A Keleti Akció (I.)

A romániai magyar intézmények anyaországi

                                        támogatása az 1920-as években.*

            Az első világháború után Romániához csatolt volt magyarországi területek magyar intézményrendszerének anyaországi támogatását, budapesti kormányzati körökben Keleti Akciónak nevezték.

            A határon túli magyarság intézményei és a magyarországi kormányzat közötti együttműködésnek három fontos területe volt: az adott kisebbség helyzetének feltárása és elemzése; a hazai szervezetek és állami intézmények támogatása a határon túli magyar társadalmi intézmények (iskolák, egyházak, sajtó stb.) részére; politikai támogatás a nemzetközi kapcsolatokban és közvetlen együttműködés az anyaország kormányzati szervei és a szomszédos országok magyar politikai szervezetei között.

            Ez a tanulmány a Népies Irodalmi Társaság (továbbiakban NIT) tevékenységével foglalkozik, amely a Keleti Akcióban, az előbb említett első két feladatkörben meghatározó szerepet töltött be.

             Ezzel a kormányzati tevékenységgel, illetve a NIT történetével B. Bernáth István kéziratát kivételével , eddig a szakirodalom nem foglalkozott. [1] A romániai magyar politikusok és a magyarországi kormányzat szoros kapcsolatára már Tilkovszky Loránt utalt a hatvanas években megjelent munkájában. [2] Romsics Ignác a Bethlen Istvánról írt monográfiájában foglalkozott az 1919-ben létrehozott titkos "erdélyi minisztériummal". [3] Az erdélyi és a magyarországi politikusok kapcsolatait a húszas évek transzszilvanizmusát vizsgáló könyvében K. Lengyel Zsolt is érintette. [4] Az anyagi támogatás kérdése Cs. Gyímesi Éva Makkai Sándorról írt tanulmányában merült fel. [5] Ő idézi Jakabffy Elemér naplóját, aki a református püspök távozását arra vezette vissza, hogy a romániai politikai rendőrség felfedte Makkai Magyarországról érkező anyagi támogatását. Egy másik kisebbségpolitikus, Paál Árpád kézirathagyatékában az impériumváltás időszakára vonatkozó a tisztviselői támogatásokat és az egyházi iskolák magyarországi segélyezését bizonyító töredékes iratanyag került elő. [6]

            A téma feldolgozatlanságát egyrészt az magyarázza, hogy a kutatók tartottak attól, hogy a magyarországi támogatásokra vonatkozó tények feltárása a romániai magyarságot mint "ötödik hadoszlopot" tárgyaló romániai propagandát erősítené. [7] Másrészt az Erdély 1918 utáni történetével foglalkozó kutatások az impériumváltást és a magyarság sérelmeinek feltárását helyezték középpontba. A publikációk másik csoportja a magyar revíziós propagandával foglalkozik. A magyar-magyar kapcsolatok feltáratlanságának harmadik oka a források viszonylagos hiányában keresendő. A Miniszterelnökség II. osztályának iratanyagából összeállítottak egy dokumentumgyűjteményt, az intézmények innen történő támogatására vonatkozó iratanyag azonban nem került a Magyar Országos Levéltár gyűjteményébe. [8]

            A téma feldolgozását azért tartottuk fontosnak, mert e nélkül a kisebbségi társadalmak intézményépítési folyamatai nem értelmezhetőek. A nemzeti kisebbségek anyaországi támogatására már az első világháború előtt sor került a Kárpát-medencében. 1918-után pedig az új nemzetállami elitek hallgatólagosan tudomásul vették ezt a fajta segélyezést, hiszen ez is hozzájárult a mindenütt sok belpolitikai feszültséggel járó kisebbségi problémák részleges kezeléséhez. 

            A határon túli politikusok és intézmények a segélyezésekről nemigen készítettek feljegyzéseket. A rendszeresen ellenőrzött elszámolásokat jórészt megsemmisítették. [9] Rendelkezésünkre állt a Miniszterelnökség iratanyaga, ezen belül a legtöbbet használtuk a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának (továbbiakban TESzK)  töredékes dokumentumait. Másik komoly forrásbázisunk a NIT-nak, a Keleti Akcióra vonatkozó dokumentumgyűjteménye volt. [10]

            Dolgozatunk első része a NIT létrejöttének körülményeit tárgyalja, majd az intézmény adatgyűjtő és dokumentációs rendszerét mutatja be. Ezt követően az intézmény oktatásügyi tevékenységét és a romániai magyar társadalmi szervezetek pénzügyi támogatásának kereteit tekintjük át. A tanulmány arra keresi a választ, hogy a korabeli elemző munka milyen keretek között és hogyan folyt, valamint arra, hogy milyen elvek alapján épült ki a támogatási rendszer és mi volt a segélyezés stratégiája.

                                    A Népies Irodalmi Társaság előzményei.         

             Az ellenforradalmi kormány Szegedről majd Budapestről 1919-20-ban vasutasokból és katonatisztekből álló futárszolgálaton keresztül folyamatosan kapcsolatot tartott a demarkációs vonalon túli, erdélyi magyar vármegyei tisztviselői karral. Ezen keresztül szervezték a román hűségeskü letételével szembeni ellenállást, a jogfenntarás alapján a fizetések további folyósítását, valamint a megszállásból adódó sérelmekkel kapcsolatos adatgyűjtést. Ezt a munkát 1919 első hónapjaiban a megszállt területeken egymástól függetlenül különböző csoportok, általában a vármegyék helyben maradt törvényhatósági elöljárói végezték. Külön külön keresték a kapcsolatot a magyarországi hatalmi központokkal. [11] Majd az útkereső szerveződések összefogására és a magyarság politikai irányítására Kolozsváron megalakult az úgynevezett erdélyi központ.

            Apáthy István kelet-magyarországi főkormánybiztos 1919. január 18-i letartóztatása után a román katonai hatóságok ellenállás nélkül vették át a hivatal épületét az ottmaradt iratanyaggal együtt. Ezt követően a helyi kormányzati hierarchiában Apáthyt követő Grandpierre Emil kolozsvári főispán, Kolozsváry Bálint, a Ferenc József Tudományegyetem rektora és a Költő Gábor bíró alkotta csoport tartotta a budapesti kormányzattal, elsősorban Bethlen Istvánnal, Teleki Pállal és szakértőikkel a kapcsolatot. [12] Ez a társaság vált összeköttetéseik és 1919 előtti közigazgatási hierarchiában betöltött szerepük révén a tisztviselői ellenállás irányítójává. A magyar tisztviselői kar a román megszállást csak ideiglenesnek és nem közhatalom-változásnak tekintette. Épp ezért nem tettek hűségesküt a román királyra. Grandpierréket a  nagyszebeni Kormányzótanács is a magyar hivatalnoki kar képviselőiként fogadta el, és tárgyalásokat folytatott velük a hűségeskü letételéről. [13]

            A kolozsvári központhoz még 1919-ben csatlakozott Papp Antal kolozsvári pénzügyi igazgató és Nagy László helybeli ügyvéd. 1919 nyarán, majd szorosabban 1920-ban kapcsolódott az előbb említettekhez Paál Árpád, Udvarhely megye helyettes alispánja, akinek Kolozsvár volt a kijelölt kényszerlakhelye. Ő építette ki a csoport székelyföldi kapcsolatait. [14]

            A központ három területen dolgozott: a budapesti Békeelőkészítő Iroda részére információkat gyűjtöttek a román megszállás alatt elkövetett jogsértésekről és a különböző atrocitásokról; a Magyarországról érkező támogatásokból megszervezték a magyar tisztviselők segélyezését; a magyar felekezetek vezetőivel együtt szervezték az új magyar egyházi közoktatást. [15] Az Erdélyt behálózó elsősorban vármegyei tisztviselők alkotta kapcsolatrendszerük, a Szellemi Front mozgalma a békeszerződés aláírásáig a hűségeskü megtagadását hirdette és a tisztviselői kart látta el nem cenzúrázott információkkal. [16] Paál és Költő különböző spontánul szerveződött csoportokkal is kapcsolatban álltak, de óvtak a meggondolatlan akcióktól. A békeszerződés aláírásáig bíztak az anyaországi felszabadításban, de a kolozsvári központ 1921 tavaszán már azt kérte a budapesti kormánytól, hogy fékezzék meg a szélsőséges propagandát, és ne küldjenek felelőtlen izgatókat Erdélybe. [17]

            A központhoz tartozott 1920 nyarától gróf Bethlen György, az Erdélyi Gazdasági Egyesület vezetője, magával hozva a szervezet kiterjedt kapcsolatrendszerét. Bethlen ekkori tevékenysége és az ennek révén megnövekedett politikai súlya nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1924-ben a romániai Országos Magyar Párt (továbbiakban OMP) alelnökévé, majd 1926-ban elnökévé választották.

            1920 novemberében Papp Antal, a kolozsvári központ képviselőjeként Budapestre költözött. Majd a következő év augusztusától, a Teleki Pál elnökletével működő Társadalmi Egyesületek Szövetségének [18] a határon túli magyarok támogatását irányító intézmény operatív vezetőjeként tevékenykedett.

            A kolozsvári informális központ miután elérte, hogy a magyar kormány 1921 februárjában saját megbízottjának tekintse [19] a meginduló romániai magyar politikai életben a budapesti álláspontot képviselve, a passzivitás képviselőjeként meghatározó szerepet töltött be. A magyar kisebbségi politika örök dilemmája, jelentkezett ekkoriban is: nehezen lehetett elkülöníteni a budapesti és az erdélyi álláspontot (illetve Grandpierrék véleményét). Ebben az esetben , az aktivitás passzivitás vitában kizárólag az utóbbi álláspont képviselői informálták a budapesti kormányt a romániai viszonyokról. Egyrészt azért, mert az aktivitás hívei (a Keleti Újság köre, a Kiáltó Szó szerzői) úgynevezett októbrista álláspontot (nyitás a román társadalom és pártok felé és a társadalom demokratizálásának folyamatában értelmezték a kisebbségi kérdést) fogalmaztak meg. Másrészt a Grandpierre vezette csoport és Bethlen szakértőinek politikai értékvilága azonos volt, sőt egyik régi közvetlen munkatársuk, Papp Antal, mint már említettük a kisebbségi ügyek magyarországi intézésében kulcspozíciót foglalt el. Összefoglalva úgy is lehetne a helyzetet jellemezni, hogy míg az aktivitás hívei az 1918 előtti nemzetiségpolitika tekintetében elfogadták Jászi Oszkár jogkiterjesztő álláspontját, addig a passzivisták és a Magyarországon uralomra került politikai elit szakértői ugyanebben a kérdésben a jogszűkítés álláspontjának hajdani képviselőiből kerültek ki. E magyarországi kör meghatározó személyisége Jancsó Benedek volt, aki már jóval 1918 előtt  figyelmeztetett a román nemzeti mozgalom veszélyességére.

            A kolozsvári központ információs és a támogatásokat elosztó jogköre 1922-ben előbb a báró Jósika Samu elnökletével megalakuló Magyar Szövetséghez, majd annak betiltása után a Grandpierrék szervezte Magyar Nemzeti Párthoz, illetve 1922 decemberében az utóbbiból és a Kós Károly vezette Magyar Néppártból létrejövő romániai Országos Magyar Párthoz került. Az anyaországi kormányok mindvégig ezt a szervezetet ismerték el a romániai magyar kisebbség egyedüli legitim politikai képviseleteként. A húszas évek első felében épültek föl a magyarországi kormányzati támogatás elosztásának erdélyi keretei. A politikai jellegű segélyek egyértelműen az OMP-hoz kerültek, a társadalmi, elsősorban az oktatási intézmények támogatásának elosztásában a történelmi magyar egyházak képviselői vettek részt a Felekezetközi Tanácson keresztül. [20]

            Az első világháború előtt a külföldön élő magyarok ügyei közvetlenül a Miniszterelnökséghez tartoztak. A századfordulón kezdődő  úgynevezett magyar akciónak területenként több ága létezett. 1902-1903-ban indították az amerikai magyar akciót, a Magyarországról kivándorolt nemzetiségiek amerikai mozgalmainak ellensúlyozása érdekében. Az akció célja a szlávok közötti nyelvi, kulturális, vallási különbségek mesterséges fenntartása és a nemzeti egységtörekvések letörése volt. A horvátországi- és a romániai magyar akción keresztül biztosították a magyar szórványok egyházi és iskolai ellátását. A kormányzat a külföldön lévő magyar intézményeket nem közvetlenül, hanem az erre a célra létrehozott társadalmi szervezetek közreműködésével támogatta. [21]

     A kormányzati támogatás társadalmi szervezeteken keresztüli folyósítását alkalmazta a német kisebbségpolitika is. [22]

            Magyarországon 1918 őszétől egyszerre több minisztérium (Külügy, Propaganda, Nemzetiségi) párhuzamosan foglalkozott a kelet-magyarországi (a békeszerződésekkel kapcsolatos és a megszállt területek magyarságát érintő) ügyekkel. Ugyanekkor 16 különböző, a volt székely egyesületek tagjaiból és a keleti országrész menekültjeiből álló szervezet jött létre, hogy az Erdélyben maradottak és a menekültek érdekeit képviselje. [23]

            A határon túli magyarok támogatásának világháború előtti módszerei 1918-ban is alkalmazhatónak tűntek, de keretei - a meglévő szervezetek, a feladat nagysága, a közvetítésre jelentkező intézmények nagy száma, a revízió szükségessége körüli országos egyetértés s a kérdés rendezésének halogatása miatti belpolitikai feszültségek megelőzése miatt már alkalmatlan volt a teendők ellátására. Az elszakított területek kérdése a kormánypolitika kulcskérdése lett. Ebben összefonódott a béketárgyalások ügye a menekültkérdéssel és a megszállt területeken élő magyarság problémáinak kezelésével. Ezért célszerűnek tűnt a kérdéskörrel kapcsolatos döntések előkészítését és a politikai tevékenységet egy helyre összpontosítani. A szakszerű, nem szólamokra építő  fellépést képviselte a már említett gróf Bethlen István, gróf Teleki Pál, Sebess Dénes, Jancsó Benedek, Barabás Endre vezette csoport. Az új helyzetben a nemzetiségek anyaországukhoz csatlakozása a megszállt területeken álláspontjuk igazolását látták, és a múlt nemzetiségpolitikai hibáinak kijavítására törekedtek, sokat okulva a román nemzeti mozgalom tapasztalataiból. Esélyeiket növelte az a tény, hogy Bethlent az új magyar közéletben az erdélyi érdekek leghitelesebb politikai képviselőjének tekintették illetve már a szegedi ellenforradalmi kormány időszakában kialakították kapcsolataikat azokkal az erdélyi ellenállási központokkal, nem utolsó sorban a tisztviselők segélyezése révén melyek később a politikai szervezkedést megindították. [24]

            Friedrich István miniszterelnök és Bethlen István rövid ideig tartó kölcsönös közeledésének eredményeként 1919 szeptember végén Bethlen az erdélyi ügyekkel megbízott titkos minisztérium vezetőjeként a kormány tagja lett. [25]

Bleyer Jakab nemzetiségügyi miniszter akinek hatáskörét az új minisztérium csökkentette javasolta, hogy a Felvidék részére is létesüljön hasonló hivatal. Bethlen ezt az erdélyi speciális helyzetre való tekintettel utasította el. (Itt ugyanis a csehek által megszállt területekkel ellentétben a magyar kormány nem járult hozzá a hivatalnoki kar hűségesküjének letételéhez.) A másik, hatáskörében érintett kormányzati szerv a Propagandaminisztérium volt, melynek erdélyi ügyosztályát rövidesen megszüntették. [26] Hivatalosan a külön erdélyi minisztérium felállítását azzal indokolták, hogy a kelet-magyarországi megszállt területek problémáit egységesen és egy helyben kell intézni. Az intézmény a román megszállás miatt a nyilvánosság teljes kizárásával működött. Az "erdélyi minisztérium" munkatársait a Külügyminisztériumhoz tartozó Békeelőkészítő Iroda alkalmazottaiként az iroda többi dolgozójához hasonlóan különböző minisztériumok állományában helyezték el. [27]

            A titkos minisztérium a Huszár kormány megalakulásakor, 1919 november végén formálisan megszűnt, de osztályai Bethlen István háttérirányításával tovább működtek a Békeelőkészítő Iroda B csoportjaként. A minisztériumban még októberben két főosztályt szerveztek. Az egyik Gagyi Dénes vezetésével az erdélyi menekültek ügyeivel foglalkozott. Ez 1920 tavaszán átalakult Országos Menekültügyi Hivatallá (továbbiakban OMH). A másik részleg három osztálya a Teleki Pál vezette békeelőkészítésben vett részt. A báró Horváth Emil irányította osztály a megszállt területeken történt jogsérelmekről gyűjtött információkat, illetve az erdélyi magyar vezetőkkel, a román kormányzattal és a keleti antant seregek főparancsnokságával tartotta a kapcsolatot. Az osztály rövid ideig működött, mert 1920 tavaszán Horváthot  az Országos Menekültügyi Hivatal vezetésével bízták meg. A feladatokat a másik két osztály vette át. A Jancsó Benedek vezette csoport a béketárgyalások Erdélyre vonatkozó anyagának feldolgozását és összeállítását végezte. A harmadik ügyosztály, Sebess Dénes irányításával, a háború utáni, a valószínűsíthetően elcsatolandó erdélyi területek támogatására készített terveket, valamint a kolozsvári központtal a segélyezési ügyeket intézte. Bethlen a különböző minisztériumok állományából összesen 22 főt és 3 millió koronás költségvetést igényelt. [28]

            Az erdélyi menekülteket segítő osztály 1919 október közepétől a segély-, állás- és lakásügyeket intézett. A felvidéki menekültekkel a Felvidéki Liga és a Szepesi Szövetség foglalkozott. Mivel a menekültek többsége a kelet-magyarországi területekről érkezett, az erdélyi menekültügyi osztály 1920 áprilisában, a Békeelőkészítő Iroda B csoportjának további irányítása mellett, Országos Menekültügyi Hivatallá alakult át. Ezzel a másik két megszállt vidékről érkező menekültek problémái is  hozzájuk kerültek. A területi ügyosztályok (Kelet, Észak, Dél) feladata volt többek között a"menekültek panaszainak, kérelmeinek és a lekapcsolt országrészekre vonatkozó országos érdekű információk felvétele". [29] Igy ez az intézmény is részt vett a sérelmi anyagok gyűjtésében. A hivatal munkatársai az egzisztenciális gondok kezelése mellett támogatták a menekültek  önszerveződését. A segítségükkel létrejött egyesületek Bethlen politikáját támogatva integrálódtak a magyarországi közéletbe. [30] 1919-20-ban a megszállt területekre küldött segélyek jelentős részét az OMH költségvetésében bujtatták el. [31] Az intézményt a Békeelőkészítő Iroda 1920-as megszűnése után a Miniszterelnökség, majd 1922 februárjától a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alá helyezték. A hivatalt 1924-ben a magyarországi bevándorlás feltételeinek megszigorítása, a tömeges áttelepülés megszűnte után felszámolták.

                                        A Népies Irodalmi Társaság létrejötte

            A Békeelőkészítő Iroda B csoportja mellett1921 őszéig még továbbra is több hivatal és társadalmi szervezet foglalkozott Magyarországon, egymással párhuzamosan erdélyi ügyekkel. A Propagandaügyi Minisztérium ahova Erdély kivételével a megszállt területek ügyei tartoztak 1919 decemberi megszüntetésekor a terület felügyeletét a Külügyminisztérium és a Nemzetiségi Minisztérium egyaránt meg akarta szerezni hiszen ezekkel a kérdésekkel mindkét helyen foglalkoztak. [32] Ha az előbbihez kerül a határon túli magyarok ügyeinek irányítása akkor attól lehetett tartani, hogy a kérdést elsősorban a nemzetközi kapcsolatok viszonylatában fogják kezelni. Ebben az esetben a kormányzati szerepvállalást is nehezen lehetett volna leplezni. A Nemzetiségi Minisztérium pedig - Bethlenék szempontjából - nem volt megbízható, az ott képviselt magyarországi nemzetiségek esetleges külföldi (anyaországi) kapcsolatai miatt. Ezért az idegenben élő magyarok politikai ügyeinek felügyelete visszakerült a Miniszterelnökséghez ahol a III., majd a  később e célra szervezett II. osztály foglalkozott ezzel. [33]

            Az ekkor még magyar kormányzati szempontból csak "megszállt"-nak és nem elcsatoltnak tekintett területeken található magyar gazdasági, társadalmi, egyházi intézmények támogatása azonban továbbra sem folyhatott közvetlenül a Miniszterelnökségről. Ezért hozták létre 1920 áprilisában a Bocskay Szövetséget (Tudományos Irodalmi és Közművelődési Egyesület) mint  társadalmi szervezetet. Az alapító okiratot Jancsó Benedek elnökként, Barabás Endre jegyzőkönyvvezetőként írta alá. [34] A későbbi dokumentumokban Bethlen István és Sebess Dénes, valamint Papp József (volt kolozsvári  ügyvédi kamarai elnök) szerepel alapítóként. A fennmaradt nyilvántartásból kiderül, hogy a tagságot a Miniszterelnökség és a Bocskay Szövetség (majd Népies Irodalmi Társaság) szakértő-hivatalnokai alkották. [35]

     "Az egyesület célja: az ország keleti részében idegen uralom alá került magyarság gazdasági, társadalmi és politikai érdekeinek védelme "volt. [36]

            A Bocskay Szövetség tevékenysége Teleki Pál 1920 júliusi kormányalakítása után bontakozott ki. 1920 augusztusától a Miniszterelnökség Sebess Dénesnek, aki a Békeelőkészítő Iroda megszüntetése után a szövetség ügyeit intézte továbbította a különböző, Erdélyből érkező támogatási kérelmeket arra hivatkozva, hogy a békeszerződés aláírása után ilyen ügyekkel állami szervek nem foglalkozhatnak. [37]

            Ezzel együtt Sebess megszerezte a Miniszterelnökség támogatását a különböző kormányzati szervekkel folytatott vitákban. Jól mutatja a Bocskay Szövetség növekvő befolyását, hogy 1920. augusztus 29-én kezdeményezésükre alakult meg a Szövetségközi Tanács, amelybe az összes erdélyi ügyekkel foglalkozó egyesület és szövetség belépett. [38]

            Azonban ez sem konszolidálta a különböző erdélyi ügyekkel (elsősorban sérelmi propagandával) foglalkozó szervezeteket. A hangos hazai és külföldi propagandával, határon túli diverziós akciókra való bujtogatással megnehezítették a magyar külpolitika  nemzetközi integrációs törekvéseit, valamint a szomszédos országok magyar politikai szerveződéseinek érdekvédelmi tevékenységét. Ezért az általános belpolitikai konszolidáció keretében 1921. május 11-én Bethlen István miniszterelnöknél értekezletet tartottak az irredenta [39] szervezetek megszűntetése illetve korlátozása érdekében. [40] Megegyeztek abban, hogy megszűnt a katonai szervezkedés a megszállt területek felszabadítására. Aki ilyesmivel foglalkozik, semmilyen támogatásra nem számíthat. Megtiltották továbbá, hogy katonai futárok keressék fel az erdélyi magyarság vezetőit. Gróf Bánffy Miklós külügyminiszter külön kérte, hogy ne csupán az érintett szervezetek felülvizsgálatára és korlátozására kerüljön sor, hanem a "legveszedelmesebbeket" (a hazai és külföldi propagandájukkal a revíziót hosszú távon megvalósítani készülő külügyi munkát akadályozókat) oszlassák fel. Ugyanekkor határozatot hoztak a nemzetvédelmi célokra alakult egyesületek működéséről. [41] Ebben az egyes szervezetek működését a nemzetközi jogi irányelvekkel kívánták összhangba hozni. Ezért a területek visszaszerzésére, illetve más állam intézményei ellen irányuló tevékenységre utaló megfogalmazásokat és szimbólumokat (zászlók, jelvények stb.) ki kellett hagyni az alapszabályokból és a programokból.

             A tanácskozás után oszlatták fel többek között az Erdélyi Székely-Magyar Szövetséget, amelyet 1919 őszén emigráns székelyföldi tisztviselők hoztak létre és 1920  tavaszán még a Nemzetiségi Minisztérium támogatása révén a Bocskay Szövetség legerősebb konkurensének számított. [42] Ugyanekkor számolták fel az elcsatolt vármegyék törvényhatósági irodáit. Ezeket az anyaországba menekült vármegyei tisztviselők hozták létre a mielőbbi visszatérés reményében, a menekültügyek intézése, a jogfolytonosság hangsúlyozása, sérelmek feltárása és nem utolsó sorban szolgálati jogviszonyuk folyamatos fenntartása érdekében. Ősszel a területvédő ligák is átalakultak; ezeket beolvasztották a Magyar Nemzeti Szövetségbe. [43]

            A Bocskay Szövetség levelezésében rendszertelenül 1921 nyarától használta a Népies Irodalmi Társaság elnevezést. Majd ősszel mikor a Népszövetséghez beadott két panasziratukkal felhívták magukra a román külügyi szervek figyelmét, a Bocskay Szövetség elnevezést hivatalosan is a semleges erdélyi kapcsolatokra egyáltalán nem utaló Népies Irodalmi Társaságra változtatták. [44]

             Az előbbiekben bemutatott intézményi átalakulás a nagypolitika folyamataiban értelmezhető. A trianoni békeszerződés aláírása után a magyar külpolitika ki akart törni a nemzetközi elszigeteltségből. Világossá vált, hogy a revízió követelése időszerűtlen az új diplomáciai kapcsolatrendszerben. Bár a status quot nem tekintették véglegesnek (azt megváltoztathatatlannak elismerő nyilatkozatot sem tettek), de a revízió követelése lekerült a napirendről. A húszas években a legfontosabb külpolitikai célkitűzés az új, nemzetközi politikai kapcsolatok kialakítása volt.

            A történelmi Magyarország szétesésének sokkját a magyar társadalom lassan és nehezen  tudta feldolgozni. Igy a hivatalosan képviselt külpolitika nem beszélni a revízóról - és a vonatkozó társadalmi igény a revízióra, pontosabban a sérelmek nemzetközi propagálására látszólag ellentmondásba került egymással. Mivel azonban hosszabb távon a Bethlen kormányzat is a  (konkrétan nem tisztázott) revízió megvalósítására törekedett és e téren szüksége volt a társadalmi támogatásra, az 1918-19-ben spontán módon szerveződött (revíziós) társadalmi szervezeteket célszerű volt nem hivatalos kormányzati ellenőrzés alá helyezni. Ennek érdekében Bethlen egy kézbe vonta a támogatást és egységesíteni kívánta  különösen a külföldi  propagandát, ugyanakkor szétválasztotta az állami és az egyesületi munkát.

