek.

Kölcsönös együttmûködésre törekszik más nemzeti kisebbségekkel (a magyarországi szlovákokkal, a németországi luzsicai szerbekkel, a csehországi lengyelekkel) is.

 

CSEMADOK Közgyûlés

 

1993. április 3—4.

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 97/1990.

21.

Négypárti memorandum az Európa Tanácshoz

Tisztelt Hölgyem, Uram!

Tájékoztatjuk Önt arról, hogy Szlovákiának az Európa Tanácsba való felvétele óta olyan lépésekre került sor az országban, amelyek ellentétesek azokkal az ígéretekkel, illetve kötelezettségvállalásokkal, amelyeket a Szlovák Köztársaság törvényhozása és kormánya tettek. Ezek mindenekelõtt a kétnyelvû helységnévtáblák használatával (a történelmi helységnevek írásának tiltásával), a nemzeti kisebbségek anyanyelvû oktatásával és a névhasználattal kapcsolatosak.

Emlékeztetnünk kell arra, hogy a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (parlamentje) 1993. június 23-i határozatában (225. határozat) — tehát Szlovákiának még az Európa Tanácsba való felvétele elõtt — ígéretet tett arra, hogy a kisebbségi jogok védelmét biztosító rendelkezésekben betartja az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése 1201. Ajánlásában lefektetett alapelveket. Ezzel összefüggésben a parlament felkérte a kormányt, hogy szeptember 1-jéig tájékoztassa a fent említett ígéret betartásáról.

I. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Távközlési Minisztériuma 1993. július 14-én kiadott utasítására a dél-szlovákiai járásokban erõszakkal eltávolították a magyar nyelvû helységnévtáblákat, amelyek a községek tulajdonát képezték. A járási útkarbantartó vállalatok igazgatói ezt a rendelkezést azzal egészítették ki: „amennyiben a táblák eltávolítása ellenállásba ütközne, a karhatalom segítségét fogják kérni”. Mivel az ország más területén nem történt hasonló beavatkozás, megállapíthatjuk, hogy az akció célja egyértelmûen a magyar helységnévtáblák eltávolítása volt.

II. Szlovákiában 1993 szeptemberétõl nincs biztosítva anyanyelven a magyar tanítási nyelvû alap- és középiskolák szaktantárgyakat oktató pedagógusainak képzése, ami a magyar pedagógusképzés újabb korlátozását jelenti. Ez a magyar iskolák további leépülését eredményezheti. Erre a veszélyre utal az is, hogy az oktatásügyi minisztérium olyan belsõ rendeletet bocsátott ki, amely lehetõséget teremt a magyar nyelvû oktatás korlátozására. Hangsúlyozzuk, hogy Szlovákiában minden magyar tanítási nyelvû iskolában az elsõ osztálytól tanítják a szlovák nyelvet, míg a vegyesen lakott területek szlovák tanítási nyelvû iskoláiban nem tanítják a magyar nyelvet. Leszögezzük, hogy számunkra az iskolák erõszakolt kétnyelvûvé tétele visszalépést jelent, amely veszélyezteti iskoláink jövõjét.

III. A Szlovák Köztársaság parlamentje 1993 júliusában egy számunkra is elfogadható törvényt szavazott meg a vezeték- és keresztnevek használatáról. Ezt a törvényt a köztársasági elnök a kormány javaslatára újratárgyalásra visszaadta a parlamentnek. A lépés indoklása miatt (amely a nyelvtani szabályokat az alapvetõ emberi és szabadságjogok fölé rendeli) tartunk attól, hogy az újratárgyalás során jogkorlátozások kerülnek a törvénybe.

IV. Tisztelettel informáljuk Önt, hogy a Szlovák Köztársaság Alkotmányának hivatalos angol nyelvû fordítása néhány helyen pontatlan. A szlovák nyelvû szöveg az alkotmány preambulumában szlovák nemzetet említ (Slovak nation), míg az angol fordításban szlovák nép (Slovak people) szerepel. Ugyanígy a 6. cikkelyben az eredeti szöveg a szlovák nyelvet államnyelvként deklarálja (state language), míg a fordításban hivatalos nyelvként (official language). Tartunk tõle, ezek a fordítási tévesztések tudatosan kerültek az alkotmány angol nyelvû változatába, hogy elfedjék azon kisebbségellenes lépések lehetõségeit, amelyekre az alkotmány kapcsán mi is többször rámutattunk.

V. Tájékoztatjuk Önt, hogy parlamenti képviselõink által alkotmánytörvény-javaslatot nyújtottunk be a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának, a nemzeti közösségek és kisebbségek jogállásának rendezésére. Ebben az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének 1201. Ajánlásából indultunk ki. Javaslatunk elfogadása lehetõséget teremtene e levelünkben felvetett hiányosságok kiküszöbölésére is. Felhívjuk szíves figyelmüket, amennyiben a szlovák kormány az Európa Tanács ajánlásait nem tartja be, ez a magyarok körében beláthatatlan következményekkel járhat.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Minden eddigi igyekezetünkkel azon voltunk, hogy a fent említett kérdéseket tárgyalások útján oldjuk meg az ország alkotmányos szerveivel. Azt követõen, hogy ez irányú törekvéseink nem vezettek sikerre — javaslatainkat sorra elutasították, az Európa Tanács ajánlásait megsértik —, fordulunk Önhöz levelünkkel.

 

Maradunk tisztelettel:

 

Duray Miklós, az EPM elnöke

Bugár Béla, az MKDM elnöke

Duka Zólyomi Árpád, az EPM parlamenti frakcióvezetõje

Csáky Pál, az MKDM parlamenti frakcióvezetõje

 

Aláírásukkal támogatják:

 

A. Nagy László, az MPP elnöke

Popély Gyula, az MNP elnöke

 

Pozsony, 1993. augusztus

Magyarság és Európa 1993. 3. sz. 96—97.

22.

Dél-Szlovákia helyi önkormányzati képviselõinek, polgármestereinek és parlamenti képviselõinek állásfoglalása

A dél-szlovákiai választott helyi önkormányzati tagok, polgármesterek és parlamenti képviselõk 1994. január 8-án Komáromban tartott országos nagygyûlésükön az alábbi állásfoglalást teszik közzé:

A szlovákiai magyarság az 1989 végén bekövetkezett rendszerváltozás óta két parlamenti választáson és egy alkalommal a helyhatósági választáson tett hitet a pluralizmus, a parlamenti demokrácia és az önkormányzati elv megvalósítása mellett.

A Szlovák Köztársaság parlamentjében jelenleg 14 képviselõje van az MKDM-együttélés koalíciónak, akik választási programjukban fõleg a szlovákiai magyarság jogállásának javítását tûzték ki célul. A községi önkormányzatokban ötezer magyar képviselõ és hozzávetõlegesen négyszáz magyar polgármester tevékenykedik.

A magyar anyanyelvûek Szlovákiában az 1991-es népszámlálás szerint több mint 600 ezer lelket számlálnak, ami az összlakosság 11, 5%-át teszi ki. A magyar közösség 437 városban és községben többségben él, további 85 településen a lakosságnak jelentõs (10—50%) arányát képezi. Ez az 522 község összefüggõ — kompakt — területet alkot a Szlovák Köztársaság déli határa mentén, ahol az ott élõ lakosságnak közel 70%-át, a szlovákiai magyarság összlétszámának pedig a 98%-át alkotják. Ezen felül még négy városban él jelentõs számú (ezer-húszezer közötti lélekszámú) magyarság.

Az 1990 októbere óta folyamatosan végzett szociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a Szlovák Köztársaságban a magyar lakosság körében nagy a parlamenti demokrácia iránti elkötelezettség, az összlakossághoz viszonyítva a legkisebb mértékû az idegengyûlölet, az antiszemitizmus, és a legnagyobb a másság iránti türelmesség. A magyarok pozitívan viszonyulnak a szlovákokhoz, és a szociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a magyarokkal együtt lakó szlovákok is hasonlóképpen gondolkodnak.

A nagygyûlés résztvevõi ezekre az értékekre alapozva kívánják a jövõben fejleszteni a szlovákiai magyarság társadalmát és azokat a területeket, ahol a magyarok és a szlovákok együtt élnek. Tudatosítják, hogy a különbözõ nemzetiségûek közötti békés és törvényekkel szabályozott viszony a társadalmi béke, a fejlõdés és az emberi jólét alapja. Ez az elõfeltétele annak, hogy a közép-európai térségben mihamarabb végbemenjen a politikai és gazdasági rendszerváltozás, és a térség országai integrálódjanak az Európai Unióba.

A kommunista rendszer bukásával új feladatok elõtt állnak a volt kommunista országok lakosai, kormányai és egész Európa: megteremteni az új európai biztonsági és stabilitási rendszert, amely elejét veheti mind a lokális, mind a regionális konfliktusoknak, megteremtheti az európai integráció kiterjesztésének alapfeltételeit a volt kommunista országokban is.

A közép-európai térség jellemzõi közé tartoznak többek között a kiegyensúlyozatlan etnikai viszonyok és a felgyülemlett feszültségek, melyek tragikus konfliktusba is torkollhatnak. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ilyen konfliktusra a Kárpát-medencében ne kerüljön sor. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy az etnikai kérdés itt is megoldást igényel.

Az 1993-ban önállósult Szlovákiában ez azt jelenti, hogy elsõsorban a szlovákok és magyarok közötti viszonyt kell új alapokra helyezni. Ezért új kapcsolatrendszert kell kialakítani a szlovákok és a magyarok között, aminek érdekében számos új törvényt kell alkotni. A kormány eddigi lépései a kölcsönös viszony elmérgesítéséhez járultak hozzá. Az új viszonynak meg kell erõsítenie a demokrácia alappilléreit: az önkormányzati rendszert, a jogállamiságot és a nemzeti közösségek alkotmányos jogállását.

A nagygyûlés résztvevõi ezért három alapvetõ kérdésben fogalmazták meg állásfoglalásukat.

Az önkormányzatok jogairól

A nagygyûlés résztvevõi:

Tudatosítják, hogy a jogállamiság létrehozásának egyik alappillére a széles jogkörrel felruházott önkormányzat, amelynek keretében az állampolgárok demokratikusan kinyilváníthatják akaratukat, megteremthetik érdekképviseletüket, ellenõrizhetik érdekeik érvényesítését és szabadságjogaik tiszteletben tartását.

Megállapítják, hogy a Szlovák Köztársaságban az önkormányzatok jogai nem kielégítõek. Az önkormányzatok kibontakozása akadályokba ütközik, jogaikat tudatosan korlátozzák, rovásukra erõsödik a központi hatalom, és az államigazgatási szervek felsõbbrendûsége érvényesül velük szemben. A Szlovák Köztársaság Alkotmányának a területi önkormányzatokról szóló fejezete (64—71. cikkely) csak általános meghatározásokat tartalmaz, ezért az elvek mind a törvényekben, mind a gyakorlatban a központi hatalom érdekei szerint a felismerhetetlenségig torzíthatók.

Szükségesnek tartják, hogy az önkormányzatok jogkörét a közjog egyértelmûen határozza meg, vagyis alakuljon ki olyan önkormányzati területi rendszer, amelyben az adott területeken megtermelt értékek adójának nagy részével az önkormányzat maga gazdálkodik, és biztosítja az ott élõ lakosság demokratikus önigazgatását, valamint önkormányzatát.

Ennek elõmozdítása érdekében:

1. A Szlovák Köztársaság mielõbb csatlakozzon a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájához, amelynek alapeszméje a demokrácia erõsítése, a hatalom decentralizációja, a szubszidiaritás, valamint a szerzõdõ felek tisztességes és nyilvános kötelezettségvállalása.

2. A csatlakozó nyilatkozat tartalmazza a charta 12. cikkelyében meghatározott legalább húsz pontot, s közöttük legyen az alábbiakban megjelölt, általunk fontosnak tartott tíz pont:

2. cikkely — a helyi közigazgatás alkotmányos és törvényes rögzítése;

3. cikkely, 1. pont — a közügyek túlnyomó részének intézése;

4. cikkely, 3. pont — a közügyekért a lakossághoz területileg legközelebb álló szerv a felelõs; 4. cikkely, 4. pont — a helyi szervek teljes és kizárólagos jogköre;

5. cikkely, 5. pont — az önkormányzatok határainak megmásíthatatlansága a lakosság beleegyezése nélkül;

8. cikkely, 1. pont — az önkormányzatok tevékenységének törvény által szabályozott felügyelete;

9. cikkely, 2. pont — a jogköröknek megfelelõ pénzügyi fedezet;

10. cikkely, 1. pont — az önkormányzatok társulási joga;

10. cikkely, 2. pont — az önkormányzatok nemzetközi társulási joga;

11. cikkely — az önkormányzatok szabad joggyakorlásának bírósági védelme.

3. A jogbiztonság érdekében az alkotmány tételesen rögzítse az önkormányzatok rendszerét, illetõségét, jogkörét és ezek változtathatatlanságát egyéb jogi normák által.

4. Az alkotmány tételesen rögzítse a kisebbségi önkormányzatok rendszerét, illetõségét és jogkörét.

5. Az ország területi-közigazgatási rendszerének újrarendezése elõtt a Szlovák Köztársaság Alkotmánya 64. cikkelyének 3. bekezdése értelmében létre kell hozni az önkormányzatok önkéntes társulása alapján a majdani területi önkormányzatok hatáskörébe tartozó nagyobb területi egységeket, tiszteletben tartva az Európa Tanács 1201. ajánlását.

6. Az alkotmányban rögzíteni kell az önkormányzatok teljes és kizárólagos jogkö­rét a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája 4. cikkelyének 3. bekezdése szerint, biztosítva, hogy e jogköröket ne lehessen semmiféle központi vagy regionális elõírásokkal korlátozni.

7. A hatalom decentralizálása, az államigazgatás ésszerûsítése, a közjogi felelõsség erõsítése érdekében az államigazgatási szervek jogkörének átruházásával közelebb kell vinni az ügyintézést az érintettekhez, és bõvíteni kell az önkormányzatok alkotmányos jogkörét, fõleg

az oktatásügy,

a kultúra,

az egészségügy,

a közbiztonság

és a környezetvédelem területén.

8. Az önkormányzatok jogkörével és felelõsségével összhangba kell hozni a mûködésükhöz szükséges anyagi, gazdasági és pénzügyi feltételeket. Minden olyan ingó és ingatlan vagyon, amely a község kataszteri területén van, és tulajdonosa nem ismert, illesse az illetékes önkormányzatot.

A demokratikus jogrend kiépítése, a jogbiztonság és a jogállamiság szempontjából elõnyösnek, megvalósíthatónak és a stabilitás érdekében szükségesnek tartjuk, hogy az önkormányzatokkal kapcsolatos valamennyi törvényhozói aktust a parlament háromötödös többséggel fogadja el. A kisebbségi önkormányzatok esetében legyen biztosítva ezek vétójoga a rájuk nézve hátrányos rendelkezések érvényesítésével szemben, mivel a puszta „numerikus” demokrácia — természetébõl fakadóan — nem képes a számbeli kisebbségben lévõk érdekeinek teljes körû érvényesítésére.

Szlovákia közigazgatási és területi átszervezésérõl

A nagygyûlés résztvevõi abból indulnak ki, hogy:

— az állam a szabadságjogok és az alapvetõ emberi jogok megvalósításának és védelmének kerete;

— az ország közigazgatási és területi elrendezésének a közügyek intézése egységes rendszerén kell alapulnia, melynek leglényegesebb elemei: a decentralizált államigazgatás, az ügyintézés gazdaságossága és az állampolgárok alapvetõ érdekeinek a szolgálata.

A nagygyûlés résztvevõi leszögezik, hogy

a Szlovák Köztársaság jelenlegi közigazgatási rendszere nem felel meg sem az európai követelményeknek, sem a helyi igényeknek, mert nem gazdaságos, nehézkes, túladminisztrált, a döntéshozatal körülményes, az illetékességek tisztázatlanok. A jogkörök elosztása az államigazgatási szervek és az önkormányzatok között ésszerûtlen. A sajátos jogkörökkel felruházott, területileg összevont államigazgatási hivatalok rendszere ellentétes a helyi érdekekkel. A kormány 1990 óta tervezi a közigazgatás rendszerének átalakítását. Kezdetben a decentralizációra való törekvés volt a kitûzött cél. Ma viszont a központi hatalom érdekeit szolgáló újraközpontosítási szándék került elõtérbe.

A nagygyûlés résztvevõi kimondják:

1. A szlovákiai önkormányzatok többségének nem felel meg a kormány tervezete. A magyar közösség számára az általános kifogásokon túl azért sem fogadható el ez a tervezet, mert a magyar közösség lakóterületét öt nagy közigazgatási egység — régió — között osztaná fel, ez a magyarság teljes marginalizálódásához és a saját ügyeinek intézésétõl való elzáráshoz vezetne. Ez a szervezett asszimilációt segítené elõ.

2. Az ország közigazgatási területeinek és közigazgatási szerveinek kialakításakor alapelvnek kell tekinteni a jogbiztonságot és a kétfokozatú közigazgatási rendszert.

3. A közigazgatást annak az alapelvnek a megtartásával kell kialakítani, mely szerint a közügyeket a lakossághoz területileg legközelebb álló szervnek kell intéznie. Ez ma Szlovákiában azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatok jogköre mellett az elsõ fokú államigazgatást a létezõ (vagy ezekhez hasonló) államigazgatási körzetek területén kell létrehozni. Az elsõ fokú közigazgatást fel kell ruházni a területet érintõ ügyekre vonatkozó valamennyi közigazgatási jogkörrel, beleértve a ma mûködõ sajátos jogkörû hivatalok mûködésének átruházását. Ezzel párhuzamosan meg kell szüntetni a jelenlegi járási államigazgatási hivatalokat.

4. A másodfokú közigazgatási területek kialakításakor alapelvként kell betartani, hogy ez az önkormányzatok önkéntes társulása alapján létrejött területi egységekben alakuljon meg.

5. A közigazgatási és területi átszervezés tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség alapvetõ érdekeit:

— a lakóterülete ne legyen szétdarabolva olyan közigazgatási egységek között, ahol hangsúlyozottan kisebbségbe kerülne, nem nyílna lehetõsége érdekeinek érvényesítésére, és nem volna beleszólása saját ügyeinek az intézésébe;

— az ország közigazgatási és területi átszervezése során legyen betartva az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése 1201-es ajánlásának 11. cikkelye, amely kimondja:

Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelõ és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges jogállással rendelkezzenek.

A fenti igények jogosságát az alábbi adatok támasztják alá:

A szlovákiai magyar nemzeti közösség által lakott községeket, városokat az 1991-es népszámlálás adatai alapján három kategóriába lehet sorolni.

Többségi terület. — Azon községek területe, ahol a magyar lakosság az összlakosságnak legalább 50%-át teszi ki. Az ilyen jellegû területet 432 település alkotja, 437 727 magyar nemzetiségû lakossal.

Kisebbségi terület. — Azon községek területe, ahol a magyar lakosság az összlakosságnak legalább 10%-át, de kevesebb mint 50%-át alkotja. Ebbe a kategóriába 90 község tartozik (ezekbõl öt községben relatív többségben élnek a magyarok), 83 125 lakossal.

