HÁRMAN ÖSSZEZÁRVA
– Igen, így lesz a legjobb – morogta H. a papucsa felé a fotelban terpeszkedve, aztán fölemelte a telefonkagylót, és tárcsázott. – Halló, én vagyok! – váltotta hangját szónokiassá. – A feleségem elutazott a gyerekekkel, reggel várlak. Szervusz.
Előbb melegítőbe és fehér tornacipőbe öltöztek. Kiürítették a kisszobát. Meleg, szappanos vízzel lemosták a falakat, a plafont, majd miután megszáradt, az egész szobát fehérre meszelték. Ajtót, ablakot is. A padlót klóros vízzel mosták fel, végül egy százas égőt csavartak az árván csüngő foglalatba.
Péntek este 20 órakor H. szertartásosan megfogta a kartondobozt, és kimért léptekkel bevitte a kisszobába. B. izzadt tenyerében egy légycsapót szorongatott. Ott toporgott H. mellett. Feszülten figyelte a dobozt.
– Azt hiszem, kezdhetjük – suttogta H. – Felkészültél?
– Hiiii... igen.
– Most! – kiáltotta élesen, és felcsapta a kartondoboz fedelét.
B. háromszor suhintott a csapóval, majd terpeszállásban lecövekelt a szoba közepén.
A légy, kiszabadulva fogságából, dongva keringett az égő körül.
– Mehetsz – sziszegte B. – Jelezd, ha letelt a három óra.
(Két héttel ezelőtt a sarki csehóban apasztották fizetésüket. A hét üres krigli fölött egy zöldes árnyalatú légy körözött. H. megemelte egyre súlyosbodó fejét:
– Vajon mennyit bír repülni ez az állat?
– Ki kéne próbálni – dörmögte B. rövid szünet után.)
Az első három óra észrevétlenül telt el. A légy sebesen repdesett az égő körül, mintha kilométerpénzt kapna érte. Meg sem próbált leszállni. Ennek ellenére B. többször is meghajtotta a csapóval.
– Hogy bírsz tele hassal száguldozni? – kérdezte félhangosan. – Mielőtt kiengedtünk, bedobtunk neked a dobozba egy kiskanálnyi mézet. Gondolom, mind bezabáltad!
A légy többször nekiütközött az ablaknak, de B. azonnal visszakergette az égő alá. – Még öngyilkos lesz nekem!
H. négy rövidet kopogott az ajtón, majd belépett.
– Kár, hogy fogalma sincs, mi vár rá – mondta B.
– Készítettem szendvicseket, a vekkert is felhúztam. Egyél, aztán próbálj aludni! – ezzel kivette a légycsapót B. kezéből.
– Még vidáman zümmög, de azért vigyázz! Dörzsölt fickó! – és becsukta az ajtót maga mögött.
A következő három órában a légy halkan rótta a köröket a szobában.
Érzi, hogy valami nincs rendben, gondolta H. A szoba vakító fehérsége, az az ember ott a lámpa alatt, ráadásul a levegő fanyar illata is furcsának tűnhet neki.
(– Szerezni kell egy fiatal, jó erőben lévő legyet – magyarázta másnap H., fellelkesülve saját ötletétől. A nagy, kivénhedt dongókkal hiába próbálkozol, azonnal kidőlnek. Fiatal és izmos legyen!)
Az éjszakai váltások álmos, ideges nyugtalanságban vánszorogtak. A pihenőidő egyre kurtábbnak tűnt. Rádiót vittek a kisszobába, de ezen örökké keresni kellett a zenét. A legtöbb állomás andalító, érzelmekre ható zenét sugárzott.
A légy tizenkét órája volt szárnyon.
Szombat délelőtt tízkor a kimerültség belecsimpaszkodott B. szemhéjába, és iszonyatos erővel húzta azt lefelé. Már az előkészületekbe belefáradt.
H. egy kancsó jeges vizet vitt be magának, hogy azzal frissítse gyűrött arcát.
A légy megneszelte a meleg helyiségben párolgó vizet, mert azonnal ott keringett a kancsó fölött. H. elhajtotta onnan.