            A párhuzamosan folytatott propaganda akciók ügyében már 1919 október 21 - én megbeszélést tartottak különböző intézmények képviselői Bethlen Istvánnál. Felmérték, hogy hol folyik propagandamunka illetve megvitatták, hogy azt hogyan lehetne összehangolni. A párhuzamos akciók megosztották a rendelkezésre álló anyagi forrásokat és nagyon eltérő színvonalú  kiadványokat eredményezett. Elhatározták, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást tevékenységükről valamint létrehoznak egy összekötő szervet a Külügyminisztériumban. [45] A revíziós propagandát folytató szervezetek a Területvédő Liga vezetésével 1920 tavaszától erőteljes belföldi propagandába kezdtek az ellen, hogy Magyarország aláírja a békeszerződést, közben az OMH-lal is keresték az együttműködést, mert a kormány által diplomáciai okokból sem vállalható hazai és nemzetközi propagandát akarták felvállalni. A békeszerződés ratifikálása és  a nyugat-magyarországi akció után a kormányzat fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy a revíziós mozgalom a "kultúra és a szellem fegyverével" küzdő mérsékelt részét megnyerje céljainak. Ennek érdekében hozták létre 1921 augusztusában Teleki Pál irányításával közvetlenül a Miniszterelnöknek alárendelve a Társadalmi Egyesületek Szövetségének Központját. [46]

            A területvédő, revíziós egyesületek munkatársainak egy része különböző minisztériumok állományából lett az intézményekhez beosztva. Bethlen 1921 májusában körlevélben kért pontos tájékoztatást a kirendelt állami tisztviselők számáról, tevékenységéről. Ugyanakkor utasítást adott arra, "hogy a társadalmi egyesületek munkájának ellenőrzése és egységes iányítása céljából a jövőben csak az én meghallgatásom után s az általam javasolt módon méltóztassék tisztviselőket rendelkezésre bocsátani." [47] A beérkező kimutatás szerint a Vallás- és Közoktatási Minisztériumból  514 főt, a Pénzügyminisztériumból 2 főt, a vasúti alkalmazottak közül 8 főt, a postai, távirdai személyzetből 4 főt, a vasgyári - állami - tisztviselők közül 2 főt rendeltek ki valamelyik egyesülethez. [48]

            A TESzk 1921 augusztusi megalakulása után néhány egyesület megszűnt, mások az új szervezethez kerültek. Ezzel együtt a kirendelt állami tisztviselők számát drasztikusan csökkentették. A TESzK-hoz tartozó egyesületek 1922-ben már csak 6 állami tisztviselőt alkalmaztak. Az ide tartozó egyesületek munkatársaira a kormányzati intézményektől eltérő rendelkezések vonatkoztak. [49]

            A határon túli magyarokkal való törődés és a revízió előkészítése a kormányzati és a nem kormányzati szerveknél elválaszthatatlanul összefonódott. E tevékenység célrendszerét Jancsó Benedek fogalmazta meg. "Kétféle integritás van: területi és faji, vagy helyesebben nemzeti. Ez utóbbi azonos a kulturális egységgel. A területet elvehették tőlünk, de azt kedvező és szerencsés körülmények között, ha megjön az alkalom, visszavehetjük, mert az nem fog megsemmisülni. A hazát nem a hegyek, völgyek, a folyók és a síkságok alkotják, hanem az emberek, akik benne laknak. Ha a magyarság az idegen uralom elnyomása következtében e területeken részben vagy egészben elvész, akkor el fogjuk veszíteni a területekhez való legerősebb jogcímünket is. A területi integritás visszaállításának követelését hangoztatva, meg kell gondolnunk, hogy ez idő szerint annak útjában áll Európának a párizsi békeszerződések által megalkotott jelenlegi nemzetközi és államjogi berendezkedése. Nyugat - Európa nagy nemzeteinek közvéleménye "noli me tangere"-nek tartja és ennek következtében mereven visszautasít minden erre vonatkozó kívánságot vagy követelést, mert abban a meggyőződésben él, hogy a jelenlegi status quo-t csak egy új világháborúval lehet megváltoztatni. Ezt a körülményt ismerve, a politikai okosság, sőt a hazafias belátás sem engedi meg, hogy a területi integritást kizárólagosan vezető gondolat gyanánt külpolitikai akciók homlokterébe állítsuk.

            Időszerűtlen hangoztatásával idegen uralom alatt élő testvéreinknek nemcsak nem használunk, hanem egyenesen ártunk is, nem tekintve, hogy miatta úgy tűnünk fel a háborútól rettegő európai közvélemény szemeiben, mint békebontók, és éppen ezért azok részéről nem is számíthatunk semmiféle megértésre  vagy  méltánylásra.

            A kulturális egységgel azonos nemzeti integritást a párizsi békeszerződések nem szakították szét. Ellenkezően, ezt a faji, nemzeti- és vallásos kisebbségek számára a békeszerződéseknek úgynevezett kisebbségi záradékában biztosították is. Ha a kisebbségi záradékra támaszkodva, azoktól az államoktól, illetőleg azoknak a többségi nemzeteknek kormányaitól, amelyeknek uralma alatt él a magyar nemzetnek egy harmada, azt kívánjuk, hogy semmi olyan törvényhozási vagy kormányzati intézkedést ne léptessenek életbe, amely alkalmas lenne, hogy az uralmuk alatt élő testvéreinket nemzeti kultúrájuktól, nyelvüktől megfossza, vagy e cél elérése érdekében állampolgári szabadságukat korlátozza, gazdasági életfeltételeiket elsorvassza, egyáltalán nem érhet az a vád, hogy államuknak belső ügyeibe avatkozva, meg nem engedhető irredentista politikát folytatunk. Arra irányuló követeléseinknek jogosságát, sőt loyalitását sem vonhatja kétségbe senki, hogy testvéreink az idegen uralom alatt is jelenlegi számban, magyar műveltségükben, vagyonukban, ne csak megmaradjanak, hanem saját erejök mértékének megfelelően gyarapodhassanak is." [50]

A Társadalmi Egyesületek Szövetsége

            Az 1921. május 27-i, a következő évi költségvetést tárgyaló minisztertanácsi ülés azzal bízta meg a miniszterelnököt, hogy találkozzon a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó szervezetek képviselőivel és tárgyalják meg az együttműködés lehetőségeit. A tervezett konzultáció megvalósulásáról nem tudunk, de az 1921. augusztus 12-i kormányülésen elfogadták Bethlen javaslatát a Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának létrehozására. [51] Az intézmény vezetésével Teleki Pált, operatív irányításával, helyetteseként, Papp Antalt bízták meg. A minisztertanácsi határozat leszögezte, hogy a határon túli magyarok ügyeiben kizárólag a miniszterelnök rendelkezhet, meghallgatva egy-egy konkrét kérdés kapcsán az illetékes minisztereket. A társadalmi szervezetekkel e tárgykörben csak Teleki hivatalán keresztül érintkezhet. A központ feladata a határon túli magyarok érdekvédelmével, támogatásával kapcsolatos magyarországi társadalmi tevékenység koordinálása volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Bethlen miniszterelnöksége alatt működő szervezet a Rákóczi Szövetségen (Felvidék) a Szent Gellért Társaságon (Délvidék és a Marostól délre lévő, Romániához került Bánát) és a Népies Irodalmi Társaságon (bánáti rész kivételével a Romániához csatolt kelet-magyarországi területek) keresztül intézte a határon túli magyar társadalmi intézmények támogatását. [52] Az intézményhez tartozott még a Magyar Nemzeti Szövetség, amely belföldi és külföldi propagandával egyaránt foglalkozott. A szövetség az 1918 decemberében alakult Területvédő Ligát magába olvasztotta, így ezután elsősorban külföldi propagandamunkát végzett. A húszas évek második felében formálisan ide tartozott  a Magyar Külügyi Társaság, a Szociográfiai Intézet és az Államtudományi Intézet is, de ezek irányításában a TESzk operatív vezetője, Papp Antal nem vett részt. A TESzk létrejötte  után Bethlen nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy  a határon túli magyarokkal kapcsolatos, nem kormányzati hatáskörben kezelhető ügyekben kizárólag az új szövetséghez tartozó egyesületek járhassanak el. Pl. az Országos Menekültügyi Hivatal az erdélyi magyar tisztviselők sérelmeiről készített népszövetségi beadványának továbbfejlesztésére kért támogatást  is ezen az alapon utasította el. [53]

            A TESzk-hoz tartozó egyesületek nem tarthattak fenn közvetlen kapcsolatot a Miniszterelnökséggel és a minisztériumokkal. "A szervezeteknek mindazon vonatkozású ügyekben, amelyek az elszakított területek viszonyaival kapcsolatosak sem előterjesztést, sem jelentést, semmi néven nevezendő beadványt a hatóságokhoz közvetlenül benyújtani nem lehet, hanem egyedül a Te (Papp Antal - a szerző megjegyzése) közvetítéseddel a Miniszterelnökséghez. Szintúgy tilos ilyen ügyekben a hatóságoknál való rövid uton történő személyes eljárás. Kivételt képeznek ez alól a sajtószemelvények." [54] Bethlen ezzel biztosította, hogy az információk hozzá érkezzenek, és az egyesületek ügyeiben is maga dönthessen.

            Az egyesületek a legnagyobb titoktartás mellett működtek. Az alkalmazottakat szigorúan ellenőrizték. Az iratkezelés titkossága mellett a Miniszterelnökséggel folytatott levelezést vissza kellett adni, feltehetően megsemmisítés céljából. A "kívülálló vezető férfiakkal" (azaz a határon túli magyar politikai vezérekkel) csak a szervezet vezetője tárgyalhatott, mégpedig a hivatali helységeken kivül. A kémkedés ellen külön magándetektív-szolgálatot foglalkoztattak. [55]

            Mint már utaltunk rá a határon túli magyarság sérelmeivel és a revízióval kapcsolatos propaganda terén nem volt összehangolt stratégia. A TESz-nek kellett a kérdést rendeznie. Teleki ezt a munkát személyesen kívánta irányítani. Lesújtó volt a véleménye a propagandamunkáról, de a szakszerűség számonkérésén túl új irányelveket ő sem adott. Bethlen sok vonatkozásban egyetértett Telekivel, de fontosnak látta az addigi propaganda hatását is. 1921. november 26-án a négy egyesület vezetői értekezletet tartottak. Papp Antal a külföldi propaganda egységesítését és egyesítését kérte. Javasolta egy egyesületközi bizottság létrehozását, amely minden kiadvány kéziratát átnézné, egyes témákat feldolgoztatna. Az egyesítésen alatt pedig egy a terjesztéssel és a sajtóanyag előkészítésével foglalkozó iroda létrehozását értette. Teleki Pál és Perényi Zsigmond vezetésével létrehoztak egy bizottságot, amelybe a TESz-hez tartozó egyesületek 2 - 2 főt küldhettek. Másrészt Jancsó Benedeket felkérték arra, hogy a külföldnek szánt propagandaanyag összeállítása érdekében alakítson irodát. A bizottság és az iroda azonban még 1922 szeptemberében sem működött. [56]

            1923-ban Bethlen részvételével ugyanebben az ügyben újabb értekezletre került sor, amelyen már a Külügyminisztérium képviselői is résztvettek, de igazából ekkor sem tudtak egységes kereteket kialakítania a propagandamunkát illetően. [57] Az egyesületek és a Külügyminisztérium által folytatott adatgyűjtő és propaganda tevékenységgel elégedetlen Teleki Pál hozta létre a Szociográfiai Intézetet, majd az Államtudományi Intézetet. A közvetlenül a revízióra irányuló propaganda egységesítését, nyilvános társadalmi mozgalom szervezését 1927-től a Revíziós Liga végezte. [58]

            A politikai döntések előkészítése és a konkrét politikai támogatás, kapcsolattartás a TESzk megalakulása után is a Miniszterelnökséghez tartozott. A szövetségbe tömörült egyesületek a kormányzati támogatást közvetítették a határon túli magyarsághoz, illetve nemhivatalos külföldi propagandát fejtettek ki. Bethlen eredeti javaslata szerint a Pénzügyminisztérium folyósította volna a szükséges összeget az éves állami költségvetésből "Magyar Kultúregylet" címen. (A későbbiekben azonban más megoldást találtak.) Az éves költségvetési előterjesztéseket a Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnökség és a TESzk illetékesei (elsősorban Papp Antal) együtt állították össze. A központ pénzügyvitelét a Pénzintézeti Központ ellenőrizhette volna, de ez alól felmentést kaptak. Igy a Papp Antal vezette iroda gyakorlatilag az állami ellenőrzésen kívül működött. A határon túlra közvetített összegekről csak a Miniszterelnökség  illetékes II. osztályának kellett negyedévente elszámolniuk. [59]

A TESz működését három szakaszra különíthetjük el. Az első időszakban, 1921-1925 között, a határon túli magyarokat támogató egyesületi munkát koordinálta, és ugyanezt próbálta a revíziós propaganda terén is elérni. Ez utóbbi azonban nem sikerült a Külügyminisztérium, illetve a Külügyi Társaság különérdekei, és gyaníthatóan Teleki hosszabb külföldi távolléte miatt. A következő időszakban, 1925-1932 között már csak az egyesületeken keresztül folyó anyaországról kiinduló segélyezési munkát szervezték. A revíziós propaganda új intézménye a Revíziós Liga lett. A határon túli magyar politikusok az enyhülő nemzetközi viszonyok következtében már nemzetközi fórumokon is felléphettek, velük már nemcsak titokban lehetett kapcsolatot tartani. Teleki a revízió "szakmai" előkészítését (adatgyűjtés, tervezetek kidolgozása) tekinthette feladatának egy remélt újabb nagyhatalmi tárgyaláshoz, ezért az Államtudományi Intézet fejlesztését támogatta. 1931-től nincs nyoma annak, hogy a határon túli támogatások közvetítésében a TESz mint koordináló szervezet részt venne.

A Népies Irodalmi Társaság szervezeti felépítése és feladatai

            A NIT szervezetileg két részből épült fel. Az adminisztratív tagozat élén az intézőbizottság által választott ügyvezető igazgatóval a Bocskay Szövetség majd a NIT tulajdonát képező három bérház és két 50 holdas földbirtok ügyeit, az egyesület rendszeres költségvetési támogatásának kezelését, és a társaság adminisztrációját intézte biztosítva a másik rész, a tartalmi munkát végző politikai tagozat működési hátterét. [60]

            Az Erdélybe szánt támogatások nyilvántartása Sebess és a NIT irodavezetőjének, Nyerges Lajosnak a közreműködésével a TESzK-ban történt. A NIT megmaradt iratanyagában csak az éves támogatásokra vonatkozó költségvetési tervezeteket, döntéselőkészítő javaslatokat találtunk. A támogatások átadásáról szóló igazolások sem a NIT-hoz, hanem Papp Antal hivatalába érkeztek. [61]

            A politikai tagozat feladatait a társaság belső szabályzatában a következőkben határozták meg. a) "A romániai kisebbségek - elsősorban a magyar nemzeti kisebbség - egyházi, iskolai, közművelődési, társadalmi, közgazdasági, népmozgalmi (demográfiai), általános politikai és jogi helyzetének tanulmányozása." Ennek megvalósítása érdekében könyv- és irattár létrehozása.

b) Az aktuális romániai kisebbségi problémák tanulmányozása. Az illetékes körök tájékoztatása a magyarság sérelmeiről és védekező akcióiról. Mindezek alapján különböző adazgyűjtemények és panaszíratok összeállítása.

c, Adatokat szolgáltat a romániai magyar kisebbség érdekében folyó nemzetközi propagandához illetve maga is közread  különböző kiadványokat. [62]

            Az előbb összefoglaltaknál jóval szélesebb volt a NIT tevékenységi köre. Az adatgyűjtésen és feldolgozáson túl Magyarországon diákotthonokat, Kolozsváron egyetemistáknak kisegítő tanulmányi kurzusokat tartott fennt, valamint budapesti tanári továbbképzéseket szervezett, és a Romániában egyetemet végzett magyar fiataloknak ösztöndíjakat biztosított. A társaság feladata volt továbbá az erdélyi magyar oktatási, egyházi intézmények segélyezésének szervezése. A NIT általunk ismert iratanyaga 1943-mal lezárul. A társaság diákotthona - 1945 után már nemcsak erdélyi származású lakókkal - 1949-ig működött. [63] Az intézmény másirányú működéséről ebben az időszakban nincs tudomásunk.

 Adatgyűjtés, helyzetfeltárás

            A NIT politikai  tagozatának munkáját 1920 júniusára szervezték meg. A szabadabb postai forgalom megindulása és az utazási feltételek bővülése lehetővé tette új kapcsolatok kialakítását és a rendszeres sajtófigyelést. A tagozat munkatársai ekkoriban több megyét felkerestek és részletes beszámolókat készítettek egyes városok, megyék belső politikai viszonyairól, a magyar önszerveződések állapotáról. [64]

            Az osztályt Jancsó Benedek szervezte meg és haláláig ő vezette , [65] helyettese Barabás Endre volt. [66] A sajtófigyelést három referens végezte. Rajtuk kívül  a csoporthoz tartozott még Fülöp Pál, aki 1921-ig az osztályon dolgozott, majd Bukarestbe költözött, és 1922 januárjától mint a NIT megbízottja rendszeresen küldte a romániai román és francia nyelvű hírlapokat, folyóiratokat, röpiratokat, könyveket és a hivatalos kiadványokat.

Jancsó úgy terve szerint Budapesten megbízható romániai munkatársakat képeznek volna ki; és Romániába visszatérve ők vállalták volna az adatgyűjtés munkáját. Ezt azonban nem sikerült megvalósítani. [67] Jancsó Bendek halála után a sajtóelemzést Szeremley Ákos, a mellé könyvtárosként beosztott Mester Miklóssal együtt végezte. A harmincas években a Kolozsvárról áttelepült Grandpierre Emil, majd 1938-tól fia - a később neves író - elemző munkát végeztek. Egyetemistaként került az osztályra 1936-ban Sólyom László akit 1943-ig alkalmaztak. [68]

A NIT több cél szolgálatába állított adattára részben a tudományos kutatások bázisaként működött. Szász Zsombor, Barabás Endre, Jakabffy Elemér, majd a harmincas években Polonyi Nóra, Mester Miklós, Bíró Sándor, Nagy Lajos, Mikó Imre és mások itt végezték tudományos munkáikhoz az adatgyűjtés jelentős részét. [69] Az adatbázis politikai rendeltetése a kormányzat aktuális tájékoztatása volt a romániai viszonyokról. Az adatgyűjtés alapján a munkatársak is készítettek összefoglalókat, elemzéseket a kormányzat és a külföldön kiadott propagandamunkák részére.Az adattár a következő egységekből épült fel:

            I. Hirlapcikk gyűjtemény: 1931-ig a NIT politikai osztálya átlagosan évente 20 romániai magyar, 10 román és 3-5 német periodikát járatott. A beérkezett példányokból a Romániával illetve az erdélyi magyar kisebbséggel foglalkozó cikkeket kivágták. Ezeket a sajtókivágatokat tartalmuk szerint 10 főosztályból, 79 csoportból és 51 alcsoportból felépülő szakrend szerint rendszerezték. 1928-ban egy-egy munkatárs havi 1 000 cédulát készített.1930-ban a gyűjtemény már több mint félmillió tételből állt. Az idegennyelvű anyagokhoz magyar kivonatokat mellékeltek. 1931-től nem vágták ki a szükséges cikkeket, hanem sajtókivonatokat - bőven annotált bibliográfiai leírást - készítettek. A fontosabb publikációkat, évente 150-200-at teljes egészében lefordították. 1934-1940 között a romániai kisebbségekre nézve sérelmes törvények és a román parlamenti naplók magyar vonatkozású részleteinek fordítását szintén rendszeresen elkészítették. A kéthetente és havonta készülő összefoglaló jelentéseket a húszas évektől kezdve megküldték a Miniszterelnökségnek és az Államtudományi Intézetnek. 1935-től a sajtókivonatokat is rendszeresen átadták a Miniszterelnökség Pataky Tibor vezette II. osztályának [70]

            II. A NIT könyvtárának gyűjtőkörébe a romániai magyar kisebbség helyzetével kapcsolatos politikai, tudományos, egyházi és iskolai kiadványok tartoztak. 1931-től a hírlapok, folyóiratok bekötött évfolyamai is hozzáférhetővé váltak. A szakirodalom döntő többségét adó magyar, német és román könyvek mellett francia, olasz és angol nyelvű munkákat is gyűjtöttek. Az 1930-ban 3000 kötetes könyvtár a következő évtizedben mintegy ezer tétellel növelte állományát. [71]

     III. Külön kezelték az erdélyi magyar egyházak és iskolák értesítőinek gyűjteményét. Ide kerültek a történelmi magyar egyházak képviselőtestületeinek éves jelentései és jegyzőkönyvei

            IV. Románia Hivatalos Lapját (Monitorul Oficial) és a törvényhozás két házának naplóit 1922 - től  folyamatosan beszerezték.

            V. A kéziratgyűjteménybe kerültek az előbbi adattárak anyagainak összefoglalói és a különböző célból készült feldolgozások, a havi összefoglalók, a Népszövetséghez beadott különböző kisebbségi panaszok előkészítő anyagai, és a munkatársak különböző helyeken tartott előadásainak kéziratai.

            A politikai tagozat az adatbázist felhasználva komoly tájékoztató tevékenységet folytatott. Ez közvetlenül revíziós célokat nem szolgált; a kisebbségben élő magyarság sérelmeinek bemutatása volt a célja, majd a harmincas években egyre inkább az életviszonyok feltárására helyezték a hangsúlyt. A belső, kormányzati tájékoztatáson túl a NIT saját kiadványokkal is közreadott. Visszatekintő összefoglalójában Sebess Dénes a lugosi, Jakabffy Elemér szerkesztette Magyar Kisebbség-ről mint a társaság lapjáról tett említést. A huszonegy éven át (1922-1942) kéthetente, 60-80 oldalon megjelenő folyóiratot a NIT anyagilag, támogatta és dokumentumokat, publikációkat is a rendelkezésére bocsátott. [72]

            A húszas évek elején az Erdélyből érkezett menekültek tájékoztatása érdekében a NIT az Országos Menekültügyi Hivatallal együttműködve jelentette meg az Erdélyi Hírek című hetilapot. A 6 000 példányban megjelenő újság a letelepedési lehetőségekről, álláshelyekről, továbbképzésekről, a menekültek alakította szervezetek programjairól, az Erdélyben történtekről és az "üzenőrovaton" keresztül egyes személyek hol- és hogylétéről tájékoztatott rendszeresen. A lap folyamatosan közölte a Romániából kiutasítottak és a vagonlakó családok listáit. 1920 júniusáig szinte kizárólag székelyföldi híreket olvashatunk a lapban, majd ezt követően egyre több a Kolozsvárról, illetve Erdély más részeiről érkezett információ. 1920 végétől a vezércikkeket rendszertelenül francia, olasz vagy angol nyelven is közölve a lapot külföldi propagandára is felhasználták. Az Erdélyi Hírek a menekültek folyamatos beilleszkedésével elvesztette funkcióját. Megszüntetését azonban anyagi okokkal magyarázták. Ebbe a döntésbe a menekültügyi helyzet változásán túl az is közrejátszhatott, hogy 1922-ben már Erdélyben is megjelenhettek olyan lapok, amelyeket a NIT is támogatott (Ellenzék, Magyar Nép).

            1921 április 20-tól nyolc hónapon át, heti öt alkalommal 3-3 oldal terjedelemben, 60-70 példányban Erdélyi Sajtótudósító címmel sajtószemlét jelentettek meg, ezzel a magyarországi sajtót látták el erdélyi hírekkel. A kiadvány anyagát a sajtókivágatokból, az akkor még nehezen hozzáférhető romániai magyar, román, német lapok híranyagából állították össze. E kőnyomatos kéziratából  La Transylvanie Enchaineé címmel, Sebess Dénes szerkesztésében kéthetente megjelenő, francia nyelvű válogatást adtak ki. A 2 000 példányos periodikát a nemzetközi sajtóügynökségeknek, nagykövetségeknek és nemzetközi szervezeteknek rendszeresen megküldték. A kiadványt  feltehetően Teleki Pál elmarasztaló ítélete miatt szüntették meg. [73]

            Az idegen nyelvű publikációkat úgy próbálták pótolni, hogy a Magyar Nemzeti Szövetség (Területvédő Liga), Les Pays du Danube című hetenként megjelenő folyóiratában - anyagi támogatás fejében - fél ív terjedelemben az erdélyi magyarsággal foglalkozó rovatot indíthattak. 1921-ben a Svájcban megjelenő, kisebbségvédelmi lap a Le Droit des Peuples havi díj ellenében közölt erdélyi problémákat bemutató tanulmányokat. [74]

            A harmincas években Keleti Közlöny címmel egyetlen periodikát jelentetett meg a társaság 600-1 000 példányban. 1933-34-ben a rendszeres sajtófigyelés törzsanyagát a referens folyóirat 13 megjelent számában adták közre. A Keleti Közlöny tematikus csoportosításban sajtókivonatokat, újságcikk-részleteket tartalmazott. A szemlét az érdekelt minisztériumoknak, a nagyobb könyvtáraknak, magyar nagykövetségeknek és az Erdéllyel foglalkozó szakembereknek küldték rendszeresen. A kiadvány 1934 után anyagi okokból nem jelent meg. [75] Helyette évkönyveket terveztek. Az összegyűjtött kéziratokat bekötötték, de nem publikálták. Ez a "Keleti Actio" című bekötött kéziratgyüjtemény e tanulmány egyik fontos forrása.

            Másfél évtized alatt a NIT saját kiadásban vagy más kiadókat támogatva majdnem nyolcvan kötetet jelentetett meg, ebből 45-öt angol, francia, német, olasz nyelven. A kiadványoknak az erdélyi magyar kisebbség sérelmeivel foglalkozó többségéből Jancsó Benedek a román nemzeti mozgalomról írt munkája, Sebess Dénesnek erdélyi agrárreformmal foglalkozó tanulmányai és a Barabás Endre összeállításában készült sérelemgyűjtemény emelkedik ki. [76]

     Mint már említettük, a NIT munkatársai a Miniszterelnökség és más kormányzati, társadalmi szervezetek felkérésére is készítettek tematikus összeállításokat és problémafeltáró tanulmányokat.

