2. fejezet. Az 1923-i alkotmány

Amint a belső helyzet kissé rendeződött, új alkotmányt kellett adni Nagyromániának, annál is inkább, mivel az 1866-i alkotmány számos rendelkezését  — amint láttuk  — szükségintézkedésekkel, rendeleti úton módosították, e módosítások azonban a tételes alkotmányjog szabályai szerint érvénytelenek voltak. A komoly román közvélemény belátta azt, hogy az 1866-i alkotmánynak súlyos hibái voltak, amelyekből okulni kell az új alkotmány szerkesztésénél, emellett azonban különös figyelemmel kell lenni arra is, hogy Nagyrománia helyzete egészen más, mint azé a Romániáé volt, amely  — minden kritika nélkül  — magáévá tette egy idegen állam alkotmányát, annak ellenére, hogy a két állam belső adottságai szinte homlokegyenesen ellentétesek voltak.

Az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban alapos tudományos munka indult meg, amelynek az volt a célja, hogy a modern társadalomtudomány eredményeit a megalkotandó új alkotmány számára hasznosítsa. A Román Társadalomtudományi Intézet előadássorozatot rendezett az új alkotmány kérdéseiről s az előadásokat gyűjteményes munkában ki is adta.⁵² ”Ha azt akarjuk,  — írja Gusti professzor, az Intézet igazgatója s a munka szerkesztője  — hogy a jövő alkotmánya ne maradjon csupán egy darabocska papir, ami egyes alkotmányokkal nagyon sokszor megtörténik és a mi 1866-os alkotmányunkkal is megtörtént... az új alkotmányban benne kell, hogy legyenek az egyén és a társadalom jogainak és kötelességeinek teljes összhangja mellett a nemzetnek a kultúrával szemben fennálló jogai és kötelességei is.„⁵³

BOILA Romulus szerint a gyulafehérvári határozatokban lefektetett elveket kell az új alkotmány alaptételeivé tenni. ”Ezeknek az elveknek ellenére történő bármilyen törekvésnek  — mondja  — nincsen tartósságra lehetősége. Nemcsak, hogy nem segít hozzá minket jó és hasznos új alkotmányhoz, hanem a válságok időszakát vezeti be és az államélet további hamisítását fogja folytatni.„⁵⁴ Ez a két vélemény egyben kritikája is az 1866-i alkotmánynak.

BRĂTIANU Vintilă előadása azonban már mutatja, hogy milyen lesz az új alkotmány, ha azt egymagában a liberális párt fogja megcsinálni. ”Ezért az első elv, amelynek a jövő alkotmányt át kell hatnia, az, hogy az őrizze meg a Román Állam egységes nemzeti jellegét. Annyival inkább szükséges ezt a pontot megvilágítani, mert a kisebbségi szerződéssel megpróbálták ezt a jelleget meggyengíteni és fogadalmakkal  — amelyeket szerencsére nem teljesítettek  — azt akarták, hogy Nagyromániából egy új és szerencsétlen Ausztria-Magyarországot csináljanak.„⁵⁵

Az 1923-i alkotmány nem a tételes alkotmányjog szabályai szerint jött létre. A hatályban levő 1866-i alkotmány meghatározza ugyan az alkotmány módosításának feltételeit, ennek ellenére azonban a törvényhozás anélkül ült össze és járt el az új alkotmány meghozatalában, hogy ezeket az alakiságokat betartotta volna.⁵⁶ Az összehívott és túlnyomó részben liberálispárti törvényhozókból álló nemzetgyűlés az alkotmányt aránylag rövid idő alatt, egyáltalában nem ünnepélyes keretek között, hanem az ország elégedetlen hangulatának nyíltan kifejezést adó ellenzéki pártoknak a nemzetgyűlésből történt kivonulása után, ezek részvétele nélkül tárgyalta le.

