311. Kő szenteltvíztartó
mot és tornyot, mind a parókiát felégették, a harangokat pedig elvitték (Vizitációs emlékirat 1824. EgyhLvt és Domus Historia Szenttamás, 17.).
A templom fenntartása, javítása — adataink szerint a XVII. században, de valószínű, hogy már korábban is — Szenttamásnak és filiális egyházainak egyaránt kötelessége volt. Fancsal, Tibód, Ülke, Kadicsfalva próbálnak szabadulni e kötelezettségtől, attól kezdve, hogy saját templomaikat megépítik. Így 1614-ben „praedicatortartás és a Szent Tamási templomnak birodalma felől” pereskednek. Határozat állapítja meg, hogy „a praedikátor tartás és a Szentegyháznak birodalma a maior parst illeti [...] minekutána Gergely pap elköltözött volna, annak előtte a Szentegyháznak koltsát az Actorok közül Tiboldi György kezéhez adta” (Az udvarhelyi plébániai levéltárból közölte Veszely 1860. I. 285.). 1656-ban a szenttamási megyebíró azért perli a kadicsfalviakat, akik a maguk templomához vágták le az anyaegyház erdejét, hogy „a Sz. Tamási templomhoz volt az az erdő legalva” (Veszely, i.m. 346.). 1659-ben: „Kadicsfalva Udvarhelyhez akar állani, a Szent Tamási templomra, cinteremre nincs gondja.” (Uo. 348.)
Kadicsfalva 1667-ben vált külön, mai temploma 1780-ból való.
Irodalom
Veszely 1860. I. 283, 285, 346, 348. — Orbán I. 64. — Schem 1882. 190. — Juhász 1947. 11, 31, 39, 134.