            1921 október 6-án és 7-én a Bocskay Szövetség a Népszövetség mellett működő Magyar Titkárságon keresztül terjedelmes memorandumot juttatott el a Népszövetség Főtitkárságához az erdélyi magyar kisebbség általános sérelmeiről illetve a romániai agrárreform igazságtalanságairól. A román diplomácia mindkét beadványt visszautasította. Ugyanez lett a sorsa annak a szintén Jancsóék által összeállított, hasonló tárgyú panasziratnak, amelyet a Magyar-Székely Egyesület adott be 1922 június 30-án. [77]

            1920-ban, közvetlenül a trianoni békeszerződés aláírása után  90 oldalas anyagot készítettek az erdélyi magyarság problémáinak romániai kezeléséről.(Ez az akkoriban folyamatban lévő román-magyar tárgyalásokhoz kapcsolódhatott. [78] Részletesen tárgyalták a sérelmes intézkedéseket, a békeszerződés értelmezését és az ebből származó kisebbségvédelmi - jogi elvárásokat Romániával szemben. Politikai ügyekben általános amnesztiát, a tisztviselőkérdés újratárgyalását és az elindított földreform revízióját kérték. A felekezeti iskolák védelmét, a századfordulón  az államnak anyagi okoból átadott egyházi iskolák visszaadását és a békeszerződésben előírt kisebbségvédelmi rendelkezéseknek egy külön kétoldalú egyezményben történő körülhatárolását javasolták. [79]

            A NIT politikai tagozata alapos adatgyűjtést végzett többek között az optáns ügyekben, a Románia és a Vatikán közötti konkordátum tárgyalásokra vonatkozólag és a román - magyar határmegállapító bizottság magyar tagjai részére. [80] Ma is sok tanulsággal szolgálnak a román nemzeti mozgalmak 1914 előtti történetére, Románia belpolitikájára és nemzetiségi politikájára vonatkozó adatgyűjtemények. [81]

            A sajtófigyelés során a húszas években a kisebbségi sérelmeket állították a középpontba. Ezek rendszeres összefoglalását Barabás Endre készítette el. [82] A harmincas évek sajtófigyelésének meghatározó témája az antirevízionista propaganda volt. A "mozgalom" történetét Mester Miklós önálló tanulmányban írta meg. [83] 1940 után a romániai békeelőkészítés (a háború utáni időszakra, az új béketárgyalásokra való felkészülés, a bukaresti politikusok fegyverszüneti tapogatózásainak külföldi  visszhangja) a kiemelten megfigyelt  témakör. [84]

            A munkatársak különböző egyesületek felkérésére rendszeresen tartottak előadásokat. Ezek közül kiemelkedik a Magyar Pedagógiai Társaság sorozata, amely a határon túli magyarság oktatásügyi helyzetével foglalkozott. [85]

            Barabás Endre állította össze az erdélyi magyarság oktatásügyi statisztikáját is. A legteljesebb adatsorokat 1937-1940 között készítette. [86] A harmincas évek második felében részletes katalógus készült az erdélyi magyar egyházi és kulturális szervezetekről. Tanulmányokat írattak a szórványkérdésről, a magyarság közegészségügyi helyzetéről, az anyaország és Erdély szellemi életének kapcsolatáról és az ezekkel kapcsolatos teendőkről. [87]

            Az évenkénti tevékenységről kiadott jelentéseket összehasonlítva megfigyelhető, hogy a sérelmek összegyűjtésével szemben a magyar önszerveződésekkel, a kisebbségi társadalom belső fejlődésével  kapcsolatos problémák  a húszas évek közepétől fokozatosan előtérbe kerültek.

            A politikai tagozat feladatai közé tartozott - a Jancsó Benedek vezetése alatti

 időszakban - a külföldre utazó kormányküldöttségek, társadalmi szervezetek képviselői, valamint a diákcsoportok felkészítése a romániai magyarság helyzetét illetően. [88] A TESZ, illetve a NIT vezetői végezték a határon túlró érkező egyéni igazolások, kérelmek hitelesítését. Ezekben az ügyekben általában Grandpierre Emil véleménye volt a mérvadó. [89]

            A kormányzat legintenzívebben a második bécsi döntés körüli időszakban igényelte a NIT munkatársainak segítségét. Az 1940 június-szeptember közötti időszakban a NIT irodájában állandó ügyeletet tartottak fennt. A hatékony kapcsolattartás érdekében a különböző minisztériumok összekötő tisztviselőket neveztek ki. A katonai, közigazgatási, pénzügyi és kulturális szervek naponta kértek adatokat az erdélyi viszonyokra vonatkozóan. A Magyarországtól elszakított területek közigazgatási monográfiáját 8 nap alatt készítették el. A Vallás - és Közoktatásügyi Minisztérium számára oktatási és felekezeti statisztikákat állítottak össze. [90]

            Jancsó Benedek és munkatársai az adatgyűjtés és elemzés mellett különböző szervezetek létrehozásában is közreműködtek. Az Erdélyből érkező menekültek összefogása érdekében 1920-tól támogatták  az  Országos Menekültügyi Hivatal kisegítő szerveként működő  Erdélyi Otthon Önképző és Segélyező Egyesület tevékenységét. Ez az intézmény a menekültproblémák kezelése mellett közös programokat, tanfolyamokat szervezett. Az egyesület dalárdájának és műkedvelő körének a NIT helyiségeiben biztosítottak próbaalkalmat. Rendezvényeiken a társaságot általában Nyerges Lajos képviselte aki egyben az egyesület egyik vezetője volt. Sebess Dénes több mint 300  Otthon-tag optálási ügyét intézte el soron kívül. A NIT számukra segélyeket, pénzügyi garanciákat, 44 családnak a földhöz jutás ügyintézését biztosította. [91]

            1922-ben Papp Antal és Gagyi Dénes a Magyar Külügyi Társaság küldötteiként részt vettek a Népszövetségi Unió tanácsának brüszeli előkészítő értekezletén, majd müncheni nagygyűlésén. Sikerült elérniük, hogy az unióba felvegyék a NIT által létrehozott Magyar Székely Egyesületet mint a Magyarországra menekült erdélyiek szervezetét. A névlegesen létező egyesületet a NIT nemzetközi propagandamunkára használta fel. [92]

            Szintén a NIT patronálásával jött létre a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete  (SZEFHE) amely a húszas években és több mint 1 000 taggal működött. A szervezet legaktívabb magját a NIT egyetemi kollégiumainak lakói adták. A társaság biztosított irodahelyiséget, s előadásokat és nyelvtanfolyamokat szervezett számukra. A SZEFHE külügyi csoportja külön programot dolgozott ki a román-magyar viszony tanulmányozására. Már 1923-ban javasolták, hogy a romániai magyar fiatalok Kolozsváron folytassák tanulmányaikat, és ezt a budapesti kormányzat, bizonyos adófajtákból támogassa egy ottani kollégium fenntartását. Az egyesület által kiadott könyvsorozatot szintén a NIT támogatta. [93]

            1921-től működött a NIT-on belül az Erdélyi Szász Iroda. Feladata egyrészt a németországi közvélemény tájékoztatása az erdélyi szászok, magyarok helyzetéről,  másrészt az erdélyi szászok magyarbarát csoportjainak támogatása volt. Mivel ez utóbbi nem sok sikerrel járt, 1922/23-tól elsősorban Németországban igyekeztek, revíziós propagandát kifejteni. [94]

Oktatásügyi támogatások

            Az erdélyi közhatalomváltás után körülbelül 2000 erdélyi származású egyetemi hallgató menekült Budapestre. A pénznélküli, elkeseredett és tájékozatlan tömeg problémáinak kezelése érdekében a NIT amellett, hogy támogatta önszerveződésüket a SZEFHE megszervezésével és 1920 tavaszán elhatározták, hogy részükre a magyarországi egyetemi városokban kollégiumokat hoznak létre. 1920-ban sikerült a menekült diákok számára Budapesten megfelelő épületet szerezni, de itt először csak a NIT központ irodáinak tudtak helyiségeket biztosítani. 1922 - ben sikerült ugyanott kiutaltatni az EMKE volt budapesti kollégiumát. A diákotthont "A kelet - magyarországi főiskolai hallgatók budapesti internátusa"-ként az év szeptemberében nyitották meg. (Később az elnevezés Bethlen István Internátusra változott.) Szegeden 1922 februárjában kezdte meg működését, 21 lakóval, a Bocskay Internátus. Debrecenben ugyanazon év nyarán nyílt meg 30 diákkal a Székely Diákinternátus. Az épületek átalakításával Szegeden 50, Budapesten 60 főnek tudtak szállást adni. 1921 és 1931 között Budapesten 256, Szegeden 227, Debrecenben 64, összesen 547 tagja volt a diákotthonoknak. A kollégiumokban az Erdélyből átjött diákok kb. 1/5 -ét tudták  elhelyezési. A tagok döntő többsége orvostanhallgató és műegyetemista volt. A NIT a három városban 10-10 diák ingyenes ellátását tudta biztosítani, de az internátusi tagok fele részesült valamilyen kedvezményben. A szálláson és étkezési lehetőségen túl a diákoknak nyelvtanfolyamokat (a román mindenki számára kötelező volt), előadásokat szerveztek és a SZEFHE- rendezvényeknek is helyt adtak. Tanulmányi előmenetelüket - Budapesten Barabás Endre, a vidéki városokban egyetemi oktatók - figyelemmel kisérték, a kollégiumi tagság feltétele ugyanis a vizsgák sikeres letétele volt. [95] A diákotthonok épületeit költségvetési támogatásból és feltehetően az Országos Menekültügyi Hivatal által eladott Berlin Szállodáért kapott összegből vásárolták. A fenntartás költségeit és az ösztöndíjakat a NIT házaiban a kollégiumok mellett található lakások bérleti díjaiból, a Baracska és Sövényháza határában a társaság tulajdonába került 50-50 holdnyi föld jövedelméből, valamint az erdélyi segélyezésre szánt Tanügyi Alapból biztosították. [96]

            A kollégiumok működtetését eleinte a kialakult menekültügyi helyzet (menekült diákok tömege) tette szükségessé, majd amikor kiderült, hogy a határok rövid időn belül nem változnak meg, a fenntartók úgy gondolták, hogy a Magyarországon képzettséget szerzett diákok Romániába visszatérve a magyar kisebbség vezetői lehetnek.

            Azonban a magyarországi diplomákat Romániában nem fogadták el, [97] és az internátusok lakóit otthon a rendőrség többször zaklatta, ezért évről  évre egyre kevesebben tértek haza az egyetemi diploma megszerzése után.1922-1929 között a kollégiumokat 200 végzett diplomás hagyta el. 102 Magyarországon, 53 ismeretlen helyen, 30 Romániában helyezkedett el. [98] 1925 májusában értekezletet tartottak a határon túli fiatalok magyarországi tanulmányairól Bethlen István, Klebelsberg Kunó, Pataky Tibor és mások részvételével. A diákok végzés utáni hazatérése érdekében azt javasolták, hogy a szomszédos országokból érkezettek diplomája Magyarországon ne legyen érvényes. [99] 1928-1929-re a NIT választmányában uralkodóvá vált az a nézet, hogy az erdélyi magyar értelmiségnek Romániában kell diplomát szereznie. [100] Ehhez az ottani egyetemek - elsősorban a kolozsvári - magyar hallgatóinak anyagi támogatásával és az anyanyelvi szakképzési feltételek megteremtésével illetve a diplomások magyarországi ösztöndíjainak biztosításával járultak hozzá. E célból hozták létre 1931- ben a budapesti internátus helyén [101] a Külföldiek Kollégiumát (1935- től Külföldiek Otthona). Ez az intézmény a romániai egyetemeken végzettek számára nyújtott- mai kifejezéssel élve - posztgraduális képzési lehetőséget. Ennek keretében az anyaországi kapcsolatépítést, kutatást, az orvosi szakvizsgák elvégzését támogatták.

             A NIT három hónapos, havi 80 pengős ösztöndíjat, szállást és megfelelő ajánlásokat adott. Ez utóbbi támogatást a kollégium igazgatója Barabás Endre, majd a harmincas évek közepétől Mester Miklós szervezte az egyetemekkel, kutatóhelyekkel és a tudományos élet vezető személyiségeivel. [102] A kollégiumba évente belső tagként 12-13 fős turnusokban (ezt a kis számot azzal indokolták, hogy máskülönben a romániai politikai hírszerzés könnyen felfedezné az akciót) 30-40 fő kapott elhelyezést és ösztöndíjat. Indokolt esetben a három hónapos ösztöndíjakat a kollégium vezetése meghosszabbíthatta. A külső tagok évente átlagosan negyvenen nem a kollégiumban laktak, de felvételükre ugyanazon követelmények vonatkoztak, mint a beltagokéra. Ők is részesültek havi 20-80 pengő ösztöndíjban. A harmincas években jelentkező új, erdélyi magyar értelmiségi elit (amelynek tagjai már 1918 után fejezték be középiskolai tanulmányaikat és románul végezték el az egyetemet) jelentős része a kollégiumban élve alapozta meg magyarországi tudományos kapcsolatait. A kollégium tagjainak foglalkozásonkénti megoszlása azt mutatja, hogy az orvosok és a jogászok voltak a legtöbben, majd a harmincas évek végén megnőtt a műszaki végzettségűek aránya. [103]

            A kollégium épületében egy vendégszállást is kialakítottak a néhány napra Budapestre érkező, ügyeiket intéző erdélyi értelmiségiek részére. Az átlagosnak tekinthető 1936-37. évben  37-en 601 napot töltöttek a vendégszobákban. [104]

            Már az első tanévben kiderült, hogy az erdélyi tanárok évközbeni elfoglaltságuk miatt nem tudják kihasználni a Külföldiek Kollégiuma nyújtotta lehetőségeket. Ezért az erdélyi magyar tanárok és tanítók részére évente nyári 8 hetes tanfolyamokat szerveztek 1932-től 1940-ig. A három erdélyi egyházi főhatóság és György Lajos a NIT kolozsvári megbízottja döntése alapján 14 rendes és 4 bejáró hallgatót vettek fel az első évben. A tanfolyam során a résztvevők előadásokat hallgattak a magyar oktatási rendszerről, pedagógiai és történeti kérdésekről. Különböző pedagógiai módszertani kurzusokon és bemutató tanításokon vettek részt. Magyarország nevezetességeit  vidéki kirándulásokon ismerhették meg. [105]

            A második bécsi döntés után a Külföldiek Otthonának a posztgraduális képzést támogató programja megszűnt. Egyrészt azért került erre sor mert az érintettek Dél-Erdélyből nem tudtak átjönni Magyarországra, másrészt az Észak-Erdélyből Budapestre érkező egyetemi hallgatókat kellett a kollégiumban elhelyezni. Az "új" diákotthonba olyan erdélyi diákok kaphattak elhelyezést akik megfelelő szak- vagy felsőoktatási intézmény hiányában Kolozsvárt nem tudták tanulmányaikat elvégezni. Ebből adódóan a lakók többsége műegyetemista, illetve valamelyik művészeti főiskola hallgatója volt. A felvételikor a tanulmányi eredményt és a szociális rászorultságot vették figyelembe. Az intézmény 1941 szeptemberében a Székely Diákotthon nevet vette fel. Ebben az évben 60-an, 1942/43-ban 64-en laktak a kollégiumban. Közülük 46-an Észak-Erdélyből, 19-en pedig Dél-Erdélyből érkeztek. [106]

            A NIT választmánya - magyarországi internátusainak megszüntetése után - különös gondot fordított az egyetemisták romániai képzésének támogatására. Erdélyben az impériumváltás óta több kísérlet ellenére sem sikerült önálló magyar felsőoktatási intézményt létrehozni. [107] A NIT támogatásával az 1928/29-es tanévtől, György Lajos - az erdélyi katolikus, református és unitárius egyház közös tanulmányi igazgatója, aki a kolozsvári  egyházi kollégiumok lakóinak tanulmányi felügyeletét ellátta - külön un. kisegítő szemináriumokat szervezett a magyar egyetemisták részére. Ezek hivatalos irányítójaként a Kolozsvári Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Tanulmányi Felügyelő Bizottságát nevezték meg. A bizottság az egyházak és az Országos Magyar Párt képviselőiből 1929 október 4-én ült össze először a diáksegélyző akciók megbeszélésére. Ennek hátterében az állhatott, hogy a magyarországi "illetékes tényezők" elvárták a kolozsvári diáksegélyezés egységesítését. [108] György Lajos javaslatára az alkalmi bizottság 1930 január 14-i értekezletén bejelentette megalakulását, elkészítette szervezeti szabályzatát és tagságát 18 főre egészítette ki. A bizottság 1930-ban 10 értekezletet tartott. Ezeken a magyar egyetemi hallgatók szociális és tanulmányi helyzetével és a meginduló önszerveződéseikkel foglalkoztak. Az 1930 július 4-i értekezlet jegyzőkönyve részletes tájékoztatást adott az előző tanév képzési programjáról. A magyar egyetemisták részére, az egyházi kollégiumokban heti rendszerességgel, 17 kurzust szerveztek. Francia, német, román, latin, görög nyelvórák mellett a magyar nyelvészetet Csüry Bálint, a Mohács utáni magyar történelmet és külön Erdély történetét Bíró Vencel, Erdély művelődéstörténetét Kelemen Lajos, a világtörténetet Bitay Árpád, a  kisebbségi jogot Balogh Arthur, a  földrajzot Xantus János, az ásvány és kőzettant Balogh Ernő, a kémiát Ruzitska Béla, a matematikát Gergely Jenő, a fizikát Széll Kálmán tanította. Gyallay Domokos rendkívül kedvelt népkulturális szemináriumot vezetett az erdélyi magyarság nemzeti és kulturális feladatairól. Lényegében a szociográfiai alapjait ismertette. A főiskolai sportot Somody István szervezte a KAC és a KKE sportklubokban. A szintén a kollégiumokban szerveződő cserkészetet Puskás Lajos vezette. A felsorolt előadók szakmai rangja garantálta a szemináriumok magas színvonalát. Ez a képzési rendszer a Katolikus Líceum jól felszerelt könyvtárával (igazgatója György Lajos volt) kiegészülve 1940-ig mintegy alternatív egyetemként működött. [109] A harmincas évek Kolozsvárról induló ifjúsági mozgalmainak (Erdélyi Fiatalok, Hitel) meghatározó egyéniségei részt vettek a szemináriumok munkájában, és  szakmai felkészülésükhöz nagyban hozzájárultak ezek a kurzusok. (Pl. Kéki Béla és Venczel József, a Hitel szerkesztői egy ideig a liceumi könyvtárban György Lajos beosztottai voltak.)

            1930-ban a katolikus Báthory-Apor szemináriumban 121, a Református Kollégium Internátusában 55 és az Unitárius Kollégiumban 43 diák lakott. A 219 egyetemista közül (az akkori kolozsvári magyar egyetemi hallgatók majdnem fele), 95-en részesültek egyházi ösztöndíjban vagy segélyben. 35-en az Országos Magyar Párttól kaptak támogatást, 18-an az Ellenzék Diákmenzáról, 2 az egyetemtől, 3 egyéb helyről (bankoktól) kaptak ösztöndíjat. Igy a kollégiumban lakó kolozsvári magyar egyetemisták 61 %-a kapott valamilyen társadalmi szervezettől anyagi támogatást. [110]

            Barabás Endrén keresztül a NIT-hoz kapcsolódott Magyarországon a Gyámszülő- és Gondviselő Társaságok létrehozása. Az önként szerveződő társulások célja egy-egy tehetséges fiatal elemi, közép- és főiskolai tanulmányainak (Gyámszülő Társaság) vagy továbbképzésének, külföldi tanulmányutjának (Gondviselő Társaság) anyagi támogatása rendszeres adakozás révén. Az első Gondviselő Társaságot 1925-ben szervezték mrg Bakk Elek támogatására aki az összeadott 3 000 pengőből két éven át Franciaországban medikusként továbbképezte magát. (Ezután Bukarestben jónevű orvosként, a magyar kultúra támogatójaként tevékenykedett.) 1942 júliusáig 35 hasonló jellegű társaság szerveződött. Összesen több mint 13 000 pengő gyűlt össze ilyen módon. A NIT - mint társult adakozó - 11 társaságban szerepelt, és 11 700 pengő támogatást adott. Ezeken a csatornákon keresztül támogatta a Miniszterelnökség II. osztálya több tehetséges erdélyi fiatal külföldi továbbtanulását. Igy kapott segítséget Mikó Imre (a kisebbségi jogvédelem szakértője), I. Tóth Zoltán ( a román-magyar kapcsolatok később kiváló kutatója), és Székely Zoltán (régész, később a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója), akik Franciaországban tanultak a kolozsvári egyetem elvégzése után.

            A tanulmányaikat befejező támogatottak ígéretet tettek arra, hogy az ellenszolgáltatás nélkül kapott adományt, ha megfelelő egzisztenciával rendelkeznek, más fiatal tehetségeknek ugyanilyen módon továbbadják. Barabás a társaságok lelkes szervezője a támogatottak kiválasztásában a szociális helyzetet vagy a kiemelkedő képességeket vette figyelembe. Az oktatási támogatáson túl a tanítók gyermekei számára szerveztek segélyakciókat. A második bécsi döntés után is támogatták a bukaresti szegény sorsú magyar iskolásokat. Barabás, kezdeményezésével az erdélyi fiatal értelmiség támogatása mellett a társadalmi mobilitás egyik csatornáját szerette volna létrehozni. [111]

 Az anyagi támogatás keretei

            A dolgozatban már többször utaltunk a NIT közvetítő szerepére az erdélyi magyar intézmények Magyarországi támogatásában. Az erdélyi értelmiségi szájhagyomány szerint a kormányzati segélyeken túl a magyar tulajdonban maradt romániai gazdasági vállalkozások (elsősorban bányák), szabadkőműves csoportok, nemzetközi egyházi szervezetek segítették a kisebbségi intézményrendszer fenntartását. [112] Az eddig feltárt dokumentumok alapján a következőkben csak az elsőként említett forráscsoportról adhatunk 1931-ig áttekintést. [113]

            A politikai ügyek támogatása az első években nem tartozott a NIT-hoz. Ezt Pataky Tibor a Miniszterelnökség II.osztályának vezetője személyesen irányította a magyarországi bankok romániai fiókjain keresztül illetve a bukaresti magyar nagykövetség és más közvetítők segítségével. [114] A húszas évek második felében azonban már ezeket az összegeket is a NIT költségelőirányzatában számolták el.

     A NIT a TESZ költségvetése alapján az erdélyi történelmi egyházakat, az általuk fenntartott iskolákat, a gazdasági és hitelszövetkezeteket, a különböző kulturális, tudományos és gazdasági egyesületeket, a földművesszövetségeket és az állástalan magyar tisztviselőket támogatta. A támogatásokat koordináló, előbbi két intézmény mellett fontos szerepet jutott az egyházi kapcsolatoknak is, de ezek iratanyaga  témánk szempontjából még feltáratlan. Mindezeken túl sok ügyben az előbb említett szervezeteket megkerülve közvetlenül a miniszterelnökhöz fordultak, vagy a kisebbségi vezetők a még az 1918 előtt kialakított személyes kapcsolataikat használták fel. Az együttműködést hatékonyan elősegítették az államigazgatásban dolgozó volt erdélyi tisztviselők is. Ebből adódóan a szerteágazó kapcsolatokon keresztül folyó támogatások arányait nehéz felmérni. Gyakran maradványpénzeket, tartalékalapokat használtak fel támogatási célokra, és ennek feltárását tovább nehezíti, hogy a segélyezés szereplői mindig törekedtek a teljes diszkrécióra.

A következőkben a költségvetésnek a TESzk-hoz utalt támogatásáról, felhasználásáról és egy pénzintézet kisebbségi magyar érdekeket képviselő átalakítási kísérletéről adunk áttekintést.

A megszállt kelet-magyarországi területeken 1918-ban a tisztviselői fizetéseket tovább folyósították, egyes helyeken (pl. Udvarhely vármegyében [115] ) a megszállás közeledtével hónapokra előre kifizették. 1919-ben a szegedi kormány több-kevesebb sikerrel megpróbálta tovább folyósítani a járandóságokat. [116] Az 1919 szeptember 30-i minisztertanácsi ülés 5 millió koronát ítélt meg az erdélyi minisztériumnak átalányösszegként. Ennek egy részét - kb. 2 millió koronát - a demarkációs vonalon túli magyar intézmények támogatására fordították. [117] A december 15-i minisztertanács újabb 7 millió koronát utalt ki a Békeelőkészítő Iroda B csoportja és a keleti országrész számára. [118] Az 1920-21-es költségvetésben - éppúgy mint a későbbiekben - nem szerepelt külön tételként a határon túli magyarok támogatása. Az elcsatolt területeknek az első évben az  Országos Menekültügyi Hivatalon-on keresztül juttattak jelentősebb összegeket. [119] Az 1920-21. évi állami költségvetésnek a Miniszterelnökségre vonatkozó fejezetében 6 millió koronát különítettek el a menekültek és hontalanok gondozására. Ezen túl a a rendkívüli kiadások között az OMH részére 16 millió koronát biztosítottak. Ugyanakkor a Belügyminisztérium költségvetésében a menekült volt vármegyei alkalmazottak segélyezésére 2 millió koronát szavaztak meg. Az intézmény költségvetésében komoly tételt jelentett az informatív szolgálat és a sajtóosztály működtetése (erre 2,5 millió koronát költöttek - míg a Miniszterelnökség dologi kiadásaira 2,7 millió korona jutott). Ugyanígy jelentős volt a külügyi kiadványokra (1,7 millió K) és a külföldi hírszolgálatra fordított összeg (2 millió K). A Miniszterelnökség, Sebess Dénes, Papp Antal és Bethlen István töredékes levelezéséből arra lehet következtetni, hogy az erdélyi támogatások bújtatására akkor ezeket a költségvetési fejezeteket használták fel.