1. Az alkotmánytörvény szenátusi tárgyalásán a nemzeti párt és a román parasztpárt nevében Costăchescu későbbi miniszter, a képviselőházban pedig Maniu Gyula, az erdélyi kormányzótanács volt elnöke, későbbi miniszterelnök azonos szövegű nyilatkozatot olvastak fel, amely szerint a pártok nem ismerik el a törvényhozó testületek nemzetképviseleti és törvényhozói jogát, annyival kevésbbé ismerik el annak alkotmányozói jogát. A pártok utoljára hívják fel a minden alkotmányos hatalom nélküli, csupán a tényleges hatalomra támaszkodó liberális pártot a történelmi felelősségre. Az egyesülési határozatokból kifolyólag a kormány és a korona nemcsak erkölcsileg vannak elkötelezve az újonnan egyesült tartományokkal szemben, hanem ezek a határozatok képezik a jogi kapcsot is egyrészt a régi királyság, másrészt e tartományok között, ezektől a kormány nem térhet el a jognak kiáltó sérelme nélkül. A törvényhozó testület, amely csupán államcsínynek, csalásoknak és erőszakoskodásoknak eredményeképen létesült, amelyeket az országvezetésre nem jogosított kormány követett el, nem lehet Nagyrománia alkotmányos és törvényes rendjének forrása. A nemzeti párt és a parasztpárt törvényhozói a további tárgyalásokon nem vesznek részt, mert az új alkotmány csak álarca a párt-despotizmusnak, a megszavazott alkotmányt előre is jogilag semmisnek jelentik ki és azt alkotmányos és törvényes államélet alapjául nem ismerik el. A nyilatkozat végén mélységes aggodalmukat fejezik ki e pártok amiatt, hogy az ország alkotmány nélkül már eddig is az önkénynek és a romlásnak volt kitéve és az egyesült pártok nevében arra kérik a királyt, hogy vessen véget ennek az állapotnak, amely alkalmas arra, hogy a korona tekintélyét megrontsa és az ország helyreállítását lehetetlenné tegye.⁵⁷

2. Az erdélyi románság nevében külön nyilatkoztak ugyanezen az ülésen a képviselőházban Popovici Mihail, későbbi miniszter, a szenátusban pedig  — vele teljesen azonos szöveggel  — Micşa Liviu. Először szószerint felolvassák a gyulafehérvári határozatokat, majd egészen kemény szavakkal jellemzik a kormány választási eljárását, (”rablás„ ... ”felháborító urnalopások„... ”államcsíny„...). A törvényhozó testületek alkotmányozó jogát nem ismerik el. ”Erdély, Bánát, Körösvidék és Máramaros népe, amelyet kihasznált és megcsúfolt épen az, akibe rabságának ideje alatt egy szebb jövő reménységét helyezte, mély lelki fájdalommal látja, hogy széles látókörű és nyíltszívű testvér helyett az ország élén csak egy kasztot lát...„ Meg vannak győződve azonban arról, hogy az erdélyi románság, miként ellenállott a turániak évszázados elnyomásának, szét fogja szakítani az oligarchák hálóját.⁵⁸

Egészen forradalmi hangot ütöttek meg a besszarábiaiak nevében. Halippa Pantelimon a képviselőházban és Russu Ioan a szenátusban, azonos szövegű nyilatkozataikban. Az egyesülés utáni öt évben  — mondják  — Besszarábia olyan állapotban él, amihez hasonlót csak legsötétebb afrikai gyarmatokban lehet látni: törvény, jog és minden védelem nélkül, még a legelemibb emberi jogok tekintetében is teljesen kitéve egy mindenható és felelőtlen közigazgatásnak. Ez ellen senki sem emelheti fel a szavát, a helyi sajtó meg van láncolva, a régi királyság sajtótermékei pedig nem mehetnek át a Prut folyón, az újból megátkozott határon. A rendőrcsizma elnyomja a szellemi életet. Az új alkotmánytervezet csak törvényes alapot akar adni az önkényuralomnak és annak az elnyomásnak, amely már-már megfojtja a tartományt. A román Besszarábia bizonyos tekintetben még olyan jogi helyzetben sem lesz, mint amilyenben volt a cári Oroszországban. A népképviseletet meg lehet fenyegetni a szuronyok erejével, az egyetlennel, amire a kormány támaszkodhatik, sőt el is lehet pusztítani, de nem lehet elpusztítani egy három milliós népet, amely a cárizmus vasigáját is le tudta rázni.⁵⁹

3. A Magyar Párt hasonlóképen nem ismerte el a törvényhozó testületek alkotmányozási és törvényhozási jogát és a további tárgyalásokban nem vett részt.⁶⁰ A németség nevében Roth Otto Hans tiltakozott az alkotmányjavaslat ellen.