Szórványterület. — Azon községek területe, ahol a magyarság az összlakosságnak kevesebb mint 10%-át alkotja, de lélekszáma meghaladja a 100 fõt. Ebben a kategóriában 28 község és város található, 39 519 magyar lakossal. Ezek között négy olyan város van (Pozsony, Kassa, Nyitra, Nagykürtös), ahol a magyarok száma ezer és húszezer között van.

A nagygyûlés résztvevõi javasolják, hogy:

1. A másodfokú közigazgatási rendszer a többségi és a kisebbségi kategóriába tartozó községek önkéntes társulása alapján létrehozott területi egységekhez alkalmazkodjon.

Két megoldási lehetõség nyílik:

a) Egy összefüggõ közigazgatási egységként — régióként: Pozsony mellékétõl Kassáig, majd kis megszakítással a dél-zempléni és ungi területig. E területen 511 község és város van, 824 946 lakossal, közülük 507 073 (61,47%) magyar.

b) Három közigazgatási területi egységre — régióra — bontva:

— Pozsony mellékétõl Ipolyságig: 526 620 lakos, ebbõl 331 704 magyar (63,11%), 230 község;

— Ipolyságtól Kassáig: 239 341 lakos, 129 793 magyar (54,23%), 228 község;

— Dél-Zemplén és Ung: 58 985 lakos, 45 576 magyar (77,27%), 53 község.

A Nyitra vidéki magyar sziget alkosson különálló területet (elsõfokú államigazgatási területet) 18 községgel, ahol a 12 895 magyar az összlakosság 51%-át alkotná.

2. Az ilyen elv alapján kialakult elsõ- és másodfokú különleges jogállású közigazgatási területeken mûködõ hivatalokban törvényesen kell biztosítani a kétnyelvû ügyintézés valamennyi formáját — szóban és írásban.

3. A területi és a közigazgatási egységek intézményrendszerének a jogkörök és az illetékességek terén is azonosnak (kompatibilisnek) kell lennie egész Szlovákia területén. Ettõl csak a jelentõs számban magyarok, illetve más nemzetiségû kisebbségek által lakott területek különleges jogállása térjen el.

A nagygyûlés résztvevõi elengedhetetlennek tartják, hogy

a fenti elvek és szempontok érvényesüljenek az ország közigazgatási és területi átszervezése során. Ez hozzájárulna a belsõ stabilitás és a társadalmi béke kialakításához.

A magyarok alkotmányos jogállásáról

A nagygyûlés résztvevõi megállapítják, hogy

a szlovákiai magyarság a jogkorlátozás, többszörös üldöztetés és a második világháború óta tartó totalitárius rendszer alatti elnyomás és egyéb homogenizációs igyekezet ellenére megtartotta azt a képességét, hogy újra kifejezze politikai alanyiságát, újra megszervezze társadalmát, és megõrizze eredeti településszerkezetének nagy részét azon a területen, ahol ezer éve õshonosként él, a helyi lakosság viszonylatában legtöbb esetben számbeli többséget alkot. Ebbõl fakadóan a szlovákiai magyarság nemzeti közösségként határozza meg magát, eltökélten küzd a mindenkit megilletõ egyéni jogokon túlmenõen közösségi jogaiért és közösségi státusának alkotmányos rögzítéséért.

Az ENSZ Közgyûlésének abból a határozatából indulnak ki, hogy az identitáshoz való jog alapvetõ emberi jog, amely megillet egyéneket és közösségeket. Ezen alapszik az a meggyõzõdésük, hogy a szlovákiai magyar nemzeti közösségnek alapvetõ joga a politikai és kulturális önmeghatározás, valamint az állam keretei közötti önrendelkezés.

A nagygyûlés résztvevõi leszögezik:

A szlovákiai magyar nemzeti közösség fejlõdéséhez nélkülözhetetlen, hogy:

— mindenütt, ahol számaránya eléri a lakosság 10%-át, használhassa anyanyel­vét szóban és írásban a közigazgatási és állami szervekkel való kapcsolatban, illetve a közéletben, és igényli a köztéri feliratok és információk magyar nyelvû feltüntetését;

— ahol a magyarság többségben él, a magyar nyelv a szlovák nyelvvel együtt legyen hivatalos nyelv;

— a Szlovák Köztársaság aláírja és ratifikálja az Európa Tanács Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Chartáját;

— a magyar nemzetiségû személyek közösségük számaránya szerint legyenek képviselve az állami hivatalokban és közintézményekben;

— számarányának megfelelõen részesüljön az állami és önkormányzati költségvetésbõl.

A nagygyûlés résztvevõi kimondják, hogy a magyarság

— a polgári jogegyenlõség elvébõl kiindulva a Szlovák Köztársaságot a szlovák nemzettel egyenrangú közösségként kívánja építeni;

— politikai alanyiságát demokratikus választás útján létrehozott saját képviseleti testületei révén, a magyar koalíció képviselõi által megfogalmazott alkotmánytörvény-tervezet szerint kívánja kifejezni;

— identitása védelmének érdekében az általa jelentõs számban lakott régióknak különleges jogállást igényel.

A nagygyûlés résztvevõi kifejezik meggyõzõdésüket, hogy

az egyenrangúság egyik legfontosabb alapeleme a kölcsönösség elvének következetes betartása. Ez azt jelenti, hogy mindazon régiókban vagy településeken, ahol az azonos nemzetiségû, illetve anyanyelvû személyek által alkotott közösség számbeli kisebbségbe kerül, törvény biztosítsa ennek a közösségnek a mûvelõdésre (az iskolaügyre és a kultúrára kiterjedõ), a nyelvhasználatra és az anyanyelven való információszerzésre, valamint -továbbításra vonatkozó jogát. Ezen jogokat illetõen a helyi vagy regionális önkormányzat és államigazgatás viszonylatában egyetértési joga legyen, azaz beleegyezése nélkül ezekben a kérdésekben ne lehessen döntéseket hozni.

A nagygyûlés résztvevõi kinyilvánítják, hogy

a Szlovák Köztársaság keretei között a fenti elvek megvalósítása és a magyar nemzeti közösség egyenrangú viszonya a szlovák nemzettel az államalkotásban és a jogok gyakorlásában a Szlovák Köztársaság államiságát és területi integritásának erõsítését, valamint a demokratikus jogállam megteremtését szolgálja.

 

Komárom, 1994. január 8.

Magyarság és Európa 1994. 1. sz. 76—83.

23.

Az Együttélés alkotmánytörvény-javaslata

Bevezetés

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa mint a Szlovák Köztársaság törvényhozó és alkotmányozó szerve

— kiindulva a különbözõ nemzeti és etnikai közösségek együttélésének többszáz éves hagyományából,

— elismerve, hogy az emberi jogok és az alapvetõ szabadságjogok a demokratikus jogállam alapját képezik,

— attól az õszinte törekvéstõl vezérelve, hogy a Szlovák Köztársaság területén létrejöjjenek a szlovák nemzet és a nemzeti és etnikai közösségek és kisebbségek harmonikus együttélésének feltételei,

— attól a törekvéstõl vezérelve, hogy kialakuljon a nemzeti és etnikai közösségek és kisebbségek sajátos jogvédelme, belsõ önrendelkezésükhöz és az önazonossághoz, valamint a szubszidiaritás elvén alapuló önkormányzáshoz — mint a demokratikus államberendezkedés törvényes garanciáihoz — való joguk szavatolásával,az alábbi alkotmánytörvényt fogadta el.

Elsõ fejezet
Bevezetõ rendelkezések

1. cikkely

1.     Az államot a Szlovák Köztársaság állampolgárai alkotják. Az államhatalmat saját választott képviselõiknek, az alkotmányban vagy ebben az alkotmánytörvényben megjelölt szerveknek az útján, vagy közvetlenül gyakorolják.

2.     A Szlovák Köztársaság állampolgárai a törvény elõtt egyenlõek. A szlovák nemzet és a nemzeti és etnikai közösségek vagy kisebbségek közötti viszony az egyenrangúság és a partnerség elvén alapul.

2. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaságban élõ nemzeti és etnikai közösségek vagy kisebbségek (a továbbiakban nemzeti közösségek) a Szlovák Köztársaság területén számbeli kisebbségben élõ azon állampolgárok szervezett közösségei, melyek nemzeti és történelmi hagyományaik, nyelvük, kultúrájuk, vallásuk vagy etnikai eredetük alapján különböznek a szlovák nemzettõl.

3. cikkely

1.     Az önazonossághoz való jog az alapvetõ emberi jogok közé tartozik, megvonhatatlan és megszüntethetetlen, megillet egyéneket és közösségeket.

2.     A nemzeti közösséghez való tartozás elismerése és kinyilvánítása minden állampolgár elidegeníthetetlen joga.

3.     A Szlovák Köztársaságban élõ nemzeti közösségeknek joguk van belsõ önrendelkezésükrõl önállóan dönteni.

Második fejezet
A nemzeti közösségek és a hozzájuk tartozó személyek alapvetõ jogai

4. cikkely

A Szlovák Köztársaságban élõ nemzeti közösségek tagjai számára az alábbi jogok vannak szavatolva, elsõsorban:

a)  a nemzeti, etnikai, kulturális, nyelvi és vallási azonosságuk védelméhez, megtartásához és fejlesztéséhez való jog;

b) a szülõföldhöz, saját szellemi és anyagi értékeik megtartásához és fejlesztéséhez való jog;

c)  az anyanyelven való tanulás és mûvelõdés joga minden szinten, az állami költségvetésbõl finanszírozott iskolarendszeren belül, olyan iskolákban, melyek elhelyezkedése összhangban van a nemzeti közösség településszerkezetével és területi elhelyezkedésével;

d) az iskolák és nevelõ intézmények fenntartásának és mûködtetésének joga;

e)  a mûvelõdési és tudományos intézmények alapításának és mûködtetésének joga;

f)  az anyanyelven való információszerzés és -továbbítás joga;

g) saját szervezetek és egyesületek — ideértve a politikai pártokat is — létrehozásának a joga;

h) a szabad és korlátlan kapcsolattartás joga a Szlovák Köztársaság területén és külföldön olyan személyekkel, közösségekkel és intézményekkel, melyekhez nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási szálak kötik õket, valamint egyéb etnikai közösségekkel és azok tagjaival.

5. cikkely

A nemzeti közösségek tagjai számára szavatolva van a saját képviselõ és végrehajtó szervek létrehozásának joga, illetve az a jog, hogy e szervek révén önállóan és önkormányzatilag döntsenek azokban az ügyekben, melyek a nemzeti közösséghez tartozó személyek identitásának megõrzése és fejlesztése szempontjából meghatározó jelentõséggel bírnak, elsõsorban az alábbi területen:

— oktatásügy,

— mûvelõdés,

— a nemzeti közösség nyelvének használata az ebben a törvényben meghatározott keretek között,

— saját jelképeik használata,

— és egyéb, a törvény által meghatározott ügyekben.

Harmadik fejezet
Nyelvi jogok

6. cikkely

A nemzeti közösségek tagjainak joguk van szabadon használni anyanyelvüket a magán- és a közéletben, szóbeli és írott formában, a nyomtatott és elektronikus médiákban.

7. cikkely

Az e törvény alapján létrehozott minden szerv a nemzeti közösség nyelvét tárgyalási és hivatalos nyelvként szabadon használja.

8. cikkely

1.     Azokon a településeken és régiókban, ahol a nemzeti közösség tagjai abszolút vagy relatív többséget alkotnak, az adott nemzeti közösség nyelve a szlovák nyelvvel egyenrangú hivatalos nyelv.

2.     Azokon a településeken és régiókban, ahol az egy nemzeti közösséghez tartozó személyek az összlakosságnak legalább 10%-át alkotják, e személyeknek joguk van anyanyelvüket használni a hivatalokkal való érintkezésben.

3.     Azokon a településeken és régiókban, ahol a nemzeti közösséghez tartozó személyek száma eléri az összlakosságnak legalább 10%-át, a településnek és részeinek, valamint az utcáknak és egyéb közterületeknek a nevét, a hivatalok, intézmények elnevezését, valamint egyéb információkat feltüntetik a nemzeti közösség nyelvén is, hagyományaiknak megfelelõ formában.

9. cikkely

Bíróság vagy közigazgatási szerv elõtt folyó eljárásban a nemzeti közösséghez tartozó személyeknek joguk van szóban és írásban használni anyanyelvüket. Azokban a régiókban, melyekben a lakosságnak legalább 10%-át a nemzeti közösséghez tartozó személyek alkotják, az elsõ és másodfokú bíróságokon a kijelölt bírák és tanácsok (testületek) a nemzeti közösség nyelvén folytatják le a tárgyalást.

10. cikkely

A nemzeti közösség minden tagjának joga van anyanyelvén és a közösség hagyományainak megfelelõen nyilvánosan használni családi nevét és utóneveit, valamint joga van ezek hivatalos elismerésére is.

Negyedik fejezet
Az önkormányzati szervek rendszere

11. cikkely

Sajátos jogállású települések

1.     Az a település, ahol az egy nemzeti közösséghez tartozó személyek legalább relatív többséget alkotnak, sajátos jogállással rendelkezik, mely ebben az alkotmánytörvényben, valamint a település statútumában is kifejezésre jut.

2.     A sajátos jogállású településekre az általánosan kötelezõ jogszabályok rendelkezései vonatkoznak, amennyiben ez az alkotmánytörvény másképp nem rendelkezik.

3.     A sajátos jogállású települések önállóan döntenek azokban az ügyekben, melyek az adott településen élõ, a nemzeti közösséghez tartozó személyek identitásának megõrzése és fejlesztése szempontjából meghatározó jelentõségûek; fõleg az alábbi ügyekben:

— településfejlesztés és településszerkezet;

— a település gazdasági fejlõdése;

— környezetvédelem;

— a településen élõ lakosság közös szükségleteinek kielégítése;

— helyi kultúra;

— szociális és egészségügyi ellátás;

— az alapfokú iskolák, a gyermekintézmények és oktatási létesítmények irányítása;

— azoknak a sajátos feltételeknek a meghatározása, melyek alapján a településen állandó lakhely szerezhetõ;

— a nemzeti közösség és tagjai jogainak érvényesítése;

— egyéb ügyekben, melyeket az alkotmány, ez az alkotmánytörvény, illetve más egyéb törvény a települések hatáskörébe utalt.

12. cikkely

Azokon a településeken, ahol az egy nemzeti közösséghez tartozó személyek számbeli kisebbségben vannak, de a település lakosságának legalább 10%-át alkotják, a nemzeti közösség tagjai jogaik gyakorlása érdekében községi kisebbségi önkormányzatot hozhatnak létre, melynek hatásköre kiterjed az oktatásügy, a mûvelõdés, a nyelvhasználat, az információszerzés és -átadás területére.

13. cikkely

Sajátos jogállású régiók

1.     A sajátos jogállású települések döntése alapján jönnek létre a sajátos jogállású régiók (a továbbiakban: régió).

2.     A régió területén létrejönnek az alkotmányban, illetve a jelen alkotmánytörvényben meghatározott magasabb szintû területi egységek önkormányzati szervei és a törvényben megjelölt államigazgatási szervek.

3.     A sajátos jogállású régiók esetében az önkormányzatokra, magasabb szintû területi egységekre vonatkozó általános törvényi szabályozás érvényes, amennyiben ez az alkotmánytörvény másképp nem rendelkezik.

4.     A régió megszüntetése vagy más területi-közigazgatási egységhez való csatolása csak az egész régió területén megtartott népszavazás alapján lehetséges.

5.     A sajátos jogállású régió önállóan dönt mindazokban az ügyekben, melyek az adott régióban élõ nemzeti közösséghez tartozó személyek identitásának megõrzése és fejlesztése szempontjából alapvetõ jelentõségûek, így fõleg az alábbi ügyekben:

— a regionális adók kivetése;

— a régióban lefolytatandó népszavazás kiírása;

— az adott szintû bíróságok és ügyészségek személyi összetételének jóváhagyása;

— az államigazgatási szervek, a rendõrség személyi összetételének és területi illetékességének jóváhagyása;

— a régió településszerkezete, településfejlesztés, környezetvédelem;

— regionális kultúra;

— a közép- és felsõfokú iskolák, valamint iskolai létesítmények irányítása;

— egyéb ügyekben, melyeket az alkotmány, ez az alkotmánytörvény, illetve más törvények a régiók hatáskörébe utaltak.

6.     A közös feladatok teljesítése végett, saját érdekeik és szükségleteik képviseletére vagy egyéb okokból a régiók megfelelõ jogkörökkel felruházott közös szerveket hozhatnak létre.

7.     Az a település, mely a jelen alkotmánytörvény 11. cikkelyének 1. bekezdésében megfogalmazott feltételnek nem felel meg, a régióba csak a régió önkormányzati szervének döntése alapján léphet be. Törvény határozza meg azokat a feltételeket, melyek fennállása esetén az adott településnek a régióba való felvételét nem lehet megtagadni.

8.     Az a település, mely a régió területén található, de melynek esetében nem teljesül a jelen alkotmánytörvény 11. cikkelyének elsõ bekezdésében megfogalmazott feltétel, az iskolaügy, a kultúra, a nyelvhasználat, az információszerzés és -átadás területén nem tartozik a régió szerveinek a sajátos jogállásból adódó hatáskörébe. Az említett ügyekben az érintett település lakossága saját jogait a jelen alkotmánytörvény 12. cikkelyének megfelelõen érvényesítheti.

Ötödik fejezet
Országos önkormányzat

14. cikkely

1.     A nemzeti közösséghez tartozó személyeknek joguk van arra, hogy saját ügyeik intézésére országos önkormányzatot hozzanak létre.

2.     A nemzeti közösség országos önkormányzata önálló jogi személy, közjogi intézmény, és az alkotmány, valamint a jelen alkotmánytörvény által meghatározott mértékben önkormányzati és közigazgatási feladatokat lát el.

3.     A nemzeti közösség országos önkormányzatának hatásköre kiterjed mindazokra az ügyekre, melyek az adott nemzeti közösséghez tartozó személyek identitásának megõrzése és fejlesztése szempontjából meghatározó jelentõségûek; így fõleg az alábbi ügyekben:

— mûvelõdés;

— oktatásügy;

— információszerzés és -átadás;

— nyelvhasználat;

— a nemzeti közösség intézményeinek és létesítményeinek alapítása, irányítása és mûködtetése;

— a nemzeti közösség és a hozzá tartozó személyek jogainak érvényesítése.

4.     Az országos önkormányzat szervei a következõk:

— a nemzeti közösség országos képviselõ-testülete,

— végrehajtó tanács,

— az országos önkormányzat elnöke.

5.     Az országos képviselõ-testület tagjainak a számát a nemzeti közösséghez tartozó személyek száma határozza meg. Ha a nemzeti közösség tagjainak a száma nem haladja meg a tízezret, az országos képviselõ-testület tíztagú, ha a nemzeti közösség tagjainak a száma meghaladja a tízezret, de nem éri el a százezret, az országos képviselõ-testület tagjainak száma 20. Ha a nemzeti közösség tagjainak a száma meghaladja a százezer fõt, az országos képviselõ-testület tagjainak száma minden százezer fõ után 10 taggal emelkedik.