            Sebess a kormánytól kapott 600 000 K támogatáson túl, [120] 1920 tavaszától megpróbált különböző támogatási felkutatni. Ilyen volt az a sikertelen törekvés, hogy az 1918 előtti országos alapokból továbbra is folyósítsák a Bocskay Szövetségen keresztül a megszállt erdélyi területekre eső arányos részt. Kérését azzal indokolta, hogy az alapok létrehozásához az elcsatolt vármegyék is hozzájárultak. [121] A Székely Hadosztály 1919 nyarán Kolozsvárra kijuttatott 19,5 millió koronányi pénzmaradékának elszámolását a Pénzügy- és a Honvédelmi Minisztériumokkal szemben a Miniszterelnökség segítségével sikerült elintézni. [122] Az 1916-os román betörés idején elrendelt kiürités során a Székelyföldről származó állatállomány eladásából befolyt 20 millió koronát a Minisztertanács erdélyi célokra utalta ki (a Pénzügyminisztériumban az összegből csak 7 milliót találtak). [123] Ezeket a pénzeket más összegekkel együtt Erdélyi Alap elnevezéssel kezelték. A több tíz millió koronás változó nagyságú alapot a Romániához került területeken maradt állami koronakészletek lebélyegzésével és egy Bécsben maradt magyar állami árualap 19 millió koronás összegével gyarapították. Ezek az összegek elsősorban az erdélyi magyar egyházakhoz kerültek az iskoláik fenntartása és az elvett államiak  helyébe újak alapítása érdekében. [124]

            A budapesti pénzkezelésre különböző alapokat hoztak létre. A Tanügyi Alap kizárólag a NIT magyarországi tevékenységét (kollégiumok fenntartása, diáksegélyezés) támogatta. A Jótékonysági Alap az első évektől (1920-1923) eltekintve szintén a hazai akciókat finanszírozta. 1920 októberétől 1921 decemberéig a Bocskay Kultúr Alap működött az erdélyi támogatások pénzügyi bázisaként. 1921 márciusában a Pénzintézeti Központ 30 millió koronát helyezett el az alap Földhitel Intézetben vezetett folyószámláján. (Az intézet jogi osztályát Sebess Dénes irányította.)1922 januárjától pénzkezelésre az Amerikai Alapot hozzák létre. A tételes, nevesített pénzügyi kiutalásokat - a TESz és a NIT által meghatározott arányokat figyelembe véve1931-ig ezen  keresztül bonyolították le. [125]

            1921-ig a budapesti kormányzat és a Bocskay Szövetség abban bízott, hogy a román állam az 1919. decemberi párizsi Kisebbségvédelmi Szerződést betartva folyósítani fogja az egyházak államsegélyét és a felekezeti oktatáshoz szükséges költségeket. [126] Mivel azonban a bukaresti állami támogatás elmaradt, ezt az intézményrendszer fenntartása érdekében Magyarországról kellett pótolni. Ezért 1921. január 27-én a Miniszterelnökségen értekezletet tartottak az elcsatolt területek egyházainak segélyezéséről. Megegyeztek abban, hogy nem egyszeri hanem folyamatos segítségnyújtásra van szükség. Egy-egy településen 30 fő alatt nem érdemes magyar iskolát szervezni, vagy ha működik ott magyar nyelvű állami iskola, azt kell igénybe venni. A segítségek továbbításához diszkrét és megbízható szervezetekre van szükség. Példaként a Julián Egyesületet és a Bocskay Szövetséget említették meg. A határon túlra került területeken célszerűnek látták az egyházakra támaszkodva szervezni a magyar társadalmat, ügyelve a felekezetközi konfliktusok elkerülésére. Éppen ezért a Romániához tartozó területek 1910-es népességi és felekezeti adataiból kiindulva határozták meg az egyházak százalékos részesedését a magyarországi támogatásokból. Az erre a célra fordítandó összeg megállapításakor az 1914/15-ben kifizetett magyar állami segélyek Erdélyre eső részét vették  alapul. [127]

            A magyar állami költségvetésből a NIT, a kolozsvári központ, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség közreműködésével a Teleki iroda (TESzk Papp Antal közreműködésével) az 1921/22. pénzügyi évtől készített évenként költségelőirányzatokat az irányítása alá tartozó társadalmi szervezetek részére. (A különböző helyi igényeket és az oktatásügyben alkalmazott normatív támogatás alapján készült tervezeteket a tagegyesületek véleményezték. A végleges költségvetést a Miniszterelnök hagyta jóvá.) Igy a kormányzat magyarországi társadalmi szervezeteken keresztül juttatta el támogatását a határon túli magyar intézményekhez.

A TESzk irányítása alá tartozó, a határon túli magyarság támogatásával foglalkozó szervezetek állami költségelőirányzata 1921-1930 között. (ezer egységben megadva) [128]

Szervezet neve [129]	Pénz-nem		1921-1922		1922-1923		1923-1924		1924-1925		1925-1926		1926-1927		1927-1928		1928-1929		1929-1930
I. Központ	Ka		25.950b		18.000		32.000
	P												40		48		72		72
II. Észak	K		62.555c		14.000		25.000
	P												28		28		42		48
	CK				5.214		4.800						5.040		5.040		5.628		6.315
III. Kelet	K		122.000d		10.000		40.000
	P												75		110		1.690g		120
	L				18.000		18.000						20.559		21.500		23.353		69.535
IV. Dél	K		20.678		12.000		28.000
	P												44		54		76		76
	L				1.320		900						985		900		1.200		1.520
	D				2.180		1.640						1.375		1.700		1.640		2.307
V. Védelem	K		8.5000		6.000		25.000
	P												12		18		20		20
	CK				1.200		1.200						960		732		732		732
	L												456		300		300		300
	D				156		156						225		300		360		360
VI. Összesen          I - V.	K		239.684		838.149		6.871.984		25.146.240		22.137.000..
Az egyes                                  területek részesedése  % - ban		I. II. III. IV. V.		10,8e  6,2 26,0 50,0f  42,5   8,6   3,5		2,14 44,55 31,25 10,00 12,03		0,46 43,67 37,2 6,8 11,7						1,8 39,8 38,6 9,9 9,7		2,0 38,4 40,2 11,2 7,9		1,7 24,7 61,8 6,9 4,8		1,3 21,6 65,9 7,2 3,7
A TESZ éves pénzügyi kerete az állami költségvetés  % - ban				0,443i		0,317		0,794		0,216		0,161		0,194		0,178		0,301		0,367

            Az egyes szervezetek támogatásának egymáshoz való arányát megnézve, kiderül, hogy a központ egy rendszeres a többi tételhez viszonyítva szerény költségvetéssel működött. 1921-1922-ben az előző évből maradt alapok növelték meg ennek a mértékét az összköltségvetésen belül. 1923-1924-ben pedig a külföldi propaganda csökkenésével és a más szervezeteknél a korona/valuta árfolyam esésével rosszabbodásával magyarázható a szerény részesedés. Sokkal érdekesebb összehasonlítani a felvidéki és az erdélyi segélyek arányát. Az 1930-évi népszámlálások hivatalos adatai szerint a Kárpát-medence kisebbségben élő magyarságának 26,5 %-a élt Szlovákiában és Kárpátalján, 55,9 %-a Erdélyben (értve ezen a Romániához csatolt területeket) és 17,5 % Jugoszláviában. Igy igazán furcsa, hogy  míg 1921/22-ben 26% / 50% a Felvidékre és az Erdélybe szánt támogatás aránya, addig a következő évben már 44,9% / 31,2 %  majd 43,6% / 37,2%. Még nagyobb a kontraszt, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a Felvidéken ebből az összegből nem támogatták az iskolákat, míg Erdélyben a segélyek több mint 2/3-át ilyen célokra fordították. Papp Antal 1926-ban készült összefoglalójában éppen ezért javasolta az északi részek gazdálkodásának megváltoztatását. Kimutatása szerint a keleti részen a támogatások 90%-a kulturális célokra lett felhasználva és csak 10% jutott politikai célokra és propagandára. Ugyanez az arány délen 40% / 60%, míg északon szinte teljes egészében a politikai és a személyes kiadások emésztették fel a támogatást. [130] Az aránytalanságot az magyaráza, hogy a felvidéki célokra kiutalt összegek döntő részét ( pl. 1923/24-ben 89,3%-ot) a szlovák és ruszin regionális mozgalmak támogatására használták fel. Feltehetően a politikai viszonyok változása következtében (a huszas évek második feléig a magyarországi szakértők ugy gondolták, hogy lehetséges a szlovák nemzeti mozgalmakat a Csehszlovák állam szétszakitása érdekében befolyásolni) illetve Papp Antal javaslata miatt 1926/27-ben már közel azonos a Felvidékre és az Erdélybe irányuló támogatás aránya. 1928/29-ben pedig a népességi arányánál is többe részesült a Romániához csatolt  terület.

            Az egyes intézmények támogatási területeit jól illusztrálják az 1923/24. évi részletesebb költségelőirányzatok: [131]

Szervezetek Központja

Központ  személyi és dologi kiadásai 2 millió K; Magyar Nemzeti Szövetség átalánya 6 millió K; Külügyi Társaság átalánya 4 millió K; Bécsi információs iroda 0,5 millió K; Külföldi propagandára és nyomdaköltségekre 18,36 millió K. 

Rákóczy Szövetség

Budapesti központ  4 millió K; Keleti és nyugati központok együtt 2,9 millió csehszlovák korona (CK); Ruthén ügyek (politikai és iskolai) 2 millió K és 1,32 millió CK; Tót párt 600 ezer K; Felvidéki sajtó 3,6 millió K és 18 ezer CK; Kulturális ügyek 1,8 millió K és 450 ezer CK; Hírszolgálat, futárköltségek 1 millió K; Tisztviselői segélyek 1 millió K és  2 ezer CK; Társadalmi szervezetek 1 millió K.

Szent Gellért Társaság

A budapesti központ kiadásai 11,6 millió K; Propaganda kiadások (kirendeltségek, futárszolgálat) 4,3 millió K, 50 000 dinár (D), 40 ezer lei (L); Sajtószolgálat 200 ezer D és 150 ezer L; Délvidéki szinészet 100 ezer D és 70 ezer L; Egyházi segélyezések 500 ezer D és 225 ezer L; Júlián Egyesület szükséglete 3,5 millió D; Egyébb társadalmi alakulatok 165 ezer D és 40 ezer L; Egyetemi ifjak támogatása 7,3 millió K; Iskolai támogatások 350 ezer D és 250 ezer L; Középiskolai internátusok 1,8 millió K; Fiumei iskolák 275 ezer D; Tanítóképzőbe járó növendékek támogatására 500 ezer K.

Népies Irodalmi Társaság

Budapesti központ 12 millió K; 3 egyetemi internátus 28 millió K; Kolozsvári központ költségei 500 ezer K; A négy felekezet elemi, polgári és középiskoláinak támogatása 13,68 millió L; Egyházak segélyezése 2,1 millió L;Kulturális kiadások (sajtó, színészet, karitatív, missziók, építkezési segélyek) 990 ezer L; Tisztviselői segélyek 190 ezer L; Gazdasági célokra 540 ezer L.

            Ezekből az egyetlen évre vonatkozó részletesebb kimutatásokból is kiderül, hogy a budapesti központ és a Rákóczy Szövetség elsősorban közvetlen politikai  célokat szolgált, míg a Szent Gellért Társaság, de leginkább a NIT a magyar kulturális, egyházi élet támogatását végezte. Meggondolkoztató, hogy egyedül az utóbbi szervezet támogatott gazdaságszervezési akciókat. Mivel ezidáig nem ismert a támogatások országonkénti stratégiáját meghatározó hivatalos dokumentum, ezért a részletes összehasonlító elemzést csak az egyes intézmények tevékenységének feltárása után lehet elvégezni.

            A kormányzati támogatások arányát az adott év állami költségvetésében óvatosan kell kezelnünk, mert a bemutatott adatok csak a TESzk-ján keresztül folyósított összegekre vonatkoznak. Óvakodnunk kell attól is, hogy a kérdést aktualizálva a mai költségvetési arányokkal vessük össze az adatokat. A két állami költségvetés a társadalom és a gazdaság átalakulása miatt nem összevethető. Az esetleges viszonyításokhoz célszerűbb más költségvetési tételekkel összehasonlítani a támogatások arányát. A Külügyminisztérium éves költségvetéséhez viszonyítva a TESz-nek a támogatása 10-35 % között mozgott, az Országgyűlés költségeinek 1921/22-ben  több mint hétszerese, a következő évben a  háromszorosa, majd 1929-ig durván fele volt. Ugyanez a tendencia figyelhető meg, ha a Vallás- és Közoktatási Minisztérium költségvetésével vetjük egybe az összegeket: 1921/22-ben a minisztérium költségvetéséhez viszonyítva 14,2%, 1922/23-ban 7,16%, 1923/24-ben 1,54 %, 1927/28-ban 1,7 %, majd 1928/29-ben 2,5% ez az arány.(Az utolsó adat sem cáfolja az előző tendenciát: ebben az évben - egyszeri alkalommal - 1,5 millió pengővel növelték meg az erdélyi támogatások összegét egy később tárgyalandó gazdasági akció lebonyolítása érdekében.) A Nemzeti Kisebbségek Minisztériuma  elenyésző összeget kapott a költségvetésből: 1921/22-ben 1 millió koronát, majd 1923/24-ben 200 ezer koronát  szavaztak meg az intézmény működtetésére. [132]

            A támogatásra fordított összegek reálértékének változását mutatja a korona - illetve pengő-összeg átszámítása - aktuális árfolyamon svájci frankra. Igy három időszakot lehet elkülöníteni. Az első három évben, 192l-től 1924-ig évi 5,6 / 4,6 / 5,4 millió svájci frankot tett ki a TESzK költségvetése. Az ezt követő két évben a támogatás értéke 1,6 / 1,8 millió svájci frankra csökkent. Majd 1926-tól egy emelkedő tendencia tapasztalható: 1926/27-ben 2,4 millió; 1927/28-ban 2,0 millió 1928/29-ben 3,6 millió; 1929/30 - ban 4,7 millió svájci frankot tett ki a támogatások értéke. Az első szakaszban teremtették meg a magyar kisebbségi intézményrendszer alapjait (iskolahálózat, politikai pártok, független állások létrehozása.) A következő két év a magyarországi gazdasági konszolidáció időszaka volt. A pengő bevezetése után stabilizálódik a költségvetés, és az utolsó évek nagyarányú támogatás növekedése a rendkivüli számlán folyósított és gazdasági célokra fordított egyéb kiadások bővüléséből adódott.

            A TESzK létrejötte előtt az állami költségvetés egyes tételeiben bujtatták el a szomszédos országokba folyósított támogatásokat. A központ létrejöttekor Bethlen a Magyar Kultúregyletet jelölte meg a TESz-nek szánt támogatás pénzügyi háttereként. Ilyen néven azonban nem sikerült nyomára bukkani semmilyen költségvetési támogatásnak. Az 1923/24-es pénzügyi évben az egész összeg egy pénzügyminisztériumi számláról került a TESz Központhoz. A támogatás forrásairól 1924-1930 között  tudunk  áttekintést adni.

             1924. június 6-án a TESz 1924/25. évi költségvetési tervezetéről tartottak értekezletet. [133] A szükséges összeg fedezésére - Kánya Kálmán javaslatára - a szomszédos országok magyar követségeinek a saját kiadásaik fedezése után megmaradó jövedelmét tervezték be (Prága, Bukarest, Belgrád). Ez a bevétel elsősorban a vízumdíjakból származott. A prágai és a bukaresti nagykövetségek az addigi megbízottaknak adták át havonta a segélyt. A belgrádi követségről megbízható személy hiányában Budapestre került a valuta, és innen osztották szét. A követségek a folyósított összegeket nem számolták el a pénzügyi tárca terhére, a Budapestre érkező számadások ezek levonásával készültek. A további hiányzó összeget (1924/25-ben az egész támogatás 40%-át) a Miniszterelnökség, a Pénzügyminisztérium és a Külügyminisztérium biztosította az e a célra megemelt rendelkezési alapokból és átalány-előirányzataikból. Ennek értelmében a Pénzügyminisztérium azon számláját, ahonnan az előző évben is finanszírozta a TESZ-t, 100 000 aranykoronával (AK), a Miniszterelnökség rendelkezési alapját 150.000 AK-val, a szintén ide tartozó nemzetiségi rovatát 80 000 AK-val valamint a külföldön élő magyar állampolgárok gondozására előirányzott összeget 220 000 AK-val emelték meg. A Külügyminisztérium rendelkezési alapját is megemelték 200 000 K-val. A további hiányzó 100 000 AK-t üzemi bevételekből kívánták biztosítani. Ez ahhoz az értekezleten elfogadott állásponthoz kapcsolódott, hogy a határon túli magyarság támogatását az állami költségvetéstől független forrásokból kell biztosítani.

             Ennek megvalósítására három javaslat került szóba. Az egyik lehetőség az állami tulajdonban lévő RICO Rt. részvényeinek megszerzése lett volna. Egy másik javaslat a hatósági lisztellátás megszűnte után feleslegessé váló állami tulajdonú zsákok megszerzése révén egy zsákkölcsönző vállalat létrehozását vetette fel. A harmadik elképzelés szerint az egységes középiskolai könyvkiadás kiadói jogát kellene a Külügyminisztérium tulajdonában lévő Oriens Rt.-nak megszerezni. A tervek közül egyik sem valósult meg, a támogatást a következő években is az állami költségvetés biztosította. A követségekről származó támogatások aránya ezekben az években 37-50% között mozgott. Az éves valutaszükséglet csehszlovák korona részének általában 1/5-ét a prágai követség, a lejnek 2/3-át a bukaresti követség, a dinárnak pedig 80%-át vagy egészét a belgrádi követség biztosította. [134] A kormányzatai szervek közül 1927/28-ig a Miniszterelnökség 30-34% át adta a támogatásoknak. Majd ez az arány 1929/30-ra a felére csökkent. A Pénzügyminisztérium részesedése is folyamatos csökkenést mutat: 1924/25-ben még 7,14% míg az évtized utolsó évében már csak 3,1%. A Külügyminisztérium 1924/25-ben  a támogatások 14,2%-át biztosította három év múlva már 29,9%-ot (a csehszlovákiai és a romániai választási kiadások miatt amelyek magyar képviselőjelöltjeinek költségeit ez az intézmény finanszírozta), majd 1929/30-ban ez visszaesett 9,4 %-ra. Ez utolsó évben és 1927/28-ban az említett intézmények mellett a TESz éves költségvetésének több mint 11%-át a Kivándorlási Alap adta.

            A határon túli magyarok támogatását tehát nem tudták a költségvetésen kívüli forrásokból biztosítani. A követségekről érkező összegek is csak annyiban voltak ilyen források, hogy nem számolták el a Pénzügyminisztérium felé, hanem az adott országban továbbadták a kijelölt személyeknek.

            A kifizetéseket az Amerikai Segélyalap könyvelésében vezették. A határon túli megbízottak részletes elszámolásokat készítettek és ezeket a NIT megbizottai félévenként rendszeresen megtekintették. Papp Antalt, a TESzk-ját a Pénzintézeti Központ vagy más magyarországi pénzügyi ellenőrző szerv nem vizsgálta. Ellenben a Miniszterelnökség II. osztálya félévente felülvizsgálta a könyvvitelt. Az egyesületek pénzügyi adminisztrációját pedig Papp Antal ellenőrizte, hiteles könyvvizsgálóval ellenjegyezve. [135]

A Keleti Akció (II.)

 Az erdélyi magyar intézmények támogatása

            1919-ben az erdélyi segélyeket elsősorban a Magyarországra menekültek ellátására és a kelet-magyarországi tisztviselői fizetések folyósítására fordították. A békeszerződés aláírása után a magyar egyházak keretei között próbálták budapesti támogatással a magyar iskolahálózatot tovább működtetni. A századfordulón anyagi okokból az államnak használatba adták az erdélyi egyházi iskolák jelentős részét illetve a magyar egyházak mivel az állami iskolák nyelve magyar volt, nem kényszerültek elemi iskolák fenntartására. A közhatalomváltás után az addigi magyar állami iskolákat románosították, és az egyházak nem tudták visszaszerezni az eredetileg használatba adott iskoláikat, ezért egy új oktatási intézményrendszert kellett létrehozniuk. 1920-tól Erdélyben ezeknek az iskoláknak a  működtetésére költötték az anyaországi támogatás nagyobbik részét. Az első költségvetési tervezeteket 1920/21-ben dolgozták ki a  kolozsvári központban. Ekkor azonban még nem ennek alapján folyt a segélyezés, hanem a kintről legfontosabbnak megítélt célokra adtak támogatást. A dokumentumokból a "legfontosabb" célok meghatározása esetlegesnek tűnik. Az általunk ismert első egész éves költségvetést 1921-22-re dolgozták ki, de ez is csak 1922 januárjától működhetett mert a NIT és a Kolozsvári központ megbízottai csak 1921 decemberében véleményezték a tervezetet.

A  Keleti Szervezetek [136] költségelőirányzata 1921 - 1931 között [137] .

                            ( ezer koronában , 1925 - től pengőben  illetve lejben)

Költségvetési rovatok	1920-1921	1921-1922	1922-1923		1923  1924	1924-1925		1925-1926	1927-1928	1928- 1929	1929 -1930		1930-1931
1. Szervezeti kiadás                Személyi	1.104	600	900a	9.250			109.872					33,8			1.
Dologi	720	800	690		13.270	191.184					33,3			2.
2. Főiskolai     internátusok		500	360		17.300	98.224					80,2			3.
3. Szász iroda		180	180		180	180								4.
4. Informatív szolgálat		120												5.
5. Sajtókiadványok	1.481	1.200												6.
6. Székely-Magyar egyesület														7.
7. Fordítás		450												8.
8. Népies Irodalmi Társaság		600												9.
9. Kolozsvári központ	2.174,9	360	360		500	500		500	500	300	500		500	10.
10. Egyházi iskolák	6.827	13.300	10.800               320		9.600                2.080	9.000                   2.080		10.600	13.800	11.460	9.000              2.100		9.000	11.
11. Egyházak segélye	4.074,3	7.160			2.100					27.401				12.
12. Színházak		1.100	600                    150		200                        65	200                    30		200	400		200		200	13.
13.  Sajtó	78,9	1.200			400                        75	400                   150		400	700	300	400		400	14.
14. Kisebb társadalmi célok	79,3	100	100                     20		200	200		200	200		200		200	15.
15.Jótékony egyesületek	45,3		100                      20		50	50			250	150	50		50	16.
16.Tisztviselői segélyek		2.400	800                    200		150                       40	150			150		150		150	17.
17.Kisebb gazdasági célok		1.200	200                    50						400					18.
18.Gazdasági egyesületek			1.000              350		400                 140	400				300	400		400	19.
19.Iskolák,egyházak építkezései			2.000             180		1.000                 600	1.000            200		1.000			1.000		1.000	20.
20.Főiskolák segélye						1.000					1.000		1.000	21.
21.Tanítóképzők segélye						600					600		600	22.
22.Országos Magyar Párt									600	2.899				23.
23.Moldva									400	400				24.
24.Kultúr hivatal									400	300				25.
25.Gyergyói építkezés									500					26.
26.Sport - cserkészet									200					27.
27.Kolozsvári internátus										448,9				28.
29.Gyermektáboroz- tatás										200				30.
30.Jutalomkönyv										100				31.
31.Ferencesek					500	500		500	500	500	500		500	32.
32.Romániában lakó magyarok segélyezése											100			32.
33.Romániai sajtó beszerzése									120		120		120	33.
34.Bukaresti megbízott évi fizetése									36		36		36	34.
35.Erdélyi sajtó beszerzése									80		80		80	35.
36.A budapesti könyvtár beszerzései									60		60		60	36.
37.Magyar - Székely  Egyesület									120		120		120	37.
38.Magyar Kisebbség									100		100		100	38
39.Apróbb tanulmányi segélyek									40		40		40	39.
40.Bukaresti magyar egyetemisták segélye									40		40		40	40
41.Megbizásos munkadíj									70				70	41
42. Egyházi irodalmi segély									50		50		50	42
Összesen svájci frankban	529.023	957.035	818.614		1.824.000	431.400			636.987	1.759.719	651.798		500.216	.
Összesen	16.584,9	126.031	146.180		2.280.000	6.637.242		375,2	701,9	1,560,5	722,8		554,7

            Az éves erdélyi támogatások összegét összehasonlítva - svájci frankba átszámítva a húszas években értékét vesztő koronát, valamint a pengőt és a lejt -  nagyon kiegyensúlyozatlan adatsort kapunk, hiszen az éves költségvetés rovatai nem állandóak. A változások összhangban vannak a TESz költségelőirányzatok arányváltozásaival. (Az éves összsegélykeretek és a keleti részek arányát tekintve egyaránt.) 1920-21-ben még jelentős részben a NIT keretein kívül folyt az erdélyi támogatás, az Országos Menekültügyi Hivatal, különböző revíziós szervezetek részvételével, maradványok, árualapok,  az új pénznemek bevezetéséből adódó üzleti lehetőségek felhasználásával. A következő évben 1921/22-ben már teljes költségvetés készült 1 milliós kerettel. [138] A későbbiekben a TESz költségvetését követik az erdélyi éves támogatások kereteinek változásai.(1925-1929 között illetve 1930-1931 vonatkozásában ebből az összegből kimaradtak a NIT központi irodája és a kollégiumok kiadásai, így a svájci frankban megadott összeg kb. 10%-kal kisebb a valóságosnál.) 1927/28-ban és a következő pénzügyi évben a politikai jellegű támogatásokat  a társadalmi intézményekével együtt számolták el. Ezen túl az összeg megnövekedésének az az oka, hogy Bethlen utasítására egy rendkívüli számlát is megnyitottak, és az egyházak segélyezésére, illetve gazdasági akciókra nagyobb összegeket fordítanak.

            A különböző címeken folyósított  támogatásokat területileg magyarországiakra és romániaiakra különíthetjük el. Az egész költségvetésen belül 1921/22-ben 3,5%, a következő évben 4,6% volt az anyaországban felhasznált összeg aránya. Miután a propagandakiadványok készítését a Magyar Nemzeti Szövetség vette át 1923/24-re ez az arány 1,75%-ra csökkent. A következő évben ugyanez a mutató 6%-ra nő, de ez csalóka mert az egész romániai támogatás összege jelentősen csökkent, ellenben a kollégiumok és a központi iroda személyzetének ellátását szinten kellett tartani.

            A romániai helyzet elemzéséhez szükséges kiadványok beszerzési költségeit a Királyhágón inneni rész támogatásában számolták el. A romániai magyar intézményeknek szánt támogatást erdélyi (történeti Erdély 15 megyéje) és Királyhágón inneni (Nagybánya, Szatmárnémeti, Nagyvárad és Arad körzete) bontották szét. Az utóbbi területen élt a romániai magyar népesség 30,3 %-a, a segélyeknek csak 10-18%-a jutott ide, bár az is kétségtelen, hogy a magyar intézmények többsége a történelmi Erdélyben működött. A részletes kifizetési jegyzékeket áttekintve egyértelműnek látjuk, hogy a legtöbb támogatás a kolozsvári szervezetek kapták. Az Ókirályságban élő magyarok támogatását  a NIT-től függetlenül az egyházak  végezték. [139]

            A költségvetést rendszerint budapesti (táblázatunkban az 1-8.tételek) és erdélyi kiadások rovatokra osztották fel. Az utóbbi rovat tételeit tovább lehet csoportosítani. Az egyik körbe a kolozsvári központ illetve (1927/28-ban, és 1928/29-ben) az Országos Magyar Párt támogatása tartozott (9.; 22.t.). Az egész támogatás átlagosan évi 80%-át a magyar nyelvű egyházi iskolarendszer fenntartására fordították (10.; 19-21.t.;). A harmadik nagyobb csoportot a kulturális intézmények alkották (12-13; 25-30.t.). A gazdasági  segélyek (17.; 18.t.) és az egyházi támogatások (11.;  részben a 19.; 31.t.) töredéke került az éves költségvetésbe, mert az előbbit a bankokon, az utóbbit pedig az egyházi kapcsolatokon  keresztül intézték.

            A budapesti kiadások döntő többségét a szervezet alkalmazottainak bérköltségei és a központ dologi kiadásai tették ki. 1920-1923 között ebben a csoportosításban a másik nagy tételt a propagandakiadványok költségei adták. 1923-tól ezt a munkát a már tárgyalt revíziós propaganda egységesítésének részeként a Magyar Nemzeti Szövetség és a Magyar Külügyi Társaság vette át. A Székely-Magyar Egyesület 1922-1923. évi támogatása a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére fordíttatott (utazási költségek). A következő évben ugyanezt az adminisztratív tagozat dologi kiadásai között számolták el. Ekkor az "erdélyi vonatkozású társadalmi egyesületek"( Magyar-Székely Egyesület, Erdélyi Otthon, Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete stb.) összesen 1,5 millió koronányi támogatást kaptak. 1927/28-ban, illetve 1929/30-ban és az azt követő költségvetési évben már az előbbi egyesület lejben és a Királyhágón inneni rész keretében jutott támogatáshoz. Az 1929/30. évben ezek az egyesületek csak 600 pengőt kaptak a költségvetésből (svájci frankba átszámolva ez a felét tette ki az 1923/24-es támogatásnak) [140] .

