nyomtat

megoszt

Ellenpontok 1982
TÓTH KÁROLY ANTAL (sajtó alá rendezte)
Untitled Document

A   C E N Z Ú R Á N   I N N E N

Az ateizmus ideológiai szerepe a mai Romániában

A vallás kérdéseiben lényegében minden kommunista rezsim hasonló álláspontot foglal el, az intézkedések szintjén azonban - sőt az ideológiában is - ez az álláspont különféleképpen jelentkezik.

E cikk írója a romániai helyzetet igyekszik felvázolni, egyrészt azért, mert ezt ismeri jobban, de azért is, mert véleménye szerint, minden leplezési kísérlet ellenére, a román társadalom szerkezetéből és agresszivitásából eredően a legkiélezettebben itt jelentkezik ez a kérdés.

Mint a címből is következik, az alábbiakban az olvasó nem az istenhit vagy az ateizmus elméleti kérdéseiről talál eszmefuttatást, még csak a marxista ateizmus filozófia-történeti előzményeire vonatkozó utalásokat sem, írásunk csupán arra szorítkozik, hogy rávillantson: a kommunista ideológia miért éppen azt vette át az emberiség szellemi örökségéből, amit átvett, miért éppen azt vallja, amit vall.

A világ megismerhető - állítja a „tudományos” materializmus alapjain állva ez az ideológia /1/, s erre az állításra építve egy egész harci arzenált kovácsol magának hatalmi törekvéseinek érvényesítése számára. Közben a saját megfogalmazásának paradoxalítását sem veszi észre, ugyanis, ha azt mondom, hogy a világ a végtelenben ismerhető meg, ez azt is jelenti, hogy: valamikor (ha a végtelent elérhetőnek tekintem), de azt is, hogy: sohanapján. Ennek a - lényegében igaz - állításnak a paradoxalítását nem azért nem veszi észre, mert nem akarja, hanem azért nem, mert képtelen felfogni a paradoxalítást, de ugyanakkor az, mind stratégiai, mind taktikai szempontból elfogadhatatlan számára. Szerinte az ellentétek vagy feloldhatók, vagy antagonisták. Feloldhatók, természetesen, a szocialista társadalom ellentmondásai. Ami az antagonista ellentmondásokat illeti, azok a marxista filozófiában - Hegel nyomán - az úgynevezett szintézisben „megtartva meghaladódnak”, a társadalmi gyakorlatban azonban az ellentétpár egyik tagjának - annak, amelyik nem egyezik a pártelképzelésekkel -, még „meghaladva” is lehetőleg nyomtalanul el kell (vagy el kellene) tűnnie, hiszen veszélyezteti azt az egyhangú konszenzust, mely látszatának megteremtésére, különösen Romániában, oly változatos eszközöket dolgoztak ki. Ennek a társadalmi gyakorlatnak az erőterében tenyésznek azok a valóban „egydimenziójú” emberek, akik ma is az ötvenes évek fekete-fehér színlátásával bírnak, csupán megközelítési és reagálási módjaik színesedtek kissé, s akik azóta csak annyit fejlődtek, hogy a dolgokat (divatszerűen) „komplexitásukban” látják, ami valójában csak a felszíni összefüggések szélesebb skálájú áttekintését jelenti.

A kommunista ideológia önmaga és a vallás között kibékíthetetlen ellentmondást tételez, ami megfogalmazásában egyenértékű a vallás és a tudomány ellentétével.

A tudomány maga a kétségbevonhatatlan igazság /2/. Eredményei leellenőrizhetők, megmérhetők - tehát nem fantazmagóriák. A megismerés expanzív irányzata a tökéletes megismeréshez fog vezetni, és ennek a felfogásnak a bajnokait az sem zavarja, hogy minden megválaszolt kérdés új még meg nem válaszolt kérdéseket vet fel, amit úgy is lehet értelmezni, hogy minél többet ismerünk meg, annál kevesebbet tudunk (de hát ez is paradoxális).

Mivel a tudomány a leellenőrzött igazság, ezért a marxista társadalomelméletet is tudománynak kiáltják ki, szembeállítva a „kapitalista” szcientizmussal /3/. Valóban el is tér attól, csupán az a probléma, hogy a szcientizmus „meghaladása” ez esetben nem egyéb, mint a reáltudomány lineáris logikájának önkényes kiterjesztése a társadalomra /4/, melyben ez a logika valójában nem érvényes. A valódi érvelések így adják át a helyüket ál-érveléseknek, melyek (egy másik különbség a szcientizmussal szemben) egy alapvetően irracionális tényezőre, a földi boldogság megvalósíthatóságának hitére épülnek.