Hatodik fejezet
A nemzeti közösség és a nemzeti közösséghez tartozó személyek jogvédelme

15. cikkely

1.     A Szlovák Köztársaságban a nemzeti közösségeknek és a hozzájuk tartozó személyeknek szavatolva vannak a jelen alkotmánytörvényben meghatározott jogok.

2.     A Szlovák Köztársaságban tilos:

a)  a nemzetiségi hovatartozáson, illetve a nemzeti közösséghez való tartozáson alapuló bármilyen diszkrimináció;

b) az asszimiláció irányában ható tevékenység, illetve az olyan tevékenység, mely a nemzeti közösség vagy a nemzeti közösséghez tartozó személy asszimilációjához vezet;

c)  a nemzeti közösség tagjai által lakott területi és közigazgatási egységek megváltoztatása az érintett személyek beleegyezése nélkül;

d) a nemzeti közösség tagjai által lakott terület demográfiai összetételének az adott közösség kárára történõ megváltoztatása, a nemzeti közösség tagjainak erõszakos áttelepítése vagy kitelepítése a Szlovák Köztársaság területén vagy azon kívül;

e)  az életfeltételek erõszakos és tudatos megváltoztatása oly módon, hogy az károsan érintse a nemzeti közösség tagjainak életét.

3.     A jelen alkotmánytörvényben felsorolt rendelkezések megszegése esetében a büntetõjogi felelõsséget részleteiben a Büntetõ Törvénykönyv szabályozza.

Hetedik fejezet
Közös és záró rendelkezések

16. cikkely

1.     A jelen alkotmánytörvény rendelkezései a megfelelõ mértékben érvényesek a szlovák nemzethez tartozó személyekre is, amennyiben egy adott régióban kisebbséget alkotnak.

2.     A nemzeti közösségnek (és tagjainak) a jelen alkotmánytörvényben rögzített jogok gyakorlásához joguk van az állami költségvetés arányos részéhez.

3.     A nemzeti közösségek és a hozzájuk tartozó személyek jogainak részletes szabályozását — a jelen alkotmánytörvény rendelkezéseivel összhangban — A nemzeti és etnikai közösségek és kisebbségek kódexe tartalmazza, melyet a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a jelen alkotmánytörvény hatályba lépését követõ hat hónapon belül hagy jóvá.

4.     A Szlovák Köztársaság Alkotmánya érintett rendelkezéseinek a jelen alkotmánytörvény értelmében történõ módosítását és bõvítését a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa alkotmánytörvényben rögzíti, a jelen alkotmánytörvény hatályba lépésétõl számított 3 hónapon belül.

5.     A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által hozott törvények a jelen alkotmánytörvény hatályba lépésétõl számított egy éven belül összhangba hozandók ezzel az alkotmánytörvénnyel.

6.     A Szlovák Köztársaság Alkotmányának vagy a jelen alkotmánytörvénynek egyik rendelkezése sem értelmezhetõ a nemzetközi egyezményekkel vagy a nemzetközi jog elveivel ellentétesen, ideértve az állam szuverenitását, területi sérthetetlenségét és politikai függetlenségét.

17. cikkely

Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba.

 

(Az 1994. január 8-i komáromi nagygyûlés után az Együttélés Intézõbizottsága a nagygyûlésen elfogadott dokumentumok alapján véglegesítette alkotmánytörvény-javaslatát, melyet az országos tanács 1994. február 22-én Királyhelmecen jóváhagyott.)

 

1994. február 22.

Az Együttélés V. Országos Kongresszusának programértékû dokumentumai.
Az Együttélés kézikönyve, Pozsony, 1995. 51—60.

24.

A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom
új programjának kivonata
1994

Az elmúlt évek, évtizedek történései és az európai demokráciák nehézségei mutatják, hogy keresztény-keresztyén szellemû erkölcsi megújhodás nélkül nem lehet igazságos társadalmi rendet kiépíteni. Csak nyíltan megfogalmazott, tisztán érthetõ és a nemzetközi jogrenddel összeegyeztethetõ elképzelésekkel tudjuk sikeresen képviselni választóink, egyszersmind pedig a szlovákiai állampolgárok érdekeit. Békében szeretnénk élni mindenkivel, ezért tisztáznunk kell jogállásunkat, és választóink számára méltó társadalmi helyzetet szükséges teremtenünk. Új programunk a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom eme céljainak eléréséhez kíván hozzájárulni. Az Országos Választmányon keresztül minden alapszervezetünknek lehetõsége volt a programtervezetet véleményezni; változtatására, illetve módosítására javaslatokat tenni. Mindezeket figyelembe véve, az Országos Elnökség és a központi iroda munkatársai szakemberek bevonásával módosították, kiegészítették a programtervezetet. Az így átdolgozott programtervezetet vitatták meg, és néhány módosítással kiegészítve fogadták el az MKDM I. kongresszusának küldöttei 1994. február 26-án, Duna­szerda­helyen.

Mozgalmunk új programja hét fejezetbõl áll:

I. Preambulum

II. A stabil jogállamiság a prosperitás alapvetõ feltétele

III. A piacgazdaság megteremtése és stabilitása

IV. Szociális és egészségügyi biztonság

V. Decentralizált államigazgatást, széles jogkörû önkormányzatot!

VI. Nevelés, oktatás

VII. A kisebbségi lét megtartásának alapja az oktatási és kulturális autonómia

 

A preambulum összefoglalja térségünk politikai helyzetét: a demokrácia megteremtésének bizonyos nehézségeit, az újjáéledõ nacionalizmust, a kereszténydemokrácia nélkülözhetetlen szerepét és ebbõl fakadó feladatait, kötelességeit. Külön kitér a külpolitika fontosságára, hiszen az MKDM-nek vállalnia kell a „híd” szerepét nemcsak Szlovákia és Magyarország között, hanem jelentõs szerepet játszhat Szlovákia és olyan európai országok közötti kapcsolatok megteremtésében is, ahol az MKDM-et szoros szálak fûzik a kereszténydemokrata erõkhöz.

A II. fejezet a sikeres fejlõdés alapvetõ feltételével — a stabil jogállamisággal foglalkozik. Ebben megállapítjuk, hogy Szlovákia szervezetileg nem volt megfelelõen felkészülve az önálló állam problémamentes mûködtetésére. Az SZK Alkotmánya nem tükrözi következetesen egy olyan állam megteremtésének szándékát, amely a parlamenti demokrácia elvén mûködne. Az alkotmányban tisztázatlan a hatalmi háromszöget alkotók egymás közti viszonya, ezért máig problémák merülnek fel a független ellenõrzõ szervek és intézmények jogköreinek értelmezésében. Programunkban a hármas hatalmi struktúra tisztázásának érdekében alkotmánymódosítást javaslunk, s bizonyos esetekben olyan nemzetközi dokumentumok alapján történõ törvénymódosításokat, amelyeket az alkotmány mindeddig nem tartalmaz. Ugyancsak módosítani javaslunk bizonyos alkotmánytörvényeket és törvényeket, amelyek oly módon szabályoznák a különbözõ önálló hivatalok és intézmények mûködését, hogy azok mindennemû pártérdekektõl függetlenül végezhessék feladatukat, mint például a Számvevõszék (Legfelsõ Ellenõrzési Hivatal) vagy a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala.

Az MKDM programjában kiáll a piacgazdaság stabilizálása mellett. A III. fejezetben megállapítást nyer, hogy a gazdasági átalakítás folyamata jelentõs mértékben lelassult, s ennek következtében szociális megszorításokra volt szükség, ami viszont nagy nyugtalanságot vált ki a lakosság körében, és általános feszültséget kelt a társadalmi kapcsolatokban is.

Az MKDM ezért a helyzet javításának érdekében a tulajdonformák egyenjogúságát, a tulajdon védelme törvényes garanciáinak megteremtését fogja szorgalmazni, és minden igyekezetével azon lesz, hogy felgyorsuljon a privatizáció folyamata, amelybe be kell vonni a külföldi tõkét is.

A bankrendszerrõl szóló törvény módosítását is javasoljuk, a bankrendszer liberalizálása, a külföldi tõke megnyerése és a szlovák korona belsõ konvertibilitásának stabilizálása céljából. A kis- és középvállalkozók támogatására önálló pénzalapok létrehozását javasoljuk.

Az MKDM külön figyelmet szentel a mezõgazdaságnak, a családi és magántermelés, de a szövetkezeti termelés támogatását egyaránt szorgalmazva, az utóbbit természetesen a tagok közti tulajdonviszonyok tisztázása mellett.

Az MKDM, az európai példából kiindulva, teljes mértékben támogatja a regionális gazdasági együttmûködést csakúgy, mint a falusi turizmus fejlesztését. Nagy hangsúlyt fektet a gazdasági átalakulás környezetvédelmi szempontjaira is.

Az MKDM programjának IV. fejezete a szociális és egészségügyi ellátás mai állapotát elemzi. Az MKDM az európai kereszténydemokrata erõkhöz hasonlóan abból indul ki, hogy a társadalomnak a családok szociális biztonságának megalapozására kell összpontosítania erejét, s ennek érdekében a szolidaritás elvének alkalmazására szólítja fel a társadalom minden tagját.

A programban mozgalmunk konkrét megoldási javaslatokat sorol fel a társadalombiztosítási rendszer kiépítésével kapcsolatban, mind a szociális, mind pedig az egészségügyi szférát illetõen. Az MKDM külön figyelmet szentel a humanitárius kezdeményezéseknek, a nyugdíjasoknak és a sokgyermekes családoknak.

A decentralizált államigazgatási rendszer és a széles jogkörû önkormányzatok kiépítésével és jogköreivel foglalkozik a program V. fejezete. Elutasítjuk a hatalom centralizálásának minden formáját. Az általános demokrácia fejlõdése szerintünk az önkormányzatok pozíciójának megerõsödésétõl függ országunkban. Azt is szorgalmazni fogjuk, hogy a falusi és városi önkormányzatok, de a másodfokú önkormányzatok is megfelelõ anyagi bázissal rendelkezzenek, amelyet csak a végrehajtó hatalomtól való függetlenség szavatolhat számukra.

A VI. fejezet az oktatás és nevelés kérdéseit tárgyalja. Nyitott, független iskolarendszert akarunk, amelynek szerintünk függetlennek kell lennie a mindenkori végrehajtó hatalomtól, s amelynek középpontjában mindig az ember s az általános emberi és erkölcsi értékek állnak. Ezért javasoljuk egy általános alaptanterv kidolgozását s annak törvényes védelmét. Mindamellett szorgalmazzuk az oktatási intézmények minden formájának, tehát a magán-, az egyházi és az állami iskoláknak az egyenjogúsítását s az egyes oktatási intézmények anyagi támogatásának lehetõségét, az állami támogatástól függetlenül. Ebben a fejezetben felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a kisebbségi iskolarendszer nincs megfelelõen kiépítve, valamint arra, hogy az MKDM elfogadhatatlannak tartja az úgynevezett alternatív oktatás bevezetését a kisebbségi iskolarendszeren belül.

Programunk utolsó fejezte a Szlovák Köztársaságban élõ nemzeti és etnikai közösségek helyzetével foglalkozik, miközben megállapítja, hogy nézetünk szerint kisebbségi helyzetben a kulturális és oktatási autonómia a nemzeti élet, az identitás megõrzésének és fejlõdésének legmegfelelõbb formája. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom az európai kereszténydemokrata erõkkel együtt azt a nézetet vallja, hogy Európa békéjének és harmonikus fejlõdésének alapja a nemzetiségi kérdés megoldása, a többség és a kisebbség viszonyának rendezése. Mozgalmunk olyan megoldást javasol, amelynek következtében az egyik fél jogainak biztosítása nem jelenti a másik fél jogainak csorbítását.

Hangsúlyozzuk, hogy nem fogadjuk el a „rólunk — nélkülünk” hozott döntések módszerét. Úgy véljük: elérkezett az idõ, amikor tárgyalóasztalhoz ülve kell megkezdenünk a párbeszédet — például a nemzeti és etnikai közösségek jogállásával kapcsolatos alkotmánytörvény-javaslat alapelveirõl.

 

1994. március

Közösségünk szolgálatában.
MKDM, Pozsony, 1995. 85—87.

25.

Szerzõdés a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom,
az Együttélés és a Magyar Polgári Párt együttmûködésérõl és koalíciójáról

Bevezetés

A három politikai szervezet

— tudatában annak, hogy a szlovákiai magyar nemzeti közösség óhaja az egységes politizálás megteremtése;

— abban a meggyõzõdésben, hogy ez elsõsorban az MKDM, az Együttélés és az MPP szoros és sokoldalú együttmûködésével valósítható meg;

— azzal az elhatározással, hogy ennek az együttmûködésnek ki kell terjednie a választásokon való közös fellépésre, valamint az egész magyar nemzeti közösség érdekeinek képviseletére egyrészt belföldön, másrészt külföldön;

— a kölcsönös együttmûködés eddigi tanulságaiból és pozitív tapasztalataiból kiindulva

úgy határozott, hogy szerzõdést köt a sokoldalú együttmûködés megteremtésére és a koalíció kialakítására.

I. rész
Általános megállapítások

1. cikkely

1.     Ezen szerzõdés alapját a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés között az 1994. június 24-én megkötött sokoldalú együttmûködési és koalíciós szerzõdés alkotja, melynek 12. cikkelye 2. bekezdésében a két szerzõdõ fél elhatározta, hogy a széles körû és sokoldalú együttmûködés érdekében szerzõdésüket további jogalany irányában kívánják bõvíteni, és az ennek érdekében folytatandó tárgyalásokon közösen lépnek fel.

2.     A két fél között megkötött szerzõdés értelmében ezen új szerzõdés célja hangsúlyozottan biztosítani a szlovákiai magyarság érdekében kifejtendõ egységes politizálás feltételeit bel- és külföldön egyaránt, biztosítani a parlamenti választásokon való egységes föllépést és a szlovákiai magyarság minél teljesebb parlamenti képviseletét.

3.     A szerzõdést aláíró három fél megállapítja, hogy a szlovákiai magyarság képviseletét leghatékonyabban az egységes politikai fellépéssel biztosíthatják. Elítélendõnek és károsnak tartják azt a politikai szembenállást, amely 1990 és 1992 között egyik oldalon a Magyar Polgári Párt és jogelõdje, a Független Magyar Kezdeményezés, másik oldalon a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés koalíciója között létezett. A felek kötelezik magukat, hogy véget vetnek az olyan politizálásnak, amely ilyen megosztásra ad lehetõséget, mindent megtesznek az ilyen veszély elkerülésére, és a jövõben együttmûködésük, eddigi kapcsolataik pozitív tapasztalataira építenek.

2. cikkely

1.     A három szerzõdõ fél az 1. cikkelyben megfogalmazottak alapján elhatározta, hogy szoros együttmûködésük részeként az 1994-es parlamenti választásokra koalíciót köt és közös választási listán indítja jelöltjeit.

2.     A szerzõdõ felek megállapodtak abban, hogy választási koalíciójuk, illetve közös listájuk megnevezése:

Magyar Koalíció — Madarská koalícia

Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom — Madarské kresèansko­demok­ra­tické hnutie —, Együttélés — Spoluzitie —, Magyar Polgári Párt — Madarská obèianska strana

II. rész
Az együttmûködés politikai alapelvei

3. cikkely

1.     A szerzõdõ felek közös célnak tekintik, hogy az 1993. január elseje óta független Szlovák Köztársaság olyan jogállammá fejlõdjön, amelyben a jogállam alapismérvein túl:

— törvények biztosítják a politikai pluralizmust, védelmet nyújtanak mindenfajta kizárólagossággal szemben, tiltanak bármiféle hátrányos megkülönböztetést;

— az alkotmány és a törvények biztosítják az emberi jogokat, az alapvetõ szabadságjogokat és a számbeli kisebbségben élõ népcsoportokhoz tartozó személyek egyéni, valamint közösségi jogait;

— az önrendelkezési jog, mint az azonos identitású, illetve érdekazonosságú személyek csoportjoga, megillet minden közösséget, éljen akár számbeli többségben vagy kisebbségben;

— a helyi önkormányzatok és ezek regionális szervezõdései alkotják az állam építésének alapját;

— az alkotmány biztosítja a magyar nemzeti közösség és a szlovákság egyenrangú partneri viszonyát.

2.     Egyetértenek abban, hogy:

— a jó társadalmi közérzet alapja a környezetkímélõ szociális piacgazdaság;

— a társadalmi türelmesség alapelve a világnézeti és lelkiismereti szabadság tiszteletben tartása;

— politizálásukban és a társadalom szervezésében a konzervatív és keresztény szellemiség alapvetõ értékeit, valamint a magyar politikatörténet nemzeti liberális hagyományait tekintik mérvadónak.

3.     A szerzõdõ felek megegyeztek abban, hogy egyeztetett cselekvési programot dolgoznak ki a jogszabályalkotás és a végrehajtás területén abból a célból, hogy hatékonyan képviseljék a magyar nemzeti közösség nemzeti, gazdasági, szociális, kulturális, tanügyi és településszerkezeti érdekeit.

4.     A politikai egyensúly alapelemének tekintik:

— a közép-európai államok és nemzetek együttmûködését;

— a különbözõ kultúrájú, nyelvû, nemzetiségû, vallású személyek, illetve számbeli kisebbségben élõ közösségeik törvényekkel és szerzõdésekkel szabályozott kapcsolatát, illetve együttélését;

— bármiféle megkülönböztetés kiküszöbölését, beleértve az egyik fél számára hátrányos szerzõdések, illetve valamely társadalmi csoportot sújtó törvények következményeinek felszámolását is.

5.     Az európai stabilitás és együttmûködés szerves részének tekintik, hogy Szlovákiában úgy alakuljon a magyar nemzeti közösség jogállását garantáló alkotmányos állapot, hogy az megfeleljen a magyar nemzeti közösség igényeinek, és összhangban legyen a parlamenti választások által legitimált magyar pártkoalíció részérõl megfogalmazott elképzelésekkel. Ezen alapuljon Szlovákia és Magyarország jószomszédi kapcsolata és az európai stabilitást megteremtõ szerzõdésrendszer. A Szlovákia és Magyarország közti alapszerzõdés létrejöttének alapfeltétele a szlovákiai magyar nemzeti közösség jogainak törvényes garantálása, az érintett magyar közösség legitim képviselõinek beleegyezése alapján.

4. cikkely

1.     A szlovákiai magyarság kapcsolatai a magyar kormánnyal az itteni magyarság parlamenti pártjai által kialakított konszenzus alapján fejlõdjenek.

2.     Egyetértenek abban, hogy minden tevékenységükkel a számbeli kisebbségben élõ nemzeti közösségek és népcsoportok társadalmi szerkezetének felújítására, kiteljesítésére és fejlõdése folyamatosságának megtartására kell törekedni.