A hatalma teljében levő liberális párt azonban a parlamenti szépséghibák ellenére is megszavaztatta az alkotmányt, a király szentesítette és kihirdette azt.⁶¹

Az új alkotmány tervezetét Dissescu szenátor, egyetemi tanár, neves román közjogász készítette s az lényegében azonos az 1806-i alkotmánynyal. Hogy mennyire nem volt alapos munka, azt legjobban az mutatja, hogy az állami szuverenitásra annyira kényes Nagyrománia épen azokat a szakaszokat hagyta benne változatlanul, amelyeket a belga alkotmányból annak idején épen azért lehetett csak változtatásokkal átvenni, mert az akkori román fejedelemség török fennhatóság alatt állott. így pl. a király esküjére vonatkozó szöveget... ”de maintenir l'indépendance nationale ...„, annak idején a nemzeti függetlenség helyett ”a nemzeti jogok fenntartására„ (”menţine drepturile lui naţionale„) kellett módosítani (1866-i alkotmány 87. §. III. bek.), ez a szöveg változatlanul ment át az új alkotmányba. (1923-i alkotni. 82. §. II. bek.). A királynak a nemzetközi szerződések megkötésére vonatkozó jogait annak idején a török szuverenitás miatt a hajózási és kereskedelmi és más hasonló szerződésekre kellett korlátozni (1866-i alkotm. 93. §. utolsó bek.), ez is változatlanul ment át az új alkotmányba (1923-i alkotm. 88. §. utolsó bek.).⁶²

³⁹   A kisebbségi szerződés alaptörvény jellege is vitatható. Mindezekre a kisebbségek tételes jogainak kútfőivel kapcsolatban fogok kitérni. (Ld. alább 49. skk.)

⁴⁰ A szerződés román szövegét közli Petraşcu N. N., Evoluţia politică a României în ultimii douăzeci de ani (1918 —1938). Bucureşti, 1939., 96. skk.

Magyarország területéből ez a titkos szerződés sokkal nagyobb területeket ígért oda Romániának, mint a későbbi trianoni határ. Vö. Tilea, i. m. 10. skk. Tilea mellékletben közli a vonatkozó térképeket is.

Jellemző jelenség ennek a szerződésnek megkötésével kapcsolatban, hogy a szerződés létrejöttének legfőbb akadálya a kisebbségi kérdés volt. Brătianu Ionel ugyanis nem volt hajlandó a Romániához csatolandó Bánságban lakó szerbek részére olyan iskolai autonómiát adni, amelyet szövetségi szerződés is biztosított volna. Emiatt húzódott olyan sokáig a tárgyalás s a szerződés végre is csak akkor jött létre, amikor a Szövetségesek  — 1916-ban katonailag nagyon rosszul állva  — eltekintettek ettől a feltételtől. Vö. Tilea, i. m. 13.

⁴¹ 1916. évi szerződés V. szakasz I. bek.

⁴² Vö. Tilea, V., i. m. 12.