Így lesz a dialektikus és történelmi materializmus „tudománya” az egyén társadalmi boldogságának csalhatatlan receptjévé, amely végeredményben a napi (mindig változó, de mindig tévedhetetlen) pártpolitikában ölt testet. Következésképpen tehát maga a pártideológia is tudomány, ezért a tudományos szemlélet univerzális elterjedése mintegy biztosítéka eme ideológia elfogadásának, a hatalmát féltő pártapparátus által igényelt ellenvélemény nélküli, össznépi támogatás megvalósításának. A „tudományos” világnézettel felvértezett, így megnövekedett öntudattal rendelkező egyén megérti a társadalmi fejlődés számára felvázolt folyamatának „objektív törvények által irányított” logikai menetét, és a belésulykolt öntudattal rendelkezve, a szocializmus és kommunizmus romániai győzelmébe vetett „tántoríthatatlan hittel” /5/ fogja követni pártunk és főtitkárunk „értékes útmutatásait” /6/, minek is közvetlen eredménye lesz a boldogság netovábbjának megvalósítása (amiből éppen elég ízelítőt kaptunk - különösen az utóbbi időben - a nélkülöző és a jogállam látszatával megvert Romániában).

Ezért veszélyes a vallás, mert - azon felül, hogy más gondolkodásmódot jelent, olyat, mely a földinél hatalmasabb Istent ismerve el, szellemileg nem hajlandó alávetni magát a világi irányításnak - paradoxiákban gondolkodik (talán különösképpen a katolikus vallás). A paradoxiák elfogadására beállított gondolkodás pedig elutasíthatja a pártideológia egyértelmű (és így legalábbis egysíkú) beállításait. A megismerhetetlen bevallása a tévedhetőség elismerését jelenti, a párt azonban, mint tudjuk, különösen társadalmi kérdésekben, tévedhetetlen. Ezért kell tehát minden áron a vallás logikáját a tudomány logikájával helyettesíteni - minden területen. Ezért kell a vallást - lejáratásának egyik módszereként - a vallási tanok ideológiaként való felhasználásával azonosítani, és visszamenőleg azzal vádolni meg, hogy azokban a korokban is az emberek „forradalmi lendületének” leszerelését szolgálta, amikor a marxista történet-értelmezés szerint sem voltak meg sem a társadalmi feltételei, sem az ideológiája annak, hogy az emberek egy szabadabb és jobb életet harcoljanak ki maguknak - amikor tehát a vallás valóban menedék volt a kiúttalanságban.

A régi uralkodók istenítését felhánytorgatni pedig /7/ - éppen Ceauşescu Romániájában, ahol a pártvezér (no, meg a felesége) köhintésére is üdvözlő-táviratok és nyilatkozatok ezreit szervezik meg - valóban tragikomikus.

Az adott renddel való megbékélés vádja érdekesen jelentkezik a jelenben, ha logikusan végiggondoljuk a dolgot. Aki az adott renddel megbékél, az nem akarja az újat, a jobbat. Az új a pártprogramban nyer megfogalmazást. Aki tehát a pártprogrammal nem ért egyet, az az újat, a jobbat nem akarja, vagyis társadalomellenes. Ha a vallás a belenyugvást tanítja, akkor a vallásos ember lényegében a párt politikájával áll szemben, tehát társadalomellenes. És még akad, aki nem átallja kijelenteni, hogy „A szocialista állam teljes bizalommal van minden állampolgára iránt.” /8/ (Persze lehet, e sorok írója téved, és a szillogizmusok nem tartozékai a „tudományos logikának”, és így e fenti gondolatsor érvényét veszti a szocializmus viszonyai között, melyeket, mint láttuk, e logika ural.)

Viszont éppen ellenkezőleg, haladó az az egyén, amelyik döntéseit „szabadon” hozza, vagyis a társadalmi igényekkel összhangban /9/ (melyeket természetesen megint csak az élcsapat, vagyis a párt tud igazán megfogalmazni).