3.     A számbeli kisebbségben élõ közösségek társadalmi kibontakozása és jövõbeni fejlõdése szempontjából is alapvetõ fontosságot tulajdonítanak:

— a magántulajdon teljes visszaállításának, beleértve az 1945 után a nemzetiségi eredet miatt megszüntetett tulajdonviszonyok helyreállítását is;

— a magánvállalkozások megerõsödésének, valamint a külföldi tõkével megalakított vegyes vállalatok száma gyarapításának;

— a regionalizmus eszméje megerõsödésének és a határ menti régiók együttmûködésének az országhatár túloldalán fekvõ régiókkal;

— az ütõképes, szakmailag rátermett és hivatásos politikai reprezentáció kialakításának;

— a teljes szerkezetû, az alapoktól a legfelsõ fokig kiépített anyanyelvû nevelési és oktatási intézményrendszer létrehozásának, az önálló magyar felsõoktatási intézmény megteremtését is beleértve.

4.     A közös politikai program alapja a választott képviselõk 1994. január 8-i komáromi nagygyûlésén elfogadott dokumentumok tartalmának politikai vállalása, a bennük foglalt célkitûzések elérése, azaz a belsõ önrendelkezés, a területi önkormányzat vagy autonómia megalakítása, a helyileg számbeli kisebbségben élõk személyi autonómiájának megteremtése, valamint a magyar közösség és a szlovákok közötti partneri viszony megteremtése. Ennek érdekében készek élni minden törvényes eszközzel belföldön és külföldön egyaránt.

5.     Elutasítják a kollektív bûnösség elvét, kiváltképpen azokat a jogi normákat, amelyeket ezen elv alkalmazása során foganatosítottak, fõleg a 2. világháború végén és közvetlenül utána Csehszlovákiában, elsõsorban a német és magyar nemzetiségû lakossággal szemben.

Hátrányosan megkülönböztetõnek tartanak minden olyan törvényt, amely a kollektív bûnösség elvének alkalmazásából származó sérelmeket nem orvosolja, amennyiben tárgykörébõl adódóan ezt megtehette volna. Ezen törvények megváltoztatására a törvényhozásban és a parlamenten kívüli politikai munkában mindent megtesznek.

6.     Elutasítanak minden olyan partikuláris személyi, illetve pártérdeket, amely miatt ezekben a kérdésekben nem jönne létre elõrelépés.

7.     Céljaik elérése érdekében alapdokumentumnak tekintik az emberi jogokra, illetve a kisebbségek jogaira vonatkozó nemzetközi dokumentumokat, fõleg:

— az ENSZ talaján elfogadott egyezségokmányokat;

— a helsinki folyamatban elfogadott dokumentumokat;

— az Európa Tanács erre vonatkozó ajánlásait;

— a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját;

— a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját.

III. rész
A parlamenti együttmûködés

5. cikkely

1.     A három fél megegyezett abban, hogy a választások után:

a)   amennyiben a parlamentbe bejutott képviselõik száma lehetõvé teszi, jogalanyonként külön-külön parlamenti frakciót alakítanak;

b)   amennyiben a koalíciós felek valamelyikének kevesebb képviselõje lesz, mint amennyi szükséges az önálló frakció megalakításához, egy, a megegyezés szellemében mûködõ közös parlamenti frakciót hoznak létre.

2.     A koalíciós felek közös törvényalkotási tervet készítenek, melyet a koalíciós tanács hagy jóvá.

6. cikkely

Amennyiben önálló frakciók alakulnak a parlamentben (5. cikkely, 1. bekezdés, a) pont):

1.     A frakciók egy koordinációs bizottságot hoznak létre, amelyet a frakciók elnökei alkotnak.

2.     A frakciók lépéseiket és döntéseiket összehangoltan végzik.

a)  A parlamenti határozati vagy törvényjavaslatok támogatásához vagy elutasításához a frakciók beleegyezése szükséges. A frakciók véleményeiket a koordinációs bizottságban egyeztetik.

b) A felek valamelyike által kezdeményezett parlamenti beterjesztéshez a másik két frakció elnökének elõzetes beleegyezése szükséges. A beleegyezést aláírásukkal kell igazolni. Ebben az esetben a beterjesztés a frakciók közös beterjesztésévé válik. Amennyiben nem jön létre megegyezés, az ügyet a koalíciós tanács elé terjesztik.

c)  Ha a frakciók bármelyike felé együttmûködést kezdeményez egy koalíción kívüli fél, arról értesíti a koalíciós partnereket. A további tárgyalásokat a koalíción kívüli féllel a teljes létszámú koordinációs bizottság folytathatja.

d) Az alapvetõ politikai célokkal összefüggõ kérdésekben a parlamenti frakciók tagjai mindig egységesen szavaznak. Errõl elõzetesen a koordinációs bizottság dönt. Amennyiben nem tud dönteni, a döntést a koalíciós tanács hozza meg.

7. cikkely

Amennyiben közös frakciót hoznak létre (5. cikkely, 1. bekezdés b) pont):

   1.  A frakció élén elnökség áll, amelyet a frakció elnöke és három alelnöke alkot.

   2.  A frakció elnökét a tagok titkosan választják.

   3.  Az alelnököket a koalíciót alkotó jogi alanyok részérõl bekerült képviselõk saját soraikból delegálják.

   4.  A frakció nevében az elnökség lép fel. Amennyiben az elnökségen belül nem születik megegyezés arra vonatkozóan, hogy az elnökség tagjai közül ki képviselje a frakciót, a frakció hoz döntést.

   5.  Az elnökség akkor határozatképes, ha minden tagja jelen van.

   6.  Az elnök akadályoztatása esetén a három alelnök csak közösen léphet fel.

   7.  A frakció rendszerint konszenzusos alapon alakítja ki állásfoglalásait. Amennyiben nem jutnak konszenzusra, szavazni kell.

   8.  A frakció határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. A frakció az egyes ügyeket átutalhatja a koalíciós tanácsnak megtárgyalásra. A koalíciós tanács minden parlamenti beterjesztésben, amely összefügg az alapvetõ politikai célokkal, elõzetesen dönt.

   9.  Amennyiben valamelyik képviselõ az alapvetõ politikai célokkal összefüggõ kérdésekben nem tudja magát alávetni a frakcióban hozott döntésnek, ne vegyen részt a parlamenti szavazáson.

10.  A frakció, tagjainak minden parlamenti beterjesztésével és a frakció nevében elmondandó felszólalásokkal kapcsolatban elõzetesen állást foglal. Bárminemû parlamenti beterjesztéssel kapcsolatban a frakció állást foglal, mielõtt azt a parlamentben megtárgyalják. A frakció tagjai tervezett felszólalásaikat lehetõleg elõzetesen bejelentik a frakció ülésén vagy az elnökségnek.

11.  A frakció egyes témákban szóvivõket választ. A frakció nevében, ha elõzetesen nem lehetséges megtárgyalni a kérdést, az elnök vagy az elnökség megállapodása szerint valamelyik alelnök jogosult fellépni. Ez nem vonatkozik az ún. tárgyi megjegyzésekre és replikákra.

12.  Amennyiben a koalíciós partnerek valamelyikéhez tartozó képviselõk fele kilép a közös klubból, azt jelenti, hogy ez a szubjektum kilépett a koalícióból, és elutasította az együttmûködés alapelveit és céljait, hacsak az érintett koalíciós partner statuárisan illetékes szerve nem határolja el magát a kilépõ személyektõl.

13.  Amennyiben a szubjektumok valamelyikéhez tartozó képviselõk fele kilép a közös klubból, azt jelenti, hogy az illetõ koalíciós partner a választások után járó állami támogatás ráesõ részérõl lemond a többi partner javára.

IV. rész
A parlamenten kívüli együttmûködés

8. cikkely

A három fél az egyeztetett kül- és belpolitikai célkitûzések elérése érdekében közös

— külügyi bizottságot;

— önkormányzati tanácsot;

— mûvelõdéspolitikai tanácsot;

— gazdaságpolitikai tanácsot

hoz létre, amelyek mûködtetéséhez a szükséges anyagi fedezetet a választási eredmények alapján kapott állami támogatás elosztásának arányában teremtik meg.

9. cikkely

A felek a sikeres önkormányzati politika érdekében a helyhatósági választásokon lehetõleg nem állítanak egymással szembe polgármesterjelölteket, és egyeztetik az önkormányzati jelöltek állítását. Vitás kérdésekben a partnerek helyileg, illetve központilag egyeztetnek.

10. cikkely

Közös testületeik kialakítására, munkájukkal kapcsolatos politikai döntéseik elõkészítésére, a parlamenti munka összehangolására, valamint az együttmûködés további formáinak megteremtésére koalíciós tanácsot hoznak létre.

11. cikkely

A koalíciós tanácsot paritásos alapon alakítják ki. Tagjait a pártok delegálják. Minden delegációnak egy szavazata van a tanácsban. A koalíciós tanács ülésvezetõi tisztségét a pártok rotációs elv szerint töltik be. A koalíciós tanács a közös politika kialakításának testülete. A koalíció parlamenti munkájával kapcsolatban hozhat döntéseket. A közös szakmai testületek mûködését politikailag koordinálja. Ezek a testületek javaslataikat a koalíciós tanács elé terjesztik. A koalíciós tanács bármelyik fél kérésére vagy a parlamenti frakció (koordinációs bizottság) kérésére köteles haladéktalanul összeülni.

12. cikkely

A fent meghatározott területeken kialakuló együttmûködés nem korlátozza a három párt programjának megvalósítását, valamint belföldi és külföldi pártkapcsolatait.

V. rész
Választási együttmûködés

13. cikkely

1.     A három fél a közös választási kampány összehangolására közös választási bizottságot hoz létre.

2.     Közös választási kampányon a szerzõdõ felek legalább egy közös plakát, egy közös szórólap kiadását, egy féloldalas újsághirdetés legfeljebb négyszeres közzétételét, esetleg egy egész oldalas hirdetés megjelentetését, valamint három percnél hosszabb idõtartamú tévéreklámot értenek. (A nem közös tévéreklám idejét a koalíció belsõ arányai szerint osztják el.)

14. cikkely

A közös választási bizottság ellenõrzi:

— a választójogi törvény által elõírt, a koalícióra háruló kötelességek, határidõk betartását, a koalíció választási biztosainak bejelentését és mûködését a központi, a kerületi, a járási és a körzeti választási bizottságokban;

— a közös választási elõkészületeket, megteremti a közös választási kampány feltételeit.

15. cikkely

1.     A három fél közös jelölõbizottságot hoz létre, amelyet a szerzõdõ felek által kinevezett és meghatalmazott 3—3 megbízott alkot.

2.     A közös jelölõbizottság a szerzõdõ felek országos testületei által jóváhagyott jelöltekbõl a választójogi törvénnyel összhangban és az ezen szerzõdésben megállapított feltételek betartásával állítja össze a jelöltek végleges névsorát a közös jelölõlistán. Az egyes jelöltek sorrendjének megállapításánál a közös jelölõlistán tiszteletben kell tartani a szerzõdõ felek országos testületeinek a sorrendre vonatkozó döntését.

3.     A szerzõdõ felek megegyeztek abban, hogy a választási törvény 17. §-a 6. bekezdésében említett választási meghatalmazottak és helyetteseik személyérõl sorsolással döntenek úgy, hogy minden szerzõdõ fél választókerületenként 1—1—1 jelöltet javasol.

4.     A jelölõbizottság állítja össze a második forduló jelöltjeinek listáját, ezen szerzõdésben megállapított helyelosztás szerint.

5.     A szerzõdõ felek kötelezik magukat, hogy minden sorsolást, amely ezen koalíciós szerzõdés alapján történik, illetve amely szorosan összefügg, és meghatározza a szerzõdõ felek jogállását, a pártok elnökeinek jelenlétében hajtanak végre.

16. cikkely

1.     A jelöltállítás személyi feltételei:

— szakmai felkészültség, közéleti tapasztalat és gyakorlat;

— a szlovák nyelv megfelelõ ismerete;

— a keresztény értékrend tiszteletben tartása.

2.     A közös jelölõlistán a három fél részérõl állított jelöltek elfogadják a jelölõ szervezet programját és alapszabályzatát, melyet aláírásukkal igazolnak.

3.     A jelöltek kötelezik magukat, amennyiben képviselõvé választják õket, polgári foglalkozásukat nem folytatják. Errõl becsületbeli nyilatkozatot tesznek.

4.     A szerzõdõ felek kötelezik magukat, hogy jelöltjeiket a 451/91-es törvény 8. és 9. paragrafusa értelmében feddhetetlenségi vizsgálatnak rendelik alá. Amennyiben e törvény értelmében a jelölt nem feddhetetlen, valamint nem hajlandó bemutatni feddhetetlenségi bizonylatát (a másik szerzõdõ félnek köteles bemutatni), a szerzõdõ felek kötelezik magukat, hogy visszahívják a jelöltek sorából. Amennyiben ilyen bizonylat a jelölés idõpontjáig nem szerezhetõ be, a jelölt becsületbeli nyilatkozatot tesz. Ha a megválasztott személy a késõbbiekben pozitív bizonylatot kap, és nem mond le mandátumáról, a parlamenti frakció kizárja õt soraiból.

5.     Azon személyek, akik az MKDM-együttélés közös jelölõlistáján az 1990-ben és 1992-ben tartott parlamenti választásokon szerepeltek, és õket megválasztották, illetve képviselõvé váltak, de nem vállalták a képviselõséget, vagy lemondtak mandátumukról, nem szerepelhetnek az 1994-es parlamenti választások közös jelölõlistáján.

6.     Az egyes választókerületekben a jelölõlistán lehetõleg olyan személyek szerepeljenek, akiknek ezekben a kerületekben van az állandó lakhelyük. Ez elsõsorban a közép- és kelet-szlovákiai választókerületekre vonatkozik, a választók és a leendõ képviselõk hatékonyabb kapcsolattartása érdekében.

7.     Azon személyek, akik az 1990-es parlamenti és helyhatósági választások és az 1992-es parlamenti választások során nem a koalíciót alkotó jogi szubjektumok vagy jogi elõdjeik listáján szerepeltek, csak a koalíciós partnerek egyhangú beleegyezésével kerülhessenek a jelölõlistára.

8.     Azon személyek, akik az 1990-es helyhatósági és parlamenti választások során, illetve utána a jelenlegi koalíción belül nem az õket most jelölõ párt listáján szerepeltek, független jelöltként kerüljenek a közös listára.

9.     A koalíció listáján csak olyan jelöltek szerepelhetnek, akikrõl nem bizonyítható, hogy ellenezték a komáromi nagygyûlés megrendezését, és akik aláírásukkal igazolják, hogy egyetértenek a koalíció e szerzõdésben lefektetett célkitûzéseivel, és támogatják az 1994. január 8-i komáromi nagygyûlésen elfogadott dokumentumokat.

17. cikkely

1.     A három fél megegyezett abban, hogy a képviselõjelöltek a hármas koalíció jelölõlistáján az alábbi arányban oszlanak meg:

A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom 45,5%, az Együttélés 45,5%, a Magyar Polgári Párt 9,0%.

2.     A Magyar Polgári Párt az egyes választókerületekben az alábbi helyeket kapja:

— Pozsonyi kerület — 6 hely (5., 11., 15., 19., 23. és 25.)

— Nyugat-Szl. kerület — 2 hely (11. és 23.)

— Közép-Szl. kerület — 5 hely (7., 15., 23., 27. és 33.)

— Kelet-Szl. kerület — 5 hely (7., 15., 23., 27. és 33.)

18. cikkely

A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés jelöltjei esetében sorsolás dönt arról, hogy melyik mozgalom jelöltje vezeti a közös kerületi jelölõlistákat. Ennek értelmében, amelyik fél jelöltje kerül az elsõ számú közös kerületi lista vezetõ helyére, ugyanezen szerzõdõ fél jelöltje vezeti a harmadik számú közös kerületi listát. Az elsõ számú kerületi lista a pozsonyi, a kettes számú a nyugat-szlovákiai, a hármas számú a közép-szlovákiai és a négyes számú a kelet-szlovákiai. Amennyiben az egyik fél nem tud állítani elegendõ számú jelöltet, a ráesõ helyekre a másik fél jelöltjei tölthetik fel a listát, amennyiben megfelelnek az ezen szerzõdésben megfogalmazott feltételeknek.

19. cikkely

1.     A közös jelölõlistán a három párt jelöltjeinek neve mellett egyértelmûen szükséges feltüntetni a politikai hovatartozást.

2.     A szerzõdõ felek megállapodtak abban, hogy a hármas koalíciót alkotó politikai mozgalmak és párt szimbólumát azonos arányban, egyforma kivitelezésben tüntetik fel a szavazócédulákon és a választási bizottságok által kiadott információs cédulákon.

20. cikkely

A töredékszavazatok elosztásában a következõ elveket érvényesítik:

1.     A szerzõdõ felek megegyeztek abban, hogy a töredékszavazatok elosztására összeállítandó jelölõlista 1. és 2. helyét a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és az Együttélés jelöltje sorsolás alapján tölti be, a harmadik helyet a Magyar Polgári Párt kapja.

2.     A felek továbbá megegyeztek abban, hogy ha a Magyar Polgári Pártnak az elsõ szavazatszámlálást követõen nem lesz képviselõje, és a töredékszavazatok érvényesítésére három hely áll a koalíció rendelkezésére, a helyek azonos arányban osztódnak el a koalíciós partnerek között, az elõzõ pontban meghatározott sorrend alapján.

3.     A szerzõdõ felek megegyeztek abban, hogy ha az elsõ szavazatszámlálást követõen a Magyar Polgári Pártnak nem lesz képviselõje, és a töredékszavazatok érvényesítésére összeállítandó listán háromnál kevesebb hely áll a koalíció rendelkezésére, akkor a nyugat-szlovákiai választási listát vezetõ mozgalom átadja sorsolás útján szerzett helyét a második forduló során a Magyar Polgári Párt jelöltjének.

21. cikkely

A három fél megegyezett abban, hogy a közös választási kampány anyagi terheit a koalíción belüli arányoknak (lásd a 17. cikkely 1. bekezdését) megfelelõen közösen viselik, amennyiben az egyes tételek jegyzõkönyvezve, illetve a szerzõdõ felek 2—2 megbízottja által hitelesítve vannak.

22. cikkely

A választások után járó állami támogatás elosztása:

— a teljes összeg 50%-a a jelöltállítás arányában osztandó el, a további 50% a bejutott képviselõk arányában. Amennyiben valamelyik koalíciós partner jelöltjei nem jutnak mandátumhoz, az illetõ párt visszakapja a közös választási terhekhez adott anyagi hozzájárulását, és a további elosztásból kimarad.

23. cikkely

A választásokért járó állami támogatás elosztásáról (a 7. cikkely 12. bekezdése és a 22. cikkely) a szerzõdõ felek tájékoztatják a Szlovák Köztársaság pénzügyminisztériumát, és felkérik, hogy az állami juttatást közvetlenül az illetõ párt számlájára utalja át.

24. cikkely

A koalíciónak járó állami anyagi juttatásokat az ebben a szerzõdésben meghatározott elosztási arányoknak megfelelõen fogják érvényesíteni a koalíciónak kiutalt minden állami támogatás elszámolásánál az új parlamenti választásokig.

VI. rész
Záró rendelkezések

1.     A szerzõdõ felek a fenti szerzõdést a három politikai szervezet közötti sokoldalú együttmûködési és választási koalíciós szerzõdésnek tekintik. A választások utáni együttmûködés további részletes szabályozására új politikai szerzõdés köthetõ.

