SZIGETEK

A víz alatti tájak titkait,
ha akarod, fölfedi Panthalassa,
szép asszonyod, ha hozzád érkezik,
s varázsos kincseit köréd lerakta;
tajték-testén élő korallszegély,
halk mosolyában mélytengeri síkság –
könnyű kézzel érint meg, hogy ne félj,
szerelmetek zöld párák eltakarják;
ha föléd hajlik, Tűzföldről eredt
parti áramlás simítását érzed,
apró csókjai szórványszigetek –
a szélárnyékban liánerdők, érted
nyújtózkodó léggyökerek; lágy sóhajt,
andezit-fényű, bujkáló folyókat
fűznek köréd; s ha fojtó
légörvények s az ujjaid
lebbenő haját keresik, szantálfa-illatú haját:
a ráktérítőn áthaladva
rövidre nyírta éles passzát,
s magával vitte napnyugatra...

A víz alatti tájak lassú filmjét
majd összevissza vágva, álmaid
megpróbálják levetíteni ismét;
de visszatért már akkor Panthalassa
ősi medrébe, áradását,
ölelő árkait sohasem kéri vissza,
de nem tűri, hogy idegenek lássák: ;
hűtlen hű asszonyod rádbízott titka
éljen benned mint zárvány, mint hűvös,
jóízű forrás víztelen világban,
mint kék sziget a kéklő óceánban.