⁴³ Vö. Hacman, Max, Rezoluţia dela Alba-Iulia. Pand. Rom. IV —1925. IV. 33 —36. A román álláspontot teljes egészében kifejezésre juttatja az a minisztertanácsi napló, amellyel  — a kisebbségi szerződés körül keletkezett huzavona folytán  — Brătianu Ionel 1919. szeptember 12-én beadta I. Ferdinánd királynak a kormány lemondását. Eszerint: ”A Szövetségesek győzelme után Felséged engem bízott meg a kormány megalakításával és kinevezett a békeküldöttség vezetőjévé is. Amikor kartársaimmal együtt ezt a magas és nehéz megbízást elfogadtam, arra kértem Felségedet, hogy azt csak az 1916. évben aláírt szövetségi megállapodás alapján tölthessem be. A Nagyhatalmak Főtanácsa, amely a békekonferenciát helyettesíti, nem tartotta be ezt a szerződést és Romániára nézve olyan feltételeket akart szabni, amelyeket Románia nem fogadhat el... Minthogy ezek szerint a szövetségi szerződésünket figyelmen kívül hagyják, kérem Felségedet, fogadja el a kormány lemondását.„ (”Sire, după victoria Aliaţilor, Majestatea Voastră a binevoit a mă însărcina cu formarea Ministerului şi a mă numi prim Delegat la Conferinţa de Pace. Am primit de acord cu colegii mei această înaltă şi grea misiune, rugând pe Majestatea Voastră să binevoiască a aproba ca să n-o îndeplinesc, decât pe temeiul tratatului de alianţă, ce semnasem la 1916. Consiliul Suprem al Marilor Puteri, care a înlocuit Conferinţa de Pace a Statelor aliate, n-a ţinut seamă de acest tratat şi a hotărât să impună României condiţiuni pe care ea nu le poate primi ... Tratatul nostru de alianţă fiind astfel nesocotit, am onoare a ruga pe Majestatea Voastră să binevoiască a primi demisiunea ministerului„.) Brătianu, Gheorghe, Acţiunea politică şi militară a României în 1919. Ediţia II-a. Bucureşti, 1940., 157 —158.

⁴⁴   Azzal kapcsolatban, hogy a román békekiküldöttek milyen eszközökkel járultak hozzá a békekonferencia ténymegállapításához, jellemző irodalmi vita keletkezett.

David Hunter Miller, aki mint az Északamerikai Egyesült Államok megbízottja, tagja volt az új államok bizottságának, kiadta emlékiratait My Diary at the Conference of Paris with Documents, I —XX. Paris, 1929., cím alatt. Ennek alapján Dr. Czakó István francia nyelvű tanulmányában (La vérité sur les déliberations préliminaires du Traíté de Trianon. Budapest, 1934.) közli, hogy a békeszerződés főbizottságában, 1919. febr. 1-én, Orlando olasz miniszterelnök és a román kormány főmegbízottja a következő kijelen téseket tette: ”Le nombre des Hongrois en Transylvanie est d'environ 1 million. Ce sont, pour la plupart, des fonctionnaires publiques et des militaires. Bien entendu, ils sont loin de pouvoir constituer dans ce territoire une proportion numérique dominante au point de vue ethnique. En effet, le nombre des Roumains y est supérieur à 2,500.000. Néanmoins, la population hongroise a réussi à pénétrer au coeur des zones de population roumaine. Une forte partie de la population est roumaine. Seul un district n'est pas réclamé par la Roumanie, bien qu'il renferme de nombreuses localités et villes habitées par les Roumains  — et c'est le district de Debreczen. En vue de maintenir le caractére ethnique roumain, nous avons renoncé à ce territoire, car les régions qui l'entourent ont aussi une population hongroise vraiment active.„

Czakó tanulmányát a Revue de Transylvanie-ban ismerteti Pâclişeanu Zeno. (I —1934., 250. skk.) Pâclişeanu leközli Czakó fenti idézeteit s magát a tényt  — hogy t. i. Brătianu a fenti kijelentéseket megtette  — nem is vitatja, hanem azt igyekszik kimutatni, hogy Brătianunak a románság és magyarság számarányára vonatkozóan tett állításai megfelelnek a valóságnak, vagy, ha nem, úgy Brătianu legfennebb a románság kárára tévedett.„... Bratiano n'apporte, que des indications générales, et s'il commet une erreur, c'est bien au détriment de la cause qu' il défend.„ (Pâclişeanu, uo. 252.)

⁴⁵ A Legfőbb Tanács 1919. május 1-én állította fel a La Commission des nouveaux États et de la protection des minorités elnevezésű bizottságot, amelynek tagjai eredetileg Franciaország (Berthelot), az Északamerikai Egyesült Államok (Miller és Hudson), Nagybritánnia (Headlam Morley), Olaszország (De Martino és Castoldi) és Japán. (Adatci) megbízottai voltak. Vö. Feinberg, i. m. 72. skk., Fouques-Duparc, i. m. 172 —173. Sofronie, George, Protecţiunea minorităţilor de rasă, de limbă şi de religie sub regimul Societăţii Naţiunilor. Oradea, 1930., 48. A két kérdésnek egy bizottságba való utalása is arra mutat, hogy a békekonferencia felfogása szerint e két kérdés egymással szervesen egybefügg. Vö. Feinberg, i. m. 73.