2.     Ezen szerzõdés felbontható a szerzõdõ felek közös megegyezésével vagy az egyik szerzõdõ fél írásban adott kilépési nyilatkozata alapján.

a)   Amennyiben a szerzõdés felbontására a szerzõdõ felek közös megegyezésével kerül sor, a koalíciónak járó állami támogatás az e szerzõdésben meghatározott elosztási feltételek szerint osztandó el.

b)   Amennyiben a szerzõdés felbontására az egyik szerzõdõ fél írásban adott kilépési nyilatkozata alapján kerül sor, ez egyben ezen szerzõdõ fél lemondását is jelenti a ráesõ állami támogatásról a másik két szerzõdõ fél javára.

3.     Ezen szerzõdés aláírása után azonnal elkezdhetõk a közös választási elõkészületek.

4.     Ez a szerzõdés az Együttélés részérõl az Országos Tanács 1994. július 9-i határozata értelmében az aláírás napján érvénybe lép, hatályossá azonban a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, valamint a Magyar Polgári Párt országos szerve jóváhagyása után válik.

 

Pozsony, 1994. július 21.

 

Bugár Béla, az MKDM elnöke

Duray Miklós, az Együttélés elnöke

A. Nagy László, az MPP elnöke

Az Együttélés öt éve. Összeállította Pogány Erzsébet.

26.

A Szlovák Köztársaságban élõ magyar közösség 1995-ben
A visegrádi csoporthoz tartozó államok kormányainak

A hidegháború idõszakának lezárására és Európa politikai megosztottságának felszámolására irányuló európai stabilitási egyezmény hangsúlyozza, hogy az egyes államok területén élõ nemzeti közösségek és a hozzájuk tartozó személyek helyzetének a megoldása a stabilitás fontos eleme. A Balladur-terv megszületése óta követeljük, hogy az egyezmény elõkészítésének folyamatába bekapcsolódhassanak a XX. század elején anyaországuktól elszakított magyar nemzeti közösségek képviselõi. Javaslatunk mind ez idáig nem talált meghallgatásra, a stabilitási egyezmény elõkészítõ találkozói a mi részvételünk nélkül, nézeteink figyelmen kívül hagyásával zajlanak. Ez a helyzet azt a veszélyt rejti magában, hogy az európai stabilitási egyezmény eleve destabilizáló elemeket is fog tartalmazni.

Meggyõzõdésünk szerint ez az egyezmény az elsõ és egyedülálló alkalom az európai nemzetek közötti kiegyezésre, éppen ezért nemcsak azt említjük meg, hogy ebbe a folyamatba bennünket mindeddig nem kapcsoltak be, hanem fel szeretnénk hívni a figyelmet azokra a problémákra is, melyeket a stabilitás érdekében a Szlovák Köztársaságban élõ magyarok helyzete kapcsán rendezni kell.

Fel kívánjuk hívni a figyelmet azokra a kérdésekre, melyek megoldatlanságuk okán eddig is feszültségforrásként jelentkeztek, ám a fõ hangsúlyt azokra a gondokra helyezzük, melyek a Szlovák Köztársaság új kormánya által beterjesztett kormányprogram elfogadása után konfliktusokhoz vezethetnek, és ennek nyomán egész térségünket destabilizálhatják.

Elsõsorban azokra a problémakörökre hívjuk fel a figyelmet, melyek az ENSZ 1992. december 18-i nyilatkozatában is megtalálhatók, tehát az említett nyilatkozat 1. cikkelyének 1. bekezdése, a 2. cikkely 1. bekezdése, a 2. cikkely 1., 2. és 3. bekezdése, valamint a 3. cikkely 2. bekezdése.

1. A kisebbségek önazonosságának védelme

a) Az iskolarendszer

Az összes magyar iskolaköteles gyermeknek mintegy 25%-a (15 ezer) nem anyanyelvû iskolát látogat. E gyermekek egy része azért nem jár magyar tannyelvû iskolába, mert az oktatási rendszerben hiányoznak ennek feltételei.

A Szlovák Köztársaságban az iskolák zömmel állami irányításúak, az állami szervek közvetlen ellenõrzése alatt állnak, a helyi önigazgatásnak vagy a szülõi munkaközösségeknek egyáltalán nincs módjuk beleszólni mûködésükbe. Ezeket az iskolákat az állami költségvetés az állam adóbevételeibõl mûködteti. Ha a szülõ úgy dönt, hogy magyar nyelvû állami iskola hiányában gyermekét magyar magán- vagy egyházi iskolába íratja, az ezzel összefüggõ költségeket nem írhatja le adóalapjából.

A magyar iskolákat — az iskolarendszer minden szintjén — leginkább a kormánynak az ún. alternatív oktatás bevezetését célzó terve veszélyezteti; ennek értelmében a magyar iskolákban szlovák tannyelvû osztályokat nyitnának. Ezt az oktatási formát mind a magyar szakemberek, mind a magyar közvélemény elutasítja; ennek egyik megnyilvánulási formája az az aláírásgyûjtõ akció volt, melynek során az SZK 45 ezer magyar nemzetiségû állampolgára írta alá az alternatív oktatás bevezetése ellen irányuló petíciót. Ezzel kapcsolatban az EBEÉ (EBESZ) fõbiztosa 1994. június 20-i levelében figyelmeztette a Szlovák Köztársaság külügyminiszterét: nem lát okot arra, hogy a magyar iskolákban ezt az oktatási formát bevezessék.

A Vladimír Meèiar vezette új kormány programjában (1995) kifejezésre jut az alternatív oktatás bevezetésének szándéka. Sõt az oktatásügyi minisztérium azokon a dél-szlovákiai településeken, ahol nincs szlovák iskola, a magyar osztályok rovására szlovák osztályokat létesít. A minisztérium ezzel szemben — a szülõk kérése ellenére — nem tervezi magyar iskolák nyitását azokon a településeken, ahol ilyenek nem mûködnek.

A Szlovák Köztársaságban kialakult magyar iskolarendszer alapvetõ hiányossága az, hogy a több mint hatszázezres magyar közösségnek nincsenek magyar felsõoktatási intézményei, holott a 18—26 éves korosztály létszáma mintegy 65 000. A Nyitrai Pedagógiai Fõiskola keretében de facto nem alakult meg az olyan nehezen kiharcolt Nemzetiségi Kultúrák Kara. Az SZK oktatási minisztériuma nem ismeri el azoknak az oklevelét, akik végzettségüket bizonyos magyarországi tanító- és tanárképzõ fõiskolákon szerezték — annak ellenére, hogy ezek az intézmények oktatási programjukat a Szlovák Köztársaságban érvényes követelményekhez igazították.

Meg kell jegyeznünk azt is, hogy az SZK alkotmánya a nemzeti kisebbségeknek nem szavatolja az anyanyelvû oktatási folyamatban való részvétel jogát, csak az anyanyelvû mûveltséghez való jogot.

b) Közmûvelõdés

A Szlovák Köztársaságban mûködõ közmûvelõdési intézmények az állami költségvetésbõl származó közvetlen és folyamatos támogatás nélkül megszûnnének. A nem szlovák kultúrák esetében ez a megállapítás fokozottan érvényes. 1994-ben a Szlovák Köztársaság költségvetésében közmûvelõdési célokra 2,3 milliárd koronát különítettek el, ebbõl 140 milliót a „kisebbségek” részére. Ennek az összegnek 20%-át a mûvelõdési tárca nem a megjelölt célra használta fel.

Szlovákiában csak egyetlen magyar közmûvelõdési egyesület létezik, mely igyekszik megteremteni a mûvelõdés alapvetõ feltételeit. 1994-ben az egyesület 10 millió korona állami támogatásban részesült, a két magyar színház szintén 10 milliót kapott. Ezeken kívül nem létezett semmiféle más magyar hivatásos jellegû kulturális intézmény.

Becslések szerint a Szlovák Köztársaságban egy magyar nemzetiségû lakosra egyharmadával kevesebb állami támogatás jut, mint egy szlovák nemzetiségû állampolgárra. Az 1995-ös ideiglenes költségvetés nem számol a magyar és egyéb nem szlovák kultúrák támogatásával. A kormányprogram csak azokat a szempontokat fogalmazza meg, melyeket a kisebbségnek szánt kulturális támogatás normatíváinak kidolgozásakor figyelembe vesznek. A kritériumok között gazdasági és politikai jellegûek vannak, így például a Szlovák Köztársasággal szemben tanúsított állampolgári lojalitás.

A kormányprogram megkérdõjelezi a kisebbségi kultúrák önállóságát, mivel a nemzeti kisebbségek tagjait úgy határozza meg, mint az államnak a többségtõl csak nyelvükben különbözõ lakosait.

A mûvelõdési minisztérium a nem szlovák nyelvû sajtót (idõszaki kiadványok és könyvek) eddig évente mintegy 30 millió koronás támogatásban részesítette. Az 1994-es elõrehozott parlamenti választások után kialakult új kormánykoalíció ezt a támogatást kétségessé tette, s a dotációt politikai kritériumokhoz és a Szlovák Köztársasággal szemben tanúsított lojalitáshoz köti. A kormányprogram 1995-re csak egy magyar nyelvû — illetve más nyelvû mutációban is megjelenõ — újsággal számol. A kormányprogram szerint ezek feladata az, hogy a „nemzeti kisebbségek tagjait tárgyilagosan tájékoztassák a belpolitikai helyzetrõl”.

A kormányprogram értelmében a kormány egyházi kérdésekbe is bele kíván szólni, ugyanis a kormány az egyházakkal karöltve biztosítja, hogy a nyelvileg vegyes lakosságú településeken legyenek államnyelvû istentiszteletek.

c) A nyelvhasználat

A Szlovák Köztársaságban két olyan jogi norma létezik, mely korlátozza a nem szlovák nemzetiségû állampolgárok nyelvhasználatát. Ezek a nyelvtörvény és a Szlovák Köztársaság Alkotmánya. A nyelvtörvény nem engedélyezi a kétnyelvû nyelvhasználatot, csak lehetõséget nyújt arra, hogy a kisebbségek nyelvüket a szóbeli hivatalos kapcsolatban használják — amennyiben az adott településen vagy régióban a kisebbségi lakosság részaránya eléri a 20%-ot. E törvény értelmében az állami hivatalok alkalmazottai nem kötelesek válaszolni a kisebbség nyelvén; a törvény ugyanakkor tiltja számukra, hogy a szlovák nemzethez tartozó ügyfelekkel másképp, mint hivatalos nyelven tárgyaljanak. A Szlovák Köztársaság Alkotmánya ezeket a lehetõségeket tovább szûkíti, amennyiben az állami hivatalnokok és a közigazgatási dolgozók számára elõírja, hogy az ügyfelek kérdéseire államnyelven válaszoljanak. Ezzel új fogalomként bevezeti az államnyelv kifejezést.

A kormányprogramban (1995) szó van az államnyelv védelmérõl szóló törvénytervezet elfogadásáról. Az eddigi folyamatok és a kormányprogramban megfogalmazódó restriktív nemzetiségi politika alapján arra lehet következtetni, hogy a Szlovák Köztársaságban élõ magyarok és a többi, nem szlovák közösség számára ez a terv az anyanyelv használatának további korlátozását jelenti, s ez kihatással lesz iskoláikra és kulturális életükre.

2. A magyarok részvétele az irányításban és a közigazgatásban — országos és helyi szinten

a) Választott képviselõk

Az állampolgárok által közvetlenül választott képviselõket tekintve (parlamenti és önkormányzati képviselõk) a magyar közösség képviselete az egyes választott szervekben a számarányának megfelelõ. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsában a Magyar Koalíció képviselõinek aránya 11,33% (más pártok képviseletében nem jutottak mandátumhoz magyar nemzetiségûek). A Magyar Koalíció polgármestereinek aránya 13,7%, az önkormányzati képviselõké 15,0% — az összes magyar nemzetiségû választott önkormányzati képviselõ aránya ennél magasabb.

Politikai kérdés, hogy a magyar pártok nem vesznek részt a kormánykoalícióban. Az azonban, hogy a helyi önkormányzatoknak nem kielégítõek a jogkörei a közügyeket érintõ döntésekben, nemcsak a törvényalkotási folyamattal függ össze, hanem egyúttal politikai kérdés is. A kormányprogramban nem szerepel, hogy a Szlovák Köztársaság csatlakozik a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájához.

b) Kinevezett tisztségviselõk

A felsõ vezetésben a kisebbségek képviselõi elenyészõ százalékban vannak jelen. A minisztériumok által rendelkezésre bocsátott 1993-as adatok szerint (az újabb adatok nem hozzáférhetõek) a nem szlovák nemzetiségû dolgozók részaránya az egyes minisztériumokban a következõképpen alakult: Földmûvelésügyi, Víz- és Erdõgazdálkodási Minisztérium 5,5% (magyar 2,6%), Környezetvédelmi Minisztérium 5,6% (magyar 1,9%), Külügyminisztérium 3,9% (magyar 1,1%), Munka- és Családügyi Minisztérium 14%. Az Oktatásügyi és Tudományos Minisztériumban az ún. nemzetiségi iskolák osztályán egy magyar nemzetiségû munkatárs volt megbízva a magyar tannyelvû iskolákkal kapcsolatos összes kérdéssel. Más nemzetiségek esetében is hasonló volt a helyzet. A Mûvelõdési Minisztériumból azonban elbocsátották az egyetlen magyar nemzetiségû dolgozót, aki a magyar közmûvelõdésért volt felelõs, s ugyancsak elbocsátották a más nemzetiségi kultúrákkal megbízott dolgozókat is.

Azokon a területeken, ahol a magyar népesség aránya eléri a 10—99%-ot, a helyi államigazgatásból származó adatok még kedvezõtlenebb helyzetet tükröznek. A helyi környezetvédelmi hivatalokban a nem szlovák nemzetiségû alkalmazottak aránya csak 10% volt; más területeken — beleértve az iskolaüggyel foglalkozó helyi állami szerveket is — ez az arány 4—7% között mozgott.

Az 1991-es szlovákiai népszámlálás adatai szerint a nem szlovák nemzetiségû lakosság részaránya mintegy 15% volt (az összlakosság 10,7%-a volt magyar nemzetiségû, magyar anyanyelvûnek viszont a lakosság 11,5%-a vallotta magát, tehát 608 ezer fõ). Nincs pontos áttekintésünk a járási szintû államigazgatási szervekrõl, ám a 15 járás közül, amelyben a magyar lakosság él, egyetlenben sem volt a járási hivatalnak magyar nemzetiségû vezetõje.

Az alacsonyabb szintû körzeti hivatalok esetében az elmúlt három év folyamán 17 hivatalvezetõ volt magyar nemzetiségû, ezeket 1995 elején — néhány kivételtõl eltekintve — leváltották. Jelenleg minden járásban a kormánykoalíció képviseletében ötfõs politikai csoportok mûködnek, melyek a személyi tisztogatásokat irányítják. Ján Slotának, a koalíciós kormány egyik tagjának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének 1995. január 13-i kijelentése szerint ez a kormánykoalíció hatalomátvételét jelenti. A tisztogatások végeredményét még nem ismerjük.

c) A tanácsadó testületek és a párbeszéd lehetõsége

A kormány nemzetiségi tanácsa, mely csak konzultatív szerv, s érdemi állásfoglalást nem hoz, rendszertelenül ülésezik, nézetei nem tükrözõdnek sem a kormány politikájában, sem az egyes tárcák mûködésében.

Az 1993—94-ben a köztársasági elnök által néhány alkalommal összehívott nemzetiségi kerekasztal tanácskozásai sikertelenek voltak:

— az akkori kormány képviselõinek nem konstruktív viszonyulása miatt;

— mivel a Szlovák Köztársaság politikai és jogrendszerében sem institucionálisan, sem jogilag nem jelenik meg;

— mivel csak a problémák megnevezéséig és feltérképezéséig jutott el, miközben nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes szlovákiai kisebbségi közösségek helyzetének megoldása különbözõ hozzáállást igényel.

Az 1994 márciusától szeptemberig tartó idõszakban konstruktív együttmûködés alakult ki a kormány és magyar parlamenti pártok között. Az elõrehozott választásokat (1994. október 1.) követõen semmiféle párbeszéd nem létezik a kormány és a kisebbségek között, s az SZK Nemzeti Tanácsában sem alakultak ki a hatékony eszmecsere feltételei. Az SZK Nemzeti Tanácsának politikai megosztottsága a kisebbségek érdekében sem nyújt lehetõséget az egyeztetésre. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésébe delegált küldöttségében a Magyar Koalíciónak nincs képviselõje.

d) Az ország területi felosztása

A kormányprogram felújítja a Meèiar-kormány által 1993-ban kidolgozott tervezetet, melynek célja az államigazgatás átszervezése, s mely ellen 1994. január 8-án Rév-Komáromban 3500 magyar nemzetiségû polgármester, helyi önkormányzati és parlamenti képviselõ tiltakozott. Ezt a kérdést tartalmazzák a Szlovák Köztársaságnak az Európa Tanácsba történt felvételekor szabott feltételek is; a jegyzõkönyv felhívja a figyelmet arra, hogy a Szlovák Köztársaság új területi-adminisztratív felosztásakor az etnikai elvet is figyelembe kell venni. Ezenkívül a Szlovák Köztársaság parlamenti határozattal kötelezte magát arra, hogy betartja az Európa Tanács vonatkozó 1201-es ajánlását.

3. A jogegyenlõség és a gazdasági életbe való hatékony bekapcsolódás

A tulajdonviszonyok szabályozásának tekintetében továbbra is hatnak az 1945-ös, a kollektív bûnösség elvére épülõ törvények következményei. A kárpótlási folyamatban a tulajdonviszonyok rendezése, az államosított vagy egyéb jogtalan módon elvett vagyon viszonylatában, az érvényes jogi szabályozás értelmében nem vonatkozik a német és magyar nemzetiségû állampolgárok vagyonára, a törvény ugyanis csak azt a vagyont érinti, melyet 1948. február 25. után koboztak el, miközben a németek és magyarok vagyonát 1945—48 között sajátították ki. Kivételt csak az 1993-ban hozott, a földtulajdont szabályozó törvény képez, mikor is részben megszüntették azt a diszkriminatív rendelkezést, miszerint a magyaroktól kisajátított föld csak 50 hektárig adható vissza. Az érvényes törvények alapján az 1945—48 között a németektõl és a magyaroktól a nemzetiségi hovatartozás címén kisajátított ingatlanvagyon nem adható ki az eredeti tulajdonosoknak vagy azok leszármazottainak. A reprivatizáció során ezt a vagyont azoknak származtatják vissza, akik 1945-ben a szlovák nemzethez való tartozásuk miatt kedvezményezettek voltak, és megkapták a magyarok és németek vagyonát. A jogrendszerbõl nem távolították el a további, 1945—48 között a németek és magyarok ellen hozott diszkriminatív törvényeket, illetve azok következményeit.