A vallásos ember - mint számos forrásból megtudhatjuk - elidegenedett ember is /10, 11, 12/, és ez a tény súlyos kihatással van öntudatára, magatartására, arra a módra, ahogy a tudományt és a kultúrát befogadja. Furcsa módon azonban - biztosan véletlenül - említést sem találunk a munkától való elidegenedésről, mely vonatkozásban a szocializmusban - lévén, hogy az ipari munka menete kevéssé ismer rendszerhatárokat - egyáltalán nem javult a helyzet, sőt... A fogalmat tehát úgy alkalmazzuk, ahogy javunkra szolgál. S nagyszerűen felhasználható az a Marx-idézet is, mely szerint „A magától elidegenedett ember ugyanakkor saját lényegétől elidegenedett gondolkodó is”, hiszen ez a fiktív „emberi lényeg”-fogalom, mint minden lényeg, valójában megfoghatatlan és meghatározhatatlan, de miután adottnak és ismertnek vesszük, nagyon jól lehet vele manipulálni.

„Elidegenedett, egydimenziójú” - mondja a vallásos emberről /13/ (aki pedig feltehetően felismeri a társadalmi - és pszichikai - szféra morális kettősségét, a jó és a rossz szükségszerű együttélését és kiküszöbölhetetlen realitását) az az ideológia, mely a totálisan jó társadalom bizonyságának állításával totalitárius rendszert hoz létre. Ebben mindig az a jó és az az igaz, ami a hatalom fenntartásához szükséges, és így válik az „igazság” a párthatalom megőrzésének függvényévé.

Az ateista erkölcsileg is magasabb rendű, hiszen az antagonista osztályok társadalmára az egoizmus, az individualizmus, az erkölcsi gátlások hiánya jellemző /14/. (S ha meggondoljuk, hogy százmilliók élnek ebben a fertőben!) Igazi humanizmus is csak a marxista ateistát jellemezheti.

Ha közelebbről akarjuk megvizsgálni, mit is jelent ez a „humanizmus”, akkor az egyenlőség fogalmából kell kiindulnunk, mely éppen a kereszténységnek köszönheti elterjedését, és amely csak a francia forradalmat megelőző időkben „laicizálódott”. Ez a laicizálódás azonban az egyenlősdiség fogalmát vitte be jelentésébe, és az elvont Isten helyébe az elvont Ember fogalmát állította. (De míg az előbbi valósága vagy nem-léte le nem ellenőrizhető, ez utóbbi realitásának hiánya evidens.) Ez a felfogás nem az elvont emberi lényegről, hanem egy idealizált konkrét emberről beszél, mellyel az egyenlősdiség elve alapján bárki azonosíthatja magát. Ha ez az elmélet következetes lenne, az igazi individualizmus ideológiájába torkollna (pontosabban: torkollik oda is), egyfajta „szocialista humánummal” megfejelve azonban a kommunizmus ideológiája számára is szalonképessé válik. A „saját igazi napjává” vált ember /15/ a kollektivizmus jellemvonása által válik humánussá, vagyis azáltal, hogy a közösség érdekeiért „harcol” (ellenkező esetben antiszociális marad). A közösség érdekeit viszont a párt képviseli és fogalmazza meg - lám a kör megint bezárul. A csapda is, melyet a pártideológia állított a humánus jelzőt igénylő alattvalói számára.

Az ateista - szemben a vallásossal - nem dogmatikus. Természetesen a párt elmélete és gyakorlata sem dogmatikus, hiszen vitába lehet vele szállni. A román állampolgár azonban már fel sem teszi a kérdést, hogy: hol? Azok a gyűlések ugyanis, melyek „elvtársi nyílt vitában” hivatottak a „dolgozó tömegek” véleménynyilvánításának szabad teret engedni, inkább apologetikus szeanszok légkörét árasztják, ahol a hozzászólás szövegét általában előre leellenőrizték.

Az emberi gondolkodás egysíkúsítására irányuló törekvés, az ember kijátszása közösségi és erkölcsi igényei alapján saját lelki világának és erkölcsi érzékének rovására - mindez egyetlen célt szolgál: az uniformizálásét /16, 17, 18/. Az új, a kommunista hit, mely tántoríthatatlan bizalmat igényel a halál utáni (személyes) boldogság ígérete helyett az (úgy tűnik, szintén csupán halál utáni) kollektív boldogság próféciája számára, minden erkölcsi tulajdonságra apellál, csak a lelkiismeretre, a becsületre és a méltóságtudatra nem /19/, és a társadalmi igazságért folytatott harc egyetlen útját jelöli meg: a beilleszkedését. Ez nevelési célkitűzéseiben nagyon világosan meg is fogalmazódik, és nem véletlen, hogy legkiélezettebben éppen katonai szerzők szövegeiben /20/. Eszerint a pszichikumot programozni lehet, akár egy számítógépet, ez a programozás pedig lehetőleg egyetlen modell alapján történjen, melynek során „pártunk és kormányunk... politikájának helyességéről, tudományos jellegéről szilárd meggyőződések” /21/ alakulnak ki. Ez a nevelés mindenekelőtt a rációra hat, lévén, hogy a magatartás a folyamatok megértése mélységének a függvénye /22/, és nem az erkölcsi vonásoké. A megértés mélységének a mércéje pedig az egyetértés foka.