⁴⁶ Brătianu Ionel 1919. május 26-án Pherekyde helyettes miniszterelnöknek írt levelében ezt írja: ”...Azt fogom erre válaszolni, hogy Románia, bár elhatározta, hogy teljes egyenlőséget és széles szabadságjogokat ad a kisebbségeknek, nem engedheti meg semmiféleképen, hogy saját belügyeiben más államok ellenőrizzék.„ (”Voiu răspunde, că hotărîtă a acorda egalitate absolută şi largi libertăţi politice minorităţilor şi să asigure autonomia administraţiilor locale, România nu admite cu nici un chip controlul altor state în afacerile ei lăuntrice.„) Ld. Brătianu, Gh., i. m. 80. Nyilvánvaló, hogy Brătianu itt is csak a gyulafehérvári határozatokra hivatkozott, mert e tárgyban más intézkedést Románia sohasem tett.

⁴⁷    A kisebbségi szerződés tárgyalásaival kapcsolatban a román álláspont megvilágítására még a következőket kell megjegyeznem:

Az új államok bizottsága 1919. május 24-én levelet küld Brătianunak, kérve a kisebbségi kérdésre vonatkozó javaslatait. ”A bizottság tudomásul vette az erdélyi kormány (t. i. a kormányzótanács, Consiliul dirigent, szerz. megj.) nyilatkozatát, amelyet, értesülései szerint a román kormány is helyesel. E nyilatkozat szerint a román kormány a magyar, székely (”cekler„), német és más kisebbségeknek teljes autonómiát biztosít, a helyi közigazgatást, nevelésügyeket és az egyházi életet illetőleg, de a Bizottság munkáját nagyon megkönnyítené, ha hamarosan információkat kaphatna a román kormány ebbeli álláspontjáról.„ Brătianu válaszát a Bizottság május 27-i ülésén olvassák fel: ”Románia teljes egyenlőséget biztosított összes állampolgárainak, minden faji vagy vallási különbség nélkül, mind a vallási, mind a politikai jogok és szabadságok terén. A román kormány Erdély, Besszarábia és Bukovina képviselőivel egyetértésben elhatározta, hogy biztosítani fogja a kisebbségek jogait és szabadságát a közigazgatás tág decentralizációja által, azonkívül idegen lakosságának szabad fejlődést biztosít nyelvi, nevelési és egyházi ügyekben.„ Ld. Feinberg, i. m. 97. és Baranyai Zoltán, A kisebbségi szerződések; Magyar Szemle, XIII —1931., 198. Brătianu tehát lényegileg a gyulafehérvári határozatokban foglalt elveket mutatta be a Bizottságnak, mint a kérdés végleges rendezését.

Baranyai fenti adatait kiegészíti Brătianu Gheorghe. Szerinte Brătianu Ionel 1919. május 27-én levelet írt Berthelot-nak (Franciaország képviselője a Bizottságban), amelynek szövegét használta fel a román bizottság a békekonferenciához 1919. május 31-én beadott előterjesztésében. (Brătianu, i. m. 81.) Az előterjesztés szerint: ”Románia azt akarja, hogy etnikai és vallási kisebbségeinek a lehető legnagyobb szabadságot adja.„

A kisebbségi kérdésbe, mint a román állam belügyébe való beavatkozásra vonatkozólag a levél és az előterjesztés egybehangzólag azt szögezi le, hogy: ”Románia semmi körülmények között sem tűrheti idegen kormányok intervencióját saját törvényei végrehajtásának kérdésében.„ (”România nu ar putea în nici un caz admite intervenţia guvernelor străine în aplicarea legilor ei interioare.„, ld. Brătianu, i. m. 80.)