A piacgazdaságra való áttérés szempontjából az a terület, melyen a magyar nemzetiségû lakosság döntõ többsége él, Szlovákia leginkább konfliktusokkal terhelt övezetei közé tartozik. A munkanélküliség magasan meghaladja a szlovákiai átlagot (14%), 16—28% között mozog. A szociális helyzet romlása szociális konfliktusok forrása lehet, melyek azonban a kormány politikája következtében könnyen etnikai jellegû konfliktussá válhatnak. Dél-Szlovákia mezõgazdaságilag a legtermékenyebb területek közé tartozik, ennek ellenére a mezõgazdasági termelés egész Szlovákia viszonylatában a leginkább veszteséges; ennek oka a kormány dotációs politikája, mely jelentõs hátrányba hozza a magyarok lakta területeket. Ezekben a régiókban az átlagveszteség (1 hektár mezõgazdasági területre vetítve) 1992-ben 5,1%-kal, 1993-ban pedig 21,2%-kal volt magasabb, mint az ország egyéb vidékein. Ennek következtében Dél-Szlovákiában az átlagbérek alacsonyabbak, az elvándorlás pedig magasabb volt, mint máshol.

Zárszó

Az említett politikai és jogi torzulásokra azért hívjuk fel a figyelmet, mert létezésük már most fokozza a feszültséget a Szlovák Köztársaságban; ezzel nyilván tisztában van az új kormány is. A helyzet kezelése céljából azonban nem tervezi, hogy a Szlovák Köztársaságban élõ kisebbségi közösségek jogegyenlõségét és jogi helyzetét megnyugtató módon, alkotmánytörvényben rendezi, hanem a kormányprogramban felveti fegyveres egységek — nemzetõrség (domobrana) — felállítását. Ezeket a fegyveres egységeket az ország érvényes védelmi doktrínája értelmében csak a belsõ ellenség ellen lehet bevetni.

Nem volt lehetõségünk bekapcsolódni az európai stabilitási egyezmény elõkészítésének folyamatába, ennek ellenére mély felelõsséget érzünk régiónk stabilitása iránt, melynek hiányában zátonyra futhat az európai integrációs folyamat. Ezért szorgalmazzuk, hogy a demokrácia védelmének és az emberi jogok érvényesítésének érdekében észrevételeinkre mint komoly figyelmeztetésre tekintsenek, mellyel egy újabb közép-európai feszültségforrás keletkezésére mutatunk rá.

 

Pozsony, 1995. január 19.

 

Bugár Béla, az MKDM elnöke

Duray Miklós, az Együttélés elnöke

A. Nagy László, az MPP elnöke

Közösségünk szolgálatában.

27.

A szlovákiai magyarság
mûvelõdési nagygyûlésének álllásfoglalása

A Szlovákiában élõ magyarság, egyéni és közösségi jogai tiszteletben tartásának feltételével, Szlovákia társadalmának integráns részét alkotja, ugyanakkor kultúrája, nyelve, történelme, hagyományai, családi kapcsolatai és nemzeti azonosságának egyéb elemei révén a magyar nemzet integráns része.

E politikailag, jogilag és kulturálisan meghatározott kettõs kötõdését történelmi tényként kell kezelni. A magyar nemzeti közösség szlovákiában elutasít minden olyan törekvést, amelynek célja ezen kötõdésnek erõszakos vagy mesterséges megbontása. A szlovákiai magyarok mind egyénileg, mind közösségként igénylik a kettõs kötõdésnek megfelelõ társadalmi fejlõdésünkhöz szükséges feltételek megteremtését.

A Szlovákiában élõ magyarság igényli, hogy egyenrangú partnerként legyen Szlovákia államalkotó közössége, kodifikálva legyenek közösségi jogai, és biztosítottak nemzeti azonossága megõrzésének, átörökítésének és fejlesztésének a feltételei. Adófizetõi kötelességének teljesítése feljogosítja, hogy mûvelõdésügyi intézményeinek mûködéséhez a számarányának megfelelõen részesüljön az állami költségvetésbõl, és az õt érintõ ügyekben — a szubszidiaritás elve alapján — saját választott testületei által önmaga dönthessen.

A nagygyûlés résztvevõi ebbõl az igénybõl kiindulva felmérték a szlovákiai magyar nemzeti közösség mûvelõdésügyének helyzetét, és meghatározták fejlõdésének rövid és hosszú távú feltételeit.

A szlovákiai magyar nemzeti közösség mûvelõdésügyének helyzetérõl
és az azonnal szükséges intézkedésekrõl

A Szlovákiában élõ magyarság mûvelõdésügye azóta romlik folyamatosan, hogy hetvenhét évvel ezelõtt kisebbségi sorsra jutott.

Egyetlen olyan korszaka volt a szlovákiai magyar közoktatásnak, amely némi reményt keltett. Ez a korszak 1950 és 1964 között volt, amikor valóban az akkori igénynek megfelelõen fejlõdött a magyar iskolaügy. Innen számítva ismét fokozatosan a restrikció áldozata lett, és a magyar nyelv szinte teljesen kiszorult a közéletbõl. 1978-tól a mai napig pedig a tudatos, programszerû korlátozás áldozatává válnak a magyar iskolák, fogynak a tanítók, és 1990. õszén megkülönböztetést sugalló törvény korlátozza anyanyelvünk használatát.

Oktatásügyünk évtizedek óta pedagógushiánnyal, felszerelés és épülethiánnyal, valamint az állami jóakarat hiányával küzd. A magyarság anyanyelvû oktatási lehetõségét kizárólag az államhatalom szabja meg, és nem az állampolgár vagy a közigény. Az állami totalitarizmus még most is leginkább az oktatásügyben követhetõ nyomon, noha az országban formálisan pluralistává vált a politikai rendszer. Szlovákiában az iskolák fenntartási jogát csak azért nem ruházták át az önkormányzatokra, hogy az ezekbe beválasztott magyarok ne szólhassanak bele az iskolaügybe.

A jelenlegi kormányzat 1995. januárjától programként határozta el a magyar oktatásügy fokozatos felszámolását az úgynevezett alternatív oktatás bevezetésével, ami csupán egyik változata annak a nyelvi imperializmusnak, amelynek a korábbi Szovjetunió volt a példaképe.

A közmûvelõdés — melynek egyetlen magyar intézménye a Csemadok — van a legreménytelenebb helyzetben. Csak provizióriumnak tekinthetõ a Csemadok mûködésének engedélyezése. A kommunista korszakban ez pozitívumnak bizonyult, hiszen akkor minden a párttól és az államtól függött. Most az államhatalom azt is el akarja venni, amit kockázatosan kiharcoltunk és nehezen megteremtettünk.

Kultúránk fejlesztése az állami költségvetésbõl mintegy évi 300 millió koronát igényel. Az elmúlt két-három évben ezzel szemben a költségvetés az összes kisebbség számára csak évi 130—140 millió koronával számolt, ebbõl a magyar kultúrára mintegy 80 millió jutott. A kormányzat az 1995-ös évben még ezt a minimális támogatást is megszüntette.

A kormány programja elõrejelzett más veszélyes beavatkozást is a szlovákiai magyarság életébe. Megfosztott bennünket identitásunk alapelemeitõl. Néhány hónapja Szlovákiában nem létezik magyar sajtó, csupán magyar nyelven megjelenõ szlovák újságok vannak. Ezért meg is szûnt a magyar sajtó állami támogatása, még a korábban odaítélt támogatást is megvonták.

Határozottan tiltakozunk a politikai hatalom ilyen intézkedései ellen.

Meggyõzõdésünk, hogy a magyar közösség ellen hozott döntések nemcsak minket, hanem az ország jövõjét is veszélyeztetik: a politikai hatalom azon intézkedései, amelyek a polgári önrendelkezés azaz az önkormányzatiság elvét sértik, egészében véve veszélyeztetik a demokráciát az országban.

A helyzet azonnali javítása érdekében követeljük, hogy:

— a kormányzat álljon el a kétnyelvû úgynevezett alternatív oktatás bevezetésétõl a magyar iskolákban,

— a köztársasági elnök ne írja alá az 542/1990. számú törvénynek a parlament által elfogadott módosítását, mert az sérti az önkormányzatiság elvét. Ezért a parlament a törvénymódosítást a második megtárgyalásakor utasítsa el,

— az oktatásügyi minisztérium ismerje el a komáromi és a királyhelmeci városi egyetem által szervezett felsõoktatást, mint a leendõ hivatásra való felkészülés törvényes módját,

— a nyitrai Pedagógiai Fõiskolán alakuljon meg az önálló magyar kar,

— a magyar közmûvelõdés és a tömegtájékoztatás romlása megállításának érdekében a Csemadoknak és a nemzetiségi sajtó kiadóinak az állami támogatást legalább a korábbi évek szintjén folyósítsák,

— az oktatásügyi, valamint a tömegtájékoztatás helyezze vissza eredeti státuszukba mindazokat, akiket 1994. decembere óta politikai okokból elbocsájtottak.

Támogatja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének az iskoláink színvonalát jobbító tevékenységét. A magyar pedagógusok érdekvédelmének hatékonyabbá tétele céljából javasoljuk az SZMPSZ Országos Választmányának a Szövetség szakszervezetté való átalakítását, ha ezt a tagsága támogatja.

Szorgalmazzuk, hogy a magyar közmûvelõdésben és oktatásügyben beállt válságos helyzet kezelésére mihamarabb alakuljon meg a szlovákiai magyarság Mûvelõdési Tanácsa.

A szlovákiai magyar nemzeti közösség mûvelõdése fejlõdésének feltételeirõl

A nagygyûlés résztvevõi abból indulnak ki, hogy a közmûvelõdés és az oktatásügy zavartalan, a közigényeknek megfelelõ fejlõdése csak demokratikus körülmények között, az önkormányzatiság (autonómia) elvének megtartásával lehetséges. Ez azt jelenti, hogy az állami szervek feladata csupán a koordinálás, a mûködés anyagi feltételeinek biztosítása, valamint az iskolai mûveltség alapkövetelményei betartásának ellenõrzése.

A közmûvelõdés, közoktatás, felsõoktatás és az információszerzés, valamint -továbbítás mûködésének és fejlõdésének általános feltétele az állami anyagi források hozzáférhetõsége és az egy fõre átszámított összeg felhasználásának ellenõrizhetõsége, továbbá az ezen anyagi javak arányos része felett való önkormányzati rendelkezés. A mûvelõdésügyi önkormányzatok létrehozását és fenntartásának feltételeit szavatolja törvény. A sajtó és a közszolgálati médiák legyenek mentesek a kormányzati beavatkozástól és függetlenek az államhatalomtól.

A naggyûlés résztvevõi a szlovákiai magyar nemzeti közösség mûvelõdésügye fejlõdésének szempontjából alapfeltételnek tekintik:

— a teljes szerkezetû magyar nyelvû oktatásra való jog törvényes biztosítása, az óvodától az egyetemig,

— szlovákiai magyar nemzeti közösség mûvelõdési igényeit szolgáló költségvetési források elkülönítését. Ez a pénzösszeg feleljen meg a magyar nemzetiségû állampolgárok számarányának. E költségvetési tétel elosztásával és felhasználásával a magyar közösség az önkormányzattiság elve alapján önmaga dönthessen,

— minden községben, ahol a magyar lakosság nagyobb számban vagy legalább 10 százalékban él, a magyar nyelv a szlovák nyelvvel együtt legyen hivatalos nyelv,

— a Szlovák Köztársaság kormánya írja alá és parlamentje ratifikálja az Európa Tanács Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Kartáját.

A nagygyûlés résztvevõi a magyar nemzeti közösség számára kulcsfontosságúnak tartják:

a) a nemzeti, kulturális és nyelvi azonosság megtartásához, védelméhez és fejlesztéséhez való jogot,

b) a szellemi és anyagi értékek megtartásához és fejlesztéséhez való jogot,

c) az anyanyelven való tanulás és mûvelõdés jogát minden szinten és az általuk igényelt formában, az állami költségvetési forrásokból finanszírozott iskolarendszeren belül, olyan iskolákban, amelyek elhelyezkedése összhangban van a magyar nemzeti közösség településszerkezetével és területi elhelyezkedésével,

d) az egyéb iskolák és nevelõintézmények fenntartásának és mûködtetésének jogát,

e) mûvelõdési és tudományos intézmények alapításának és mûködtetésének jogát,

f) az anyanyelven történõ információszerzés és -továbbítás jogát,

g) közmûvelõdési intézmények és egyesületek létrehozásának és mûködtetésének jogát,

h) a szabad és az államhatalom beavatkozásától mentes kapcsolattartás mind az ország területén, mind külföldön olyan személyekkel, melyekhez nemzeti, kulturális nyelvi érdekek kötik,

i) olyan képviselõi és végrehajtói szervek létrehozásának a jogát, melyek révén önállóan és önkormányzatilag dönthessen azon ügyekben, melyek identitásának megõrzése és fejlesztése szempontjából meghatározó jelentõséggel bírnak, fõleg az oktatásügyekben közmûvelõdési ügyekben, anyanyelvének és saját nemzeti jelképeinek használatában.

A nagygyûlés résztvevõi a fenti elvek és feltételek alapján szükségesnek tartják elsõ lépésként:

amennyiben a jelenlegi államigazgatási rendszer nem változik, törvény által létrehozni a magyar közösség országos választott testületét, amely az identitásával kapcsolatos összes kérdésben döntési joggal bírna. Ez a testület lenne jogosult dönteni a költségvetésbõl elkülönített pénzösszeg elosztásáról és felhasználásáról.

A magyar nemzeti közösség jogállásának alkotmányos rendezése esetén:

a magyar választott képviselõk és polgármesterek 1994. január 8-i állásfoglalásában megfogalmazott önkormányzati elv szerint, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének 1201-es ajánlása alapján létrehozott sajátos jogállás keretében megalakított önkormányzati szervek jogkörébe kerülne át a kultúra és az oktatásügy irányítása, pénzügyi ellátása és módszertani felügyelete is.

A nagygyûlés résztvevõi elengedhetetlennek tartják, hogy a Szlovákiában élõ magyar nemzeti közösség jogállását a demokrácia elvei alapján, az egész országra kiterjedõ közigazgatási átszervezés és az önkormányzatok jogainak bõvítése során a fenti módon és a felsorolt kérdésekben törvény határozza meg.

Határozat a Magyar Mûvelõdési Tanács megalapításáról

A Szlovákiai magyar nemzeti közösség mûvelõdési nagygyûlésének résztvevõi szükségesnek tartják egy országos hatáskörû Magyar Mûvelõdési Tanács létrehozását.

A szlovákiai magyarság mûvelõdéspolitikáját meghatározó testület feladata: összehangolni és megjeleníteni a szlovákiai magyar közmûvelõdésre, közoktatásra, felsõfokú képzésre, információszerzésre és -átadásra vonatkozó igényeit, értékelni a javaslatokat és elképzeléseket.

A mûvelõdési tanács addig töltené be küldetését, amíg törvényesen meg nem alakulnak a szlovákiai magyar közösség önkormányzati szervei.

A nagygyûlés résztvevõi megbízzák a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közmûvelõdési Szövetség (Csemadok) és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége központi választott szervét, hogy hozzák létre a Magyar Mûvelõdési Tanácsot. A Tanács jogállásának, feladatainak, a hatáskörének és összetételének kidolgozására hozzák létre annak elõkészítõ bizottságát. Az elõkészítõ bizottság tagjai a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Csemadok, a sajtó, a színházak, a rádió, a tévé a fõiskolások és egyetemisták szervezetei, a Magyar Koalíció pártjai által delegált személyek és az egyházak képviselõi.

Nyílt levél a Szlovák Köztársaság alkotmányos személyiségeihez és polgáraihoz

A szlovákiai magyarság mûvelõdési nagygyûlésének résztvevõi Szlovákia mindazon politikusaihoz és polgáraihoz fordulnak, akik nemzetiségre való hovatartozástól függetlenül, részt kívánnak vállalni azon gondok orvoslásából, amelyek az ország valamennyi polgárát, de különösképpen a kisebbségek életét terhelik. A kormánykoalíció számtalan olyan lépést tett, amely a politikai rendszer fokozatos megváltoztatásához, az 1989. novembere elõtti hatalmi struktúra felújításához vezet. Egy politikai erõ kezében összpontosul a hatalom, és folytatódik a parlamentarizmus elveinek megsértése, a parlamenti demokrácia korlátozása. A féktelen hatalomkoncentráció az oktatás és a kultúra területén mindenkit érint, de fokozottan sújtja a szlovákiai magyar nemzeti közösség kulturális életét és iskolarendszerét.

A magyar kulturális intézmények egyre reménytelenebb anyagi helyzete, a megszûnés elõtt álló magyar sajtó, a választott magyar képviselõk ignorálása a kormány részérõl, a kétnyelvû, úgynevezett alternatív oktatás tervezett bevezetése a magyar tannyelvû iskolákban, az iskolák államigazgatásáról szóló 542/1990. sz. törvény módosítása, mely lehetõvé teszi, hogy megszabaduljon a számára kényelmetlenné vált iskolai és tanügyi igazgatóktól megalapozott aggodalmat kelt.

Mindenkinek joga van saját kultúrája és identitása megõrzésére. Nagygyûlésünk nem irányul senki ellen, védekezési reflexünket tükrözi, mert féltjük kultúránkat és az anyanyelvi mûvelõdés lehetõségét. Közösen keressük a kiutat a mai nyomasztó helyzetbõl.

A Szlovák Köztársaság polgáraiként bízunk abban, hogy megértik: mi a problémák demokratikus megoldására, valamint arra törekszünk, hogy nemcsak kulturális, hanem politikai társadalmi életünkben együttes erõvel felszámoljuk az összeférhetetlenség, az intolerancia, a türelmetlenség és a kölcsönös gyanúsítgatás okait.

Abban a reményben fordulunk Szlovákia polgáraihoz, hogy kifejezik szolidaritásukat a demokratikus intézményrendszert védelmezõ törekvéseinkkel. Ebben felszólítjuk az ország alkotmányos személyiségeit, hogy törvényes jogaiknak és kötelességeiknek megfelelõen, haladéktalanul vonják vissza azon intézkedéseket, amelyek a szlovákiai magyarság kulturális intézményeinek felszámolásához, oktatásügyének degradálásához, anyanyelvének elsorvasztásához és sajtójának megszûnéséhez vezetnek.

 

Komárom, 1995. április 22.

A nagygyûlés résztvevõi

Új Szó 1993. április 24.

28.

A realitás tisztelete
A Magyar Polgári Párt stratégiája

A pártnak tevékenysége során a valóságból kell kiindulnia, világosan kell látnia saját helyzetét, torzulásmentes visszacsatolással kell rendelkeznie saját tevékenységérõl, és ki kell jelölnie tevékenységének prioritásait.

Politikai célok
Szlovákia

— a demokrácia és a jogállamiság eszméinek megvalósulása;

— a piacgazdaság és magántulajdon dominanciája;

— nyugati orientáció;

— az oktatásügyi, mûvelõdési és kulturális politika prioritása;

— az egyén emberi és gazdasági jogainak prioritása;

— Szlovákia Európai Unió-tagsága;

— kulturális és oktatásügyi autonómia.

Régiónk

— Dél-Szlovákia gazdasági, szociális, környezetvédelmi és egyéb érdekeinek megfogalmazása és érvényesítése.

Kisebbség

— Megállapítani a szlovákiai magyarság nemzeti, gazdasági és tulajdonosi súlyának csökkenését Szlovákián belül.