Ez az elmélet az ember korlátlan nevelhetőségét vallja (nem csoda, hiszen messianisztikus társadalomelméletre épül), minden ellentétes bizonyíték ellenére tagadva az intelligencia veleszületett voltát /25/, állítva, hogy minden embernek egyenlő esélye van a szocialista megdicsőülésre. Ez pedig az „új típusú ember” /26/ státusában csúcsosodik ki, mely a fasiszta felsőbbrendű ember mítoszának egyenes ágú örököseként ugyanazt a funkciót igyekszik betölteni, mint ez: az emberi hiúságra apellálva fanatizálni igyekszik az alávetetteket. Hitlernek ez sikerült, Ceauşescunak szerencsére aligha fog.

Az „új típusú ember” feltétlen tartozéka az ateizmus, mely a szocialista királyhűség egyik alappillére /27/.

Az ateista beállítottság, mely egyébként mindenkinek legbensőbb lelkiismereti ügye maradhatna, így lép egy totalitárius társadalmi rendszerben az embernyomorítás szolgálatába. Egy valóban erkölcsös ateista így kerülhet szembe saját lelkiismeretével, még akkor is, ha úgy érzi, saját lelkiismerete szavára lett ateistává. Ezért (is) embertelen ez a társadalom, mely az istenhívőket nyilvános istentagadásra, az ateistákat pedig (bizonyos szempontból) cinkossá-válásra kényszeríti.

J e g y z e t e k

1.- „Az emberi nemzedékek végtelen sora számára semmi sem megismerhetetlen...” (D. Almas et all.: Pe teme de educaţie politică a tineretului - Az ifjúság politikai neveléséről -, Ed. Politică, Bucureşti, 1969, p. 219.)

2.- Id. m. p. 209.

3.- Raducu Constantin: Căi şi modalităţi folosite pentru educarea materialist-ştiinţifică a maselor - A tömegek materialista-tudományos nevelésének útjai és módozatai -, Ed. Politică, Buc., 1980. p. 17.

4.- Id. m. p. 42.

5.- „A világ tudományos látásmódjával felfegyverkezve, rendíthetetlen hittel eltelve a szocializmus igazságai és az általa hirdetett értékek iránt, az ember megingathatatlanul halad majd annak végső célja felé.” A. Chircev: Educaţia moral-politică a tineretului şcolar - A tanuló ifjúság erkölcsi-politikai nevelése -, Ed. Didacticăsi pedagocică, Buc., 1974. p. 50.

6.- „Szilárd politikai-ideológiai meggyőződésekkel (melyeknek részei az ateista és a vallásellenes meggyőződések is) felfegyverkezve a tanulók megingathatatlanul hisznek majd abban, hogy a szocializmus és a kommunizmus győzedelmeskedik hazánkban és az egész világon. Ettől a hittől fellelkesítve  arra fognak törekedni, hogy szorgalmas tanulással, minőségi munkával már az iskolapadokban módszeresen felkészüljenek arra, hogy mint leendő állampolgárok aktív módon vegyenek részt a szocialista eszmény megvalósítására irányuló forradalmi harcban, melyet beragyog a munkásosztály ideológiája, s melyet bölcsességgel vezet annak élcsapata, a Román Kommunista Párt.” id. m. p. 26.

7.- Culegere de texte pentru munca dirigintelui - Szöveggyűjtemény az osztályfőnöki munka számára -, Ed. de Stat didactică şi pedagogică, Buc., 1961. p. 54.

8.- Raducu Constantin: Id. m. p. 57.

9.- A. Chircev: Id. m. p. 51.

10.- Raducu Constantin: Id. m. p. 17.

11.- Id. m. p. 42.

12.- lec. univ. dr. Marin Călin: Cunoaşterea stiinţifică - parte componentă a educaţiei comuniste - A tudományos megismerés - mint a kommunista nevelés része, in: Educaţia materialist-stiinţifică a elevilor şi studentilor - A tanulók és egyetemisták materialista-tudományos nevelése; megjelent a Revista de pedagogie c. folyóirat kiadásában, Bukarest, 1978. 32. old.

13.- Raducu Constantin: Id. m. p. 52.