            A NIT-nak 1925-ben 18, 1930-ban 13 munkatársa volt, a munka bizalmi jellegéből adódóan  magas fizetéssel. Pl. 1929/30-ban a két tagozat vezetőjének (az elnöknek illetve alelnöknek) egyaránt 500-500 pengő, a leggyengébben fizetet altisztnek 100 pengő, a gépírónőknek 120 pengő volt a havi keresete. Az elnök vagy az alelnök éves járandósága 1925-ben azonos volt egyetlen erdélyi magyar középiskolára jutó támogatással. 1929/30-ban az alkalmazottak egész évi összes fizetése majdnem annyi volt, mint az erdélyi kultúrális célú támogatások összértéke.

A politikai tagozat dologi kiadásai között számolták el a NIT kiadványainak nyomdaköltségeit és a Népszövetségi akciókkal (panasziratok, beadványok készítése) kapcsolatos kiadásokat, a könyvtári beszerzéseket, valamint a bizalmas jelentések tiszteletdíját.

            A kolozsvári központnak folyósított évi 360 000 illetve 500 000 lej felhasználását az éves költségvetési indoklásokban nem részletezték. Egy 1929-ben készített részletes beszámolóból ismerjük a központ és az Országos Magyar Párt  anyaországi támogatásokból fedezett kiadásait. A kezdetekben Grandpierre Emil, majd az OMP vezetésének felügyelete alatt működő kolozsvári központ fő feladata  a segélyek romániai közvetítése és könyvelése volt. 1926-tól a támogatásokat intéző személy havi 16 000 lejt kapott fizetésként, de ebből az útiköltségeit, levelezését is fedeznie kellett. 1928/29-ben a fennmaradó összeget az egyházak segélyezéssel megbízott illetékeseinek utazásaira, a Népligák Uniója romániai magyar tagozatának irodabérletére és az egyetemisták kollégiumi szemináriumaihoz szükséges taneszközök beszerzésére fordították. [141]

Az OMP részére a Bethlen utasítására indított külön számlán 1928/29-ben 2,898 millió lej érkezett. Ezt az összeget a következőkre használták fel:

            Párt központi adminisztrációjának                                           943 000 lej

            Titkárságoknak                                                                       800 000 lej

            Bukaresti iroda részére                                                540 000 lej

            Kultúr Hivatalnak (Sulyok István)                                            400 000 lej

            Dalos Szövetségnek                                                                180 000 lej

            Juventus fordító irodának                                                          36 000 lej

            A központi adminisztráció támogatásának 2/3-a 9 alkalmazott fizetésére fordíttatott. A többit házbérre és rezsiköltségekre költötték. A három kerületi titkárság vezetője havonta 25-25 000 lejt kapott és ebből gazdálkodhattak a területi titkárságok. A bukaresti iroda vezetéséért havi 20 ezer lejt fizettek, a klub és az iroda bérlete évi 300 ezer lejbe került, az itt dolgozó személyzet bérköltsége 144 ezer lej volt. A támogatás összegét meghaladó költségtöbbletet az OMP saját forrásból fizette ki. A Sulyok István  vezetésével - a hasonló jellegű szász intézmény példáját követve - működő Kultur Hivatal költségeinek jelentős részét  vezetőjének fizetése, további részét pedig a lakbér tette ki. Ez az iroda a romániai magyar kisebbség helyzetére vonatkozó adatgyűjtést, információs központként folytatta néhány évig. A NIT budapesti elemző csoportjához hasonló munkát kívánt végezni, de státuszok (anyagiak) hiányában e téren lemaradt a NIT adatgyűjteménye mögött. A Dalos Szövetség segélyének 30%-át a főtitkár fizetése tette ki. (Inczédy-Joksman Ödön egyben az OMP alelnöke, Bethlen György legbizalmasabb munkatársa volt. Az ő érdeme a párt tagozatainak és a diáksegélyző akció megszervezése.) A többit versenyek szervezésére, kották beszerzésére és utazásokra fordították. Ez a társadalmi szervezet azért volt fontos az OMP számára, mert a Nőszövetségek mellett ennek volt a legtöbb helyi szervezete, és ezeket politikai célokra is lehetett mozgósítani. A Juventus irodát magyar egyetemisták hozták létre hivatalos román-magyar és magyar-román fordítói munkák elvégzésére. Az üzleti alapon működő vállalkozásnak feltehetően az irodabérletet biztosította az OMP. Ezen kivül saját forrásból még havi 3 000 lejt adtak csecsemővédelmi célokra. A következő, 1929/30-as évre a támogatást 282 ezer lejjel kérték megemelni. A központi adminisztráció, a bukaresti iroda, a Dalos Szövetség segélyének növelését kérték, illetve a csecsemővédelmi akciót is ebből a megemelt támogatásból szerették volna finanszírozni. Ezeknek a terveknek a sorsáról nem tudunk semmit, mert a következő évi NIT költségvetésben az OMP támogatása nem szerepel.

            Az egyházak oktatási intézményeinek támogatása normatív alapon folyt. Az 1920/21-es előzetes tervezgetések során az 1914/15. évi állami költségvetés egyes tételeinek Erdélyre jutó arányát részletesen kiszámolták, feltehetően azzal a céllal, hogy a Jancsó Benedek által hangoztatott kulturális integrirtás értelmében ezeket tovább folyósítsák. Az ország gazdasági lehetőségei azonban ezt már nem tették lehetővé. (Az anyaországi oktatási költségek néhány ezreléke volt az erdélyi magyar iskoláknak adott magyarországi segély.) "Irányelv, hogy elsősorban a székely-magyar nép müvelődésügyét érintő elemi (felekezeti) oktatás intézményeit, a felekezeti népiskolák, gazdasági- és ismétlő iskolák támogatandók. Külön figyelmet kell fordítani a magyar szigetek és szórványok iskoláinak minden áron való fenntartására." [142]

Az alapfokú oktatás erősítésével szemben az erdélyi illetékesek inkább a gimnáziumok védelmét és támogatását tartották fontosnak. Ebben a kérdésben vitákra is sor került a NIT központtal.

            Az egyházi iskolák cím alatt a négy magyar egyház minden oktatási segélye értendő. A havonta érkező összegből a Felekezetközi Tanács rendelkezései alapján kellett fedezni az összes magyar tannyelvű egyházi elemi és középiskola segélyét. 1923-ig ide tartoztak a ferences iskolák is, majd ezt követően külön kapott a rend évi 500 ezer lejnyi támogatást. Ugyanígy a főiskolák (teológiák) és a tanítóképzők 1 millió, illetve 600 ezer lejnyi támogatását három éven át külön folyósították, máskor pedig az iskolai segélyekkel együtt. Az éves iskolai szükségletek megállapításakor az volt az alapelv, hogy csak az egyházak által ténylegesen működtetett intézményeket finanszírozzák. (Ezért volt oly fontos Barabás Endre részletes iskolaügyi statisztikája a NIT budapesti központja számára.) Egy régi, már 1918 előtt működő felekezeti iskola részére 7 363 lejt; az új, 1918 után alapított iskoláknak 14 726 lejt; a középfokú, állami támogatásban nem részesülő (nem elemi) iskola után évi 78 436 lej támogatást tartottak szükségesnek. Azonban ennek csak átlagosan kb. 60%-át folyósították. (Azt csak további romániai kutatások alapján tiztázhatnánk, hogy ez az összeg mekkora hányadát fedezte az egyházak iskolai kiadásainak.) Mivel a segélyeknek csak egy része érkezett meg, illetve ezek folyósítása havonta, nagyobb összegben történt, a Felekezetközi Tanács közösen elfogadott arányszámok szerint osztotta fel a pénzt. Ezt az elemi iskolákban alkalmazott tanítók arányában állapították meg. Pl. 1920/21-ben az arányszámok a következők voltak:

                        Római katolikus egyház: 248 elemi iskola         715 tanító 39,27%

                        Református egyház:         580 elemi iskola        894 tanító 49,10%

                        Unitárius egyház:               91 elemi iskola        133 tanító  7,30%

                        Evangélikus egyház:           24 elemi iskola         79 tanító  4,33%

            Az oktatási támogatás összege a vizsgált időszakban lényegesen nem változott: Erdély és a Királyhágón inneni terület évente általában 11 millió lejt kapott a költségvetés legnagyobb tételeként.

            A kulturális támogatásokat két csoportra bonthatjuk. A színház és a sajtó támogatás minden évben szerepelt, míg a 25-30. tétel egyes akciókat tartalmaz és ezekről csak 1928/29-re vonatkozólag rendelkezünk adatokkal. Gyergyószentmiklóson római katolikus leánynevelő intézet épült. Az építkezést az anyaországi segélyen túl az egyház és a helyi lakosság is támogatta. Az intézetnek a Székelyföldről Bukarestbe irányuló cselédlány vándorlás miatt tulajdonítottak fontos szerepet. A cserkészet céljaira elkülönített összeget a már megalakult katolikus csapat felszerelésére, valamint a református és az unitárius cserkészmozgalom beindítására fordították. Sportcélokra a két kolozsvári magyar egyesületnek (Kolozsvári Atlétikai Club, Kolozsvári Torna Egylet) 10-10 ezer lejt fizettek ki  tenisz-és vívó körversenyek díjazására. A kolozsvári internátusok támogatására és tanulmányi ellenőrzésükre felvett összeget a már tárgyalt egyetemi szemináriumok működtetésére és segélyezésre költötték. A jutalomkönyveket az egyházi iskolák osztották szét a diákoknak. 100 ezer lejből kb. 250 ezer lej értékű könyvet tudtak ajándékozni. A gyermeknyaraltatás céljaira küldött összeget tartalékolták egy megfelelő állandó nyári tábor létrehozására.

            A magyar kisebbség belső társadalmi élete szempontjából központinak minősülő intézmények, színházak, sajtó támogatásának felügyeletére 1922-ben külön bizottságot állítottak fel. A szinházügyek ellenőrzését Grandpierre Emil vezetésével Kovács Kálmán és Petres Kálmán unitárius, illetve katolikus gimnáziumi tanárok végezték. A sajtóügyeket szintén Grandpierre irányításával Bethlen György és Haller Gusztáv felügyelte.(Haller Kolozsvár utolsó magyar polgármestere volt 1918-ban, 1922-ben pedig a Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke.) Az akkor meghatározott prioritások az egész évtizedben érvényesek voltak. A színházak közül a kolozsvári nemzeti színház élvezett rendszeres támogatást, más intézményeket a "lehetőségekhez képpest" segítettek. A Királyhágón inneni részeken az aradi színház élvezett elsőbbséget. A folyóiratok közül a Magyar Nép és a Pásztortűz részesült rendszeres támogatásban. A segélyezett napilapok: Ellenzék, Brassói Lapok, Székelyföld, Gyergyói Lapok, Csiki Lapok, Székely Nép, Székely Közélet, Aradi Hírlap. Az első két lap papír- és eszköztámogatásban részesült, a többiek rendszeresen kisebb pénzsegélyt kaptak. Az OMP így vásárolta meg az addig a pártot is bíráló nagy példányszámú Keleti Újságot, majd az abból kivált újságirócsoport (Paál Árpád, Zágoni István, Sulyok Isrtván, Nyirő József, Kacsó Sándor és mások) lapját az Újságot 1927 - ben. [143]

            Amint már említettük, a gazdasági támogatásnak csak töredéke került az éves költségvetésbe. Ezeket az összegeket elsősorban a gazdasági intézményrendszer működtetésére használták fel. Már az 1921/22. évi költségvetési tervezet kolozsvári véleményezője, Költő Gábor  javasolta e terület támogatásának jelentős mértékű növelését. 1 millió korona értékű átcsoportosítást javasolt a tisztviselői segélyek terhére. Az 1922/23. évi indoklásban a legfontosabb gazdaságszervezési célnak a földművesszövetségek teljes kiépítését tekintik községenként. Ezzel együtt javasolják a gazdasági népoktatás segítését, gazdanapok rendezését, népkönyvtárak, ifjúsági egyletek, dalegyletek és sportegyletek létesítését. Kiemelt feladat az Erdélyi Barázda c. gazdasági néplap megjelentetése és az Erdélyi Gazdasági Egyletnek és lapjának, az Erdélyi Gazdának a támogatása. Két évvel később a gazdasági segélyeket gazdanapok, kiállítások rendezésére, jutalmazásra, gépek beszerzéséhez nyújtandó kölcsönökre és a gazdasági egyletek, földműves szövetségek erősítésére használják fel. Az évtized második felében megakadt szövetkezetszervezés, gazdasági továbbképzés helyett már elsősorban az Erdélyi Gazdasági Egylet patronálására fordították a kapott segélyt. Ebben nagy szerepe lehetett Bethlen Györgynek aki az OMP vezetése mellett az EGE-t is irányitotta. Az 1918 után induló alulról szerveződő szövetkezeti mozgalom megfelelő hitelélet és rendszeres anyaországi támogatás hiányában elsorvadt. Majd a harmincas években indult újra és ért el komoly eredményeket,  Szász Pál vezetésével.

            A "jótékony egyesületek" és a "kisebb társadalmi célok" támogatása címén az egészségügyi és a szociális intézményeket segélyezték. 1922/23-ban a területen belüli prioritásokat meghatározva a Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum Egyesület támogatását emelték ki. A szociális munka területén legfontosabbnak a különböző felekezetek jótékony női egyesületeinek szubvencionálását jelölték meg. Ezek fő feladatának az óvodák, napközi otthonok és a csecsemővédelem patronálását tekintették. Célként jelölték meg, hogy minden faluban ilyen egyesületet  kell létrehozni. 1924/25-ben a jótékony egyesületek támogatása a magyar árvaházak, aggmenházak, női missziós társulatok segélyezésére  korlátozódott. 1928/29-ről részletes kimutatással rendelkezünk erről:

            Központi Nőszövetség 15 000 L; Mária Valéria árvaház, 4 000 L; Szent Antal árvaház 1 000 L; Missziós Nővérek 30 000 L; Csecsemővédő Egyesület

 5 000 L; Zenekonzervatórium 3 800 L; Székely Nemzeti Múzeum 20 000 L;

Román szabadegyetem látogatására 7 500 L.

            A tisztviselők segélye címen az 1918 előtti tisztviselői kar  állását vesztett vagy nyugdíj nélkül elbocsátott tagjait segélyezték. Számukat nagyon nehezen lehet kiszámítani. Már 1922-től több jelentés beszámolt arról, hogy a tisztviselők találtak, illetve találhattak maguknak munkát. Az évek során ezekből a segélyekből egy szűk réteg, a kolozsvári központ által  kiválasztottak részesülhettek.

            A táblázatban közölt adatok hátterének vázlatos ismeretében megállapíthatjuk, hogy a támogatások döntő része a kisebbségi intézményrendszer apparátusának fenntartására szolgált. Romániai hatásuk részeletesebb elemzése további kutatásokat igényel.

Pénzintézeti támogatások

             Az anyaországi kormányzati támogatások másik részét a romániai magyar érdekeltségű pénzintézeteken keresztül biztosították a kisebbségi intézményeknek és a földreform miatt anyagilag jelentősen meggyengült magyar birtokosrétegnek. Az utóbbiak helyzetét hosszabb távon nem lehetett pusztán segélyekkel stabilizálni. Ezért a magyarság gazdasági önszerveződését katalizáló pénzintézeteket erősítették Magyarországról. A húszas években erdélyi hitelélet két vezető magyar érdekeltségű intézete a Katolikus Státushoz közel álló Transsilvania Bank és az inkább református érdekeltségű Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank Rt. volt. A NIT ez utóbbival állt kapcsolatban. A pénzintézetet 1894-ben alapították. A háború  előtt Gyulafehérvárott, Désen, Dicsőszentmártonban, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, majd 1929-ben Temesvárott létesítettek fiókot. A bank szoros kapcsolatban volt több nagyváradi vállalattal és 10 vidéki kisebb bankkal. [144] A Kolozsvári Takarékpénztár 1921-ben 5 millió lejről 15 millió lejre emelte az alaptőkéjét, 100 ezer, egyenként 100 lej értékű részvény kibocsátásával oldották meg. A bank nagyrészvényesének, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület (továbbiakban PMETH), elővásárlási jogát kihasználva egy Bethlen István által képviselt csoport 75 ezer részvényt vásárolt 10 millió lej értékben. [145] Ezzel a "csoport" a bank igazgatótanácsában döntő súlyra tett szert. A két főrészvényes, a PMETH és a Bethlen által képviselt csoport között megállapodás született arról, hogy az üzletvitellel kapcsolatos fontosabb kérdésekben megegyeznek, a közgyűlés elé csak az így kialakított döntéseket viszik. Az igazgatótanácsban 4-4 taggal, a felügyelőbizottságba 2-2 taggal képviselteti magukat. Továbbá a következőkben állapodtak meg:

            "a. Céljuknak tekintik az intézetet egy nagy erdélyi vezető pénzintézetté fejleszteni és általa a reális hitelezés határain belül az erdélyi magyar bankok, takarékpénztárak és szövetkezeteknek nyujtandó hitelezés, velük való szorosabb viszonyba lépés, affilliálása  vagy egyéb támogatás által az erdélyi magyarság gazdasági érdekeit a jövőben intenzíven szolgálni.

b. Oda fognak hatni, hogy az intézetnél és a befolyása alá tartozó intézményeknél a megüresedő és kreálandó állásokra megbízható, általuk is elfogadott, szakképzett egyének alkalmaztassanak, lehetőleg magyar nemzeti szempontból alkalmazott kiválasztás szerint.

c. Szükségesnek tartják, hogy az intézet egy általuk kijelölendő meglévő erdélyi magyar biztosító intézetet üzletileg és erkölcsileg támogasson, üzletkörébe bevonjon, vagy egy új erdélyi magyar biztosító társaság létesítésénél résztvegyen s ezt támogassa.

d. Kívánják, hogy az intézet kijelölésük szerint magyar kulturális és jótékony célokat - mely célok kitűzésénél a gróf Bethlen István csoportja kívánsága fog érvényesülni, évenkint össznyeresége emelkedésének megfelelően nagyobb összegekkel támogasson.

e. Ki fogják eszközölni, hogy az intézet a magyar érdekeltség részére átutalásokat, áru- és egyéb ügyletek lebonyolítását önköltségen fogja elvállalni, illetve elvégezni.

f. Az intézet fontos feladatának tekinti, hogy az erdélyi magyar földbirtokokra jelzálogkölcsönöket nyújtson és hogy hitelnyújtás szempontjából az erdélyi magyar birtokosok birtokkisajátítási kötvényeit is mint fedezetet tekintetbe vegye.

g. Kieszközli, hogy az intézet a magyar érdekeltség egyik vagy másik tagja részére Erdélyben végzendő elszámolási vagy ellenőrzési teendők ellátására az illető által honorálandó szakképzett egyéneket jelöl ki, illetve bocsát rendelkezésre.

h. Szükségesnek tartják, hogy amennyiben erdélyi pénzintézeti központ létesíttetnék, úgy annak létesítésében és vezetésében az intézet lehetőleg vezérszerepet vigyen, amennyiben ilyen már léteznék, annak irányítását a gróf Bethlen István csoportja által jelzett elvek figyelembevételével szabják meg a reális lehetőségek körén belül." [146]

            1923 júniusában Bethlen a zárolt részvények rendelkezési jogát a NIT-nak adta át. Sebess pedig a Bethlen György, Jelen Gyula és Reitter József  alkotta erdélyi bizottságra ruházta át ezt a nagyrészvényesi jogkört. Mindez azzal a kikötéssel történt, hogy a képviselők a bank ügyeiben és az osztalékok felhasználásában a Bocskay Szövetség /NIT/ mindenkori elnökének utasításait követik. [147] Azonban Bethlenék a román nemzeti mozgalom történetéből ismert gazdaságszervezési modellt (Albina Bank) Romániában nem tudták megvalósítani. A Nemzeti Liberális Párthoz kötődő  bukaresti román pénzügyi körök érdekeivel ellentétes volt egy különálló pénzügyi központ létrehozása. A magyar érdekeltségű pénzintézetekkel szemben a Román Nemzeti Bank diszkriminációs pénzpolitikáját és különböző politikai lépéseket használtak fel. A Kolozsvári Takarékpénztár eredményei ellenére (1929-re 75 millió lej volt az alaptőkéjük) 1931-ben a konverziós törvény és a különböző politikai támadások miatt kénytelen volt ügyfeleitől kényszeregyezséget kérni. [148]

            A pénzintézeti akciótól függetlenül 1928-ban Bethlen István kezdeményezésére földhitelakciót indítottak erdélyi birtokosok részére budapesti kormányzati garanciavállalással. Négy bankon keresztül 5 millió pengő 25%-ára vállalt a kincstár garanciát. A bankok folyószámlahitelt vagy váltót adtak, és erre lehetett jelzálogot kérni. Az aránylag alacsony kamatok (12%), ellenére alig két tucatnyi jelentkező akadt. Az akció legfontosabb eredménye a Gazdasági Hitelszövetkezetek Szövetségének 2,7 millió lejnyi, és az Erdélyi Hangya Hitelszövetkezet 10 millió lejes tartozásának rendezése volt. [149]

            Az utóbb említett intézményt a budapesti kormányzat 1924-ben azzal is támogatta, hogy a 3 milliárd koronányi forgótőkehiányát, a magyarországi Hangya 27 milliárdos kincstári tartozásának két l,5 milliárdos részletét átengedte az erdélyi Hangyának, azzal, hogy ezt csak akkor kell a kincstárnak befizetni, ha az erdélyiek is visszaadták. [150]

A támogatási rendszer és a kisebbségi társadalom önszerveződése

            Az erdélyi támogatás mértékéről és felhasználásáról Budapesten döntöttek. A Papp Antal és a NIT vezetői (Jancsó Benedek, Sebess Dénes) által készített éves költségtervezeteket a kolozsvári központ véleményezte. Ennek keretében 1921/22-ben Költő Gábor  a  tényleges erdélyi helyzet ismeretében a tisztviselői segélyek csökkentését, az összeg egy részének gazdasági célokra való átcsoportosítását kérte. Ugyancsak ő hívta fel a figyelmet arra, hogy az iskolánkénti támogatások folyósításakor minden évben meg kell vizsgálni, hogy az egyházak által bejelentett iskolák ténylegesen működnek e. Az így megmaradó összeget pedig szintén gazdaságszervezési célokra kellene fordítani. [151]

            A kolozsvári központ többször próbálkozott nagyobb szerephez jutni az adatgyűjtésben, de ezt a budapesti NIT vezetés nem támogatta. Ebben az esetben épp úgy mint az 1928/29 -es kolozsvári elszámolásban megfogalmazott OMP-i segélyösszeg megemelésének kérése mögött függetlenített státuszok megteremtése körül folyt a vita. Budapest ellenesség azonba nem alakult ki ezekben a vitákban, hiszen Papp Antal a kolozsvári központtól került Teleki irodájába, illetve áttelepülése után Grandpierre Emil is a NIT alkalmazásában állt. Az erdélyi vezetők maguk közül valónak tekintették, és elfogadták a budapesti "illetékes tényezőket". Konfliktusok inkább Romániában, a támogatási prioritások meghatározása körül voltak.

             Mivel a harmincas évek támogatási rendszerét ez idáig nem sikerült feltárni, nem tudjuk, hogy a romániai magyar politikai elit új nemzedéke, amelynek politikai szocializációja már a kisebbségi korszakban történt, román egyetemeket végeztek, a harmincas években mennyiben szólhattak bele az OMP és az egyházak vezetőinek irányítása alatt működő segélyezésbe. Ezt azért volna érdekes tudni, mert ez az a nemzedék amely már nem fogadja el kritikátlanul Bethlen Györgyék értékmegőrzésre törekvő, a többségi társadalom mozgalmaitól elzárkózó, egy nagyhatalmi átrendeződés következményeiben bízó stratégiáját. Ez a generáció megpróbált kapcsolatot teremteni a román modernizációs törekvésekkel, és a belső gazdasági, társadalmi szervezkedésre helyezte a hangsúlyt. [152]

            A romániai magyarság politikai érdekképviseletét, a húszas években olyanok vezették akik az 1918 előtti magyarországi közéletben is résztvettek." A Magyar Pártnak ez az összetétele kétségtelenül támadási felületet nyújtott mind kifelé, mind befelé. Az illetékes magyar tényezők azonban jobban megbíztak a régi vezetők politikai tapasztalataiban és kipróbált hazafiságában, mint azokban, akik a háború és a forradalmak éveiben tűntek fel és az új alapokon való politikai szervezkedés hívei voltak. A "régi vezetők" között egyesek különben is pályájuk kezdetén vagy derekán állottak és évek folyamán tökéletesen beleélték magukat a kisebbségi magyarság politikai küzdelmeibe. A magyar falusi néptömegek s a városi iparos és kereskedő társadalom pedig annyira át voltak hatva a nemzeti érzéstől, hogy kevés kivétellel követték azokat, akik magyar nemzeti jelszavakkal küzdöttek a román politikai porondon." [153] Míg az OMP képviselői a bukaresti parlamentben és választási fellépéseik során elsősorban a magyarság sérelmeivel foglalkoztak, addig a magyar kisebbségi társadalom belső problémáit politikailag periférikus, gyakran az OMP-tal  konfliktusban lévő személyiségek fogalmazták  meg. A legtöbb társadalmi kritikának a Keleti Újság adott helyet 1924-ig , majd 1927- ig az Újság c. lapban folytatta ezt a munkát Paál Árpád, Zágoni István, Sulyok István, Kacsó Sándor és mások. Mindkét lapot az OMP saját hivatalos lapjává tette. A párton belül, annak demokratizmusát hiányolva jelentkezett  a húszas évek közepén az un. reform-csoport Krenner Miklós vezetésével. Kós Károly az OMP egyik alapítója volt, majd Bethlenék kiváráson és nem a belső önépítkezésen alapuló, az erdélyi románsággal való összefogást elutasító, stratégiája miatt  kilépett a pártból és újraindította a rövid ideig működő Magyar Néppártot.)

            Az OMP vezetéséhez közel álló és a NIT által kiemelten támogatott Magyar Nép és a Pásztortűz c. folyóiratok szerkesztőinek heti találkozóiról beszámoló Gyallay Domokos szerint:" A panasz azonban általános, hogy a Magyar Párt vezetőségében kevés érzék mutatkozik abban az irányban, hogy az erdélyi magyarság társadalmi, gazdasági és művelődési szervezkedését irányítsa és vezesse." [154] A párt azonban, mivel eleve egy parlamenti-politikai erőtérben működött és fő feladatának a jogsérelmek kimondását és enyhítését, valamint a" kijáró" ügyintézést tekintette, nem is lehetett képes a magyar kisebbségi társadalom  problémáinak kezelésére. [155] Mindezt nem pótolták a rendszeres nagygyűlések és szakosztályi rendezvények. A politikai vezetők abból indultak ki, hogy a magyar társadalom gondjai a kisebbségi sérelmekből adódnak. S ha ezek nem léteznének, az erdélyi magyarság megőrizhetné pozícióit, biztosítva volna fejlődése. A többségi nemzet részéről érkező állandó támadások miatt felértékelődő "politikai egység"  ürügyén az OMP nem kezdeményezte a párt mellett egy külön a magyarság megszervezésével foglalkozó intézmény létrehozását.