Pártélet

— Növelni a párt önkormányzati, parlamenti, kormányzati és társadalmi befolyását.

Közeg
Szlovákia

A lakosság és az általa választott politikai reprezentáció két, egyre élesebben szembenálló blokkra oszlik:

— az egyik tábor respektálja a polgári társadalom és a jogállamiság elveit,

— a másik csak akkor, ha azt érdekei úgy kívánják, illetve ha rá van kényszerítve.

Ez az állapot néhány választási idõszakos távlatban tartósnak tûnik. Ez belpolitikai instabilitással, gyakori kormányváltásokkal és lassúbb ütemû fejlõdéssel jár.

Szlovák belpolitika

A gyakorlati életben megnyilvánul az ún. szlovák nemzeti érdek, elsõsorban külpolitikai, kisebbségpolitikai és regionális gazdaságpolitikai szinten. Ezt meg kell fogalmaznunk, és tevékenységünket ennek fényében terveznünk.

Magyarok

Meg kell fogalmazni olyan alternatívát, mely nem sérti ezeket a szlovák nemzeti érdekeket, és nem ösztönzi az elsõ pontban felvázolt két tábort arra, hogy a demokratikus minimumot félretéve, helyettünk egymással kössenek szövetséget. Érdekünk a tárgyalási alkupozíció kiharcolása a szlovákiai magyar politikai szubjektumok számára, a mérsékletesség és a stratégia.

Magyarország

Elsõsorban saját magunknak kell megoldanunk helyzetünket, magyar partnereink segítségét csak a legvégsõ esetben szabad igénybe venni.

Módszer

A fenti célok a fenti közegben csak kormányzati és önkormányzati pozíciók birtokában valósíthatók meg.

Tennivalók a pártépítésben

1. Alapos és minden fontos kérdésre kiterjedõ szociológiai felmérésben reális képet kell kapnunk a szlovákiai magyarok állapotáról, illetve az MPP ötéves tevékenységérõl ahhoz, hogy politikai munkánkban a realitásból induljunk ki.

2. Eddigi tapasztalataink és a fenti felmérés kiértékelése tükrében újra kell fogalmaznunk saját jövõképünket, vagy új jövõképet kell a szlovákiai magyarság elé tárni. Ezt össze kell hasonlítani más politikai szubjektumok jövõképével.

3. Meg kell határoznunk a jövõkép két-három prioritását.

4. Újabb ellenõrzõ felmérésekkel, napi és stratégiai értékelésekkel visszacsatolást kapni munkánkról, és ennek alapján elvégezni az esetleges korrekciókat.

5. A jövõképet el kell fogadtatnunk az általunk megcélzott választópolgárokkal.

6. A pártban érvényesülnie kell az önkormányzati befolyásnak, valamint a tömegbázis befolyásának, a vállalkozói érdekeknek, minden szinten öntisztító mechanizmusoknak kell létezniük. Ezeket a feltételeket az alapszabályban kell rögzíteni.

7. Általánossá kell tenni az egyéni felelõsségvállalást, az egyéni programok testületi jóváhagyását, a testületi számonkérést, valamint a világos egyéni és testületi célkitûzések rendszerét.

8. A párt tevékenységének négy fõ területen kell megjelennie:

— belpolitika,

— önkormányzatok,

— oktatásügy, mûvelõdés, kultúra,

— gazdaság és szociálpolitika.

9. Kapcsolatokat kell kiépíteni a már létezõ szakmai és hivatalos érdekszövetségekkel.

10. Meg kell fogalmazni a céljaink eléréséhez szükséges személyi, hatalmi és hivatali feltételeket.

11. El kell kerülnünk, hogy a következõ választásokon ismét olyan helyzetbe kerüljünk, mint 1992-ben és 1994-ben.

12. A párt tanácsadó testületeként létre kell hozni egy prognosztikai-elemzõ csoportot.

Tennivalók belsõ kapcsolatainkban

1. A Magyar Koalíciót folyamatosan kormánykész állapotban kell tartani potenciális szövetségeseink és saját maga szempontjából is.

2. A pártnak a Magyar Koalíció dinamizáló, aktív részeként kell fellépnie.

3. Állandóan keresni kell a potenciális szövetségeseinkkel való közös fellépés módjait.

4. Hacsak lehet, kerülni kell a belpolitikai életben a konfrontációt és a demonstrációt mint politikai módszert.

Tennivalók külsõ kapcsolatainkban

Fenntartva jó kapcsolatainkat hagyományos magyarországi partnereinkkel, korrekt viszonyra kell törekednünk a mindenkori magyar kormány és a mindenkori magyar ellenzék valamennyi pártjával.

 

(1995)

A Magyar Polgári Párt IV. közgyûlésének dokumentumai

29.

Szolgálni és segíteni
A Magyar Polgári Párt programnyilatkozata

Az 1994. december 10-én ülésezett Országos Választmány az elnökség javaslatára megválasztotta a programelõkészítõ bizottságot azzal a megbízással, hogy a IV. közgyûlésre kezdje el az új programtervezet megírását. Ennek a vázlatát az 1995. január eleji elnökségi ülésre, illetve a kész szövegtervezetet a január végén sorra kerülõ Országos Választmányi ülésre kellett volna beterjesztenie.

A programelõkészítõ bizottság megkezdte munkáját, de már az elsõ ülésén felvetõdött, hogy ez az egy hónapnyi idõ nem elegendõ ahhoz, hogy komolyan és felelõsségteljesen lehessen foglalkozni a kérdéssel. (Csak emlékeztetõül jegyzem meg, hogy a Szabadság és felelõsség címû programunk háromnegyed év alatt készült el, de a két évvel ezelõtti programkiegészítéseink is fél évet igényeltek.) Éppen ezért a program­elõkészítõ bizottság nevében a következõket javaslom.

1. A mostani közgyûlésünk ne fogadjon el új programot, mert az kidolgozatlansága folytán politikailag nagyon veszélyes lehet.

2. Ugyanakkor a közgyûlés fogadjon el egy határozatot, melyben megbízza a Magyar Polgári Párt elnökét, elnökségét vagy Országos Választmányát, hogy kezdje el az új program kidolgozását, és annak tervezetét a párt megfelelõ szerveiben végigkonzultálva terjessze be a Magyar Polgári Párt V. közgyûlésére.

3. A Magyar Polgári Párt IV. (ez évi) közgyûlése pedig a stratégiai bizottság szövegjavaslata mellett és azzal összhangban fogadjon el egy programnyilatkozatot, mely a legégetõbb belpolitikai kérdésekkel foglalkozna, s egyben megfogalmazná a párt politikai célkitûzéseit.

Ez a megoldás jelezné a közvélemény felé, hogy új program készül a Magyar Polgári Pártban (a kérdéshez az év folyamán többször vissza lehetne térni, akár belsõ viták, különbözõ elképzelések formájában), ugyanakkor kellõ idõ lenne arra, hogy bekapcsolva a Magyar Polgári Párt szakembereit, tényleg a párt szerveinek, tagjainak és szimpatizánsainak megfelelõ program készülne el.

Szolgálni és segíteni
A Magyar Polgári Párt programnyilatkozata

1994 szeptembere óta ismét kihívás elõtt áll az ország. Olyan politikai csoportosulás került a végrehajtó hatalom élére, amelynek céljai gyökeresen eltérnek a liberális demokrácia elveitõl. A Magyar Polgári Párt 1989 novembere óta számos nehéz helyzetben segítette a polgári demokrácia értékrendjének továbbterjedését. Most is ezt kell tennünk.

Több feladat vár ránk.

Meg kell védenünk a szlovákiai magyarság intézményeit, tudatosítva, hogy e fe­la­dat­nak nem csak politikai elemei vannak.

Hatékony választ kell adnunk a most már állami szintre emelt nacionalizmusra az egész ország közvéleménye elõtt. Azaz minden helyzetben hangsúlyoznunk kell, hogy a nacionalizmus nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok szabadságának korlátozását is szolgálja. Tudatosítanunk kell, hogy minden helyzet sajátos, ezért a régi értékek megtartásával összehangolt újszerû lépéseket kíván.

Mindent meg kell tennünk a privatizáció tisztaságáért és a privatizáció folyamatában való esélyegyenlõségért.

Az eddiginél is erõteljesebben kell terjesztenünk az úgynevezett semleges vagy szolgáltató állam eszméjét, amely polgárai számára nem ír elõ kötelezõ értékeket és gondolkodásmódot, hanem a polgárok közti konszenzusra építve teljesíti azok igényeit.

E célból fel kell lépnünk:

— a kultúra egynemûsítése és újraideologizálása ellen;

— az igazságszolgáltatás pártatlanságáért;

— az állam gazdasági túlsúlya helyett a magántulajdon erõsítéséért és a tulajdonformák szabad versenyéért;

— a korrupció és a hatalommal való visszaélés minden formája ellen;

— a fegyveres erõk parlamenti ellenõrzéséért;

— az etnikai toleranciáért az állami szervekben;

— a pártállás miatti diszkrimináció ellen az állami szervekben;

— a nemzeti kisebbségi iskolai és kulturális intézmények leépítése és az úgynevezett alternatív oktatás bevezetése ellen.

Minden tõlünk telhetõt meg kell tennünk a polgári demokrácia eddig kialakított intézményrendszerének megtartásáért, szem elõtt tartva Szlovákia politikai sajátosságait.

Azaz védenünk kell:

— a parlamentnek felelõs kormány intézményét;

— a köztársasági elnök hatásköreit;

— az Alkotmánybíróság jogköreit;

— az emberi és polgári jogok rendszerét, a jelen helyzetben különösképpen a sajtószabadságot, a gyülekezési és egyesülési szabadságot.

A Magyar Polgári Pártnak a rendelkezésére álló eszközökkel a szlovákiai magyarság számára kell perspektívát nyújtania.

— Az MPP önkormányzati politikájának a helyi és regionális döntéshozatal ésszerûsítését kell segítenie. A dél-szlovákiai települések együttmûködése még számos területen javítható, s a tét most nem kisebb, mint a magyarok által lakott vidékek gazdasági talpon maradása.

— Az MPP-nek a külkapcsolatok területén arra kell törekednie, hogy az ország demokratizálódásának folyamata részesüljön támogatásban. A polgári demokrácia értékrendje ellen ható erõknek pedig szembe kelljen nézniük lépéseik külpolitikai következményeivel, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek elleni lépésekre.

— Magyarországi kapcsolatain keresztül szorgalmaznia kell, hogy a szlovákiai magyarok jogainak következetes érvényre juttatása a szlovák—magyar megbékélés eszméjével és az ebbõl fakadó politikai stílussal kapcsolódjék össze. Fontos ugyanis annak a felismerésnek a továbbterjesztése, hogy a másik nemzet iránti bizalmatlanság és elõítéletek terjesztése belpolitikai célokat is szolgál térségünkben.

— A Magyar Polgári Pártnak minden rendelkezésére álló kapcsolatot és forrást fel kell használnia a nehéz anyagi helyzetbe került szlovákiai magyar kulturális élet megsegítésére. Eközben az eddigiekhez hasonlóan, törekednie kell a támogatási folyamat átláthatóvá tételére, s ezzel a mi kulturális életünkben is elõforduló visszaélések és korrupció visszaszorítására.

— Fõként pedig minden területen népszerûsíteni kell a szlovákiai magyarság autonómiájának azon koncepcióját, amely biztosítja a magyarok önazonosságát, ugyanakkor illeszthetõ a térség stabilitásának alapelveihez. Tehát azt az autonómia-koncepciót, amely a jövõben a megegyezés alapja lehet szlovákok és magyarok között.

A szabadság olyan érték, amelyért nap mint nap küzdenünk kell, de kínzó hiányát csak elvesztésekor érezzük. Ma olyan idõk járják, amikor szabadságunkért többet kell tennünk, mint máskor. A Magyar Polgári Párt 1989 novembere óta számos esetben megfelelt e történelmi feladatnak, s a mostani kihívásra is megadja a választ.

 

(1995 tavasza)

A Magyar Polgári Párt IV. közgyûlésének dokumentumai

30.

A szlovákiai Magyar Koalíció állásfoglalása

1. A szlovákiai magyar pártok az alapszerzõdés kérdéséhez kezdettõl fogva a két ország kapcsolatának és a kisebbségek helyzete javulásának igényével viszonyultak. A javulás esélyeit abban láttuk, ha az alapszerzõdés biztosítaná:

— a kisebbségek önkormányzati jogát;

— az önkormányzati rendszer megfelelõ anyagi feltételeit;

— olyan nemzetközi ellenõrzõ rendszer kialakítását, melynek az érintett

kisebbségek is részét alkotják, és az megfelelõ hatékonysággal tudja ellátni feladatát.

2. Tudomásul vesszük, hogy Horn Gyula és Vladimír Meèiar megállapodott a szlovák—magyar alapszerzõdés ügyében. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szlovákiai körülmények közt, különös tekintettel a kormányprogramra és a kormánykoalíciót alkotó pártok programjaira, a szerzõdéstervezet megvalósítása komoly akadályokba ütközhet.

Ezért fontosnak tartjuk, hogy a magyar kormány a szlovákiai magyarság képviselõivel együttmûködve a szerzõdés ratifikálása elõtt konkrét csomagtervet fogadjon el a szerzõdés megvalósításáról.

Szükségesnek tartjuk a szerzõdésben foglaltak évenkénti felülvizsgálását. Amennyiben a szlovák fél nem tartja be vállalt kötelezettségeit, javasolni fogjuk a szerzõdés felbontását.

Szükségesnek tartjuk, hogy a szerzõdõ felek az európai intézményekkel együtt garantálják az 1201-es ajánlás teljes szövegének érvényesítését, különös tekintettel az ajánlás 11-es cikkelyére.

3. Emlékeztetve arra a tényre, hogy a szerzõdéstervezet nem tartalmaz megfelelõ garanciákat a kisebbségi jogok és a kisebbségi intézményrendszer anyagi feltételeinek biztosítására, fennáll annak a veszélye, hogy a szlovákiai magyar kultúra és iskolaügy anyagi fedezet nélkül marad. Felhívjuk a kormányok figyelmét, hogy a szlovákiai magyar kultúra és iskolaügy 1992. évi becsült költségei meghaladták a kétmilliárd csehszlovák koronát.

4. Az ellenõrzés elengedhetetlen feltételének tekintjük a kisebbségek hatékony részvételét az alapszerzõdés 15. cikkelyének 6. bekezdése értelmében létrehozandó vegyes bizottságban.

Véleményünk szerint az alapszerzõdés csak a fentiek szellemében valósítható meg, és töltheti be küldetését.

 

Pozsony, 1995. március 18.

 

Bugár Béla, az MKDM elnöke

Duray Miklós, az Együttélés elnöke

A. Nagy László, az MPP elnöke

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 97/1977.

31.

A Magyar Koalíció által
az Európa Tanácsba küldött állásfoglalás ajánlásai

A Magyar Koalíció három pártja egy dokumentumot juttatott el az ET emberjogi bizottsága elnökéhez annak kapcsán, hogy a bizottság tárgyalja a Szlovákiáról szóló jelentést. A dokumentum az alábbi öt problémakörrel foglalkozik.

1. Nyelvhasználat

Szilárd meggyõzõdésünk, hogy csak olyan átfogó törvényi rendezés veheti elejét az etnikai feszültség növekedésének, s járulhat hozzá a Szlovákia és Magyarország közti viszony javulásához és a Kárpát-medence térségének stabilitásához, amely: a Szlovák Alkotmány 34. cikkelyébõl kiindulva részletesen szabályozza a kisebbségi nyelvek használatát a hivatalokkal való kommunikációban, a mûvelõdés és a kultúra, valamint az információterjesztés és befogadás területén; amely a kisebbségeket kielégíti, és kölcsönös jóindulaton alapszik.

2. Iskolaügy

Élesen ellenezzük az ún. alternatív oktatás bevezetését a magyar tannyelvû óvodákban, alapiskolákban és gimnáziumokban. Ugyanakkor támogatjuk a szlovák nyelv tanításának olyan módszereit, melyek hozzásegítik a magyar tanulókat a szlovák nyelv jó vagy kiváló elsajátításához. Ez azonban nem történhet az anyanyelvi tudás kárára, hiszen az anyanyelv az identitás megõrzésének — amely alapvetõ emberi jog — legfontosabb biztosítéka.

Mély aggodalmunkat fejezzük ki a szlovákiai kisebbségi tanárképzés jövõje és egyáltalán a kisebbségi tanárképzés jövõje és egyáltalán a kisebbségi iskolák jövõje miatt. Nem látunk semmilyen okot, amely akadályozhatná a Nemzeti Kisebbségi Kultúrák Karának akár Nyitrán, akár másutt történõ megnyitását. E tény javíthatna Szlovákia képén itthon és külföldön egyaránt. Tudatában vagyunk, hogy a kormány nem avatkozhat bele közvetlenül az egyetemek belügyeibe, azonban nem látjuk jelét annak, hogy politikailag egyáltalán támogatna ilyen kezdeményezést. Az új felsõoktatási törvény még azokat a képzési lehetõségeket is korlátozza, amelyek eddig léteztek, nevezetesen a komáromi Városi Egyetemen történõ magyar tanerõképzést, amely a Gyõri Tanárképzõ Fõiskola kihelyezett tagozataként mûködött eddig.

3. Közigazgatási reform és területi átszervezés

Feltétlenül szükséges kialakítani legalább 5—6 új járást Dél-Szlovákiában (mind a hat egészen 1960-ig létezett), nevezetesen a Párkányi, Ipolysági, Tornaljai, Szepsi, Királyhelmeci és Nagykaposi (vagy egy összevont Bodrogközi-Ung-vidéki) járást. Habár irreális feladatnak tûnhet, azonban szükséges a kerületi határok módosítása is, továbbá szükséges annak szavatolása, hogy a kisebbségek jogai és érdekei a járási és kerületi államigazgatásban, illetve a születendõ regionális önkormányzatokban érvényesülhessenek.

4. Kultúra

A kisebbségi kultúra támogatásának összegét emelni kellene legalább az 1994-es szintre. A benyújtott igénylések elbírálásába a kisebbségek képviselõit is be kell vonni. A kisebbségi kultúra támogatására elkülönített pénz nem szolgálhat kormánypropaganda-célokat. Az egyes kisebbségek számát és igényeit figyelembe kell venni a támogatás nagyságának megállapításánál.

Az állami intendánsok szerepét és a regionális kulturális központok koncepcióját át kell értékelni. A Komáromi Jókai Színház, valamint az Ifjú Szívek jogi státusát vissza kell adni.

5. Földügyek

A nevesítetlen földeknek községi tulajdonba kell kerülniük. Ez egyszerûen elengedhetetlen feltétele a dél-szlovákiai régiók egészséges gazdasági és szociális fejlõdésének.

 

1996. december 19.

Új Szó 1996. december 19.

32.

A hosszú távú együttmûködés alapja

Mi, a Szlovák Demokratikus Koalíció és a Magyar Koalíció képviselõi Szlovákia és valamennyi polgára sorsáért érzett politikai felelõsségünk tudatában kinyilatkozzuk:

A Szlovák Köztársaság közös építése mellett kötelezzük el magunkat, s kifejezzük meggyõzõdésünket, hogy az állam építése valamennyi polgárának az ügye.