Szombaton éjfélkor az égő áloműző pukkanással kialudt. Másodpercnyi tehetetlen rémület után H. vaktában csapkodott, nehogy a légy leszálljon. B.-ért kiáltozott, de az mélyen aludt. Felrúgta a vizeskancsót, aztán káromkodva nyitotta ki az ajtót. B. nyöszörögve, nagyokat pislogva emelkedett föl az ágyból. H. visszarohant, és vadul suhogtatta a légycsapót.
– Elszartuk – zihálta H. szinte önkívületben –, ez az állat biztosan megpihent közben.
– Dörzsölt fickó! – jelentette ki B., amikor elemlámpával és tartalék égővel a kezében kivágta az ajtót.
– Az ablak előtt kering! Csak nehogy agyonüssem!... Csukd már be azt a rohadt ajtót!
A zseblámpa fénye ide-oda cikázott a falakon.
– Eltűnt! – ordította H. – Kirepült! Végünk van!
– Hülye!... A csukott ajtón át?!
– Te mondtad, hogy dörzsölt fickó!
B. kicserélte az égőt. A légy a bejárati ajtó fölött, alig hallható zümmögéssel repült.
– Ez kiszökhetett volna, de nem akart! – mondta boldog álmélkodással H.
(A déli napsütésben kinyitották az ablakot. Kartonlapra málnaszörpöt csepegtettek, és a nyitott dobozzal leültek mellé a padlóra.
– Ez gebe, zavard el onnan!
– Mit szólsz hozzá?... De nem, túl öreg!
– Hm?
– ...Ühüm!
A dobozt rácsapták a kartonlapra, aztán mindenestől megfordították.)
Csupán férfias önbecsülésük tartotta őket ébren. H. föltette napszemüvegét, mert vakította a szoba fehérsége. B.-nek égett a szeme az erőltetéstől. Kötelességtudatból néha suhintottak, pedig a légy meg sem közelítette a falakat.
Előfordult, hogy percekig nem látták a legyet, csupán zümmögését hallották.
Vasárnap hajnali négykor B. két legyet látott ellentétes irányban szállni.
– Ez megszült! – kiáltotta. Aztán soha többé nem látta a gyereklegyet.
14 órakor H. sehogy sem bírt elaludni. Szendvicsét a szemétbe hajította, még egy párnát szorított a fejéhez, de a légy továbbra is a fülében dongott.
– B.! – üvöltötte. – Vidd be a legyet, mert kilógott!
B. a kisszobában majszolta ebédjét, mit sem törődve a földre hullt morzsák, szalámidarabok légyizgató hatásával. Az evés tartotta ébren.
Eltelt negyvennyolc óra. A légy átlósan cirkált a szoba egyik sarkából a másikba.
– Előbb pihennünk kellett volna – mondta B. váltáskor az ágyba zuhanó H.-nak. – Ez a dög kikészít!
– A szemétje, még cifrázza is! – és dühében B. a földhöz csapta vacsoráját. – Népi motívumokat ír le a levegőben!
A saját maguk által előírt óvatossági szabályokat mind rugalmasabban kezelték. Hagyták, hadd közelítsen a falakhoz. A lényeg, hogy repül. Egyre több szendvicset gyűrtek magukba. Úgy gondolták, rágás közben nem alszanak el.
Vasárnap éjjel H. alig érezte az ennivaló ízét. Mintha üres lenne a szája. Mintha ő repülne, a légy pedig a falon terpeszkedve figyelné őt. Kiejtette szendvicsét, lecsúszott a fal mentén, és elaludt.
A légy még öt percig repült az ablak előtt. Lassan, aprókat körözve közelített H. hortyogó testéhez. Lejjebb ereszkedett. Aztán észrevette a morzsát, amely H. bozontos bajuszába ragadt. Még egy pici zsír is tapadt a morzsához. Rászállt, és rögtön elszenderedett.