            Budapesten Sebess Dénes azt javasolta, hogy a társadalomszervezési feladatokat  a szászokhoz hasonlóan az egyházak keretében oldják meg. [156] Az egyházak azonban ennek csak részben tudtak eleget tenni. A kisebbségi oktatást a budapesti illetékesek javaslatára és anyagi támogatásával vállalták fel, s ezen belül a népoktatás fejlesztését tartották a legfontosabbnak. Komoly ertedményeket itt sem érhettek el, mert, Papp Antal még 1928-ban is ennek elhanyagolását és a gazdasági képzést hiányolta a gimnáziumok fenntartásával szemben ahová egyébként egyre kevesebben jelentkeztek.. Ugyanígy hibának tartotta, hogy a katolikus egyház újabb és újabb iskolák megnyitását tervezi, miközben nem tudja az államhoz hasonló mértékben megfizetni tanárait. Sőt olyan tehetetlenek voltak az egyházak tisztviselői, hogy még azt sem tudják, hogyan számolják el a titkos segélyeket. [157]

            1920 március-júliusában az udvarhely megyei felekezeti iskolák tanítóinak mozgalma egy új oktatási modellt javasolt. Ezek a tanítók 1918 előtt magyar állami iskolákban tanítottak, és az impériumváltás után hűségesküt nem téve, az egyházak keretében újonnan alakult magyar iskolákhoz kerültek felekezeti tanítóként. Ebben a helyzetben azonban már nem a tanfelügyelő, hanem a helybeli lelkész lett tevékenységük irányítója. Korabeli jelentés szerint Udvarhely megyében a lelkészek kb. fele alkalmatlan volt az iskolák vezetésére. A konfliktus legtöbbször nem szakmai kérdések körül alakult ki, hanem a tanítói fizetés elmaradása miatt. Míg egy romániai állami népiskolai tanító fizetése 1920/21-ben 1200-1500 lej volt, addig a magyar felekezeti iskolák tanítóinak javadalmazása a falu adakozásától függött, illetve minden ötödik hónapban a püspökségektől kaptak 500-1000 lejnyi fizetési részletet. Ilyen körülmények között a párizsi kisebbségi szerződés 11., a székely közületnek vallási és tanügyi autonómiát biztosító rendelkezésével összhangban autonóm nemzeti iskolák felállítását javasolta a tanítói közgyűlés. A Gyerkes Mihály által kidolgozott tervezet szerint a felekezeti oktatás széttagoltsága helyett vegyes vallású helyeken, felekezetközi alapon, magyar elemi népiskolákként működtetnék az egyházi iskolákat. 9 évfolyamos mindennapi oktatással és két évfolyam közvetett képzéssel 18 éves korig kívánták az iskolakötelezettség korhatárát kitolni. Az oktatás középpontjába a gazdasági képzés kerülne, és ennek érdekében Székelyudvarhelyen gazdasági szakiskolát állítanának fel. Az elemi iskolák felügyeletét egy felekezetközi bizottság látná el, világi tanfelügyelők segítségével. A helyi iskolai hatóság (gondnokság, iskolaszék, felügyelőbizottság) elnökét saját maguk választanák meg. A tanítói érdekek védelmében minden tanfelügyelői kerületben önálló magyar taniíóegyesületet kívántak szervezni. Az iskolafenntartást a székelyföldi gazdálkodók külön iskolaadójából biztosították volna. Ezt úgy szabályozták, hogy a tanítói fizetés mindenkor megfeleljen az állami iskolákban dolgozó tanítók fizetésének. Mindezt az 1920 július 6-i tanítói értekezleten határozatként is elfogadták. [158] A tervekből azonban semmi sem valósult meg, mert egyrészt a székely közület vallási és tanügyi autonómiájáról a romániai kormányzat hallani sem akart, másrészt a magyar egyházak vezetői saját intézményeiket féltették a felekezetköziségtől, a tanítók nagyobb befolyásától és a várható bukaresti kormányzati ellenlépésektől.

             A legtöbb Udvarhely megyei községben a pap és a tanító konfliktusát az okozta, hogy mindketten a falutól várták eltartásukat. Mivel a lelkész számított a tanító munkáltatójának ezért önmaga járandóságának megszerzésére törekedett háttérbe szorítva a tanítót aki ezzel súlyos anyagi helyzetbe jutott. Az új hatalom  nem ellenőrizte az egyházadó befizetését, s így a lakosság gyakran egyikük járandóságot sem fizette be. Mivel az iskolarendszer modernizálásához szükséges anyagiakkal csak az egyházak, illetve a Felekezetközi Tanács rendelkezhetett, a helyi kezdeményezést nem sikerült megvalósítani. Még 1920 őszén a román tanfelügyelő nyolc napos határidőt adott a magyar állami tanítóknak román hűségeskü letételére. Mindezt azzal, hogy  aki ezt a megadott határidőn belül nem teljesíti és nem megy vissza elhagyott (az impériumváltás után román) állami iskolájába, az elbocsátottnak tekintendő. A megadott határidőre 80 tanító tette le a hűségesküt a román tanfelügyelő előtt (a megyében összesen kb. 120 tanító dolgozott). Az eskütétellel elvesztették átszervezett hitfelekezeti iskoláikat; s azok csak ott maradhattak fennt, ahol a pap és a tanító felvilágosító munkája révén a lakosság vállalta az iskolafenntartást. Az állami iskolák a magyar jellegét teljesen eltörölték. A tanítók ellenálltak, és Gyerkes vezetésével a következő években is többször próbálkoztak ezeken a kereteken belül külön magyar iskolarendszer létrehozásával, a román érdekek kizárólagos érvényesítésére törekvő állami iskolapolitikával szemben azonban esélytelenek voltak. [159] Ebben az esetben elmodhatjuk, hogy a békekötés utáni még kialakulatlan helyzetben meglett volna a lehetőség a magyar társadalmon belül arra, hogy egy korszerűbb, autonóm oktatási rendszer jöjjön létre - akár mint ellenalternativa a román törekvésekkel szemben - de az anyagiak (a tanítók fizetése) hiányában és a jogos védekezést, a helyzet megőrzését a előtérbe helyező kisebbségpolitikai stratégia miatt ez nem valósulhatott meg.

            Szintén Székelyudvarhelyről indult 1920-1921-ben a Földműves Szövetség  szervezése. 1920-júniusában a marosvásárhelyi Barázda c. lapban megjelent, társadalmi kérdéseket feszegető cikkek hatására 10 Udvarhely megyei község megbízottainak felkérésére Gál Imre méhészeti felügyelő kezdte meg a székely gazdák  szervezését. Augusztusban Székelyudvarhelyen kb. 1 500 résztvevővel nagygyűlést tartottak és kimondták a Földműves Szövetség megalakulását. Ezt követően az egyes településeken Községi Gazdaköröket alakítottak, amelyek 15 tagonként 1-1 képviselőt delegálhattak a megyei szervezetbe. 1921. január 18-án Székelyudvarhelyen alakuló közgyűlésre hívták össze a megszervezett 115 községi gazdakör képviselőjét, mintegy 5 000 főt. Udvarhely megye után Maros-Torda, Csík és Háromszék megyében is létrejött a szövetség megyei szervezete. Országos, a megyei alakulatok fölötti vezető testületet nem hoztak létre. A legaktívabb, az Udvarhely megyei szövetség tevékenyégét röviden a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Élelmiszergabona, tavaszi vetőmag, mezőgazdasági eszközök, tenyészállatok beszerzésének szervezése. 2. A Gazdák Biztosító Szövetkezetével a gazdakörök tűz és jégbiztosítást kötöttek, a díjak 12%-os jutaléka fejében. 3. Mezőgazdasági árucsarnokot szerveztek, 50 lejnyi részjegyek alapján. Ez azonban forgótőke hiányában nem tudott megerősödni. 4. A buni unitárius egyház 1700 holdas (Berde Mózsa-féle) birtokát sikerült megvédeni a kisajátítás alól egy székely földműves iskola céljára. 5. Hat hónap alatt 12 gazdanapot szerveztek. Egy-egy ilyen rendezvényen 4 - 8 község gazdái gyűltek össze. Községenkénti kiállítások, gazdasági előadások, különböző munkaversenyek, közebédek, népünnepek szerepeltek a programban. 6. Gál vezetésével működött a Népvédő Iroda. Itt szerkesztették a kormányhoz intézett emlékiratokat, a földbirtokreformmal kapcsolatos beadványokat, a közigazgatási visszaélések megszüntetése érdekében készített panasziratokat valamint ingyenes jogi- és gazdasági tanácsadást tartottak fennt. 7. Több küldöttséget szerveztek Bukarestbe és Kolozsvárra, amelyek az agrársérelmek orvoslása érdekében jártak el. 8. Gál Imre segítségével szervezték meg a Csík és Háromszék megyei szervezetet. Ugyancsak ő tartott gazdaságszervezési kérdésekről Mártonfalván, csángó gazdáknak előadást. [160]

            A Földműves Szövetség Magyarországról csak kisebb segélyekben részesült. A tagonként 12 lejnyi tagdíjból 9 jutott a székelyudvarhelyi központnak, de ezt a helyi szervezetek hiányosan, rendszertelenül fizették. Az egész szervezkedés irányítójának, Gál Imrének havi 1000 lej fizetést szavaztak meg. Ebből kellett utazásait, az adminisztrációt is lebonyolítania.(Ekkoriban egy hízott sertés ára 2 000 lej , egy gimnáziumi tanuló évi tandíja 800 lej volt.) A szervezet fenntartásához nem volt elegendő a tagdíj, rendszeres támogatási forrással pedig nem rendelkeztek. A román földreformtörvénnyel szembeni tiltakozása és a székely autonómiáért való kiállása miatt a romániai hatóságok addig folytatták Gál zaklatását, míg áttelepült Magyarországra. Visszaemlékezésében a szervezkedés tanulságait a következőkben foglalta össze: "A Székelyföld megszervezése gazdaságilag továbbá egy 10 000 utóbb az egész székely népből álló gazdasági szervezet üzemben tartása úgy, amiként az fenntartatott - nem azt az összegeket igényelte hanem százezreket. Jött volna csak a helyzethez méltó segély, ma másképen állana a Székelyföld gazdasági szervezete, ma megvolna a székely gazdasági egyetem, ma összevolna forrva a négy székely vármegye egy erős gazdasági falanszkba, de anyagi eszközök hiányában Isten csodája, hogy igy is van, amint én azt elhagyni kényszerültem. A helyzetnek tiszta felismerése adja ajkamra a tiszteletteljes figyelmeztetést mindenek számára, akiket illet, hogy az erdélyi magyar társadalom megszervezése csakis gazdaságilag indokolt. Az eddig is meglévő gazdaságkulturai fölényt szükséges megtartani az oláhsággal szemben, mert hiába építjük a kultúrát bármely téren és bármely irányban, ha a gazdasági alapokat, melyeket amugyis az oláh nemzetesítés kikezdett - meg nem erősítjük. Az erdélyi szászság évszázadokon át tanúsított eljárása a legékesebb bizonyítékot adja, hogy mit és milyen arányban tegyen az erdélyi magyarság. A gazdasági szervezkedésnek egyházi hurokkal való összekötése és e védelem alatt a fajiságnak és gazdasági erősségének megóvása mindennél elsőbb feladat, még az erdélyi magyar szövetségnél is. Lelkemet gyakran megrázta ama könnyelmű mozgalom, mely tisztára politikai célzattal, politikai sikerekért dolgozik és rettenetes pénzösszegeket emészt fel. Ha azon összegeket, melyeket az erdélyi magyarság politikai megszervezése akár külső, akár belső segélyekből és társadalmi gyűjtésekből fordítottak - a gazdasági szervezkedésre adták volna át - a gazdasági szervezkedés betetőzésével önként született volna meg a politikai védelem falansza is, mert hiszen a józan ész csak egy politikai aktivitást ismerhet el az erdélyi sajátlagos állapotok között és ez a gazdasági. Vak aki nem látja, hogy a gazdasági harcok ma dúlnak a legerősebben és a nemzetek gazdasági tönkretétele a politikai programja minden kontinensnek. Nem voltam nagy barátja a Magyar Szövetség létrehozásának, és az idők nekem adtak igazat." [161]

            Mindkét akciót Székelyudvarhelyről a Székelyföld egyik központjából indították, olyan emberek, akik társadalmilag és kapcsolatrendszerüket tekintve messze álltak a kolozsvári politikai csoportoktól. Ezekben az esetleírásokban nem is az a fontos, hogy különböző okok miatt nem kaptak az anyaországtól illetve a kolozsvári központtól megfelelő támogatást (hiszen ez utóbbi csak 1921/22 - től rendelkezett rendes évi költségvetéssel), hanem az, hogy ezek a mai szóval élve modernizációs szigetek mennyire nem tudtak integrálódni a kisebbség politikai életébe. Gyerkesék oktatási akcióját a Keleti Újság és a köré tömörülő "aktivista" kör támogatta. Gál célkitűzéseivel az előbb említett kör egyik kulcsfigurája, Paál Árpád mindenben egyetértett, de Gál a Magyar Szövetséget az autonómia körüli, a magyarságot megosztó politikai vitái miatt Grandpierrel együtt elutasította, mondván, hogy egyikőjük sem ismerte fel, hogy a vitatott autonómia alapja csak a gazdasági élet hatékony megszervezése lehet.

            Gyárfás Elemér volt Kis-Küküllő megyei főispán, a Katolikus Status egyik vezetője nem tekinthető a romániai magyar politikai élet periférikus szereplőjének. Az önálló erdélyi gazdasági élet megteremtésére tett kísérlete azonban a nemzetállami törekvések és a nagyvállalati érdekek miatt szintén kudarccal járt.

            A két világháború között többször felmerült egy erdélyi magyar bank létrehozásának igénye. Nemzeti alapon azonban nem lehetett bankot szervezni, hiszen az állami bankszabályozás az ország minden pénzintézetére vonatkozott. Inkább magyar érdekeltségű bankokról beszélhetünk. Ilyenek pedig szép számmal voltak Erdélyben, nem csupán a magyarság gazdasági súlya miatt, hanem a nagy budapesti bankok fiókjaiként is. Gyárfás koncepciója, amely az Erdélyi Bankszindikátus működésén alapult, Erdély Bukaresttel szembeni sajátos gazdasági érdekeire épült. 1918-ban valamennyi jelentősebb erdélyi pénzintézet valamelyik budapesti nagybank érdekkörébe tartozott. Gyárfás szerint a közhatalomváltás után ennek következtében "az irányító szellem, az önálló cselekvés gyakorlottsága mind a központban maradt s onnan érkezett, itt önállótlanságot, a helyi szempontokat meg sem látó, vagy következetesen elhanyagoló gyakorlatot fejlesztve. ... A nagytőke szoros kontaktust tartott ugyan a mindenkori államhatalommal, de egyszerűen nem ismert s annál kevésbé csinálhatott tudatos erdélyi gazdasági politikát. Ezen az úton százezrek existenciája s elsősorban a  tanult középosztály élete lassanként az állam emlőjére tapadt, amikor ez az emlő kiszáradt, erőtlenül és tehetetlenül hullott a megsemmisülésbe. Erdély gazdasági élete aránytalan volt, itt ugrásszerű fejlődés, ott indokolatlan és káros tespedő megállást mutat, aszerint, hogy melyik részét érte a tőke Golf árama, amelynek irányítói Erdély különös és egyéni belső szervezetét nem ismerő, nagybankoknak Erdély érdekeivel szemben közönyös szervezetei voltak." [162] 1918 után a sajátos erdélyi pénzügyi érdekek-hadikölcsön érdekeltségek, a külfölddé vált területetekkel szemben fennálló követelések, az ott maradt értékletétek, a pénzbecserélés problémái - miatt több próbálkozás volt az országrész pénzintézeteinek összefogására a bukaresti pénzvilággal szemben. A magyar és a román kezdeményezések egyaránt azon buktak meg, hogy a pénzintézetek attól tartottak: elveszítik sajátos nemzeti érdekkörüket. Igy járt az 1922 decemberében Nagyváradon alakult Erdélyi Bankszindikátus is. A Solidaritatea és a Revisionsverband (a román és a szász pénzintézetek még 1918 előtt alapított erdélyi összefogó szervezete) a szindikátust mint magyar pénzintézeti csoportosulást fogadták el, és azzal csak régi szervezeteik útján mint szervezett egésszel voltak hajlandók érintkezni. A kormányzat is elküldte a szindikátusba képviselőjét, de a megalakulás és a vezetőség megválasztása után Bratianu Vintila pénzügyminiszter visszavonta megbízatását. Ennek oka csak látszólag volt magyarellenesség , inkább az jelentett problémát, hogy a bukaresti liberális párthoz közel álló tőkés csoporttal harcban álló Castiglione csoport embere (Popper Ákos a nagyváradi Egyesült Bank és Takarékpénztár vezérigazgatója) került a szindikátus élére. A szindikátus ellen meginduló jogi és politikai támadások következtében lemondó elnök helyét Gyárfás Elemér vette át.

            Az új elnök a román illetékesekkel folytatott tárgyalásokon nem fecsérelte az időt annak bizonygatására, hogy nem egy irredenta szervezetről van szó, hanem arra a szerepre hívta fel a figyelmet, amelyet a szindikátus a gazdaság konszolidálásban játszhat. Felismerte, hogy  a "magyar jellegű pénzintézetek által képviselt erő oly ponderábilis, oly természetes, hogy annak minden körülmények között meg kell találnia érvényesülését, ha csak olyan szellem irányítja a szervezkedést, amely meg tudja tartani a bölcs középutat egyfelől a teljes elnyelést jelentő asszimilációs felkínálkozás, másfelől az ok-és céltalan, erőtlen s tehetetlen harciaskodás között. A lényeg tehát a belső szervezkedés mikéntjében rejlett, s ehhez képest az igazi nehézségek itt is mutatkoztak. A közelmúlt idők emléke, amikor az erdélyi intézetek a budapesti nagybankok előretolt harcos őrszemei voltak, még egyre kísért: az új, annyira más helyzetben a tehetetlenségi erő meg egyre egymás ellen vitte és viszi a közös sorsra jutott intézeteket. Budapesti nagybankok affiliációi még ma is minden önállóság híján az anyaintézettől várnak utasítást ezekben a kérdésekben, amelyekben éppen innen kellene a helyzet konzekvenciáinak levonását szorgalmazniok és elősegíteniök, ha azt maguk felismerték volna már. Egyes, önálló nagy magyar intézetek viszont az óvatosság túlzásába esve, minden megmozdulástól már megszerzett jogosítványaikat féltve, ebből az okból mutattak túlzott tartózkodást az olyan szükséges szerveződéssel, számbavétellel és jövőt építéssel szemben." [163]

            A szindikátus 1924 áprilisától tartott rendszeres igazgatósági üléseket A romániai bankszövetségben a Solidaritate és a Revizionsverband vezetői mellett az Erdélyi Bankszindikátrus elnökeként Gyárfás Elemér is, helyet foglalhatott. Időközben a szervezetet törvényesen is bejegyezték. 1924-re 95 intézmény volt a szindikátus tagja 134 137 125 lej alaptőkével. Ebben az évben még 133 olyan független magyar jellegű pénzintézet működött Erdélyben amelyeknek a belépésére számítottak. A teendők között, Gyárfás elsőként a magyar államhatalom által megteremtett mesterséges pénzügyi kapcsolatok megszüntetését és a természetes kapcsolatok újjáépítését jelölte meg, mint legfontosabbat. Mindezt azért, hogy az erdélyi gazdasági élet összekötő láncszem lehessen a román és a magyar gazdasági élet között. Bukaresttel mielőbb és minél "észrevétlenebbül" kell kiépíteni a kapcsolatokat. Ez segíthet a másik fő feladat megoldásában az országrész gyarmatként kezelésének megakadályozásában. "A régi állami hivatalok helyett, nem számtalan pénzintézeti hivatalnokra van szükség, hanem a kis helyi piacok helyi gazdasági politikusaira, akik a helyi körülményekhez simulva, a helyi lehetőségeket kihasználva vigyék intézetük ügyét, amely az ő saját ügyük legyen. Márpedig, ha az erdélyi nagybankok újra kezdik a központosítást, újra fiókokat állítanak fel s e fiókok élére saját hivatalnokaikat teszik, kik minden helyi viszonylatot csakis központjuk felfogásával és szemeivel tudják nézni, akkor ezzel az autonóm iskolázódás folyamatának utjába kerül új akadály s a helyi életek felvirágoztatása révén Erdély gazdasági életének felvirulása köttetik alá. Ezen a téren már eddig is sok hiba történt: egyes nagybankok fiókokat állítottak fel egyenesen a felvirágzó kis életeknek az elfojtására. Erdély fénykorának megmaradt emlékei, a sok kicsiny, de magyar város ma is jól mutatja azt az utat, amelyen haladnunk kell: társadalmi kis municipiumaink újratermelése felé, a centralizáció helyett a decentralizáció felé, hogy minden kis gócpontba juthasson anyagilag független és vezetni tudó egzisztencia." [164] Ez a decentralizációt hangsulyozó stratégiai elképzelés egyben a Kolozsvári Takarékpénztár és a budapesti támogatási rendszer kritikája.

            A gazdasági intézmények között a Hangya Szövetkezetek tőkéjének megerősítését és az Erdély egyetlen magyar jellegű biztosítójával a Gazdák Biztosító Intézetével való szindikátusi kapcsolat kiépítését tartotta kiemelten fontosnak. A magyar gazdasági intézmények között olyan átszervezéseket javasol, amelyeknek végső célja az önálló erdélyi gazdasági élet megteremtése," amelyet a külpolitikai hullámok nem tudnak megrendíteni."A terveihez szükséges magyarországi támogatást 1924 áprilisi látogatásakor nem sikerült megszereznie a bankok óvatossága és érdektelensége következtében. A kormányzati támogatáshoz pedig az anyaországi költségvetés nehézségei miatt és azért nem juthatott mert az előző évben részvényvásárlásukkal már Bethlenék elkötelezték magukat a Kolozsvári Takarékpénztár mellet. Amely kizárlóag magyar érdekeket képviselt, mig Gyárfás koncepciójának épp az erdélyi különböző nemzeti érdekeltségü pénzintézetek összefogása volt a legfontosabb eleme. A szindikátus tagintézetei a húszas évek eredményes működése után, a román kormány diszkriminatív konverziós törvénye következtében a harmincas években jelentős mértékben meggyengültek. [165] A Gyárfás által megfogalmazott stratégia: az önálló erdélyi gazdaság megteremtése a húszas években sem Bukarestnek sem Budapestnek nem volt érdeke. Az erdélyi pénzintézetek vezetői - a nemzetiségi megosztottságuk miatt - bizalmatlanok voltak egymással szemben. Ezért nem valósulhatott meg ez a stratégia.

            Az erdélyi támogatáspolitika fő alapelve Budapesten az értékek, pozíciók megőrzése volt egy remélhetően bekövetkező újabb területi újrarendezés érdekében. A meglévő gazdasági, társadalmi, politikai pozíciók védelme azonban nem azt jelentette, hogy az 1918 előtti helyzetet kell konzerválni. Jancsó Benedek és munkatársai a román nemzeti mozgalom történetéből okulva felismerték a külföldi propaganda mellett a kisebbségi társadalom megszervezésének szükségességét. Fontos fordulópontot jelentett a támogatáspolitikában, amikor 1928-tól már nem az anyaországban akarták az új kisebbségi értelmiséget kinevelni, hanem erre Kolozsvárt teremtették meg a feltételeket. Az adatgyűjtő munkában is a sérelmek helyett egyre inkább a magyar kisebbség intézményesültségével, belső problémáival foglalkoztak. Az értékőrzéssel járó elzárkózást a román politikától az előbb említett hangsúlyeltolódással együtt felváltotta a romániai közéletre tágabb, nem csak kisebbségi szempontból történő odafigyelés. Jancsó Benedek utódja intellektuális értelemben Mester Miklós volt, aki már kortársaival, az Erdélyi Fiatalok és a Hitel nemzedékével tartott kapcsolatot. Az anyagi támogatások rendje az általunk vizsgált időszakban elsősorban a magyar intézmények védelmét szolgálta. Egyes modernizációs törekvések, a kisebbségi társadalom demokratizmusát fejlesztő kísérletek a húszas években többek között az anyaországi támogatottság hiányában elszigeteltek maradtak. A magyarság hatékony önszervezőképességéről a királydiktatúra bevezetése után és a második bécsi döntést követő években éppen a húszas években nemigen támogatott személyek tettek tanúbizonyságot. [166] E paradox helyzet mögött azonban ott voltak azok az oktatási intézmények, folyóiratok, függetlenített státuszok amelyek az anyaországi támogatások révén működhettek, segítették a romániai magyarság közéletét abban, hogy a külső kihívásokra megfelelő választ adhasson.

---

* Ez a  tanulmány az OKTK VIII. kutatási főírány támogatásával készült.

[1] B. Bernát István: TESzK a revíziós propaganda egységéért. (Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központjának  iratanyaga, 1920-28) kézirat, Teleki László Alapítvány Könyvtára 591/1987/I.

[2] Tilkovszky  Loránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon (1938-1941). Akadémiai, Budapest, 1967,

 255-283.

[3] Romsics Ignác: Bethlen István, Politikai életrajz. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1991, 96-97., 

[4] K. Lengyel Zsolt: Auf der Suche nach den Kompromiss: Ursprünge und Gestalten des frühen Transsilvanismus: 1918-1928. Ungarisches Institut, München, 1993, Studia Hungarica 41.

[5] Cs. Gyímesi Éva: A drámairó történelem. In: Honvágy a hazában, Pesti Szalon Könyvkiadó, Budapest, 1993, 175-212.

[6] Paál Árpád kézirathagyatéka, Székelyudvarhely  Haáz Rezső Múzeum, Összeállította Bárdi Nándor, Scriptum, Szeged, 1992, (továbbiakban HRM PÁK) Ms 7651/437; 414; 415.

[7] Az  1989 utáni romániai, vonatkozó szakirodalom  legfontosabb önálló kiadványai: Raul  orban: Fantasma imperiului ungar i Casa Europei. Globus, Bucure ti, 1990.; Mihai  Stratulat: Revizionismul i neorevizionismul ungar. Globus, Bucure ti, 1994.; Ion Calafeteanu: Revizionismul ungar i Rom nia. Enciclopedic , Bucure ti, 1995.