A szlovák nemzet, a magyar nemzeti kisebbség és a más nemzeti kisebbségek közti jó viszonyt a Szlovák Köztársaság belsõ és külsõ stabilitása fontos feltételének tartjuk. A Szlovák Demokratikus Koalíció és a Magyar Koalíció együttmûködését e feltétel politikai teljesítése módszerének tekintjük.

Az együttmûködés alapjának tekintjük a kialakult nézetazonosságot, illetve a nézetek közeliségét a bel-, a gazdaság-, a külpolitika és a nemzetiségi kapcsolatok terén, valamint a nemzetközi dokumentumok betartásának fontosságába, beleértve a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság között megkötött jószomszédi viszonyról és baráti együttmûködésrõl szóló szerzõdést.

Közösen fejezzük ki akaratunkat betartani az alkotmányban rögzített emberi jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségek jogait és az alkotmány értelmében törvények formájában fogjuk szorgalmazni a jogok érvényesülését.

A területi és a közigazgatási elrendezés terén a szubszidiaritás elve alapján mûködõ önkormányzati elrendezést fogjuk szorgalmazni.

Az SZDK elutasítja a nemzetiségi jogok erõszakos vagy adminisztratív korlátozásának politikáját.

Az MK kijelenti, hogy a koalíció egyetlen pártja sem szorgalmazza és politikai programjában vagy gyakorlati politikájában nem is fogja szorgalmazni az etnikai elvû területi autonómiát.

Az SZDK és az MK képviselõi négy szakértõi-politikai csoportban dolgoztak. A belpolitika, a külpolitika, a gazdaságpolitika és a kisebbségi kérdés terén a munkabizottságok azonos vagy közeli elképzelésekre jutottak, és megállapodtak abban, hogy a Szlovák Köztársaság folyamatosan fenntartható fejlõdését fogják szorgalmazni az állam létének olyan értelmében, amely a polgári, a jogi, a decentralizációs, a szociális-gazdasági és a környezetvédelmi alapelvek betartásán nyugszik. Ezzel a munkabizottságok munkája nem fejezõdik be. A felek készek a programegység lehetõ legszélesebb lehetõségeit keresni úgy, hogy a választásokon való gyõzelem után a majdani demokratikus kormány és a kormányprogram összeállításakor erre az egységre építhessenek.

A dokumentumban megfogalmazott elveket és kötelezettségeket együttmûködésünk hosszú távú alapjának tekintjük. Tudatosítjuk, hogy a felvázolt célokat nem lehet elérni abban az esetben, ha folytatódna a jogállamiság leépítése, a polgári jogok megsértése és Szlovákia nemzetközi izolációja; a dokumentumból fakadó elvek és kötelezettségek mindaddig érvényesek, amíg a nyilatkozat szellemében tart az együttmûködés.

 

Pozsony, 1997. december. 2.

 

Ján Èarnogurský — Kereszténydemokrata mozgalom

Eduard Kukan — Demokratikus Unió

Ján LangoŠ — Demokrata Párt

Jaroslav Volf — Szlovákia Szociáldemokrata Pártja

Zdenka Tóthová — Szlovákiai Zöldek Pártja

Bugár Béla — Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom

Duray Miklós — Együttélés

A. Nagy László — Magyar Polgári Párt

Szabad Újság 1997. december 10.

33.

Az SZDK és MK képviselõinek nyilatkozata
A szakértõi csoportok munkájáról

Az SZDK és az MK képviselõi — alelnöki ill. titkári szinten — négy szakmai — politikai bizottságban dolgoztak: a belpolitika, külpolitika, gazdaságpolitika és a kisebbségi politika problémakörével foglalkozó szakterületeken.

Az SZDK és az MK munkabizottságai eddigi tevékenységük alapján megállapították, hogy az egyes pártok programjában olyan azonos vagy közeli elképzelések találhatók, melyek megvalósítását szorgalmazni fogják e területeken:

1. Belpolitikában

•    a parlamenti testületek létrehozása az arányosság elve alapján,

•    a közigazgatás határozott decentralizációja,

•    a környezetvédelmi hivatalok függetlenségének biztosítása a döntéshozatalban, az önkormányzatok jogköreinek megerõsítése és pénzügyi forrásainak növelése, ami elsõsorban az adóelosztás módjának megváltoztatásával érhetõ el,

•    indokolt esetekben módosítani fogják a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának (SZK NT) Szlovákia területi és közigazgatási felosztására és a helyi államigazgatás megszervezésére vonatkozó törvényeit úgy, hogy egész Szlovákia területén azonos elvek érvényesüljenek,

•    biztosítani azon súlyos bûncselekmények következetes kivizsgálását, amelyek kivizsgálása eddig politikai okokból meghiúsult,

•    a hírszerzõ szolgálatok alapvetõ átalakítása,

•    a rendõrség hatékony depolitizálása, mûszaki felszereltségének javítás a professzionalizmus növelése érdekében,

•    a bírói függetlenség biztosításának intézményes megerõsítése,

•    a bûntetõ eljárás során a bizonyítási folyamatot végzõ szervek alapvetõ átalakítása,

•    azon törvények módosítása, amelyek az államigazgatásban a centralizált döntéshozatal elemeit tartalmazzák és ellentmondanak a polgári társadalom alapelveinek,

•    az SZK folyamatos fejlõdését biztosító nemzeti akcióprogram elõkészítése és megvalósítása.

2. Külpolitikában

•    a Szlovák Köztársaság belépése a NATO-ba, az Európai Unióba és további európai integrációs struktúrákba,

•    a Szlovák Köztársaság egyoldalú függõségének fokozatos megszûntetése az Orosz Föderációból származó nyersanyagok behozatalától, a nyersanyagforrások bõvítése, mivel ez a gazdasági függõség politikai függõséggé alakulhat,

•   valamennyi szomszédos államhoz fûzõdõ viszony javítása,

•    az Európai Önkormányzati Charta aláírása, hatékony legitatív változások biztosítása, valamint a dokumentum ratifikálása.

Azon nemzetközi szerzõdések és egyezségek hatékony teljesítése, amelyekhez a Szlovák Köztársaság már csatlakozott — például a szlovák—magyar alapszerzõdés, a keretegyezmény és egyéb ratifikált szerzõdések és egyezmények, továbbá azon nemzetközi jogi normák betartásának ellenõrzése, amelyekhez a Szlovák Köztársaság vagy a Csehszlovák Szövetségi Köztársaság jogutódjaként, vagy már 1992. után csatlakozott, valamint a környezetalakítással és a tájrendezéssel kapcsolatos további nemzetközi jogi normák ratifikálásának biztosítása.

3. Gazdaságpolitikában

•    a jelenlegi kormány által bevezetett adminisztratív gazdaságirányítási módszerek megszûntetése,

•    a kivételezett termelési egységek adminisztratív védelmének megszûntetése,

•    a gazdasági versenyt és a szabad vállalkozást korlátozó törvények — például a csõdtörvény, az állam stratégiai érdekirõl szóló törvény, a nagyprivatizációról szóló törvény, az árakról szóló törvény, az ingatlanadóról szóló törvény, a bevételi adóról szóló törvény, a szövetkezetek transzformációjáról szóló törvény, a befektetési társaságokról szóló törvény, az értékpapírokról szóló törvény, a vállalatok revitalizációjáról szóló törvény stb. — felülvizsgálata,

•    a privatizációs határozatok alapos felülvizsgálata, s jogi következmények levonása azokban az esetekben, amelyekben törvénysértés történt,

•    cselekvési terv kialakítása azon esetek rendezésére, amelyek során a privatizációs döntések nem voltak összhangban a közérdekkel,

•   megteremteni a kötvényekkel való szabad kereskedést és a nemzeti Vagyonalap- részvények vásárlásának lehetõségét,

•    a polgárok és vállalkozók adó- és biztosítási terheinek csökkentése a közvetlen adók nagyságának csökkentésével a közvetett adókkal szemben,

•    az adórendszer decentralizálása, a helyi és regionális önkormányzatok jogköreinek megerõsítése az adópolitikában, környezetvédelmi adó bevezetése,

•    az ökológiai audit következetes megvalósítása a transzformált vállalatok környezetvédelmi tartozásainak meghatározásában,

•    az állam által a gyermekek, nyugdíjasok és munkanélküliek biztosítási térítésének növelése egészen a biztosítás teljes összegéig,

•    az önkormányzati és szociális lakások építésének támogatása az állami telkeknek az önkormányzatok tulajdonába való ingyenes átadásával, valamint a lakásépítési alap támogatása az önkormányzati lakásépítésre való átirányításával,

•    a külföldi tõke beáramlásának támogatása stabil és hiteles politikai, legitatív és vállalkozói környezet kialakításával,

•    új agrárpolitika elfogadása, a hatékony mezõgazdasági termelés és a nagyobb termelékenység biztosítása érdekében, a föld és egyéb mezõgazdasági vagyon tulajdonjogi viszonyainak végérvényes rendezése, a szövetkezetek transzformációjának megnyugtató befejezése, az állam dotációs politikája hatékonyságának növelése és ésszerûsítése, az intenzív mezõgazdasági termelés, a környezetrendezés szükségleteinek figyelembe vételével, valamint az intenzív gazdálkodásra kevésbé alkalmas területeken a föld megmûvelésének biztosítása, a piaci viszonyok rendezése, az EU normáinak beépítése saját jogrendünkbe, az állami tulajdonban lévõ beltelkeknek az önkormányzatok tulajdonába való ingyenes átutalása, illetve kezelésébe adása, a földpiac élénkítése és a mezõgazdaságnak hitelek folyósításával való támogatása, Szlovák Köztársaság fenntartható fejlõdése nemzeti akcióprogramjának elõkészítése és megvalósítása, a Szlovák Köztársaság energetikai és vízgazdálkodási koncepciójának átértékelése úgy, hogy összhangban legyen az ökológiailag folyamatosan fenntartható fejlõdéssel,

•    az állami feladatok hatékonyságának növelése a szociális szférában, melynek feladata a munkavállalói érdekek megfelelõ védelmének biztosítása,

•    növelni a szociális szféra hatékonyságát növelése és a fejlett európai államok e téren szerzett tapasztalatainak felhasználása.

4. Kisebbségi kérdéskörben

•    a felek tárgyaltak az állam politikai jellegérõl, elismerve a szlovák nemzet önrendelkezési jogát, leszögezték a kisebbségek helyzete alkotmányos rendezésének szükségességét az általános alkotmányos változások keretében,

•    a felek megegyeztek abban, hogy a kisebbségek és politikai képviselõik részvétele a közügyek intézésében az állam építésének stabilizációs eleme,

•    a felek megállapították, hogy azoknak az intézményeknek a jelenlegi mûködése, amelyek a kisebbségi politikát végrehajtják, elégtelen, és szükséges az átalakításuk,

•    a felek szakértõi szinten megállapodtak abban, hogy a kisebbségi oktatásügy terén a problémákat a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Chartája ajánlásai elsõ szintjének szellemében fogják rendezni, egészen a középiskolai szintig. Az oktatásügyi rendszer további szintjérõl a tárgyalásos folytatódnak,

•    a felek javasolni fogják azon törvények elfogadását, amelyeket a Szlovák Köztársaság Alkotmánya feltételez, s amelyek a kisebbségek alkotmányos jogai törvényes érvényesítésének feltételeit képezik.

Ez a dokumentum nyitott és feltételezhetõ a tárgyalások folytatása más formában esetleg további politikai pártok részvételével.

 

Pozsony, 1997. december 3.

Szabad Újság 1997. december 10.

34.

Az SZDK, a DBP, az MKP és a PEP koalíciós szerzõdése

A Szlovák Demokratikus Koalíció, a Demokratikus Baloldal Pártja, a Magyar Koalíció Pártja és a Polgári Egyetértés Pártja a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsába (SZK NT) megtartott választásokon kifejezésre juttatott állampolgári akaratnak megfelelõen készen állnak a közös koalíciós kormány létrehozására — ezáltal a közügyek igazgatása és az SZK polgárainak általános jóléte érdekében a teljes felelõsség vállalására, bizonyítva ezzel elkötelezettségüket a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság elvei mellett, tiszteletüket az emberi jogok és szabadságjogok iránt, készen állnak a Szlovák Köztársaság alkotmányos rendjének erõsítésére és elveinek tökéletesítésére, az alkotmányos szervek és intézmények hatékony mûködésének biztosítására, a társadalmi stabilitás kialakítására; készen állnak egy kiegyensúlyozott gazdaságpolitika keretében a piacgazdaság fejlõdésének kedvezõ alapokat lerakni, az állampolgárok szociális biztonságát és a környezet védelmét erõsíteni; készen állnak céltudatosan szilárdítani a Szlovák Köztársaság nemzetközi tekintélyét, elérni az SZK tagságát a NATO-ban, integrálni az SZK-t az Európai Unióba és az OECD-be, valamint garantálni a jó együttmûködést a többi, elsõsorban a szomszédos országokkal; tekintettel a politikai stabilitás elérésére, a gazdasági hanyatlás megállítására, az állampolgárok közt arányosan megoszló közteherviselésre, a szociális béke elmélyítésének szándékára, a nemzetiségi, az etnikai és felekezeti tolerancia és a kölcsönös állampolgári megértés minden emberre kiterjedõ jótékony hatásának elmélyítésére —, közösen úgy döntöttek, hogy koalíciós szerzõdést kötnek. (…)

A koalíciós partnerek a felsorolt célok elérése érdekében, kölcsönösen tiszteletben tartva egymás identitását, programját és önállóságát, konstruktív szellemben megvitatva és tisztázva álláspontjaikat, az alábbi koalíciós szerzõdést hagyták jóvá:

A koalíció mûködésének alapelvei

A koalíció alapcélja az SZK mûködõképes kormányának megalakítása és mûködési ideje alatt a szükséges támogatottság fenntartása, különösképpen az SZK Nemzeti Tanácsában a törvények és alkotmánytörvények meghozatala során. E fõ feladat teljesítése érdekében a koalíciós együttmûködés során szélesebb hatáskörû politikai döntések is meghozhatók, s ha azoktól függ a kormány mûködõképessége, a döntés vonatkozik az SZK Nemzeti Tanácsban dolgozó koalíciós partnerek tevékenységére is.

A koalíciós partnerek közösen tesznek javaslatot a kormány összetételére. Kinevezése után és azt követõen, hogy az SZK Nemzeti Tanácsa bizalmat szavaz neki, a koalíció segíteni fogja a kormányt alkotmányos jogainak és kötelezettségeinek megvalósításában.

 

A koalíció együttmûködés elvei

1.     A koalíciós együttmûködés célja a koalíciós partnerek koordinált fellépése úgy, hogy a kormány meg tudja valósítani programját. A koalíció teljes mértékben tiszteletben tartja az alkotmányos szervek és alkotmányjogi tényezõk szerepét és hatásköreit.

2.     A koalíciós partnerek a kormánynak kellõ parlamenti többséget biztosítanak parlamenti frakcióikon keresztül. A koalíciós együttmûködést, a vélemények és eljárások egyeztetését a koalíciós partnerek parlamenti frakcióinak vezetõi biztosítják.

3.        Törvényjavaslatot, módosító vagy kiegészítõ javaslatot a korány által elõterjesztett törvényjavaslatokhoz a koalíciós képviselõk csak a koalíciós frakcióvezetõk tájékoztatását követõen tesznek.

4.     A kormány, az SZK NT és a koalíciós tanács minden lényegi döntést és határozatot úgy hoz meg, hogy elõtte kölcsönös egyetértésre jut az összes koalíciós partner. Ha nem tudnak megegyezni, egyik fél sem terjeszti megtárgyalás céljából a vitatott kérdést az illetékes szerv elé addig, amíg az ügyben állást nem foglal a koalíciós tanács.

5.     Az SZK kormányának esetleges átalakítása során mindig figyelembe veszik a koalíciós partnerek közti erõviszonyokat, mégpedig úgy, ahogyan ez a jelen szerzõdésben kikötésre került.

6.     Interpellációt és kérdést a kormánytagokhoz a koalíciós partnerek csak képviselõi frakciójuk vezetõjének tudtával intéznek.

7.     Az SZK NT ülése napirendjének, valamint a kormány és a képviselõk által beterjesztett törvényjavaslatok elfogadására vonatkozóan a koalíció tagjai kötelezik magukat: mindent megtesznek, hogy koalíciós képviselõik sorában a kormány javaslatai — beleértve annak állásfoglalásait is — számára megszerezzék a támogatást.

8.     A koalíciós kormány tagjai és a koalíciós frakciók tagjai az SZK NT ülése elõtt közös ülésen találkoznak és állást foglalnak minden olyan javaslatról, amelyet valamelyik közülük elõ kíván terjeszteni.

9.     Ha a koalíciós partnerek valamelyike kifogást emel a törvényjavaslat, esetleg a módosító vagy kiegészítõ javaslatok ellen, a koalíciós partnerek azt javasolják képviselõiknek, hogy csak a koalíciós tanács döntése után hozzák meg saját döntésüket.

Más eljárásban is megállapodhatnak a koalíciós frakcióvezetõk olyan esetekben, amelyek megkülönböztetett figyelemre méltóak.

10.   A fenti elvek vonatkoznak az SZK NT szerveinek mûködésére.

A Koalíciós Tanács

1.     A koalíciós partnerek e szerzõdés értelmében közös szervet hoznak létre, a Koalíciós Tanácsot.

2.     A Koalíciós Tanács küldetése leginkább az, hogy:

— megvitassa és egyeztesse a koalíció álláspontjait az elvi kérdésekben az együttmûködés, a koalíciós tevékenység gördülékenysége érdekében;

— biztosítsa az egyéves koalíciós fellépést a koalíciós tevékenység elvi kérdéseiben, valamint a koalíciós partnerek tevékenységében minden olyan területen, amelyet a koalíció tevékenysége érint, illetve jelentõs mértékben meghatároz, mindazon esetekben is, amikor a taglalt problémák megoldása meghaladja az ezen szerzõdésben megfogalmazott együttmûködés kereteit;

— megoldja a Koalíciós szerzõdés teljesítése során felmerülõ ellentéteket;

— megvitassa és jóváhagyja a kormányprogram esetleges módosításait.

3.     A Koalíciós Tanács a szerzõdõ pártok mindegyikének 3—3 tagjából áll, mégpedig:

a)  a koalíciós pártok elnökeibõl, ill. azok képviselõjébõl,

b) a koalíciós pártok parlamenti frakcióelnökeibõl, ill. azok képviselõjébõl,

c)  A kormány tagjaiból, mégpedig pártonként egy-egy személybõl.

4.     A koalíciós partnerek mindegyike egy szavazattal bír a Koalíciós Tanács döntésének meghozatalakor.

5.     A Koalíciós Tanács összehívásának, tanácskozásának, ülései vezetésének módjáról és formájáról a Koalíciós Tanács tanácskozási szabályzatában állapodnak meg a felek.

6.     A Koalíciós Tanács rendszeresen ülésezik, legalább kétszer havonta, de összeül a partnerek bármelyikének kérésére is.

 

1998. október 28.

Szabad Újság 1998. november 4.