SZÜNET

Szünet van, fény és füst. Nem szűnő félelem.
Tűnt látvány, jó varázs tündérkedik velem.
Sugár zenél, tavasz javítja jelmezét.
A nézőtér zsibong.

Nyírágam meztelen.
Tó-tükröm selymeit pók-párkák szeldesik,
vasfüggöny lelkemen.

Bár volna gond helyett szellő-szó ajkamon,
bár tudnám két kezed elengedni, napom
nyugaton kelteni,
élni
a színpadon!

Talán árnyékod is vagyok, álarcod is.
Kétarcú szólamod: hol csengő, hol hamis.
A nézőtér fütyöl: Tavasz van, nyíljatok!
A súgó nem figyel, hang villan, csönd dadog;

Talán más felvonás, új díszlet, más darab
elsöpri gátjaink, nem lesznek színfalak,
nem lesz szívünk s jajunk, belefeledkezünk
a játékba, talán

újjászülethetünk.