[8] A kötetet összeállító munkacsoport vezetője Romsics Ignác volt, az erdélyi vonatkozású anyag  válogatását és  jegyzetelését  Diószegi László végezte. A dokumentumgyűjtemény megjelenés előtt áll. 

[9] Papp Antal az ellenőrzésekről készült iratanyagot egy magánlakásban tartotta, és többször kért engedélyt a Miniszterelnökség II. osztályától azok selejtezésére. A kérelmeket a később idézendő éves elszámolásokhoz csatolta.MOL K 437 - 10 - 1928. f. 683; 697.

[10] Társadalmi Egyesületek Szövetsége Központja iratanyaga. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban MOL K 437;)  Keleti Actió (továbbiakban)  MOL  KA  P 1077 - I - XXVI. kötet

[11] Az erdélyi tisztviselőknek  a szegedi kormány által küldött és a román hadsereg által lefoglalt pénzekről: Jelentés a szegedi kormány külügyminisztériumának tevékenységéről ( 1919.06.10.) MOL K 64 - 1 - 1918 - 1920 vegyes (1919-7.). A különböző erdélyi csoportok tárgyalásairól a Tanácsköztársaság és a szegedi kormány képvíselőivel: Király Aladár levele Paál  Árpádhoz a magyarországi "Erdély politikáról" 1920. 05.10. HRM PÁK Ms 7651/ 503 - 2.; Uo. Ms 7651/504, 505.

[12] Tevékenységükről részletesen beszámolnak azon a minisztertanácsi ülésen, ahol a kormány saját erdélyi képviselőinek ismeri el a csoport tagjait. MOL K 27 Minisztertanács jegyzőkönyve (továbbiakban Mt. jkv.) 1921. február 24.; Lásd még a 19. jegyzetet.

[13] A hivatali pozíciók megőrzése érdekében fogadalomra hajlandók lettek volna, de hűségesküre nem. Az utóbbit - a Magyar Népköztársaságra tett hűségesküjükön túl - azért utasították el, mert  ha a hűségesküt leteszik a román fél pozícióját erősítették volna a béketárgyalásokon. A magyar tisztviselők kérdése és a román kormány álláspontja.

 MOL K 610 - III. d. - 17.

[14] Paál Árpád tevékenységéről részletesebben, Bárdi Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen

1918-1920. Aetas 1993. 3. sz. 76 - 120.

[15] Erre vonatkozóan az előző jegyzetben idézett tanulmány mellett lásd K. Lengyel Zsolt: A Keleti - Svájc koncepció és Erdély 1918-19-ben. A nagyromán állameszme magyar alternatívái. Régió 1992.1.sz.77-89.

[16] A Szellemi Front sokszorított körlevelei : HRM PÁK Ms 7651/ 414; 502.

[17] A kolozsvári központ 1921. március 30-i jelentése Költőt egy diverziós szervezkedés ismertetésekor emliti. Ugyanekkor Endes Miklós hozta az egyházi vezetők üzenetét a propagandára vonatkozóan. MOL K 26 - 1921 - 1261 - XVIII.

[18] Ez a szervezet nem azonos az 1919-ben  kifejezetten "nemzetvédelmi" célokra létrehozott Tárdadalmi Egyesületek Szövetségével melynek Gömbös Gyula volt a az országos vezérelnöke és Szörtsey  József  a tényleges írányitója. Tevékenysége reprezentációban merült ki. Részletesebben: Társadalmi Egyesületek Szövetsége TESz. Szervezete alapszabályai és vezetőségének névsora. Bp., 1929. majd ua. 1934. Az általunk tárgyalt TESzK hivatalosan nem szerepelt sem a Tiszti név- és címtárban, sem a társadalmi egyesületek között. A központhoz tartozó társdalmi egyesületek azonban  hívatalosan bejegyzett  szervezetekként  müködtek mint "hazafias szervezetek".Erre vonatkozólag: Dobrovits Sándor: Budapest egyesületei.  Statisztikai Hivatal, 1933. 166.

[19] A Minisztertanács arra is garanciát adott, hogy ha a csoport tagjainak repatriálnia kell, akkor Magyarországon  megfelelő álláshoz juttatják őket, a romániai éveket beszámítják szolgálati idejükbe és elhalálozás esetén özvegyüknek is folyósítják nyugdíjukat. MOL K 27 Mt. jkv. 1921. február 24. A későbbiekben összeállítottak egy jegyzéket, amelynek a szereplői bármikor magyarországi  állást kaphattak. Erre a listára Grandpierre Emil igazolása alapján lehetett felkerülni. Jó példa erre Török  Andor (volt kézdivásárhelyi polgármester) ügye. MOL K 437 - 1926 -5- 10.

[20] A Felekezetközi Tanács  az összes Magyarországról érkező"társadalmi" támogatás kb. 80%-a felett gyakorolt ellenőrzést. Általában ennyi volt az éves támogatások egyházakra és az egyházi iskolákra jutó része. A Felekezetközi Tanácsban a római katolikus, református, evangélikus és az unitárius egyház képviselői  vettek részt,  valamint az Országos Magyar Párt megbízottai. A kezdeti időszakról, amikor a központ jogkörét a pártszervezet kezdi átvenní ld.: Jósika Samu kérései és üzenetei a Miniszterelnökséghez. MOL K 437 - 1921 - l - 398.

[21] Az amerikai-, romániai-, szlavóniai magyar akció dokumentumai: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában III. 1900-1903. Összegyűjtötte és jegyzetekkel ellátta Kemény G. Gábor, Tankönyvkiadó, Budapest, 1964. 221-224.; Ezek koncepcióját foglalja össze   Klebelsberg Kunó expozéja uo. 5l9 - 524.;  A romániai akcióban  fölmerült kérdések rendszeres összefoglalása uo.181 - 182.; A Szent  László - Társulat ismertetése. Szent László Társulat.  Budapest, 1934.; Az első világháború utáni átalakulás időszakából összefoglaló ismertetést ad: Szent László Társulat elnökének levele Berinkey Dénes miniszterelnöknek, Budapest, 1919. március 15.;  A Szent László Társulat romániai magyar tanerői szervezetének 1919. március 9 - i jegyzőkönyve, mindkettő: MOL K 26 - 1210 - 1919 - XV. A romániai magyar tanitók 3323.sz. beadványa a Magyar Forradalmi  Kormányzótanácshoz, 1919. július 11. MOL K 26 - 1919 - 2 /XVI - 3323.

[22] Tilkovszky Loránt: A weimari Németország és a Duna-medence német kisebbségei. Századok 1980. 2.sz.

 201 - 225.

[23] Előterjesztés a Miniszterelnök kormányzati apparátusának megszervezésére, 1919. október 10., MOL K 26 - 1920 - 1240 - XLIII/C - 10949.

[24] Jelentés a szegedi kormány külügyminisztériumának tevékenységéről, MOL K 64 - 1 - 1918-1920 vegyes

(1919 - 7.)

[25] Romsics Ignác: Bethlen István. i.m. 96.

[26] A titkos erdélyi minisztérium létrehozásának bejelentése és vitája: MOL K 27 Mt. jkv. 1919. szeptember 30.

[27] A Békeelőkészítő Iroda felállításáról és munkájáról: A  magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar  békeküldöttség müködéséről Neuiully s/y-ben 1920 janiárius - március havában. Magyar Királyi Külügyminisztérium,  Budapest, 1920, I. köt. VII - XVI.

[28] MOL K 27 Mt. jkv. 1919. szeptember.30.

[29] AZ OMH tevékenységének összefoglalása: Petrichevich Horváth Emil: Jelentés az Országos Menekültügyi Hivatal négy évi működéséről. Budapest, 1924.

[30] A folyamat nyomonkövethető az Országos Menekültügyi Hivatal és a NIT által közösen kiadott Erdélyi Hirek 1920-1922 között megjelent számaiban.

[31] Az Országos Menekültügyi Hivatal póthiteleiről: MOL K 26 - 1240 - 1920 - XLIII/C; MOL K 27  Mt. jkv. 1921. március 16.

[32] Petri Pál emlékirata a Propagandaminisztérium megszüntetése utáni teendőkről. MOL K 26-1240-1920-XLIII/C.

[33] Az osztály feladatkörének nyilvános leírásában  "az idegenbe szakadt magyar állampolgárok nemzeti gondozására vonatkozó ügyek" szerepeltek (Tiszti név- és címtár. Budapest, 1927. 15.). A fennmaradt iratanyaguk nyilvánvalóvá teszi, hogy elsősorban a határon túli magyarok ügyeivel foglalkoztak ( MOL K 28).

[34] Az egyesület feladatkörét meghatározó, zárójelben közölt elnevezést nem használták, csak a pecsétjükön lásd  A politikai osztály éves jelentése 1920/21. K 437 10 - f. 231. Az alapító okirat megtalálható: MOL KA P 1077 I. 4-14.

[35] Alapító tagok: Bethlen István, Sebess Dénes, Papp József; 1934-35- ben a NIT tagjai: Udvarhelyi Dezső, Barabás Endre, Szeremley Ákos, Mester Miklós, Grandpierre Emil, Nyerges Lajos (valamennyien a NIT alkalmazottai), Pataky Tibor, Pásint Ödön (a Miniszterelnökség munkatársai) Papp Antal ( Társadalmi Szervezetek Központja ), Papp József, Krammer Jenő, Földváry Boér Benedek, János Áron ( különböző minisztériumok alkalmazottai); választmány: Bethlen István, Pataky Tibor, Papp József, Grandpierre Emil, Udvarhelyi Dezső; elnök: Sebess Dénes.

                A NIT tevékenységét az 1920-as években Jancsó Benedek határozta meg, de 1930-ban bekövetkezett halála után is az általa kialakított keretek között folytatták a munkát. Jancsó viszonya nem volt felhőtlen Sebess Dénessel illetve Teleki Pállal. Több esetben Bethlentől kérte, hogy Sebesst utasítsa bizonyos javaslatainak megvalósítására. Teleki korszerűtlennek tarthatta Jancsó nemzetiségpolitikai szemléletét, de a román-magyar viszonnyal kapcsolattos ismereteit nem tudták nélkülözni. Sebess Dénes feltehetően csak Jancsó Benedek halála után vett részt aktívabban a NIT mindennapi munkájában, hiszen az elnökség mellett a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatói posztját is betöltötte a húszas években.  MOL  KA  P 1077 - VI. 388.

[36] Bocskay Szövetség és Népies Irodalmi Társaság működése. MOL KA 1077 - I. 4.

[37] A Miniszterelnökség III. osztályának  levele 1920. augusztus 7. MOL K 26 - XXXIX - 1920. f. 9. Az Erdélyi-Székely Magyar Szövetség tervezetének elbírálását kérik, mivel ezzel ők nem fogallkozhatnak, és a Békeelőkészítő Iroda B csoportja is megszűnt. A II. ügyosztály létrehozásának körülményeit nem ismerjük. Az iratanyag alapján annyit tudunk, hogy 1922-ig a III. ügyosztály levelezett kisebbségi ügyekben.

[38] A Népies Irodalmi Társaság politikai osztálya tevékenységi körének ismertetése 1920-1931.  MOL KA P 1077 - I. 53. Ugyanerről: Bocskay Szövetség levele az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség hódmezővásárhelyi körének 1920. október 8. MOL K  26 - XXXIX - 1920 - 8592.

[39] A magyar történeti szakirodalom nem egységes az "irredenta" kifejezés tartalmát illetően. A korabeli kormányzati anyagokban inkább leíró és nem értékelő tartalommal használják az "irredenta" kifejezést vagy az "irredenta szervezet" megjelölést. Ezalatt a nyilt, mielőbbi revíziót propagáló mozgalmakat értették.

[40] Az értekezleten többek között jelen volt:. Bethlen István, Bánffy Miklós, Petri Pál, Jancsó Benedek, Sebess Dénes, Teleki Pál. A tanácskozásról készült feljegyzés: MOL K 26 - 1921 - XXXVIII - 3581.

[41] Nemzetvédelmi célokra alakult egyesületek működésének összhangba hozatala a nemzetközi jogi elvekkel. Uo.; A közhatalomváltás utáni időszak zavaros katonai, diverzáns szervezkedéseinek története feldolgozatlan. Egy áttekintő, ideológikus tanulmány áll erről rendelkezésünkre: Godó Ágnes: A Horthy - rendszer kalandor háborús tervei. Hadtörténeti Közlemények 1961. 1.sz. 112 - 144.

[42] Király Aladár volt háromszéki főispán, az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség elnöke Huszár Károlyhoz írt levelében azt bizonygatta, hogy szervezetük az erdélyi érdekek védelmének képviselője, otthoni megbizás alapján.1920. január 20. MOL K 26 - 1261 - 1921 - XVIII. A Nemzeti Kisebbségek Minisztériuma 1920. március 3-án körrendeletet adott ki annak érdekében, hogy az erdélyi ügyekben meg kell hallgatni az Erdélyi Székely-Magyar Szövetség véleményét MOL K 26 - 1920 ( körrendeletek ).

[43] A Felvidéki  Liga, Délvidéki Liga, Erdélyi Székely - Magyar Szövetség valamint a Megszállt Törvényhatóságok Központi Irodájának megszüntetéséről a Belügyminiszter 57401/1921.sz. rendelete intézkedett.

 MOL K 26- 1922 -1266-I. A Magyar Nemzeti Szövetség létrehozásáról: MOL  K 437 - 1922 - 12/12.

[44] Sebess Dénes  levele ismeretlenhez, 1921. június 21. MOL K 437 -- 1922 - 2- 2.

[45] Az értekezleten  a  Külügyminisztérium, a Békeelőkészítő Iroda, a Területvédő Liga, a Nemzetiségi Minisztérium, a  Felvidéki Liga, a Nemzetiségi Minisztérium, a Vallás és Közoktatási Minisztérium, a Propaganda Minisztérium, a  MOVE, a  Földrajzi Intézet, és a protestáns egyházak képviselői vettek részt. MOL K 63 - 1919 - 1927 - 468.

[46] B. Bernát István i. m. 2 - 4.

[47] Bethlen István levele: Valamennyi miniszter úrnak! 1921. 23. május 23. MOL K 28 - 186 - 192.

[48] MOL K 28 - 1921 - 186 - 392. Idézi B. Bernát István i. m. 11.

[49] Papp Antal levele Pataky Tiborhoz, 1922. augusztus 29.  Uo. 1924-ben már 11 állami tisztviselő dolgozott Papp Antalhoz beosztva: 7 a Magyar Külügyi Társasághoz, 2 a TESzK-ban, 3 az egyes egyesületeknél. Ismertebb alkalmazottak: Barabás Endre, Horváth Jenő, Krammer Jenő, Fall Endre. K 437 - ll - 10(8) f. 1379.

[50] Jancsó Benedek: A magyar társadalom és az idegen uralom alá került magyar kisebbség sorsa. (1927) MOL K 610 - 82 - XI. - l d. - A/60.

[51] MOL K 27 Mt. jkv. 1921. augusztus 12. ( pol.)

[52] A harnincas évek működésére ezidáig utalásokat sem találtunk a töredékes iratanyagban: A Társadalmi Szervezetek Központjának iratai  MOL K 437.

[53] " Az ilyen irányu munkálatok elvégzése ( adatgyűjtés és külföldi propaganda  B.N.) amennyiben az állami szervek által lehetséges, a Miniszterelnökség, illetve a Külügyminisztérium ügykörébe tartozik, amennyiben pedig - ami valószínűbbnek látszik - állami szervezeteink ily irányú közbelépése nem kecsegtetne eredménnyel, úgy ezen feladat ellátását az erdélyi magyarság társadalmi gondozásával foglalkozó egyesületekre kell bízni, akik ilyen irányban a szükséges intézkedéseket saját hatáskörükben meg fogják tenni." Bethlen István levele az  Országos Menekültügyi  Hivatalhoz  1922. január 3.  MOL K 437 - 1921 - 1922 - 1 - 1. Idézi  B. Bernát István i. m. 16 - 17.

[54] Bethlen István levele Papp Antalhoz 1922. november 3. MOL K 437 - l923 - 2.  Idézi B. Bernát István i. m. 18.

[55] B. Bernát István i. m. 14 - 15.

[56] MOL K 437 - 1922 - 12/12.Részletesen tárgyalja a propagandamunka egységesítését:B. Bernát István  i.m.18-24.

[57] Jegyzőkönyv az 1923.II.12 - én a Miniszterelnök elnöklete alatt a M.Kir.Min. Elnökségen a társadalmi uton folytatott külföldi propaganda ügyében tartott értekezletről. MOL  K 437 - 1923 - 12. Részletesen  tárgyalja: B. Bernát István i. m. 25 - 32.

[58] Zeidler Miklós: A magyar revíziós Liga.(szakdolgozat) Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, 1994.

[59] MOL K 27 (pol.) Mt. jkv. 1921. augusztus 12. A felülvizsgálati mentességről: Papp Antal levele Pataky Tiborhoz 1925. augusztus 19. MOL K 437 - 10 - 1928 - f. 25.

[60] A bérházakhoz az Országos Menekültügyi Hivatal maradék pénzeinek felhasználva illetve állami kiutalásként jutottak. MOL K 27 Mt. jkv. 1922. november 24. A Barcs és Sövényháza határában található birtokokat központilag a diákotthonok fenntartása utalták ki a NIT-nak. Ezeket haszonbérletben üzemeltették. A bérházakban internátusokat létesítettek illetve kiadták az azokban található lakásokat.  MOL KA  P 1077 - I. 282 - 290.

[61] TESzK iratanyaga MOL K 437 - 8 - 12.

[62] Népies Irodalmi Társaság szolgálati és ügyviteli szabályzata. MOL  KA  P 1077 - I - 14 - 16.

[63] A NIT  munkatársával, Mester  Miklóssal készítettek két életút-interjút, de ezek elsősorban a zsidómentésben játszott szerepével foglalkoznak. A kollégium 1945 utáni müködésre is ő utalt. Gyurgyák János - Varga Tamás: A politikai katasztrófák zónájában. Interjú dr. Mester Miklóssal. Századvég 1986. 2.sz. 88-98.; Egy naiv ember bársonyszékben. Bokor Péter interjúja Mester Miklóssal. Valóság 1981. 10.sz. 53 - 74.

[64] Balássy Dénes jelentése Udvarhely vármegyéről és a helyi román politika főszereplőiről. MOL K 26 - 1266 - 1922- II. biz. - 282. f. 75 - 108.;  Endes Miklós jelentése az erdélyi városok politikai viszonyairól. uo. f. 108 - 118.; Gagyi Dénes jelentése az általános politikai helyzetről.uo. f. 119 - 150.; Papp Antal összefoglaló jelentései Krassó-Szörény megye társadalmi-politikai helyzetéről. MOL K 26 - 1266 - 1922 - II. biz. - 130.

[65] Jancsó Benedek (1854 - 1930) történész. Kolozsvári és bécsi egyetemi tanulmányok után Aradon, Pancsován majd Budapesten középiskolai tanár. 1895-től a Bánffy-kormány miniszterelnökségén a nemzetiségi ügyosztály munkatársa. 1907-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott. 1917-18-ban a bukaresti osztrák- magyar parancsnokság nemzetiségi előadója. Ebben a beosztásában szedte össze a bukaresti közgyűjteményekből az erdélyi román nemzeti mozgalomra vonatkozó iratanyagot. Ezt Budapestre szállítják majd a dokumentumok a román megszállás alatt visszakerültek  Bukarestbe. Több jelentős munkát publikált a románok , illetve a román nemzeti mozgalmak történetéről. Kora legjelentősebb magyarországi Románia-szakértője.

[66] Barabás Endre (1870 - ?) A polgári iskolai tanárképző elvégzése után 1893 és 1911 között különböző erdélyi tanitóképzőkben dolgozott. 1911- től 1919- ig a dévai tanitóképző igazgatója. 1906-07-ben Romániában és Németországban tanulmányozta a tanítóképzést és a nemzetiségi kérdést. 1917 októbere-1918 novembere között a nagyszebeni görögkeleti román tanítóképző miniszteri biztosa. 1919  áprilisában Budapestről eltávolítják, május 9-én román fogságba került, 1919. november 26-ig. 1919 decembere - 1920 szeptembere között a Békeelőkészítő Iroda munkatársa, majd 1932 novemberi nyugdijazásáig a NIT budapesti internátusának igazgatója.MOL K 28-1933- 427.

[67] Referensek 1921-ben: Balássy Dénes (francia, német); Bárány Nándor (román, angol); Beke András (román, német).A politikai osztály jelentése az 1921. év tevékenységéről, MOL K 26 - 1922 - 1266 - II.biz. - 284. Jancsó elképzeléseiről: Jancsó Bendek  levele Bethlen Istvánhoz, MOL K 26 - 1266 - 1922 - II.biz. - 130.

[68] Jelentés a politikai osztály 1937. évi tevékenységéről. MOL KA  P 1077 - XII . 8.; Jelentés a politikai osztály 1938. évi  tevékenységéről. MOL KA  P 1077 - XV. 6.

[69] Legrészletesebben: Kimutatás a Népies irodalmi Társaság könyvtárát igénybevevőkről az 1938/39. évben. MOL KA  P 1077 - XV. 12 - 14.

[70] A gyűjtemény sajtókivágat anyagának jelentős része megtalálható: Erdélyi sajtógyűjtemény, MOL K 610. Az adatbázis részletes leirása: A Népies Irodalmi Társaság politikai osztálya tevékenységi körének ismertetése 1920-1931. MOL KA  P 1077 - I. 48 - 52. A sajtókivágat gyűjtemény részletes beosztása: u o. 57 - 60. A havonta végzett munkáról: Jancsó Benedek levele Teleki Pálhoz 1928. június 19. K 437 - 10 - 1928 - 2. A gyűjtemény gyarapodásáról  a  politikai osztály tevékenységéről összeállított jelentésekből tájékozódhatunk. Ezek 1931 - től  megtalálhatók: MOL  KA  P 1077.

[71] Az éves jelentések alapján uo.

[72] "A kisebbségi lapok, főként az általunk alapított "Magyar Kisebbség" folyóirat gazdag gyűjteménye korántsem a keleti országrész adat anyaga." MOL KA P 1077 - I. 1 - 2. A TESzK-NIT éves erdélyi költségvetéseiben  rendszeresen  szerepelt a Magyar Kisebbség mint támogatandó kiadvány. Lásd a tanulmány erdélyi támogatások részletezésével foglalkozó részét. A kiadvány irányvonalával  miniszterelnöki értekezleten is foglalkoztak.

 Papp Antal feljegyzése 1927. márc. 8. MOL K 437-6-1927-1-140.

[73] Sebess Dénes levele Bethlen Istvánhoz az Erdélyi Sajtótudósító ügyében, 1921. augusztus 22. MOL K 437 - 1921 - 2 - 130.;

[74] Sebess Dénes levele Papp Antalhoz, 19222. július 26., K 437 - 1921 - 1922 - 2; a svájci publikációk ügyében: Sebess Dénes  levele Bethlen Istvánhoz, 1921. augusztus 22. uo.

[75] A Keleti Közlöny első száma 1933. június 15-én jelent meg, az utolsó ( a 13.) 1934. szeptember-októberben. A folyóirat rovatai: Az utolsó hetek eseményeinek átnézete; Politikai élet; Megyék és városok; Kisebbségek; Jogrend és jogélet; Egyház és iskola; Nemzetgazdaság - pénzügyek; Vegyes hírek.

[76] Kimutatás a Bocskay Szövetség illetve a Népies Irodalmi Társaság által kiadott és más átvett propaganda müvekről. kezdetektől 1934. XII. 31 - ig. MOL KA  P 1077 - VI. 246 - 253.

[77] A beadványok  sorsáról részletesebben: Az erdélyi magyar kisebbség védelme a Nemzetek Szövetsége előtt. Szerk. Asztalos Miklós, Zakariás G. Sándor, Erdélyi Férfiak Egyesülete - Jancsó Benedek Társaság, Budapest, 1931.21- 23.

[78] Romsics Ignác: Olaszország és a román - magyar megegyezés tervei, 1918 - 1938. Valóság 1993. 6.sz. 61 - 82.

[79] A román állam kiküldöttei elé a románok részére jutott magyar területek kisebbségi védelme érdekében megoldandó kérdések, 1920. november 5. MOL  K 26 - 1920 - XXXIX - 9967.

[80] A Népies Irodalmi Társaság politikai osztályának tevékenységi köre. MOL KA  P 1077 I. 52 - 55.

[81] A következőkben csak azon a tanulmányok adatait adjuk meg amelyeket nem publikáltak illetve nem kerültek be a Keleti Actio kéziratgyűjteményébe: Erdélyi román autonóm és elszakadási törekvések adatgyűjteménye. MOL K 610 - 19 - 4.d. -1924 - 1929 - 19. I km. f. 183 - 193.; Jancsó ,Benedek: Román államférfiak és publicisták nyilatkozatai a román kormány kisebbségi politikájáról. MOL K 610 - 82 - 1.d.-A/62. 42 f.; Uő.:Példák a szembeötlő román korrupcióra.U.o. A/63.; Barabás Endre  tanulmányai: Adatok a romániai tankönyvek szelleméhez. MOL K 610 - 19 - 4.d.- Ik - 1924 -1929 -16.km. f. 110 -173.; A polgári jogegyenlőség kérdése Romániában a Népszövetség garanciája mellett. MOL K 437 - 4 -1925 - 2 - 164., Adatok a romániai nemzeti kisebbségek iskolai sérelmeihez. MOL K 437 - 5 - 1926 - 2. 150 f.; Erdély és Románia felekezeti oktatásügye számokban 1927-1930. K 610 - 83 - XI - 1922 - 1933. f. 154 - 353.; A román belügyminisztérium utlevél és kivándorlási panamája. Uo. f. 64 - 120.; Románia kisebbségi kulturpolitikája  uo. f. 405 - 433.

[82] A kisebbségek védelme tárgyában a szövetséges és társult főhatalmak, valanmint Románia között 1919 december 9-én Párizsban  kötött szerződés és az erdélyi magyar kisebbség sérelmei. NIT, Budapest, 1922.Kéziratban maradt: A romániai magyar kisebbség helyzete  1923. MOL K 610 - 82 - 1d.- A/58. f. 1 - 49.

[83] A kéziratot ezidáig nem sikerült  megtalálni. A tanulmányt emliti: Népies Irodalmi Társaság politikai tagozatának 1936. évi jelentése. MOL KA P 1077  XI. 3 - 7.

[84] Néhány  összefoglalás ebben a témakörben: A románság jövő kilátásai egy elkövetkezendő jövő békekötés alkalmával. MOL P 1O77 XXII. 276 - 312.; Sebess Dénes: Általános áttekintés 1941 - ből. MOL KA  P 1077 XXI. 6 - 20.; különböző koncepciók bemutatása  MOL KA  P 1077 XXIV.

[85] Az előadásokat később megjelentették: Barabás Endre: A romániai állami elemi oktatás. 13 - 51.; Jancsó Benedek: A romániai középoktatás. 52 - 104.; uő: A romániai főiskolai oktatás. 105 - 136. In: Az elszakított magyarság közoktatásügye. Szerk. Kornis Gyula, Magyar Pedagógiai Társaság, Budapest, 1927.