A május 31-i beadványban egyébként a román kormány a kisebbségi szerződés 5. §-ának ilyen szövegezését javasolja: ”Románia összes nyelvi, faji és vallási kisebbségeinek, amelyek új határain belül laknak, azokkal a jogokkal egyenlő jogokat ad, amelyekkel a többi román állampolgárok rendelkeznek.„ (”Románia acordă tuturor minorităţilor sale de limbă, rasă şi religie, care locuesc înlăuntrul noilor sale graniţe, drepturi egale acelor, pe care le au ceilalţii cetăţeni români.„ Ld. Brătianu, i. m. 81.)

⁴⁸    A szerződést román részről a Vaida-Voevod-kormány megbízottja, Coandă tábornok írta alá.

⁴⁹ A kisebbségi szerződés eredeti francia szövegét a II. sz. mellékletben közlöm. Az alábbiakban a magyar szöveget Baranyai Zoltán, A kisebbségi jogok védelme. Budapest, 1922., 59. skk. c. művében közölt magyar fordítás nyomán idézem.

⁵⁰ Ezt az álláspontot fejti ki Wilson elnök a békekonferencia VIII. nyilvános ülésén, 1919. május 31-én. Ld. Feinberg, i. m. 99 —102. Ugyanezt szögezi le Clémenceau, a békekonferencia elnöke 1919. június 24-én Paderewskyhez, a lengyel köztársasági elnökhöz intézett levelében, amelynek kapcsán megküldötte Lengyelországnak a lengyel kisebbségi szerződést, amely lényegében azonos a román kisebbségi szerződéssel. E levél szerint: ”C'est une procédure depuis longtemps établie en droit public européen, que lorsqu'un État est creé, ou même lorsqu'un État déjà existant reçoit des accroissements territoriaux considérables, sa reconnaissance collective et formelle des Grandes Puissances est accompagnée de l'assurance que cet État s'engagera, sous forme d'une convention internationale, à observer certains principes de gouvernement.„

Clemenceau többek között épen Romániát hozza fel példaként erre. ”Ce principe, pour lequel il existe de nombreux précédents, a reçu son application la plus manifeste, lorsque la souveranité indépendante de la Serbie, de Monténégro et de la Roumanie a été reconnue par la dernière grande assemblée des Puissances européennes au Congrés de Berlin.„ Vö. Sofronie, i. m. 54., Flachbart, i. m. 107., Balogh, i. m. 35. skk. Feinberg (i. m. 114. skk.) szintén közli a Clémenceau levelét, a vonatkozó részek tartalmilag azonosak, azonban más megszövegezésben.

Ugyancsak erre az álláspontra mutat az a körülmény, hogy a főhatalmak 1919. november 15-én ultimátumszerű jegyzéket intéztek a román kormányhoz, felszólítva, hogy amennyiben 1919. december 5-ig nem közli a kisebbségi szerződés elfogadását, úgy nem fogják támogatni Románia területi követeléseit a békekonferencián. Vö. Balogh, i. m. 57., Feinberg, i. m. 124 —125.

Tilea Brătianu hibás taktikájának eredményét látja az ultimátum következtében beállott helyzetben, amelyben  — szerinte  — Románia nyakára már kést tettek. (”... S'a ajuns, ca urmare logică a tacticei lui Brătianu la ultimatul din 15. Noemvrie 1919, care ne-a pus, cu adevărat, cuţitul la gât.„) Ld. Tilea, i. m. 22.

⁵¹ Ld. alább 49. skk.

^51a Vö. Le Fur, i. m. 415., Junckerstorff, Kurt, dr. iur., Systematik des Internationalen Minderheitenrechts. h. n. 1937., 118. A Nemzetek Szövetségének Tanácsa 1921. aug. 30-án, Genfben tartott ülésén elhatározta, hogy: ”Les stipulations contenues dans les articles 1 à 11 du Traité entre les ÉtatsUnis d'Amérique, l'Empire Britannique, la France, 1'Italie et le Japon d'une part, et la Roumanie d'autre part, signé à Paris le 9 décembre 1919, dans la mesure où elles affectent des personnes appartenant à des minorités de race, de religion ou de langue, seront, par le présent acte, placées sous la garantie de la Société des Nations.„

 A Tanács határozatát a Procès Verbal de la XIV. session du Conseil, 3., 19 —20. után közli Baranyai, i. m. 72.