14.- Id. m. p. 43.

15.- prof. univ. dr. docent Al. Tănase: Dimensiunea culturală laică şi ateistă a educatiei socialiste - A szocialista nevelés laikus és ateista kulturális dimenziója, in: Educatia materialist-stiintifică a elevilor si studentilor, id. kiadás, p. 8.

16.- „Elmondhatjuk, hogy első ízben a szocialista társadalomban, különösképpen pedig a kommunizmusban jönnek létre a feltételek egy egységes elméleti és ideológiai világ- és életszemlélet kialakulására.” N. Ceauşescu: A hazai szocialista építés jelenlegi stádiumáról, elméleti, ideológiai  kérdésekről és a párt politikai nevelő-tevékenységéről - előadói beszéd az RKP KB 1982. június 1-i bővített ülésén, in: Előre, 1982. június 3.

17.- „A forradalmi pártnak, a haladó erőknek, a munkásosztálynak - mint a társadalom vezető osztályának - a legjobb körülmények között kell eleget tennie történelmi felelősségének mind a termelőerők fejlesztésében, a termelési viszonyok alakításában, mind pedig a dialektikus materialista világ- és életszemléletnek az egész társadalomra kiterjedő érvényesítésében.” N. Ceauşescu: id. m., id. hely.

A továbbiakban hozzáteszi: „Az egységes elméleti, ideológiai világ- és életszemlélet kialakulásához szükséges feltételek megteremtését nem szabad uniformizálásnak, egyik vagy másik tétel vita nélküli elfogadásának szűk értelmezésében felfogni.” (Uo.)

(A gyilkos már szorosra húzta a harisnyát áldozata nyakán, s közben azt hajtogatja: nem akarlak megölni! - a cikkíró megjegyzése.)

18.- „...mindannyiunknak egyetlen nyelvet kell megtanulnunk és beszélnünk, a dialektikus és történelmi materialista forradalmi szemlélet nyelvét.” N. Ceauşescu: id. m., id. hely.

19. „Az új ember formálását, az ifjúság felkészítését szolgáló politikai-nevelő tevékenységben jelentős szerep hárul az iskolára, az oktatás minden fokán. Kezdve az iskolás kor előtti oktatással és végezve az egyetemi oktatással, a gyerekeket a hazaszeretet, a szocializmus, a párt iránti odaadás szellemében, a munka szellemében kell nevelni és felkészíteni, fel kell fegyverezni őket a tudomány és az emberi megismerés legújabb vívmányaival. Az iskola minden fokon neveljen forradalmárt, szenvedélyes, bátor fiatalokat, akik bármilyen áldozatra készek a haza, a szocializmus érdekei, az ország függetlenségének megvédése, a béke szolgálatában.” N. Ceauşescu: id. m., id. hely.

20.- „Következésképp, a nevelési folyamat egységes szabályozása érdekében, az ember egy meghatározott  modelljét kell kiválasztani, melyet vonatkozási rendszerként használjon minden nevelő.” gen. maior V. Voichită, loc. col. dr. L. Culda: Imaginea despre om şi practica educării acestuia - Emberkép és nevelési gyakorlat, in: Didactica învătămîntului de stiinte sociale - A társadalomtudományok oktatásának módszertana -, ed. Militară, Buc., 1980. p. 118.

21.- loc. col. dr. C. Frintu: Rolul ştiintelor sociale în educarea materialist-stiintifică a elevilor - A társadalomtudományok szerepe a tanulók materialista-tudományos nevelésében. in: id. m. p. 63.

22.- Raducu Constantin: Id. m. p. 32.

23.- Id. m. 20. old.

24.- „A családdal való kapcsolatban az iskola figyelme arra kell irányuljon, hogy a szülőkből a gyermekeik számára követésre méltó példaképet csináljon.” lec. univ. A. Moldovan - lect. univ. C. Tatu: Relatia şcoală-familie...- Az iskola és a család kapcsolata..., in: Educarea materialist-stiintifică..., p. 39.

25.- prof. M. Toader, prof. T. Pălăşan: Evidentierea premiselor psihologice ale credintei religioase... - A vallásos hit lélektani feltételeinek kimutatása, in: Educatia materialist-ştiintifică..., p. 56.

26.- „A felsőbbrendű ember egylényegű a szocializmussal.” dr. P. Berar: Principii ale educatiei materialist-ştiintifice... - A materialista-tudományos nevelés alapelvei, id. m. 12. old.

27.- Raducu Constantin: Id. m. p. 7.

                  (Tóth Károly Antal)