[86] Barabás Románia évenkénti tanköteles összeírásait és saját statisztikai forrásai alapján az óvodába,elemi-, középfoku- és főiskolákba beiratkozottak nemzetiségi, vallási, területi adatait rendszerezetten gyüjtötte: Jelentés a romániai és benne az erdélyi magyar oktatási intézményekre vonatkozó adatgyüjtés érdekében 1937 - től általában végzett és az  1940. évi befejező munkálatokról. MOL KA P 10177 - XVIII. 166 - 167.

[87] Társadalmi és közművelődési egyletek. MOL KA  P 1077 - II. 734 - 754.;  Jelentés az erdélyi magyarság iskolai és kulturális helyzetéről. MOL KA  P 1077 - V. 336 - 366.; Az erdélyi magyarság egészségpolitikai vázlata. MOL  KA  P 1077 - XIV. 560 - 573.

[88] A Népies Irodalmi Társaság politikai osztálya tevékenységi körének ismertetése 1920-1931.KA MOL P 1077-I.54.

[89] MOL K 437 - 1928 -7- 11.

[90] A NIT politikai osztályának jelentése az 1940. évről. MOL KA  P 1077 - XVIII . 3 - 6.

[91] Az Erdélyi Otthon Önképző és Segélyező Egylet létrehozásáról: Erdélyi Hírek 1920. február 12.; Erdélyi menekültek utmutatója. Erdélyi Hírek 1920. február 28.; Szakmai tanfolyamok menekülteknek. Erdélyi Hirek 1920. március 20., A NIT és az Erdélyi Otthon kapcsolatáról: MOL K 26 - 1922 - II - 282. f.27 - 30.

[92] A kiküldetésekről részeletes beszámolók készültek:MOL K 26-1922-1266-I - 297.; MOL K 437 - 1922 - 2 - 849.

[93] A Külügyi Osztály programja: 1. A romániai kisebbségi kérdés tanulmányozása; 2. a daco - romanizmussal  és a székelyek román származását hirdető koncepcióval szembeni propaganda beindítása. MOL K 437 - 1926 - 5 - 1. A SZEFHE és a NIT kapcsolatáról: MOL K 26 - 1922 - II - 282.

 A kollégiumra vonatkozó javaslatról lásd a 100. jegyzetet..

[94] Az Erdélyi Szász Iroda tevékenysége  MOL K 26 - 1922 - II - 282.

[95] Internátusok és azok keleti kapcsolatai MOL KA P 1077 - I. 207 - 228.; Statisztikai kimutatások, összefoglaló a diákotthonok 10 éves tevékenységéről: A Népies Irodalmi Társaság által fenntartott budapesti, szegedi és debreceni diákotthonok 10 évi működéséről az 1922-1931. években.

 MOL KA  P 1077 - I. 282 - 290.

[96] Az ingatlanszerzésről: MOL K 26 - 1922 - II - 282 illetve Sebess Dénes levele Papp Antalhoz, 1928. augusztus 28. MOL K 437 - 10 - 1928 -10. A budapesti internátus 1922/23. évi számadása szerint a bevételek 72%-át a központi támogatás tette ki. Ez az arány jellemző volt a többi kollégium működésére is. A budapesti internátus 1922/23. évi számadása MOL K 437 - 1922 - 1923 - 10. A NIT gazdálkodásáról: A keleti segélyalap vagyoni helyzete, MOL KA  P 1077 - I. 347 - 381.

[97] Romániában a magyarországi diplomákat honosítani  kellett. Ez 5 000 leibe került, s ezen kívül sikeres román nyelvű pótvizsgákat is kellett tenniük a hazatelepülő diplomásoknak. A magyar fél javasolta a romániai illetékeseknek az egyetemi és főiskolai tanulmányok kölcsönös beszámítását, de ez nem  járt eredménnyel. MOL K 437 - 4 - 1924 - 1 - 365.

[98] A Magyarországon tanuló erdélyi diákok zaklatásáról: Bukaresti magyar nagykövetség jelentése 1928.április 12. MOL K 64 - 30 - 1928 - 27.; Az intárnátusok lakóinak további sorsáról:  MOL KA  P 1077 - I. 228.

[99] Az értekezletről készült feljegyzés: K 437 - 4 - 1925 -12 - 353.

[100] A SZEFHE nevében Pásint Ödön 1923-ban javaslatot tett egy kolozsvári 20-30 fős internátus felállítására. Az intézmény fenntartását az import/export  adók  0,5 - 1 % - nak erre a célra történő elkülönítésével  oldotta volna meg. MOL K 437 - 4 - 1924 - 1 - 30. 1927 -ben György Lajos és Papp Antal javasolta egy kolozsvári kollégium felállítását . Tudományos feladatok Erdélyben, Papp Antal Pataky Tiborhoz 1927. január 26. MOL  K 437 - 6 - 1927 -1 - 52.

[101] A debreceni kollégiumot már 1925-ben megszüntették. Az ide jelentkező diákok olyan szegények voltak, hogy, ha a NIT 10 támogatottja mellett még 8-nak a Vallás és Közoktatási Minisztérium nem ad  segélyt akkor be kell zárni az intézményt. MOL K 437 - 4 - 1925 - 2 - 243.; Beszámoló az internátusokról. MOL K 437 - 10. f: 602 - 616. A másik két internátust 1927/28-ban "szüntették" meg. Valójában az internátusi szobákat  albérletbe adták ki. A budapesti kollégiumból 1931-ben távozott az utolsó ,végzett "erdélyi"lakó. Jancsó Benedek levele Teleki Pálhoz, 1928. június 19. K 437 - 10 - 1928 - 2.

[102] Jelentés a Külföldiek Otthonának 1932 - 1938. évi müködéséről. MOL KA  P 1077 - XIII. 21 - 36.

[103] Albrecht Dezső, Biró Sándor, Domokos Pál Péter, Haáz Sándor, Fogarassi József, Mikó Imre,  Nagy Géza, Nagy Lajos, Pataki József, Szabó T. Attila,  Székely Zoltán,  Szervatius Jenő, Tompa Miklós, Vámszer Géza, Vita Sándor a legismertebb volt ösztöndijasok. Külföldiek Otthonának 1932. évtől 1938. év június végéig tagjai. MOL KA  P 1077 - XIII. 21 - 41.;  Az ösztöndíjasok  összetételéről: A Külföldiek Otthonának 1932/33-1936/37 között bentlakó és külső segélyezettjeiről készült kimutatás. MOL KA  P 1077 -XI- 14.

[104] A Külföldiek Otthonának fontosabb eseményei az 1936/37. tanévben. MOL KA P 1077 - XI. 11 - 13.

[105] A képzés céljairól: Erdélyi magyar továbbképzés. MOL KA P 1077 - V. 338 - 345. Az 1932-33-as év előadásai: a magyar oktatási rendszerről Kornis Gyula, a magyar pedagógia eredményeiről Imre Sándor, a magyar történetirásról Asztalos Miklós, az európai nemzetiségi kérdésről - Nagy Iván, az erdélyi kisebbségi élet  gyakorlati problémáiról Grandpierre Emil, Erdély és Magyarország szellemi kapcsolatairól   György Lajos; a Népszövetség tárgyalta magyar panaszokról Tamás András, a székelység történelmi fejlődéséről Szeremley Ákos, a székelység településéről és származásáról   Szilády Zoltán. MOL KA  P 1077 - IV. 4 - 16.

[106] A Székely Diátotthon / Külföldiek Otthona 1941. évi működéséről. MOL KA 1077 - XXI. 28 - 56.;

1942 - ről uo. XXIV. 33 - 54.; 1943 - ról  uo. XXVI. 15 - 18.

[107] 1920 őszén a kolozsvári Református Teológia mellett Tanárképző Intézetet szerveztek. Oktatói a volt kolozsvári magyar egyetem tanárai és jónevű középiskolai tanárok voltak. Az intézmény működését ,1921 októberében a román hatóságok felfüggesztették. Ugyanekkor a katolikus egyház is próbálkozott egy felsőfoku tanintézet létrehozásával. A kolozsvári Marianum keretében Polgári Iskolai Tanítóképző Főiskolát indítottak, de a hatóságok 1923-ban nem ismerték el az intézmény nyilvánossági jogát. A téma újabb feldolgozása: Antal Árpád: György Lajos életműve, EME, Kolozsvár, 1992, 10 - 12. (Erdélyi Tudományos Füzetek 210.) 

[108] "Illetékes tényező" -n a magyarországi felelősöket, az erdélyi ügyekben illetékes személyeket értette a korabeli romániai magyar közélet. Az Ellenzék Diákmenza és az egyházi menzák konfliktusában Budapesten úgy döntöttek, hogy a kétoldalú diáksegélyezést egységesíteni kell, és további támogatást csak ennek megtörténte után adnak. Pataky Tibor  levele  Papp Antalhoz 1928.február 16. MOL K 437 - 10.

[109] György Lajos  a NIT erdélyi megbízottja volt. Jelentés a Külföldiek Otthonának 1940. évi működéséről. MOL KA P 1077 - XVIII. 173. A tanároknak a NIT - révén fizetést is folyósítottak. Grandpierre Emil javaslata az 1929/30. tanévre  személyi kiadásokra 554  000 lej (tanáronként kb. havi 3 000 lej), dologi kiadásokra 210 000 lej volt (könyvtári berendezések és beszerzések, taneszközök, kirándulások). MOL K 437 - 1929 - 9 - vegyes. A szemináriumokról részletes leírást ad: A Kolozsvári Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Tanulmányi Felügyelő bizottságának 1930. jjúlius 4-i , X. tanévzáró értekezletének jegyzőkönyve. MOL KA  P 1077 - I. 296 - 336. A szemináriumok történetével foglalkozik  Benkő Samu: Szabó T. Attila műhelyei. In: Erdélyi Csillagok. Budapest, 1990. 154 - 175.; Antal, i. m. 19 - 21.

[110] Tanévzáró értekezlet jegyzőkönyve. MOL KA  P 1077 - I. 296 - 336.

[111] Az Isteni gondviselés szolgálatában működő alkalmi és Gyámszülő- és más Társaságok tájékoztató beszámolója az 1925-1942. évekről. MOL KA P 1077 - XXVI.  valamint Gyámszülő- és Gondviselő Társaságok tájékoztatója. MOL KA  P 1077 - XXII.  459.

[112] Erről az intézményrendszerről átfogó képet ad az Erdélyi Magyar Évköny. Szerk. Fritz József és Sulyok István, Kolozsvár 1930.

[113] Mint már említettük a TESzK 1932-1934 között jelentős mértékben átalakult. A központon keresztül folyó költségvetési támogatásokról a MOL-ban csak 1931-ig található iratanyag. Ettől kezdve a Miniszterelnökség II. osztálya és a különböző magyarországi felekezeti központok bonyolították  a határon túli segélyezés ügyeit. Az utóbbi forráscsoport feltárása folyamatba van.

[114] Az  Országos Magyar Pártnak nyújtott később tárgyalandó rendszeres támogatáson túl elsősorban a választások időszakában volt szükség pótlólagos összegek kiutalására. Lásd pl. az 1928-ra vonatkozó költségvetéseket..

[115] Paál Árpád naplója, HRM  PÁK Ms 7651/330.

[116] Jelentés a szegedi kormány külügyminisztériumának tevékenységéről. MOL K 64- 1 - 1918-1920

 vegyes (1919 - 7.)

[117] MOL K 27 Mt. jkv. 1919. szeptember 30.

[118] MOL K 27 Mt. jkv. 1919.december 15.

[119] Az Országos Menekültügyi Hivatal póthiteleiről: MOL K 26 - 1240 - 1920 - XLIII/C valmint MOL K 27 Mt. jkv. 1921.március 16.

[120] Az 1920/21. évi állami költségvetésből a Miniszterelnökség  utalta ki az összeget a Bocskay Szövetség részére. MOL K 26 - XXXIX - 9732.

[121] Sebess Dénes levele a Miniszterelnökhöz, 1920. augusztus 25. MOL K 26 - 1262 - 1921  -XXXIX - 3290.

[122] A Székely Hadosztálynak még 1919 tavaszán lóvásárlásra kiutalt összeg maradékát a kolozsvári központ segélyezésre és oktatási célokra használta fel. Az ezzel megbizottakat a Pénzügy illetve a Homvédelmi Minisztérium szerette volna elszámoltatni, de ennek a Bocskay Szövetség magának igényelte az ellenőrzését. MOL K 26 - 1920 - XXX.

[123] Mt. jkv. 1921. március 22. MOL K27. Az összeget kártéritésre és a terület gazdasági támogatásra fordították. MOL K 437 - 1921 - 10 - 249.

[124] Az alapot Udvarhelyi Dezső a NIT munkatársa kezelte. 1922-ig 12,6 millió K, 270 ezer osztrák K,  2 400 dollár, valamint román felüljegyzésű bankjegyek és el nem adott áruk 29,41 millió K illetve 437 000 lej  értékben kerültek az alaphoz. Az összeget Budapesten a Pesti Hazai Első Takerékpénztár kezelte, Romániában -az előbbi pénzintézethez tartozó - Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank intézte az alap ügyeit. Később részben ebből az alapból vásárolták fel a kolozsvári pénzintézet részvényeinek meghatározó részét. Feljegyzés az Erdélyi Alapba tartozó áruk aladásáról. MOL K 437 - 1921 - 2 - 181. 

[125] Az alapok iratanyaga a TESz dokumentumok között található, nevesített tételekként: MOL K 437 - 10.

[126] Keleti segélyek külön irányítás alapján. MOL KA P 1077 - II. 385 - 424. Ezt arra alapozták, hogy az erdélyi román vezetők 1920 tavaszáig a nemzetiségi oktatás ügyét az egyházakra bizva a monarchiabeli mintákat akarták követni. Az önálló erdélyi román politizálásnak az államigazgatásból történő kiszorításával ez is lekerült a napirendről és megkezdődött a magyar oktatásügy ellehetetlenítése. Erről bővebben: Bíró Sándor: Kisebbségben és többségben. Európai  Protestáns  Magyar  Szabadegyetem, Bern, 1989, 410 - 412.

[127] Előterjesztés a Miniszterelnöknek az elvesztett területek egyházainak segélyezéséről. MOL K 26 - 1240 - 1921. A kifizetési arányokról:  MOL KA  P 1077 - II. 385 - 386.

[128] A táblázatban közölt adatok forrása: 1. A Társadalmi Szervezetek 1921/22. évi összefoglaló számadása. MOL K 437 - 11 - 10(2) f. 1366.; 2-3. A Társadalmi Szervezetek Központjának 1922 - 23. évre illetve az 1923 - 24. évre engedélyezett összegek MOL K 437 - 11 - 10(8).; 4. Az 1924. junius 6 - án tartott értekezlet megállapításai. MOL K 437 - 11 - 10(2) f. 1462 - 1466.; 5 - 6. Előterjesztés a Társadalmi Szervezetek 1925/26. évi költségelőirányzatáról. MOL K 437 - 1922 - 1930.; 7 - 8. Előterjesztés a Társadalmi Szervezetek költségvetési előirányzatáról. MOL K 437 - 10. f. 680 - 685.; 9. Társadalmi Szervezetek összehasonlító költségelőirányzata az 1929 - 30. évre. MOL K 437 - 1929 - 9. vegyes f. 408 - 415.

[129]            A táblázatról:

A TESz-nek folyósított költségvetési támogatás 5 intézmény között oszlott meg. A "Szervezetek Központja" címen a Papp Antal vezette Teleki-iroda költségeit számolták el. Ebből fedezték a központi adminisztráció személyi és dologi szükségleteit, a központi könyvtáruk ( kb. 1000 kötet) fenntartását ás gyarapítását, a külföldi propaganda egy részét, az ehhez szükséges utazások kiadásait és egyes kiadványok nyomdaköltségét. A központ a táblázatban feltüntetett összegeken túl un. idegen kiadásként is közvetített alkalmilag kormányzati segélyeket a társadalmi szervezeteknek. Pl. 1925/26-ban 280 000 000 K "saját" költség mellett, a közvetlenül nem az irányításuk alá tartozó intézményeknek 278 000 000 K-t fizettek ki.(Ezen belül a Szociográfiai Intézet 135 millió, a Külügyi Társaság 42,25 millió, a Magyar Nemzeti Szövetség 24 millió koronához jutott, a többit szakértői illetményekre, utiköltségekre költötték.) MOL K 437 -  1925/26 - 10. Amerikai Segélyalap f. 686. Észak a Felvidéket és Kárpátalját azaz a Csehszlovákiához került területeket jelentette. Itt 1922-ig Thököly és a Rákóczy Szövetség tevékenykedett, de később egyedül az utóbbi kezelte az ide tartozó segélyeket. Kelet címen a NIT kapott támogatást. Területe nem terjedt ki a Romániához csatolt területek egészére. A Marostól délre eső bánáti régió a Délvidéket támogató Szent Gellért Társasághoz tartozott. De  a  húszas évek második felében már találkozhatunk a NIT részletes költségvetésében e területre került segélyekkel is. A táblázatban szereplő összegekben a NIT magyarországi tevékenységének költségei is szerepelnek.  A Dél-i támogatásokat a Szent Gellért Társaság közvetítette a Bánát és Bácska területén. Rajta keresztül jutott segítséghez a Julián Társaság is, amely elsősorban Horvátországban tartott fenn magyar intézményeket.   Védelem alatt a Magyar Figyelő Alap, az egyesületek titkosságát biztosító tevékenységét  finanszírozták.

a K: korona ; P: pengő ; CK: csehszlovák korona ; L: lej ; D: dinár. Az átszámításokat 1921 - 1924 között az évi középárfolyamok alapján, 1924 - 1930 között a költségelőirányzatokban használt árfolyamokon végeztük.

b Az összegben az egyesületek központi tartaléka (10.950.000 K) is szerepel.

c Az összeg a Thököly Szövetség (14.100.600 K) és a Rákóczy Szövetség (48.454.630 K)  támogatását együtt tartalmazza. A következő években csak az utóbbi szervezet kapott költségvetési támogatást a TESzK - on keresztül felvidéki segélyezésre.

d Ez az összeg az Erdélyi Alap részvényvásárlásra kiadott 19.500.000 K - ját is tartalmazza.

g A Királyhágón inneni résznek 190.000 P - t, a történeti Erdélynek 1.500.000 P - t irányoztak elő. Más években csak a NIT részletes (erdélyi) költségvetésében szerepelnek külön az előbbi területek segélyei.

e A központi tartalékkal ( és anélkül ).

f Az Erdélyi Alap részvényvásárlásra szánt összegével együtt ( és anélkül ).

i A  központi tartalékkal és a részvényvásárlásra  forditott összeggel együtt.

[130] Papp Antal emlékirata az 1921-1926 közötti munkáról. MOL K 437 - 10. f. 684 - 687.

[131] MOL K 437 - 10. f. 447; 1327 - 1328; 1331;

[132] A költségvetési adatokat lásd az egyes évek Statisztikai Évkönyveiben és Törvénytáraiban.

[133] Az értekezlet összefoglalója: MOL K 437 - 10. f. 1462 - 1466. Az előző év pénzügyi támogatására vonatkozólag is itt található utalás.

[134] Az adatok forrását a 129. jegyzetben közöltük.

[135] A részletes elszámolásra és ellenőrzésére jó példa: A Jótékonysági Alap kifizetéseinek számadása 1921/22. évre MOL K 437 - 1921 - 10.; A helyszíni elszámolásra: Endes Miklós jelentése a Bocskay Szövetség 1921/22. évi erdélyi kiadásairól. MOL K 437 - 10. f. 11 - 18.

[136] A korabeli dokumentumokban a NIT-ot a  romániai magyar intézményekkel együtt Keleti Szervezetnek nevezték, ezzel is kifejezve, hogy a nemzeti  integritást nem tekintik elveszettnek.

[137] A táblázatban közölt adatok forrásai a TESz iratanyagában, jórészt az Amerikai Segélyalap dokumentumai között találhatók MOL K 437 - 10 - 1920-1931.: 1. Bocskay Szövetség költségvetési előirányzata 1920/21. évre f. 231 - 238.; 2. A Bocskay Szövetség kiadásai az 1921/22. költségvetési évben , f. 11 - 17.; 3. A Keleti Szervezetek költségelőirányzata 1922/23 évre, f. 138 - 141.; 4. A Keleti Szervezetek 1923 - 24. költségvetési évre szerkesztett költségelőirányzatának indoklása, f. 420 - 422.; 5. A Népies Irodalmi Társaság 1924/25. ( évi) leu előirányzata, f. 506 - 511.; 6. Erdélyi szükségletek 1925 - 26. évi költségelőirányzatának indoklása, f. 728 .; 7. Erdélyi szükségletek, felosztási terv 1927/28. gazdasági évre, MOL K 437 - (1922 - 30) - 10 - 2 - (27 - 28) f. 18 - 27.; 8. Az 1928 - 29.évi számadások, (Kolozsvárott készített jelentés) 1929. október 8., MOL K 437 - 1929 - 9 - vegyes f. 402 - 407.; 9. Keleti Szervezetek 1929 - 30. költségvetési évre szerkesztett költségelőirányzatának indoklása, Erdélyi és a Királyhágón inneni részek  szükségletei, MOL K 437 - 1929 - 9 - vegyes f. 363 - 373.; 10. Erdélyi szükségletek költségelőirányzata 1930 - 31. évre az erdélyi központ rendelkezésére, MOL K 437 - 1930 - 9 - vegyes f. 555 - 557.; 11. Királyhágón inneni rész költségelőirányzata az 1930 - 31. évre. MOL K 437 - 1930 - 9 - vegyes f. 558 - 560.

Az 1926 - 1927-re vonatkozó adatokkal nem rendelkezünk.

A táblázatról

a Az osztott oszlopok első adatsora a történeti Erdély 15 megyéjére, a második sor a Királyhágón inneni részekre: Nagybánya, Szatmárnémeti, Nagyvárad, és Arad körzetére vonatkozik. Temesvár körzete, a Bánát Romániához tartozó része a Szent Gellért Társaság  hatáskörébe tartozott. Ez alól egyedül a Lugoson kiadott Magyar Kisebbség c. folyóírat képezett kivételt az egész romániai magyarságot érintő jelentősége miatt.

[138] Mivel a költségvetést csak 1922 decemberében fogadták el, a decemberi árfolyamot vettem alapul. Máshol mindig a májusi árfolyam volt az irányadó.

[139] A regáti magyarok támogatását 1921-től az erdélyi egyházak vették át. Sebess csak a bukaresti magyar egyetemi hallgatókat támogatta az Ókirályságban. MOL K 437 - 1926 - 5 -1. f. 39.

[140] A keleti szervezetek 1923 - 24 költségvetési évre szerkesztett költségelőirányzatának indoklása. MOL K 437 - 10 f. 420 - 422.

[141] Lásd a 138. jegyzet 8. tételét.

[142] A Keleti Szervezetek költségelőirányzata az 1922/23. évre. MOL K 437 - 10. f. 562.

[143] Az 1928. évi erdélyi elszámolás melléklete MOL K 437 - 10. f. 709 - 713.

[144] A Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank és a NIT kapcsolatáról: Magyar hitelélet Erdélyben.  MOL KA  P 1077. II. 425 - 442.

[145] Uo.

[146] Erdélyi Alap garanciális okmányai.  MOL KA  P 1077 - II. 429 - 430.

[147] A gazdasági válság során a bankoknak le kellett mondaniuk kölcsöneik egy részéről, ezért a magyar érdekeltségű pénzintézetek kivételével kárpótlást kaptak. Bővebben: Nagy Lajos: A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagyromániában. ETI, Kolozsvár, 1944. 149 - 169. ( HRKE, Székelyudvarhely, 1994)

[148] A kényszeregyezségbe jutott hitelintézet helyzetéről jelentés 1932. november. 20. MOL  KA  P 1077-II.465-633.

[149] Külön hitelakció a keleti részek birtokos osztálya részére. MOL KA  P 1077 - II. 634 - 645.

[150] Papp Antal emlékirata  az erdélyi Hangya Szövetkezeti Szövetség ügyében ügyében 1924. december 5. MOL K 437 - 4 - 1924 - 1 - 592.

[151] Költő Gábor véleményezése a kolozsvári központ részéről az 1921/22. évi erdélyi támogatások költségtervezetéhez MOL K 437 - 1921 - 1 - 398.

[152] Az új nemzedék kiemelkedő képviselői: Mikó Imre,Venczel József, Márton Áron, Szász Pál, Vita Sándor. Ebben az időszakban erősödött meg Bánffy Miklós befolyása a magyar közéletben Bethlen Györggyel szemben. Igy  alakul ki az a paradox helyzet, hogy a Magyar Népközösség megalakulásával (1939. február 11.) Bánffy a diktatorikus állapotok között a korabeli erdélyi magyar progressziót emelte be a "hatalomba". A közművelődési szakosztályt Jósika János, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke vezette, Kemény János, Inczédy-Joksman Ödön ,Tamási Áron ,Jelen Gyula, Máriaffai Lajos segítségével. A gazdasági szakosztályt Szász Pál , a társadalmit pedig Kós Károly irányította. Ugyanekkor Puskás Lajos vezetésével Kolozsvárott megindították a tízes szervezetek mint szomszédssági kapcsolatrendszer kiépítésé, amely  annyira életképesnek bizonyult a szociális és közéleti problémák kezelésében, hogy a második bécsi döntés után is fenntartották ezt a szervezeti formát.

[153] Mikó Imre: Huszonkét év. Stúdium,  Budapest, 1941. 43.

[154] Gyallay Domokos jelentése /1926/ MOL K 437 - 5 - 1926 - 1. f. 48 - 57.

[155] Csapody Miklós: Egy nemzedék iskolája: az Erdélyi Fiatalok. Tiszatáj 1984. 7.sz. 42 - 57.

[156] Sebess Dénes levele Papp Antalhoz 1923.március 7. MOL K 437 - 1923 - 8 - 257.

[157] Papp Antal levele Balázs András  javaslatairól  Pataky Tibornak 1928. augusztus 5.

 MOL K 437 - 7 - 1928 - 10. f. 109 - 110.

[158] Az értekezlet jegyzőkönyve  MOL K 437 - 1921 - 1- 398. f. 8 - 9.

[159] Gyerkesék állami népiskolai rendszeren belüli próbálkozásairól Gál Imre számolt be az Udvarhely megye politikai helyzetét tárgyaló jelentésében. MOL K 437 - 11. f. 369 - 384.

[160] Az Udvarhely megyei Földműves Szövetség szervezése. MOL K 437 - 10. 385 - 386.

[161] Gál Imre jelentése  MOL K 437 - 11. f. 376 - 377.

[162] Gyárfás Elemér: Az Erdélyi Bankszindikátus megalakulása, helyzete és törekvései. MOL  K 437 - 1924 - 1 - 342. f: 2 - 3.

[163] Uo. f. 7.

[164] Uo. f.12.

[165] Lásd a 147. jegyzetet.

[166] Lásd  a 152. jegyzetet.